Re: Go Round

**Lyndar Onis** Sun Jun 23, 2024 7:25 pm

Go Round
Cyrus - Aquila - Jelen

Ha hajón akarja kijátszadozni magát velem, vagy ott végezni velem... mit tehetnék? Úgyis megteszi. Tény, hogy eléggé módszeresen tépkedte ki annak idején a vele szembeni ellenállásom, így maradt az acsargó düh, az utóbbi időben inkább már az is magamban. Gyűlöltem azért, hogy sikerrel megadtam magam neki. Így voltaképpen magamra voltam dühös. Most is belül tudok csak forrni, s ahogy a hajó felé érzem sodródni magam, hagyom. Legyen úgy. Hamarabb vége lesz? Ugyan.
A testem most azonban feladta. Az életek során addig épült mindez benne, hogy ebben az életben a megadást választotta. Vagy a feladást?
Érzem, ahogy a hajó ajtaja csukódik mögöttem, ahogy a hideg fémet érzem magam alatt.
Nagyot szusszantok, ahogy egy hang az kérdezi, merre? De nem hallom az ő válaszát. Még érzek magamban annyi erőt, ahogy a hajó emelkedik, elnevessem magam.
- Úgyis haza... - de csak eddig megy a beszéd, a sötétség rámtelepszik.
A hajó pedig veszi a parancsot, s mivel már tudja, ki is vagyok, pontosan ott landol a házamnál, ahova eredetileg landolt volna.
Ahol már várnak, s mivel többszöri felszólítás után sem moccanok, a cseberből vederbe fizikai esetének élményével majd később szembesülök....

Emme

**Cyrus Atticus** Wed Jun 19, 2024 8:00 pm

Nem mond semmit, de nem is vártam választ. Egyáltalán nem várok tőle semmit. Legfeljebb azt, hogy igenis küzdjön a ‘túlélésért’, és ne adja fel. De éppen ezt az ösztönt pusztítottam el annak idején benne…
Mélyet sóhajtok, amikor neki indul. Reménykedni kezdek, hogy talán megtudja csinálni, talán segítség nélkül is eljut a hajóig, az meg hazaviszi. Pontosabban elviszi bárhová, ahol biztonságos, mert gyanítom, hogy az otthonát, még mindig figyelik.
Most nem fogok tudni megbizonyosodni erről, mert ha én elindulok ilyen állapotban, tényleg belehalhatok.
Bár talán megérné, így megvédeni…
Nem sikerül neki, még a hajó közelében sincs. Érzem és látom is még, hogy nem fog neki menni, segítség nélkül esélye nincs. De tőlem továbbra sem fogadna el semmit.
Próbálom az energiámat átadni neki, többet is annál, mint amennyit kéne, és ezt legalább nem utasítja el. Vagy… csak beletörődött…
De ha eljuttatom a hajóra, talán új erőre kap.
Így egyértelműen a hajó felé próbálom őt terelni, teljes koncentrációban vagyok, hogy mindent át tudjak neki adni, amire szüksége van. Jó pár lépést meg kell tennie, de talán így már menni fog, ráadásul az energiám egyértelműen a hajó felé sodorja őt. Csak ki kell tartania.
Meg nekem is…
Hiszen olyan erős a koncentráció, és annyira nem foglalkozok azzal, hogy mi lesz, hogy idővel érzem, csökken az én erőm is. Ha habozik, ha nem siet, akkor nem fog menni. El fogok ájulni én is.
Carmennek pedig már nem fogok tudni szólni…

**Lyndar Onis** Fri Jun 14, 2024 9:00 pm

Go Round
Cyrus - Aquila - Jelen

Nem erre a válaszra számítottam. Rásandítok, de valahogy nem igazán megy a fókusz beállítása, így csak muffantok egyet. Hogyne! Én meg sárkánynak születtem! Biztosan a szokásos manipulációjának kelléktára, tök felesleges volt megkérdeznem. Még ha igazából csak cinikus költői kérdésnek is szántam.
Tenni kéne valamit. Nagyon. Ha nem is megy, tény, hogy az eszemről sosem voltam híres, hogy kivárjam a dolgokat, de tudom, hogy az ő észjárásuk totál más. Hát akkor cselekszem... Lyndar módra.
S elég ostoba próbálkozás volt. Az erőm drasztikusan lenullázódik.
Aztán érzek valamit. Érintést, vagyis fogást. Megrándul a szám széle, s egyik szemöldököm. Mit tehetnék? Megadom magam, neki vagy csatlósának, aki közben jött, lényegtelen. Nem jutok el a hajóra. Most nem. Talán ebben az életben, élve már nem. Megadóan sóhajtok. Szeretnék pedig küzdeni, érzem, ahogy a bennem tomboló elégedetlenség marcangol, míg a testem tudja: most veszített, és lehetek belül akármilyen dühös, a test kicsit elhasználódott az elmúlt időszakban.

Emme

**Cyrus Atticus** Tue Jun 11, 2024 9:49 pm

Az első kérdésére nincs értelme válaszolni. Nem kérdést tettem fel, hanem kijelentést tettem. Ennek magyarázatát viszont biztosan nem tudná elfogadni.
Ha viszont csak óvatosan adagolom neki az információt… talán sikerül a haragját energiává alakítani, és el tud innen menni. Az én segítségem továbbra sem fogadná el.
Így szenvtelenül, semleges hangon válaszolok, de igazat mondok. Cinizmus nélkül.
- Nem régóta. - ha a szigorú tényeket nézzük, és azt, hogy életei nagy részében azon munkálkodtam, hogy tönkretegyem az életét (és másokét is…), akkor az, hogy a legutóbbi életciklusát már a távolból vigyáztam, tényleg nem számít túl régi pálfordulásnak. Sőt. Igazából nem is gondolnám, hogy ez igazi változás. Törlesztés. Először irányába aztán… ha nem adom fel közben, akkor talán eljutok magamhoz is…
Ez viszont még nagyon messze van, hiszen látom, hogy milyen állapotban van, és erősen kétlem, hogy az elkövetkezendő néhány percben lenne elég ereje arra, hogy eljusson a hajójára. Arra viszont már úgy tűnik, hogy van, hogy megpróbálja…
Nem mozdulok, amikor elesik, bármilyen erősen is bennem van az ösztön, hogy elkapjam. Azzal most akadályoznám, ha odamennék, és talán sikerülni fog neki.
Gyerünk már…
Nem fog neki menni. El fog ájulni, és nem jutott előrébb szinte semmivel, de már minden energiáját felhasználta. Talán ha most segíteném a sajátommal, nem ismerné fel, hogy én vagyok az. Elvégre már nem olyan a rezgése, mint régen…
Azért óvatosan nyújtózom felé az energiámmal, fizikailag nem mozdulok, nem közelítek. Talán így elfogadja a segítséget, a támaszt, amit nyújtani akarok neki.
De mielőtt érdemben is segíteném, vagy megosztanám vele az energiám, megvárom, hogy miként reagál…

**Lyndar Onis** Sat Jun 08, 2024 8:30 pm

Go Round
Cyrus - Aquila - Jelen

Kirobban belőlem a nevetés, de hamar nyüszítésbe csap át.
- Ez ugye költői volt? Mióta érdekel téged, mit is hibáztál, ha velem csináltál valamit... -a fejem, az oldalam. A szédülés. Inkább visszarakom a fejem oda, ahol volt. Támasztom.
Aztán elgondolkodom. Ugyanis semmi iróniát nem éreztem a hangjában.
Vagyis kezdetét vette a játéka. Nem vagyok boldog tőle. Mennék, nagyon mennék, de tudom, hogy a hajóig sem jutok el.
Csakhogy az életösztön nagyobb, s ahogy érzem, a vélt erőmet összegyűjtöttem, felpattanok, ami sokkal inkább burleksz filmekbe hajazó bukdácsolás, s elindulok a hajó felé. Szerintem futok, valójában nem. De ennyi is bővel elég, hogy ez első lépcsőfoknál egyrészt én omoljak össze, ahogy a lábam sem tudom felemelni, s a slung miatt, ami szerintem ennyire nem volt nagy, csúszok is. A másik omlás a terveimé. Ennyit a menekülésről.
Akkor sem akarom feladni, kúszni kezdek, de a fejfájás, a szédülés és az adrenalin nullára csökkenése okán hamar szusszanásban végzem, s az izmaim felmondják az unalmast. Behunyom a szemem. Még egy nyamvadt képességet sem tudok elsütni!
Csak zihálni megy, ahogy a sebet is lenyúztam az oldalamról, s az érzéstelenítő sem hat már, csak szusszantásos nyöszörgés megy.
Bemutatom gondolatban a középső ujjam, okés?

Emme

**Cyrus Atticus** Thu Jun 06, 2024 9:35 pm

Nem hisz nekem, és az iróniát sem érzi a hangomban. Nem hibáztatom. Minden érzelme, és tette jogos, annak fényében, amit tettem vele. Sőt, ha engem kérdezne valaki, azt mondanám, ennél sokkal rosszabbat érdemelnék. De valószínűleg az is épp úgy megtörné őt, mint a korábbi tetteim…
Vagyis nincs jó út. Bármit is teszek, tovább bántom. Azt pedig biztos nem hinné el nekem, hogy azért választottam ezt, mert féltettem az életét. Ha nem hozom ki, meghalt volna. De az is lehet, hogy ő inkább azt választotta volna, mint hogy velem találkozzon…
- Talán tényleg hiba volt megmenteni téged, és megfosztani téged a választás jogától. - még szeretném kimondani, hogy “sajnálom”, de… azzal valószínűleg csak összezavarnám. Most még biztosan hiheti azt, hogy olyan vagyok, mint régen. Ha figyelmes leszek… akkor már kételkedni kezdene, és ezzel saját magában is. Így inkább nem mondom ki az utolsó szót.
Azt viszont látom rajta, hogy mennyire viszolyog a közelségemtől, így nem is maradok ott sokáig. Még a tekintetem is elfordítom, hogy tegyen, amit csak szeretne. Fusson, vagy legalább cammogjon, mert amíg itt marad (vagy nem öl meg…), nem fogja jobban érezni magát. Pedig őszintén azt kívánom neki…
Más kérdés, hogy amilyen gyenge, ha most indulna el, ismét összeesne. Csak ezért nem megyek el (egyelőre), mert valakinek fel kell majd őt szednie. Kár, hogy Carmen már elment, őt jobban elfogadná. Én már tényleg nem teherek érte semmit…

**Lyndar Onis** Tue May 14, 2024 9:16 pm

Go Round
Cyrus - Aquila - Jelen

Felhorkantok, nem kellemes, a vége kicsit vinnyogásba fullad, ahogy válaszolok.
- Azt sejtettem. -most, most kéne felpattanni, és menni, de még egy rohadt kuncogás sem megy.
Egy pillanatra elsápadok a válaszán. Vagyis tett bele valamit. Aztán csak sóhajtok magamban és várom a hatást. Be is húnyom a szemem, ahogy a pohár a földre érkezik, várva a korholást, a megérdemelt.. akármit.
És hogy hasson a szer, amit megittam.
Meg is mozdul, hallom, s bár megrándulok, ösztönösen, hogy összébb húzzam magam, már azt is megtanultam, hogy mennyire reménytelen, így csak megrándulok, de nem húzom össze magam.
Csak az üveg halk koccanását hallom. Kinyitom a szemeim, s néma rettenettel nézem, ahogy a közelemben van, a lélegzetem lassúvá, s felszínessé válik. De... nem vág felém a szilánkkal, s nem is érzek rajta ilyen szándékot.
Csak a kötést az arcán.
Sokáig csendben maradok.Megdöbbent az, hogy semmit sem tesz ellenem, s képtelen vagyok felfogni.
Az adrenalin még dolgozik bennem, de ahogy az előbb tapasztaltam, nem jutnék el a hajójához sem. És nem érzem az ital hatását sem. Vagyis azt érzem, csakhogy pozitív módon.
Ki akarom használni a lehetőséget. Még kicsit gyűjtöm az erőt, hogy fel tudjak állni, s hogy legalább a hajóig el tudjak menni. Minden erőmet beleteszem, felé sem nézek, csak a szívem dobog a torkomban, mert érzem, ahogy a vérveszteséget elszámoltam magamban. De ha már a hajón leszek, akkor már jó lesz, nem?

Emme

**Cyrus Atticus** Wed May 01, 2024 8:31 pm

Nem érez rajtam változást. Nem hibáztatom ezért. Én magam valószínűleg nem is változtam azóta, hogy nem csak az ő, hanem mások életét is nyomorba döntöttem, de a döntéseim, és a cselekedeteim… már nem olyanok, mint régen. Sajnálom, hogy ezt nem látja, mert könnyebb lenne most a számára.
És talán akkor is, ha nem mondok semmit, így inkább csak hallgatok. Addig amíg annyira felhergeli magát, hogy kénytelen vagyok neki…
Célpontot adni, amit üthet.
- Hát persze. Már el is kezdtem. Nagyon élvezem. - sosem fogja elhinni, hogy már nem akarom bántani. Ezért sem akartam vele találkozni. De ha már így alakult… talán könnyebb lesz neki, ha kitöltheti rajtam a haragját. Még egyszer…
Vagyis akár tovább is hergelhetem. Kár, hogy kicsit sem hangzok úgy, mint aki komolyan gondolja, amit mond…
Vízre viszont szüksége lehet, így elmegyek érte, bármennyire is nehezemre esik most. Kell neki az ereje, hogy el tudjon menni innen. Nekem nem engedné, hogy biztonságos helyre vigyem, és gyanítom, hogy a “barátaimnak” sem örülne. Egyébként sincs túl sok… Carmennal tulajdonképpen bezárul a kör.
A gyanakvást és a rémületet viszont tetten érem a tekintetében, amikor visszatérek. Továbbra sem hibáztatom, mert ez tulajdonképpen egy patthelyzet. Akár jót, akár rosszat teszek, mindenképp fájdalmat okozok neki már a jelenlétemmel is.
Kár, hogy nem jött össze neki a lövés. Most legalább úgy távozhatna, hogy elégtételt vett a sérelmeiért. És nem mellesleg nekem is könnyebb lenne befejezni ezt, és talán az összes többi életet…
Végül megissza a vizet.
- Nem akarlak vele beetetni. - ezt pont úgy hangzik, mintha tényleg tettem volna valamit az italba, de mivel már megitta, nem bánom, ha ezt hiszi. Egyébként is mindegy, hogy igazat mondok-e vagy sem, hát most kimondhatom a valót, és hergelhetem tovább ezzel is. Talán akkor össze tudja szedni magát, ha elég ideges…
De egyelőre nem látom rajta, hogy jobban lenne, sőt. A karfára borul, és kiejti a poharat is a kezéből. Még csak az hiányzik, hogy beleessen a szilánkokba, ha esetleg megint eldől, így szó nélkül hajolok le, és kezdem összeszedni az üvegdarabokat, ügyelve arra, hogy ne érjek hozzá még csak véletlenül sem. Akkor biztos hátra esne, és kezdhetnénk elölről a gyógyítási folyamatot. Szó sem lehet róla.
Ezért arra is adok neki lehetőséget, hogy ismét megtámadjon. Talán elhiszi, hogy valóban elmehet, amennyiben legyőz engem. A pisztolyt már nem kockáztatom meg, leginkább Carmenre való tekintettel, de az üvegszilánkokat pakolhatom úgy az asztalra, hogyha akarja elérje, és használhassa ellenem.
Az arcomnak csak az egyik oldalán fog sebhely maradni, a szimmetria jegyében a részemről igazán kezdhet valamit a másikkal is.

**Lyndar Onis** Tue Apr 23, 2024 9:02 pm

Go Round
Cyrus - Aquila - Jelen

A megértire azért zsigerből vágok egy “he?” arcot, amit vagy lát, vagy nem, mert még mindig a földön vagyok. Elvileg. De nála bármit elhiszek. Mármint szemétség szempontjából.
- Már kezdtem azt hinni, hogy valahol elhagytad a nárciszod... - olyan szépen tud virágszálul fogalmazni! Még mindig.
De amit utána mond, félig kapaszkodás közben ér el, s annyira meglep, hogy el kell engednem a karfát, így visszazuhanok a földre.
- Ja. Csak hogy te törj össze. Értem én. Kell az élvezet. - vicsorgok, mint egy veszett eb, de nem morgok. Ahhoz túl sok helyen rezegnék és van, ahol még kellemetlen.
Az a bajom, hogy tényleg szarul vagyok. És most az életösztön nagyon magamra hagyott. Éljen a kondicionálás! Pedig... nem vágyom arra, hogy megint kedvére játszadozzon velem. Vagy rajtam.
Hah, és pofátlanul itthagy! Annyira ő! És annyira... nem érdekel már. Annyiszor végigjátszottuk mindezt, hogy rendben, legyünk akkor az egészen túl, ha már nem megy eljutni a hajójához sem. Ebbe a gondolatba félig belealszok, pont annyira, hogy megrettenve rezzenjek össze, ahogy megérzem magam előtt. Az a bizonyos kondicionálás. Már mindegy, észrevette-e a vagy sem, a szemem már úgyis tágra nyitva, a azvarodottság mellett ott van benne a hirtelen jött és a mélyről érkező rettegés. Úgyis szerette látni a tekintetemben és megtett érte mindent, hogy lássa.
De amit látok a kezében, pont nem számítottam volna erre sosem.
Visszanézek rá, s már csak az értetlenség van bennem.
Némán veszem el a poharat, két kezemmel, azért egy kis időbe belekerül, mire fel tudok ülni, nem a sérülés, inkább a szédülés miatt.
Mindegy, mi van az italban: méreg, altató, kínt okozó akármi, mindegy. Szomjas vagyok.
Megiszom, behunyt szemekkel, s várom a hatást. Ami...
Értetlenül emelem a pohár belső részét a szemem elé, s hajolok fölé. Keresem benne a leülepedett szer maradványát.
De semmi.
- Te most azzal akarsz beetetni, hogy semmit sem tettél a vízbe? - leteszem a poharat, kis híján mellé, érzem a billenést, így felső testtel csusszantom magam az asztal felé, s ráborulok a karfára, a pohár meg... ajándékká vált az isteneknek, azt hiszem...

Emme

**Cyrus Atticus** Sat Mar 23, 2024 8:59 pm

Elfogadom a… szkepticizmusát. Azt is megérteném, ha gyorsan rövidre zárná ezt, és inkább lelőne a lelki békéje jegyében. Jah, hogy az már meg is volt… Azt hiszem akkor most az a rész jön, hogy végig hallgatok minden sértést, mert ez a legkevesebb, ami jár neki.
- Megértem, de az igazság attól még nem változik, hogy te nem hiszel benne. - biztos vagyok benne, hogy nem veszi észre, mennyire megváltozott a hangom, és a hanglejtésem. Már nincs se gőg, se dac a hangomban csak… fájdalom. Amit saját magamnak okoztam, és okozok, éppen ezért is tudom, hogy nem fogok tudni tőle megszabadulni, amíg nem törlesztettem a bűneimért.
- Igazad van. Azt tényleg nem sajnálom, hogy megmentettelek. - az életét mondjuk inkább Carmen mentette meg, de a fogságot sem viselte volna jól, és annak elkerülésében az én kezem is benne volt. Hálát persze nem várok. Ez még mindig csak alulról súrolja a minimum szintet, amivel tartozom neki.
- Igen. Ez új. Ahogy az is, hogy szabadon távozhatsz. - a másik labdát, amit a megtiszteltetéssel kapcsolatban mondott nem veszem fel, mert az már nem az enyém. Felesleges lenne tagadni, ahogy úgy általában akármilyen védekezésnek, nincs értelme. Esélyem sincs arra, hogy felismerje a mostani szándékaimat.
Hiszen észreveszem, hogy mennyire szomjas, de erről továbbra sem szólna. Ránézek a poharamra, már épp nyúlnék is érte, hogy odaadjam, de aztán eszembe jut, hogy biztosan el fogja utasítani, mivel abból én már ittam. Vagyis hozni kell neki egy másikat bentről…
Szörnyen lassan tudok csak megmozdulni, és az arcom fájdalmasan torzul össze. Nem kiálltok fel, még csak nem is nyögök, kibírom én csak… magamban cifrábbnál cifrább káromkodásokat hozok össze. Ha nem állít meg gáncsolással, vagy bármilyen egyéb módszerrel, akkor szó nélkül bemegyek, és körülbelül egy perccel később már egy pohár vízzel térek vissza. Nem ülök le azonnal, hanem ahhoz a fotelhez megyek, amiben ő gömbölyödött össze, és a poharat felé nyújtom.

**Lyndar Onis** Wed Mar 20, 2024 10:33 pm

Go Round
Cyrus - Aquila - Jelen

Nem mozdul, nem szól semmit. Ilyenkor szokott utána a legrosszabb része következni. Én meg alapból nem szoktam nála sem befogni a számat, csak ha befogatja. És azért nagy szám van.
Felvágósan fel kéne ciccennem, jelenleg még azt próbálom kitalálni, melyik irányba is szédülök hirtelen, ahogy földet érek.
- Abban úgyis te vagy az örök legelső, szóval a mesédet nem veszem be. - aztán leesik, mi volt az első szó, s felkuncogok, aztán felsszisszenek. Mégis fáj a fejem...
- Nem sajnálsz te semmit. - még mindig a földön fekszem, de már keresem a kezemmel a fotel karfáját, tapogatózva.
Fel tudok úgy tápászkodni újra, hogy hassal előre sikerül belekúszni, majd összegömbölyödök a fotelben, hogy a fejemet vízszintesen tudjam tartani. Amikor felálltam, nagyon kifutott belőle minden. A maradék eszemmel együtt.
- Nincs rajtam se bilincs, se semmi más. Ez most valami új módi, s érezzem magam megtiszteltetve? - észrevettem ám a kúszás közben a fegyvert. De mire odakúsznék, addigra ezerszer le tudna ütni. Lőni. Így inkább csak behunyom szemem egy pillanatra, s megnyalom szám szélét. Szomjas vagyok. Még mindig.

Emme

**Cyrus Atticus** Fri Mar 15, 2024 8:27 pm

Elég erős a gyanúm, hogy egy csattanást hallottam odabentről. Hogy székét vagy arcét, jelen helyzetben talán már mindegy is. Lyndar elég szépen elintézte magát, és Carmenhez azért igazán intézhetne egy hála imát.
Ha nem teszi, előbb vagy utóbb úgyis a fején fog csattanni, koki formájában…
Én viszont nem mozdulok, hiába érzem a kényszert, hogy segítsek neki. Nem akar látni, ezt… elég egyértelművé tette korábban. Ott van a kezében minden, ami ahhoz kell, hogy el tudjon innen menni, ennél többet már nem igazán tehetek érte. Vagyis tehetnék, de… azt ő egész biztosan nem akarja.
Ezért maradok is.
Idővel viszont érzem, hogy közelít. Beleiszok a pohár vízbe, ami a kezemben van.
Aztán megérkezik, és… nem szólok semmit. Nem nézem levegőnek, de… nem igazán van mondanivalóm. A “Sajnálom”... édes kevés. Minden más meg lényegtelen ehhez képest.
Később viszont azt is érzékelem, hogy… még mindig nincs rendben az egyensúlya. Vagy az ereje. Várható volt, főleg, ha nem itta meg a vizet…
Felé fordítom a tekintetem, pedig még ez a kis mozgás is nehézkes. Tudnék neki segíteni, de nagyon fájdalmas lenne a számomra. Meg esélyesen neki is. Sokkal jobban jár, ha inkább nem érek hozzá, ha egyszerűen csak… békén hagyom.
A Teremtő a tanúm, ez is volt a tervem, de egyelőre máshogy alakult.
- Ahogy érzed. - visszafordítom a tekintetem magam elé. Látom, hogy szenved, és az-az érzésem, hogy nem igazán örülne neki, ha én ezt végig nézném. És én sem akarom. Segíteni akarok neki, de ezt azzal tehetem meg, ha teljesítem a kérését. Meg nem csinálom ki magam azelőtt, hogy egyáltalán felemelhetném…
- Sajnálom, hogy ide hoztalak. Az otthonodba akartalak, de ott már várt a fogadóbizottság. A morcos fajta. - nem tudom, hogy mire emlékszik a történtekből, menekülés közben nem igazán tudtam arra koncentrálni, hogy eszméleténél van-e vagy sem. Most épp igen. És Carmen munkáját ismerve, most már marad is. Ha nem hajtja magát végzetesen túl…
Nekem sem kéne…
Ezért egy ideig nem szólok, ha csak ő nem kérdez kifejezetten engem. Fáj az arcom (nem mintha nem érdemelnék még ennél is többet), és azért… csak egy bizonyos mértékig vagyok mazochista…

**Lyndar Onis** Tue Mar 12, 2024 8:29 pm

Go Round
Ribs - Aquila - Jelen

Meglep, ami fogad. Nem cella, nem alagsor és még csak nem is bűz vagy sötétség, ami körbevesz. A menekülési ösztön összeverekedik bennem a gyengeséggel. Most sokkal nagyobb esélyem van meglógni, mint eddig valaha volt, ám régen éreztem magam ilyen gyengének. A víz illata csábító, s fel is tápászkodom, hogy megigyam a pohár tartalmát. Félúton járok már a fogyasztásban, amikor ráébredek: akár anyagot is tehettek a vízbe. Ettől felkavarodik a gyomrom, de mivel nagyobb szükségem van a folyadékra, inkább legyűröm, s visszahanyatlok az ágyra. S várom a szer hatását, ami a vízben van. Valóban el is kábulok, de sokkal inkább a gyengeséget érzem benne, mert kis időn belül érzem, jobban vagyok, ha nem is csúcssebeséggel. Kábán feltápászkodom most már rendes ülésbe, s egy ideig bámulok a félig tele poharat, majd felhajtom. Ha eddig nem hatott rám, ezután sem fog. Ahogy leteszem a poharat, mintha lesepernék valamit, s először csak a szememmel keresem, majd az ujjaim is megtalálják a lapocskát.
Nem értem, ez valami rohadt rossz vicc? A fejem viszont már nem jelzi, hogy fájna.
Körbenézek. Szoba, két ággyal, a másik használt volt.
Háh, tehát ketten voltunk ittartva. Harag lobban bennem Cyrus iránt. Folytatja a játszadozását, úgy, ahogy eddig tette.
De a harag annyiban rossz tanácsadó, hogy újra jobban szédülök. Így csak ücsörgök még az ágy szélén, összeszedve magam, s keresve a kiutat.
És megérzem Cyrust is. Egy ideig csendben meredek magam elé, aztán ugrásra készen felállnék, de bevillan a kép, mit tettem vele.
S úja visszasüppedek inkább az ágyra.
Nem kellett volna rálőnöm. Így már semmi sem különböztet meg tőle.
S inkább felállok, hogy végre eltűnjek innen, és van eszemben a hajóját használni. Ha így nyújtja felém tálcán, az csak a vicc faktor lehet, szóval nem, köszi, nem játszom pudlikutyát.
Az erőnlét és egyensúly nincs meg, így zuhanás közben még magamra is rántok egy széket.
Muszáj vagyok keserűen nevetni magamon, magamban. Egy ideig pihenek még a földön. Még egy pohár víz jól esne, de azt már valahol máshol akarom megejteni. Szabadon, s ezt hátrahagyva...
S megjelenik előttem Cyrus arca, s a kép, ahogy elsütöm ájulás közben a fegyvert. A női hang azt mondta, hogy megmarad... és érzékelem is.
Nem értem, miért vagyok olyan hülye, hogy látni akarom. Mert a kárörvendés egy tizedmásoderce sem ébredt fel bennem.
Fogalmam sincs, mennyi idő alatt érek ki most. Vállam a bejárat oldalának döntöm, erőt gyűjtve nem csak a látványára, mert az utálat kevés, amit ehhez tudok kapcsolni. De a bűntudatom nagyobb, még akkor is, ha jogos önvédelemnek tartom.
Most más miatt haladok csendben. A nap fénye, a meleg, újra eszembe juttatja, hogy innom kéne, s a fotelig éppen elérek, de csak annyira, hogy a szédüést megállítva, megtámaszkodjak a fotel szélében, csakhogy a karfáról lecsúszik a kezem, s a földön találom magam újra.
Szívem ugyan hevesen próbál dogobni a rémülettől, csak nincs mit nagyon keringetnie benne, így jó pár lélegzetelbe telik megszólalni.
- Jól vagyok, ne is zavartasd magad, csak pihenek egyet... - egyik kezemet még megy feltartani, inteni. Mert már tudom, hogy késő: így valóban nem jutottam volna el a hajóhoz, vagyis: üdv nekem a pokolban. Ahol a játékszer én leszek...

Emme

**Cyrus Atticus** Mon Mar 11, 2024 10:51 pm

Carmen hangjára ébredek. Pontosabban. Az ízes káromkodására. Régen hívtak már “faszfej”-nek. És ez még a kedves jelzők sorában volt…
- Én is szeretlek Mami. Hoztál nekem csokit? - a szememet még nem nyitottam ki, de tompa puffanást érzek a fejemen. Egy finom koki. Vagyis Carmen nem értékeli a humoromat.
Igazából én sem. Csak az jár a fejemben, hogy mi lehet Lyndarral. Nem nézett ki túl jól amikor utoljára láttam. Amikor…
Bassza meg… tényleg lelőtt…
Hirtelen ülök fel, aztán Carmen már nyom is vissza az ágyba. Ágyba? Mikor kerültem ide? És miért van mellettem Lyndar?
- Jól van? Mondd, hogy jól van… - a kezem odébb siklik, arra, amerre Lyndart láttam az ágyba süppedés előtt. Nagyon hideg a keze. Carmen viszont ‘megnyugtat’.
- Jól van. Kutya baja. És te is megmaradsz, bár a képed még randább lesz az új sebhelytől. - Carmen felé fordulok, kifejezetten morcos ábrázattal. Ez még akkor is erős megjegyzés volt, ha én megalapoztam a hangulatot a “Mami”-val… De a tekintetemben ott van a hála is, és persze az, hogy ő is számíthat rám, bármikor.
Ki sem kell ezt mondanom, elég csak… felmorrannom.
- Na akkor pihenjetek, és a Teremtő szerelmére… tedd el azt a kurva pisztolyt… - rámutat az éjjeli szekrényre, és valóban ott van a pisztolyom. Felkelek, és helyére teszem az övemen. Most már nem nyom vissza Carmen, sőt távozik, egy egész kedvesnek mondható mosollyal, és integetéssel egyetemben.
Még maradok egy ideig az ágyban, aztán inkább felkelek. Jól esne egy pohár víz, így hozok magamnak egyet. Aztán eszembe jut, hogy minden bizonnyal Lyndarnak is jól fog jönni. Ha más nem arra, hogy a képemre löttyintse…
Nem követem el azt a hibát, hogy a tükörbe nézek, amúgy is érzem a kötést az arcomon. A napot viszont nem. Így inkább kimegyek ismét a teraszra, és ott pihenek a továbbiakban. Most nem lesz Lyndarnál a fegyver, ha felébred, egy pohár víz viszont várja, és egy kártya is, amivel a hajómat be tudja indítani a jelenlétem nélkül is. Meg persze én is kint vagyok a teraszon, de nem várom el, hogy meglátogasson.
Csak a szívem ritmusa lesz sokkal szaporább, amikor érzékelem, hogy felébredt…

**Lyndar Onis** Fri Mar 08, 2024 9:36 pm

Go Round
Ribs - Aquila - Jelen

Muszáj vagyok felhorkantani, pedig lónak sem születtem. Még hogy engem vett előbbre...
Az már nem jut el a gondolataimhoz, hogy ragaszkodik az egészségemhez. Olyasvalaki, aki ... szinte minden dolgot kipróbált rajtam, amit csak el sem lehet képzelni. Így kihasználom az alkalmat, hogy talán... talááán most meg tudok lógni.
Csakhogy a vérveszteség, s fejsérülés kicsit nagyobb, és elszámolom magam, már az első másodpercben jön a szédülés és csak a hirtelen lendület viszi tovább a testemet, aztán érzek egy szúrást.
Mintha valami végigfutna rajtam, szinte teljesen lebénulok, ami inkább csak végtelen ellazulás, s még koppanok is. Nem túl jó, hozzáadni a jelenlegi állapotomhoz, de már csak az eget nézem.
A szer egészen más, mint amit megszoktam. Erős, magával ránt, és csak fekszek. Képtelen vagyok a testemben maradni, érzem, ahogy kiránt, s végül minden elsötétül. Ennyit arról, hogy egy siriuszinak meg se kottyan egy kis kábaság...

A fejem jelez elsőnek, de visszasüppedek az alvásba. Aztán a szomjúság, ami nagyon furcsa érzés: mintha kifacsartak volna. Képtelen vagyok megmozdulni, pedig tudom, innom kéne, mert nem véletlenül érzem így magam. De miért nem véletlenül....?
Hirtelen értem meg, de előbb csak megrándulok.
Hányingerem van. Érzem, hogy kéredzkedne ki az, ami bennem sincs, s tudom, hogy a víz segíteni fog. Oldalt fordulok, hogy felnyögve úgy maradjak egy ideig. S meglepődve tapasztalom, hogy meg tudok fordulni. Semmi sem fog vissza.
Á, tuti álmodom.
Tapogatózom, merre is az arra, de vízre vágyom. Nagyon. Végül csak kinyitom a szemem, s körbenézek.

Emme

**Carmen Ribs** Tue Mar 05, 2024 10:00 pm

Lyndar hangosan felmorran, amikor elhúzom a kezét, és teljesen meg tudom érteni ezt a reakciót.
DE…
Nekem most életben kell őt tartanom. Ha pedig megnehezíti ezt a számomra, akkor nem leszünk jóban…
- Igen feltéve, hogy előbb el tudlak látni téged, és időben sorra jut ő is. Ha már ragaszkodott ehhez a sorrendhez… - minden idegszálam tiltakozik ez ellen a felállás ellen, és ennek semmi köze ahhoz, hogy elég egyértelmű, hogy mi történt itt. Ez csak szimpla logika. Cyrus súlyosabb állapotban van, ezért őt kéne először ellátni.
De neeeeeeem….
Éppen ezért Lyndar érezhet rajtam némi türelmetlenséget, még ha az ellátása teljesen szakszerű is. Hiszen aggódok Cyrusért. Egyre jobban…
De éppen akkor, amikor az utolsó simításokat is el tudnám végezni Lyndaron, kiderül, hogy… hát nem tudom, hogy pontosan mi is a baja…
- Ohh… Én hagynálak. Hidd el. De ez a seggfej, ragaszkodik az egészségedhez. - csak a fejemmel bökök Cyrus felé, és ez a szerencsém… ugyanis Lyndar meg próbál ráfogni a csuklómra és… hát biztosan nem köszönetet akar mondani…
- Nyugi máááár… Mindenképp ki akarsz purcanni? - erős a kísértés, hogy hagyjam… De neeeem, valójában képtelen lennék erre. Még egy mocskot sem tudok az át szélén hagyni, hát még olyas valakit, aki amennyire tudom… teljesen ártatlan.
“Köszi, hogy veled dolgozhattam” ajándékot persze biztos nem fog kapni…
Ugyanis azért, hogy képes legyek nyugodtan meggyógyítani mindkettejüket, kénytelen vagyok lenyugtatni őt. A teljes kábulat lenne a legjobb, de azért kéne némi visszajelzés tőle, fájdalom ügyben. Vagyis, csak extra erős nyugtatót kap. Olyan erőset, hogy a Terrai drogok… csak ízes cukorkának fognak tűnni ehhez képest. A fájdalmat nem blokkolja (hogy később meg tudjam vizsgálni), de a hangulatot elég erősen javítja.
Nekem sem ártana...
- Na és akkor most már nyugi. Élvezd a vágtató pegazusok képést az égen. Vagy valami hasonló… - nekem teljesen mindegy, hogy mit haluzik. Már csak néhány simítás…
És aztán már ugrok is Cyrushoz, mert eddigre szinte medencényi vér van a padlón…

**Lyndar Onis** Sun Mar 03, 2024 9:06 pm

Go Round
Ribs - Aquila - Jelen

A csend hirtelen áll be bennem, ahogy tudatosul az, talán pont kinyírtam. Azt, aki annyi életen át megkeresítette, majd elvette az életem...
És nem esik jól.
Az sem, hogy valami határozottan megfogja a kezem, s arrébb akarja vonni a csuklójától. Nagyon erősen felmorranok, majd morgok, hosszabban. Még az ígnyem is felhúzom, aztán érkezik egy olyan válasz, amire még csukott szemmel is azonnal elhallgatok.
Életben van?
Kis híján megint elsodródok a semmibe, ahogy megkönnyebbülök.
- Életben marad? - suttogom, de erre nemcsak a fejem kezd neki, így fulladva elhallgatok.
Ha viszont életben maradt, akkor ...
Óhóóó, neeem, köszi, nem maradok itt, hogy megint élve felfaljon...
Merre van, aki beszél? Talán nem kéne megvár...
A hirtelen rándulás, amit előbb teszek, mint a gondolatom véget érne, egy másik vágja közbe. Egy válasz, amit elég komolynak veszek:
- Kösz, de a vendégszeretetéből nem kérek... akkor inkább hagyj így... - mert nem, nem hiszek a mesékben, hogy blablabla, meggyógyít blablabla.
Határozott mozdulattal tervezek a csuklója felé fogni, hogy átvágjom magam felett, vagy legalább a földre rántani. Nem, mintha úgy el tudnám képzelni magam, ahogy vad vágtában rohanok a hajó felé, hogy eltűnjek innen.
De nem. Nem adom fel!

Emme

**Carmen Ribs** Thu Feb 29, 2024 10:37 pm

Cyrus egy ökör. Címeres… De persze ezt hiába is mondanám neki. Csak annyit mondana, hogy: “Igen. És?” Így meg már csak felesleges szájtépés a részemről.
Vagyis most sem üzengetek, vagy kérdezek semmi olyat, ami a sérülések szempontjából irreleváns. Foltozni kell, abban meg jó vagyok, így csak… korlátozottan aggódom, amikor megérkezek.
A látvány viszont… hát azért nem olyan szép, mint amire számítottam. Ez a seggfej nem mondta, hogy kozmetikust váltott, ( oké, vér alapján frissnek tűnik a dolog…), de még csak arról sem volt szó, hogy ájultakkal kell dolgozni. Azokat nem szeretem, mert nem tudják elmondani, hogy mi a gond. Mondjuk az ébren lévőket sem komálom különösebben…
Ezt a pasast viszont még úgyis ismerem, hogy életemben nem találkoztam vele. Lyndar így, Lyndar úgy… Csak az elején volt vicces ez a történet. Most viszont, hogy látom mennyire elbaszott egy kapcsolatot ápol Cyrus éppen, még csak jó kedvem sincs, és a lehető leghamarabb pontot, illetve foltot szeretnék rakni mindenki bőrére, és elméjére. Szeretnék visszamenni Kylie mellé a hajóra, és elutazni a naplementébe. Naplementékbe…
De nem, mert a pasiknak épp most kellett kinek van nagyobb versenyt rendezni…
- Ezt szépen elintéztétek fiúk… - nem hiszem, hogy hallanak, még totál ájultak. Amikor viszont elérem Lyndar sérülését, és scannelni kezdem a sebet, természetesen felébred…
Igazán megkönnyíthetné a dolgomat legalább, ha már életben tartom…
- Ne most taperoljátok egymást... Nyugi van… - finom, de határozott mozdulattal húzom el Lyndar kezét, amivel épp Cyrus csuklóját… pulzust ellenőriz? De nagyon benne van a gyilok kedv…
- Nem jött össze. Még lélegzik. Csak nagyon vérzik. De az pótolható. - azért hiába kérte kifejezetten Cyrus, hogy először Lyndarral foglalkozzak, egy nanobotot azért ráállítottam. Túlzás volt, hogy ő jól van. Neki is annyi lesz, hamarosan, de még van egy kis időm.
- Csinálhatjuk finoman, meg be is vadulhatunk. Ha nyugton maradsz, kábítás nélkül is megtudlak gyógyítani, de ha nem, akkor benyomom neked a Susu vonatot… - remélem az előbbit választja, akkor ugyanis megkaphatja a Nanokat. Most már ideje lenne Cyrusra is ránézni, mert azért erősen ideiglenes a folt, amit ő kapott…

**Lyndar Onis** Wed Feb 28, 2024 10:02 pm

Go Round
Cyrus - Aquila - Jelen

Még nem érem el a talajt, hallom őt, de furcsán beszélni, ahogy a saját kiröhögésembe és a fejem sípolásába belevegyül. De mire eltöprengenék erről győztesen, addigra már rám borul a sötétség.
Elsőnek a padlót érzékelem. Nem. A hűs érzetet a seben, s hogy a fejem már csak kicsit akar úgy érződni, mint aki átment egy darálón. Hirtelen veszek be egy adag levegőt, s mozdulnék, de kis is adom egyből a szuszt, ami előbb bennakad, mert azért fáj az a lövés. Meg a fejem.
De már sokkal-sokkal jobban érzem magam.
Érzek valamit a kezemhez érni, de az előbbiek alapján nem merem magam sehogy sem megmoccantani. Inkább csak kinyitom a szemeim, s egy gyönyörű égbolt feszül fölém.
A kezemre nézek, de mire megtenném, érzékelem, hogy van mellettem valaki.
Cyrus! Meg a keze az enyémhez érve.
Mi? Hogy került mellém?
Halott?
Rám szakad a belső csend.
Halott. És én öltem meg.
És ahogy vártam, hogy a győzelmi mámor tölt el, sokkal inkább mást érzek: szomorúságot. Nem kellett volna megtennem. Megbánás a másik, ami felbukkan bennem.
Mennem kéne, menekülni, mielőtt még megtalálnak. Helyette azonban a kezem a csuklójára kúszik, hogy kitapintsam a pulzusát.
Te hülye vagy Lyndar, mi a fenét csinálsz, húzz már el a retekbe!
Hirtelen mozdulok, a hirtelen energiát akarom felhasználni, hogy eljussak a hajójához.
Aha.
Kis híján Cyrusra borulok, ahogy a sérülés és a vérveszteség visszavág a földre. Felnyögve tolom ki tüdőmből a levegőt.

Emme

**Cyrus Atticus** Wed Feb 28, 2024 12:24 am

Ha akarnám sem tudnám cáfolni a szavait. Az alapján, amit tud rólam, csodálkozom, hogy csak ennyi szarkazmusra futotta tőle. Gondolom nem érzi túl jól magát. De nem fogok odanézni…
Legalábbis egy ideig…
A várakozást az elkerülhetetlenre ugyanis megunom, még akkor is, ha minden bizonnyal szüksége van erre a bevezetőre. Ő nem képes csak úgy meghúzni a ravaszt, bármit is tettem vele. Én sosem hezitáltam…
- Valóban… - talán nem fog elájulni, akkor sem, ha nem várja meg a gyógyítót. A hajóm pedig olyan szempontból biztonságos, hogy azonnal leáll a rendszer, vagy nem biztonságos hely esetén a robotpilóta veszi át az irányítást, ha a pilóta nem tud helytállni.
Szükség lesz rá, ahogy elnézem. De én ezt már nem fogom látni…
A szándékát előbb érzékelem, mint a tényleges lövedéket. Meg akarom neki adni azt az örömet, hogy a szemébe nézek, még akkor is, ha én inkább csak megnyugodva, becsuknám a szemem. Ez ugyanis még nem a vége. Amint vissza tudok jönni, ismét védelmezni fogom. És ezzel, talán egy kicsit már törleszteni tudok…
De nem tűnik el azonnal a világ, amikor becsapódik a lövedék. Csak fájdalmat érzek, éleset, és nedvességet legördülni az arcomon. A vérem…
A tenyerem az arcomhoz érintem, és vörös massza mindent beborít. A fejem pedig húzni kezd lefelé. Hát mégis elég lesz ennyi…
- Vafft mem vóóóvífóóóót… -az állkapcsom nem mozog. Ez így már kifejezetten kínos. A fejem ugyanis csak húz, de még mindig nem csapta le a rolót…
Így pedig azt is érzékelem (látni már nem…), hogy a teste enged a gravitációnak. Fordítva kellett volna történnie, nekem kaput, ő meg boldogan elrepülhet a naplementébe. De nem így van. Ribset pedig most már biztosan megölöm, ha túlélem…
Ő ugyanis még mindig nem jelentkezik, és tudom, hogy ez így már nem lesz annyira buli. Pihennie kéne, sokat. De az ágyig biztos nem fogom tudni elvinni…
Azért megpróbálom. Vakon tapogatózom ( a vér valószínűleg már mind két szememet beborítja), és próbálok fogást találni rajta. Csak hiába emelem, egyszerűen nem bírom el. A fájdalom túl erősen hasít bele a fejembe.
Akkor sem fogom feladni…
Valószínűleg épp a kezét fogom, amikor bejövő üzenet érkezik. Ez már csak Ribs lehet. Biztosan meg fogom ölni, ha nem patkolok el addig…
- Előbb őt… Én csak szarul nézek ki… - nem próbálkozom beszéddel, telepatikusan küldöm Ribsnek az üzenetet. Ő pedig amint megérkezik, csak egy pillanatra néz rám. Magában valószínűleg megállapítja, hogy egy idióta vagyok, de már vizsgálja is Lyndart. A cipekedés most már az övé…
Én ugyanis kiterülök, és várom a jótékony sötétséget. Nem, valójában nem csak szarul nézek ki. Úgyis érzem magam. De valamiért, éppen ez tölt el mélységes nyugalommal…

**Lyndar Onis** Sun Feb 25, 2024 10:44 pm

Go Round
Cyrus - Aquila - Jelen

Gúnyos vigyor villan fel az arcomon, noha őt nem nagyon látom. Talán háttal van nekem? Akár bábu is lehet...
- A házadhoz. Nem lazázol... - még mindig felé célzok. Azt hiszem. A kezem remeg, s érzem, nem igazán tudom tartani rendesen a fegyvert.
Megmozdul, s feszültebbé válok, de csak egy pillanatra simul ki a látásom, hogy utána a hideg is elöntsön. Talán a sérüléstől, talán a fejfájástól?
- Mindig is szar volt a dumád. - még talán lesz annyi erőm, hogy a hajójára feljussak, s elindítsam. Mert nem. Lezártam magamban a múltat, és köszi, nem kérek többet belőle. Vagyis röviden akarom lezárni ezt a beszélgetést.
Célzok, és lövök. Ami elég nehéz, mert bár elsütöm a fegyvert, őt már nem látom tisztán, s forog körülöttem minden, aztán újra elsötétül.
Utolsó gondolatom még egy gúnyos kiröhögés önmagam felé: tökre elérem a hajót így...

Emme

**Cyrus Atticus** Sat Feb 24, 2024 11:08 pm

Sejthettem volna, hogy Ribs nem fog időben megérkezni. Hogy Lyndar még azelőtt felébred, hogy a fájdalma érdemben csillapítva lenne, és a sebei, el lennének látva. Csak sejtem, hogy mennyire fájdalmas a számára az ébredés, mint a fizikai, mind az egyéb… körülmények miatt. De annál többet nem tehetek érte, hogy távol maradok…
Ezt az egészet ugyanis nem így terveztem. Tudtam, hogyha meglát, vagy akár csak halványan érzékeli a jelenlétem, akkor előtör az összes régi emlék, az összes sérelem. Én azonnal lelőném magamat a helyében. Éppen ezért is hagytam ott neki a fegyvert…
De egyelőre nem teszi, és… valahol csalódott is vagyok emiatt. Fel voltam rá készülve, hogy a tarkómat éri a gyilkos lövés. Vágytam rá…
Egyelőre viszont a csevegést választja a bosszú helyett, és tudom, hogy ezzel csak az elkerülhetetlen kerül… halasztásra.
- Rosszul tudod. A házamhoz. Igen… - nem fordulok felé, továbbra is háttal vagyok neki, az előttem elterülő tájat nézem töretlenül. Ez nem véletlen. Bátrabban fog megölni, ha nem nézek a szemeibe.
Vagy talán mégsem így van? Lehet, hogy látni akarja, amint kihúny az élet a lélegtükreimből? Talán az enyhítené a fájdalmat, amit okoztam neki. Legalább egy kicsit…
Ezért felé fordulok, egy kicsit sem ügyelve arra, hogy lassan, kevésbé fenyegetően tegyem. Ha azt hiszi, hogy én is a fegyverért fogok nyúlni, talán gyorsan pontot tesz az ügy végére. Ez így duplán hasznos nekem…
A tekintetét keresem. Láthatja, hogy nincs semmi a kezemben, és nem is álltam fel a székről. De határozottan felé nézek. És vállalok mindent, amit nekem szán…
Épp csak még egy dolgot remélhetőleg el tudok neki mondani.
- Hamarosan meg fog érkezni a gyógyitó. Órák kérdése… - valójában perceké kéne, hogy legyen, de már nem bízom Ribs-ben. Lehetett volna ez másként is. Persze én voltam a hülye. Egyszerűen csak hagynom kellett volna, hogy elfogják.
Nagy kár, hogy éppen ezt akarom megakadályozni, amióta csak az új testemben élek…

**Lyndar Onis** Fri Feb 23, 2024 9:11 pm

Go Round
Cyrus - Aquila - Jelen

A becsatolt öv megszünteti Cyrus számára a zavaró hangokat, amit előtte testem adott a tehetetlenség okán. S ugyanilyen rongybábú módban terülök el, ahová letesz. A seb nem gyerekjáték, de azért túlélhető, a fejkoppanás pedig adott Cyrus számára némileg több időt, míg magát is rendezi.
Az erős fejfájás az, ami ébreszt, és éppen ezért szívem szerint csak visszasüppednék az alvásba, amikor beugrik, mi is történt.
Hirtelen ülök fel, a fegyverem után kapva, s vissza is omlok, hörögve: egy pukli meg egy luk, kettő együtt nem a legjobb élmény. És sehol ... egy házban vagyok? Miafa...?
Kezem, ahogy tudok koncentrálni a lüktető sebektől, az életösztön (na meg a hirtelen újra felrobbanó düh, kit is láttam, mielőtt minden elsötétült) erősebb.
Összeszedem magam, s újra felülök, egy ideig csak egy irányba megy a forgás a fejemben, alig látok valamit, de akkor is felállok. Valamik borulnak, nem érdekel, a fegyver a kezemben van.
És a sziluettet semmivel sem tudom összekeverni, hát még az energiáját.
Még a teraszra lépés előtt rászegezem a fegyvert, arról fogalmam sincs, hogy azért eléggé látványos, hogy egészen biztos nem fog összejönni a lövés, ha akarnám.
És még a hányinger is kerülget.
- Tudhattam volna, hogy te rendezted a jelenetet. Hova hoztál? A hajód a közelben van? -ha kell beleengedem, ami a fegyverben van, de nem fogok megint hozzá kerülni. Elég volt.

Emme

**Cyrus Atticus** Tue Oct 03, 2023 10:41 pm

Szeretem az egyszerű dolgokat. Jövök, kihúzom a szarból, aztán Teremtő áldása, és mindenki megy tovább a dolgára. Neki meg sem kell tudnia, hogy én ott jártam.
De valami mindig történik…
Vagy túlságosan felhívja magára a figyelmet, vagy nem tudom észrevétlenül megközelíteni, vagy… azt hiszi, hogy nagyobb méretekkel áldotta meg a Teremtő, mint valójában, és olyasmit is bevállal, amit épeszű lény nem tenne. Még én sem, pedig én egészen biztosan nem vagyok beszámítható…
Ennek köszönhető, hogy végül nem tud revansot venni rajtam, és még azelőtt találat éri, hogy én elkábíthatnám. Azon célom ugyanis nem változott, hogy meg akarom menteni az életét. És még mindig minden áron…
Ezért is szorul háttérbe az öv, és koncentrálok minden energiát a menekülésre. Amikor kiérünk a veszélyzónából, és közeledünk az otthona felé, akkor azért felé fordulok egy pillanatra, és bekötöm. Igazából már mindegy, de ezen a pillanaton ne múljon. Egyszer még én is hallottam, hogy koppant a feje…
Így természetesen arra is gondolok, hogy szüksége lesz gyógyítóra. Már épp üzennék is egy barátomnak, de… előbb bejelentkezik valaki más. A radaron. Épp onnan, ahol a háza van…
- Bazd meg Lyndar… De most komolyan… - nem bírja ki rajongók nélkül? Abba beletörődtem, hogy ha meg akarom védeni, akkor egy pillanatra sem lankadhat a figyelmem, de azért ennyi ‘szeretet’ már túlzás. Még az én mércémmel mérve is… Ezért egy kicsit kívánom is, hogy hallja meg a szidalmamat… De felébreszteni nem fogom miatta. Jobb, ha eszméletlen, mert nekem van még egy kis dolgom…
Az egyértelmű, hogy nem az otthonában fog ébredni. Készítek egy felvételt a radar jelentésről, ha a későbbiekben esetleg meg kell ezt magyaráznom, de nem ejtek több könnyet emiatt. A lényeg, hogy túlélje… és ha lehetőség van rá, akkor én is…
Ezért még azelőtt nyomok egy 180 fokos fordulatot, hogy az összes rajongója megindulna felénk. Így is jönnek elegen, és a hajóm teljes sebességére szükség van, hogy tartani tudjam a távolságot. Az ugrásra megint várni kell, amíg kiérünk a légkörből, de egy kis szerencsével… amit végül meg is kapunk, állandó marad a távolság. És így az ugrás sem okoz gondot. Főleg, mert most már be is van kötve, és nincs újabb koppanás.
Az viszont számomra igen kellemetlen fordulat, hogy az én otthonom közelébe ugortunk. Semleges helyet akartam, de a féktelen száguldás közben nem igazán volt időm azon gondolkodni, hogy melyik bolygó naplementéjét mutassam meg neki… Elsőnek a sajátom jutott eszembe, így odaugrottunk. Dupla öröm lesz számára az ébredés…
Viszont mielőtt ez megtörténhetne, tényleg elküldöm az üzenetet a gyógyító barátomnak.
- Ribs. Kéne egy kis segítség. A házamnál. Gyere gyorsan, és hozz mindent, ami kell a foltozáshoz. - azt nem mondom neki, hogy nem nekem van szükségem a gyógyító erejére. Más kedvéért nem szívesen mozdul meg, hiába ugrott már ki egy ideje ő is a negatív erők fogságából. Jó fej még így sem lett (szintén hozzám hasonlóan…), és ha Lyndar azelőtt felébred, hogy megérkezik Ribs, még előfordulhat, hogy engem kell foltozni…
A fegyverét ugyanis nem veszem el tőle, akkor sem, amikor lerakom az ágyra. Használja csak nyugodtan, ha akarja, azzal is törlesztek a számára. De persze előfordulhat, hogy még sokáig nem ébred fel, ahogy az is, hogy már a landolásnál éledezni kezd. Egy kicsit a földhöz csattantunk, mert a hajót, azért megviselte ez a hajsza.
Ha viszont gond nélkül eljutunk a házához (és nem rendelt az én otthonomhoz is pizzát…), akkor egyszerűen csak leteszem az ágyra, és ott is hagyom. Én a teraszon várom Ribset, aki jelezte, hogy néhány órán belül megérkezik. Remélhetőleg nincs komoly sérülése Lyndarnak, és annyit kibír. Illetve még jobban remélem, hogy az édes álmot választja, a kiábrándító ébredés helyett…

**Lyndar Onis** Tue Oct 03, 2023 9:27 pm

Go Round
Cyrus - Aquila - Jelen

- Azon vagyok... - csessze meg, ennél gyorsabban nem tudok mozogni! Morgok is az orrom alatt, egészen addig, míg rá nem ébredek az ismerős energia mibenlétére.
Hohó, naaztmárnem!
Csakhogy amilyen gyorsan jön a menekülés, majd nem menekülés esélye, olyan gyorsan omlik a semmibe a tudatom is, még levegőt sem tudok kiengedni a fájdalomtól.
Így engedelmesen “dobálódik” is testem, hogy nincs bekötve, egy nem csillagközi utazásra tervezett hajón....
Ahogy azonban belépünk az otthonom közelébe, egészen egyértelműv válik, hogy “utaznak” rám: jó pár jármű várakozik, álcával, vagy a nélkül, hogy átlépjem a “birtokom” határát. Így amint “radar” távba kerülünk, legalább a fele megmozdul felénk.... és nem sétagaloppozni vágynak...

Emme

Sponsored content