A dessert... for you

Miért van egy olyan érzésem, hogy Dariel inkább az elszólásra figyelt? Talán azért, mert én is. De most gyorsan kiverem a fejemből a bugyikat…
- De-de. A bugyi…  - majdnem… - ajjj… szóval a buliból másnak kell kidumálnia engem. Különben hajnalig pörögnék. - kétszer egymás után… ez így nem lesz jó. Mert nem, a bugyim marad a helyén. Nem akarok senkit sem megismerni addig, amíg… nos amíg nem változom meg igazán. Ha most találkoznék valakivel, elutasítana. Azt meg még nem tudnám feldolgozni…
- Még nem. Bár nem is megyek közel hozzájuk, és olyan dalokat énekelek nekik, ami remélhetőleg tetszik nekik. - vagyis nem, “A Nyúlhús a Legfinomabb” című dalomat nem énekelem el nekik. Annak ellenére sem, hogy a dallama szerintem nagyon kellemes. Inkább más szöveget és nótát adok nekik… amikor nem hagynak simán ott és mennek inkább máshová…
- Nem. Azok mérgeztek meg. És kifárasztottak szellemileg is… - meglehet, hogy inkább én fárasztottam ki saját magamat, de azt hiszem jelen körülmények között ez az apróság mellékes. A lényeg: nem szeretem a mókusokat. Mert ők sem engem…
- Abba ne is engedjen be. Csak… menjen. - nekem még furcsák ezek a hajók. Tartok tőle, hogy ha összekapcsolódunk… olyasmit talál a hajó, ami nem igazán fog tetszeni neki. De tény, hogy ennek a hajónak más gondja van. Az, hogy óvatlan voltam…
Ezért bocsánatot kérek. A panel pedig megjelenik. Nem tudom miért tartottam vissza a levegőt, de most kifújom, ami a tüdőmben rekedt.
- Vagyis ebből a bugyiból… buliból… nem dumálom ki magam… - értem én. Egyrészt azt, hogy jobban kell figyelnem, másrészt azt, hogy magamra is jobban kell figyelnem… A bugyikat pedig most már tényleg ki kell vernem a fejemből… És nem mellesleg Darielnek igaza van, nem tudok két ilyen dologra figyelni. Úgy nem, hogy a szívem is benne legyen a dalban…
- Köszönöm. - nem számít, hogy eredetileg vezetni szerettem volna, csak szimplán köszönöm Darielnek, hogy kisegít. Ezzel ugyanis az történik, amit én szeretnék, csak… hát néha én magam sem tudom pontosan, hogy mit akarok. A mindent, már nem válasz. Nem csak azért, mert az nekem nem jár, hanem azért, mert az képtelenség. igenis be kell érni az apró örömökkel, mert végső soron azok összeadódnak, és azok tesznek majd boldoggá. Legalábbis remélem, hogy így lesz. Csak nekem is másként kell szemlélnem a világot.
- Tetszeni fog ígérem. - természetesen az ígéret, amit a hajónak tettem, inkább érvényes, de a dal választásra is figyelek. Vagyis, ha azt látom, hogy Darielnek nem tetszik, inkább másik dallamot avagy szöveget választok. Illetve egy adott ponton… nem is szavakat mondok. Csak kellemes hangon dúdolok. Leginkább akkor, amikor már közel vagyunk a Terrához.
- Reeeeeenddddbeeeeeeen… - válaszolok dallammal Darielnek, és azt nem köszönöm meg, hogy nem szállunk le, mert így beszéltük meg. A hajó itt lesz, nem bosszantom fel. Bár az egyébként érdekes lenne…
- Rendben. - ezt már nem dalban mondom, és bólintok is. A vigyor a képemen (ami indulás óta rajtam van) pedig nem is olvad le, amíg el nem tűnik. Akkor nyomaveszik, de… legalább nem kezdek szorongani. Helyette azt teszem, amihez értek. Dumálok…
- Tetszett a rész, ami rólad szólt? - kérdezem a hajótól, és… választ nem várok. Illetve… a pozitív szemlélet jegyében, ha nem hajít ki a légzsilipen, akkor úgy veszem, hogy tetszett neki…

Egy kicsit meglepődöm. Bár ha belegondolok az sokkal furcsább lenne, ha bókolna. Épp nekem… Vagyis igen, a köszönet tényleg logikusabb.
- Szivesen. Bár nem tudom, hogy pontosan mit is, de úgy folytatom ahogy eddig is. - vagy… azért némi fejlődés nem fog megártani… Szeretném, hogy egyszer én is a jók közé valónak érezzem magamat. Mert az tudom, hogy azon múlik az egész. Nézhetnek véres szájú kis gyíknak, ha én tudom, hogy nem vagyok az, akkor minden rendben lesz.
- Szerintem biztos. Én sem félek tőled. Mert látom, hogy ki van a külső mögött. És gondolom a jó fiúknál ez a normális. - mi tagadás, Dariel sokat segített nekem, és nem csak arra gondolok, hogy gondoskodik a formás sejhajomról. Abban is utat mutat, hogy milyen… pozitívnak lenni. Tény, hogy köszönhetően a volt fajtámnak, neki is tanulnia kell. De ez nem jelenti azt, hogy ne fejlődhetnénk, együtt…
- Ez igaz. Simán kidumálom magam a bugyiból. Buliból… - hupsz… nem, bugyikat sosem kellett ledumálnom. Csak szóltam, hogy essen le. Most meg inkább nem is foglalkozom vele, amíg… nem érzem magam elég felkészültnek. Az utódról már úgyis lemondtam…
- Oké, dolgod is lehet. Akkor nem kellek. - azt mondjuk nem tudom, hogy miként jön össze a gyorsan végez, és a dolga van, de nem akarok beleszólni a dolgaiba. Már annak is örülök, hogy egyáltalán hívott. A Terrára pont nem szívesen megyek, de… legalább múlatjuk az időt az úton.
- Én sem. De a Lepusiak… szerintem velük lassan jóban leszek. - leginkább azért, mert kölcsönösen nem piszkáljuk egymást. Csak távolról nézem, ahogy ugrándoznak, és néha énekelek. Ők meg még nem akartam nyuszitappanccsal az arcomra szállni, így sikeresnek ítélem a kapcsolatot.
Aztán persze Dariel mond egy viccet( ahhoz hasonlót…), és ez annyira meglep, hogy jóval intenzívebben kezdek nevetni annál, mint amennyire indokolt lenne.
- A mókusok. Ilyen rossz hatással vannak az elmémre. - ez még csak nem is vicc… szerintem tényleg jobban rájuk pörögtem, mint kellene… De éppen ezért is lesz jó egy kicsit kimozdulni. Lesz időm kitalálni, hogy miként… rendezzük ezt a konfliuktust…
- Igyekszem. Hidd el. - tény, hogy nem eléggé… Tehetnék többet is. De van ezzel egy bibi. Még mindig nagyon szeretek szórakozni… Néha a hajóval is…
- Jó-jó… - halkul el egy kicsit a hangom, mert nem megy azért az ilyesmi könnyen. Ha épp hibázom, elnézést kérek, de így utólag… olyan furcsa nekem. Mindegy. Ezen ne múljon.
- Sajnálom. Többet nem fogok azon nevetni, hogy milyen vicces, amikor pattogsz… És leginkább nem lesz több pattogás. - természetesen ezt az üzenetet a hajó kapta, és… várom, hogy valamiként jelezze, hogy megbocsátott nekem. Ha kell… nem tudom mi van akkor, ha nincs bocsánat. Gondolom öri hari, de ezt egyelőre nem dobom fel, mint ötletet.
- Nehéz választás elé állítasz Dariel. Vezessek vagy énekeljek… - felemelem mindkét kezem, tenyérrel felfelé, és hol egyik, hol a másik van magasabban. Aztán inkább…
- Jól van. Inkább énekelek. A Terra közelében úgysem tudnék rendesen koncentrálni a hajóra. - örülök, ha sikerül a saját fejemet egyben tartani… Vagyis legyen inkább biztonság, mindhármunk számára. Azért a panelt megsimogatom egyszer (hogy ezzel is kifejezzem a sajnálatot), de aztán helyet foglalok és Darielre bízom a vezetést.
- Nótát viszont én választok… - nem, nem bocsánatkérő dal lesz. Az meg volt. Helyette a hajóról énekelek, és arról, hogy milyen kalandokban lesz része, ha egyszer majd én fogok vezetni. És egy kósza versszakot a gaz mókusoknak is szentelek…

Nem tudom elhinni, hogy komolyan gondolja. Simán lehet, hogy már fejlődött annyit a humora, hogy egy ilyen viccet betol nekem. Ám, ha mégsem… akkor ez azt hiszem egy bók.
- Kezd az-az érzésem lenni, hogy hiányoztam neked, és azért mondasz nekem ilyen szépeket… - néhányszor játékosan fel-le emelgetem a szemöldököm, mert… igazából nem tudom, hogy miért. De szeretném hinni, hogy azon kívül kolonc vagyok, jelentek mást is az életében. Ha mást nem, legalább a mókát.
-  Akik félnek tőled, azoknak magukkal van baja. És nem veled… - oké, nem sok hozzá hasonló fazon szaladgál az univerzumban, de… Dariel egy rendes srác. És aki egy kicsit is kinyitja a szemét, az látja ezt. Akinek pedig van félnivalója… nos az tele is pakolja a nadrágját tisztességesen, és nem a külseje miatt. Az a bizonyos vajacska játszik be, ami a fülük mögött van.
- Na-na. Az elpatkolással ne viccelj. Nélküled én is elfogok. Pedig patám sincs… - pedig olyan szép lenne. Lenne szép hosszú sörényem, meg farkam… Azzal olyan szépen el lehet kergetni a legyeket. Oké, én meg megtudom őket enni. De mégis ki akar legyeket enni, amikor vágtathat is, és loboghat a sörénye a szélben? Na ugye…
– Ha valamiért sokáig maradsz a Terrán, de nem a veszély miatt. Akkor jól érzed magad. Ebben az esetben pedig… csatlakozom hozzád. - már csak azért is, mert ha sokára jön, aggódni fogok. Hiába erős, a Terra… az a Terra. Kétlem, hogy annyit változott volna, hogy ne legyen legalább egy minimális hatással Darielre. És nem kívánom azt neki.
- Lehet. De hogy lehet ilyen gyors… - egy kicsit még bánkódom a csiga miatt, de utána elengedem a dolgot. Hiszen… hamarosan indulunk. Nem mondom, hogy várom, de jó egy kicsit kimozdulni.
- Udvarolni próbálok éppen neked… de ha nem hat… - néhány pillanatra durcás arckifejezést öltök, de… nem tud sokáig az arcomon maradni. Alapvetően ugyanis jó kedvem van. Az unalom után, hirtelen újra van társaságom, és ez feldob. A mókust nem számítom, meg a Dryadunkat sem. Ő… nem igazán mozog…
- Az nem direkt volt. Én mindig… majdnem mindig óvatos vagyok. - ezt még… én is elhiszem. De tény, a bocsánatkérést, még gyakorolnom kell.
- Persze a bocsánatkérés, akár előre is… nem árthat… - teszem fel végül megadóan a kezem, és ha elindulunk… hát mégis csak kéne egy szép nóta az utazásra.
- Nos? Mit énekeljek? Az nem opció, hogy nem énekelek… - most tényleg nem. Jó kedvem van, és ezt közvetíteni is akarom. Meg… valamivel tartani akarom magamban a lelket, mert a Terra… Brr… távolról is kiráz tőle a hideg.
Darielnek viszont szüksége van rám…

Egy pillanatra lebiggyen a szám, mert tényleg nem akarom, hogy bármi közöm is legyen a negatívokhoz, de… a lényeg, hogy értjük egymást. Ez pedig különösen annak fényében jó dolog, hogy nagyon különbözőek vagyunk Dariellel. De tényleg NAGYON…
- Ez rád is igaz. Sőt. Te ki is tudtál törni. Én csak menekültem. - és Dariel nélkül nem sikerült volna. Viszont ezt nem azért mondtam, hogy most méricskéljük, kinek hosszabb a ‘haja’. Ezzel… igazából azt akartam elmondani neki, hogy hálás vagyok, és én nagyrabecsülöm őt. Szerintem nem mondják neki eleget, hiába jó fejek ott a Rendnél. Vagy csak ő nem hiszi el. Az eredmény ugyanaz.
- Azt tudom. De rád meg nekem kell vigyázni. - egy pillanatra komoly arcot vágok, de… sajnos ez annyira abszurd, hogy végül elnevetem magam. Én legfeljebb arra vigyázok, hogy ne legyen túl morci. Nem mondom, hogy az semmi, de…  az nem véd meg a Dracoktól.
- Naaa… egyszer biztos találkozol majd valakivel, aki beleköltözik a szívedbe. Én is fogok. Lehet, hogy nem ebben az életben, de biztosan fogok. - nem, valójában nem vagyok annyira optimista, mint amilyennek mutatom magam. Nekem ugyanis a fejemben van az a lehetőség is, hogy én szerelmes leszek, ám az érzelmeim alanya… pont nem fog kedvelni. De erre való az udvarlás. Legalábbis amennyire tudom…
- Mondjam inkább azt, hogy nagyon kedvelem a morcis fejed? - talán igen, ezt kellett volna mondanom, ha már ezt gondolom. De… a szeretettel még csak ismerkedem. Nem lehetek biztos benne, hogy azt érzem. Darielt viszont minden értelemben értékelem.
- Háháhh… oké. Akkor ez fog előre hajtani. Lesprintelni a vágtázó patást… - összedörzsölöm a tenyereim, mert… egy olyan futás, amin egyenlőek az esélyek… igazából tetszene. A pihenés persze mégjobban, de… abban már úgyis profi vagyok. Azt nem kell gyakorolnom.
- Oké, de ne legyen baj. Inkább valami érdekes momentumra hívj le, ha gyorsan nem megy. - nem hiába én biztonságban leszek a hajón, nem szeretném, hogy ő bajba kerüljön. Ezért igenis, vigyázzon magára. Most nem rám, hanem magára…
De az a baj, hogy túl könnyű elvonni a figyelmem a veszélyről, a szép dolgokkal…
- A bogarakat szeretem. Meg a csigákat… ma is olyan aranyos volt az egyik. Végig mászott az asztalon, és kis cuki nyálka nyomott hagyott maga után. Szerintem még mindig nem járhat túl messze… - le is hajolok az asztal alá, hátha észreveszem. De már nem látom sehol. Úgy tűnik még sem olyan lassú…
- Jah igen. Persze. Mehetünk. - visszaemelkedem, és Darielre nézek. Aztán meg zsebre teszem a hajápolót, amit hozott nekem. Ezzel pedig készen is állok… mindenre.
- Vezethetek én? - nem veszem elő az aranyos nézésem, bár… miért ne? Mégis előveszem. Nem tud neki ellenállni… (mert inkább rám hagyja, csak hagyjam abba, de az mellékes…)

Nem állt szándékomban rombolni a hangulatot, de… úgy tűnik, hogy sikerült. Vagyis dupla akkora erővel próbálok fényt lopni Dariel napjába. Bármilyen ironikusan hangzik is ez az én számból. Fejemből…
- Olyan nincs. Ronda csak az lehet, akinek a lelke is az. Tehát a régi cimboráim… tőlük meg nem kell üzenet. - soha többé… előbb választanám azt, hogy befejezem az életciklust, mint hogy visszakerüljek oda. Tudom, ha odáig jutnék, akkor nem igazán lenne választásom… De szeretnék abban hinni, hogy képes vagyok küzdeni, még akkor is, ha komolyan magához akar szólítani a negatív oldal.
- Az. Hari is, meg öri is. - hiába csóválja a fejét, lááááátom azt a kis mosolyt a szája sarkában. Ezért nem, továbbra sem akarok komolyabb lenni. Dariel kettőnk helyett is az, én meg… remélem, hogy sikerül neki átadnom valamit abból, hogy az életet igenis élvezni kell. Nem úgy, mint régen… Hanem igazán…
- Én? Erős lelkű? - nem csak mímelem a döbbenetet. Az valódi az arcomon. Nem tartom magam ugyanis erősnek. Még egy ici-picit sem. Hiszen, ha az lennék… nem kéne attól tartanom, hogy Dariel nélkül menjek bárhová is. A Terrától meg pláne nem kéne.
- Lehet, hogy tőlük is… de ha negatív erőt érzek inkább szaladok. - nem, nem fogom azt találgatni, hogy vajon tudja-e hogy ki voltam. Inkább csak menekülök. Amíg nem tudom megvédeni magam… ez a legjobb taktika. Darielt ugyanis nem akarom azzal terhelni, hogy állandóan a biztonságom miatt kelljen aggódnia. Hiszen anélkül is kell neki, hogy megtalálnának az ex-kollégák…
- Hmm… na jó. Akkor találnunk kell egy mestert, aki mindkettőnket megtanít a fortélyokra. - összecsapom a tenyerem, mintha varázsütésre ott teremne valaki, aki ezt megtenné. De ez… csak egy berögzült mozdulat. Így amikor rájövök, hogy mi is történt, inkább az ölembe teszem mindkét kezem és összekulcsolom őket.
Aztán viszont elmosolyodom, amikor kijelenti, hogy nem fognak utolérni engem. Tényleg nem hiszen, ő elkap mindenkit. És nem mellesleg sokkal gyorsabb, mint bárki, akit ismerek…
- Meg sem érdemellek… - finoman a vállára teszem a kezem, ha engedi nekem, és… most nem kacsintok rá. Ezt ugyanis komolyan gondoltam, és azt is, hogy nagyra értékelem, hogy vigyáz rám. Még mindig…
- Ahh… de aztán ha gyorsabb leszek, mint te, ne bánkódj. És számíts arra, hogy azzal fogok jönni, hogy én megmondtam… - eee… nem igazán hiszek ebben. De… azt hiszem sejtem, hogy miért mondja ezt ennyire. Tartozok neki annyival, hogy legalább megpróbálom. Hiszen a futás, az önvédelem része. És azt tényleg nem bízhatom egyedül rá. Nem lenne fair…
Aztán viszont… olyasmit mond, és mutat, hogy képtelen vagyok elrejteni, hogy elérzékenyültem. Az, hogy ő szépnek lát… nem azt jelenti, hogy a külsöm az. Hanem a lelkem is annak találja. Ez pedig tőle, különösen nagy bók.
Amit kommentár nélkül viszek magammal a sírba is, mert nem mondok semmit, csak nagyon mosolygok. Még köszönetet is csak egy finom bólintással mondok. Nem akarom elrontani ezt a pillanatot…
A Terra viszont megteszi helyettem. Félek tőle. És… csak mikor azt mondja, hogy szeretné, hogy velemenjek, jövök rá, hogy… talán ő is tart tőle. Ez esetben viszont…
- Nos… akkor a megoldás…. veled megyek. De a hajón leszek. Ha gyorsan végzel, ahogy mondod, addigra keverek is neked egy kupa finom vizet. Ha meg történik valami, és sokára jössz… lemegyek hozzád. - igen, ez így jó lesz. Ha csak pár perc, nem gond, ha a hajón vagyok, ha viszont több, ott leszek mellette. Meg van még egy aduász a zsebemben.
- Ééééééésss…. majd duruzsolok a füledbe. Tök jó lesz… - igazából… ez tényleg jól hangzik. Izgatottabbá is válok. Nem mondom, hogy várom az indulást, de… szívesen Dariellel tartok bárhová (majdnem…) is megy.

Néhány pillanatra azért összeszűkülnek a szemréseim. De… igazából nem mondott Dariel semmi olyat, ami ne lenne… tökéletesen igaz…
- Ha nem dumálnék ennyit, valószínűleg már fogak és pikkelyek nélkül lógnék valahol… - azért… egy darabig még nem fogom elfelejteni azt az időszakot, amikor az mentett meg a biztos haláltól, hogy még elő tudtam adni a “minden szuper, szeretem a kínzást, és a rabszolgatartást” című zenés művet.  Szerintem csak Dariel nem hitte el. És éppen ezért hozott ki onnan, amikor ő is a végrehajtotta a szökés nevű műveletet.
- Egyszerű. Ami nem a gonosz pikkelyesektől jön, az kedves üzenet. Ha pedig egy szép nőtől, vagy nagyon gyönyörű férfitól jön az Nagyon kedves üzenetnek számít. - tudom, hogy sokkal többet foglalkozok a külsővel, mint kéne, de… egyelőre csak a szép dolgokba tudok kapaszkodni, és abba, hogy azokat értékelem. Mert a szememben nincs olyan, hogy csúnya, vagy a nem annyira esztétikus külső miatti elítélés. De a szép… le tud nyügözni, és néha még azt is eléri, hogy néhány percre csendbe maradjak, és csak gyönyörködjek…
- Mérgező magokat inkább senkivel. De igazad van. Tényleg túlzás az örök harag. Egy sima öri hari-val is beérem. – az eggyel visszább van nálam a skálán. Örök harag=karóba húzás, öri hari= nem fogunk együtt sörözni. Ez utóbbit biztosan tudom vállalni. Nem fogok finom nedűt adni a mókusoknak, akik nem szeretnek…
- Jó. - még bólintok is, nagyon komolyan, mintha bármi részem lenne abba, hogy Dariel tud vigyázni magára. Egy csipetnyi sincs… De még mindig jobb óvatosságra inteni azt, akinek nincs szüksége rá, mint utólag bánkódni azon, hogy még csak nem is mondtam semmit…
- Mármint ne akarjak erős lenni fizikai, és lelki értelemben is? - a tekintetem Dariel felé fordítom, mert nem tudom, hogy mire gondol. Én ilyennek látom. És tudom, hogy sosem leszek ilyen… de a hosszú haj… az más kérdés. Azzal még lehet, hogy kacérkodni fogok a jövőben. Elvégre… most már van olyanom is, és csak azt kéne kitalálni, hogy mit kezdjek vele…
Dariel viszont jobban érti az “élet”-nek nevezett játék szabályait, így amikor megint hoz valamit, ami nekem nagyon is jól jön, széles mosoly kerül az arcomra.
- Óóóó… köszönöm. Fúúúúú meglátod, ha ezzel megjelenek valahol, özönleni fognak a kedves üzenetek… - igazából kedvem lenne, akár most is ki próbálni, hogy mit tudok kezdeni a hajammal, ha ezt rákenem, de nem akarom most elpazarolni az időt, amit Dariellel tölthetek. Hangosan nem mondanám ki (olyan gyakran…), de szeretek vele lenni. Amikor nem annyira morci…
- Miért? Nálam biztosan több tapasztalatod van. Nekem csak az “ő kell” és a rámutatás megy. Az meg a valóságban nem működik. - ezt már kifejtettem egyszer, hogy nekem olyan, most mintha egy álom világból belekerültem volna a valóságba. Épp csak… mivel az rémálom volt, a valóság üdülésnek hat. Hosszú, és egyelőre unalmas, de… azért mégis csak nyaralás…
- Hát… igazából ha nem ér utol az, aki kerget… akkor jó vagyok.  - ezt mondjuk élesben… még szerencsére nem kellett kipróbálni. Futottam, csak… másként. És inkább maradok a rejtőzködésnél, mint hogy teszteljem, mennyire keresnek még. Valószínűleg… nagyon…
- Nos… nem tudom. Ha futni kellett, mindig volt valaki, aki helyettem megcsinálta a kört. - sajnos ez nem csak a futásra igaz. Pont azért érzem magam (egyelőre…) alkalmatlannak az életre, mert mindig volt egy szolgáló, aki megoldotta helyettem a dolgokat. Most viszont egyedül vagyok… Csak a barátaimra számíthatok, akik.. köre be is zárul Dariellel.
De hogy mennyire is fontos ő nekem… azt hiszem ez egyértelmű abból, hogy kissé melegem lesz arctájékon, amikor mond valami különösen szépet. Nekem…
- Akkor ezért akartál nekem nagyobb tükröt hozni? - mosolyodom el meghatottan, mert… igazából nem a tükörről, mint tárgyról beszélek. Ugyanis az, amit mondott… egyrészt nagyon jól esik, másrészt… értem a célzást. Igenis vannak értékeim, amiket még nem vettem észre. Ő viszont igen…
- A Terrára? Vagy a Lyrára? - ez nem egyértelmű a számomra, így inkább rákérdezek. Aztán persze… végül mégis kiderül, hogy miről van szó, és… csak Dariel miatt adok magamnak némi gondolkodási időt.
- Akkor inkább a Lyrán várlak, ha egyébként sem hosszú idő.  A Terra… még nem érzem azt, hogy készen állnék oda visszamenni. - még ha engedélyezet is… tartok tőle, hogy milyen hatással lenne rám. Jobb a biztonság (és nem a gyávaság…). Meg, ha tényleg csak egy üzenet átadás… akkor jobban járok, ha addig kicsinosítom magam, és ismerkedem a Lyrán…
- De persze, ha szükséged van ott rám… az más kérdés. Szeretnéd, hogy veled menjek? - ezt azért még hozzá teszem. Ha ugyanis úgy érzi Dariel, hogy jól jönne neki a segítségem, természetesen mellette leszek, Terra ide vagy oda. De ezt nem tartom valószínűnek így… csak egy egyértelmű válasz esetén veszem fontolóra.

A szilárd tiltakozás ábrázata jelenik meg az arcomon.
- Még csak az kéne. Tudod, hogy én mennyit beszélek? - nem várom meg, hogy válaszoljon. Költői kérdés volt - Inkább távolról szeretjük egymást. Néha összebújunk. - hmm… igazából nem is tudom, hogy milyen az összebújás. A szex… azt ismerem. A szeretkezést nem. Mindegy…
- Hmm… ez jogos. - míg Dariel esetében a marcona külső egy érző (ám ezt mélyen titkoló…) lelket takar, az én habtestem mögött csak egy sötét lélek van. Vagyis… remélem, hogy legalább most már csak szürke a koromfekete helyett. De nem áltatom magam. Akármit is csinálok, én sosem lehetek olyan jó, mint azok, akik eleve annak születtek. Pedig próbálkozom…
- Kérlek azért előtte értékeld, hogy kedves üzenet-e vagy sem. - Dariel az egyetlen barátom, ezért ha nekem üzenne valaki… az nem a kedves oldalról jönne. Így inkább csak vágja kupán őket, az üzenet meg nem érdekel (úgyis tudom, hogy mit tartalmazna…). Ha meg egyszer majd valaki kedvességből üzen. Na azt várom. Örömmel.
- Igen. Örök haragban… - felemelem a mutató ujjam, hogy nyomatékot adjak a mondandómnak, de… azért örök haragot nem akarok tartani senkivel. Még… szóval apámra sem haragszom. Pedig… az Öreg adott rá okot. Nyugodjon békében…
- Sebaj. Majd én kitalálom a sztorit helyetted. Szeretők. Szóval legyél inkább óvatos. - már csak a Terra miatt is. Nem lesz ott baja, de… még mindig nem egy klassz hely. Márpedig Darielnek az járna. Szenvedett már eleget…
- Hmmm… ha megnöveszteném, olyanok lennénk, mint az ikrek. Majdnem… - azért ezen elgondolkozom. Aztán döntök is. Nem. Én így vagyok jó, ahogy vagyok. Legalábbis a külsőm…
- Ez működik? Nem csak a mesékben van ilyen? A szép herceg meghódítja a szép hercegnőt? Vagy valami hasonló? - én még csak a sárkány szerepét sem tudnám vállalni. Egy egyszerű gyík vagyok. Aki egyébként mindig is jobban szeretett énekelni, mint kínozni…
- Mozgok én eleget. Hidd el… - hupszi… majdnem elmondtam… Mert ma tényleg rengeteget futottam. És főztem is. Oké, makkot pakoltam egy levélre, de az is számít…
Ahogy van még valami, ami sokat jelentett nekem. De már régóta nem vettem a kezembe. Okkal…
- Köszönöm. - Darielre nézek, és igyekszem mosolyogva bólintani neki. Tényleg hálás vagyok, hogy nem csak rám, hanem a dolgaimra is figyel. A hangszerem viszont… sérült a kapcsolatunk. Egy olyan személytől vettem el, aki nem volt olyan szerencsés, mint Dariel… és élveztem, hogy úgy játszom rajta, hogy látja… Majd azt is, hogy már nem látja…
Azért ránézek, és nem tudom megállni, hogy egy nagy sóhaj kússzon ki az ajkaim közül. A víz viszont a legjobb pillanatban jön. Elveszem az egyik kupát, amire Dariel töltött. És serényen kortyolgatni kezdem az italt.
- Ez olyan hihetetlennek hangzik? - azt hittem, hogy… inkább arra világít rá, hogy nem volt szép dolog a húsáért kergetni valakit. De neki nem ez tűnt fel. Vagy legalábbis nem ezt említi meg. A kondim pedig… teljesen rendben van, köszönöm szépen.
- Veled nem bírnám tartani a tempót. Négy patád van. Én meg csak egy kicsi gyík vagyok. - nem olyan kicsi, mint a Terraiak, de azért egy sárkány pikkelyeit csak csiklandozni tudnám. Nem mintha nem pont erről szólt volna a régi életem. Csiklandozás, és mindenki felbosszantása… uhh… legalább jó lenne, ha nem mennék mindenki agyára. De tudom, hogy ehhez még hosszú utat kell bejárnom.
- Miért is ne. Egyedül unatkoznék. És félek a mókus bosszújától… Ott várjalak akkor meg, míg te a Terrán vagy? - az ugyanis már mindegy, hogy azon idő alatt itt avagy ott vagyok egyedül. Hiába vannak sokan a Lyrán… csak óvatosan ismerkedem. Inkább a sarokban meghúzódás, mint az elutasítás…

Bólogatok, hogy igen, gondolhatta volna, de… nem jutott eszébe. Nem baj. Nem akarom, hogy mindig velem foglalkozzon. Jobban mondva nem akarom, hogy mindig velem KELLjen foglalkoznia. Ezért is igyekszem életképessé válni. És persze jobb pikkelyessé annál, mint amilyen voltam…
- Nos ez egy jogos kérdés… De épp ezért várok még, hogy mindent áttudjak gondolni. Hiszen, ha nem lesz tökéletes a legénykérés, pislogjak bármilyen szépen is, nemet fogok mondani. - ezt azért, most elképzeltem. Letérdekelek és… semmi. A tükör nem adja vissza a reakciómat. Akkor meg honnan tudjam, hogy beleegyezek-e? Ezt alaposan ki kell találni. És… a nagyobb tükör is jó lesz, csak valami más miatt.
- Egyébként tényleg kellett volna, mert te nem férsz bele. - a két tenyeremet először összeérintem, aztán elkezdem távolítani egymástól, mutatva a vállai méretét.  Vagy messzire kell állni, vagy neki széles tükör kell, ha meg akarja nézni, hogy miként mutat az ingjében.
- Áhh… pedig én nem adnám tovább. Legfeljebb a mókusoknak. - nem, egyébként velük többet nem tárgyalok. Csalódtam… És ennek jegyében inkább más társaságot fogok keresni magamnak, ha magányos leszek. Vagyis… gyakran…
- Ha csak így tudnak üzenni, akkor biztosan nem csak barátok. Hanem régi szeretők. Akik már nem dumálnak egymásssal. - persze könnyebb lenne ezt eldönteni, ha tudnám, hogy mi az üzenet. De tudom, hogy ha nem akar, Dariel akkor nem beszél. Sajnos… ezt tényleg tudom…
- Bizony. Már a hajammal sem egyszerű az élet. - bele is túrok, de aztán inkább megigazítom, mert így összekócoltam az egészet. Hahh… Nem tudom hogy csinálja Dariel, hogy neki sokkal hosszabb, és még sem néz ki úgy, mint egy szalma bála. Vagy csak amikor éppen úgy nézett ki, én nem láttam…
- Ronda nem, de… számomra elérhetetlen csini. - a legrosszabb. Főleg annak fényében, hogy már nem tudok ‘rendelni’. És igazából nem is akarok. Szeretném, ha egyszer valaki azért kedvelne, aki vagyok, és nem azért, mert kap tőlem cserébe valamit érte. Már csak azért is mert már semmit sem tudok adni…
- Pontosan. Ezért is kérem meg inkább a saját kezem a tiéd helyett. - néhány pillanatig komoly arcot vágok, de aztán elnevetem magam. Egyrészt, elképzeltem milyen lenne, ha előtte térdelnék le, és tenném fel a NAGY kérdést. Másrészt… én pont bírom, hogy morcis, mert… az legalább őszinte. Sajnos amióta ismerem, még inkább akkoriban, mikor először láttam… tényleg nem volt túl sok minden, aminek örülhetett volna…
- Már nem emlékszem rá, hogy mennyit voltál velük. Csak arra, hogy miket csináltatok. És… már most sajnálom szegény awanod… - úgy, de úúúúúúgy le fog izzadni. Remélem majd megnézhetem. Főleg, ha nem csak erős, hanem csini is…
- Nem tudom, hogy mire gondolsz… - szétteszem a kezeimet, és igyekszem tökéletesen ártatlanul nézni. Ám ez sosem ment… A pajkosság… mindig ott van a szememben. És persze, Darielnek nem igazán lehet hazudni.
- Na jó… előfordulhat, hogy miután nem adta magát a mókus… megpróbáltam elkapni. És végig kergettem az erdőn… sikertelenül… -  ha élveztem volna legalább a hajszát, akkor lelkesen meséltem volna el. De csak azt éreztem, hogy béna vagyok. Ehhez is…

Határozottan nemet rázok a fejemmel.
- Nem. Az csak a vigaszdíj. Én húst akartam. - meg azt hiszem egy kis szeretetet is. Ugyanis azzal is beértem volna, ha a mókus nem szalad el, hanem beszélget velem. A maga módján legalábbis. A társaság ugyanis… néha hiányzik. Csak persze nem az a fajta, ami régen. A ‘rajongók’... már nem kellenek. Annyira…
- A megfelelő pillanatra várok. Nem érem-e ám be akármilyen eljegyzési ékszerrel… - ahh… az ékszerek… Olyan szép holmijaim voltak. De amikor eljöttünk, nem tudtam magammal hozni őket. Amit igen… azt is inkább elcseréltem valami hasznosra. Kiderült ugyanis, hogy valójában semmit sem érnek. És a szépség önmagában még… nem hozza helyre a kárt, ami a lelkemben keletkezett…
- Egyszer. És imádtam. Vagyis neked nem lesz kellemes. - már nekem sem. Épp ezért is tartom magam távol a negatív energiáktól. Még túlságosan is csábító… Nem akarok visszasüllyedni, mert már megéreztem az igazi élet ízét. Persze… még több étel meg esetleg egy nagyon puha ágy… az jó lenne.
- Nahát… Mesélj. Mi ez a titkos üzenet? És még inkább, kitől kinek? - szeretem az ilyen történeteket. Igazából… most már ezekből élek. Mert én inkább az elvonulást választottam, amíg… nem rendezek magamban mindent. És amíg találok valami hasznos tennivalót magamnak is… Akár az éneklést is. Gyakrabban…
- Áhh… biztos nem. Nem mondom azt, hogy úgy megmérgezne, hogy újra mészárolni akarnék, de… azért nem húzogatom a saját pikkelyeimet. - még korai. Ezt tudom jól. És… Dariel úgyis visszajön. Ha túl sokat lennénk együtt… Előbb vagy utóbb biztos agyon csapna. Azt sem akarom megkockáztatni…
- A nők… mindegyik csinos, aki engem is annak tart. A férfiak közül meg… Hát nem lehet mindig húst enni, néha kell a zöldség is az energiaháztartás miatt. Te csini vagy, amikor… nem vagy morcis. - vagyis ritkán… De láttam, hogy utána több nő fordul, mint utánam. Ez pedig kimeríti a csini kategóriát.
- Hmm… és akkor most hogy lesz? Mindig vele leszel, hogy tanítsd? Vagy ez hogy működik? - néha mesélt ezt azt, de sosem értettem igazán. Talán majd most. Meg ki tudja… Lehet, hogy én is fogok találkozni még a tanítványával.

Ha őszinte akarnék lenni, akkor el kéne mesélnem az egész sztorit. A kergetéssel együtt… Ezért úgy döntök, hogy csak részben leszek az…
- A makk alapján meg akart mérgezni… És nem engedte, hogy őt egyem meg. - pedig szépen kértem. Benne volt a légyszi is… Igazán nem hibáztathat azért, hogy megpróbáltam azért elkapni…
- A makk… még egyelőre nem hozok végleges határozatot, mert vicces a hangja, amikor összekoccannak. Ez plusz pont, ha nem nézem a méreg részt. - és azt nem hozom fel újra, hogy ezért eszi a mókus a makkot, és én megenném a mókust. Ezt már letisztáztuk. És nem mellesleg, meglátom, hogy miket hozott…
- Szuper vagy. - mosolyodom el, mert ez nagyon is igaz Darielre. Minden értelemben. Nélküle… hát nem lenne ilyen szép a hajam. Leginkább nem is lenne már…
Aztán az életmentő ételre csak… nagyon jelentőségteljesen megnyalom a számat. Kibírnám azért étel nélkül még egy darabig, de… akkor morcos lennék. Már pedig Dariel kettőnk helyett is vállalja ezt a szerepet.
- Bizony. - bólogatok is, hogy igen, most már én magam vagyok a saját párom, de akkora lendülettel teszem ezt, hogy egyértelmű legyen a számára, nem, ennyire még nem ment el az eszem. Jobban mondva, kinőttem már abból… Jó volt, szép volt, nem, igazából nem volt se szép se jó…
- Tényleg? Köszönöm… - nem, a szájmenés részt nem hallottam meg… biztos vagyok benne, hogy azt is szereti. Mert bízom a “nem vág tarkón, nem megyek az agyára” elvben. Dariel esetében… tökéletesen működik.
- Hát… akkor nem is fogom. Igazából nagyon szeretek énekelni. - kedvem lenne most is dalra fakadni, és megmutatni Darielnek, hogy mit énekeltem, de… az étel fontosabb. És már nagyon szeretnék enni. Nagyon…
- Jujj… A terra… - én csak egyszer voltam ott, és nagyon jól éreztem magam. Vagyis az egy nagyon rossz hely. Látszódik is az arcomon, hogy… mintha épp a fogamat húznák éppen a Terra szóra.
- Miért pont oda, és mit kell ott csinálnod? - eddig bírtam, most már elveszem a kaját. Hát még szépen oda is toltam neki. Ő is cuki. És leginkább… megértő. Tudom, hogy sok fejfájást okozok neki, de… kemény van neki.
- Ééééss… mesélj a tanítványodról is természetesen. Csinos? - néhányszor huncutul megemelkedik a szemöldököm. Tudom ugyanis, hogy… Darielnek nagy sikere lenne a nőknél. Ezért sem állok mellé, ha ismerkedni akarok. Nem villogsz a vadászhajóval, ha van egy rombolód is… Inkább másik útra navigálsz…

Azt mondja cuki vagyok. Elolvadok… Nem, azért nem. De jól esik, hogy most nem annyira mogorva, mint szokott. És… hmm… nem vesz belőle…
- Le. De csakis mókusszőr ecsettel. - a mutató ujjamat az égnek emelem, hogy hangsúlyt, és erőt adjak a szavaimnak, aztán meg… hát megkóstolom, hogy milyen finomat alkottam.  De az a baj, hogy még mindig borzalmas ‘szakács’ vagyok…
- Miff? Téffleg? - teli szájjal kérdezek vissza, mert a mérgező cuccok… Nem, eszemben sincs meghalni, még olyan fiatal vagyok. És szép. Tudom, hogy előbb vagy utóbb találkozni fogok valakivel, aki ezt észreveszi és értékeli.
Kiköpöm a makkot. Szerencsére fogat nem adok vele, bár nem sokon múlott. Éreztem, hogy nagyon recseg-ropog az állkapcsom evés közben. Tényleg nem baj, hogy nem ehető, így le is teszem a ‘tálat’ a földre.
- Dariel… A mókusnál minden jobb… - biztos vagyok benne, hogy itt van a közelben, és röhög rajtam, amiért megettem a mérgező makkját. Jobb esetben. A rosszabb, hogy meg akart mérgezni, és direkt hagyta ott nekem az ‘eleséget’. Kinézem belőle. Nagyon ördögien riszálta a farkát, mikor kergettem…
- Nyammiiiii… - látom, hogy Dariel kipakol a táskájából, és tényleg sokkal jobbat hozott, mint a mókus. Kaját. Nem mondom, hogy éhes vagyok, de… az a husi… Hatalmasat nyelek, mielőtt a növekedett nyáltermelésem az ajkaimon kívül is láthatóvá válna…
- Köszönöm. Ez életmentő. - észreveszem, hogy van édesség is. De jóóóó… Még a tenyereimet is összedörzsölöm, úgy megörülök ennek az apró részletnek. És persze így nagyon lelkesen kezdek bele az élménybeszámolóba is.
- Összejöttem egy helyes lánnyal, aztán szakítottunk is, mert nem tetszett neki a frizurám… Ezért összejöttem inkább saját magammal… - kihúzom magam, és széles, szerintem szívdöglesztő mosoly jelenik meg az arcomon. De aztán komoly…abbá válik a tekintetem. És valódi választ adok.
- Egyébként nem, nem csináltam tulajdonképpen semmit. Csak énekeltem. Meglehet, hogy a Dryadunk már be sem fog többet engedni, ha nem vagy itt.- szerintem egész jó volt, és ezt főleg arra alapozom, hogy nekem tetszett. Meg végül is a Dryad sem vágott tarkón egyik ágával sem. De tudom, hogy… nem tarthatom már magam tökéletesnek, és látnom kell a saját hibáimat. Ami lehet akár az éneklés is. Vagy az, hogy ha nem jön Dariel, valószínűleg éhes maradok…
- Inkább mesélj te. Milyen volt a Lyra? Ott voltál igaz? - mivel szeretném, hogy tényleg cukinak tartson, addig nem nyúlok az ételhez, míg felém nem nyújtja, vagy nem jelzi, hogy vegyek bátran. Az persze meglehet, hogy nagyon, de tényleg nagyon vágyakozva nézek a húsra… de egyébként megvárom Darielt, hogy együtt együnk, és… persze meséljen valami izgalmasat. Félre is teszem a köpenyét és a kesztyűjét, hogy mellé tudjak ülni. Meg figyelek. Nagyon...

Most már hivatalos. Nem szeretem a mókusokat. Oké, épp a nehezen összegyűjtött makkjaira mentem rá. Meg a húsát is szívesen megkóstoltam volna. De előtte megkérdeztem, hogy beleegyezik-e, hogy megegyem. A piszok nemet mondott, és inkább elszaladt.
A makkkészlete pedig inkább valami csali lehetett, mert ezzel a néhány szemmel, még én sem fogok jól lakni, nem hogy Dariel. És kék… Tuti, hogy az igazi csemegét valahol máshol rejtette el.
Ettől függetlenül azért nem fogom üres kézzel várni Darielt, és erre nagyon büszke vagyok. Megígértem magamnak, hogy most már én is fogok tenni valamit az életben maradásért, és lám… szereztem makkot. Nem sokat. De majd azt mondom, hogy desszertnek csináltam.
Ennek jegyében, pedig arra is figyelek, hogy miként fogom tálalni. Keresek szép nagy leveleket, sárgákat, hogy a két szín majd kiadja… A zöldet, de most pont nem fogja, mert nem keveredik a két anyag. Nem baj, rajtam biztos nem múlik.
Dariel érkezésére… hát most már azért várok. Nem mondom azt, hogy félek itt egyedül, mert nincs itt semmi veszélyes, és a… hmm… egykori ‘pajtásaimtól’ is távol vagyunk, de van még valami, ami engem teljesen ki tud csinálni. Az unalom…
Elmúltak már azok az idők, amikor elég szórakoztatónak találtam a saját társaságom, és amikor… rendelésre tudtam hölgy, időnként pedig férfi szórakozást hozatni magamnak. Nagyon rég… Néha mégis azt érzem, hogy a hátam mögé kell még mindig néznem. És nem azért, mert a mókus bosszúra szomjazik…
Emiatt mikor érzékelem, hogy közeledik a hajó, és vele együtt Dariel... Hát megigazítom azért a frizurámat is. Legyek már csini. Jobban mondva nem egy olyan személy, akinek égnek áll a haja, mert fogócskázott egy mókussal. Nem-nem, azzal nem fogok eldicsekedni. Az-az én titkom marad…
Amint megjelenik Dariel előttem is, és én megbizonyosodom róla, hogy igen, még mindig inkább morci pofi, mint nem… az orra elé emelem a makkos levél tányért. Olyan szép lett… Elkezdtem kirakni a nevem betűit, de elfogyott a makk. Így végül változtattam, és “A+D” ábra lett. Az “A” egy kicsit nagyobb lett. Rossz szokás…
- Cuki vagyok ugye? Kérlek mondd, hogy cuki vagyok. - inkább azt mutatom ezzel, hogy életképes vagyok, és… azért tényleg egy kicsit jó fej is. Mert egészen addig nem nyúlok a tálhoz, míg Dariel nem vesz a makkból, avagy nem jelzi, hogy nem kér belőle. Csak akkor nyúlok én is egy szemért, amikor már ‘tiszta a terep’. Aztán ha ez megtörténik, persze gyorsan kiderül, hogy valójában a makk egyáltalán nem egy finom étel…
- Ahh… jobb lett volna a mókus… - még fintorgok is, mert tényleg nem ízlik. De azért ha van még, elveszek még egy szemet…