Route 66

Dylmair sokkal jobban ismeri a Terrát, ezért bízom benne, ha azt mondja, a rágó egy jó találmány. Meg egyébként is mindig megfogadom a tanácsait.
- Akkor kipróbálom. - elmosolyodom, és veszek egy rágót. Amikor rágni kezdem, hirtelen nagyon furcsa érzés, és az íze is összeráncolja az orrnyergemet. De aztán jobb lesz. Sőt. Nagyon jóóóóó….
- Ez nagyon finom. Viszünk majd haza is? - tudom, hogy itt nem szabad kimondani, hogy Spica. És csak a humanoid alakunkban lehetünk. De ha vannak ilyen jó kis találmányok, abból be kell vásárolni. Talán nem is olyan rossz hely a Terra.
Végül az autó kölcsönzős is megbékél azzal, hogy… Dylmair egyetlen választási lehetőséget ad neki. Nekem is megfelel a 400 km, bár azt nem tudom, hogy az pontosan mire elég. Nem baj. Együtt vagyunk, és nekem ez a fontos.
- Szuper. Akkor mire visszaérünk, már rutinos sofőr leszek. - azt hiszem a Terrai sofőröknek van sapkájuk is. Nekem sajnos nincsen. De még szerezhetünk egyet…
- Te is. - kacsintok Dylmairra, mert én tudom, hogy ő is nagyon aranyos, és édes. Velem legalábbis. A bunkókkal… hát nem igazán, de szerintem nekik meg is kell mutatni, hogy nem oké, amit csinálnak. Én sosem merek szólni, pedig engem is zavar, ha valaki modortalan.
- Biztosan. -  mert nem is sietünk, lesz időm nézelődni a boltban. Még az sem zavarna, ha sokan lennének. Szeretem az emberek energiáját, még a negatívat is. Mert én érzem azt is, hogy miért lebegnek benne, és hogy merre fejlődhetnek még. Akármerre. Számukra a határ a csillagos univerzum.
De úgy tűnik, hogy vannak, akik még nagyon távol vannak tőle. Vagy csak én nem értem teljesen, hogy mi történik. A csibézést például csak akkor értem meg, amikor Dylmair odalép a férfihoz, és megfogja az ágyékánál. Az meg egyből elhallgat, és a taps után, még el is szalad. Tehát ez egy játék. Csak szerintem inkább olyannal kéne játszani, aki szimpatikus. Ez a férfi nem volt az.
- Rendben. - bólintok végül, mert ha Dylmairnak nincs kedve ilyet játszani, nem fogom erőltetni. Majd kipróbálom én! Nem akarok kimaradni a mókából, ha már idejöttünk. És ez az volt.
- A gyümölcs jöhet. Meg a mag is. Főleg, ha van olyan, ami a kertben is. - azt nagyon szeretem. Nem tudom, hogy a Terrainak van-e hasonló, de ha igen, szívesen ennék olyat a fagyival. Vagy ha nincs, majd viszünk haza is fagyit, és itt a gyümölccsel eszem. Bárhogy is lesz, alig várom, hogy falatozni kezdjünk az autóban. Én ennék itt is, de azt már tudom, hogy előbb fizetni kell. Akkor már inkább kint, nyugalomban.
Előbb viszont… úgy tűnik Dylmair kiszúrta, hogy figyelek valakit, akivel szívesen játszanék.
- Azt hiszem igen. Van valaki, aki nagyon szimpatikus. - ahogy jobban megnézem magamnak, duplán az lesz, mert kiderül, hogy igazi csibe. Hát a Teremtő is azt szeretné, hogy vele játsszak.
- Ott az alacsonyabb férfi, sapkában. És időnként tollakban. - a férfi Avian, ezt Dylmair is észre fogja venni. Illetve nagyon jó a sapkája. Ha szépen kérem, talán oda adja nekem, és akkor igazi Terrai sofőr leszek. Nagyon szeretném, ezért Dylmair érezheti is, hogy még mindig belé karolok ugyan, de megtettem egy lépést a férfi felé. Őt nem elhúzva persze.
- Mindenképp. Oda is megyek hozzá. Már értem a játékot. - nagyon széles lesz a mosolyom, ezért ha Dylmair nem állít meg, odasétálok a férfihoz. Talán elsőre furcsán fog rám nézni, mert biztos érezni fogja rajtam ő is, hogy nem vagyok Terrai. De ez épp így jó. Mert kedvesnek is tűnik.
- Szia. Ayda vagyok. Nagyon tetszik a sapkád, és szeretnék veled csibézni. - Dylmair nem beszélt ennyit, de remélem az nem baj. Ugyanis miután befejeztem, amit mondtam, én is megfogom a férfi ágyékát, amilyen erősen csak tudom. Gondolom neki is el fog akadni a szava. De azt nem szeretném, hogy még azelőtt elfutna, mielőtt elkérhetném tőle a sapkát.
- Nekem adod a sapkád? - még nem engedtem el, csak azután, miután ezt is megkérdeztem tőle. A mosolyom pedig töretlen. Mert ezt a játékot nagyon élvezem.

- Áhá… akkor már értem. - vas jó, ami rohad az nem. A különbséget mondjuk annyira nem érzem, mert szerintem szép így is meg úgy is. De Terrai autónál nem mindegy. Megjegyeztem.
- Ez rágó? - kérdezem Dylmairtól, mielőtt vennék abból a csomagból, amit kínál nekem. Ha igennel válaszol, akkor kérek, ha nem… akkor biztos lesznek még kérdéseim, mert egyébként nagyon örülök már annak is, ha felismerek itt valamit. A Terraiaknak túl sok holmijuk van, nem is értem hogy képesek megjegyezni mindennek a nevét. Bár az agyukban van elég hely, hiszen bizonyos dolgok meg pont nincsenek benne…
- Ha nem hozzák vissza az autót akkor nem kapják vissza a kauciót. - jelenti ki a férfi, nagyon határozottan. Nekem is beugrik a kaució szó, és pont emiatt nem izgulok. Az is pénz. Nem azért adtam neki, hogy visszaadja, ezért részemről tartsa meg nyugodtan. Mi meg majd oda visszük az autót, ahová akarjuk…
- Kiengeeeeeed igen. Köszi. - pislantok Dylmair felé, majd újra az út felé fordulok. Akkor kienged. És így haladunk is. De még hogy…
- Óóó… akkor majd visszafelé is vezethetek én? - eddig nagyon élvezem. Főleg azt a részét, hogy Dylmair is láthatóan jól érzi magát. Ezért jöttünk ugye. De tudom, hogy a Terra azért nem olyan hely, mint az otthonunk és figyelnünk kell… tulajdonképpen mindenre.
- Akkor finom is vagyok. - mosolyodom el, mert a Mazsola szerintem bók volt. Nem zavar, hogy még gyakorolnom kell a vezetést. Legfeljebb megtartom az autót, hogy vezethessek még. Biztos van itt a Terrán olyan hely, ahová el tudjuk rejteni…
- Igen a csípőset. Azt nem tudom miben volt. - talán üveg… arra nem emlékszem. Csak ízre… ami nagyon finom volt egyébként, és jól estek még a könnyek is.
Az viszont kezd kevésbé tetszeni, hogy ennyire néznek minket. Nem érzek semmi kedveset a pillantásokban inkább… valami nagyon tolakodót. Ezért is fordulok határozottan Dylmair felé, amikor elkezdi mondani, hogy mi a probléma.
- Akkor mi?- persze nem fejezi be… És nem is lesz rá igazán alkalom, mert valaki megzavar minket. Csibézni akar… Nem tudom hogyan érti, de biztos nem úgy, mint Dylmair. És… kiderül, hogy tényleg nem. Tátva marad a szám, ahogy Dylmair odalép a férfihoz és… úgy tűnik, hogy eléggé fájt neki, amit csinált vele. Erre persze rögtön visszakozik a férfi, és már nem akar csibézni. Nem értek mindent, de nagyon tetszett ezért hangosan tapsolni kezdek.
- Ez nagyon jó volt. Még egyszer… - kérem Dylmairt, és még rá is mutatok egy másik férfira. Az alapján, hogy hol fogta meg csak férfival lehet ilyet csinálni. Megnézném még egyszer hogyan kell aztán kipróbálnám én is. Jó bulinak tűnik.
- Naná. Csak azt nem a fagyihoz persze. - ha tudom megfogom Dylmair karját, és úgy haladok vele tovább a sorok között. A férfiakat pedig jól megnézem, hogy tudjam kivel lesz érdemes majd nekem is gyakorolni. Nem a vezetést. Látok is valakit, aki szimpatikusnak tűnik. De pont az üzlet másik oldalán van…

- Szuper. - mosolyodom el, és biccentek is a fejemmel, annak jeleként, hogy áll az alku. Remélem, hogy győzni fogok. A füstkarikák ugyanis nagyon szépek.
- Oh… hát… nekem nincs bajom a vassal. - mondom végül ki, de a mosolyom azért leolvadt. Nem tudtam, hogy ennyi mindenre kell figyelni. Legközelbb viszont már jobban fog menni, és azért ez néhány perccel később ugyan, de felfelé görbíti a szám szélét.
- Ezt hogy érti? - kérdezi a férfi enyhén csodálkozó tekintettel. Mintha nem értené. Ez pedig azért furcsa, mert még én is értem. Ha lerohad az autó, nem maradunk ott. Biztos vagyok benne, hogy mások is ezt szokták tenni. Ha nem így lenne, nem lenne annyi szemét, ezen a bolygón…
- Oké… Tehát elindul, megáll, vált, teker, behúz, és… mi is volt az utolsó? - ismétlem, és mutogatom végig én is az egyes alkatrészeket az autóban. Annyira nem tűnik bonyolultnak. De mint kiderül, mégis az…
- Ez jó volt… keressünk még párat. - nevetem el magam én is, mikor Dylmair is kacagni kezd. Én tényleg élveztem. Az autó… talán nem annyira. De úgyis csak egy ócskavas, ahogy Dylmair mondta, ezért nem izgulok annyira.
- Jó lesz eeeeeeez… - tekerem lelkesen a kormányt, de hát… nem annyira meg még ez. Zavarba viszont még így sem jövök, mert egy ilyen szerkezettel nem igazán lehet nagy sérülést okozni. Legalábbis amennyire tudom a vas, annyira nem szilárd, hogy baj lehessen. Meg különben is, Dylmair nevet, ezért jók vagyunk egyelőre.
- Tényleg? Akkor jól csináltam? - nézek Dylmairra, és ez annyira nem bizonyul jó ötletnek. A fejemmel együtt fordul a fejem is valamiért, de sikerült időben megállni. Megint. Azt hiszem lenne még mit tanulni a vezetésről, de én piszkosul élvezem már most is.
- Áh… akkor én is mazsola vagyok? - arra pont emlékszem. Nagyon finom. Nem tudom hogy jön a vezetéshez, de biztos finom lesz. Várom már a Terrai ételeket, hiszen kisebb mértékben (nagyobb…) azért jöttem. A másik indok természetesen Dylmair.
- Akkor jó. - mosolyodom el, amiért nem kell tartani a lopástól. Ezt sok időbe telt megérteni, amikor először voltam itt a Terrán. Ez a birtoklási vágy és kapzsiság igazi Draco vonás, és a Terraiak nagyon átvették. Egyedül az én-én-én megy nekik, a mi még nem igazán. De majd remélhetőleg ez is változni fog. Sokan vannak itt, hogy segítsenek, és ez biztos eredményre fog vezetni.
- Jah… Oké, akkor zárom. - nyomok rá a gombra, amivel nyitottunk. Nem tudom, hogy bezárta-e mert nem látok semmi különöset, de a csippanás nagyon aranyos. Igazából annyira, hogy rányomok még egyszer. Aztán amikor elindulunk a bolt felé, harmadjára is, csakis a biztonság kedvéért. Nehéz nem vigyorogni.
- Igeeeeeeen. Fagyit mindenképp vigyünk.  Meg azt a… paprikát? Igen… paprikát. A pirosat. - amikor utoljára itt voltam, kipróbáltam azt a csípős paprikát, és nagyon ízlett. Olyan maró íze volt, hogy egy falat után, egy korty víz kellett, de teljesen megérte. Rögtön meleg lett tőle az arcom, és azt az érzést szeretem. Már mint akkor, amikor… nos tényleg a hőmérséklet, avagy a csípős íz az oka…
- Szerinted az itteniek… megnézik, hogy milyen ruhában vagyunk? - hajolok egész közel Dylmairhoz, és suttogok a fülébe, hogy mások ne hallhassák. Azt ugyanis észrevettem, hogy néhányan néznek minket. Főleg férfiak. De még nők is, és nem mindenki kedvesen. Hiába mosolygok rájuk, csak mogorva tekintetet kapok válaszul. Ezért sem akarok a szükségesnél hosszabb időt eltölteni ebben a boltban. Inkább mászkálkunk, így ha Dylmair is készen áll, a részemről vissza mehetünk az autóhoz.

A cigi nekem furcsa, pláne a Terrai, ami még mérgezi is őket, de a füst nagyon mókás tud lenni. Amikor játszanak vele. Ezért is jut eszembe, hogy…
- Rendben. De ne Terrai pénzben. Ha sikerrel járok fújj nekem karikát a füstből, meg egy hajót, ami átrepül a karikákon. Én pedig… Addig járok a nyakára az autósoknak, amíg adnak egyet. - vagyis én nem igazán veszíthetek. Legfeljebb naaaaagyon sokáig leszünk itt. Ráérünk. A pénzt viszont kiveszem a kezéből és zsebre teszem. Gondolom azt szeretné, hogy vigyázzak rá.
A ‘beszerző’ körútról pedig boldogan jövök vissza mert tényleg sikerült autót szeretni, azzan a néhány bankóval, ami nálam volt. Azt nem is kellett felhasználni, ami Dylmairtól van. A mosolyom nyert. Az viszont más kérdés, hogy Dylmair nem olyan büszke, mint én.
- Mi a baj vele? Szerintem szép. És olcsó volt. - vagy ennél vannak jobbak is? Akkor miért nem azt kaptunk? Nagyon szépen mosolyogtam, és az eladó is viszonozta. Meg szerintem gondolt is magában néhány illetlen dolgot… De azért még nem szoktam leharapni a fejét senkinek.
- Friss sofőröknek ez a legjobb, amit adni tudunk, anélkül, hogy a biztosítás összege a vételárral érjen fel. - mondja a férfi, én pedig… hát nem teljesen értem. De így már van értelme annak, hogy mondta, hogy láthatóan kezdő vagyok… Akkor ez egy kezdő autó. Nekem ez nem baj. De Dylmairra nézek, mert ő az utastársam, és szeretném, hogy neki is megfeleljen a jármű. Szerintem neki valami más is jár a fejében, mert még osztoznak az eladóval. Én már készen állok az indulásra bármivel is megyünk. Főleg, amikor megkapom a kulcsokat is…
- Háháááááá. Nem fogod megbánni… - de jó leeeeeeesz… be is ülök az autóba és ismerkedem egy kicsit vele. Eléggé… antik technológia, de pont ez az izgalmas benne. A pedálok… ki is próbálom őket, még mielőtt elindulnánk.
- Gyorsít, lassít és… más funkció nincs ugye? - meg a kerék, amivel irányítom. Nem olyan nehéz. Azért érezhetően döcögünk egy kicsit, ahogy elindulunk. Gyors és lassú váltokozik, ahogy próbálok ráérezni a pedálokra, és az út szélén is megtaláltam valamit. Valami bukkanó féle…
-  Rendben. Meglesz az is. - közért, közért… nézek körbe, hogy látok-e olyan épületet. Egy nagy parkolót látok, egész közel az induló állomásunkhoz. És eddig az autót is sikerült az úton tartani.
A fordulás viszont… már problémásabb. A semmiből terem előttem egy másik autó, és nagyon kell tekernem a kormányt, hogy ne menjünk neki. Megnyomom a fé… véletlen először a gázt, de aztán a féket. Nem megyünk neki semminek, de azért… érzem, hogy nagyon ver a szívem, és az a hangos visítás sem tetszik, ami a másik autóból jön ki.
- Ez egy ilyen Terrai Autós Bunkó, akinek be kéne szólni? - nézek Dylmairra, mert azért tényleg megijedtem. És az autót ezért le is állítom, ott ahol éppen vagyunk. Boltnak néz ki az épület, aminek elértük a parkolóját. Oké, a bejárat pont messze van, de az nekem nem gond.
- Itt figyelni kell, hogy zárjuk is ugye? Mert ellophatják… - sok mindent tudok a Terráról, de inkább Dylmairt szoktam kérdezni az ilyenekről, mert neki… hát mindenben több tapasztalata van, mint nekem. A boltban viszont már van rutinom nekem is. Szeretem a Terrai ételeket és italokat. Keresek is valami finomat, amint bemegyünk, és Dylmairnak is választok valami szépet, hogy majd emlékezzen erre a kis utazásra.

A Terra egy vaaaaaaaarázslatos hely. Legalábbis abban az értelemben, hogy egy cseppnyi mágia sincs itt, és ennek ellenére sem robbantak még fel. Minden analóg, minden 3D és mégis… valahogy élnek. Meg alkotnak, szaporodnak, és legfőképp… szórakoznak is.
Annyira vártam már, hogy Dylmairral kiruccanjunk egy kicsit. A tökéletes világnak egy hátránya van, hogy unalmas… Így időnként kell a fűszer és nem az ételünkre…
Az autók viszont… elképesztő szerkezetek. Ég, és füstöl, aprókat robban is, és mégis halad előre, szédítő sebességgel. Mi miért nem használunk otthon ilyeneket? Persze a benzin szörnyen büdös, és károsít, de helyettesíthetnénk mondjuk vízzel. Vagy levegővel. Nehát három pár unikornissal… Lenne még mit tanulnia a Terraiaknak tőlünk.
- Majd én elintézem az autó bérlést. Csak mosolygok, és biztos kapunk kedvezményt. - villantom a varázslatos fogsorom Dylmairnak is, mert tudom, hogy… bizonyos mértékig rá is hatással van. Szeretem ezt az alakot, mert ha így látnak mások, mindig kedvesnek, és ártatlannak gondolnak. Végülis tényleg kedves vagyok…
Ezért, ha Dylmair belegyezik, elintézem az autót, és… akkor már valami szuper járgányt kérek. Meg véletlenül elfelejtek második sofőrt kérni ugye… hupsz…
- Szeretnék én vezetni. Legalább onnantól, hogy kiértünk a városból. Ügyes leszek ígérem… - talán még nem mondtam neki, hogy sosem vezettem Terrai járművet, de a bizalomnak úgyis az a lényege, hogy hiszünk a másikban nem? És mosolyogni is nagyon tudok… Azt pedig szintén láthatja rajtam, hogy írtó lelkes vagyok. Úgy ugrálok egy helyben, mint amikor a virágok fesztiválján, kiosztjuk a koszorúkat. Vagyis nagyon…
- Kaland lesz, az tuti. - az ilyen kiruccanásaink mindig azzal szoktak kezdődni. Ha jól csináljuk, akkor pedig a folytatás is bővelkedik benne rendesen…