The next chapter

Mély levegőt veszek. Thand nagyon fontos nekem, és ha történne valami… Remélem minden olyat el tudok mondani Richardnak, amire szüksége van.
- Ebben az esetben… - még egy sóhaj. Aztán neki kezdek a rövid történetnek.
- Diplomata volt. És egy alkalommal a gyíkok számára nem túl kedvezően járt el. Többen kegyvesztetté váltak azok közül, akiket… rendszabályozott. És mivel ellen tud állni a manipulációnak, veszélyesnek tartják. - már akkor sem irigyeltem ezt a képességét, amikor még nem ismertem igazán, és nem éreztem iránta úgy, mint most. Egyszerűen csak örültem neki, hogy őt nem kell félteni. Közben pedig mégis, és épp ezen tulajdonsága miatt…
- Sajnálom. - még egy lépést is hátrálok, és felteszem a kezem. Annak ellenére is, hogy szerintem ő nem arra gondolt, amire én. A lényeg, hogy mindketten tudjuk mi miatt, Richard számára van egy érzékeny téma. És hiába nem akartam érinteni, ő úgy vette, hogy megtettem. Ezt pedig sajnálom. Ahogy azt is, hogy Bellát is kezdi ebbe a kategóriába átrakni…
- Ha a kristályok olyan kemények lennének, mint a fejed… - nem fejezem be a mondatot. Mint a barátja, ugyanis ezt, azt hiszem megtehetem. Tiszteletben tartom, hogy Bellárról sem akar többet beszélni (egyelőre…), de igenis megmondom neki, hogy ez nem oké. Ha mindig csak bólogattunk volna arra, amit a másik tett… hát most egyikünk sem lenne itt…
- Rajta leszek. Amint visszaérek hozzá, beavatom a helyzetbe. És abba is, hogy menekülnünk kell, azonnal. - azért… egy kicsit tartok attól a beszélgetéstől, még most is. Kényszeríteni ugyanis nem akarom semmire. De be kell látnia, hogy veszélyben van, és egyelőre tehetünk ellene azzal, ha a Vegára utazunk. Vagyis ő biztosan oda kell, hogy menjen…
- Szerintem nem kell menekítés, el tudom őt vinni. De ha lenne egy kis hátszél, az jó lenne. Inkább menjünk biztosra, és legyen pár kísérő hajó, ha erre is van lehetőség. - ahogy kiveszem a szavaiból, azt is el tudja intézni, hogy én is mehessek. Ettől pedig egy leheletnyi finom, de mégis kivehető mosoly kerül az arcomra. Ugyanis ha biztonságos, szeretnék Thanddal maradni…
- Jössz majd te is? Vagy csak ketten leszünk ott Thanddal? - megértem, és teljes mértékben elfogadom, ha neki más dolga van. Hiszen nincs jogom felrúgni az életét. Már az is óriási segítség, ha elintézi, hogy mindketten mehessünk a Vegára Thanddal. Ezért ezen kérdésem inkább arra irányul, hogy… lesz-e módom bemutatni őket egymásnak…

Bólintok szavaira.
- Többek között igen. A fő ok inkább az volt, hogy… beszéljek veled. - és van még egy harmadik okom is, amit nem kötök az orrára. Szeretnék belé egy kis józan észt… tenni avagy verni, attól függően ma mennyire makacs. Ugyanis épp eljött az ideje, hogy végre kinyissa a szemét, és lásson másokat is maga körül. Például Bellát, akit sokkal jobban megviselt a szakítás, mint bármi a kapcsolatukban. Nem mintha ő beszélne erről…
- Hát… - és már kezdenék is bele a történetbe, amiről hallottam, de Richard félbeszakít. Végül mégsem akarja tudni. Magamban elgondolkodom rajta, hogy miért nem szeretné tudni, de nem kérdezek rá. Csak bólintok és…
- Ahogy érzed. Még meggondolhatod magad. - ez szerencsére nem olyan, hogy végleges döntést kell hoznia. Amíg élek, bármikor beszélhetünk, és nem csak erről. Jobban belegondolva persze… Vannak dolgok, amiket nem ígérhetek meg. Hiszen nem Thand az egyetlen, akire vadásznak bizonyos területeken…
- Bízom az újjászületés erejében. Ha kell többször is egymás után. - természetesen nem a valódi újjászületésre gondolok. Épp azt akarom elkerülni, hogy Thand erre kényszerüljön… A hamisítás viszont egész jól működik. Ironikus, hogy épp az olyanoktól tanultam az ilyen trükköket, akik most Thand nyomában vannak…
- Rendben. - bólintok, mert sejtem, hogy miért nem akar erről beszélni. Persze előbb vagy utóbb muszáj lesz neki, másként sosem fog túllépni a történteken. De tény, hogy ezt nem feltétlen velem kell, sőt, a legkevésbé velem. Ahogy én titkoltam előle az igazi énem, úgy ő is el akarja rejteni, ami benne van, akár elfogadom így, akár nem.  Ezt tiszteletben tartom.
- Én beszéltem vele. Épp ezért kérdezem, hogy te hogy látod. - vagyis Bella nem fog lépni, bármennyire is hiányzik neki Richard. Valószínűleg Richard sem, de én bízom benne, hogy egyszer győz a józan esze. Legfőképp pedig a szíve. Hiszen épp az ingerültsége bizonyítja, hogy még nem tett pontot a kapcsolat végére. Vagyi pontot talán igen, de felkiáltó jelet még biztosan nem. Addig pedig reménykedhetek, hogy tanúskodhatok egy bizonyos eseményen…
- Az ugyanúgyból nem tudom hogy következik a boldogabb… Azt pedig pláne nem látom, hogy te jobban éreznéd magad, mint korábban. - világítok rá, arra ami nekem a napnál is világosabb, ő viszont nem akarja észrevenni. Sajnos viszont azon kívül, hogy beszélek a fejével mást nem tudok tenni. Patával információt préselni a fejekbe több helyen is illegális, és az egyébként is igen végleges. Tehát marad az, hogy… kitartóan rágom a fülét, ameddig csak kell. Ebbe csak egy dolog szólhat bele.
- Richard… - már bennem van a folytatás, de ahogy előhozza a hologramot, csendben maradok inkább. Ez tényleg fontosabb, mert ennek a ‘melónak’ bizony határideje van. Richard és Bella kapcsolatának nem igazán, mert… Egyikük sem fog tovább lépni, amíg nem kapnak egy tisztes popsin rúgást… nem patával.
- Te melyiket javaslod elsősorban? - érdekel a véleménye, mert aszerint fogok Thandnak javaslatot tenni. A döntés persze az övé lesz, én nem szólok bele. Legfeljebb, ha olyan helyre kell mennie, ahová én nem követhetem… Nos túlélem, mert a biztonsága elsődleges. És amúgy is útra kell kelnem, hogy törlesszek néhány adósságot.
- Még egy kérdés. A múltam alapján… követhetem őt én is valamelyik helyre a kettő közül? - ezt leginkább én kérdezem. Nem akarom ugyanis, hogy Thand az alapján döntsön hová mehetek és hová nem. Neki legyen jó, utána meg… majd csak lesz valami.

Szétteszem egy pillanatra a kezeimet. Most nem értek vele egyet. Vagy talán mégis… Igazából már mindegy.
- Most már mindegy. A nehezén túl vagyok. - egyelőre stabil az álcám. Ilyenkor azért lehet élni egy kicsit… Ezek az időszakok arra is jók, hogy emlékeztessenek rá, hogy tényleg nem akarom már ezt az életet. Tény, hogy nekem kell tenni azért, hogy változzon, de… folyamatban van ez is. Még akkor is, ha ez jelenleg csak egy szilárd elhatározást jelent… Nem könnyű egyik napról a másikra felszámolni minden ‘adósságot’...
- Jól van. Hát akkor szívesen máskor is. - vigyorgok rá, igazából a megkönnyebbülés miatt. Tényleg nem szeretek bocsánatot kérni, és nem azért, mert bajom lenne a szóval, vagy a gesztussal. Egyszerűen csak jobb úgy élni, hogy nincs is szükség rá, mert mindig helyesen cselekszem. Vagyis… így lenne jó élni egyszer…
- Igen. Úgy érzékelem. - még mindig mosolygok, hiszen Thandra gondolhatok, és… bízom benne, hogy nekem is van részem a boldogságában. Neki az enyémben biztosan… És éppen ezért is szeretném, ha Richard is megtalálná a harmóniát, és a békét. Elsősorban magában… Nekem ugyanis ebben segített Thand. Elkezdtem… elfogadni saját magamat. Mindenestül…
- Nem egészen. Meséltem neki a múltamról, és… a jelenemről. Nem mondtam el minden részletet, de tudja, hogy közel sem vagyok makulátlan. A mocsokról is tud. Szóval más ok miatt halasztom vele ezt a beszélgetést… - mindenképp el fogom neki mondani. Ám előtte… szeretnék még valami mást is megtenni. Csak már most tudom, hogy ostobaság, így már Richard előtt is furcsa kimondani. De… Veszek egy nagy levegőt.
- Azt szeretném, hogy már egy kész tervvel tudjak elé állni. Ha most ráhozom a frászt… Azzal nem jutunk előrébb. Ellenben, ha meg tudom már védeni, akkor nincs… akkora probléma. - nos igen.. tényleg így kimondva nem a legnyerőbb ötlet… Ezért nem is ragaszkodom hozzá foggal körömmel. Meg leginkább nem egyedül akarok megoldani mindent.
- Arra gondoltam, hogy amíg kitalálom, hogy mi legyen, biztonságos helyre kéne mennünk. tudsz ebben segíteni? - tudom, hogy meg fogja próbálni. De akkor is szeretném, kérdésként feltenni neki. Elvégre ez nem egy elvárás, ő nem ismeri Thandot. Viszont ő is jó lélek, mégha szereti… a benne lévő sötétséget is az előtérbe tolni…
- Nem-nem. Már megdumáltuk, hogy pite van, harag nincs. De jah, nála fordítva történt. Annyira, hogy az is időbe telt, hogy érezzek valamit. - amikor igyekeztem elnyomni, ami bennem van, sikerült tényleg mindenre stoppot rakni. Az a szar a bánat elnyomásával, hogy vele együtt az örömöt is előszeretettel tesszük parkoló pályára. Úgy pedig már nem sok értelme van az egésznek. Épp ezért is szar látni, hogy Richard… pontosan ezt teszi. Király, hogy elnyomja, a trágyát, de… vele együtt minden mást is. Pedig nem kell feltétlen a végletekben gondolkodni.
Ő viszont… Hát szokásához híven inkább már ezt is passzolja. Nagyon tartja magát, de látom, hogy mivel küzd. És megszakad a szívem… Ezért is veszem észre azt, hogy egy konkrét csomagot nyomott a kezembe.
- Oh. Ez micsoda? - kíváncsian bontom ki végül a csomagot, mert nem számítottam ajándékra. Vagyis.. igazából igen. Bellának aranyból van a szíve, csak… hát ő is pontosan olyan makacs, mint Richard. Emlékszem rá, hogy amikor legutóbb szóba került Richard… ő is a hátát mutatta nekem. Vaaaaaajon miért….
- Háh… ez marha jó. - kezdek el nevetni, ahogy meglátom a zebra mintás pulóvert. Tökéletes. Alig várom, hogy megmutathassam Thandnak is. És persze most is felveszem. mikor már rajtam van, újra Richard felé fordulok. Talán… egy fokkal őszintébben, mint kéne.
- Hülye vagy, hogy elengedted. De tényleg. - a hangnemem egyenes, de azért… kíméletes. Benne van, hogy én pont ilyen hülyének fogadom el. Meg nem mellesleg Bella is…
- Mikor adta ezt oda neked? Ez azt jelenti, hogy beszéltél vele mostanság? - na ez az, amiről Bella nem mondott semmit… Nem véletlen, hogy nagyon jól kijövünk. Richard női, kevésbé vonzó változata...

Elgondolkodom szavain. Igazából jöhettem volna ide is, és tényleg meg tudtuk volna oldani. De okkal nem tettem. Ugyanis minél többet vagyok itt annál nagyobb a veszélye annak, hogy őt is visszarántom… Erre pedig nem vagyok hajlandó, és leginkább szeretnék már én is kikerülni a hálóból. Egy ideig nem küzdöttem ellene, mert azt éreztem, hogy esélytelen, de már tudom, hogy nem. Ha másként nem… de egy féle kiút tényleg létezik…
- Nem akartam túl bonyolítani a dolgot. Általában elég, ha csendes pihenőzöm egyet valamelyik sarokban. - vagyis néhány hét, vagy hónapnyi bújkálás az univerzum szélén és… meg is van oldva a dolog. Nagyjából… Az új adatok beszerzése sem piskóta, és az egyik tartozásom éppen abból fakad… De valami megoldás majd csak lesz…
- Áh… cseles… - szélesebb lesz a mosolyom a lelkem pedig… könnyebb. Nem az ital miatt. De kétségtelen, hogy jól esik.
- Tudom. És… Sajnálom, hogy így alakult. - azt nem mondhatom, hogy nem tennék pontosan ugyanígy. Hiába volt alaptalan minden félelmem, szembe kellett néznem velük, mielőtt Richard nyakába borítottam őket. Ha nem így teszek… Talán magamat megkímélem, de rajta semmiképp sem segítek. Vagyis hát… az is lehet, hogy mégis. De hiába emésztem magam, ezen már nem tudok változtatni.
- Igen. - felragyog a tekintetem, és néhány pillanatra vissza is kerülök lélekben Thand mellé. Lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem, mert amint ez megtörténik, érzem, hogy minden maradék aggodalmam eltűnik. Persze lehet, csak ideiglenesen, de én már azt is értékelem. Főleg annak fényében, hogy mikor folytatjuk a beszélgetést, gyorsan kibukik, hogy… vannak azért dolgok, amire figyelnem kell vele kapcsolatban.
- Nem. Vagyis… igen, csak más értelemben. Talán pont azért, mert ő normális életet választott, a pikkelyesek nem kedvelik különösképpen… - és a legrosszabb, hogy erről nem is tud… nekem is csak a megérzésem súgja, illetve az, amit hallottam az éterben… A fejvadász felkéréseket élből elutasítom, de néha kéretlenül is kapok üzeneteket. És az egyikben… Talán Richard segíthetne ebben.
- Még nem tud róla, én is csak azért, mert… nos hát tudod, hogy miért. - Richard előtt sosem titkolóztam, így pontosan tudja, hogy milyen ügyletekben vagyok érintett. Jellegüket tekintve. Ez pedig azt is jelenti…, hogy előbb beszéltem arról, hogy milyen illegális tevékenységekben vagyok érintett, mint hogy megosztottam volna vele az érzéseimet. Ez azért elég elcseszett így…
- Hát… egyes számú durva felismerés, a komiszkodásról előbb meséltem, mint arról, hogy csípem a lelked… - és… nevetni kezdek. Hangosan. Ezt ugyanis már csak így lehet lereagálni. És továbblapozni is úgy lehet, ha hagyom ennyiben azt hiszem. Ennek persze az is az oka, hogy Richardot is szeretném kalapálni egy kicsit. Ő is mindig ezt teszi velem, most is, szóval az én köröm jön. Kitartóan, és mosolyogva, mint mindig. Meg persze türelemmel.
- Én már akkor is ezzel turnéztam, amikor én magam voltam a pap… - nem, tudom, hogy ez nem vicces, de kénytelen vagyok mosolyogni. Mégis remélem, hogy az együttérzést is elkapja belőle, azt ugyanis sejtem, hogy ez meg neki nem a kedvenc témája…
- Seggel leültél a gödör aljára, aztán felálltál. Nem akarsz tovább sétálni, és otthagyni a francba a gödröt? - mivel a kapcsolat szóra triggerelt, először nem onnan közelítem meg. Ugyanis annak ellenére, hogy pontosan annak tűnik, nem kioktatni akarom. Hanem segíteni neki. Ám amilyen makacs tud lenni… egy kicsit mégis tanácsbácsisra kell vennem a figurát.

Úgy tűnik, hogy meglepődött azon, amit mondtam. Talán nem adtam ezt egyértelműen a tudomására korábban? Igazából mindegy. Most mindent tisztázni tudunk, amit eddig nem beszéltünk meg.
- Nagyjából igen. De többnyire a személyazonosságon múlik, amit szerezni tudok. - vannak helyek, ahol könnyen el tudnék rejtőzködni, de… onnan vissza út sem igazán van. Illetve szeretnék felhagyni az élettel, amit élek, csak… erre most még nincs lehetőségem. Illetve egy ideig nem is igazán akartam véget vetni neki… Úgy éreztem, hogy én csak ennyit érdemlek, mert aki egyszer rosszat tett, az többé már nem érdemes a boldogságra és a jó létre. De Richard és Thand megmutatta nekem (még ha nem is szándékosan…), hogy mégis… Így pedig érdemes kimászni a lyukból, még akkor is, ha most még nagyon távolinak tűnik a felszín.
- Csak egyet? - kissé kesernyés mosoly kúszik az arcomra, de… azért mégis jó, hogy kint van, aminek eddig is kint lett volna a helye. Ezért a kérdésem ellenére is, csak még egy felesnyi italt iszom a továbbiakban. Egyelőre elég volt, mert… van még miről beszélnünk.
- Valóban az lenne, ha nem készülnék már évek óta arra, hogy bevegyem ezt a kanyart. - már azóta próbálom romantikus értelemben kitörölni őt a szívemből, amióta biztosan tudom, hogy nem vonzódik a férfiakhoz, de akkor még nem ment. Mert túlságosan is fájdalmas lett volna a semmit őrizni helyette a szívemben. Most viszont már van egy lakója, aki Richard helyét sosem tudja elfoglalni teljesen, de… csinált magának másik zugot. Elférnek mindketten, ha más minőségben adok neki helyet. Ez pedig… talán most tényleg megtörtént. Merek bízni benne, mert… most nem azok az érzések vannak bennem, mint korábban. A változás pedig jó, főleg akkor, amikor ugyanazokat a köröket futottam, újra és újra…
- Nem hiszem, hogy ismered. De sokat meséltem neki rólad. Még azelőtt, hogy elmélyült volna vele a kapcsolatom. Könnyebb és kellemesebb volt rólad beszélni, mint saját magamról. - ez mondjuk azt hiszem mindig így lesz. Nem szeretek magamról beszélni. Magamban dumálok eleget, és az érzéseimet sem szoktam feltétlen eltolni magamtól. De kimondani egész más… Azzal már a másikra is súlyt helyezek, és ezt csak akkor tehetem meg, ha engedélyt adott rá. Vagy esélyem van rá, hogy együtt végül majd elhajítjuk a súlyt a francba…
- Érte, és magam miatt is. Mondanám, hogy érted is, de… reményeim szerint nem ez fog téged kibillenteni. - remény… kishíján elnevetem magam a saját szavaimon. Hiszen eddig éppen attól féltem, hogy ki fogom billenteni. Most meg már magabiztosan mondom, hogy bíztam benne, hogy nem így lesz. Kamu Liam, kamu… szóval ideje lenne most már el is hinni, mert még mindig nem harapta le a fejem.
- Azért az értékeléséhez kell egy minimális hajlam a bánat kajálásra… - egy halvány, de mégis határozott mosoly szalad a képemre, pedig a szám még tele a pitével. Ennek fényében pedig kis híján félrenyelek, amikor még valamit mond, de nem a döbbenet, hanem a vidámság miatt.
- Ennek örülök. - tiszta szívből, és ez az arcomra is van írva. Azért pedig csak pár pillanatig átkozom magam, hogyha ilyen könnyen fogadta, miért nem rövidítettem le a szenvedésem, és mondtam el korábban. Felfedezek ugyanis egy tökéletes átkötési lehetőséget. Hiszen nem csak egy céllal jöttem ide…
- Egyébként azt az ajtót, nem csak nekem kéne nyitva hagynod… - ha már ő nem az érzelmek patása, én az leszek helyette is. Az elválásuk módjától ugyanis megszakadt a szívem. Értem, és látom, hogy miért alakult így, de… csak egy kicsit kéne engedniük a makacsságból, és akkor minden kerek lenne.
- Remélem tudod, hogy neked sem kell egyedül leélned az életed. Ez független attól, hogy milyen szarokon kellett keresztül menned. - erre azt hiszem én vagyok a legjobb példa. Ha én találtam valakit, aki el tud fogadni engem, és szeretni tud… akkor neki már nem is kell keresnie, mert megtalálta ezt a valakit. Csak az a valaki is pepitában Richard…

Kis híján elnevetem magam arra, hogy ő cuki. Igazából az, csak pont azzal, hogy egyáltalán nem az. Ezért egy mosoly azért játszik egyet az arcomon, és csak torokköszörülés után válaszolok.
- Bocs. Megszokás. Pedig most kivételesen nem űznek annyira. - ha nagyon forró lenne a talaj, akkor nem is tudtam volna eljönni. Az új álcámnak hála viszont egy ideig még rendben leszek. Aztán úgyis el fog majd jönni az-az idő, amikor ez a név is kompromittálva lesz, és akkor kénytelen leszek eltűnni egy időre. Ám most bízom benne, hogy talán már az lesz az utolsó. Most van esélyem a kilépésre a körből, és Thand miatt mindennél jobban meg akarom tenni. De az is igaz, hogy Richard miatt is megpróbáltam már…
- Mindjárt-mindjárt… - ha nem komoly dologgal jöttem volna, és nem érezném rajta, hogy már nagyon tudni, akarja, hogy mi van, akkor minden bizonnyal még megkínálnám azzal, hogy azért siet-e mert mozi jegye van. De most eszemben sincs szívni a vérét, és tényleg azért jöttem, hogy végre kimondjam azt, ami olyan hosszú időn keresztül ólom súlyként nehezedett a mellkasomra. Csak ennél gyorsabban nem megy…
Aztán kimondom…
Megijedek, valójában a saját reakciómtól. Hevesebben ver a szívem, és attól tartok, hogy azért, mert mégis érzek még valamit Richard iránt. Hiszen, ha már nem lenne bennem semmi, akkor most meg kéne könnyebbülni nem? Elvégre ez már múlt idő. De nem ezt történt. Viszont az is lehet, hogy épp saját magamat kergettem csapdába. Én magam nehezítem meg, mert ha nem lenne az, ostobaság lenne, hogy eddig nem szóltam róla. A legvalószínűbb pedig az, hogy túl sokat gondolkodtam ezen, és ezen a pillanaton, így most csak lekéne csendesíteni a fejemet.
Nem is jöhetne jobbkor az ital. Azonnal lehúzom, és szusszanok egyet, mikor már üres a pohár. Jól esik a maró íz, ahogy végig gurul a torkomon. A kérdése pedig… azt hiszem nekem is szükségem van rá, hogy ki is mondjam.
- Mindig fontos leszel a számomra. De már nem romantikus értelemben. Hanem a barátomként. Vagy még inkább a testvéremként. - furcsa a testvéremként gondolni rá, amikor a vonzalmamat olyan sokáig elrejtettem előle, és persze magam elől is. De most már így gondolok rá. Mert az nem lenne igaz, és Thandot sem ámítanám azzal, hogy Richard számomra, csak egy barát. Ő annál több. A sors társam, akivel együtt, és egymást támogatva keltünk át a legmocskosabb mocsarakon. És közösen is jöttünk ki belőle. Nagyjából…
- Tudom ezt így utólag… könnyű belátni, de sokáig magam előtt is titkoltam az érzéseimet. Már azt is, hogy a férfiakhoz vonzódom. Amikor meg ráébredtem… egyszerűen nem volt meg sem a helye, sem az ideje. Azért, mert azzal mindig is tisztában voltam, hogy ez egyoldalú dolog. - ehhez még az sem kellett, hogy megismerje Bellát. Már jóval előbb tudtam. Éppen ezért, amikor ők egymást választották, boldog voltam. Mert mindig is azt kívántam, hogy legyen mellette egy társ, aki pontosan úgy szereti, mint én. Ő pedig ezt elfogadja. De nincs mit szépíteni, azt a dolgot Richard csúnyán elbaszta… Viszont többek között ezért is vagyok itt.
- Oh igen… ő előbb megismert téged, mint engem. Képletesen persze. Illetve… miatta is jöttem most el ide. Egyrészről, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba, másrészről, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ez már múlt idő. - a jóleső sóhaj már vajon megy? Még nem teljesen. De a szívem már nem ver annyira, és végre észre veszek valamit. A pitét… A poharam mellé tolta? Elmosolyodom, és egy villa segítségével elfelezem. Egy fél pitével értékelem, hogy ez a hagyományos értelemben véve is cuki megmozdulás volt.
- Oké. Most már értem a pite imádatot. - minden bizonnyal placebo, de ahogy az ízletes falatokat rágcsálom, mintha szépen lassan az aggodalmaimat is  eltüntetném. Falatról falatra.
- Azt még tudnod kell, hogy… Bellának is elmondtam ezt. Mikor legutóbb beszéltünk. Néhány hete. - innen nézve az már tényleg nem volt korrekt, hogy neki előbb szóltam. De volt egy mély beszélgetésünk és… mikor eszembe jutott Thand, nem akartam már hallgatni. Ő pedig ‘kockázat’ nélküli közönség volt.

- Morris. Bár most, hogy mondod a Norris jobb lett volna. - hallottam a hírét a legendás Terrainak, Chuck Norrisnak. Állítólag egy ‘szuperhős’, aki nagyobbat rúg, mint bármelyik Terrai. Biztos kentaur volt előző életében.
- Kösz nem. De egyébként mióta osztozol pitén? - még a szemöldököm is felszökik, annak ellenére is, hogy a gesztust értékelem. De csak két okot tudok elképzelni. Vagy sokkal mélyebben van, mint mutatja magát, vagy azt hiszi, hogy én csókolgatom a gödör alját. Az utóbbi szerencsére nem igaz, az előbbi meg remélhetőleg szintén nem.
- Rendben. - én úgy gondoltam, hogy neki kéne leülnie, de természetesen nem fogom erre kényszeríteni. Ugyanis úgy csak nekem lenne kényelmesebb. Neki nem biztos, és egyébként is olyan témát hoztam, ami nagy eséllyel zavarba fogja hozni. Vagyis… igazából nem tudom, hogy mit fog szólni ehhez az egészhez, mert olyan régóta titkolom, hogy már minden lehetséges reakciót elképzeltem. Van bőven lehetőség, és én már azt sem tudom, hogy melyiktől nyugodnék meg.
- Tudom-tudom. És kása helyett egyébként is a pite a nyerő. - sosem értettem ezt a pite mániát. Finom, ezt aláírom, de Richard tulajdonképpen vallást alapított a pite köré. Azt azért én túlzásnak érzem. Viszont van valaki, aki nagyon is szereti a pitét, meg bármennyire is próbálja tagadni, azt is, aki előszeretettel fogyasztja szinte minden alkalommal. Izgalmas lesz, amikor majd őt is szóba hozom…
Egyelőre azonban a hétpecsétes titokkal akarok előállni, csak sokkal nehezebben megy, mint vártam. Tartok tőle, hogy ez meg fogja változtatni a barátságunk természetét. Pedig… tényleg nem olyan nagy dolog. Legalábbis most már nem. Mégis, azért nehezen jönnek a szavak, és a ‘bíztatását’ követően egy hosszú pillantást is kap tőlem.
- Jah. Sajnálom, hogy félrevezettelek ezzel kapcsolatban. - simán mondhattam volna azt is, hogy nincs senkim. De neeeeem…. hazudtam neki is, mint körülöttem mindenkinek. És nem ezt érdemelte tőlem. Még akkor sem, ha ez csak egy olyan apróság, hogy voltak-e intim kapcsolataim vagy sem. Ugyanis már nem akarok többet hazugságban élni. Legalább a magán életemben nem. Ha az ‘üzletről’ van szó… az már egy másik ügy, de szívem szerint már azon ügyleteket is elengedném, amik a törvény rossz oldalára sodornak. Sosem leltem örömöm abban, hogy a hátam mögé kell néznem, most pedig még jobban vágyom a nyugalomra. Valaki oldalán… aki már nem Richard. De régebben…
- Te voltál az Richard. Irántad éreztem jóval többet, mint kellene. - ez nem is volt olyan nehéz… A francot nem. Nem csak, hogy lezúzom egyben a maradék sört, de még fel is pattanok az ágyról, és járkálni kezdek a szobában, mintha nagyon muszáj lenne. Pedig nem így akarom. Nyugodtan akartam vele ezt közölni, mert akkor ő sem fog nagy feneket keríteni a dolognak. Vagy nem ettől függ? Mindenesetre megállok, és Richardra nézek immáron az üres sörös üveggel a kezemben.
- Mégis kérnék egy kis pitét. - természetesen ezt csak akkor mondom, ha van még. Amennyiben már elfogyott, csak lassan visszaülök az ágyra, és kiengedek egy hatalmas sóhajt.
- Ezt nagyon régóta őrzöm, és már el akartam mondani, csak egyszerűen nem ment… féltem, hogy megváltoztatja a barátságunkat. - tudom, hogy ez nem mentség, és valójában nem ő tehet róla, hogy ez így alakult, csakis én. Viszont tény, hogy nem mertem vállalni saját magamat, és sokkal könnyebb volt úgy tenni, mintha valaki más lennék. Ha nem találkozom Thanddal, talán nem is mertem volna sohasem előhozakodni ezzel. Pedig hosszú távon mindenképp így lesz a jobb. Richard ugyanis megérdemli a bizalmamat, és azt, hogy feltételezzem, nem lesz komoly következménye annak, amit mondtam. De… a megkönnyebbülés pillanata még nem jött el.

Úgy tűnik, hogy drámairabbra sikerült a belépőm annál, mint amit terveztem. Richard ugyanis még a pite evést is abbahagyja, amikor meglát, és tudom, hogy nála ez csak vészhelyzet esetén következik be. Az én esetemben pedig az a váratlan, hogy nem dobban egy plusz egyet a szívem, amikor hiányos öltözetben látom. Most tulajdonképpen fel sem tűnik, és én már ettől is megkönnyebbülök. Ő viszont egyáltalán nem tűnik nyugodnak, és ezen segíteni akarok. Szerencsére most az igazsággal tudom ezt megtenni.
- Neeeeem. Semmi ilyesmi. Csak ha bárki kérdezi, Morris Morwindnak hívnak. - meg leginkább, most nem ismerkednék, ha nem muszáj. Bőven elég megbeszélni valónk van ahhoz, hogy indokolt legyen a jelenlétem, és ne legyen szükség harmadik személyre. Egyedül Bellának örülnék, de okkal szerettem volna csak Richarddal beszélni. Ugyanis Bellát is szóba fogom hozni, ha nem dob ki azután, amit elmondok neki…
- Kösz. - átveszem a sört, amit nekem nyújt, és azért nem is húzom sokáig az időt a fogyasztásig. Nagyon jól fog jönni, és hiába könnyebbültem meg attól, hogy túl vagyok az első ‘rohamon’, az ‘erősítés’ sosem árt.
- Persze. Csak üljünk le valahova. - még nem biztos, hogy ülve is tudok maradni, de én mindenképp nyugalomban akarok neki kezdeni. Mert az érzéseim még nem kezdtek ugyan cikázni, de a gondolataim nagyon is. Hiába a felkészülés, és a megtervezett mondandó, belekezdeni azért nem olyan könnyű.
- Hát… igazából nem is olyan kifejezett hír. Vagyis… van valami, amit szeretnék veled megosztani… - ha sikerült valamiképp kinyitni a sört, akkor most jött el az ideje egy nagy kortynak. Aztán még egynek. Majd egy sóhaj. Az eleje végülis nem is olyan nehéz.
- Megismertem valakit. Aki… nagyon fontossá vált a számomra. - ösztönösen kúszik egy finom mosoly az arcomra, ahogy nem csak megemlítem, hanem fel is idézem az alakját annak a bizonyos valakinek. Ő nem csak azért különleges, mert annak ellenére is sikerült megszólítania a lelkemet, hogy az valaki máshoz kapcsolódott, hanem azért is, mert ő erőt adott ahhoz, hogy bevalljam azt, amit már olyan régóta titkolok. Tudom, hogy ez nem kéne, hogy ilyen nehéz legyen, hiszen semmi szokatlan nincs abban, hogy a saját nemem érdekel. Az viszont elnémított, hogy saját magamnak is jóval később ismertem be ezt, és már későnek éreztem előállni azzal, hogy Richard nekem több, mint egy barát. Azonban rájöttem, hogy amíg nem ragad el magával véglegesen a sötétség, még van idő.
- Tudom ez így önmagában nem olyan nagy újság, mert számos kalandról beszámoltam neked, de a helyzet az, hogy nem mondtam neked igazat ezzel kapcsolatban. Valójában sosem volt senkim mert… a szívem foglalt volt. - volt. Tényleg csak volt? Igen. Kimondtam, és nem érzem azt, hogy most hazudtam volna. Richard mindig fontos lesz nekem, de talán most tényleg le tudom zárni azt, ami el sem kezdődött. Hiszen vár valami új, amiben még sosem volt részem. Viszonzott érzelmek. Ezért pedig küzdeni is hajlandó vagyok.