The age of Aquarius

Úgy tűnik, hogy nem haragszik rám, vagy csak gyorsan megenyhül, de ez számomra mindenképp kedvező. Hiszen hiába nem volt szándékos, kellemetlenséget okoztam. Magamnak is. Az pedig sosem jó…
Viszont ismét előkerül az “uram” megszólítás, és még mindig nem tudom hová tenni. De azt hiszem lassan már kéne, mert még az is előfordulhat, hogy a korom miatt nem fog elfogadni engem a legénységben. Ez sem lenne túl jó a számomra. De még bízom benne, hogy csak félreértettem a szándékát.
- Köszönöm. De óra közben már figyelni szeretnék, és nem a jegyzetekkel bajlódni. - azokkal csak előre akartam egy kicsit készülni, hogy ne nézzek teljesen bambán az oktatóra, és valami fogalmam legyen arról, hogy miről fog szólni az előadás. De most épp amiatt leszek dekoncentrált, mert előre akartam készülni. Pontosabban félig süket, de még van esélyem remélem teljesen helyrerázódni.
A többiek viszont szállingózni kezdenek.
- Köszönöm Cole. Inkább most már az előadás után kérek segítséget. Nem bánod, ha melléd ülök? - teljesen megérteném, ha inkább hallótávolságon kívül tartana engem, és a karórámat is, de mivel nem ismerek itt senkit, neki meg legalább a nevét tudom, szívesen ülnék mellé az előadás alatt. És mivel egyelőre csak Colehoz hasonló fiatalokat láttam bejönni és az oktatót nem, gyorsan megkérdezem, ami már egy ideje foglalkoztat.
- Miért hívsz egyébként uramnak? Ennyire kilógok a sorból? - nem fogok megsértődni, ha azt mondja, hogy igen. Nem vagyok vak, már érzem, hogy itt én vagyok a legidősebb. De ez engem nem zavar. Kérdés, hogy a fiatalok mit szólnak ahhoz, hogy egy idős, de egyébként rendkívül tapasztalatlan (és technikai analfabéta…) is van az újoncok között…

“Uram”. Ismét így szólít. És közben össze is zavar… Én ugyanis kadét vagyok, de… lehet még nem számítok annak, és a korom miatt szólít így? Talán ezt ki kéne deríteni az előadás előtt…
- Örülök a találkozásnak Colt kadét. Én Sebastian vagyok. - nem merem hozzátenni, hogy kadét. A titulusoknak itt ugyanis jelentősége van… No meg kis híján megvakítottam szegényt, így most próbálom… összeszedni magam, meg a karórám…
- Jól jön minden segítség… - az arcom egyre kétségbeesettebb, mert… finoman szólva is ironikus, hogy kifog rajtam a technológia. Ezek egyszerű dolgok, míg az élőlényekkel bánni… nos az finoman szólva sem mondható könnyű feladatnak…
Felsóhajtok, amikor odanyúl az órámhoz, és kikapcsolja. Néhány pillanatig nem is hallok semmit, csak a csengést a fülemben. Majd azt is, ahogy a levegő áramlik a tüdőmben…
- Köszönöm… Hálásan köszönöm… - nézek rá, és a kétségbesést felváltja egy örömteli mosoly. Halványodik ugyan, mikor lerogy a székre, de csak azért, mert… nem akartam kellemetlenséget okozni.
- Sajnálom… Nem… vagyok túl jó az új technológiával… - a természetet szeretem, az áll hozzám közel. Mindig is így volt, minden életciklusomban. Voltam már egyszerű virág is, amit úgy hajlított a szél a magaformájára, ahogy csak akart. Szerettem azt is.
Ez viszont egy másik élet, és már régóta ebben a testben vagyok. Láthatóan és érezhetően régebb óta, mint Colt. Kadét…
- Még szerencse, hogy nem akkor hoztam elő, amikor már mindenki megérkezett. Mennyi fület küldtem volna egy időre pihenőre… - bár ez egy kicsit sem lett volna jó, szörnyen zavarba hozott volna (még így is, hogy csak Colt Kadét van itt…), de végül… elnevetem magam. Hangosan és jólesően.
Így szeretem kezelni a kellemetlenségeket…

Örülök neki, hogy megérkezett még valaki. Szeretem a társaságot. Kifejezetten magányosan töltöttem az elmúlt néhány évet, ezért szinte bárkinek örülök. A negatívoknak nyílván nem…
Ez a fiú viszont szimpatikus. Tetszik az aura, ami körbeveszi. Kicsit ugyan zilált, de… biztos izgul ő is. Talán barátok is lehetünk még.
Viszont mielőtt mosolyoga köszönhetnék neki felemeli a kezét. Erre emlékszem. Ez a tisztelgés. Nem tudtam, hogy a kadétoknak is kell egymás között… Vagy ő az oktató?
Mindenesetre viszonzom a tisztelgést, és…
Hmm… “Uram…” Úgy tűnik ez a hierarchia dolog tényleg nem vicc…
Marad a kezem a homlokom előtt, amíg válaszolok.
- Semmi baj… Nem késett el… Kadét? Vagy Uram? - leteszem a kezemet. Biztos van némi zavar az arcomon, de a mosolyom talán kendőzi valamennyire…
- Épp az jegyzeteket készítem elő… de nem boldogulok ezzel a szerkezettel… - mutatok a karórára, a csuklómat megemelve. Így pedig a kijelző elmozdul és a falról a fiú arcára kerül a hologram kép. Nagyon kicsiben…
- Elnézést… - felemelem ismét a kezem tisztelgésre. Így természetesen már nem fogja elvakítani a fény. Főleg, mert aztán inkább kikapcsolom a karórát. Teljesen…
Nagy kár, hogy éles, visító hang társul a kikapcsoláshoz…
- Ne-ne-ne-ne- neeeeeeee….. - nem tudom túlharsogni. Túl hangos…
És nem tudom, hogy mit kéne most csinálni…
Kétségbeesetten nézek a fiúra… A karórám ugyanis nem reagál semmire…

Még nagyon furcsa nekem ez a hely. Mindig is tudtam, hogy a technológia sokkal fejlettebb annál, mint amihez én hozzá vagyok szokva, de azért a folyamatos természetközeliség után bekerülni egy ilyen helyre…
A furcsa nem is elég kifejező szó…
Ugyanis már a ruhámnál elakadtam. Sokáig bökdöstem, még csipkedtem is, amikor felvettem, hátha lesz valami rejtett funkciója, amitől repülni kezdek, netalán étel potyog ki belőle, de… nem történt semmi. Csak egy egyszerű ruha…
Ehhez képest a szobám ajtaja nem engedett ki addig, amíg meg nem beszéltem vele a napomat. Nem csak azt, hogy mit fogok csinálni, hanem azt is, hogy érzem magam…
Ezek után nem tudom, hogy mi lesz az első kiképzésemen…
Azonban elsőként érkezek, és persze rajtam van az egyenruha is, amit kaptam. Már csak helyet kell foglalnom…
Kiválasztom az egyik szimpatikus ülőhelyet. Az akvárium mellettit. Egy kicsit távolabb van a többi helytől, de ez engem nem zavar. Biztos lesz majd másik alkalom, amikor megismerhetem a társaim.
Most elsősorban tanulni akarok, így elő is hívom a jegyzeteket - amit előre elkértem - a karórámról.
Nagy kár, hogy ahelyett, hogy megjelenne a hologram a csuklóm fölött, a falra kerül ki, óriási méretben…
Rossz virtuális gombot nyomtam…
-Ahh… - próbálom eltüntetni, de csak további anyagok jönnek be. És képek is. Az otthonomról… A korábbi otthonomról…
Ekkor hallom, hogy valaki belép a helyiségbe…