Only one tiny thing is missing...

A lehető legrosszabbkor érkeztek az idegenek. Még éppen, hogy csak összeszedtük a darabjainkat a csata után, és máris egy új problémával kell szembesülni. Ez a helyzet semmiképp sem ideális, és mindenképp bölcsebb lenne a döntéshozatalt egy későbbi időpontra halasztani. De ez több okból sem lehetséges.
Egyrészről azért, mert az elégedetlenség egy ismert érzelem a számunkra, és hamar fel is ütötte a fejét, annak okán, hogy nem rendeltem el az erőszakot. A történtek után logikus lépés lenne ez is, kizárni még a lehetőségét is annak, hogy ismét megsérüljönk. De… vannak más szempontok is, amik viszont a számomra bírnak nagyobb jelentőséggel.
Itt van Bo, akinek a tudását nem lehet vitatni a humanoidok témakörében. Ő bízik az idegenekben, és nekem is hasznos lenne, ha képesek lennék szövetgéset kötni ebben a rendszerben. Az eddig próbálkozások mind kudarcba fulladtak, az egyik annyira, hogy Bo, és kis híján én is rajta vesztünk. Ez nem történhet meg még egyszer…
- Megfontolom az ajánlatot. - megtenném azonnal, el is indítom az analízist, de Bonak problémája akad. Először rá figyelek, hiszen épp miatta vagyok óvatos, addig nem határozhatok a jövőnkről, míg a jelent sem tudom kézben tartani. Márpedig épp ez történik…
- Értem. - rengeteg információt adott át Bo, rövid idő alatt, de valamiért mégis az-az érzésem, hogy nem csak az okozza nála a problémát, hogy a tesztoszteron hiánya anomáliát okoz. Van még valami más is, amit nem értek, és éppen ezért továbbra is őt figyelem, és hagyom, hogy a többiek dermedten álljanak, és a vendégek is várakozzanak. Bo fontosabb…
- Rendben. Ha baj van szólj, és vissza jövök ide. - bár fizikailag nem megyek el, érezheti, hogy osztott a figyelmem, amikor a vendégekkel beszélek. Számomra ez nem okoz nehézséget, de Bo-nak talán rosszul esik, főleg azok után, amit tettem vele. Beszélni fogok még vele, amikor már nem kínozza a tesztoszteron, sem bármi egyéb folyamat. Amikor már vele tudok beszélni, és nem a testtel, amibe került…
- Az ajánlat elfogadható a számunkra ebben a formában. Viszont tudni szeretném, hogy mikor szándékoztok nekünk segítséget nyújtani, és mikor várjátok el tőlünk a segítséget. Továbbá még ezen időpontok előtt meg akarjuk vizsgálni a kódokat. A bizonyítékok, és a bizalom szép dolog, de a megfelelő időben van rájuk szükségünk. - vagyis hiába bízok én Bo-ban, és a döntésében, a többiek nem ilyen elnézőek, és ezt is figyelmbe kell vennem. Ezen megoldás révén viszont mindenki elégedett lehet, és a készültségi szinten is csökkenthetünk.
- Mindenki térjen vissza a feladatához. Csak kettő őr maradjon a vendégek cellájában, a legközelebb állok. - adom ki a parancsot a virtuális térben. Nincs ellenvetés, most még kérdés sem, és ennek legalább örülök. Így is elég óvatos vagyok, a két őr is csak a Dracok miatt marad. Egyébként… egyedül is el tudnék bánni velük, ha mégis fordulna a kocka, a tartalék testem miatt pedig továbbra sem aggódom…

Egy erősebb mozdulattal megmasszírozom a halántékomat, mert épp ebben a pillanatban, és helyen találta ki a fejem, hogy elég volt a hülyeségből, és inkább felrobban…
- Hát abban én is teljesen biztos vagyok, hogy nincs a nadrágodban az, aminek ott kéne lennie… - tuti, hogy még Chris is rendelkezik a megfelelő paraméterekkel, ez az AI viszont nyilvánvalóan azt sem tudja, hogy pontosan mire való a…hmm… nadrágja. Egész biztos vagyok benne, ha azt mondanám neki, hogy húzza inkább a fejére, megtenné.
Ami azt illeti ezt ki is kéne próbálni…
Már csak azért is, mert engem szörnyen untat ez az egész, nem történik azon kívül semmi, hogy van egy kis durci, meg Pipi Húsos Táska (akinek tökei sincsenek ugye…), Chrisnek akarja adni az én babérjaimat. Meg a nagy büdös…
Regulus közben megszólal, és kénytelen vagyok felé fordulni. Meg ráfigyelni. Most akar iszogatni? Akkor már inkább kérhetne egy koktélt, cseresznyével, meg néhány feszes popsijú pincér fiúval.
De mindegy…
Hallgatom tovább, hogy mi sül ki ebből, mert még mindig van a képzeletbeli popcornból, amit korábban kipattogtattam…

  

Chrisre pillantok, azzal a megérzéssel nézünk össze, hogy óvodába kerültünk. Nem most kéne, amikor egy egész galaxis sorsa függ mindettől. Na, ettől meg aztán kicsit feszült leszek. Hát még Chris milyen lehet, hiszen az ő bőrét visszük vásárra majd...
Csendben figyelek, mert ebből is tanulok, és semmi olyan mozdulatot nem teszek, ami gyanúra adna okot. A legjobb fegyverem a hangom, mint rájöttem. Azt nem veszítettem el, hogy a suliba kezdtem el járni, sőt, dolgozunk azon, hogy még jobb szintre hozzuk, mint a Sethesheknél.  Így csak hallgatok, egészen addig, míg anya el nem “köhögi” magát. Megállom az arcvágást, ellenben kicsomagolom magam a kényelmes pózomból, vagyis a térdemen átvetett lábamat egymás mellé rakom, kiegyenesedek, és kicsit felemelem az egyik kezem.
- Kérhetnénk egy kis vizet? - visszanyelem, hogy anyunak. - Köszönöm!
S közben nagyon remélem, hogy ennél jobban nem vonódik be anya. Mert akkor itt kő kövön nem marad....

Bo még mindig nem stabil, semmilyen értelemben, de most nem tudom teljes mértékben ráfordítani a figyelmem. A hajón tartózkodik egy kéretlen csapat, és én még mindig nem győződtem meg arról, hogy a szándékaik teljes mértékben tisztességesek. Az ilyesminek egyébként is nagyon kicsi a valószínűsége, szinte elenyésző. Kizárólag akkor lehet ennek a konfliktusnak békés vége, ha üzleti megállapodás születik, mindkét fél számára elfogadható hozammal.
Éppen ezért figyelmen kívül kell hagynom, hogy összeszorul bennem valami, ahogy Bo-t látom. Úgy tűnik, hogy akkor is megsebzem, ha nem akarom, mert még azért is köszönetet mond, hogy kommunikálhat. Túl jól ‘neveltem’, és bármennyire is szeretném, ezt nem tudom csak úgy kitörölni belőle. Főleg most nem…
Hallgatom az AI szavait, és épp csak egy pillanatra fordítom el a fejem, amikor a nő köhécselni kezd. Látom rajta, hogy valami nem tetszik neki, feltételezésem szerint azért, mert ő a vezető. Mondjuk akkor nem tudom, hogy miért nem ő tárgyal. Jobban mondva, tudom. Bölcs döntés.
- És ez a bizonyos megsemmisítő kód… mi a garancia rá, hogy csak a célpontra fog hatni? Ha a mi rendszerünkön keresztül akarjátok küldeni, akár felénk is tudjátok fordítani egy kicsi módosítással. Számunkra ez kockázatos. - még nem mondok nemet, de ismertetem a tényeket. És még folytatnám is, ha nem érkezne egy hibaüzenet Bo-tól is…
- Egy pillanat… - felteszem a kezemet egy másodpercre, úgy tűnhet, mintha az analízishez kérnék időt. Valójában Bo felé fordulok az igazi testemmel, közelebb megyek hozzá, és megérintem az arcát. Valami baj van. És mivel az okát jelenleg nem tudom, az sem egyértelmű, hogy miként tudnék segíteni.
- Bo…. szólalj meg kérlek… mi a baj? Ők teszik ezt veled? - hiába adtam parancsot a társaimnak, a feszültség belőlem kiszivárog, és számukra is egyértelmű lesz. A többség át is veszi, ismét fokozódnak az indulatok, és csak azért nem mozdulnak, mert még mindig nem adtam parancsot a mozgásra. És nem is fogok. De az indulatok erősen forrnak…

Nulla humorérzék. Tényleg nulla. Ezt még a formás hátsó sem ellensúlyozza. Vagyis csak rövid ideig, maximum egy éjszakára…
- Ügyes fiú vagy. Majd ha érteni fogod a viccet is, buksi simit is kapsz. - ezzel én lezártam. Az elején még mókás volt, de aztán teljesen elrontotta.
Ezért viszonylag csalódottan, és egyre türelmetlenebbül várom, hogy ebből kisüljön valami. Nem kerüli el a figyelmem, hogy nagyon forróvá vált a hangulat, pedig mindenkinek a ruhája a helyén maradt. Kedvem lenne popcorn is elővenni, annyira kínlódnak. De végül… nem lőnek le senkit. Most már tényleg csalódott vagyok.
Ugyanis annak ellenére, hogy mindent rájuk akartam hagyni, kénytelen vagyok közbeszólni. Vagyis közbe köhécselni. Még, hogy Chris derítette ki, hogy kicsoda a robot spiné…
Ha esetleg nem hallották meg, hogy köhécseltem, ismét megteszem, ezúttal sokkal hangosabban…
Balfékek…

  

Nem a fogalom magyarázatra voltam kíváncsi, de nem szólalok meg. Bo válaszolt a kérdésemre, legjobb tudása szerint így nincs okom arra, hogy kötekedjek. Már csak azért sem, mert… ismét látom rajta a fájdalmat, amit korábban is. Amit én okoztam. És az, hogy nem ismertem fel azt, ami az orrom előtt volt…
Éppen ezért is vagyok sokkal óvatosabb (és feszültebb), amikor ismét hozzá akarnak férni a tudatához. Féltem őt, nem akarom, hogy át kelljen mennie ugyanazon, mint korábban, azt pedig még kevésbé, hogy ismét veszélybe kerüljön…
De megértem, hogy ezek a látogatók mások, mint a korábbi támadóink, legalább… néhány tagjuk…
- Rendben. - megbízom Bo szavában, többek között azért is, mert a biztonsága, az ő érdeke is. Ha megsérülnének az adatok… Még én sem lennék képes megmenteni őt. De azért megpróbálnám…
A kommunikációt viszont nem fogom akadályozni, ahhoz nekem nincs közöm. Az-az ő dolga.
De úgy tűnik, hogy félreérti a szavaim, mert végül megszakítja a kapcsolatot. Épp olyan lendülettel, mintha parancsot kapott volna. Megállok a mozdulatban.
- Nem kell megszakítani a kapcsolatot, ha nem akarod. Kommunikálj, ahogy csak szeretnél. Én a saját üzeneteimet fogom átadni. Kezdve azzal, hogy tudnom kell, mit akarnak tőlünk. - a kérésemnek megfelően, először az hangzott el, hogy mit tudnak nekünk ajánlani. Kétségeim ugyan támadtak, de értékesnek találtam az ajánlatot. Így jön az, hogy ők mit kérnek cserébe. Az üzletek így működnek.
Azonban nem csak én érzékeltem, hogy mi történt Bo, és a Chris nevű között. A társaim számára Bo nem is létezik, csak a Központi Memória, amihez hozzáfért valaki. Ebből a szempontból érthető, hogy ők is meg akarják védeni.
Abból viszont nem, hogy én nem adtam erre parancsot. Egyszerű biztonsági intézkedéseket természetesen végre kellett hajtani, kezdve azzal, hogy a tartalék testemnél is van fegyver, de ezen kívül… a hajóra érkezők vendégek. Még azok, és nem támadok…
Ezért egyértelmű parancsokat kell adnom a társaimnak.
- Javaslom, hogy térjünk rá a tárgyra, és fogjuk rövidre a megbeszélést. A kommunikációs tettek… nem nyerték el mindenki tetszését… - jelentőség teljesen nézek a Chris nevűre, a társaimat pedig hátrébb küldöm. Engedelmeskednek, de… számos hibaüzenetet kapok, és persze javaslatot is. Egy részük a vendégek kiiktatására vonatkozik, a másik Bo biztonságos helyre vitelére. Egyik sem túl jó ötlet, mert… csak úgy érzem őt bizontságban, ha a közelemben van…

A galaktikus történelem… Ebben a rendszerben annyira kusza, hogy már az is meglepő a számomra, hogy még nem pusztították el saját magukat. Rendszer szinten…
Egyelőre viszont ennyi információ van, és ezt is figyelembe kell venni, minden döntéshozatal során.
- Rendben. - megvárom, míg Bo megkeresi az információt, több okból is. Egyrészt, így én tudom másra fókuszálni a kapacitásomat. Másrészt… szeretném, ha legalább hasznosnak érezhetné magát Bo. Ha érezné, hogy… én figyelek rá, amennyire tudok…
- Hmm… Nos akkor ez az AI kifejezetten hasznos lenne a számunkra. Csak tartok tőle, hogy túlságosan is felhívnánk magunkra a figyelmet, ha most foglyul ejtenénk. - egy ilyen vegyes csapatnál nem lehet előre kiszámítani a dinamikát. Talán jól reagálnának arra, ha az AI maradna velünk, talán nem… Mindenkit elfogni semmiképp sem lenne bölcs, mert biztosan a keresésükre indulnának a számunkra kellemetlen fajok is…
A szándék ugyanis egyelőre békésnek tűnik. Az nem derült ki, hogy mit akarnak tőlünk, de az már igen, hogy mit ajánlanak.
Elfogadható. És éppen ezért csapdát szimatolok…
Bo, pedig mintha épp a megérzést, a számos lehetőség egyikét erősítené meg, megváltozik. Történik vele valami, amit én még nem érzékelek.
Aztán hirtelen megkapom a jelzést…
- Tesztoszteron? - a hangom jóval határozottabb lesz, szinte dühös. A tartalék testemet fel is készítem a mozgásra. Fegyver van nála…
De végül nem veszi, és nem veszem elő. Bo szavait, és a kapcsolatfelvétel tényét hallva, maradnak lent a kezeim.  A nyugalomtól viszont nagyon távol állok. Még mindig nagyobb az esély a katasztrófára, mint a békére…
- Nem csak veled, hanem a Központi Memóriával is… - ezt nem engedhetem, a társaimról nem is beszélve. Egy rossz mozdulatra vagyunk attól, hogy fegyveres konfliktus alakuljon ki…
A látogatóink viszont egyelőre csak azt látják rajtam, hogy megdermedek, és a tekintetem szigorú lesz. Nincs bennem sem kedvesség, sem diplomáciai érzék, az erőnket ugyanis meg kell mutatni. Nem vehetik fel a kapcsolatot a Központi Memóriával. A probléma viszont az, hogy Bo-val igen…
Mélyet sóhajtok, és Bo-ra nézek…
A könnyek ismét felgyűltek az arcán, ám most nem értek ebből semmit. Ennek nem lehet köze ahhoz, ami korábban történt, vagy… talán mégis? Netán a Chris nevezető mondott neki valamit? Nem engedem, hogy bántsa őt…
A látogatóknál ismét megfeszülnek az ujjaim, egy újabb készenlét. Hogy aztán végül enyhüljön a tartásom, és az ábrázatom is, miután Bo szavait is hallottam…
Ő ugyanis nem fájdalomról, vagy sértésről beszél, hanem bizalomról. Tudom, hogy az mi…
- Kommunikálj vele úgy, és ahogy csak szeretnél. Az üzeneteket átadom én a tartalék testemen keresztül. -  nem kizárni akarom a kommunikációból, épp ellenkezőleg. Ha ez a Chris nem bántja, és beszélni akar vele, beszéljen. Nekem nincs közöm hozzá, amíg nem érinti a Központi Memóriát. Még akkor sem, ha a kettő most különösen összetartozik…
- És mi lenne a ti kérésetek? - már nem tudom, hogy a Chris nevezetű, vagy a Robert nevű vezeti a beszélgetést, így mindkettő felé elfordul a tekintetem pár másodpercre. Majd persze rátekintek a többiekre is. Szokatlan, hogy ennyire csendben vannak, és ez sem tetszik.
Valójában minden érzékem azt súgja, hogy egy újabb katasztrófa készülődik…
Ezt pedig az is jelzi, hogy a társaim egy része gyülekezni kezd a helyiség előtt, ahol a vendégeink vannak. Erre nem adtam parancsot, de egyelőre nem is tiltottam meg. Most fogom…
- Mindenki. ÁLLJ… - nem hívom vissza őket egyelőre, mert valószínűleg okkal indultak meg. De most már várni kell. Túlságosan is kiéletezett a helyzet…

Sokáig meg voltam győződve róla, hogy a macskák a leglassabbak. Szellemileg. Aztán találkoztam egy pár madárral és… még mindig a macskákat tettem a lista aljára. Na de ez a robot pali… Ha nem lenne ilyen formás hátsója, valószínűleg kinevetném. Ja… Még így is kinevetem. Hangosan…
Miután befejeztem, és újra tudok beszélni, válaszolok neki. Mosolyogva…
- Te vagy a Pipi Húsos Táska. - még rá is mutatok a Robot Pasira, akinek a nevére egyébként már nem emlékszem. Nem baj a Pipi Húsos Táska egyébként is sokkal jobb…
- Jegyezd meg, mert mostantól így foglak szólítani. - rákacsintok, csak, hogy legyen még egy kis gondolkodni valója. Bár tényleg olyan lassú, mint a… nos a régebbi gépeink az Orioni vadászgépekhez képest…
Szégyen…
De ha ezekkel a robotokkal jobban megy az üzletelés, talán lesznek még nekünk is csúcssebességű hajóink…
Már csak azért is, mert Szőke Bige határozottsága tetszik. Mintha magamat látnám. Kevésbé csinos verzióban… De engem is az érdekelne, hogy számomra… öhm… szóval számUNKRA mi az előnyös. A többi csak rizsa meg adózás…
Ezért továbbra is csöndben maradok, és csak bólogatással megerősítem a Pipi Húsos Táska szavait. Aztán meg várok. Várok- várok és…
Nagyon remélem, hogy elkezdenek pontot tenni ennek az ügynek a végére, és nem kell átvennem a szót. Akkor ugyanis nem tudnék felelősséget vállalni azért, hogy… mindannyian visszaérjünk a hajóra. Épségben…

  

Bonak nincs észrevétele az érkezőkkel kapcsolatban, így teljes mértékben a saját tapasztalataimra alapozva hozok döntést. Biztonság. Elsődleges szempont, megelőzi még a diplomáciai jelenségeket is, különösen a nemrég átélt támadás fényében…
De azon történések analízisét most teljesen félreteszem, ezek a ‘vendégek’ ugyanis biztosan nem abból a szociális körből vannak, mint a korábbi támadóink…
Bo pedig végül megszakítja a pihenő állapotát, és a panelhez lép, amikor közeledik a dokkolás.
- Andromédai és negatív Dracok? Érdekes csapat összetétel… - vagyis szokatlan, és az a jelenlegi helyzetben nem előnyös. Odalépek Bo mellé, és én is vetek egy pillantást a panelre, de az ő munkáját nem akadályozom, és nem is szakítom félbe a mondandóját.
Egy pár pillanatra viszont elnémulok, amikor egy AI jelenléte is szóba kerül. Most nem kifejezetten örülök a ‘kollégáknak’...
- Az A.I–ról van még valami adatunk? Bármi, ami utal arra, hogy milyen szerepet vállalt az itteni fegyveres konfliktusokban? - bölcsebb lett volna még az érkezésük előtt begyűjteni minden információt, de a késlekedés sem túl jó taktika. Bizonytalanságot sugall. Így marad az, hogy alkalmazkodunk a szándékhoz, amivel érkeznek.
Nekem pedig egyenlőre gond nélkül sikerül irányítani a tartalék testet, és figyelemmel kísérni a panelen felugró információkat. Bo szavait is képes vagyok egyelőre követni.
A figyelmem viszont egyre inkább az érkezőkre irányul, ugyanis viszonylag hamar fel is fedik, hogy milyen céllal érkeztek.
Nem adom jelét meglepettségnek, vagy bármilyen más érzelemnek. Egyelőre a készültség is marad, bár arra parancsot adok, hogy a fegyvereket fokozatosan lejjebb engedhetik az őrök, amennyiben továbbra sem érkezik ellenséges reakció a csapattól.
- Üdvözöllek Chris az Andromédai képviselő. Békés szándékotok békés fogadtatást von maga után. - parancsot adok, hogy a fegyvereket tegyék el az őrök. Természetesen a helyiségből azért nem fogják kirakni őket, még mindig elő tudják venni őket viszonylag gyorsan, ha történik valami…
- Viszont azt javaslom, hogy kezd azzal az ajánlattal, ami a számunkra kedvező. Ellenkező esetben nem tudom garantálni, hogy fenntartjátok az érdeklődésünket. - továbbra sem közlök ellenséges szándékot, semmilyen formában. A találkozót viszont jogomban áll bármikor megszakítani. Ezért a jó tanácsot, amit adtam remélhetőleg megfogadják, és folytatjuk ugyanebben a hangnemben a tárgyalást.
Viszont éppen, amikor hellyel kínálná a csapatot a tartalék testem, érzékelem, hogy Bo adatfolyamában megváltozott valami. Egy vészjelzés. És ezt követően vizuálisan is megbizonyosodom arról, hogy valami nincs rendben vele…
- Bo? - a tekintetem kissé fátyolos, ugyanis továbbra is egyszerre ‘látom’ a két helyszínt, de a testem Bo felé fordul. És rögtön analízisbe kezd…

Nagyon remélem, hogy lesz értelme ennek az egésznek, mert kezdem nagyon unni a dolgot. Elvileg a nők készülődnek sokáig, aztán ehhez képest… hát nem csodálkoznék, ha ezek neki állnának kibeszélni az aktuális “mi vagyunk a jófiúk” ruha trendet, az effektív indulás helyett.
De rendes leszek, mert… most épp ez áll érdekemben…
- Óóó te kis Pipi Húsos Táska… hát én már akkor is ehhez hasonló diplomáciai ügyeket intéztem, amikor te még hosszas analízissel próbáltad fejtegetni, hogy a “vidd ki a bilit” vagy az “idd ki a bilit” a helyes kifejezés. De tudod mit? Csináljátok. Majd felkaparom a maradékotokot, amikor bebukjátok. - még a kezeimet is szétteszem, mert nekem teljesen mindegy. Ha ezek elrontják, legfeljebb megölik őket. Akkor majd én elintézem, amit ők nem tudtak… Azzal pedig egy kicsit sem foglalkozom, hogy a kiváló becenév, amit a robot pasinak találtam, valójában jobban illene a Kisfiúra. Nekem tetszik, ezért mostantól bevezetem.
Regulus felé viszont lövellek egy szigorú pillantást, amiből remélhetőleg érterni fogja, hogy azt várom el tőle, hogy csendben maradjon. Pontosabban nem is a csend a lényeg, hanem a nyugalom. Nem szabad beleszólnia abba, ami történni fog, mert ha megteszi… lehet, hogy ő is kap abból, ami kudarc esetén jár. Azt pedig nem fogom hagyni. Ha bárki bántani próbálja Regulust…
Ki fog derülni, hogy nem csak a csinos, a sarokban mosolygó hölgyike típus vagyok…
Érkezés után viszont ellenállok annak a késztetésnek, hogy hangosan felhorkanjak a bevezető szöveg után. Fegyvert szegeznek ránk, és a Kisfiú ezzel a dumával akar boldogulni? Nem lesz ennek jó vége…
De szabotálni nem fogom a tervet. Ha elbuknak, majd átveszem a helyet (egy jó hangos “én meg mondtam…”) kíséretében, meg nagyon fogok nevetni, viszont szándékosan nem generálok ilyen helyzetet. Már csak Regulus miatt sem…

  

Valami megint megváltozott a hangulatban. Lehet, hogy csak egy apró részlet, vagy épp egy komolyabb érzelem befolyásolja az adatokat, de érzékelem. És nem erősít meg abban, hogy helyesen cselekszem…
A logikai láncolat viszont egyenes. Nincsenek hurkok, sem többségben lévő ismeretlen tényezők. Vagyis az eredmény kiszámítható. Ez pedig mindenképp optimálissá teszi a helyzetet más alternatívákhoz képest.
Ezt végül Bo is belátja, és ha másra nem is… ez arra mindenképp jó, hogy biztosítson arról, a motivációmat érti. Még úgyis, hogy már nem áll fenn közöttünk a kapcsolat…
Ezért igyekszem nem húzni tovább az időt a kérését követő válasszal sem.
A meglepettsége mégis… okoz bennem egy igen kellemetlen érzést. Nem szokott hozzá, hogy engedékeny vagyok.  És még csak nem is hibáztathatom ezért…
- Szívesen. - ha ezzel könnyítek a helyzetén… természetes, hogy törekedni fogok rá, hogy teljesítsem a kérését. A teste fölött… egyedül én rendelkeztem. A többiek programjában nem szerepel, hogy ezen a módon is az elméjét kell irányítani. Egyedül az enyémben. Csak már nem akarok ennek a késztetésnek engedelmeskedni, mert… van mellette más is, ami ellentmond mindennek, ami korábban természetes volt.
Bo tevékenységét pedig nem szakítom félbe. Egy ideig figyelem, hogy miként dolgozik a testén, majd egyéb fontos javítások miatt a figyelmem visszafordítom a kapcsolatra, ami közte és a hajó között jött létre. Tim szerepe ebben továbbra is nagyon aggasztó. És további intézkedéseket fog igényelni a részemről…
Viszont mielőtt eljuthatnék eddig üzenetet kapok. Váratlant. Valóban nem jelentkezett be hozzánk senki, és a történtek fényében nem is igazán vagyok tárgyaló kedvemben. De akár fontos is lehet. Főleg az alapján, hogy egy helybéli AI és egy Andromédai is jelenést kérvényez.
- Kerüljenek az elkülönítőbe. Ahhoz a helyzet kapnak hozzáférést, a hajó többi részéhez nem. És természetesen fegyverekkel várjuk őket. Nem áll szándékomban bántani őket, elég, ha látják, hogy nem vagyunk védtelenek. De ha ellenségesek a szándékaik… - egyelőre nem kell befejeznem ezt a mondatot. Majd akkor adok parancsot, ha ez megtörténik. Egyéb esetben elég lesz az is, hogy felkészülten, vagyis felfegyverezve várjuk őket, de nem kell használni, és bármilyen erőszakot alkalmazni, ha nem adnak rá okot.
Továbbá van még egy óvintézkedés, amit épp ideje bevetni a történtek fényében.
- Hozzátok elő a tartalék testemet is. Azzal veszek részt a találkozón, és innen fogom irányítani.  - Bo-ra nézek, hogy neki van-e hozzáfűzni valója a kiadott parancshoz. Kis esély látok rá, hogy módosítanék a parancson a kérésére, elvégre ez a logikus egy ilyen váratlan látogatás esetén, egy számunkra idegen rendszerben. De mivel ő közelebb áll az Andromédaiak fajtájához, mint mi… Lehetnek meglátásai, amit szívesen meghallgatok.

Az indulás óta egyetlen talánynak szenteltem minden figyelmemet. Egy kérdésnek, amire mindenképp választ akarok kapni, mert tudom, hogy elengedhetetlen a lelki békéhez. Ez pedig nem más, mint hogy “ki a legszánalmasabb ebben a csapatban?”
Könnyű lenne a kis tejfölös szájú és hajú, spiné kedvenc kisgyerekre mutogatni, de kaptam egy robo palit is, aki valószínűleg azt sem tudja, hogy a stratégiai nyílása elől van vagy hátul… Ez így nehéz döntés…
Főleg annak fényében, hogy van még egy jelöltem, aki nem csak a szánalmas, hanem a balfasz kategóriában is erősen előkelő helyen áll. Igazából egyre előkelőbb helyen áll minden téren… Ez én magam lennék…
Mert végső soron én vagyok az, aki belement ebbe, és úgy gondoltam, hogy kiváló ötlet lesz ehhez a szedett vedett csapathoz csatlakozni. Még az sem mentség a részemre, hogy a fiam is eljött segíteni, mert neki eleve ez a kötelessége, ha olyan pozició kerül kilátásba a számomra, mint a Királynői. Vagyis…
Nagyon ajánlom mindenkinek, hogy rohadtul csillogjon az a korona, amiért belementem ebbe…
- Tudom, hogy csak nekem vannak itt formás virgácsaim, de attól még szedhetné mindenki a saját végtagját. Haladjunk már… - nincs pontos címzettje a kijelentésemnek, leginkább mindenkihez szólok egyszerre. A hajamat pedig szépen hátrasimítom, és a ruhámat is megigazítom, mielőtt bárhová mennénk.
A mozdulatban viszont megakaszt, hogy Regulus a vállamnak dönti a fejét…
Nem épp a legpéldamutatóbb mozdulat egy jövőbeli királynő jelenlétében… Szinte érzem a kényszert, hogy ellökjem magamtól, mert milyen puhaságot mutatok már ezzel rögtön az elején…
De azt is érzem, hogy nagyon jól esik, mert az utóbbi időben nem igazán tolta elém a képét a kis szaros. Vagyis még a megölelését is erősen megfontolnám, ha nem lennének itt ennyien…
Mivel ez komoly dilemma, és jelenleg tényleg a tervünk tovább vitele a célom, nem mozdulok, és nem is mondok semmit. Úgy teszek, mintha teljesen természetes lenne Regulus mozdulata (nyílvánosan is…)
A mosolyt viszont nem engedem fel az arcomra. Marad a szigorú tekintet, ahogy egy királynőhöz illik…