Hello... (wink-wink)

Sokkal jobban örülnék neki, ha nem lenne ennyire hivatalos a hangnem, de megértem, hogy el akarja végezni a feladatát. Én is pontosan így tennék. Még akkor is, ha magamban egyébként már érzem a veszettség tüneteit…
- A valószínűsíthető valóságot igen. De nem tudom, hogy ebben az esetben az elegendő-e. Számomra magas az efféle technológia. Vagy mágia… - ezt sem tudom biztosan, viszont nem félek tudatlan lenni bizonyos dolgokban. Van amiben jó vagyok, és van amiben nem. Ez teljesen természetes.
Más kérdés, hogy talán, ha többet tudok a pajzsról, Rynal is megúszta volna sérülés nélkül, ezért mostantól erősen figyelek minden elhangzott dologra…
- Elsősorban azt mondta, hogy azt hitték elveszett. Feltételezem, hogy ezért lepődött meg annyira, amikor Ál Rahum megemlítette. A gesztusaiból pedig az volt egyértelmű, hogy nem szeretné, ha a randa pikkelyesekhez jutna. - ennyi, amit biztosan tudok állítani. A többit már inkább Rynal tudná elmondani. A küldetésünk részleteivel kapcsolatban viszont én is kompetens vagyok, így készségesen válaszolok az arra vonatkozó kérdésre is.
- Az eredeti terv az volt, hogy úgy csinálunk, mintha nem tudnánk, hogy egy gyík bújt Rahum bőrébe, és bucira verem - a fejet kihagyva - amikor leleplezi saját magát. Ki akarták őt hallgatni. De amikor kiderült, hogy a pajzsot keresi, és valószínűleg oda lent van, annyiban változott a terv, hogy hagynunk kellett, találja meg és fedje fel a szándékait is. Ehhez a jó öreg "hülye vagyok", és a "Rynal a pasim, én meg csalfa vagyok" trükköt vetettük be. - csak az előbbi régi trükk, az utóbbi vadonat új. De bejött, és nem mellesleg, kifejezetten vicces volt. Nem mondta senki, hogy nem érezhetjük jól magunkat bevetés közben.
- Egyébként már a küldetés kezdetén is viszonylag arrogáns volt Ál Rahum, de még pont az egészséges, én vagyok a felettesed határon belül. Nekem valószínűleg csak jóval később tűnt volna fel, hogy baj van, amennyiben nem kapok előre tájékoztatást. - fontosnak érzem valamiért ezt is elmondani. Nem szeretném, hogy bármit is a többiek nyakába varjanak, amiatt mert nem kapcsoltak időben. A gyíkok alattomosak, és még a legélesebb szeműeket is képesek megtéveszteni. Főleg, ha olyan tapasztaltak, mint az a seggarc…

Nem tudom, hogy pontosan milyen feladatot kapott a nő, és miért van szüksége információra, de nem is áll szándékomban megkérdezni. Az esetek többségében szó nélkül elfogadom, hogy valami felsőbb cél miatt kell esetleges kellemetlenségeket vállalnom.
Most még nem is erről van szó…
Elmosolyodom. Ezek szerint ugyanis vannak még kérdései számomra is. Nekem is akadnak egyébként. De halványan még tartok tőle, hogy nem ugyanarra vonatkozóan…
Ettől függetlenül készségesen állok a rendelkezésére, mert van egy dolog, ami még az udvarlásnál is SOKKAL fontosabb.
A biztonság…
- Ez esetben itt vagyok. - hosszú pillantást vetek az ülőhelyre. Nem érzem szükségét, hogy leüljek, de ha kényelmesebb a számára ülve… rám nem lesz panasz. Ezért leülök végül.
- Jól vagyok. Csak egy kis pihenésre lesz szükségem, de az ráér. Érzek magamban elég erőt… - nyugodtabb lennék, ha vissza kísérhettem volna Rynalt a szobájába, de mivel nem szerette volna, hogy vele menjek (el nem tudom képzelni, hogy miért, de mindegy…), nincs oka annak, hogy halasszam a kikérdezést. Az is lehet, hogy ezzel megkönnyítem a munkáját. Ez a legkevesebb, amit meg szeretnék tenni érte…
Azzal viszont nem számoltam, hogy nem mindenre fogok tudni egyértelmű választ adni…
- Nem ismerem annyira, hogy “mindig”, vagy “soha” kezdető állításokat tehessek vele kapcsolatban, de rendkívül nehéz napja volt. Nem sokon múlott, hogy elveszítse az összes pikkelyét… Az is csoda, hogy ennyire képes volt. - a történethez az is szorosan kapcsolódik, hogy én vagyok az oka annak, hogy megsérült, és én vagyok az, aki nem vigyázott rá eléggé. De egyelőre nem az én vélt vagy valós felelősségem a kérdés. Vagyis nem mondok többet (egyelőre) annál, ami feltétlenül szükséges…
- Én nem tudtam a létezéséről, és még most sem vagyok benne biztos, hogy értem micsoda pontosan. Rynal mondott róla néhány dolgot, amikor Ál Rahum megemlítette, hogy azt keressük lent. Eléggé meglepődött a dolgon. És persze muszáj volt módosítani a terveinken is egy kicsit. - nem tudom, hogy a küldetésünk részletei mennyire érdeklit őt, így meg tartom egyelőre magamnak. Ha viszont rákérdez természetesen készséggel el fogok neki mondani mindent.

Rynal hajthatatlannak tűnik, és nem igazán tudom mire vélni a magyarázatát sem. Tény, hogy én sem vagyok olyan formában, ami megengedné egy háromnapos ünneplést az életbenmaradás tiszteletére, de főleg hozzá képest… egy huszonnégy órással simán boldogulnék.
Vagyis szinte minden érv amellett szól, hogy én is hajthatatlan legyek…
Ott van viszont az utolsó érv, miszerint ez a kérése. Nem tagja a legénységemnek, még akkor sem, ha közös akción voltunk, így a szabad akaratot figyelembe kell vennem.
Örülni viszont nem fogok neki…
Főleg annak fényében, hogy amikor távozik, hirtelen nem is tudom, hogy mit kezdjek magammal. Az teljesen egyértelmű, hogy gyógyítóra nincs szükségem, legfeljebb egy kis pihenésre. Ráadásul itt van még ez a nő is, akit… én nagyon szeretnék megismerni, de tartok tőle, hogy ő nem annyira lelkes, mint én.
Nem mintha ez akadály lenne, de azért tényleg kaptam eleget odalent ahhoz, hogy most a hódító szerepében se tetszelegjek.
Annyira…
Azért mielőtt távozok, a nő felé fordulok, halvány mosollyal az arcomon.
- Segíthetek én is valamiben, vagy választ kapott minden kérdésére? - az illem miatt úgy tettem, mintha nem is hallottam volna semmit, de ez nem jelenti azt, hogy süket, vagy hülye lennék. Remekül hozom a szerepet, ha kell, ezt az is bizonyítja, hogy végül mindketten a vitt mennyiségű végtaggal jöttünk vissza, de egyébként… igyekszem minden információt eltárolni, mert sosem lehet tudni, hogy mikor lesz hasznos.
Meg értelmetlen lenne letagadni, legalább magam előtt, hogy nem csak a készségességem miatt maradok szívesen a társaságában, csak még egy kicsit…
Aztán lehet, hogy tényleg pihenek, mert másként esélyem sincs villantani a szívtiprót…