(S)Quadrát

Where is Mar... cel

Minél közelebb értem a házhoz annál idegesebbé váltam, és mintha az autó a bennem lévő érzésekre reagálna, épp akkor forrt fel a hűtővíz, amikor már rólam is patakokban folyt a veríték. Nem örülök neki, hiszen az én figyelmetlenségem miatt alakult így, de azért ennek is van némi pozitív oldala. Ha Marcel értem tud jönni, és egyedül jön, kiváló alkalom adódik rá, hogy beszéljünk. Remélem, hogy a virágos igazat mondott, és a rózsaszín rózsa valóban kifejezi a barátságot és azt, hogy baromira sajnálom, amit tettem.
- Üzemanyag van. Meg tulajdonképpen minden. Csak hűtővíz nincs. És nagyon köszönöm. Életmentő vagy. - nem az autó értelmében, inkább a józan eszem vonatkozásában. Mert már nagyon túl akarok lenni a bocsánatkérésen, és ezt már csak az alapján is tudom, hogy amíg Marcel meg nem érkezik,  a jobb lábam gyorsan fel-le mozgatom, és a saját kezemen kopogok az ujjaimmal. Mikor meglátom a kocsiját, minden mozgás abbamarad, és egy megkönnyebbült sóhajt is elengedek, de mikor oda is ér hozzám, megint nagyon ideges leszek. Igyekszem nem annyira mutatni, mert hiába a bosszússág az autó miatt, elég gyorsan kiderülne, hogy egyáltalán nem az a gondom. Ezért igyekszem mosollyal kiszállni az autóból, és ha Marcel engedi, egy öleléssel köszöntöm. Azt hiszem egy kicsit hosszabbra sikerült, mint szokott, de próbálom elkergetni azt a gondolatot, hogy amiatt, mert félek tőle, hogy ez lesz az utolsó…
- Szia. Minden rendben. Kizárólag a büszkeségem sérült. Mert azóta nem ellenőriztam a hűtővizet, amióta megvettem a járgányt. - nem volt az olyan rég, de azért eszembe kellett volna, hogy jusson. Büszke vagyok rá, hogy ahhoz képest, hogy nem vagyok Terrai elég jól értek az autókhoz. De ez sajna kimaradt. Az viszont biztos, hogy legközelebb nem csak figyelni fogok erre, de még lesz is nálam hűtővíz akárhova is megyek.
- Szerintem még várjunk egy kicsit. Csak nemrég hagyta abba a gőzölést. - odamegyek az autó elejéhez, és a kezemet a motorháztető fölé emelem néhány centivel. Még így is érezni a hőt, ezért mindenképp érdemes lenne még várni egy kicsit. Nekem pedig… beszélni kéne.
- Ha már így alakult… szeretnék veled beszélni valamiről… - miért nézem a földet? Ezt nem lehet. Ha hibáztam férfi leszek, és vállalom. Ezért felemelem a fejem és Marcel tekintetét keresem. Mondjuk a CGI kék szemei nem könnyítik meg a helyzetem…
- Nagy baromságot csináltam, és mivel téged is érint, szeretnék bocsánatot kérni tőled. - azt nem tudom, hogy ezzel kell-e kezdeni, vagy rögtön azt kéne elmondanom, hogy mit csináltam, de ezzel akartam indítani. És ha nem lenne tele a keze a kannával a virágcsokrot is most adnám oda neki.
- Szóval… valamiért befészkelte magát a fejembe az-az őrült gondolat, hogy nekem beszélnem kell Oliviával, mielőtt közösen találkoznánk, és el kell neki mondanom, hogy vigyázzon rád. Tudom, hogy azt mondtad, hogy ő egy angyal és bíznom kellett volna a szavadban. De sajnos nem tettem teljes mértékben, és ezért meg akartam mondani neki, hogy bánjon veled jól. - ezt sikerült egy levegőre elmondani, ezért amikor a végére érek, hatalmas levegőt veszek. Ekkor veszem észre, hogy enyhén ugyan, de remeg a kezem. Ezért inkább magam mögé teszem és összekulcsolom.
- Már ez is hülyeség volt, de ez még nem is a fő probléma. Ugyanis Oliviával végül nem találkoztam. Ellenben a testvérével Andrewval igen… - ha A.I lennék, most írnám ki a homlokomra az ökör feliratot. De ennek híján csak lesütöm a szemem. Vagyis nem… Rövid idő után újra felnézek és folytatom, amennyiben Marcel még mindig nem hagyott itt a fenébe.

Marcel & Olivia & Andrew & Eric

Lovely weekend

Nagyon kellemes érzés jár át, ahogy megérkezünk. Van bennem némi izgatottság is, mert szeretném, ha mindenki jól érezné magát. De abban biztos vagyok, hogy a helyszínen ez nem fog múlni. Nagyon otthonosnak tűnik már kívülről is a ház, és látszódik, hogy gondját viselték. Még sem emiatt fordulok Marcel felé hálás tekintettel, hanem amiatt, amit mond. Nagyon jól esnek a szavai. Aztán persze egy halk nevetés is előbújik belőlem, amikor Andrew rákérdez, hogy mennyi ideig tartott mindent elkészíteni.
- Kettő, de nem volt teljes nap. - természetesen dolgoztam is így csak délután főzőcskéztem. Illetve az első nap leginkább az előkészítéssel telt. A második nagy része pedig a mosogatással… Nagyon szeretnék valahogy helyet csinálni a konyhában egy mosogatógépnek, mert azért az hiányzik a régi házból. Nincs bajom vele, de azért amikor nagy mennyiségben kell mosogatni… akkor örülnék neki, ha lenne egy ezt a feladatot elvégezni tudó háztartási gépem.
- Öhm… azokban vannak az ételek. - mutatok azokra a táskákra, amit Marcel a kezébe vett. - Ebben pedig a ruháim, szóval ezt lehet gyötörni. - rámutatok a táskámra, és ha Andrew esetleg azt a kezébe veszi, akkor én azt veszem ki, ami még a csomagtartóban maradt. Azt hiszem Marcel táskája, de a bepakolásnál nem figyeltem annyira. Azért a macskák nekem is elvonták a figyelmem. Talán nem annyira, mint Andrewnak, amikor ő is beszállt, de határozottan nem tudtam levenni róluk a szememet jó ideig. Most is szívesen foglalkoznék velük, de Marcel tudja, hogy mennyire hagyja őket szabadon mászkálni. Ezért követem Marcelt házba remélem Andrewval együtt, és mivel a konyhában állunk meg, azokat a csomagokat is lerakom oda, amik az én kezemben vannak.
- Rendben. Fagyasztóba való egyelőre nincsen. - később majd biztos lesz, hiszen a maradékot sem fogom kidobni, és az majd oda kerül, amíg haza nem érünk. Majd szépen elosztjuk a végén, hogy néhány napig senkinek se legyen gondja az étkezésre akkor sem, amikor már visszaértünk. Ezért nem is akarom sokáig húzni az időt, nehogy megromoljon bármi is, kinyitom azt a táskát, amiben a hűtőbe való dolgok vannak, és elkezdek bepakolni. A tetején vannak a legérzékenyebb dolgok, így nem kell óvatoskodni, bárki be tud segíteni, ha szeretne. Épp a hűtőajtóban állok, amikor hallom, hogy Marcel beszél valakivel. Megállok egy pillanatra, és figyelek.
- Ó. Remélem ennél nagyobb baj nincsen. - az aggodalom csak néhány pillanat erejéig jelenik meg az arcomon, mert ahogy Marcel közelebb lép hozzám és megcsókol, gyorsan el is felejtem, hogy mi is történt. Ez már hiányzott, ezért mikor elindul, jólesően sóhajtok. És folytatom a kipakolást… Mikor a második táskához érek Andrew felé fordulok, amennyiben még mindig a konyhában van.
- Kérsz valami harapnivalót? Vannak finom sajtos pogácsák. - kóstoltam már, ezért biztos vagyok benne, hogy jó az íze. Ugyanis nem csak a teteje sajtos. A tésztában is van bőven. Ezért ha már mindent elpakoltam és a pogácsáknak is találtam egy tálat, én magam is elveszek egyet.
- Nagyon kíváncsi vagyok már Ericre. Marcel csupa jót mesélt róla. - arra is kíváncsi vagyok, hogyan fog alakulni ez a kis találkozó. Hiszen természetesen meg is kell ismernünk egymást, de az is fontos, hogy mindenki jól szórakozzon. Illetve személy szerint én egy kicsit pihenni is szeretnék, leginkább szellemileg. Néhány napig például egyáltalán nem akarok a munkára gondolni.

Andrew & Eric & Marcel & Olivia

Where is Mar... cel

Utólag rájöttem, hogy hülyeségen csináltam. Mármint megint… Mert az teljesen tiszta, hogy hiba volt felkeresni Oliviát és úgy viselkedni Andrewval, ahogy tettem. De az szintén marhaság volt, hogy nem vallottam be Marcelnek a hétvége előtt. Tudom, hogy így sokkal egyszerűbb lett volna, de nem mertem… Ezért vállaltam inkább azt, hogy külön kocsival jövök (természetesen az ’új’ fagyis járgányommal), mert így ha nem bocsát meg nekem és elküld, nem kell még arra is megkérnem, hogy ugyan vigyen már haza is legyen olyan kedves. Úgy gondoltam ez így tisztességes. De jobban belegondolva, úgy lettem volna korrekt, ha még a hétvége előtt elmondok mindent… Most már viszont késő. Úton vagyok, és csorog rajtam az izzadság, hiába van kellemesen hűvös a furgonban. Félek tőle, hogy nem fog megbocsátani nekem, ugyanis meg lenne rá az oka, és nem is hibáztatnám. De nagyon fontos nekem a barátsága, és már azóta vártam ezt a bulit mióta megemlítette. Szóval igencsak örülnék, ha végül én is csatlakozhatnék a társasághoz.
Viszont ez annak ellenére sem megy egyszerűen, hogy az idegesség ellenére is jól tudok vezetni. Ugyanis egy valamit elfelejtettem. Elvinni a szerelőhöz az autót… Vagy legalább ellenőrizni a hűtővíz mennyiségét… Már amikor láttam, hogy megy fel a víz hőmérséklet gyanakodtam, hogy ez így nem lesz jó, de biztos voltam benne, hogy a házig ki fogja bírni. Hát nem. Nagyjából öt kilométerre a háztól teljesen leállt a kicsike, és a motorháztető alól előbújó gőzfelhő tudatosította bennem, hogy nem is fog elindulni amiatt, mert szépen kérem… Megpróbáltam azért. De ezt követően rögtön a telefonomhoz nyúltam és felhívtam Marcelt.
- Szia Marcel. Öhm… nagyjából öt kilométerre vagyok a háztól, de felforrt a hűtővizem. Tudsz esetleg hozni? Ha nem, akkor sétálok, de ha mégis, akkor itt megvárlak. - ha esetleg tud jönni, akkor el is küldöm neki egy képernyő fotón a GPS helyzetemet, ha nem akkor persze elindulok így, ahogy vagyok. Nem fogok tudni mindent hozni, mert a bocsánat kérő virágcsokroktól kezdve a fagyikon át (pisztácia is!) a húsig bezárólag tulajdonképpen mindent hoztam. Egyedül magamat nem tudom még prezentálni. De talán jobb is így. Így még van pár percem rá, hogy felkészüljek a Marcellel való beszélgetésre, és persze ha jön, akkor arra is lesz lehetőség, hogy ezt kettesben tegyük meg. Úgy sokkal könnyebb lenne…

Marcel & Olivia & Andrew & Eric

Lovely weekend

Már onnantól kezdve izgatottan vártam a hosszú hétvégi kiruccanást, hogy Marcel először megemlítette. De mikor közeledni kezdett az időpontja, már nagyon nehezen tudtam visszafogni az örömömet. Ezért nem is próbáltam. Az sem zavart, hogy a bázison, még a fiúk is megjegyeztek, hogy ezt a szabad napot sem azért vettem ki, mert otthon akarok nagytakarítani. Csak szélesen mosolyogtam, és persze nem válaszoltam. Ezzel mindent elmondtam, ami szükséges.
A nagytakarítással mondjuk nem lőttek teljesen mellé. Amikor visszaérek biztosan lesz még feladatom otthon, mert a nyaralást megelőző két nap olyan szinten igénybe vette a konyhát, mint előtte azt hiszem még semmi sem. Szerettem volna én gondoskodni az elemózsiáról, ezért körültekintően kiszámoltam, hogy hány napra megyünk, és hányan leszünk. Az eredményt, viszont megszoroztam kettővel, hogy tényleg senki se szenvedjen hiányt semmiben. Sós nassolnivalók, sütemények, és persze előkészített ételek sokaságát pakoltam bele, nem is egy, hanem rögtön kettő táskába. Ugyanis hely kellett azon alapanyagoknak is, amikre még szükségünk lehet, ha valaki valami más ételt kíván éppen meg. Illetve a fűszereket sem hagytam otthon. Húst viszont nem vettem, mert tudomásom szerint Marcel barátja, Eric fogja hozni nekünk majd a készletet. Meg ha már egy horgászházhoz, illetve tóhoz megyünk, reménykedem benne, hogy azért halat is tudunk majd az asztalra rakni. Bár Marcelnek már bevallottam, hogy én sokkal jobban élvezem a csónakban ücsörgést, vagy a partról szurkolást, mint magát a hal kifogását. Persze apu mellett esélyem sem volt nem belevonódni a horgászat trükkjeibe, így én is előbb vagy utóbb horogra tudnék akasztani egy rosszfiút, de én tényleg inkább azt a részét élvezem, amikor közösen a víz közelében vagy magán a vízen vagyunk. Meg különben is, Marcel két cicája is velünk jött, így horgászokban azt hiszem nem fogunk hiányt szenvedni.
Mégis, már utazás közben is olyan jó kedvem volt, hogy azt sem bántam volna, ha sokkal lassabban érkezünk meg. Többször is lopva ingázott a tekintetem Marcel és Andrew között, mintha még mindig nem tudnám elhinni, hogy mindketten itt vannak velem. És akkor még Eric nem is érkezett meg, pedig már azt is alig várom, hogy őt megismerjem. A béke és a nyugalom érzése viszont akkor érte el igazán a lelkemet, amikor meg is érkeztünk, és izgatottan fordultam mindkettejük felé, mielőtt kiszálltam volna az autóból. Természetesen a házra is vetettem egy rövid majd egy hosszú pillantást, és majdnem fel is ugrottam örömömben, annyira izgatott lettem. De végül megálltam, hogy ne.
- Húúúúú… Ha apu látná ezt a házat, addig el sem lehetne őt kergetni, amíg el nem fogy a sör készlet. - talán még utána sem. Valószínűleg pont emiatt a gondolat miatt jelenik meg az is a fejemben, hogy Marcel apukája és az enyém békés egyetértésben horgásznak ketten, míg az anyukák feltehetően éppen azt beszélik meg a konyhában, hogy hány unokára számíthatnak a jövőben. Gyönyörű kép, és egy mosoly az arcomon mutatja is, hogy mennyire, idővel viszont eltűnik, mert az is eszembe jut, hogy ez az ábránd sajnos sosem valósulhat meg. Talán emiatt is lépek közelebb Marcelhez és finoman végig simítok a hátán, mielőtt a csomagtartóból kivenném a táskáimat.
- Szerintem én bepakolok először a hűtőbe. Sok mindent készítettem. - a krémes dolgoknak különösen jót tenne, ha minél hamarabb hűtőbe kerülnének, de elsősorban azért vállalkoztam erre egyedül, hogy Andrewnak és Marcelnek legyen egy pár perce kettesben is. Ha nem igénylik, vagy bármelyikük szívesen velem tartana, természetesen én örülök neki, de szerettem volna, hogy ez az ajtó nyitva maradjon, ha szeretnék. Mondjuk egyelőre még nem tudom pontosan, hogy hol van a hűtő, de biztosan meg fogom találni, ha végül egyedül megyek először a konyhába.

Andrew & Eric & Marcel & Olivia