Hello?

Színpadiasan a mellkasomra teszem a kezem.
- Ahh… akkor megnyugodtam. - neeeem, azért annyira nem, de tudom, hogy nem kéne annyira félteni Rose-t. És persze Andrew Urielt sem. Ugyanis, ha ránk ütöttek… háááááát igazából, akkor pont nagyon kéne cidriznem. De nem fogok. Bízom bennük, és abban is, hogy hamarosan már ők maguk is képesek lesznek kiosztani a pofonokat, ha szükséges. Még inkább abban, hogy ölelést többet fognak adni. Akár ennek a férfinak is, ha épp arra van szüksége.
Rose pedig nem fukarkodik. Láttam ám a puszit is…
Andrew Uriel pedig már biztosan kérni fog egy bőrnadrágot, ha nagyobb lesz…
- Tudom-tudom. Marad a nadrág. - mosolygok rá Darielre, mert ez a labdát muszáj volt lecsapnom. Rose persze nem érti, mert ő nem is akart a nadrággal foglalkozni. Neki más miatt szimpatikus a férfi.
Ő viszont a távozás mellett dönt, és nem is tartanám vissza, ha… nem lennék túlságosan is kíváncsi… Nem mondanám, hogy pletykás vagyok, de… egy ilyen hasonlóságot nem tudok a véletlen számlájára írni. Ahogy azt sem, hogy találkoztunk.
Ezért ‘gátlástalanul’ küldöm el a ‘kamu’ üzenetet Devonnak, ha ez kell ahhoz, hogy ők ketten találkozzanak. Ha nincs semmi köztük, akkor legfeljebb egy jót nevetnek azon, hogy mennyire hasonlítanak egymásra. De ha van valami… Úgy sajnálom, hogy nem tudok én is ott lenni…
- Devonnak hívják és a Terrán él. Franciaországban van egy birtoka. Itt… - a karórám reagál a kimondatlan kérésre, és meg is jelenik a hely (tehát az ideális leszállópálya) Devon birtokán. Megérintem az órát, és akkor át is kerül az adat Dariel karperecére. Magamat pedig megdicsérem, a felnőtté válás okán. Ez az első alkalom, hogy nem küldök egy férfinak pikáns üzenetet is az elérhetőségem mellé…
Emyr-Emyr… Tudsz valamit…
- Az üzenet pedig az lenne, hogy "Húsgombóc. Sok húsgombóc... A Lyrára. Köszi: Rose UI: Legyetek boldogok együtt." - ezt is elküldöm neki, az azonosítómmal együtt. Nem aggódom amiatt, hogy ezért bármikor meg tud majd ő is találni engem. Sőt… igazából nagyon érdekelne, hogy mi fog történni azután, hogy át is adja az üzenetet…
- És köszönöm. Nagyon hálás vagyok ezért. És persze ha válaszolna nekem valamit, én még egy darabig itt leszek, és meg is fog találni minket. - kicsi Roseon azért rajta lesz a szemem. Meg az egyik fülem. Most már figyelni fogom, hogy milyen pasasoknak ad puszit. Meg hányat. Nem szólok bele, de… figyelni fogok…
A férfitól pedig mosolyogva köszönök el, ha tényleg elindul. Rajtam biztos nem láthatja, hogy siettetném, részemről még örülök is a találkozásnak, mert Emyr nélkül néha magányosnak érzem magam. De ha menni kell, mennie kell. Épp csak kicsi Rose néz utána, nagyon, de tényleg nagyon bánatos szemekkel…

Végül elnevetem magam. Egy ideje már nem megy a komoly arc. Pedig nem is olyan régen még… Azon már túl vagyunk. Együtt vagyunk és csak ez számít.
- Bölcs döntés. - Andrew Uriel annyira nem örül neki, de meg fogja érteni, hogy nem tehet meg mindent. Vannak határok, amiket jó dolog időnként átlépni ugyan, de a belső felén is lehet bulis az élet. Csipkedni még így is tud. És egyébként is Rose nem csak a nadrágért van oda…
- Kérem mondja azt, hogy ő nem a bőrnadrágért van oda, mert akkor nem fogom megúszni a vásárlást… - mosolyogva jelentem ki, mert igazából nem is igazán akarom megúszni. Csak a Terrát kerülném. De nekem is kell egy ilyen gatyó… És… ajándékba is vennék egy bizonyos valakinek, aki most, ebben a pillanatban is azon dolgozik, hogy helyre tegyen magában mindent. Magáért és értünk…
Rose viszont nem reagál a humorosnak szánt megjegyzésemre. Ő teljesen elveszik a férfi karjaiban, és tündéri mosollyal nézi a férfi arcát. Majd utána a puszi is… meg fogom mondani Emyrnek, hogy vigyáznunk kell a kislányunk erényeire, ha így folytatja…
Ahogy látom, még a férfi is zavarba jön, bár az okot nem teljesen értem. Talán szokatlan számára, hogy valaki hátsó szándék nélkül, egyszerűen csak szimpatikusnak találja? Érdekelne, deeeee ez az, amire tudom, hogy nem kéne rákérdezni. Mint ahogy arra sem tudok egyértelműen, hogy ismeri-e Devont. Bár azt erősen gondolom, hogy nem, mert eleget voltam velük ahhoz, hogy tudjak arról, ha rohangál Devonnak egy bőrgatyós testvére is az univerzumban…
- Hát… egy rajongót már biztosan szerzett. - finoman Rose felé bökök, mert Andrew Uriel még mindig inkább a nadrágot preferálja. Egy kicsit túlságosan is…
- Attól tartok, hogy de. Viszont ne aggódjon. Nem ízlett neki. - újból kibukik belőlem a nevetés, mert Andrew Uriel arca, ahogy fintorog, egyszerűen bámulatos. Olyan őszinte, és magával ragadó. Épp, mint az Apukája…
Rose-t pedig önkéntelenül veszem át a férfitól, és rakom végül vissza a gömbjébe. Nem tudom, hogy mi történt, egy lépést talán kihagytam, mert a férfi végül távozni készül. Rose el is szomorodik, de szerencsére a nők titkos (és általam mélyen megvetett…) eszközét - a sírást - azért nem veti be.
- Máris? Pedig Rose még meg sem kóstolta a nadrágját. - ő nem is szándékozik, én viszont igen. Mármint nem a nadrág nyalást. Hanem az információ szerzést… De ha nagyon menni akar, természetesen nem tarthatom vissza, ahogy vallatni sem… illene túlságosan. Tehát mi legyen,-mi legyen? Hahahhh….
- Tudja… jól jönne nekem egy kis segítség. Én még egy darabig itt leszek, és nem áll módomban most utazgatni. Viszont lenne egy üzenet, amit szeretnék elküldeni egy barátomnak. Szerintem ön is szimpatikusnak fogja őt találni. Hajlandó lenne erre?- vagy élből behúz neki, mert nem fogja érteni, hogy miért néznek ki ugyanúgy… Talán mégsem olyan jó ötlet az üzengetés… De Devon kemény srác, gondolom megoldja. És ha olyasmi van a háttérben, ami nekem jutott eszembe, akkor pedig nagyon fog örülni Darielnek…

- Éééértem. - bólintok ugyan, de nem, valójában nem értek mindent. Csak azt, hogy… ez nem lehet véletlen. Ezen a bolygón legalábbis nem. Hiszen itt nincs hatalma a gyíkoknak.
Vagyis több információra van szükségem, mielőtt… öhm… hát igazából nem tudom még, hogy mit fogok kezdeni vele, de majd alakul. A megérzésem (és a kíváncsiságom…) ugyanis azt súgja, hogy derítsem ki, miért néz ki pont úgy ez a fazon, mint Devon.  Majdnem pont úgy… Épp csak a gyerekek nem ezért a részletért lelkesednek annyira…
- Hát… tartok tőle, hogy itt nincs bőrnadrág bolt. Szomorú… - lebiggyed az ajkam, de a szemem, még mindig nevet. Annak a gondolata ugyanis eléggé mókás, hogy legyen egy hely, ahol csak ilyet kínálnak. Talán a Terrán. Nem a kedvenc helyem, de esküszöm, ha van ott ilyen bolt, én megnézem. És bevásárolok.
- Amennyiben bátor, de tényleg nagyon bátor… szerintem igen. - én nem vagyok az. Féltem a gyerekeket, egyelőre mindentől és mindenkitől. De remélem, hogy amikor nagyobbak lesznek…. Áhhh, tuti, hogy akkor is ugyanúgy fogom… Csak nem mondom… olyan gyakran ki.
Pedig ez esetben nincs is mitől félnem. Ugyanis, ha a férfi esetleg megkérdezné kicsi Rosetól, hogy mi tetszik neki, kiderülne, hogy nem csak a haja, hanem a szeme is. Lát benne valamit, ami megbabonázza, és… azt érzi, hogy meg kell ölelnie. Hogy ne szomorkodjon annyit…
Én pedig hiába maradok le erről a gondolatról, végül elmosolyodom, amikor megkérdezi Dariel, hogy felveheti-e.
- Igen. - ismét bólintok, most sokkal határozottabban. Rose ugyanis döntött és… amint felveszi a férfi a karjába szorosan át is öleli a nyakát. Puszit azért remélem nem… hát de, azt is ad. Arcra. Na azért…
- Egyedül jött? - tudom gonosz vagyok, de úgy érzem, az, hogy Rose ‘lefegyverezte’ a férfit, nekem alkalmat ad arra, hogy megtudjak még néhány dolgot. Mert még mindig nem engedtem el ezt a kérdést. Ahogy Andrew Uriel sem engedte el a nadrágot. Csak meg ne nyalja… Hát oké, ez is megvolt… De legalább az íze nem tetszik neki, így visszatér a ‘csipkedéshez’.

Elmosolyodom, miként a férfi nem akad fenn azon, hogy a gyerekek kíváncsiak. A többség nem szokott, de mindig előfordulhat, hogy valaki nincs épp a legjobb kedvében, avagy egyszerűen feszélyezi a gyerekek jelenléte. Ezt természetesen megértem. Magamban szívtelennek gondolom, de megértem.
- Legalább most már tudom. Nagyon bosszantó, amikor nem ugrik be valami. - meg is könnyebbülök, ahogy rájövök, Devonre emlékeztet (nem kicsit…) ez a fazon. Amiatt meg még jobban, hogy nem egy régi kalandom bukkant fel… Neeeeeem elég idősek még a gyerekek ahhoz, hogy… szóval jah, örülök, hogy úúúúgy nem ismerem.
- Öhm… nem így értettem. A Pegazusról származik? - amíg nem tudok biztosan nem akarok túl sok mindent elárulni Devonról, és inkább egy Pegazushoz képest teljesen logikus kérdést teszek fel. Hiszen ez lehet valami furcsa illúzió is. Egy nagyon furcsa. Devon bőrgatyában… Végülis… nem is olyan rossz. Ajánlani fogom neki, ha legközelebb találkozunk, és nem küld el a búbánatba azért, amit a testvérével tettem…
- Köszönjük. - elmosolyodom, ezúttal szélesebben, mert tudom, hogy Andrew Uriel mennyire örül ennek a lehetőségnek. Még erősebben kezd nyújtózni a férfi felé, és ahogy az elé teszi a tenyerét, beletámaszkodik. Majd megérinti az ingét. Finoman összedörzsöli a kis tenyerével, és… elfintorodik. Úgy tűnik nem tetszik neki a szövet érintése.
A lelkesedédét viszont ilyen apróság nem töri meg, pozíciót vált, és szinte belefekszik a férfi tenyerébe, hogy lejjebb is elérje. Majd mivel ez nem sikerül neki, csökkenti a repülési magasságot a gömbjén. Így eléri a bőrnadrágját.
- Jackpot. - nevetni kezdek, mert ezt szerintem nem is én mondtam, hanem Andrew Uriel. Annyire megtetszik neki a bőr, hogy az apró ujjaival csipkedni kezdi az anyagot. Nem hiszem, hogy ez fájna a férfinak, Andrew Uriel pedig kacagni kezd. És nem akarja levenni a kezét a bőrről.
- Ha nem lenne nagyon furcsa kérés most azt kérdezném, hogy van-e kedve eladni a nadrágját. - a nevetésem szolidabb ugyan, mint korábban, de azért még így is nagyon jó kedvű. Mert akárcsak az apja, Andrew Uriel mindig képes mosolyt csalni az arcomra, és tökéletest partner minden mókára. Rose meg… még mindig el van varázsolva. Látva azt, hogy a testvére szabad utat kapott az érintésre. Ő is nagyon nyúlkálni kezd. Most már remélem, hogy csak a haja miatt…
- Még nem találkoztak a barátommal. Rose valami másért kíváncsi nagyon önre. A haja biztos tetszik neki, de… valami más is szimpatikus neki. - akár meg is kérdezhetném tőle, de szerintem még ő is csak felfedez. És a meleg miatt pirul… Naaaaagyon remélem… Én is arra fogom, és nem arra, hogy elképzeltem Emyrt ebben a bőrnadrágban…
Hupszi, azt hiszem jól láthatóan nyeltem egyet…
Rosesal pedig egyre kevésbé bírok ezért… engedem, hogy ő is közeledjen. Leteszem őt a főldre és… azért picit aggódva figyelek. Ő ugyanis nagyon egyértelműen felnyúl a férfi felé, és kéri, hogy vegye fel. Andrew Uriel még mindig el van a nadrággal, ha nem lépett azóta odébb a férfi.
- Öné a döntés... - mosolyodom el, mert… a lányom akaratával nem akarok szembeszállni. Ez a hely biztonságos, és bármilyen kicsi is, bízom az ítélő képességében, ha minden áron azt szeretné, hogy a férfi vegye kézbe. Harapásra készen állok, de azért bízom…

Még mindig fixírozom a férfit (nem stírölöm…), mert egyre biztosabb vagyok benne, hogy már láttam valahol. És nem utasként… Vagy az is egy opció?
- Örvendek. - igazából tényleg. Jó dolog megismerni másokat. És Rose azt hiszem épp most találta meg az első bálványát. Csak aztán a bálvány vissza ne éljen ezzel, mert torkon harapom…
- Igen. És nagyon… csíntalanok. - már rájöttem, az a tuti, ha ezt rögtön megemlítem. Akkor nem kell mindig utánuk nyúlnom, és megakadályozni őket abban, hogy felfedezzék a világot. Meg akkor így, ha olyat ‘érnek’, aki nem annyira van benne a buliban… jelezni fogja, hogy ennyi türelme volt a gyerekekhez. A férfi viszont még egyelőre nem tesz ilyet, és.. időközben az is beugrik, hogy honnan is… hogy honnan nem ismerem.
- Bocsánat. Csak eszembe jutott. Nem találkoztunk. De nagyon hasonlít egy… barátomra. - nem, nem tartom valószínűnek, hogy Devon a barátjának tart, pláne azután, amit az öccsével tettem… De egyszerűbb ezt a szót használni, mint hosszas magyarázatba fogni. Főleg mert… hát nem szólt egyikük sem, hogy van még egy Deveroux fiú az univerzumban…
- Azt megkérdezhetem, hogy… honnan jött? - huhh… még én is érzem, hogy ez elég zaklatóra sikerült. De mégis hogy kéne rákérdezni, hogy testvérek-e? Azt hiszem sehogy, mert meglehet, hogy érre tapintanék ezzel. És… hát elég egyértelműnek tűnik, hogy azok…
A gondolatmenetemet viszont ezúttal Andrew Uriel szakítja meg. Mégis vetkőztetni akar vagy legalábbis… nagyon érdekli a férfi ruhája. De nem biztos, hogy Dariel örülne ennek.
- Megérintheti önt? - kérdezem meg, és a fejemmel Andrew Urielre bökök, aki már mindkét karjával nyúl a férfi felé. Remélem nem fogja úgy venni, hogy azt szeretné a fiam, hogy a karjába vegye… Vagyis, ő lehet, hogy azt szeretné, de én… addig biztos nem, míg nincs tisztázva a családfa…

Rose tündéri mosolyt küld a férfinak, aki végül meg is szólítja. Minden bizonnyal tetszik neki a hangja, ezért nagyon lelkes lesz. És akkor még ott van a haja is… Teljesen el van varázsolva…
Így szinte észre sem veszi, hogy én is megérkezem, és… nem válaszol a neki feltett kérdésre. Viszont láthatóan elpirul. Na-na-naaa… Még nincs itt pirulás a férfiak jelenlétében kérem szépen…
Gondolom ezért nézek eggyel szúrósabb tekintettel a férfira, mint terveztem…
- Igen. A neve Rose. Én is Rose vagyok. - azt hiszem ez egyértelműsíti, hogy tényleg az én lányom. Meg az is árulkodó lehet, hogy nagyon hasonlítunk egymásra. Épp csak Rose még mindig teli szájjal mosolyog én meg… Nagyon nem tudom, hogy mi van, de a tekintetem enyhül, és inkább egy hatalmas kérdőjel jelenik meg benne. A férfi ki is szúrja.
- Öhm…. Még nem tudom. Egy pillanatot kérek. - hátrafordulok, mert szeretném, ha Andrew Uriel is inkább a közelemben lenne. Biztos, ami biztos. Ezért üzenek is neki telepatikusan.
- Andrew Uriel kérlek gyere ide te is. Rose találkozott valakivel. - remélem ez a kulcs mondat segíteni fog, és azonnal idejön, ha megtudja, hogy a testvére ismerkedik. Általában ilyenkor ő is szeretne. És nem is ‘csalódom’. Szélsebesen megérkezik ő is a másik gömbbel. A férfi előtt pedig ő is megáll, és nem csapódik bele. Kiengedem a levegőt, amit bent tartottam…
- Ő a fiam Andrew Uriel. - nem tudom pontosan, hogy miért érzem szükségét, hogy mindkettejüket bemutassam elvégre… áááá neeem, mégis ismerem valahonnan. Ez tuti. Még hozzá nem is olyan régi sztori…
- Bocsánat de… olyan ismerős… Nem találkoztunk már valahol? - ha félpucér lenne… minden bizonnyal meg tudnám mondani, hogy ismerem-e vagy sem… De így ruhában… kénytelen vagyok az arcát nézni és…
Beugrik. Nem úgy, ahogy gondoltam, de rájövök, hogy miért ismerős…
- Beszarok… - ezt nem akartam hangosan kimondani. Rose felém is kapja a tekintetét, és Andrew Uriel is megáll a mozdulatban. Ő a ruháját szerette volna megnézni (és nem levenni…) a férfinak. Részemről viszont egyelőre ennyi volt a mondanivaló, mert… hát nem tudtam, hogy Damiennek van még egy testvére. Az meg még inkább váratlanul ért, hogy szinte pontosan úgy néz ki, mint Devon…

A gyereknevelés nem könnyű. Két gyerek nevelése egyszerre pedig… Hát a legdurvább aszteroida mező is húsgombócos tál ahhoz képest, amikor mindketten beindulnak. Ha tudtam volna, hogy ilyen gyorsak többet edzek. Mindig úgy érzem, hogy túl lassú vagyok, és egyszer majd nem fogok időben odaérni hozzájuk… De aztán mindig megérkezem, és az örömteli mosoly mindig az arcomon van.
Nem gondoltam volna ( de tényleg nem!), hogy egyszer Anyuka leszek. Azt pedig pláne nem, hogy ez boldoggá is tesz. Emyr pedig…
Már nem titkolom, hogy mennyire örülök neki, amikor újra látom. Még mindig elviccelem inkább, de tudja, hogy nálam ez is azt jelenti, hogy… Szóval igen, hivatalosan is puhány macska lettem. És nagyon élvezem.
A futást viszont tényleg nem vehetem mostantól fél vállról, mert amióta bátran közlekednek a gömbökkel… edzésben vagyok rendesen. Amíg szabad a terep, örülök neki, ha száguldoznak, és élvezik, ahogy a szél az arcukba kap, de amikor a tömeg közepét célozzák meg, akkor azért gyorsnak kell lennem. Nagyon…
Főleg, amikor ketten két irányba mennek. Nem akarom helyettük irányítani a gömböket (csak, ha nagyon szükséges), így inkább velük tartok a ‘kalandra’. Andrew Uriel inkább a nyugodtabb terepeket szereti, ezért ő inkább a fák felé szeret menni. Rose viszont a tömegbe. És nem kis sebességgel…
Most viszont nincs baj, mert még mielőtt belecsapódna a férfiba, megállítja a gömböt. Először a hasát nézi meg (az én kislányom, tehát alaposan…), majd szépen lassan emeli feljebb a fejét, hogy szemügyre vehesse a fejét is. Meg a haját. Úúúúú meg fogja cibálni a haját…
Rohanok oda, hogy még időben meg tudjam kérni Rose-t, hogy tegyen le a hajkorona vadászatról, és persze a férfinak is el tudjam mondani, hogy mi a helyzet. Már éppen ki is mondanám, hogy “Bocsi, csak szereti a hosszú hajat”. De nem tudom kimondani. A férfi ugyanis, naaaaaaaagyon furcsa.  Ismerem? Azt hiszem ismerem. Honnan? Jujujj… Nem most kéne összefutni régi egyéjszakás kalandokkal… Főleg nem olyannal, akire nem is emlékszem…
- Hello? - én sem tudom, hogy ez köszönés, vagy kérdés, de a tekintetem egyértelműen a férfin van. Majd Rose-on. Ő már nyújtózik felfelé, hogy el tudja kapni a haját. Úgy tudtam… Kiveszem a gömbből, és inkább a karomban fogom.