Feather Party

Nem mond semmit, de nem is igazán vártam tőle választ. Feltételezem, hogy az egyértelmű kijelentésem ellenére sem érti az ingerültségem, ezért inkább a távozás mellett döntök. Pontosabban döntenék, mert még azelőtt eltűnik, hogy én ezt megtehetném.
Ez mondjuk így mindenképp kényelmesebb, mert ez az én birtokom…
Viszont nem sikerül azonnal megnyugodni. Én megteszek érte mindent, azt még szóba sem hoztam, hogy én mit szeretnék, erre… feltöltözik. Nyilván nem ez a probléma lényege, de ha egymás után kétszer is megtörténik, hogy valaki akkor is beint nekem, amikor én a csábítási palettám szinte teljes tárházát bevetem, akkor már nem igazán tudok a türelmes erotikára gondolni, vagy arra, hogy egyébként az önbizalmamnak még ezt is ki kéne bírnia.
Akkor NEM. Én is mondhatom ezt, nem csak ő.
Egy ideig csendben kószálok a birtokon, aztán úgy döntök, hogy inkább kimozdulok egy kicsit. Mondjuk egy kiruccanás a közel-keleten, a fegyveres harcok központjában. Attól mindig jobb kedvem lesz.
Viszont éppen akkor, amikor megérkezek, és felvehetném az AK-47-est a földről, illetve én is lőhetnék egyet vagy kettőt vele, megérzem, hogy…
Mi a francot csinál Shyrrak?
Először olyan, mintha az energiámat akarná elszívni, de aztán rájövök, hogy valami mással próbálkozik. El akarja vágni a köteléket…
Ez nem zavarna, ha nem érezném én is a fájdalmat, illetve ha nem esne ki a puska a kezemből, és nem lőném még pluszban lábon is magamat. Ez utóbbi egy csettintéssel tudom tüntetni (persze csak a hangos, és illetlen foglalkozásban emlegett női felmenőket felszólító kiáltás után), de a kötelék eltépéséből eredő fájdalom még marad. És egy kicsit sem tetszik…
Így bármennyire is örülnék most egy kis magányos háborús játéknak, úgy döntök, hogy felkerem Shyrrakot. Tudom, hogy hol van, és egy pillanattal később már ott is termek előtte. A megjelenésem szuper szexi jellegét, és persze az értelmét nagyban csökkenti, hogy mire megérkezek már nem érzem a fájdalmat. Azt viszont igen, hogy a kötelék még mindig sértetlen. Nem tudom ez, hogy lehet, de meg kell tudnom.
Ám mielőtt szóra nyílhatnának az ajkaim, és számonkérhetném Shyrrakot, észreveszem, hogy… hát nem néz ki túl jól. És nem vonzalom tekintetében, hanem egészségileg. Őt ennyire megviselte a kötelék tépés? Akkor minek csinálta? Tény, hogy nekem sem esett jól, de én ennyire nem nézek ki rosszul. Vagy mégis? Durci ide vagy oda, azért szeretnék jól kinézni…
Egy tükröt varázsolok a kezembe, megnézem a képemet, hogy minden rendben van-e, de mivel igen, azt eltüntetem, és mégis megszólítom Shyrrakot.
- Shyrrak? - a kérdő hangsúly érezhető, ahogy az is, hogy már eltűnt a düh nagy része a hangomból. Bármennyire is sérti a hiúságom a viselkedése, azért nem feltétlenül akarom, hogy rossz legyen neki.
Legalábbis most még nem…

Már ez a játék is tetszik, és az alapján, hogy a legutóbb milyen jól szórakoztunk… biztos vagyok benne, hogy lesz ez még jobb is. De továbbra sem akarok sietni. Élvezek minden pillanatot, és nem hiszem, hogy meg tudnám unni. Valamint azt látom, hogy Shyrrak is egyre jobban élvezi a dolgot. Már kifejezetten ügyes, és azt is kezdi lassan felfedezni, hogy mit szeret. Sosem volt még ilyen jó a kísérleti nyúl szerep…
- Nem? - egy ideig csak azt hiszem, hogy húzza a bajszomat, épp úgy ahogy én teszem az övével. A tekintetem még huncutabbá válik, mert azt hiszem, hogy ez egy nagyon kellemes játék lesz. De aztán kiderül, hogy…
Nem…
Úgy tűnik, hogy ismét valami problémája van, és a ruhák megint rajta vannak. Nem mellesleg pedig megint itt hagy…
Mélyet sóhajtok, hogy ki tisztítsam a fejem, hogy ne mondjak olyasmit, amit később megbánok. De aztán amikor a vágy köde már eltűnt a szemem elől, és én még mindig ingerült vagyok… kertelés nélkül kimondom, amit gondolok.
- Nos rendben. Én eddig a pontig voltam hajlandó a pincsi kutyát játszani a kedvedért. - egy pillanat alatt makulátlan lesz az én ruhám is, tekintetemből eltűnik a könnyedség és a huncutság maradéka is. Nem tudom, hogy mi történt, de most már nem is áll a szándékomban kideríteni. Az elmúlt Terrai órában ez a második alkalom, hogy valamin megsértődik, pedig én mindent megtettem, hogy a kedvében járjak. Értem a célzást, inkább abbahagyom a próbálkozást.
- Majd, ha tudod, hogy mit akarsz, és hiszti nélkül is képes vagy fogadni a másik közeledését, keress meg. - tudom, hogy minden démon azt hiszi, hogy körülötte forog a világ, de… Helllloooo… én is démon vagyok. Nekem is vannak igényeim, vágyaim, meg egy kisebb naprendszer, ami körülöttem forog, épp csak türelmes vagyok, és képes vagyok egy időre félretenni őket a másik kedvéért. De ha ezt nem értékelik egy kicsit sem… Akkor inkább feladom.
Ezért ha csak nem mond egy jó érvet a maradásra, távozom. Fizikailag nem fog tudni visszatartani, kötelék ide vagy oda. Csak követni tud, az viszont nem biztos, hogy túl jó ötlet…

Vállat vonok. Nekem ugyanis mindegy, hogy az öreg mit csinál, és mit nem. Nem az én veszteségem…
- Az-az ő baja. - ami azt illeti ez meg is magyaráz egy-két dolgot. Példának okáért azt is, hogy nekem miért nincs helyem az ő csapatában. Szerintem ugyanis a huncutkodás jó dolog. Sőt. Nagyon jó. Nem mellesleg, ha okosan gazdálkodom vele, akkor az új feladatomnál is jól fog jönni. Elég csak a régi példákat nézni, ahol egy-egy szoknyáért bizony komoly háborúk dúltak.
A pancserek… én ennél azért jobban fogom csinálni…
Meg mást is, és azt még taníthatom is valakinek…
- Nem is akarom. Bízom az ösztönben, ami azt mondja a zoknira, hogy “fúj”... - még az arcom is undorral teli lesz az pillanatra. Láttam már, ahogy a buli hevében szakadtak a zoknik, és biztosan rémálmaim lettek volna utána, ha a klasszikus értelemben aludnék.
Hiszen ha tudom, akkor inkább valami hasznossal töltöm az éjszakát… épp csak az változott az új pozíciómmal, hogy mi a hasznos…
Most mondjuk… a nosztalgia… Ezért engedem, hogy Shyrrak… azt csináljon velem, amit csak akar…
- Nem. De akkor használd ki… - szórakoztató lenne azt mondani, hogy nem a helyzetet, hanem engem használjon ki, de nem hiszem, hogy az sikerülne neki. Azt még… senkinek sem sikerült összehoznia, pedig én vettem az első sört az univerzumnak, amikor elérte a nagykorúság határát. Vagy ő vette nekem? Ah… mindegy. Öreg vagyok ez a lényeg…
Shyrrak viszont bizonyos dolgokban nagyon fiatal, így hiába adom át neki az irányítást, azért figyelek. Elsősorban rá. Meg persze saját magamra is, mert kezd határozottan… ügyes lenni…
- Ha egy kicsit fel… - hirtelen akad el a lélegzetem, amikor érzékeny pontot talál meg. Még alig hallgatóan fel is nyögök, elégedetten. És így már be sem kell fejeznem a mondanóm, mert éppen azt tette, amit kívántam. Egy kicsit feljebb vándorolt…
Kell néhány pillanat, és egy nagyobb sóhaj, hogy összeszedjem magam.
- Mondd ki azt is, hogy még mit szeretsz… rajtam… - a beszéd sokszor el tudja rontani a kellemes pillanatokat, de van, amikor… helye van. Például, amikor szeretném, hogy ő feldezze, hogy mit kedvel, én pedig… élvezni akarom ennek a kísérletezésnek a gyümölcsét.
Természetesen egy bíztató, és kihívó mosoly is párosul a kijelentésemhez…

Ahogy somolyogva visszakérdez, leesik, hogy mit is mondtam. Hát… végülis…
- Azt. Biztos vagyok benne, hogy időnként a vén kecske is megnyalja a káposztát, és ezáltal van némi köze ahhoz, hogy a szex egy kellemes dolog. - már csak azért is, mert ha kellemetlen lenne, akkor igen nehéz lenne rábírni a Terraiakat a szaporodásra. És nem ők az egyetlen faj, akiknek csak… manuálisan megy…
A kijelentésem ironikus részét ezennel félre is söpörtem, és mosolyoghatok továbbra is… csábítóan…
Viszont úgy tűnik, hogy Shyrrak máris tanult tőlem valami hasznosat. Vagy alapból van tehetsége… Igazából mindegy is. Ahogy közelebb lép hozzám, és… erősen lehengerel, még azon is elgondolkodom, hogy esetleg szóba jöhet a zokni is. Esetleg…
Nem, azért azt mégsem, de lecsalom a maradék távolságot közöttünk, hogy a levegőnek se legyen hely közöttünk…
- Zoknit nem tépkedek. Az nem buli. Hidd el. - megtiltani persze nem fogom. De le fog görbülni a szám széle, ha zokniban akar majd… köm-köm-köm… és persze nem csak a szám széle…
A gondolatot viszont gyorsan kiverem a fejemből, jobban mondva… Shyrrak gondoskodik róla, hogy ez megtörténjen. Azt hiszem tetszik neki, hogy irányíthat, nekem meg tetszik az, hogy… ennyire elengedi magát. És ennyire oda van értem…
Ezért segítek neki egy kicsit (meg magamnak). Ahogy hozzám ér a szárnyával (vagy igazából nem tudom, hogy mivel, mert becsukom a szemeimet, hogy még inkább… érezhessem), a ruha anyaga megszakad. Mintha egy penge lenne, nem is csak egy finom érintés, az anyag szétválik ott, ahol hozzám ér. Így is lehet vetkőzni…
A folyamat viszont lehet, hogy félbemarad, mert amint az ajkai a nyakamhoz érnek, már nem foglalkozom a ruhákkal. Sőt. Ha nem akadályozza meg akkor eltűnnek. Róla is…
- Szóba jöhet a hányszor is… - valószínűleg nem látja a huncut mosolyt, ami az arcomra szökik, ám ha mégis… akkor azt is érezni fogja, hogy elkezdek hátrafelé dőlni. A csuklóimat pedig a fejem fölött összeérintem, mintha bilincs lenne rajtam. Vajon tesz rám? Vagy most másként akar velem… játszani?

Nem tudom, hogy értettük ennyire félre egymást, de úgy tűnik, hogy már nem is számít. Mert látom rajta, hogy… nos végre pontosan azt látom rajta, amit szerettem volna. Mámort…
Erre pedig önkéntelenül reagálok én is, a mosolyom egyre szélesedik. És egyre huncutabb lesz. Velem együtt…
- Nem csak jót. Istenit… Őrjítőt… Kielégítőt… - ez utóbbi persze inkább a későbbi fázisban esedékes… De azért megemlítem, mert itt a helye. Ahogy azt is, hogy mi a helyzet azokkal a dolgokkal, amit nem szeretek.
- Nem fog. Főleg, ha nincsen zokni fétised. - elnevetem magam, de azért… hát ezt pont komolyan gondolom. A zokni az nem. Lábon nem. Máshol… igazából jöhet, ha aztán lekerül…
De ezt nem teszem szóvá, mert Shyrrak úgy tűnik, hogy egyenesbe kerül velem, és persze saját magával, ez pedig… már most is igen csábító. Láthatóan megmozgatja a fantáziámat (és nem csak azt)...
- Kíváncsi vagyok mire gondolsz… - mosolyodom el még kihívóbban, és nem tudok ellene tenni, a hangom is önkéntelenül búgóbbá válik. Annak a késztetésnek viszont egyelőre ellenállok, hogy megérintsem őt. Inkább még a kezeimet is szét tárom, amolyan: “tegyél velem, amit csak akarsz” módon. A tekintetét viszont nem eresztem el…
Ahogy elkezd cirógatni a szárnyaival egy pillanatra becsukom a szemeimet. Tetszik, nagyon is, és még szeretnék belőle. Sőt… Én is adni akarom. De ennek most nem engedek. Most azt a játékot játszom magammal, hogy egyelőre nem érinthetem őt meg. Így még inkább kívánni fogom…
Neki viszont szabad a terep, még közelebb is húzódom hozzá. A szemeim pedig ismét kinyílnak, hogy el tudjak veszni a tekintetében. A ruhák pedig… hát tényleg kezdenek elég zavaróak lenni. Főleg, azok, amik rajta vannak. Remélem róla is le fog kerülni…

Teljesen rendben van, hogy időnként hullámzik a hangulat, mert ha mindig magasan lenne, azt vennék természetesnek, és ezáltal semmi különleges nem lenne benne. Na de… arra azért millió éves pályafutásom alatt nem volt még példa, hogy ennyire fél menjen egy egyszerű… huncut reggel… (vagy ki tudja milyen huncut napszak…)
- Öhm… várj… pont hogy ezeket szeretném. - még a szám is jellegzetes ‘O’ formát vesz fel, annyira nem értem. Ezek szerint nem voltam egyértelmű? Hát nem látja rajtam, hogy mennyire… nos hát igen. Aztán, ahogy pörgetem a gondolatokat, és igyekszem ezáltal a beszélgetést is… rájövök, hogy igazából ő tényleg nem azt kérdezte, hogy mit szeretnék.
- Oh basszus… Sajnálom. Félreértettem a kérdésed. Én pont hogy téged szeretnélek. És vágyakozni utánad. Meg mindent, amit elmondtam. Az eszembe se jutott, hogy arról beszéljek, mi az, amit nem szeretnék, mert… nos az nem történik meg sohasem. - bizony-bizony. Léptem én már le szó nélkül orgiáról, meg egyéb történésekről, amikor olyasmi történt, amihez nekem nem volt kedvem. Mert most őszintén. Ki az akinek eszébe jut zoknit húzni a lábára huncutkodás közben? Egy szexi harisnyakötő, esetleg a harisnya oké, de zokni… Nem-nem. Annyira perverz még én sem vagyok…
- Nem tudom, hogy szeretnéd-e ezért egyelőre csak próbálkozom. Az alapján, amit én szeretek. Én szeretek tépkedni. De mivel nem működik, ezért most megkérdezem, hogy mit szeretnél, avagy nem szeretnél. Mert azt akarom, hogy jól érezd magad, és neked is olyan kellemes legyen, mint nekem. - igazából az a tuti, ha neki még jobb. Mert azáltal nekem is jó lesz. De ez már túl sok magyarázat, és… ettől meg nekem megy el a hangulatom.
Ám mivel kérdezett még, és nagyon igyekezetem minden szavára figyelni, komolyabb arckifejezést, és nem ádám kosztümöt öltök, míg figyelek és válaszolok rá. Mert úgy tűnik, hogy… tényleg fontos nekem.
Mi a franc…
- A folyton visszarakom magamra az persze nem buli. Most sem az volt a szándékom. Csak egyszeri lehetőséget akartam adni magunknak, mert ha te nem teszed… én kezdtem volna letépni magamról egy tánc kíséretében… - amit most biztosan nem fogok megmutatni. Arra most tényleg nincs meg a hangulat. De nagyon remélem, hogy még lesz…

Nem kell különleges érzék ahhoz, hogy tudjam… nagyon is tetszik Shyrraknak, amit csinálok. Ennek pedig egyértelműen örülök. Hiszen hiába a tapasztalat, és a ‘rutin’, a vágyak felélesztése nem arról szól, hogy van egy recept, amit betartva, tökéletes lesz a sütemény. Figyelni kell arra, hogy kinek készül. És én szoktam figyelni, mert örömet okoz, ha kedvezhetek annak, akivel vagyok. Feltéve persze, hogy ez a szándékomban áll, mert nyilván az emberrel… nekem semmi dolgom. Shyrrak viszont… lehet, hogy ezt nem vette észre?
- Úgy gondolod, hogy nem tetszel nekem? - mivel közelebb húzott magához, nem kell nagy lépés ahhoz, hogy teljesen hozzá simuljak. És mivel egyelőre a ruha sem akadályoz, és a testünk teljesen egymásnak feszül… szavak nélkül is elég egyértelmű lehet a számára, hogy a vonzalommal nincsen gond részemről. Az pedig már korábban kiderült, hogy részéről sem, mert hiába tudom, hogy páratlan a… pisztáciám, mindig jól esik a megerősítés…
Na de a vágyak felélesztése éppen arról szól, hogy a végletekig kell feszíteni a húrt. Hogy annyira kívánjuk egymást, hogy az szinte már fájdalamat okozzon, mert akkor lesz… igazán élvezetes, amikor végre közel kerülhetünk egymáshoz. Számomra ez természetes. Apró játékok, amik tűnhetnek akár időhúzásnak, de valójában a kísérletezésről szólnak, és arról, hogy még inkább kívánjuk egymást…
Shyrrak viszont láthatóan félreérti ezen szándékomat.
- Téged. És vágyakozni utánad. Abba a hitbe ringatni magam, hogy nem kaphatlak meg, és ezáltal még jobban kívánjalak. De aztán eloszlatni az illúziót, és… - feljebb emelem a karjaim, nyújtozva egyet a levegőben, ezzel pedig már megemelkedik rajtam annyira az ing, hogy teljesen egyértelmű legyen, alul semmi sincs rajtam, és… én már minden testrészemben készen Állok, mindenre… Aztán meg leengedem a kezeim, és huncut mosollyal nézek Shyrrakra.
- Ezt szeretném neked is megadni. De ha te nem vágysz erre, ha nem akarod kipróbálni, hogy milyen az, amikor annyira vágysz a másikra, hogy már szinte fájdalmat okoz, és ezáltal, mikor megkapod teljes az extázis… tiszteletben tartom. Vagyis kérlek, ruha és egyéb kérdésben legyél egyértelmű. - nem jövök azzal, hogy egy csettintéssel el tudná tüntetni, mert nyilván nem önmagában az ing a lényeg, hanem az a bizonyos fal, amit érez közöttünk, és amit elméletben én húztam fel. Nem állt szándékomban, de ha ő így érzi… Nos akkor tennem kell róla, hogy ne így érezze. Így elkeztem lassan, érzékien kigombolni az ingemet, és közelítek felé, ha nem érzek rajta ellenállást…

Pontosan azt a hatást érem el, amit szerettem volna, ezért az elégedettség nem mímelt az ábrázatomon. Az nagyon is valós, mert szeretek efféle örömet okozni. Meg a káosz is egész fincsi, ami a férfi fejében kezd testet ölteni…
- Ahogy akarod… - erős a kísértés, hogy inkább balra induljon el a kezem. Egy pár centinyit meg is mozdulnak az ujjaim. De aztán hallgatok a ‘jó’ szóra, és jobbra megyek egy kicsit. Remélem ez is ugyanolyan látványos hatást mutat, mint a korábbi mozdulatok…
A férfi viszont még itt van, és furcsa, harmadik kerékként csatlakozik a bulihoz. Shyrraktól pedig érkezik egy kijelentés, amit kis híján hangos nevetéssel reagálok le. Jó poén, tényleg nagyon bennem van a röhögés. De azért tartom vissza, mert eszembe jut, talán komolyan gondolja…
Öhm…
Kellemetlen…
- Óóóó… nem is csodálom. A pisztáciám páratlan. - kedvem lenne fokhagymát, vagy egyéb testrészekre utaló étel nevet mondani, de igen furcsán venné ki magát, ha a kezemben teremne egy fürt fokhagyma. A pisztácia meg tényleg finom, és bármit lehet huncut módon értelmezni… amire én azt mondom…
- Nahát… milyen ínyenc lettél… Tetszik. - valószínűleg ha épp a pasira éhezne, és nem a félelmére, nem támogatnám ennyire a gourmet étrendjét, de mivel rólam van szó… még egy szédítő mosolyt is kap tőlem, meg egy újabb érintést… a szárnya tövénél…
Felesleges tagadni, hogy van valami vonzó Shyrrakban. Leginkább az, ahogy bálványoz, de hát most istenem… igazán lehetek démonként egy kicsit beképzelt. Meg egoista. És satöbbi…
- Ugye? - egészen közel hajolok az ajkaihoz, és már épp azon vagyok, hogy egy kicsit kibillentsem az egyensúlyából, és másként folytassuk, amikor… öhm…. most mi van?
- Mi? - önkéntelenül ki is csúszik a kérdés, és igen erős meglepettséget is láthat az arcomon. Nem tudom ugyanis, hogy mit rontottam el. Az előbb még fel akart falni, most meg… felöltözött, és egy kicsit sincs huncutkodós hangulatban. Ennek nem örülök…
- Mit szeretnél? Vagy mit nem szeretnél? Legyél egyértelmű. - más kérdés, hogy az-az én döntésem figyelek-e rá vagy sem. Most pont fogok. Mert már… hmm… szóval egy szál ingben vagyok, és az érintésemmel igen egyértelmű célzást tettem rá, hogy mit szeretnék. Eddig ő is benne volt. De most valami történt, amit érteni akarok. És helyrehozni…

Shyrrak gúnyosnak ható (és valószínűleg tényleg gúnyos) megjegyzése után én a férfira nézek, magamban pedig visszaszámolok háromtól. Három, kettő, egy… ééééééss most lett tele a nadrágja kellemetlen dolgokkal…
A magam részéről különösebben nem foglalkozom vele, mert Shyrrak… azért rám is figyel.
- Azt mondtad lejjebb? - indul el a kezem valójában felfelé, és hosszasan időznek ujjaim a tollakon, majd… közéjük is furakodnak.
- Oh igen. Azt mondtad feljebb… - akkor lefelé indulok, tulajdonképpen oda, ahonnan kezdtem a… hmm… kört. Az ujjaim viszont egy idő után megállnak, hogy ha szeretne… tudjon még irányítani egy kicsit…
- Hát nem osztozunk… mindenen? - a férfi érintését végül abba hagyom, már csak azért is, mert tényleg mindjárt tele lesz a nadrágja, és én biztos nem takarítok még csettintéssel sem. Meg az jobban érdekel, hogy miért éppen ez a mozdulat tűnt fel Shyrraknak. Talán… egy kis féltékenység? Az nagyon vicces érzelem.
Ezt követően viszont elindul a játék, és szerencsére Shyrrak is benne van. Érzem, hogy jó lesz, és… kedvem lenne popcornt majszolni, miközben a férfi elszalad a ‘szabadság’ felé. Hálával a szívében. Awww…
Néhány szem pisztáciát teremtek végül mégis a kezembe, és nyújtom Shyrrak felé is, ha kér, tudjon ropogtatni, amíg vissza ér a pasi. Nem kell sokat várni.
- Szeret téged. Azért rohant vissza a karjaidba. Most már biztos. - mosolyodom el, egy kicsit sem huncut módon. Inkább ördőgien, amolyan… a halál előtt épp ilyen mosollyal szoktak az ilyenek találkozni módon. Shyrraktól persze jobban fél, de ez engem egy kicsit sem zavar. Azt ugyanis páholyból (nem kiöltözős…) láthatom, hogy miként táplálkozik, és azt kell, hogy mondjam… elég jó a műsor.
- Hmm… már végeztél is? - nem feltétlenül a reggelijére gondolok, hanem arra, hogy láthatóan (és érezhetően…) közeledik hozzám. Az ajkaimhoz is…
Hogy aztán visszahúzodjon…
Ügyes…
Széles mosoly terül szét az arcomon.
- Könnyű terep. Itt lenni olyan, mint egy pihentető nyaralás. - nem mozdulok egy ideig, hagyom hogy a tekintetét az enyémbe fúrja, és… tegyen úgy, ahogy csak szeretne. Néhány másodperccel később viszont elcsenem a maradék távolságot. Nem az ajkaink közötti térből…
- Nászútra is tökéletes. - na nézzenek oda… Rajtam megint van egy ing. Csak ing. És néhány cérnaszálon függő gombok tartják egyben…

Abszolút tetszik, hogy… már nem is kell üzemanyagot adnom Shyrraknak. A huncutság ugyanis benne van (mindenkiben), és végre… még csak bíztatni sem kell arra, hogy adjon neki teret.
Erre szokás azt mondani, hogy a munka elvégezve. Most már csak… learathatom, és… kiélvezhetem a… gyümölcsét.
De még hogy…
Végül, és egyelőre sehogy, mert a sikítás azért… engem eléggé lehangol…
Shyrrakot viszont nem, ezért ahelyett, hogy megmozdulna, vagy a férfira reagálna, a vállgödrömbe harap. Tetszik. Mélyről jövő morranás hagyja el az ajkaimat, és még a fejemet is hátradöntöm, hogy bőven legyen helye… tevékenykedni.
Aztán meg eltűnik.
Mégis.
Duplán lehangoló, és nem jólesően morranok fel.
Aztán egy ideig csak figyelek, mert a férfi abbahagyja ugyan a sikítást, de megszólalni nem tud egy ideig. Letaglózza őt Shyrrak. Másként, persze, mint engem, és innen nézve (mert én egyelőre nem mozdulok…) eléggé be van tojva a szentem.
- Hol vagyok? Kik vagytok? - na erre már odanézek, és lassan oda is sétálok. Ja hogy hopszi… séta közben eltűnik rólam a ruha… Hát ilyesmi nálam elég gyakran elő szokott fordulni.
- Nem inkább azt kéne kérdezned, hogy… miért akarunk megenni téged? - természetesen eszemben sincs élő húst fogyasztani, de a férfi… ezt nem tudja. És láthatóan a meztelenségem is eléggé össze zavarja. Helyes. Épp ez volt a cél…
- Élvezd csak ki nyugodtan. Én más harapnivalóra vágyok… - már ott vagyok a közelükben, de Shyrrak mögött állok meg. És finoman végig simítok a szárnyain. Tényleg csak finoman. De azért érezhetően…