Yes... or Yes?

A férfi állapotát látva, azért nem olyan könnyű optimistának maradni. Hiába a gyógyító jelenléte, és az azáltal biztosított gyógyulás, nem kívánok senkinek sem fájdalmat. A férfi pedig érezhetően küzd, leginkább saját magával.
- Igen. - bólintok is, és egy pillanatra Shanti felé fordulok. Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy jókor voltam, és jó helyen. De nem csak a családom miatt. Ennek a férfinak is… remélhetőleg segíteni tudtam.
Enyhülést persze csak a gyógyító hozhat, így kimondott szavak nélkül, telepatikusan válaszolok.
- Rendben. A szállításáról gondoskodom. - magamhoz hívom az Erőt, energiát sűrítek, és azzal emelem föl a férfit. Épp csak… érzem, hogy valami nem stimmel. Túl élesen, és éhesen kapcsolódik az energiája az enyémhez.
Megtorpanunk egy pillanatra, és éppen ekkor kapom a gyógyítótól az üzenetet.
- Igen. Itt van mellettem… - leteszem inkább a férfit a földre, épp olyan óvatosan, ahogy felemeltem. Shantit pedig ösztönösen megérintem, és megfogom a kezét. Szorosan rámarkol a kezemre, valószínűleg még ő sem tudja, hogy aggódnia kéne-e vagy épp örülnie.
Remélhetőleg hamarosan, mindenki jobban fogja érezni magát.
A teleportálást követően inkább én magam emelem fel a férfit a fekvőhelyre, az Erő használata nélkül. Nem tudom, hogy pontosan mi történt, amikor felemeltem, de inkább nem is akarom próbálgatni, amíg nem érzi magát jobban. Egyelőre… nagyon rosszul fest, és csak remélni tudom, hogy gyors enyhülést tudnak hozni a számára.
- Természetesen… - Shanti ugyan nem akar elsőre megmozdulni, ő szeretne odamenni a férfihoz. De egyelőre még fogom a kezét, így egy finom húzás után, már jön ő is. És végre elmosolyodik…
Megkönnyebbülök.
A következő kijelentésig…
- Értesítem a Rendet. Ezzel nem lesz probléma. De őt… - mutatok a helyiség felé, ahol a férfit hagytuk.
- Most találkoztunk először. Nem biztos, hogy el tudja fogadni, ha tőlem hallja, hogy nem hagyhatja el a bolygót… - azt az akadályt pedig egyelőre nem is említem, hogy a férfinak el kell fogadnia a tanítást, amit a Rend tud nyújtani a számára. Az alapján, amit eddig láttam… nem igazán szeretné a keblére ölelni az Erejét, és ez a biztonsága szempontjából… okozhat még komoly gondokat…
A Rendet mindenesetre értesítem, a helyzethez mérten olyan részletes jelentést küldök, amilyet csak tudok. Aztán pedig… várok…
Addig ugyanis biztosan nem távozom (és távozunk), amíg nem kapok híreket…

Bármilyen nyugodt természet is vagyok, kezdek egy kicsit aggódni. A férfi erősen kiütötte magát, és az alapján, hogy nem tud mozdulni sem… talán még annál is súlyosabb lehet a sérülése, mint elsőre hittem.
Remélem gyorsan ideérnek a gyógyítók…
- Nem baj. Most nem is kell. - körbenézek ugyan, de már érzékelem is a közelgő energiát.
- Minden meg fog oldódni. - a saját erőmmel én is támogatom, ez elég kell legyen, ahhoz, hogy kitartson, amíg a gyógyításban igazán jártasak ideérnek. Én csak szinten tudom tartani. Jobban mondva, életben…
Ennél viszont többre van szüksége, és ezt Shanti is észreveszi. Leguggol hozzá, és megakarja érinteni a vállát. Egyelőre türelemre intem, mert megérkezik a gyógyító
- Az én nevem Shokan. Őt eltalálta egy energiagömb, ami az erejét használta fel. Ott valamikor volt egy pad is. - talán kifejezezőbb lenne azt mondani, hogy saját magát ütötte ki az erejével, de ez minden bizonnyal már a gyógyító számára is egyértelmű. Ha nem, itt vagyok továbbra is, segítek, amiben csak tudok. Shanti érzi a helyzet súlyosságát, és továbbra is csendben várakozik, és nézelődik.
A pad helye, pedig szintén sok mindent mond, nem maradt belőle semmi. A férfi szerencsés, hogy egyelőre csak a mozgással vannak gondjai.
- Nem. Rajta kívül senki nem került az energia közelébe. - önkéntelenül érintem meg Shanti hátát, és ő felém is fordul egy pillanatra. Majd inkább bebújik mögém, és onnan leskelődik. Vagy bújócskázik…
- Mondd kérlek, hogy hová vigyem őt. Máris indulhatunk. - üzenem telepatikusan a gyógyítónak, majd biccentek is felé. A férfi fölé hajolva pedig hangosan is kimondok valamit.
- Ellátásra van szükséged, ezért most el fogunk szállítani. Jó kezekben vagy. Nem fog ennél jobban fájni. - ezt azzal is biztosítom, hogy az erőm segítségével emelem őt fel, anélkül, hogy megérinteném. A teste először felemelkedik, majd a mellkasunk magasságában lebegni kezd. Érzetre ez olyan számára, mintha még mindig a földön lenne, nem érez máshonnan nyomást, vagy húzást.
- Mehetünk. - biccentek a gyógyítónak, és ha mutatja az utat, követem őt. Természetesen a férfi is jön velünk, ő előttem lebeg, pontosan ugyanabban a pózban, mint eddig volt. Az Erő körbeveszi, és óvja őt egyelőre a mozgástól is.

Kezd kicsúszni az irányítás a keze közül, de szerencsére időben érkeztem. Nem aggódom (annyira…), mert tudom, hogy a segítségemmel meg fogja tudni fékezni. De azért nem kívánom neki azokat a perceket, amik most következnek, sőt az… elkövetkezendő néhány évet sem. Nem könnyű ez az út, akár képes valaki rögtön elfogadni azt, akár nem. Utóbbi esetben persze tényleg nagyon rögös.
- Az energiát. A gömböt, amit megalkottál. Hívd vissza magadhoz… - túlságosan is pánikol. Egyedül nem fog neki menni. Megerősítem a gyerekeket védő pajzsot, és köré is vonok egyet. Nekem sem esne jól egy ilyen Erő fröccs. Még akkor sem, ha kifejezetten finom…
- Lélegezz. Zárj ki minden, és mindenki mást. - vagyis ezzel engem is. Remélem sikerülni fog neki. De itt vagyok, ha… még sem…
Megfeszül a köré vont pajzs, komolyan kell koncentrálnom, hogy a helyén tartsam, de végül érzékelem, hogy az ereje visszakúszik. Gyorsan, és minden bizonnyal fájdalmasan, de sikerül neki.
Nagyon ügyes…
Ezt viszont egyelőre nem tudom elmondani, mert elveszíti az eszméletét. Értesítem a Rendet, hogy szükség lehet majd gyógyítokra, de egyelőre én várakozok mellette, és segítem a saját energiámmal. Valószínűleg ez is szerepet játszik abban, hogy viszonylag ‘gyorsan’ ébred, de annyira nem, hogy ne keltse fel a gyerekek, és elsősorban Shanti érdeklődését. Minden ösztönöm tiltakozik ellene, hogy közel engedjem egy ilyen kiszámíthatatlan helyzetben, de a férfi meg tudta szelidíteni a hullámokat, és elméletben… most már újra biztonságos a közelében lenni.
Azt viszont még így sem bánom, hogy Shanti csak a kezemet fogva, mellettem állva nézelődik, míg én guggolva várakozom a férfi fölött. Egészen az ébredéséig.
- Senki sem sérült meg. Minden rendben. Hamarosan te is jobban fogod érezni magadat. - ennyi biztatásra most úgy gondolom, hogy szüksége van, látom, hogy fizikailag is megviselte ez az egész. Hát még a lelki része…
Egy ilyen kezdés után szörnyen nehéz az Erő átjára lépni…
De hiszem, hogy nem véletlenül kerültem éppen ide, és éppen most. Mosolyom éppen ezért szelíd, és nagyon bíztató.
- Pihenj még nyugodtan. És továbbra is lélegezz, egyenletesen, amennyire csak lehet. Egy gyógyító majd meg fog vizsgálni. - és minden bizonnyal egy Mesternek sem ártana ránézni…
De ezt egyelőre még nem zúdítom rá, csak várok türelmesen, hogy szüksége van-e még, most, bármilyen segítségre.
No meg Shanti is közelebb megy egy lépéssel, de még mindig tartja a távolságot, és marad mellettem.

Shanti olyan gyorsan nő, hogy néha úgy érzem, lemaradok élete fontos pillanatairól az elfoglaltságaim miatt. Ha pedig igazán őszinte vagyok magamhoz, akkor bevallom, hogy mindig ezt érzem… Mert ha tehetném, mindig vele lennék…
De a Lyrára sem nyaralni jöttem, hiába hozhattam most őt is magammal. Itt biztonságban van, és úgy gondoltam, hogy a kis beavatottakkal remekül fogja érezni magát, amíg én tárgyalok az Alapítokkal. Ám ez számomra még nem elég. Talán újra megmutatta, hogy számára sem közömbös az Erő, és én pont akkor beszéltem ‘rendkívül’ fontos dolgokról, valaki mással… Ergo, amint végeztem, hirtelen nagyon ‘elfáradtam’, és pihenni akartam a Lyrán, mielőtt újra nekiindulok az Univerzum kellemetlenebb felének. Az merő véletlen, hogy a legjobban akkor tudok pihenni, amikor a kislányommal vagyok…
Ám, hogy ne érje szó a ház elejét, tényleg pihenek, és leginkább csak figyelem Shantit, ahogy a többi gyerekkel játszik. A beavatottaknak ez edzés, de Shanti mókának fogja fel, és vidáman szaladgál ő is a fénygömb után, amivel gyakorolnak a fiatalok. Ha útban lenne, vagy veszélyben lenne, azonnal közbelépnék, de így ők is gyakorolják, hogy figyeljenek a környezetre is, és… Shanti pedig remekül szórakozik, és közben bármikor odajöhet hozzám is egy puszira, vagy egy ölelésre. Inkább az utóbbira, mert most “fújj, nem szeretem a puszit” korszakban van…
Akkor viszont egy csapásra eltűnik a nyugalmam, amikor megérkezem, hogy Shanti veszélyben van. Nem látom azonnal, hogy mi történik, csak tudom, hogy nagyon rossz helyen van. Oda is rohanok hozzá, kis híján hangsebességgel (elméletben…), és kérdés, vagy kérés nélkül a karomba veszem. Hogy aztán annak is utána tudjak nézni, miért jelzett azonnal az Apu radarom…
Egy férfi… Sosem láttam még, azt pedig pláne nem gondoltam volna, hogy… leendő ‘kollégával’ van dolgom. Most viszont már elég egyértelmű. Ahogy az is, hogy neki erről fogalma sincsen…
Így gyorsan leteszem Shantit, beállok elé, és felemelem a kezem, hogy megtudjam fékezni az energia hullámot, ami kitörni készül a férfiból. Nem tartom valószínűnek, hogy ez gondot okozna, mert bármennyire is erős koncentrációban van jelen az Erő körülötte, uralom alatt még nem tartja. De persze biztos, ami biztos, védő burkot vonok a beavatottak, és persze Shanti köré. Sosem lehet elég alapos a Jydai, ha gyerekekkel van dolga…
Azonban annak okán, hogy az energiát visszafordítom a férfi felé, neki igen kellemetlen perceket okozok. Nem fog megsérülni, és nincs valódi veszélyben, de egy pillanatra úgy érezheti, mintha felrobbanna a tengernyi összpontosult energiától. Kivéve persze, ha beengedi azt a helyére…
- Engedd be. Hívd magadhoz, ami hozzád tartozik… - ha így tesz, akkor rövid időn belül, egy csapásra elmúlik az érzés, ami szét akarja feszíteni a testét, és az elméjét. Ha nem, akkor beletelik néhány percbe, és csak fokozatosan enyhül a nyomás rajta, mert én vagyok az, aki semlegesíti az energiát, és visszaküldi oda ahová való. Nekem mindegy, mert Shanti, és a beavatottak biztonságban vannak, de neki mindenképp könnyebb lesz, ha enged egy kicsit abból, ami… igazából nem tudom, hogy mi van körülötte. De ki fogom deríteni, mert nem szokás nálunk kószálni engedni olyanokat, akik ilyen energia ‘bombát’ tudnak csinálni…
- Shokan vagyok. Szeretnék neked segíteni. De elsősorban meg kell nyugodnod. - leteszem a kezemet, amennyiben már akár általa, akár általam sikerült elhárítani a veszélyt. Még egy finom mosolyt is küldök felé, annak ellenére is, hogy én egyáltalán nem vagyok vidám hangulatban. Itt van velem Shanti, és ezáltal duplán kell figyelnem minden mozdulatomra. Sőt, időnként triplán…