Holding Space

Eltelt már néhány nap az érkezésem óta és… még mindig nem történt semmi olyan, amit megszoktam. Azt ugyan többen is ellenőrizték, hogy nem szöktem-e meg, de nem adtak nekem kifejezett parancsot, és nem kérték számon rajtam, hogy mit csinálok. Szinte olyan érzés volt (főleg a nő látogatása…), mintha csak beszélgetni akarnának velem. Ebből arra következtetek, hogy ők is ugyanúgy a Gazdát szolgálják, csak szabadabban járkálhatnak. Talán még azt is eldönthetik, hogy mit szeretnek, és mit nem… A férfi például… láthatóan nagyon szerette a kis állatot, aki a Qnoah névre hallgat. Nekem is jól esett, hogy a szobámban volt…
Az edzést viszont továbbra sem hanyagolom, mert bármikor harcba küldhetnek. Úgy gondolom, hogy a Gazda csakis a győzelmet fogadja el, és épp azért tart jól, hogy erős legyek, és minden esélyem meg legyen eltiporni az ellenfelet. Már érzem is magamon a változást, mert amióta a táplálék megfelelő, az izomzatom szépen gyarapodik. A puha ágy pedig abban segít, hogy jól aludjak, és gyorsan regenerálódjak. Ravasz terv, de látom az értelmét. ‘Fizet’ azért, hogy utána majd nagyot kaszálhasson.
Ráadásul, így nekem is könnyebb. A szűk cella, és a moslék után, amit ettem, most szinte kicsattanok az erőtől. Még sosem éreztem magam olyan jól, mint most. Jobban mondva, nem emlékszem, hogy lett volna ennél jobb körülményben valaha is részem…
Ám éppen emiatt, tartok tőle, hogy bármelyik pillanatban elvehetik tőlem. Hogyha nem leszek elég jó, újból vissza kerülök a cellába, vagy… egyszerűen csak kidobnak, mint a szemetet. Bizonyítanom kell minden percben, akkor is, amikor úgy hiszem, hogy nem látnak engem. Amikor pedig jön valaki, meg kell húznom magam, hogy lássák nem ellenkezem még egy kicsit sem.
Ébren töltött perceim ezért edzéssel telnek, és csak akkor hagyom abba, amikor közeledő energiát érzek. Sosem tudhatom, hogy milyen szándékkal jönnek, így a feszültség mindig nagyon magas szintre ugrik, amikor biztossá válik, hogy tényleg hozzám jönnek. Néha még a lélegzetem is visszatartom, amíg ki nem nyílik az ajtó, és meg nem látom, hogy ki jön. A Gazda ugyanis még nem ellenőrzött le egyszer sem…
Ezúttal viszont valaki ismeretlen jön. Az energiája emlékeztet a Gazdáéra, de ez nem lehet ő. Valaki új…
A lélegzetem most is bent reked, és sokáig ott is marad a tüdőm fogságában, mikor kiderül, mégis a Gazda jött el. Ha engednék az ösztöneimnek, talán a szám is tátva maradna, annyira más most az energiája. Mintha… eltűnt volna a sötétség. Kár, hogy ez képtleneség…
- Nem… - akad bent végül a szó is, ám gyorsan próbálok korrigálni.
- … zavar. - még mindig nem jó. Így félreérti. Pánikba is esem. Akármennyire is próbálom megzabolázni az arcvonásaimat, láthatóan kiül vonásaimra a félelem. Pedig ez tilos…
- Nem zavar. - próbálok levegőt is pumpálni a tüdőmbe. Egy hatalmas és hirtelen belégzéssel sikerül. Utána tudok a vonásaimra is koncentrálni. A semlegesség - amit mindig elvártak - hosszú másodpercekkel később, de végül megjelenik az arcomon. Ahogy a gondolataimat is sikerül egy kicsit összeszedni, és rájövök, valami mást is mondott.
- Van időm. Ihatunk. - nem nézek a poharakra, sem az üvegre. A tekintetem a Gazda állán állapodik meg. A szemébe nem nézhetek, de jeleznem kell, hogy figyelek rá. Illetve így arra is van alkalmam, hogy jobban megnézzem magamnak…
Az energiája tényleg megváltozott. Nem tudom ez miként lehetséges, de így van. A fordítottját már láttam, hogy valaki úgy tett, mintha a barátom volna, aztán meg… kiderült, hogy csapda volt. Ám ő megmutatta nekem a legrosszabb oldalát, most meg úgy áll előttem, mintha egy másik személy volna…Nem értem… És egy megérzésnél fogva, ezt végül ki is mondom.
- Nem értem… Hol van a Gazda? - ha nyújtott nekem italt, elveszem, mert inni akart. De egyébként csak figyelem, és szépen lassan az álláról felfelé siklik a tekintetem. Egyenesen a szemébe…