Just a little... bump?

Elnevetem magam, de… azért van némi aggodalom a hangomban.
- Száz? Csak nézz rá. Elég lesz ötven is… - nagyon közvetlen, ami határozottan jó, de azért veszélyeket is tartogat. Én már csak tudom. Nem véletlenül tanultam meg boxolni, és persze erősen ágyékot rúgni…
- Az is. Ez alapgenetika… - a sebességet tényleg nagyon szeretik, úgy száguldoznak a kis gömbjeikkel, mintha nem lenne holnap. Vagy mintha elfogyna a húsgombóc készlet, ha nem érnek oda elég gyorsan…
Van, amikor engem ilyen egyszerű indokok motiválnak…
- Hát… nagyon bele kell húznod, ha a legfinomabb húsgombóc címre utazol, de én lelkesen vállalom a tesztelő szerepét, amikor próbálgatod a recepteket… - véleményem szerint az a húsgombóc, ami szívből készül, rossz nem lehet, de vannak különösen finomak. Apáé szinte verhetetlen, és már Emyré is nagyon közel áll a tökéleteshez. Ettől függetlenül nem baj, ha ő is tesztel még, rajtunk…
Hiszen egyértelmű, hogy Andrew Uriel is nagy gombóc rajongó, ez először le is győzi az új személy megismerése iránti vágyat. Aztán az első gombóc után, már enged a kíváncsiságának is, közelebb lép Rancarhoz, és a két karját nyújtja felé. Kifejezetten szeret kézben lenni, fő a kényelem. Ismerős…
- Ahh… ettől tartottam… - a soha azért elég hosszú időtartam. Korábban elképzelni sem tudtam, és a gyerekek, illetve Emyr segített abban, hogy egyáltalán fogalmam legyen az életreszóló döntésekről. Eddig úgy kerültem őket, mind a Szélvész az aszteroidákat. Tehát nagyon…
Ezt pedig valamilyen szinten Rancarral is megosztanám, csak mielőtt válaszolhatnék, inkább visszakozik. Talán ő sem biztos abban, hogy mit kérdezett, vagy abban, hogy én miként fogok reagálni. Mindkettőt megértem, tény, hogy nem mindig reagálok jól az egyszerű beszélgetésekben. De most sokkal nyugodabb vagyok, mint korábban bármikor, épp ezért is… elnevetem magam.
- Eléggé ismersz már. Ha egy kicsit is rám ütöttek, akkor aggódni kell. - a valódi veszélyről, amire talán utalni akart, most nem igazán akarok beszélni. Hiszen az nem csak engem érint, hanem Emyrt is. De épp azért vagyunk itt, hogy ez változzon, hogy legalább egy kicsit kisebb legyen a nyomás, és ne kelljen folyamatosan a hátunk mögé nézni. Legyen elég az idő felében így tenni…

Helyeslően (és mosolyogva), bólogatni kezdek. Ez valóban új. Sokáig teljesen elképzelhetetlen volt. Viszont ennek ellenére is… boldog vagyok…
- Jól viselkedik. Már megharaptam volna, ha nem így lenne. - azért, az, ahogy beleszaladt a pofonba… Nos nagyon ajánlom neki, hogy ne jusson még egyszer ilyen az eszébe. De harapás azért nem lesz. Ahhoz túl fontos nekem…
- Juj… túl jól ismersz. Minket… - nézek jelentőség teljesen kicsi Rose felé, mert teljesen biztos vagyok benne, hogy megvesztegethető. Én is az vagyok. Csak a családom biztonsága, és Szélvész témakörökben vagyok kevésbé hajlamos a kompromisszumokra. Előbbi biztosításáért nem csak harapni tudnék…
- Megbeszéltük. - nevetem el magam, ám most nem a “nyertem” rész hoz lázba. Inkább a téma elkerülése… Kiderült, hogy amikor igazán fontos, akkor az intimitás kérdése zavarba hoz. Nem is kicsit. Biztosan nem pirultam el…
De azért veszek egy mély, megnyugtató, és tisztító levegőt.
- Egyetértek. A puszi az még oké. Oda-vissza is. - az ártatlan, és szeretném, hogy a gyerekek megélhessék az ártatlan gyerekkor minden szépségét, és persze nehézségét is. Ne kelljen idő előtt felnőniük, és fejlődhessenek úgy, ahogy ők szeretnének. Ehhez viszont megfelelő környezet kell, amit nekünk kell biztosítani Emyrrel. Még úgyis, hogy a veszély, mindig a nyomunkban fog járni, és árnyékként fog kísérni…
Elmosolyodom Rancar lelkesedése láttán, és természetesen benne vagyok az italozásban. Csak módjával. A gyerekek mellett ugyanis mindig ébernek kell lenni. (Én az vagyok…).
- Jóképű fiatalember igaz? - mosolyodom el még mélyebben, és tekintek Andrew Uriel felé. A legszebb fiú, akit valaha láttam, és ennek nyilván… köze van ahhoz, hogy szinte szakasztott mása Emyrnek…
Nagyon jól eső, és kissé bárgyú marad a vigyorom, egészen sokáig.
- Azt megköszönjük. Mindhárman. - sőt, talán mind a négyen is, bár az a húsgombóc, amit Emyr csinált… még mindig kísért az álmaimban, pozitív értelemben. NAGYON finom volt…
Andrew Uriel pedig hosszú ideig csak csendben nézi Rancart, aztán szélesen elmosolyodik. Csak utána fordul a tekintete a felé nyújtott húsgombóc felé, és pár pillanat erejéig annyira befókuszálja, hogy kuszák is lesznek a szemei. Majd rányúl, és nagyon lelkesen, hangosan nyammogni kezdni.
- Ezek a követek tényleg nagyon működnek. - nevetek fel, és mikor látom, hogy Rose felém nyújtózik, szó nélkül a karomba veszem. Andrew Uriel ismét Rancarra néz, egyelőre még én sem tudnám megmondani, hogy még egy húsgombóc reményében, vagy az ismerkedés jegyében is.
- Te mikor hagytad abba az aggódást a biztonságuk miatt? Ha egyáltalán abbahagytad már… - a veszély szintje, talán más egy kicsit Rancar esetében, de a szeretet, és a féltés, amit egy szülő érez, pontosan ugyanaz. Én pedig még csak ismerkedem ezzel az érzéssel, és egyelőre nem tudom teljesen elhelyezni. Egyszerre ijesztő, hogy tudom, bárkit darabokra tudnék szaggatni, aki bántani akarja őket, és persze megnyugtató is. Hogy valakik ennyire fontosak nekem, hogy tényleg mindenemet odaadnám értük. Még a Szélvészt is…

“Hidd el… tetszeni fog…”
Tudod, hogy gonosz, ilyen sok értelmű üzenetet küldeni, de ha már nekem meglepetést okoztak a gyerekek… akkor az a minimum, hogy azoknak is váratlan legyen, akik közelebb állnak hozzám. Vagy… azért mégis gonosz vagyok. Egy kicsit…
- Inkább egy nem ivócimbora volt… - észrevettem, hogy amikor én nem igazán fogyaszthattam alkoholt, Emyr sem nyúlt túl gyakran a pohárhoz. Egy kicsit sem zavart volna, ha így tesz, de… azért nagyon jól esett, hogy figyelt erre is…
- Nem-nem. Ebben az esetben az ő titka az én titkom, ezért érvényesítem a Rose egyezményt… - természetesen nincs Rose egyezmény. De kéne, hogy legyen. Nincs titok kifecsegés, se részemről, se a gyerekek részéről. Persze a legjobb az lenne, ha nem kéne egyáltalán titkokat őrizni…
Talán eljön egyszer az a nap is…
- Nem szokásom… - mosolygok elég erősen, és persze már várom, hogy Andrew Uriel is felébredjen. Szeretném megölelni őt…
Meg valaki mást is, de ő máshol van épp. Ezért most a mosolyom őrzi az emlékét.
- Gyorsan kellett ugrani, mert a gyíkok már korábban is puszilgatni kezdték a hátsónkat. Csapda volt. De végül sikerült egyben kijutni, hála a… - egy lépésnyit teszek a fal felé, hogy meg tudjam paskolni a Szélvészt.
- … legjobb hajónak. - akkor azért morci voltam egy kicsit, de minden jól alakult. És a Szélvész sokszorosan bizonyította a rátermettségét, ezért bárki rosszat mert rá mondani… még mindig kettéharapom a torkát…
- Tedd azt. Lehet, hogy még az sem lesz elég van a valósághoz képest… - azért… egy kicsit zavarba ejtő most erről beszélni, pedig nem szokott gondot okozni az ilyesmi. A különbség valószínűleg az, hogy korábban semmit sem éreztem egy-egy ‘buli’ során, Emyr esetében… valaminek már akkor is kellett lennie, különben meg sem történik az egész. Ennyire jó piák azért nincsenek.
Ezt pedig minden bizonnyal Rancar is sejti, mert ahogy közelebb lép hozzám, és megölel… csak néhány pillanatig tart a meglepettség a részemről, és visszaölelem, miközben a mosolyom is újra feléled.
- Köszönöm… - adok még magamnak néhány percnyi puhaságot, aztán amikor kibontakozunk az ölelésből, megköszörülöm a torkomat. Azon pedig meg sem lepődöm, hogy miután a pultra kerül, Rose rögtön a pocakja megtömésére helyezi a hangsúlyt.
- Tartok tőle, hogy igen. És nem mellesleg, nagyon szeret másokat puszilgatni, szóval lesz egy pár száz aggódással teli évünk… - elnevetem magam, de… ha Rose valóban hasonlít rám, akkor azért számítani kell rá, hogy könnyen fog… ‘barátkozni’...
Be kell szereznünk addigra néhány fegyvert…
- Igyunk… - csapok én magam a pultra, aztán már indulok is a poharakért, hogy meg tudjuk kezdeni az italt, amit Rancar hozott. No de… a másik gyermekem, pedig az ilyen pillanatokra tud ügyesen ráérezni.
- És már jön is… biztosan nem a pia miatt… - elnevetem magam, és már megyek is Andrew Uriel elé. Látszódik rajta, hogy még csak most ébredt. Inkább totyog, mint sétál. Na de a pult felé, azért sandít egy jelentőség teljeset, és csak utána nézi meg magának Rancart.

Kár, hogy ilyenkor nem látja a mosolyomat. Pedig elég huncut.
“A mondások nem. De a Terrai erotikában járatos vagyok. “
Az a jó, hogy Rancar az a fajta pajtás, akinek kockázatok nélkül el tudok küldeni egy ilyen üzenetet is. Szigorúan barát zónában vagyunk. Annyira, hogy akár testvérek is lehetnénk…
“Szerintem találni fogunk valakit, aki meghúzza a copfodat, amikor az asztal alatt leszel… ”
Ahh.. ezek az Emojik. Annyira nem adják át, hogy mire gondolok. Természetesen a gyerekekre. Egész biztos vagyok benne, hogy oda lesznek Rancar hajáért. Meg úgy az egész fazonért is…
Előbb persze meg kell érkeznie.
- Oh. Akkor én is… - próbálom leutánozni a sértett arcát, de nekem is pontosan ugyanolyan vigyor kerül az arcomra, mint az övére. Aztán pedig egy egész másféle mosoly, amikor megérzem Rose közeledtét.
- Már nem kell. Meggyászoltam a dolgot. - azért… bármennyire is örülök annak, hogy a gyerekek, és persze Emyr is az életem része lett, nem tudtam felhőtlenül örülni az elején. Igenis… meg kellett gyászolnom a régi életemet. Hogy aztán boldogan tudjam magamhoz ölelni az újat…
Ez a gyászfolyamat pedig nem volt egy perces dolog…
- Azt. Kétszeresen is. - Andrew Uriel valószínűleg most fordul át a másik oldalára… De hamarosan jönni fog ő is. Akkor minden elejtett kis célzás be fog találni. Persze, ha előbb nem derül ki a ‘turpisság’...
- A szerencsés nyertes leginkább én vagyok. De egy Emyr Algan nevű illető is… mondhatni, hogy kiveszi a részét a nyereményből… - öhm… azért még mindig nem olyan könnyű ilyesmiről beszélni. Valószínűleg az enyhe (vagy nem annyira enyhe…) pirulás is ezért lesz aktuális a képemen. Önkéntelenül legyezek egyet az arcomon, hogy gyorsabban elmúljon. Már csak azért is, mert Kicsi Rose már teljesen Rancar hatása alá került, és nem is figyel rám.
- Persze. Ha akarnám sem tudnám őt megakadályozni az evésben. - nevetem el magam, mert igazából nem is akarom. Szívesen osztozom. Még húsgomból is…
Ezt sem gondoltam volna, akár csak néhány hónappal ezelőtt…
Elmosolyodom, amikor Rancar rájön még valamire…
- Ó igen. Javítsd kérlek többes számra a gyerek szót… - mosolyodom el, és mutatok a szoba felé, ahol Andrew Uriel szuszókál még mindig. Senkit sem szeretek ébresztgetni (főleg, ha az ő álmuk azt jelenti, hogy én is aludhatok…), ezért a kisfiamat egyelőre csak így tudom bemutatni Rancarnak. De biztos vagyok benne, hogy percek kérdése, hogy ő is jöjjön ruhát csekkolni…
- Természetesen a Szélvészen futottunk össze. Felvettem, mint utast, véletlenül átcsobbantunk a Draco rendszerbe, aztán még időben elmenekültünk, és ezt megünnepeltük egy bulival. A hogy jöttünk össze… - nem arról van szó, hogy nem akarok válaszolni. Egyszerűen csak nem tudok. Már mint… mi akkor most tulajdonképpen összejöttünk Emyrrel? Valahogy sem a “Nem” sem az “Igen”, nem elég pontos…
- Ez egy nagyon jó kérdés, amire még nekem is választ kell találni. Egy részére nem is emlékszem… - valószínűleg az nem a lényeges része volt a kapcsolatunknak. De… hát azért mégis csak jelentős, mert a gyerekeket annak az estének köszönhetjük. Jó lenne azért rá emlékezni…
- Azt hiszem ez ilyen… olyan jól sikerült a tudat elnyomása alkohollal, és egyéb szerekkel, hogy sikerült előcsalogatni az igazi, tudatalatti dolgokat. A ki nem mondott, és halálig tagadott vágyakat. - még a gyerekek hagyján. Azt sosem tartottam teljesen elképzelhetetlennek, hogyha rám csimpaszkodik egy szülők nélkül létező kis valami, akkor magamhoz veszem. De Emyr… nos abban semmi tudatosság nem volt csak…
Érzelmek…
A puha mindenemet már…

Valószínűleg sokkal egyszerűbb lenne telepatikusan üzenni. De minden bizonnyal kevésbé vicces is…
“Na-na-naaaa… a házamra tessék vigyázni. Azt kizárólag bulik alkalmával lehet ostromolni”
Bulik… pfff… az úgy most igen csak háttérbe szorult. Lesz Chris esküvője, és… tulajdonképpen ennyi. Ezt pedig egy kicsit sem zavar…
“ A piáról is leszoktam. Kell az egészséges életmód.”
Ez maaaaajdnem teljesen igaz. Azért, ha kapok egy finom italt, biztos nem fogom visszautasítani. De nem akarom cserben hagyni a gyerekeket, márpedig ha én matt részegen fetrengek valahol, ahelyett, hogy velük foglalkoznék… akkor pontosan ezt tenném.
Vagyis csak szolidan mókázom. Rancar biztosan hátast, majd dupla előre szaltót dob, ha ezt megtudja…
És elég hamar meg is fogja tudni, mert kicsi Rose sem szokott túl sokáig aludni…
- Bocs. Túl fincsi… - kicsi hiányzik hozzá, hogy jellegzetes macska módra körbenyaljam a számat, de még sikerül időben megfékezni ezt a gesztust. Így csak épp a szám szélét harapom be. Sajnálom, de éhes vagyok…
A köszönés viszont tényleg jár, és egy mosoly is Rancarnak, amikor látom, hogy ölelésre hajol. Jó őt látni, és ugye… valamilyen szinten rokonok leszünk. Meg nem mondom milyen szinten, de családtag ő is.
Rose pedig remek érzékkel rendelkezik, ha ismerkedésről van szó, ezért meg is érzem, hogy közeledik.
- Rendben. - én elindulok egy pohár vízért, mert biztos vagyok benne, hogy Rosenak jól fog esni. Egyelőre viszont Rancar arcát nézem, mert feltételezem, hogy remek műsort fogok rajta látni. Csak a popcorn hiányzik…
- A szekrénybe biztos nem. Oda a kincseimet dugtam, ami le kellett szednem. - a kellett, az erős túlzás. Én döntöttem így. Mert hogy kellett hely a kicsiknek, és persze Emyrnek is (olyan is, amit nem félmeztelen…) Vagyis búcsút mondtam néhány Terrai tűzoltónak, meg sztriptíz táncosnak, hogy legyen elég hely a szobám falán az igazán fontos személyeknek…
Rose határozottan halad Rancar felé, és mikor már szinte majdnem eléri, nyújtozni kezd az irányába. Mintha azt szeretné, hogy Rancar felvegye. Én viszont erősen sejtem, hogy csak közelebb akar lenni a húsgombóc illat forrásához…
- Hát… nem régóta. De annyira megtetszett, hogy akkor már rögtön hosszú távú szerződést kötöttem. - nézek Rosera, szeretettel, majd… vissza fordulok Rancar felé. Ha Rancar felvette Roset, akkor eddigre már biztosan a ruhájával ismerkedik. Ha nem, akkor egyre szúrósabb (vagyis aranyosabb) tekintettel néz Rancarra.
- Rancar… ő itt Rose. Rose… ő itt Rancar. És jól érzed, hozott húsgombócot. - az a mosoly, ami felragyog az arcán… az enyémet is előcsalja. Néhány másodperccel később pedig el is nevetem magam.
- A hogyan pedig… hát inkább nem adok pontos részleteket. - valószínűleg ő nem arra gondol, amire én, ezért ha szeretne még kérdezni, állok elébe. Ha pedig nem teszi, én is mindent el fogok mesélni, amikor Andrew Uriel is felébredt.

Felröhög a válaszon, ingatva a fejem.
“A beleparkolásra értettem. Tudod, ajtóstul a házba... repülőbe..”
Hajnalban? De hát akkor én a másik oldalamra fordulok. És mióta van fenn hajnalok hajnalán?
“Szeretsz kukorékolni? Mióta lett új szokásod?”
Vagyis ott leszek, ezen nem múlik. Majd le sem fekszem, nem mintha sokat kéne pihennem.
A szám is tátva marad, ahogy meglátom a karikákat a szeme alatt. Mindig vagy pezseg, lehűteni sem tudom, vagy másnapos a mosolya. Eléggé. De ez ... ez más.
- Heh! Semmi üdvözlés, máris a húsgombócra rombolsz? - s máris a kezébe nyomom a dobozt, mert úgy gondoltam, jobb, ha zárva van a teteje.
- Naaah, így már máris jobb. - s át is ölelem, alaposan átkarolva, ha a doboz a kezében van, akkor azzal együtt.
- Nem kérek semmit. - boldog elégedettséggel söpröm ki az ülőhelyről, legyen akármi ott, s kényelmesen felteszem a lábam.... sehova, inkább keresztbe, s rátámaszkodom államra, úgy nézem, érdeklődő és egyben értetlen vigyorral.
A nagy beszélgetés közepette azonban érzem azt, hogy valaki más energiája is kezd még erősebben kavarogni.
- Be is mutatsz vendégednek, vagy eldugtad a szekérnybe? - de mivel már hallom is az érkezést, ami furcsa hang kíséretében jön, így a hang irányába fordulok és úgy is maradok.
Merthogy képtelen vagyok felfogni a látványt.
Meglepődve pillantok Rosera.
- Te mióta lettél pesztra? - aztán tovább figyelem az energiáját, majd energiájukat.
- Akarom mondani.... hogy? - ”mi?” de azt már nyitva hagyom.

Azért… kijelenthetjük, hogy egy időre eltűntem a színről. Ahhoz képest, hogy viszonylag rendszeresen ápolom a szociális kapcsolataimat (akkor teljes mértékben rendszeresen, amikor verseny és/vagy ital is van a dologban…) De ez ugye… hát eléggé megváltozott. És csak a hozzám igazán közel állok tudnak róla, hogy pontosan miért is…
Ezért, amikor üzenetet kaptam országos cimborámtól, és kedvenc versenytársamtól Rancartól ( illetve most már a leendő sógorom testvérétől…) eszembe jutott, hogy ő pont azok közé tartozik, akik az égvilágon semmit nem tudnak arról, hogy miért is tűntem el egy időre az italokat szolgáltató helyekről…
A találkozás pedig pont jó alkalom lesz arra, hogy feloldjuk ezt az anomáliát. És nem mellesleg… hogy egy kicsit huncutabb módon prezentáljam neki a családomat. A tréfákról, és meghökkentésről ugyanis még mindig nem szoktam le teljesen…
“Hajóval egyébként is esélytelen lenne, mert úgy sem érnél utol : P Anélkül viszont Lyra, gyere korán hajnalban a Szélvészre”.
A gyerekek ugyanis hajnalban még aludni szoktak. Ezért neeeeeeem fog sejteni semmit.
A kellemesen (teljes mértékben) álmos ábrázat, és a sötét karikák a szemem alatt, amivel fogadom, így teljesen indokolt lesz a számára, és a lusta mosoly is, ami az arcomra szökik, amikor meglátom. Mert pont úgy nézek ki, mintha nagyon jó estém lett volna, és most küzdök a reggellel. Ez egyébként így is van. Csak teljesen biztos vagyok benne, hogy nem úgy ahogy gondolja.
- Húsgombóc illatod van… Kérlek mondd, hogy nem csal a szimatom… - még fel is emelem kicsit a fejemet, és milyen beleszippantok a levegőbe. Aztán rájövök… akár húsgombócról van szó, akár csak mellé fogtam, azért illett volna először köszönnöm…
- Hali Rancar. Jó, hogy itt vagy. - hmm… oké, azért ebben is lehet némi hátsó szándékot érezni. Először a húsgombóc, aztán ő… Mintha jobban örülnék a húsgombócnak, mint neki. Ami azt illeti… Szerintem már ismer annyira, hogy tudja, ez ezért részben így van… de ez nem csökkenti a kapcsolat értékét, mert a gombócokat ugye NAGYON szeretem.
- Foglalj helyet ott, ahol találsz helyet. Kérsz valamit? - mutatok a konyha irányába, meg persze az ülésekre. Amin azért itt ott elszórva találni egy két ruhát. Egész kicsiket is…
Azt pedig már nem kell eldöntenem, hogy a beszélgetésnek pontosan melyik pontján is mutassam be neki a gyerekeket. Rose ugyanis korábban felébred, mint gondoltam (biztos nem a húsgombóc illat miatt, óóóóóó nem…), és elkezd kimászni a szobából. Egyenesen Rancar irányába…

A terrai szemüvegek nagyon megtetszettek, mókásnak tartom őket, készíttettem párat csak úgy, de most nem veszem fel, helyette a szerelő szemüvegem volt fenn, mert rajtam maradt.
Le is kapom, ahogy meglátom magam a másik kijelzőn, leszállás közben. Lyrára nem csak azért ruccantam át, mert szükségem van még egy kis noszogatásra az új technológiával kapcsolatban, s nem csak azért, hogy Mintakára dobjak át pár seederst, aki inkább saját pakkal és a hajómmal jönne át.
Még út előtt keresetem Roset, merre is tudnék véletlenül rábukkanni, Lyra felé tartó úton, s nem kis örömömre a végcélnál hozzá is be tudok futni.
“Merre tudok futni éppen beléd? Hajó nélkül, természetesen. Azt éppen pakolják.”
Hoztam neki jó kis centaurusi itókát is, mert némi... húsgombócot, teljesen egyedi, csak az egyik bolygónkon élő lényéből készül. Magam nem eszek húst, és minden életet védelmezek, ez még nem jelenti azt, hogy másnak ne akarnék a kedvében járni.