Re: Big Change

**Queil Gryth** Wed Apr 24, 2024 8:00 pm

Big change

Egymás kezét érintjük, fogjuk, s ez mindössze, amire vágytam életemben: tudjak törődni valakivel, tudjak kapcsolódni és ezt vissza is kapjam.
Hümmentve bólintok, s válaszolnék is, ám a ti döntésetek megakaszt, így marad a bólintás. Döntésem csak Madison mellett lehetett, igaz, éppen olyan nemrég úgy éreztem, visszatér a régi világ, s dönt helyettem. És a döntés mindig megrémiszt, s céllal tölt el. És bizonytalansággal.
- Nem... nem úgy gondoltam, hogy vigalom, meg társaság. - visszakozom olyan értelemben azonnal, hogy ha erre gondolt, még a kezeimet is felemelem megadásképpen.
- Rendben. - bólintok mosollyal, s ahogy látom mozdulni, úgy fordulok, hogy foghassuk egymás kezét. Rámosolygok, mielőtt elindulnánk. Majd visz a lábunk valamerre.
Ahogy hozzám ér a válla, még szélesebben elmosolyodom, s valahogy természetesen mozdul kezem, mire észrevenném, addigra már átkarolom a derekát.
- Csak veled lenni. Melletted. - ameddig ő szeretné. Ha nem kíván már velem maradni, akkor maradok ott, ahol vagyok.

to Madison

「 ORION 」

「 JELEN 」

Ciaran

**Madison Romano** Mon Apr 15, 2024 9:32 pm

Queil… tényleg egy csodálatos lélek. Amikor az ő érzéseiről és fájdalmairól beszélünk, akkor is engem akar vigasztalni. Ezért csak abban tudok bízni, hogy miként hangosan is kimondja, talán nehezebb lenne, ha emlékezne a családjára, magának is megnyugvást talál. Éppen ezért most csak csendben bólintok a szavaira, és megfogom a kezét néhány pillanatra.
- Azt hiszem az nem is olyan fontos. Az ilyen kötelékek mindig jelen vannak, csak gyakran láthatatlanok. És a ti döntésetek, hogy felélesztitek-e vagy sem. - amennyire láttam Brandonon ez nem fog múlni, de nem akarom ezt ismét, egy másik formában kimondani. Az sem jó, ha Queil teherként éli meg, hogy olyasmit kéne éreznie, ami még nincs benne. És tényleg kettejükön múlik, hogy mit kezdenek ezzel a régi új kapcsolattal.
- Huhh… erre még azt hiszem nem is gondoltam. - ünnepelni? Nekem az is elég, hogy hosszú idő után először fellélegezhetek, és Queillel lehetek. Háborítatlanul. Ennél többet nem kívánok, még akkor sem, ha igazán a lelkem mélyére nézek. Vagyis…
- Csak sétáljunk egyet. Keressünk egy szép, és csendes helyet ezen a bolygón, és… beszélgessünk. - így már tökéletes ünneplésnek hangzik, egyébként is hoztunk italt, és ételt is, akár az is rendelkezésre áll. A magam részéről először sétálni szeretnék. Ezért, ha Queil nem bánja, megfogom a kezét, és olyan közel megyek hozzá, hogy a vállunk is összeérjen.
- Te szeretnél még valamit ünneplésképpen? - kérdezem Queilt is, mert míg nekem nincs most speciális kérésem, neki talán van. És továbbra is itt vagyok, és figyelek rá.

**Queil Gryth** Sun Apr 14, 2024 8:43 pm

Big change

Megsimítom kézfejét ujjammal, rámosolygok bíztatóan.
- Semmi baj. Lehet, ha lennének emlékeim róluk, nehezebb lett volna az egész. - nem tudom, valóban így lett volna-e. Szülőre emlékezni, s nem lenni velük... nem tudom milyen lehet családban lenni...
Megrándul a szám széle, lehajtom fejem, s bólintok.
- Nem tudom. Azt sem tudom, hogy valóban találkozhattunk-e, lehettünk-e együtt gyerekkorunkban. - a kapocsban pedig sokáig nem hittem, azt viszont igen, hogy csak fájdalmat tud okozni, s éppen ezért Madison felé is nagyon lassan és óvatosan tudtam csak megnyílni, félve minden pillanatban, hogy most fog visszaküldeni oda, ahonnan elhozott.
- Mivel szeretnéd megünnepelni az eljegyzésed felbontását? - somolygok rá, s billegetni kezdem kezünket. Szeretném tudni, miként érzi magát, noha... az érzéseit mindig is éreztem, s hogy nem félelem okán teszem már, csodálatos érzés.
Szeretném, ha az lenne, amit szeretne. Hatalmas súly került le róla. És ezt megünnepeljük.

to Madison

「 ORION 」

「 JELEN 」

Ciaran

**Madison Romano** Thu Apr 11, 2024 9:25 pm

Queil érezhetően enged a benne lévő feszültségből, és ez mindenképp jó érzéssel tölt el. Persze annak fényében, hogy érzem, és remélni vélem, nekem is van hozzá némi közöm… még jobb érzés a társaságában lenni.
Bele sem tudok már gondolni mit történt volna, ha nélküle kéne tovább létezni…
- Értem. - ha nincsenek emlékei, akkor nem is firtatom ezt a kérdést. Azt viszont megértem, hogy Queil helyzete, még annál is nehezebb, mint eddig gondoltam. Hiszen a feltétel nélküli szeretet, hogyan teljesesülhetne olyanok esetében, akiket nem is ismer? Akikkel eddig… csak rossz tapasztalat van? Erre még az idő sem biztos, hogy gyógyír. Vannak kötelékek, amit már nem lehet helyrehozni…
De Brandonnal talán még van esélye. És én is itt leszek mellette…
- Igen. Számukra akkor is a gyermekük voltál, amikor már… nem tudtak hinni abban, hogy vissza fogsz térni. - a szülői szeretet mindig jelen van. Még akkor is, ha eltorzul, mint az Apám esetében. Azt ugyanis nem kétlem, hogy még mindig úgy szeret, mint régen. De, ha az érzelmei nem is változtak, ő maga igen. És ebből már Queil is kapott egy ízelítőt…
Ám ezt már nem említem meg, hiszen hamarosan… ismét szembesülni fog velük. Remélem legalább addig békében lehet Queil. Igyekszek neki időt biztosítani erre is.
- Szívesen… - nem tudom pontosan mit vár el tőlem, de magabiztosan tudom állítani, hogy minden tőlem telhetőt megfogok tenni érte, és akár a népünkért is, ha úgy dönt, hogy átveszi az őt illető helyet. Igazából nem tudom, hogy ez mennyire… szabad döntés. Egyelőre talán jobb is, ha nem emlegetjük. Queilnek most nyugalom kell, még akkor is, ha ez ideiglenes fejet a homokba dugást jelent. Rövid távon akár az is jó, mert csak így tudja tisztázni a saját érzéseit. És én is csak akkor tudok neki segíteni, ha legalább most… szabadon tudunk beszélni egymással.
- Az-az igazság, hogy… nem igazán ismerem Brandont, de amit ma láttam, engem arra enged következtetni, hogy elsősorban a testvérét kereste. És ha ez így van, az azt jelenti, hogy pontosan az vagy, akire várt. Az nem számít, hogy esetleg már nem úgy nézel ki, vagy nem olyan vagy, mint akkor. Csak a kötelék számít, ami akkor is köztetek van, ha végül elsodródtok egymástól. - rutinosan tudom az ilyen kétségeket csillapítani, de Queil esetében sosem folyamodnék a diplomáciai technikákhoz. Vele őszinte voltam, mindig, és ez most sincsen másképp. Lehet, hogy tévedek, de az a véleményem, amit most elmondtam neki. Remélem segít neki, de ha nem… akkor sem tudok neki mást mondani. Csak mellette maradni…

**Queil Gryth** Tue Apr 09, 2024 9:57 pm

Big change

Mosolyára visszamosolygok rá. Nem csak önkéntelen: boldogabbá is tesz, hogy látom: boldog.
Mélyet lélegzek, sóhajtok. Itt nem érzem azt a nyomást és feszülséget, mint nem olyan sokkal kokrábban. S Madison nevetése, kuncogása csak még jobban megnyugtat, s ellazít.
- Nincssenek. Ha volt is, kitörölhették...- erre akkor jöttem rá, mikor egyes társak ismerősként üdvözöltek, s fogalmam sincs, ki volt ő. Így azt is feladtam, hogy az emlékeimbe kapaszkodjak, s lassanként megértettem, ez a bizonytalanság is a kezükre játszik, hiszen már a saját emlékeimben sem bízhatok. Éppen ezért jó érzés, hogy van az életemből olyan tíz év, amit Madisonnal oszthattam meg, s mindenre emlékszem.
- Szerettek? - összeszorul a szívem. Noha megtanultam nem ragaszkodni kapcsolatokhoz, hiszen még abban sem én dönthettem, és igazából barátkozást is tiltották, még elképzelésem sem lehet, milyen az, ha az a valaki, akit szeretünk, egyszercsak eltűnik az életünkből.
Vagyis hát... már tudom.
Majdnem elvesztettem őt...
Nagyot nyelek, s magam elé nézve majd a kezére, újra megsimítom azokat, ahogy újra megfogom.
Bármit. Sosem hittem ebben, s éppen azért, hogy hozzá is teszi, szinte bármit, sokkal inkább arra bólintok.
- Köszönöm. Hálás vagyok és leszek érte. - felelem halkan, mosollyal.
- De... - mutatom ki bizonytalanságom, vagy hitetlenségem. - Még mindig nem hiszem, hogy én vagyok az, akit Brandon keres.... - annyira belémégett a szolgalét, hogy Madisonnal eltöltött évek sem képesek kitörölni azt. Sokkal jobban elhiszem ezt, mint azt.

to Madison

「 ORION 」

「 JELEN 」

Ciaran

**Madison Romano** Mon Apr 08, 2024 9:26 pm

Elmosolyodom, nem csak a szavai, hanem a tekintete miatt is, és inkább nem mondok semmit, bármennyire is kikívánkozna még egy apró, de nagyon fontos szó. Most inkább csak a tekintetemmel, és az érintésemmel mondom el azt, amit hangosan nem mondok ki.
És engedem, hogy engem is átjárjon a boldogság, felhőtlenül, legalább néhány pillanat erejéig.
- Sejtettem… - mosolyodom el még jobban, még egy finom nevetés is vibrálni kezd a felszín alatt, de egyelőre nem engedek neki. Sokkal jobb érzés csak egyszerűen megérinteni Queilt, mélyen a szemébe nézni, és elmerülni a tekintetében. Őszintén nem tudnám megmondani, hogy meddig teszek így, főleg azért nem, mert nagyon jól esik…
- Nem. Arra gondolok, hogy emlékszel-e rájuk gyerekkorodból. És, hogy még élnek-e benned az akkori érzések, vagy… homály fedi még őket. - érezhetően csak tapogatózom, mert bármennyire is szeretnék Queil cipőjébe bújni, azért, hogy jobban megérthessem az érzéseit, ez lehetetlen. Bár az én életem sem volt mindig tökéletes, az semmi ahhoz a sötétséghez, amivel Queilnek kellett szembesülnie, nap, mint nap, szinte egész életében. Ezt nem lehet egy csapásra eltüntetni, ahogy jelzőfényt sem tudok a semmiből gyújtani, bármennyire is szeretnék.
- Szerettek téged. És ha elmerik hinni, hogy még élsz, biztos vagyok benne, hogy az érzés fel fog éledni. - nem akarom hangsúlyozni, hogy azért ez egy erős “ha”... hiszen Queil szülei számára sem lehet egyszerű ez a helyzet. Épp, amikor elfogadták volna, hogy végleg elveszítették a fiúkat, az visszatér…
De bízom benne, hogy a szeretet begyógyítja ezt a sebet is. Ahogy a mi sebeinkre is a legjobb gyógyír…
- Én is… - már tényleg nem változtatnék a történteken. Ha néhány nappal ezelőtt került volna szóba a találkozásunk, akkor minden bizonnyal elgondolkodtam volna rajta, hogy Queilnek az lett volna a legjobb, ha miután kihozzuk, valaki máshoz kerül, és új életet kezd, nélkülem. De most már nem kell aggódnom amiatt. Csak várnunk kell. Még egy egészen kicsit…
- Bármit megtehetsz Queil. Szinte bármit. - azért vannak észszerű határok, de ezt is csak azért tettem hozzá, tulajdonképpen zárójelben, hogy ne érezze olyan erősen a felelősség súlyát. Fog kapni segítséget, nem csak Brandontól. Úgy tűnik, hogy tőlem is, mert meg kér erre.
- Szívesen segítek bármiben, amiben csak tudok… - elmosolyodom, mert úgy érzem, az én szerepem nem feltétlen a politikai játszmákban fog kiteljesedni. Az tőlem már idegen, még akkor is, ha ravasznak, és határozottnak tartom magam, de van, amiben tényleg segíthetek. Queil döntéseit igenis támogathatom, vagy épp finoman jelezhetem a számára, ha valamit érdemes újra átgondolnia. És leginkább… mellette lehetek.
Egyelőre még bele sem gondoltam, hogy pontosan milyen formában…

**Queil Gryth** Fri Apr 05, 2024 9:59 pm

Big change

A válaszra tekintetem tekintetébe függesztem, majd érzem, ahogy a fülem hirtelen égni kezd, s félszeg mosollyal tekintek a földre.
- Ez boldoggá tesz.... - a tudat, hogy ő is így érez, ahogy én. Amennyisre félszeg voltam nem sokkal ezelőtt, annyira repes most a szívem.
- Nekem pedig csak ez számít. - mosolygok most már szélesebben rá. - Nem a fülnyalásra értettem... - teszem gyorsan hozzá.
A lebegés feloldja a benne lévő feszültségeket, mélyet lélegzek.
- Mármint, miként értve? Hogy milyenek voltak a bálon, amikor találkoztunk? - próbálom összerakni a kérdését.
Döbbenten, s meghatottan hallgatom, hogy apám kerestetett.
- Ezt jól esik tudni... - hajtom le a fejem. Nem számít, hogy azért, mert fiaként kerestetett, vagy mert a klán érdeke volt az első. Szeretnék abban hinni, hogy a fiát kerestette...
Elmosolyodom, megfogom kezét, s végigsimítok élén.
- Nagyon boldog vagyok, hogy így alakult. - felelem csendesen.
Szavai súlyosak, ám sokat segítenek. Merthogy ha a szokások ennyire megkövetelik, hogy Brandon adja át a vezetői szerepet, egyedül nem menne, és nem is tenném. De Brandonnal és Madisonnal együtt dolgozva... ők ismerik legjobban a klán dolgait.
- Ha Brandon nem segíthet... - nyelek egyet, mert rájövök, hogy ha nem derül ki, én ki vagyok, akkor Madisonnak össze kell házasodnia Brandonnal. - Vezérként kijelölhetem alvezérnek, s kérhetem a segítségét. Ha beleegyezik. Mint ahogy a tiédet is szeretném kérni... hogy segíts. Ha belegyezel, csakiss akkor... - nézek Madisonra, s még mindig nem hiszek abban, hogy magamról beszélünk éppen.

to Madison

「 ORION 」

「 JELEN 」

Ciaran

**Madison Romano** Fri Apr 05, 2024 9:06 pm

Szeretne hinni nekem. Egyelőre be kell érnem ennyivel, mert bármennyire is szeretném egy csettintéssel meggyógyítani a lelki sebeket, ez nem lehetséges. Éppen ezért magamban azt is megfogadom, hogy a saját nyugalmamat, arra fogom felhasználni, hogy türelmes lehessek. Ameddig csak szükséges.
- Én is így érzek veled kapcsolatban… - sosem éreztem magam kifejezetten magányosnak, és jó pár kapcsolatom is volt korábban, amiben jól éreztem magam. Úgy éreztem, hogy szeretem azt, aki akkor a párom volt. Ám ez most más. Ez a feltétlen bizalom, amit Queil irányába érzek, teljesen új, és… nem is igazán tudok betelni vele. Az ajka felé is ezért fordul egyre gyakrabban a tekintetem…
- A világ szeme előtt talán igen, de én már akkor is másként tekintettem rád, amikor megismertelek. És az, hogy a világ mit gondol… egy cseppet sem érdekel. Megnyalhatja a fülemet… - nem sok hiányzik hozzá, hogy egy cifrább kifejezés jöjjön a nyelvemre, mert még mindig erős a haragom a világ irányába. Hiszen az bántotta Queilt, és ezt talán sosem fogom neki megbocsátani. De tény az is, hogy lassan ugyan, de változni fognak a dolgok, és végre a pozitív irányba. Ennek pedig örülni kell. És végre ahhoz is bátorságot gyűjtök, hogy megcsókoljam Queilt…
Az idő így el is veszik, majd körénk fonódik, és kísér minket, amíg levegőért nem kapunk mindketten. És Queil el nem kezd beszélni az érzéseiről. Teljes mértékben rá figyelek.
- Emlékszel az érzéseidre velük kapcsolatban? - leginkább arra gondolok, hogy ismerősek-e a számára, vagy jelenleg idegennek tűnnek, akiket a rokoni kapcsolat miatt csak szeretni kéne. Az utóbbi szörnyen nehéz lehet, el sem tudom igazán képzelni, így továbbra is Queil szavaira és gesztusaira koncentrálok.
- Azt tudom, hogy az Édesapád… azóta keresett, hogy eltűntél, és szerintem sosem adta fel igazán a keresést. Az én Apám is annak idején meg kapta feladatként, hogy a legjelentéktelenebbnek tűnő információt is jelentse, sőt, még nekem is mondta, hogy tartsam nyitva a szemem. Sosem gondoltam volna, hogy épp én leszek az, aki rád talál, és még csak nem is fogok tudni róla. - meglehet, hogy emiatt bűntudatom kéne legyen, de nem érzek ilyesmit. Akkor kerültem mellé, amikor erre lehetőségem adódott, korábban akkor sem tudtam volna menni, ha minden információt tudok. Ez így alakult. És már annak is örülök, hogy egyáltalán sikerült kiszabadítanunk. És már nem csak én vagyok az egyetlen, aki így érez. Brandon is osztozik ebben.
- Nem tudod elvenni tőle azt, amit ő maga ajánl fel. És az, hogy ki a világ szemében a vezető… szerintem nem is igazán számít. Senki sem tiltja meg, hogy együtt dolgozzatok, és együtt építsetek fel egy világot, ami mindenki számára biztosítani tudja a jólétet, a biztonságot, és a boldogságot. - ez az egész klán rendszer… hiába ebben nőttem fel, már nem akarok ebben élni. Ezért is vállaltam szerepet a tanácsban, hogy többet is tehessek. Viszont, ha a saját népünkről van szó, akkor Brandon, és talán Queil kezében sokkal nagyon erő van. Feltéve, hogy Queil eképpen akar tenni a világunkért. Megérteném azt is, ha inkább hátat fordítana neki, így nem láthat sem rosszallást, sem egyéb negatív érzelmet az arcomon. Csak türelmet, és szeretetet.

**Queil Gryth** Thu Apr 04, 2024 9:22 pm

Big change

Hangja előbb ér el hozzám, s így érintésére nem rezzenek össze, sokkal inkább enyhül feszültségem, s behunyom szemeim, mélyet lélegzek.
Érzem, hogy feljebb emelné állam, fejem, engedelmeskedem neki, szemeim kinyitom. A kétségek mellett az iránta érzett érzéseim is ott vannak. Ha csak ő van velem, már nem tartom vissza. Már nem akarom visszatartani.
Tekintetét keresem, s újra lehunyom egy pillanatra tekintetem. Szeretném megérinteni....
- Nagyon szeretném....-nagyon-nagyon szeretnék ebben hinni. S hogy vele vagyok, csak ebben hiszek.
Mosolyára halványan kiül arcomra sajátom is. Lassan engedni kezd tovább az a feszültség, ami előző szavaira kélt bennem.
Finoman bólintok. Igen, ezt érzem, s kezdem egyre jobban érezni ... az eddig nem ismert képességeimet.
Csendben lefelé tekintek.
- Értelek. A jóban sem mertem reménykedni. Csak léteztem. Melletted találtam meg a reményt. Azt, hogy jó is történhet velünk. - aztán úgy éreztem, hogy egy rántással mindent kihúztak a lábam alól, hogy tudjam, hol is a helyem. Így nem merek remélni, csak reménykedni. S Madison ad reményt és támaszt ehhez. Meg akarom tenni érte, hogy boldog lehessen.
Az igenre elmosolyodom. Már nem fogom elhagyni. Mellette leszek.
Megrándul a szám széle, lenézek.
- A világ szem előtt a testőröd vagyok. S melletted szabadnak érzem magam. - tekintek vissza rá. Mellette lehetek az, aki vagyok, a gyengeségemmel és erősségeimmel együtt. Az, aki tényleg vagyok. Még akkor is, ha ez nem sokszor adatott meg, hálás vagyok érte. S az, amit érez irántam... sosem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet.
Érintésére elolvad bennem a gombóc és gyűrődés, kisimul ábrázatom, s behunyt szemekkel viszonzom közeledését. Tenyerem derekára csúszik, s a világ most újra eltűnik.
Nem tudom, meddig vagyunk, s mire levegőt veszek, addigra a világ bennem sokkal nyugodtabb. Nekidöntöm homlokom.
- Képtelen vagyok elhinni, hogy meglett a családom. Vagyis... Brandon. - a szülei ... szüleink? Tekintete ölni tudott volna, már nem élnék.
- Tudsz valamit abból az időkből, amikor ... - megakadok. Fogalmam sincs, mennyi idős vagyok... - Nem is tudom, hány éves vagyok... - sóhajtok egyet. - Akkor talán nem is fontos.
Megfogom Madison kezeit, ujjaim köré fonom.
- Nem akarom Brandontól elvenni azt, amiért eddig dolgozott és élt. A népétől jókat hallottam róla. - felelem halkan.

to Madison

「 ORION 」

「 JELEN 」

Ciaran

**Madison Romano** Mon Apr 01, 2024 9:46 pm

Látom, hogy valami megváltozik, és a fejét is lehajtja. Először nem tudom, még csak nem is sejtem, hogy ezt mi okozza, de aztán eszembe jut, hogy ez épp az a gesztus, amit olyan sokszor láttam évekkel korábban, csak… már abban reménykedtem, hogy sikerült túljutnia rajta. Tévedtem, vagy az is lehet, hogy csak a ma történtek hoztak túl sok mindent fel a felszínre, mindenesetre fontosnak érzem, hogy egy kicsit enyhítsek a nyomáson, amit most érezhet.
- Queil… minden rendben lesz. Kérlek higgy nekem… - az egyik tenyerem az arca köré fonom, ha nem érzem azt, hogy kellemetlen lenne számára a gesztus. Óvatosan végig simítok az arcán, és ha engedi, egy kicsit feljebb emelem az állát, hogy a szemembe tudjon nézni. Továbbra is szeretetet láthat a tekintetemben, és minden érzelmemet, illetve… azt, hogy tényleg úgy érzem, most már minden rendben lesz. Csak elégszer el kell ismételnünk…
Elmosolyodom, ahogy kimondja, kettesben szeretnénk lenni, és nekem eszembe se jut, hogy pontosan honnan tudhatja, mit érzékelnek a hathorok. Hiszek neki. És ezt ki is mondom.
- Valószínűleg tényleg így van… - leginkább őt akarom megerősíteni abban, hogy hallgasson a megérzéseire. De tudom azt is, hogy a kötelék, ami közöttünk van, jól látható. Brandon már azelőtt érzékelte, hogy igazán kialakulhatott volna, pedig ő sem ismer jobban, mint egy idegen.
- Ha értem, hogy mi miért történik, akkor könnyebb elfogadni. Nem minden esetben, mert… például a házasságot illetően az nem elégséges indok, hogy “mert így kell lennie…”. De sokszor segít, ha értem. Ha látom, hogy a rossz után, valami jó is következhet, csak még ki kell tartanom egy kis ideig. - Queil tekintetében nem igazán volt semmi, amibe kapaszkodhattam volna, de a mai nap változtatott ezen. Most már értem a történteket, és azt is sejteni vélem, hogy mi következhet. Ez mindenképp segít, és remélem, hogy Queil számára is megnyugvást fog hozni.
- Igen… - a hangom sokkal gyengédebbé válik, mint korábban, mert tényleg szeretnék mellette lenni, és még mindig elvarázsol, hogy ő is így érez. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy közömbösnek hittem Queilt az irányomba, de azt egészen a majdnem elválásunk estéjéig nem tudtam, hogy ő is viszonozza az érzéseimet. Ezért még mindig kihagy ilyenkor a szívem egy ütemet…
És csatlakozik a lélegzetem is ehhez az akadozó ütemhez, amikor a kezemet is megérinti…
Később viszont hozzáfűz valamit az általam elmondottakhoz, és szinte fejbekólint az érzet, hogy most nagyon kell figyelnem rá, minden egyes szavára.
Az-az érzésem támad, mintha nem is csak hozzám intézné a szavait, hanem önmagát is próbálja meggyőzni. A szabadság kérdése ugyanis épp annyira vonatkozik rá, mint énrám…
- Már te is az vagy Queil. Már nem kell engedelmeskedned senkinek. Soha többet. - ezt elmondtam már neki, nem is egyszer, de akár százszor is megtenném újra, ha ezzel segíthetek neki elfogadni, és feldolgozni a történteket. Tudom, hogy ez még kevés ehhez, hiszen amin átment, sokkal mélyebb seb annál, mint amit én begyógyíthatnék, de tényleg itt leszek mellette. Most már mindig…
És, hogy ezt meg is erősítsem, közelebb hajolok hozzá, és ha engedi nekem, akkor megcsókolom…

**Queil Gryth** Sun Mar 31, 2024 10:58 pm

Big change

A nézésére bekapcsol az ösztön, lesütöm tekintetem, s fejem is kicsit lejjebb hajtom.
- Igen. - még a fejem is meghajtom. Ami történt most velem, előhozta belőlem mindezt. A dolgok bizonytalanná váltak, s ilyenkor azonnal visszatérek ahhoz, aki egykor voltam. S Madison megmutatta most hatalmát és erejét, ami előtt fejet hajtok.
Ám a fontos személyek és én közöttem mindig hatalmas távolság tátongott, ebbe neveltek, s így is éltem. Ezért sem mertem sosem elmondani Madisonnak, mit érzek iránta. Ő vezető rétegbe tartozik, míg én csak egy mentett rovarként léteztem. A kettő között hatalmas társadalmi szakadék van, s hogy soha nem érhetek fel hozzá.
S el se jut még most sem hozzám értelemben, hogy ki is vagyok valójában. Abban nem hiszek. Még azt is nehezen hiszem, hogy megvan a családom. Azt már igen, hogy a bemutatkozásuk erőteljesen elutasító volt. Brandont kivéve.
Jól esik, hogy velem szeretne lenni. És itt jó. Itt nem fognak zavarni bennünket. Erre nagy szüksége van Madisonnak. Az, hogy olyanhoz kell házasodnia, akit nem szeret, s mindenki ezt várja el tőle: az, hogy ebben éltem születésem óta, nem fogadtam el, hogy másoknak e szerint kell élniük. Főleg neki nem. Láttam, mennyire mások jól létének él, s nem ezt kéne cserébe kapnia...
- Nem fognak zavarni. Érzékelik, hogy kettesben kívánunk maradni. - nem értem, miért mondom ezt, s így értetlenül nézek Madisonra.
Fogalmam sincs, hogy kiélezett megérzéseim, amik a túlélésemhez kellettek, ha ilyen környezetben vagyok, másként élesednek ki.
- Mármint... nem tudom, miért mondtam ezt. Csak éreztem, hogy ez a válasz... - s inkább lenyelem, ami utána jönne. A magyarázkodást mindig rossz követte.
Mélyet lélegzek, s inkább elengedem korábbi szavaimat. Madison keze még mindig velem van.
- Miért? - érdeklődéssel nézek rá, miért szeretné tudni a dolgok miértjének okát. Nekem csak az elfogadás és alkalmazkodás jutott, eszembe sem volt, hogy megkérdezzem akár csak magamban is, hogy miért? S éppen ezért érdekel Madison válasza.
- Mindig itt leszel. És én is. - mosolygok rá. A legnagyobb akadály már elhárult, bár akkor is vele lettem volna, az utolsó lehelletemig védtem volna testőreként. Ha csak az a szerep jutott volna az életében belőlem, azzal is boldog lettem volna. Hiszen mást nem tehettem volna, az elvárások okán.
Megértéssel tekintek rá. Saját érzéseit mindig el kellett zárnia, figyeltem. És láttam. S olyankor mellé léptem volna, megfogni kezét, hogy érezze, én meghallottam érzéseit, s ott vagyok mellette.
- Ennek örülök. - tenyerembe fogom kezét, arra figyelek. Simítom hüvelykujjammal ujját, ahol elérem.
- A nem akarás visszafojtott érzése. Hogy nem mondhatod ki: nem akarom azt, amit rám kényszerítetek. - felelem halkan.
- Akkor éreztem, amikor láttam, másokkal mennyire igazságtalanul bánnak.
Magammal kapcsolatban mindig azt éreztem: úgyis egy senki vagyok, hogy ilyet érezzek magammal kapcsolatban. Sokuk viszont tudta, kik is ők, honnan jöttek. Őket várták haza. S abban a hitben éltem, nekem senkim sincs.
A magatehetetlenség érzése azonban fojtogató.
- Hogy nem tehetsz semmit, csak el kell fogadnod, ami van...
Majd ránézek, tenyerem arcára simítom, ha engedi.
- De már nem kell elfogadnod. Szabad vagy.

to Madison

「 ORION 」

「 JELEN 」

Ciaran

**Madison Romano** Sat Mar 30, 2024 9:41 pm

Komolyan tekintek Queilre, szinte szigorúan. Bár inkább csak határozott a véleményem ebben a kérdésben.
- Nem. Emiatt neked nem kell aggódnod. Felnőtt férfi, aki remélhetőleg tisztában van azzal, hogy mennyit tud vállalni, és eszerint fog cselekedni. Illetve… biztos vagyok benne, hogy kérés nélkül is megtenne érted bármit. - Queil talán még nem fogta fel igazán, hogy megtalálta a családját, de Brandonon azt láttam, hogy már teljesen érti a helyzetet. Ő… már megnyugodott. És boldognak tűnt, ami engem is megkönnyebbüléssel töltött el.
- Kíváncsi lennék rájuk. De azt mondjuk nem bánnám most, ha kettesben lehetnénk… - több okból sem. Leginkább azért szeretnék most csak Queilre figyelni, mert érzem, hogy milyen sok érzelem van a felszín alatt, és tudom, hogy mennyire nehéz neki ezzel megbirkózni. Egyedül talán nem is sikerülne neki, mert azt tanulta, hogy az ilyesmit el kell temetni. Pedig ez a legrosszabb, amit tehet. És ezért (is) vagyok itt, hogy ebben segíthessek neki.
- Igen. Bár azt nem tagadom, hogy sokszor szeretném jobban érteni, hogy mi miért történik. - néhány nappal ezelőtt, és főleg a bál estéjén… nem tudtam volna azzal nyugtatni magam, hogy minden okkal történik. Túlságosan fájt, féltettem Queilt, és… mindent, amit együtt építettünk fel magunk köré. Leomlott egy este alatt, és most vissza kell építenünk. De a lehetőség már adott hozzá.
- Most már itt leszek mindig. Szinte mindig… - egy ideig kevesebbet fogunk találkozni, de ettől már nem tartok. A teljes elváláshoz képest… néhány külön töltött nap semmiség. Vagy akár néhány hét is.
- Rendben. - türelmes mosoly jelenik meg az arcomon, tényleg nem szeretném siettetni Queilt. Ha ma egyáltalán nem akar megnyílni, azt is megértem. De azért reménykedem benne, hogy sikerülni fog neki, mert ha nem is azonnal, de később könnyebb lesz így a számára. És természetesen nekem is.
- Igen. Azt hiszem igen. - talán én sem most azonnal, de nekem is van mit kiadni magamból. Ha csak rólam lenne szó, nem is aggódnék igazán, már viszonylag könnyedén tudok utat találni a saját érzeteim között. De az igazság az, hogy most a legkevésbé rólam szólnak az érzéseim…
- Megkönnyebbülést. Vagy talán… nem is ez a legjobb szó. A mai napig úgy éreztem, mintha fojtogatna valami. A helyzet, amibe belekergettek mindannyiunkat. És ez a szorítás most megszűnt. Még tartok tőle, hogy visszatér az érzés, de nyugodtabb vagyok. - ez nem a beletőrődés, arra nem voltam képes. És szerencsére, már nem is kell erre felé terelni az érzéseimet. Előbb vagy utóbb kijutunk ebből a világból, és most… a bolygóra is szinte új személyként léphetünk.

**Queil Gryth** Fri Mar 29, 2024 9:18 pm

Big change

Elgondolkodva bólintok. De pont ezzel nem szeretném terhelni. Van elég gondja.
- Nem akarom még ezzel is terhelni... - mondom ki végül gondolataimat is.
Elmosolyodom. Ide nem jöhetnek. Itt végre kikapcsolhatjuk az állandó készenlétet, a veszélyérzetet. Sóhajtok is egy nagyot.
- Igen.
Érdeklődéssel tekintek rá.
- Én is csak ennyit tudok róluk. Még nem találkoztam közülük senkivel. - ott, ahol voltam, nem is lehetett volna.
Határozottan teszem le a poharat. Eeez egy kicsit valóban erős.
- Ha neked jó, nekem is jó. Semmi sem történik véletlenül. - nem, mintha várnék csodára. Az már megtörtént. És bármennyire is vagyok boldog, hogy megvan a testvérem, a családom, jár hozzá valami, amit sosem gondoltam, hogy az vagyok.
Madison érintése ránt ki ebből a körböl. Ránézek a kezemre, ahogy simítja, s megnyugszom.
- Nekem ott jó, ahol te vagy. - felelem csendesen, s a szemeibe tekintek. Ezért is szakadt volna meg a lelkem, abban a pillanatban, ahogy távol kerültem volna tőle. De elfogadtam volna, hiszen ezzel megvédtem volna. Remélem, azt tettem volna vele.
A kérdésem után mozdulatlan maradok, jelezve ezzel, hogy nekem így most pont tökéletes.
- Rendben. - bólintok. Ahogy összepakol, megszokott mozdulattal veszem kézbe a kosarat, hiszen mások számára csak egy szolga vagyok, részemről pedig örömmel teszem.
- Majd, igen. - még mindig nehéz az érzéseimről beszélni, hiszen évtizedekig rejtettem, annyira, hogy végül inkább nem igyekeztem érezni. Könnyebb volt. Az önmegismeréssel együtt jöttek az érzéseim, és még mindig nem ismerem magam.
- És hogy te miként érzel most, számomra is lényeges. Ha szeretnél bezélni róla... - nézek rá.
A hely valóban kezd dolgozni bennem, amihez az ital is hozzájárul. S kezdem érezni a súlyát az elfojtott érzéseknek. És az elfojtott árnyoldalamnak.
Zavartan megtorpanok, s figyelek magamra.
- Te mit érzel most?

to Madison

「 ORION 」

「 JELEN 」

Ciaran

**Madison Romano** Thu Mar 28, 2024 11:09 pm

Sajnos, amit mond, az igaz. Még a hátunk mögé kell nézni. De legalább már magunk előtt tiszta az út.
- Brandon már tudja. És neki ahhoz is van hatalma, hogy segítsen nekünk. - és természetesen szándéka is, ez szinte azonnal kiderült. Már akkor intézkedni kezdett, amikor mi ott voltunk, és biztos vagyok benne, hogy azért kérte Haileyt, hogy maradjon, hogy tovább kéréseket tudjon intézni felé. És amennyire láttam Hailey akkor is teljesítené a kérését, ha nem ez lenne a munkája…
- Akkor ez egy kifejezetten jó választás. - mosolyodom el, és egy kicsit meg is könnyebbülök. Bár azok, akik Queilt fenyegetik, nem Dracok, de… úgy érzem, hogy kezd már elmosódni a határ. Én nem tudok jóként tekinteni azokra, akik más életére törnek. Tehát már a családom sem… az, ahová tartozni szeretnék. Semmilyen módon…
Ám tudom, hogy ez nem egy ilyen döntés kérdése…
- Róluk már azt hiszem hallottam. De arra nem emlékeztem, hogy a szeretet megtestesítői. - vannak dolgok, amiről nagyon keveset tudok, és ez közéjük tartozik. És, ami azt illeti… az most sokkal jobban érdekel, hogy Queil szinte lelkesen mesél most nekem erről a helyről. Ez a történtek fényében mindenképp jó dolog, láttam ugyanis, hogy az italt is most erősebben fogyasztja, mint máskor. Természetesen ez nem baj. Sőt. Bármi, ami megkönnyíti számára ezt, azt meg szeretném neki adni.
- Még visszafordulhatunk, és mehetünk máshová is. Vagy csak rövidebb ideig maradunk. Nekem bárhol, és bárhogy jó. - azt nem mondom ki, hogy csak vele szeretnék lenni. Ezt inkább azzal jelzem, hogy meg fogom a kezét, és finoman végig simítok a kézfején. A magam részéről maradnék is így néhány másodpercig, továbbra sem sietünk, és persze még tényleg visszafordulhatunk.
- Igen. Öhm… talán még egy üveg italt. Az ételt összekészítettem. - azért annyit vettem elő, hogy mindkettőnknek jusson, hiába nem kért Queil, később még lehet, hogy meg fog éhezni. Persze azt is megértem, ha erre most nem tud gondolni.
Éppen ezért, akár elindulunk, akár még várat magára a séta, mindenképp megkérdezek tőle valamit.
- Szeretnél beszélni arról, hogy mit érzel most? - megértem, ha most inkább még magában dolgozná fel a történteket, de amennyiben szeretne beszélni, én szívesen meghallgatom. Akár séta közben is, de várhatunk is, amíg találunk egy csendes helyet a bolygón.

**Queil Gryth** Thu Mar 28, 2024 9:39 pm

Big change

Megáll a kezem egy pillanatra, s vele együtt a pohár is.
- Ők még nem tudnak róla, hogy ki vagyok... - ami azt illeti, ismét fejbetalál a tudat, hogy kiderült, ki is vagyok. Így halvány lesz a koccintás, de annál mélyebben húzom fel az italt.
Nem ismerem annyira a világukat, de azt tudom, hogy mivel Brandon nem mondta annyira egyértelműen, hogy nem kell vezérnem lennem: nem kerülhetem el a sorsomat. De nem is ettől hajtottam fel az italt: megvan a családom, akikről évtizedek óta lemondtam. Mert lassanként megértetem a hasonló sorsúak okán: nem feltétlenül a szüleim adtak el. Így valójában halottnak hittem őket.
Inkább leülök az egyik ülőhelyre, mint zutyanok, s inkább a célpontra koncentrálok. Az segít. De legfőképpen Madison közelsége.
- Csak annyit tudok, hogy ide negatív dracok és a minionjaik nem léphetnek be. Nem tudnak. - köpködték is a rendszert, de annál inkább vágytam rá, hogy bárcsak ott lehetnék. Akkor egészen más életem lenne, így gondoltam az ábrándozásban.
- A Hathorokról meg annyit, hogy messziről kerülték az igazi Hathorokat. Az igazi szeretet megtestesítői. Annak a közelében képtelenek voltak megmaradni.
Ha állnék, én is alig a lábamon. Érzékelem a rendszer másságát: nincs ott a fojtogató sötétség jelenléte minden pórusban, ami csak létezik.
Örömöt, kiegyensúlyozottságot, harmóniát viszont annál inkább érzékelek. S ez egyszerre hozza fel a múlt sebeit, s egyszerre nyugtat meg.
- Nem tudom, jó ötlet volt-e idejönni.... - inkább töltök még magamnak, s felhajtom az italt. Nem szokásom ennyire inni, de most kívánom.
- Készen állsz? Mit hozzak? - nézek Madisonra, s állok is fel, egyelőre igyekszem legyűrni a felfelé törekvő érzéseket.

to Madison

「 ORION 」

「 JELEN 」

Ciaran

**Madison Romano** Tue Mar 26, 2024 10:22 pm

- Igen… - egy finom biccentéssel is megerősítem az egyetértésem. Tényleg nem tudom, hogy mi vár ott ránk, de nem is igazán számít. Elég az, hogy távol leszünk a saját világunktól, és így… egy kicsit fellélegezhetünk. Queilnek nagy szüksége van rá.
Ahogy az italra is, éppen ezért nem habozok sokáig.
- Szívesen. - nézek vissza rá, aztán hozom az italt. Végül leteszi maga mell, és nem iszik belőle, de nem szólok. Majd, ha jól esik neki, biztos inni fog, ez az ő döntése.
- Csak nyugodtan. - mosolygok Queilre, mert bármennyire is szeretnék “kiszabadulni”, már nem sietünk. Bőven van ideje beütnie a koordinátákat, és persze arra is, hogy… öntsön nekem is egy pohárral, és koccintsunk.
- És arra is, hogy most már biztonságban leszünk. - miután a kezembe vettem a poharat, én is megemelem Queil felé. Koccintok is vele, ha megfelel neki. Viszont egyelőre csak egy kortyot iszom. Nem szeretném, hogy az ital tompítson, hiszen… szeretném ha itt lehetnék Queil számára teljes figyelemmel, amennyiben beszélni szeretne a történtekről. Nem fogom erőltetni, talán éppen az fog jól esni neki, ha egy kicsit elfelejtjük, hogy mi történt, de a lehetőséget meg szeretném neki adni. Később is tudok inni.
- Nem. Tényleg nem tudok túl sokat arról a rendszerről. Te ismered a történetét? - leülök még egy kicsit, akkor is, ha megérzésem szerint mostanra már meg is érkeztünk. Én tényleg nem sietek. Queilhez alkalmazkodom.

**Queil Gryth** Mon Mar 25, 2024 8:35 pm

Big change

Szavaira máris előkeresem az adatbázisból Cassiopeiat, hogy tudjuk, mire készüljünk.
- Akkor most megismerkedhetünk vele. - mosolygok rá. S nem kell senki felé feszélyezettnek lennünk. Önmagunk lehetünk. Bár én még mindig nem ismerem önmagam eléggé, noha szorgalmasan törekszek erre.
- Köszönöm. - nézem az adatokat, merre is érdemes most menni, s az egy pohárra meglepetten nézek rá, némileg zavarba jövök. De mivel én meg enni nem kértem, így tiszteletben tartom, hogy nem kér inni. Így viszont, bármennyire is jólesne, leteszem magam mellé.
- Akkor csak egy pillanat... - megadom a koordináták után az indulás parancsot, s noha mi nem érzékeljük, de fénysebességgel haladni kezdünk, hogy aztán felkészüljön az ugrásra.
Aztán mégis kezembe veszem a poharat.
- Arra, hogy nem kell elvenned Brandont. - töltök neki is, s átnyújtom.
S arra is inni akarok, hogy azt amit annak éreztem, Brandonhoz köti, félreértettem. Elfogadtam volna, mert ha ő boldog, akkor én is az vagyok.
Tény, hogy ha valóban elküldött volna, akkor most már nem élnék. Nem tudnék Madison nélkül létezni.
S a rendszer jelzi is, hogy megérkeztünk.
- Azt tudtad, hogy a Sol rendszerben lévő hathorok szülő konstellációja Cassiopeia? -nézek a kijelzőre, miközben megadom a landolási koordinátákat is.

to Madison

「 ORION 」

「 JELEN 」

Ciaran

**Madison Romano** Sun Mar 24, 2024 9:22 pm

Elmosolyodom, ahogy végigsimít a kézfejemen.
- Igen… - nem érdekel igazán a hely, csak az, hogy vele lehessek. Külső nyomás nélkül, tényleg csak kettesben. Ezt valóban sok helyen megtehetjük.
- Tökéletes… - még csak rá sem kell igazán pillantanom a térképre, bízom Queil döntésében. A kérdése után azért mégis feltekintek, és az emlékeimet is végig pörgetem.
- Nem igazán. A rendszert sem ismerem túl jól. - azért még egy pár pillanatig töprengek, és csak utána erősítem meg a mondandómat egy bólintással. És nézek végül Queilre.
- Rendben. - most még nem vagyok kifejezetten éhes, de nem akarok üres kézzel menni a bolygóra, azért mindenképpen magamhoz fogok majd venni valami, mielőtt kiszállunk a hajóból. Illetve mivel Queil jelzi, hogy valaminek viszont örülne, fel is állok, és elindulok az étkező részleg felé.
- Akkor hozok neked is valamit. - magabiztossá válik a mosolyom, mert ital, ráadásul erős… az van bőven a hajón. Ezt nevezhetjük a diplomácia első, és legfontosabb szabályának is. Mindig legyen nálad ütős ital. Sosem tudhatod, hogy mikor, és miért fog nagyon jól jönni.
Két poharat hozok, és egy egész üveget. Az egyik pohárba töltök is, mikor már visszaértem Queilhez, és a kezébe adom.
- Nekem tökéletes. Még nem jártam ott. Ideje felfedezni. - a lelkesedés szikráját láthatja a tekintetemben, de sietni nem szeretnék. Igyon csak, akár több pohárral is, bőven ráérünk. Most már minden rendben lesz, és egyelőre teljes biztonságban is vagyunk.

**Queil Gryth** Fri Mar 22, 2024 9:37 pm

Big change

Megértően tekintek rá. Nagyon is értem, mire gondol. Mindig szem előtt lenni, s a kívánalmaknak megfelelni: születésem óta ebben létezem, még ha másként is.
Megsimítom kézfejét, kifejezve megértésemet.
- Az szinte bárhol lehet. - gondolkodom el. Sokat tanultam Madison mellett a világról, a galaxisról, s ez, a bezártságom után először sokként ért. Aztán lassanként kiismertem magam a világban.
- De ha bárhol lehet... - a csillagtérkép felugrik, s találomra, csukott szemmel bökök.
- Cassiopeia. Schedar. - gondolkodom, mit tudok róla.
- Nekem teljesen ismeretlen. Tudsz róla valamit? - nézek rá.
Megrázom a fejem.
- Köszönöm, nem kérek. Ha megéheztél, nyugodtan vegyél magadhoz ételt. - leginkább valami erősre vágynék, de sokkal inkább vágyom Madison mellett lenni.
- Erős ital jól esne... - bököm ki végül.
- Ha Cassiopeia megfelel, akkor máris beállítom a koordinátákat. Voltál már ott? - nézek rá, miután megadtam a koordinátákat a gépnek, helyesebben csak az útirányt. A hajó majd kiszámolja és úgy ugrunk.

to Madison

「 ORION 」

「 JELEN 」

Ciaran

**Madison Romano** Fri Mar 22, 2024 7:31 pm

Tudom, hogy amíg csak élünk Queil védelmezni fog engem, de bízom benne, hogy ha fizikailag nem is, de lelki értelemben én is tudok neki segíteni. Csak nem most azonnal. Azt hiszem, előbb időt kell adnunk magunknak, és egymásnak is, hogy a saját tempónkban értsük, és fogadjuk el a történteket. Ez viszont nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, mert nem csak idő, hanem tér is szükséges, mindkettőnk számára. Illetve az, hogy kettesben is lehessünk, távol az elvárásoktól, és a külső nyomástól…
Éppen ezért örülök neki, hogy tetszik neki a javaslatom. És elmosolyodom, a kezét pedig szorosan megfogom.
Pár pillanatig gondolkodom, mert nincs konkrét hely, ahová most vágynék. Egy valamit viszont egész konkrétan meg tudok fogalmazni azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnék.
- Amilyen messze csak lehetséges… - ismét elnevetem magam, de ez most nem olyan könnyed, mint korábban. Azért… oka van annak, hogy éppen erre esett a választásom.
- Nézzük meg, hogy melyik rendszer és bolygó van egy ugrásnyi távolsgára, és melyiken nem jártunk még. Fedezzünk fel egy új helyet. - számos helyen jártunk már együtt, köszönhetően annak, hogy a tanács bőven ellát feladatokkal, és tudom, hogy már Queil is legalább annyira ismeri az univerzumot, mint én magam. Ezért nekem tökéletesen megfelel, ha ő választ egy helyet, és oda is visz minket, a kívánságomat ugyanis már elmondtam. A többi… lehet akár meglepetés is.
- Készítsek esetleg valami ételt is? Azt hiszem ránk férne egy kis energia is. - a hajón elég fejlett rendszerek vannak erre a célra, itt néhány gombnyomás, és tápanyagban gazdag, illetve viszonylag ízletes étel kerülhet a tányérunkra. Vagy bármire, amin étkezni fogunk. Nekem ugyanis most eszembe jut, hogy ehetnénk a bolygón már, egyfajta piknikként. Így talán néhány pillanatra még azt is elfelejtjük, hogy miért nem otthon étkezünk most…

**Queil Gryth** Thu Mar 21, 2024 9:30 pm

Big change

Szeretném mondani, hogy nem, nem ez a legfontosabb. Ám az, hogy Madisonnak számít, hogyan vagyok, még mindig szokatlanul új, az elmúlt idők sem szoktattak hozzá, hogy törődik velem. S ez a törődés nagyon jól esik.
Halványan elmosolyodom.
- Megértem. Sok minden történt. - amit viszont álmomban sem mertem volna gondolni, kettő is megtörtént. Madison... Brandon...
Kérdése meglep, jó értelemben. Nehéz nekem a kereteken kívül gondolkodni, és az, hogy most elmehetünk, máshová, nem kell visszamenni, ráébreszt arra, mennyire a hatása alatt vagyok még a múltamnak. Egy lehetőségből választhatom a másodikat is....
- Nagyon jó javaslat, nem jutott eszembe. Menjünk! Hova szeretnél menni? - hátáról, oldaláról a kezére siklik kezem, újra megfogom, úgy nézek a vezérlőpult irányába.

to Madison

「 ORION 」

「 JELEN 」

Ciaran

**Madison Romano** Thu Mar 21, 2024 8:38 pm

Érzem a sóhaját, a bőre alatt vibráló feszültséget, és aggodalmat. De azt is, hogy idővel felenged, és lepakolja a súly egy részét, amit a vállán cipel. Hogy pillanatról pillanatra egy kicsivel könnyebb lesz a számára, és elindult az elfogadás felé vezető úton. Bármilyen ijesztőnek is tűnhet most az a számára…
- Ez a legfontosabb… - boldognak akarom látni Queilt, egészségesnek és teljesnek. Ez a legkevesebb, ami jár neki, főleg azok után, amin keresztül ment. Sajnos… én ezt nem tudom neki egyedül megadni, az életünk és a körülmények erős hatással vannak arra, hogy mit érezhetünk, és mit nem. De most már könnyebb lesz. Talán nem azonnal, de a remény, és a hit még sosem volt bennem ilyen erős. És szeretném, ha ő is el merné hinni, hogy most már minden rendben lesz. Teszünk róla, hogy így legyen…
- Jól. És hamarosan még jobban fogom. Amint én is felfogom, hogy mi történt az elmúlt néhány napban. - nem, egy kicsit sem volt kellemes az elmúlt néhány nap (azt kivéve, hogy felismertük, és egymásnak is feltártuk az érzéseinket Queillel…), de most mégis megkönnyebbülve tudok visszafelé is tekinteni. És így a jövő sem tűnik már olyan nyomasztónak és félelmetesnek.
- Szeretnél most hazamenni? Vagy utazzunk át egy másik rendszerbe egy kicsit? Kettesben? - akárhogy is dönt, azért lesz egy időszak, amikor nem láthatjuk egymást annyit, mint most, és szeretnék addig minden pillanatot kihasználni, amit vele tölthetek. Lenne még miről beszélni, szeretném tudni, hogy mit érez, és mit gondol azzal kapcsolatban, amit hallott, és amit látott. De időt is teret is szeretnék neki adni, ehhez pedig hasznos lenne kiszabadulni innen egy kicsit. Teljes biztonságban lenni a figyelő szemek elől…

**Queil Gryth** Wed Mar 20, 2024 8:42 pm

Big change

Szívem megdobban, s némileg kirángat a kétségbeesésből Madison válasza. Finoman viszonzom a kéz szorítást, s rátekintek.
A szorongás ugyan megjelenik arcomon, a bármikorra azonban kienged, s halvány mosollyá változik. Hogy aztán újra valami más adja át a helyét. Madison mellett merek önmagam lenni.
Megsimítom haját, s sóhajtok egyet. Boldog vagyok. Ez a teher, amit a miatt éreztem, s nyomást, hogy Madisonnak olyanon kell átmennie, amit egyáltalán nem akar, különösen fájt.
- Jó hallani. És érezni. Boldoggá tesz. - még a könnyek ellenére, melyek már nem akarnak bennmaradni. A múlt árnyai, súlyai, benne az örömével is.
Lassan, s mélyeket lélegzek, hagyva az érzést elmúlni, s érezni Madisont, s minden szeretetemmel bevonni, érezni illatát.
Először megsimítani kívánom, azt hiszem, hogy a könnyek készülnek belőle is feltörni, majd a nevetése ragadóssá válik, s elnevetem magam.
- Szerencsére nem történt meg. - simítom meg arcát. - Hogy érzed magad? -furdal a lelkiismeret, hogy csak kapaszkodtam ott belé, pedig neki is támaszra lett volna ott szüksége. Ezt látni is tekintetemben.

to Madison

「 ORION 」

「 JELEN 」

Ciaran

**Madison Romano** Tue Mar 19, 2024 10:18 pm

Jobban megszorul a kezem Queil tenyerében, de még ezt sem valószínű, hogy rajta kívül bárki is érzékelte.
- Abban leszek. Mert mellettem maradhatsz… - talán nem most azonnal, még lesz egy átmeneti időszak, amikor nem lehetünk annyit együtt, mint most, de azt már fél lábon is ki fogom bírni, amennyiben később már senki nem szólhat bele abba, hogy milyen kapcsolat van köztünk. Remélem, hogy az-az idő is eljön majd egyszer…
Végül távozunk, a magam részéről legalább egy mázsával könnyebb súllyal. Tudom, hogy még nem oldódott meg minden probléma, de a remény… még sosem volt ilyen szinten látható, és érezhető.
És ez a könnyedség érezhető rajtam, akkor is, amikor még a testőr és védenc ‘álcát’ kell fenntartani, és amikor már távol vagyunk mindenkitől, és újra önmagunk lehetünk. A mosolyom persze ekkor élénkül fel igazán, és amint lehetőségem van rá, Queil felé fordulok.
- Bármikor… - igazából ez nem teljesen igaz, amíg kizárólag a testőröm lehet, addig figyelnünk kell, hogy ki láthat minket, és ki nem. De szeretném, hogy tudja, nem kell engedélyt kérnie ahhoz, hogy megérintsen engem. Ezt egyedül így tudom neki elmondani, és persze a várakozó mosollyal, amivel én is közelebb megyek hozzá egy lépéssel. Majd ahogy átkarol, én is köré fonom a karjaimat, és a vállán nyugtatom a fejemet.
- Én sem. Már beletörődtem, hogy ennek így kell lennie. És most… nagyon régen voltam utoljára ilyen boldog… - talán még soha. De most nem akarom ezt hangoztatni. Érzem, hogy Queil még mindig zaklatott, és ahogy elindulnak a könnyei, még szorosabban ölelem őt át, és egy finom csókot lehelek a nyakszirtjére.
- Én is szeretlek… - nem fogok egy ideig szólni, szeretném megadni Quilnek az időt és a teret is arra, hogy feldolgozza, ami az elmúlt néhány órában, és napban történt. Itt vagyok mellette, és egy tapodtat sem fogok mozdulni, de a szavaimmal egyelőre nem akarom zavarni. Csak az energiámat fonom köré, a szeretetet, amit iránta érzek, és azt, hogy mennyire fontos nekem, hogy ő boldog legyen.
Az pedig nem számít, hogy mennyi idő telik el, akár órákig is itt maradnék vele. És csak akkor szólalok meg újra, ha érzem, hogy egy kicsit megnyugodott, ha az elfogadás, és feldolgozás első hullámán már túl van.
- Brandon a testvéred. Tudom, hogy nincsenek véletlenek, de ez… majdnem a sógórnőd lettem… - ez… annyira abszurd, hogy hirtelen nevethetnékem támad. Először csak finoman megrázkódik a vállam, aztán kibukik belőlem a nevetés. Jólesően, és leginkább nagyon megkönnyebbülten…

**Queil Gryth** Tue Mar 19, 2024 9:10 pm

Big change

- Te legyél biztonságban. Az a legfontosabb. - némileg megkönnyebbülök. Madison jobban foglalkoztat most. Minden más zavaros, érthetetlen, s egyszerre vagyok boldog, s megrémült.
- Igen. - a poharat a legközelebbi asztalra teszem, ahogy felállok, s megállok Brandon előtt. Az öcsém. Pedig engem lehetne annak nézni. Képtelen vagyok megölelni, pedig érzem, nagyon szeretném megtenni. Megvan a családom, amiről nem is álmodtam. És bennem van a kondicionálás, hogy ők érinthetnek engem, nekem tilos.
- Örülök, hogy megtaláltuk egymást. - a szememben ott a mosoly, a döbbenet mögött. Nekem ő a klánvezér. És a testvérem is...
Az ajtó előtt még Madisonra tekintek, hálásan. S mire az ajtó kinyílik, remélem sikerül visszarendezni az arcom s testtartásom azzá, akit itt játszom el: Madison testőrét.
Míg elindulunk, s már jócskán távol vagyunk, merek valahova leülni, de csak leülnék, mert...
- Szabad? - átkarolom, ha engedi.
- Nem kell összeházasodnod Brandonnal. - láttam, éreztem benne a szenvedést. - Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez így alakul. - jegyzem meg boldog csendességgel. És elindulnak a könnyeim.
- Szeretlek.
Vonom még jobban karjaim közé.

to Madison

「 ORION 」

「 JELEN 」

Ciaran

Sponsored content