R2 - nem 3CPO

Valószínűleg nem leszünk puszipajtások Nykarral, és nem fogjuk egymást megajándékozni ünnepekkor, de ki fogunk bírni együtt néhány órát. Sőt. Talán még jól is fogunk szórakozni. A magam részemről persze két dolgot is tudnék mondani, amivel biztosítani lehetne a mókát, de tartok tőle, hogy sem az evés, sem az ivás nem szerepel a napirendi pontok között a karanténban. Mindegy. Legyünk túl rajta, és utána dupla adagot adok magamnak. Esetleg triplát, kárpótlásként a stresszért…
A finom, gőzölgő húsgombócos tál álomképe azonban rögtön eltűnik, mikor Robertől megérkezik az üzenet. Nem esem kétségbe, de azért… érzem, hogy elönt az adrenalin, és nem a jóféle. Ugyanis nem egyedül vagyok a szarban, és ha valami meggondolatlant teszek, akkor Nykar is megszívja. Ez pedig azért gond, mert én szinte mindig ösztönből cselekszem, és inkább támaszkodom a pisztolyomra, mint az eszemre. Ám tudom, hogy ez nem mindig (leginkább soha sem…) egy jó taktika…
- Hát cselekedjünk… szenvedéllyel… és ne fogjuk vissza a hangunkat… - ez nálam azt jelenti, hogy lőjjünk le mindenkit, akit csak látunk, de kétlem hogy Nykarnak is ugyanez a gondolata támadt volna. Ő láthatóan még mindig nem érti. Ezért naaaaaaaagyon jelentőségteljesen próbálok a szemébe nézni, utána meg a karórámra. És úgy forgatom, hogy jól lássa. Gyerünk Nykar vedd a lapot…
És veszi. Legalábbis remélem, hogy azért simít végig a karomon. Elmosolyodom, de ez természetesen nem az érintésnek szól. Hanem annak, hogy végre ő is játékban van, és így ki tudunk találni együtt valamit. Én persze még mindig a pjú-pjúra szavazok…
- Oké, úgy csinálunk, mintha megkaptuk volna, és aztán? Lenyomjuk őket? Kettővel szerintem elbírok, ha meglepem őket… - na igen, ha ez ilyen egyszerű lenne nem Nykar öléből tervezgetném a stratégiárt, hanem mert lelőttem volna a két gyógyítót, további kérdés, vagy habozás nélkül. De azért az feltételezhető, hogy többen vannak, és akkor igen nagy szarban lennék. Még nagyobb gond, hogy Nykar is. Vagyis megvárom, hogy ő mit mond, és mivel elvileg elintézte, hogy ne okozzon gondot az injekció, hagyni fogom, hogy beadják. Nagyon nem szívesen, és… azért nekem még van egy két dolog a fejemben…
- Bizony… - bólogatok is, Nykarra nézve, aztán oda fordulok a gyógyítók felé. Már épp nyújtanám is a karomat, hogy beadhassák az injekciót, amikor megérzem, hogy újabb üzenet érkezett. És ezt most még csak nem is értem. Robert versbe szedte… Kisültek az áramkörei, vagy mi van ezzel? Újfent úgy fordulok, hogy Nykar rálásson az üzire, de ezúttal meg is üzenem neki. Hátha ő jobban érti, mint én.
- Három egység után naplemente, s madarak repkedhetnek az ég felé. Káma Szutra 66. fejezet. Vagy oldal… - remélem, hogy még mindig érti, hogy nem a Káma Szutra itt a lényeg, és persze a verselemző képessége is jobb, mint az enyém. Mert nekem csak egy ötletem van. Három ellenséges egységet kell kiiktatni, és utána el tudunk repülni. Kettővel elbírok, a harmadik pedig… lehetne Nykaré. De amíg nem ellenkezik, avagy mond jobb tervet, csak olyasmit csinálok, ami… még nem annyira végleges, mint a lövöldözés…
Amikor megkapom az injekciót, hirtelen felpattanok, és felordítok a fájdalomtól. Igyekszem akkora lendülettel felpattanni, hogy fel tudjam lökni a ‘gyógyítót’, és hogy ne legyen ez túlságosan feltűnő, még kommentet is fűzök hozzá.
- A Teremtő verjen meg… Ez rohadtul fájt, te pöcs… - még mindig állok, és persze eszembe sincs felsegíteni a fazont, akit tényleg sikerült kugli módjára legurítanom. És az ön hátbaveregetés is elmarad. Viszont úgy fordulok, hogy Nykar elérje a fegyveremet, ami a csípőmön van. Ha úgy dönt, hogy támadunk, neki is kezdhet a pisztollyal, én meg követem, és neki ugrok annak, aki már a földön van. Ha viszont más a terve, még módosíthatunk, a történtek ugyanis… hát csak arra utalnak, hogy totálisan bolond, és erősen hisztis vagyok, de semmire sem gyanakszom. Legalábbis én így gondolom…

Láthatóan nem ugyanarra gondolunk, de ez nem baj. Az esetek többségében egyébként is csak az unalom kedvéért flörtölök, és nem azért, mert szándékaim vannak. Az más kérdés, hogy vajon mi alapján lehet eldönteni külső szemmel, hogy a poén kedvéért, vagy… egyéb célzattal jelzem, hogy nem vagyok közömbös az előttem állót illetően. Van amikor… még én sem tudom a pontos választ. Most pont igen, mert bármilyen ismeretség is alakul köztem és Nykar között a huncutkodás egy pillanatra sem jut eszembe. Ez is jelzi, hogy kemény órák vannak mögöttem.
- Most már gondolom nem kell aggódnunk. Az angyalok elintézték a dolgot. - durva volt, és majd később szívesen megnézném a felvételeket. Ha vannak persze… lehetséges, hogy ez olyasvalami volt, amit vagy láttam vagy nem. Nyoma nem lesz.
- Többször is. De végül elvetettem. Nem szeretem a kötöttségeket. És másként is hasznosítani lehet egy hajót a küzdelemben. - ha érdekli szívesen mesélek neki a fuvarokról, és persze mielőtt elválunk, fel fogom ajánlani neki, hogy hívjon, ha biztonságos, és persze vagány körülmények között szeretne utazni. Itt viszont még nem tartunk, mert előttünk a karantén. Nem tudok túlságosan örülni neki, így az italomat tisztességesen meghúzom. Bár kétségtelen, hogy van még valami, amivel fel tudnák dobni az unalmas várakozást…
- Remélem húsgombóccal… - kimondom, de nem igazán bízom ebben. Megelégszem azzal is, ha minél gyorsabban túl leszünk az egészen. Azért nem bízom a véletlenre, eszembe jut, hogy a karórámon van néhány játék, és pár percnyi szórakozást tudok majd nyerni vele. Rá is nézek, hogy kiválasszam melyikkel butítom majd magamat, de valami más is feltűnik a listán kívül. Egy üzenet. Megörülök neki, mert lehet, hogy tudok csevegni valakivel addig, míg várakozunk. Aztán a lelkesedésem alább is hagy, amikor azt látom, hogy nem egy kedves ismerős keresett fel…
Igyekszem nem adni reackiót az olvasott szavakra. Nem nehéz, mert nem is tudom először, hogy mit gondoljak. Aztán elolvasom újra. Főleg a végét. Káma-szutra… ez meg hogy jön ide? Hirtelen esik le. Robert…
Futó pillantást vetek Hymalra, meg a másikra. De ez még nem elég arra, hogy egy terv is megfogalmazódjon a fejemben. Gondolkozz Rose, gondolkozz… Szar van a palacsintában, és még húsgombócot sem hoztak nekem. Vagyis csak rossz arcok lehetnek. Erre a megoldás a tarkó harapás, és nem az erotikus fajta…
De itt van Nykar is és… aludni akar? Hát azt most pont nem kéne. Szívem szerint megráznám, hogy kapcsoljon, mert bajban vagyunk. Ez viszont nem lenne túl jól ötlet, mert könnyen eszkalálódhat ez a helyzet. Amíg nem szólok Nykarnak, egyedül vagyok kettő ellen, és még kitudja hányan várakoznak a hologram mögött. Inkább úgy számolok, hogy sokan…
Ezért arra jutok, hogy először is értesítenem kell Nykart. Nem túl feltűnően. Vagyis… úgy hogy ne fogjanak gyanút a seggfejek. Van egy ötletem, bár az igen érdekes lesz. Hirtelen viszont nincs jobb tervem. Ezért Nykar felé fordulok.
- Aludni? Ne már… Majd mi gondoskodunk róla, hogy ne legyen csend... - aztán teljes ‘természetességgel’, közelebb megyek Nykarhoz, és szemből az ölébe ülök. A karjaimat gyorsan a nyakába rakom, és igyekszem úgy vigyorogni, mintha… nem ment volna el teljesen az eszem. A karomat viszont úgy fordítom, hogy a karórám egyértelműen az orra előtt legyen, és ő is el tudja olvasni az üzenetet. Remélem nem a káma-szutra résznél fog leakadni, mert különben tényleg nagy szarban leszünk… Meg persze akkor is, ha lesodor az öléből. Remélem legalább a meglepetés ereje megakadályozza ebben.
- Nah? Mi legyen? Kérjünk egy kis szünetet magunknak Kettesben? - vedd a lapot Nykar, vedd a lapot… Simán elérheti a fegyveremet, ha felemeli a kezeit és átkarol. Én is elérem, de egyelőre nem vagyok biztos abban, hogy tüzelni kéne. Csak azt tudom, hogy inkább játszom a bővérű leányzót, minthogy valamit belém szúrjanak. Robert figyelmeztetésére ugyanis minden körülmények között hallgatok.

Elvileg most már minden rendben lesz, de… azért a karanténnak nem tudok szívből örülni. Szükséges persze, eszemben sincs ellenkezni, csak… Hiába csak óvintézkedés, ez veszélyt sejtet ugye. Abból meg csak azt szeretem, amibe önként és dalolva mászok bele…
- Vizet… Rendben. - tyűűűűű… Nagyon más kristályból faragtak minket… Vízben csak fürdeni jó. De ha azt kér, azt is fogok neki hozni. Rögtön egy üveggel hozok, hogy legyen bőven és ne kelljen szaladgálni. Nem mintha lenne más dolgom ugye… Talán ezért is fér bele nekem egy kicsit erősebb italocska, egy kisebb pohárban…
- Rendben. Figyelem akkor a kérvényeket. - vagyis bekapcsolom a hangjelzést. Szeretem a diszkrét pittyegést, mert ha nem lenne, lassan venném észre az ilyesmit. Ami nem a hajó vezetésével kapcsolatos az valahogy lassabban éri el az ingerküszöbömet… Ez meg már sajnos a csendes várakozás téma köre ugye.
- Ezt azt jelenti, hogy a karantén főleg óvintézkedés, és nincs valódi veszély? - nincs bennem szemrehányás, teljesen semleges a hangom. Mondjuk ha most már tényleg teljes a nyugalom, akkor pláne nem értem a vizet… Ünnepelni kéne inkább. Na de én majd fogok is. Egyedül is lehet ugye. Vagy… Hmm… Biztos, hogy nem a saját italomat adtam oda Nykarnak? Eeeeegész más most még az energiája is. Oké, feltehetőleg megnyugodott, de… azért megszagolom a poharamat. Igen, ez az alkoholos…
- Szívesen. Boldogan teszek nekik keresztbe, amikor van erre lehetőség. - lenne több is persze, de… nekem ennyi elég. Jobban szeretek a radar alatt maradni. Érthető okokból ugye… Neki nyilván nem lehet, és ez meg is nehezíti a helyzetet. Nem irigylem sem őt, sem a csapatát.
- Irreális elvárás lenne bárkivel is szemben, hogy mindig legyen elég éber. Ha ez megvalósítható lenne, már nem is lennének az univerzumban. A “jókor volt jó helyen”-nek is örülni kell. - meg is emelem a poharamat felé, mintha koccintani akarnék. A mosolyom mellé viszont csak érkezik még valami, mert nem bírom ki…
- Tényleg csak víz? - kérdezem vigyorogva, mert rátukmálni azért nem fogom az italt. De azt jelezni akartam, hogy bármikor meggondolhatja magát. Viszont mielőtt akár neki, akár magamank tudnék még tölteni valamit, megérkezik a jelzés. Hát ebből nem lesz így ivászat…
- Mindjárt megy az engedély… - beütöm a kódomat, és persze a kezemet is a panelhez érintem. Csak néhány másorperc, és…
- Meg is van. Indulhat a sugárzás. A miénk is. - a hajó teljes területére engedélyt adtam, így már rajtuk áll, hogy milyen sorrendben, milyen helyre, hány darabban érkezünk. Remélem a poharam az még marad a kezemben… Bár elég üres már, úgy emlékszem…

Egy pillanatra elgondolkodom.
- Hmm… jogos. - még bólintok is, mert sajna tényleg nyavalyogtam. A továbbiakban viszont nem szándékozom, így folytatom a küldetést. Vagy ez inkább csak feladat? Mindegy, mert érzelem félretétel ide vagy oda, segíteni akarok, és nem csak a bolygón lévőknek. Valójában mindenkinek, akinek gondja van a gyíkokkal…
- Oh. Értem. - mondanám, hogy sajnálom, de gondolom ezzel már azelőtt is tisztában volt, hogy a hajóra jött volna. Így azon kívül, hogy ellátom azzal, amire szüksége van nem igazán tudok mit tenni. A biztonságát tudom garantálni, ám azt, hogy jól is fogja érezni magát, amíg itt lesz a hajón… nem éppen. Nem tudok egy csapásra megváltozni, és megfelelni az elvárásoknak. Még akkor sem, ha ez jelen pillanatban annyi lenne, hogy ne menjek annyira az agyára, hogy már a falat kaparja… Megteszem, amit tudok, de… nem most, és nem én fogom szolgáltatni a szórakoztató modult. Vagyis én a haladás híve vagyok, és ehhez kell Robert is. Nagy kár, hogy… még válaszolni sem tudok, mert Nykar megelőz. Nem okoz problémát, főleg, ha ez az ő döntése, és a biztonságot szolgálja, csak azt nem értem, akkor eleve miért nekem tették fel a kérdést? A karantén protokollt nem áll szándékomban megszegni.
- Nem. Maradjon csak mindenki a helyén, és legyünk túl rajta, amilyen gyorsan csak lehet. - aaaaaz mondjuk egy más dolog, hogy most már a mosoly nem igazán fog menni, mert egyébként nagyon nem örülök ennek a karanténnak. Értem, hogy miért szükséges, épp csak mivel nem volt a tervek között, nem igazán tudok lelkesedni érte. De ha ezzel is hozzájárulunk ahhoz, hogy most egy nagy szerszámot mutassunk a gyíkoknak, még “éljen a karantén” molinókat is készítek. Vagy… igazából támadt egy sokkal jobb ötletem.
- Enni és inni ér a karanténban? - ha csak nem állít meg Nykar felállok és… nagyon remélem, hogy a kaja és a pia felé indulhatok. Ez utóbbival azért még óvatosan bánnék, de az étel… egész más kérdés. Így természetesen, ha belefér a programba, Nykart sem fogom kihagyni. Nem hiszem, hogy kedvelni fog, de tisztességes kaját még adhatok neki. Feltéve, hogy lehet ugye…
- A vizsgálatokat végző személyeknek megadjam a belépési jogot? Vagy mi megyünk oda? - nem ismerem a protokoll minden részletét, így azt sem tudom, hogy a hajón kell-e maradnunk, vagy máshol lesz a ‘buli’. De ez már csak logisztika, így Nykar parancsának megfelelően cselekszem. Eeeeesetleg már egy szendviccsel a kezemben, de ez még kérdőjeles.

Kezdünk szót érteni. Vagy annyira nem? Igazából nem számít, amíg a dolgunkat el tudjuk végezni. Nem barátkozni jöttem ide, hanem egy küldetést teljesíteni, ami… hát végül nem épp úgy alakult, mint terveztem. Meg… végül is megkedveltem Robertet. Az okos sütő jut róla eszembe, amiben isteni húsgombócokat lehet csinálni. Csak az ő végterméke a príma bicepsze…
- De. Abban vagyunk. Ezért sem szeretnék siránkozni, meg érzelmileg kapcsolódni bárkihez, amikor a cselekvés sokkal fontosabb. - engem nem az motivál, hogy együttérzek a bolygó lakóival, vagy haragot érzek, amiért a Dracok már megint baszakodnak. Előbb el kell végezni a feladatot, aztán majd lehet azon merengeni, hogy ez necces volt… Illetve azon gondolkodni, hogy miként lehetne megelőzni az ilyen szituációkat. Én még mindig a rakétákra szavazok, egyenesen a Draco rendszer szívébe… De ezért nem vagyok döntési helyzetben.
- Rendben. - ellenőrzöm is, hogy melyik hajóra került Robert, aztán már vissza is fordítom a figyelmem az én hajómra. Robert már nem az én gondom, Nykar viszont az, mert jelenleg ő az én utasom. Tehát az ő épsége pontosan ugyanolyan fontos, mint az enyém. Meg a Szélvészé…
Ezért az “élvezze” pillanat nekem nincs azonnal meg. Fejben már az ugrást hajtom végre, és az izmaim is teljesen megfeszülnek az ugró hajtómű kontroll panelje felett. A bejelentkezések pedig tovább növelik a készültségi szintemet. Mert a történtek, és a mentési stratégia nem az én felelősségem, de a hajó irányítása az…
Mégis, azért van valami, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni. A látványt… természetesen nem csuktam be a szemem, és az érkező energia hullám következményét a saját szememmel is láthatom. Ettől pedig tátva marad a szám egy pillanatra. Vagyis egy tizedmásodpercre… ami azért… jóval hosszabbnak érződik annál.
De nincs több bámészkodás. Az ösztönöm előbb mozdítja a kezemet, mint én, így az ugrás a megtervezett pillanatban meg is történik. Az elmém egy darabja viszont még mindig a naprendszer szélén van, és próbálja feldolgozni azt, amit látott. Aztán inkább megrázom a fejem, és későbbre napolom az “azt a kurva…” megjegyzést, mert maradt még egy feladatom. Igazából kettő…
- Nos akkor… szállítsuk le ezt a rosszfiút. Vagy vissza akar térni a saját hajójára? - nézek Nykarra, és bármit is választ, aszerint élesztem fel a rendszereket az ugrás után. Tőlem maradhat, de innentől kezdve már csak futás meló van. Az egyik aszteroida az én hajóm hasát melengeti, és bármilyen hízelgő is ez a dolog, egy Draco szerkezetet nem tárolnék hosszabban annál, mint szükséges. Nevezzük ezt… óvatosságnak.
Ahogy azt is, hogy ismét ellenőrzöm a hajót, amin Robert van, és ha már átugrott ebbe a rendszerbe, üzenetet küldök.
- Hello, itt a Szélvész kapitánya, Rose Jackson. Jack. A cuki fiút várom vissza a hajómra, mert nem szeretnék egyedül cipekedni. - határozott szándékomban áll frissíteni az ‘utaslistát’, de ez nem jelenti azt, hogy tétlenül várok, amíg kiderül, hogy Robert már a hajója tud-e jönni vagy sem. Közben már tartok a megadott koordinátára, ahol le tudom pakolni a kéretlen rakományt. A cipekedést pedig természetesen a sugárzó rendszer fogja végezni, de ez a mondat sokkal jobban hangzott annál, hogy “ még el sem tudtam tőle búcsúzni…”

Robertre nézek, mert nem értem a kérdését. Aztán nagyon lassan, de végül leesik, hogy nem értette az ösztönös reakciómat a repülő kis mütyürjeire. De mielőtt kimondhatnám, hogy “csak a technológiádra tátottam a szám” megelőzz, és kijelenti, hogy már ért engem. Kénytelen vagyok ezen mosolyogni.
- Szuper. - az úgy gondolom nekem már elég, meg egyébként is csak a szavaimról van szó. Ha azt mondaná, hogy úgy összességében érti a működésemet, az megint más lenne. Azt ugyanis még én sem értem mindig. De érdekelne, hogy mit lát, ezért majd egyszer lehet, hogy rá is kérdezek. Az analitikus szempont mindig jól jön.
- Értettem. - vigyorgok rá még egy utolsót, ahogy épp őt utánzom ezzel a kijelentéssel. Nem vagyunk egy faj, ez most már így teljesen világos. Azonban ez egészen addig nem gond, amíg a küldetés el van végezve. Most azért vagyunk itt, és a tét is jóval nagyobb annál, mint eddig gondoltam.
Ezt pedig mi sem jelzi jobban, mint Nykar jelenléte. Határozott fazon, és látszódik, hogy érti a dolgát. Ebből pedig az következik, hogy nem nekem kéne itt lennem vele… Láthatóan már a kommunikáció sem megy zökkenőmentesen, vagyis az lenne a jobb, ha Robert beszélne, én meg a hajót vezetném. De sajnos ez még nem opció.
- Jó, hát… akkor szívesen. Majd átadom a köszönetet Robertnek is, mert ő jelzett. - talán előbb vagy utóbb nekem is eszembe jutott volna, de nem fogok úgy csinálni, mintha az én parancsomnak lenne köszönhető az, hogy még időben elkaptuk a mocskokat. Robert ötlete volt az, hogy szóljunk nekik, így ha valakinek ‘szép volt’ italt akarnak venni, akkor neki kell. De kezd az-az érzésem lenni, hogy ezt nem Nykar fogja megtenni, főleg azért nem, mert egy idő után konkrétan elbeszélünk egymás mellett.
- A nevelésem pár percnyi ismeretség után nem időrabló? - senkinek sem jó az, ha én kimondom, amit gondolok, erre azért már számos példát kaptam. De ha ő ezt szeretné… Nem, ez most nem fog megtörténni. Nem fogom kockáztatni a bolygón lévők életét azzal, hogy ‘védekezni’ kezdek cselekvés helyett. Nem érdekel, hogy mit gondol rólam Nykar, amíg nem akadályozza azt, aminek meg kell történnie. Erről pedig szó sincs. Épp ellenkezőleg. Kézben tartja a dolgokat, ezért is hagyom, hogy irányítsa a műveletet. Tudok én parancsokat teljesíteni, ha van értelme. Ennek van.
- Rendben. - a szemöldököm azért megrebben, mert arról nem volt szó, hogy töröltessem a felsugárzási parancsot. De nem foglalkozom ezzel, (és az egóm fényezésével…) mert a lényeg, hogy Robert a hajóra fog kerülni. Meg lesz oldva, akkor meg tényleg fölösleges azon sírni, hogy miért nem szólt előbb.
- Nem láttam. És rendben. ugorni fogunk. - az angyalok is új infó, vagy valami új hajótípus, amit nem ismerek… De egyiket sem láttam, meg engem különben is csak a koordináta érdekel. Sokat nyeltem ma, a legnagyobbat akkor, amikor megelőztek azok a… szóval inkább menjünk. Ezért Nykar utasításának megfelelően a naprendszer széle felé megyünk, és amikor eljön az ugrás pillanata, egy percet sem habozok. Csak Robertet ellenőrzöm, de egyébként úgy követem a tervet, mintha az a Káma Szutra egyik fejezete lenne…

- Rendben. - biztos nincs szüksége az én megerősítésemre, de ha már kapitány vagyok, akkor valamiképp jelzem, hogy itt vagyok. Az viszont erősen meglep, ami történik.
- Húúúúú…. - még a szám is tátva marad, ahogy apró kis egységek távoznak a testéből. Pardon… a tárolójából. Láttam már pár dolgot az AI-któl, de ilyet, még pont nem. És azért meglep, annak fényében, hogy milyen erősen stíröltem őt, és azt hittem már mindent láttam rajta…
- Vagány. - követtem a távozó egységeket szemmel, legalábbis amíg látóhatáron belül voltak. Utána meg rögtön Robertre néztem, mert az sajnálatos lenne, ha mondjuk pont bicepsz tájékról hiányoznának belőle ezek a darabok… de szerencsére nincs ilyen gond.
- Nézem. - legalábbis próbálom. Nagyon sok van… ennyit a százalékokról. Ha ezekből egy sem fog idejönni, akkor soha többé nem eszem húsgombócot… na jóóóóó nem, ilyet sosem fogadnék meg. De azt igen, hogy nem iszom többet… egy hétig… Ezt még be is vállalnám, ha ezzel el lehetne érni, hogy az aszteroidák ne rosszalkodjanak többet.
- Azért csak óvatosan. Legyen készenlétben a hajóra sugárzás parancs. - a szép tárolója… akarom mondani, nagyon nem szívesen hagyom itt, és nem a formák miatt. Ha én egyszer felveszek valakit a hajómra, azt el is szállítom célállomásra. Mindig. És nem hiszem, hogy Robert itt akarna hosszú távon héderelni. Az viszont igaz, hogy  ő egész más eset, szóval nem fogom erőszakkal a hajóra parancsolni. Ha úgy látja jónak, hogy maradni kell, tegye. Én meg addig úgy teszek, mintha kompetens személy lennék, egy határozottan nem nekem való küldetésben.
- Aviannal sajnos most nem szolgálhatok. De én is örülök neki, hogy még időben érkeztünk. - mondjuk, ha tudtam volna, hogy ekkora a gáz, akkor teljes sebességgel jövök ide. Nem mintha előrébb lennénk, mert hárman (Robert, a Szélvész, és én) azért kevesek vagyunk ide. De tény, ha mi nem jövünk, akkor a ‘nagyok’ sem jönnek ekkora harcidíszben.
- Fúú… hát ez így ciki… - kapcsolok, hogy talán nem kéne ennyire lazára venni.
- Már mint kellemetlen… vagyis… sajnálatos mind a lakók, mind a bolygó szempontjából. - na ez már remélem jó lesz. Én sajnos nem tudom úgy forgatni a szavakat, ahogy illene. De a tisztelet természetesen meg akarom adni, illetve meg is adom. Mert azért akárkit nem engedek fel a hajóra, és maradni is csak azoknak lehet, akiket én jóváhagyok. Ez a tag viszont tök profinak tűnik, és minden bizonnyal még tanulni is tudnék tőle, ha nem lennék teljesen elégedett azzal az élethelyzettel, amiben most vagyok. Már mint nem most-most… de úgy általában.
- Remek. - akkor nekem nincs is dolgom. Vagy mégis? Mert raj ide vagy oda, szerintem pazarlás lenne nem kihasználni a Szélvészben rejlő sebesség potenciált. Nem nézné ki belőle senki, de azért tud a kicsike. És azért minden szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy én is. Ha vezetésről van szó…
- Rendben. Akkor együtt elkapjuk. - csapatban többet is betudunk fogni, mert az ehhez szükséges energia több forrásból érkezik. De ehhez az is kell, hogy mindenki időben megérkezzen. Így miközben haladunk a cél felé, vetek egy pillantást a raj helyzetére, és a várható érkezési időre. Szoros lesz…
Nekünk viszont nincs akkora gondunk, mert a felszállás után a Szélvész a saját tempójába kapcsol, és szárnyal, mint mindig. Épp csak pár pillanatot veszítünk, mert Robertre azért ránéztem, mielőtt elhagytuk volna a bolygót. Vele minden rendben, és ennek örülök is, ahhoz viszont pont elég időt veszítettünk, hogy már csak akkor érjek oda az aszteroidához, amikor a raj is megérkezett. Én akartam elsőnek odaérni…
- Jól van. - ha a raj úgyis mindent befog… Azért figyelemmel követem a folyamatot, és nagyon remélem, hogy azzal kezdik, ami a legközelebb van a bolygóhoz. Ha már ők értek ide előbb…
- Igen? - nem fejezte be a mondatot, így egyelőre arra sem bólintok rá, hogy én szállítsak egyet. Én mondjuk ezt természetesnek gondoltam, ha már itt vagyunk, de egyelőre nem mondom ki, mert figyelmeztet valami másra is Nykar.
- Rendben. - csak egy gyors közlés, aztán már nyitom is a kommunikációs csatornát Robert felé.
- Robert. Csak a létfontosságú rendszereidet tartsd fenn, hogy ne hasson rád a törlés. Vissszaállítják a bolygó forgási tengelyét meg a keringési távolságot. Szóval tényleg óvatosan. - azért ránézek Nykarra, mielőtt bontanám a kapcsolatot, hogy minden fontos elhangzott-e és úgy, ahogy ő gondolta. Amennyiben nem, bízzatom, hogy nyugodtan beszéljen ő Roberttal, mert nyilván rá is fog hallgatni. Elvégre ez a logikus.
- Látom meg is érkezett a tárolóba a meteorit. Akkor ez azt jelenti, hogy mi indulhatunk is? - így, hogy egy már a hajón van, akár be is tudnék fogni még egyet, de mivel itt van a szuper villám raj is… Gondolom inkább szállítani kell már csak. Végülis abban is jó vagyok. Épp csak egy problémám maradt.
- Robertet ki fogja felvenni? Nem szívesen hagynám itt. - most nem fogom felhozni a ‘cégpolitikámat’, mert ha valaki gondoskodik Robertról is, akkor nem nyekergek tovább. De amíg nem kapok választ arra, hogy vele mi lesz, nem mozdulunk. Utána viszont… Na most majd leshet a raj, hogy ki ér oda először a bázisra…

Szeretek beleugrani az ismeretlen ölébe (időnként szó szerint is…), de ez a buli egyáltalán nem tetszik. Annak mondjuk örülök, hogy Robert van itt, és nem csak a tízpontos (ötből!) tárolója miatt, hanem mert pont azt tudja, amit én nem. Logikusan gondolkodni, és érzelmek nélkül cselekedni.
- Be tudsz üzemelni egy ilyen megfigyelő és felismerő rendszert? - ha igen, uccu neki, de gondolom ezt is meg kell majd beszélnie a ‘nagyokkal’. Én sajnos nem tudok ilyen döntéseket hozni, mert bármilyen fájó is beismerni, én csak egy pilóta vagyok. Nem mintha én ezt bánnám.
- Szerintem ezt ne most beszéljük meg. Ígérem a küldetés után tisztázunk minden félreértést, de most haladjunk, hogy minél előbb elhúzhassunk innen. - vagyis most nem akarok belemenni  a nyelvtanba, főleg azért nem mert Robertnek amúgy igaza van, csak én még mindig nem fogtam fel, hogy ő TÉNYLEG szó szerint vesz mindent. Egy ilyen meteorit mellett pedig nem pazarolnám arra az időt, hogy megértsek mindent. Majd meg fogok, amikor már nyugi van, és van egy ital a kezemben, meg néhány húsgombóc a hasamban.
- Nyolcvankilenc? Akkor pontosan ennyi százalékkal növeljük meg a sebességünket, mert én nem fogom megvárni, amíg még egy belepottyan az ölünkbe. - már most tudom, hogy ezt is félre fogja érteni, de most nem érdekel. Ha lehetne én már most elhúznék, és nem is várnám a fejeseket. De sajnos tény, hogy ha további meteoritok is várhatóak, akkor nem fordíthatunk hátat a bolygónak, és a lakóinak. Szeretem az életet, és nem vagyok hajlandó ‘testet cserélni’, de ha mások élete van veszélyben, akkor igenis meg kell tenni mindent, ami lehetséges.
- Rendben. - még bólintok is Nykar érkezésére, pedig nyilvánvalóan nem láthat már ekkor. Nem baj. Legalább lassan, de biztosan közelebb kerülünk a megoldáshoz, ami jelenleg az én olvasatomban az, hogy hagyom játszanak a nálam okosabbak. A támogatást viszont megkapja tőlem a szituáció, ha másnem akként, hogy a szokásos stílusomat most nem engedem szabadon.
- Mellette álltam néhány percen keresztül. Védőruházatban, és a megfelelő tisztításról is gondoskodtam, amikor visszajöttem a hajóra. De Robert érzékelt valamit, és szükségessé vált egy védőburok létrehozása a meteorit körül. - remélhetőleg ez elég gyorsan megtörtént. Meg amilyen alapos Robert, biztos vagyok benne, hogy engem is megvizsgált, és jelezte volna, ha hatással volt rám a meteorit. Kár, hogy csak azt jelezné, és csak azt vizsgálná rajtam… köhömm… hagyjuk is.
- Nem. Szóba került, de végül Robert úgy ítélte meg, hogy a protokoll nem támogatja a kapcsolatfelvételt. Illetve a magam részéről nem is igazán lennék alkalmas erre. - jobb ha ezzel is tisztában van, mégha jelenleg ez lényegtelen is. Ugyanis most már itt van, és ha dumálni akar a lentiekkel, én szívesen elsugárzom bárhova. Előbb viszont a meteorral kéne valamit csinálni, mert nem értek ugyan a diplomáciához, de szerintem könnyebb közölni a lentiekkel, hogy “egy veszélyes objektum van a bolygójukon”, amennyiben azt is hozzá lehet tenni a mondandóhoz, hogy “de nyugi, már intézzük”.
Ezt a gondolatot viszont már akkor sem tudnám kifejteni, ha akarnám, mert a Szélvész kijelzőjén megjelenik valami, ami még aggasztóbbá teszi az eddig sem túl vidám szituációt. A meteorok ugyanis megérkeztek. Épp csak sokkal gyorsabban annál, mint vártam…
- A raj mikor érkezik meg? - pillantok azonnal Nykarra aztán a számlálóra, ami a becsapódás idejét jelzi. Az viszont egyértelmű, hogy nem fogok csendben várakozni, akárhol is van a raj. A Szélvész itt van, én is, tehát neki fogunk indulni, és segítünk az aszteroida semelgesítésben.
- Kösse fel a bugyogót. - mondom halálosan komolyan Nykarnak, és mutatok az egyik ülés felé, amit erősen ajánlatos elfoglalnia. Ugyanis miután küldtem egy üzenetet Robertnek arra vonatkozóan, hogy egy kicsit itt fogjuk hagyni, máris indítom a hajtóművet, és megkezdem a felszállási protokollt.
- Próbáljuk meg elfogni őket, vagy inkább menjünk biztosra, és lőjjük szét? - ezt már akkor kérdezem, amikor úton vagyunk az első aszteroida felé, és persze attól függően, hogy Nykar maradt-e a Szélvészen, vagy visszament a sajátjára, a helyszínen vagy a kommunikátorban teszem. Ha úgy is döntött, hogy nem marad, nem volt sok ideje a távozásra, meg egyébként is, minek menne máshova, amikor a buli most itt lesz nálam…
A sebesség ugyanis nem a nyugdíjasoknak való, és a manőverek sem, amiket végrehajtottam az úton. Az volt a cél, hogy a lehető leghamarabb odaérjünk az aszteroidához, így az olyan apróságok, mint a gyorsulásból fakadó nyomóerő, egészen mellékesnek számított. Még én is éreztem a csontjaimban, hogy kettővel gyorsabb a tempó annál, ami egészséges, de ebbe nem fogunk belehalni, a bolygó lakói viszont nagyon is nehezményezni fogják, ha kapnak még egy kavicsot a nyakukba.
- Legfeljebb egyet tudok elfogni, és azzal módosítani a többi pályályát, hogy ne érhessék el a bolygót. De meg van az esélye annak, hogy így szétrobban, szóval ha vigyázni kell a cuccra, jobb, ha most tisztázzuk. - meg leginkább érjen ide a többi hajó, mert egyedül azért ez elég kemény lesz. Nem mintha bánnám, hogy végre én is tudok valamit csinálni, de azért nem vágyom annyira az izgalomra, hogy mások életét veszélyeztessem vele. Vagyis ha rajtam múlik, én szét lőnék mindent. A kérdés viszont azt, hogy mi van az aszteroidák belsejében?

Igazat aaaaaad… De jó érzés. Még akkor is, ha semmi univerzum megváltó dolgot nem mondtam. Így is kapott még egy szimpátia pontot nálam Robert. Illetve egy mosollyal és egy bólintással tudomásul veszem a hallottakat.
- Helyes. - keressen is… Bár nem hiszem, hogy fog. Nagy összegben mernék fogadni rá, hogy ezt nem fogja megfejteni. Jobban mondva én már nem fogok élni, amikor mégis. De nem baj. A gondolattal azért még eljátszhatom. Meg… a kamera képekből majd biztos tudok szép képeket kivágni…
- Szuper. - miért is nem pacsizunk össze akkor örömünkben? Jah igen, azért mert valami gubanc tuti van, és ezt még én is érzem. Robert pedig egyre közelebb kerül a megoldáshoz, én pedig a szemöldök ráncoláshoz. Nem lesz ez így jó.
- Ahaaaam… - teszek úgy, mintha pontosan érteném. Igazából nem, de most ezzel nem fogok kukacoskodni. A genetikára irányuló képességeim… hát azért nem olyan erősek, mint a többi felinének. Vagyis nem kérdőjelezem meg a tudását, sem a vizsgálati eredményeit. Biztos profi benne. Másban meg én vagyok a jó, és ez pont így van jól. Viszont mivel nem kell egyelőre egyetlen draco hajót sem üldözőbe vennünk, azért kijelenthető, hogy én vagyok itt a gyenge láncszem. Meg lassan az éhes láncszem… Azonban a közös húsgombócozás gondolata gyorsan eltűnik, amikor kijelenti, hogy ez a Dracok műve. Azonnal elsötétül a tekintetem.
- A kurva életbe… - eddig tartott a nem káromkodok elhatározás… A gyíkokra rögtön robbanok. Azonban most megelégszem ezzel a kijelentéssel, és ennél nagyobb hisztit nem csapok. Azt majd akkor fogok, ha meg is látok egyet…
- Értem. Akkor egyelőre nem piszkálom őket. - most kicsit örülök annak, hogy ezt tiltja a protokoll. Nem nekem valók az ilyen kapcsolat felvételek. Az univerzum ismert lakóival nagyjából boldogulok (ha rendesen megfizetik a szolgáltatásaimat…), de aminél már óvatoskodni kell, meg jópofizni… az nem nekem való. A rájuk nézés meg olyan szempontból megtörtént, hogy Robert mondta, hogy itt vannak. Ha ennél többet szeretne, akkor bogarássza át újra a protokollt, hogy van-e rá lehetőség, hogy csak rájuk nézzek. Abba mondjuk tényleg nem halok bele, tehát ha kéri, megteszem. Csak most már egyre biztosabb, hogy a jövőben meg fogom válogatni, hogy milyen küldetéseket vállalok el, és milyet nem.
- Nem így… mindegy. - abban igaza van, hogy nem mi okoztuk. És ha a jelenlétünkkel segitünk, én leszek az első, aki inni fog egyet az egészségemre. De egyelőre még nem érzem azt, hogy mi lennénk a kemény gyerekek, mert oké, azt már tudjuk, hogy baj van, de a megoldást én még nagyon nem látom.
- Mi a következtetésed? Van rá esély, hogy megelőzzék?  - ha ismeri a Terrai történelmet, meg lefuttatta erre az eszközre is a vizsgálatot, akkor remélhetőleg tud mondani valami bíztatót. Mert ezen a ponton azért már tényleg aggódom. Nem nekem valók az olyan szituációk, amiben tudom, hogy gáz van, de tenni nem tudok ellene. Parton vergődő halnak érzem magam, és az nem olyan menő, mint a doromboló cica mód.
A ‘mentőcsapat’ viszont nagyon hamar megérkezik, és így az én feszültségi szintem is csökkenni kezd. Majd ők megoldják. Nekem csak annyi a dolgom, hogy segítsek nekik, amiben lehet, és ha van rá lehetőség ne menjek az idegeikre. Ez utóbbira azért garanciát nem merek vállalni.
- Itt a Szélvész, és Rose Jackson kapitány. A kérésük megérkezett, várom önt. Vagy önöket. - megadom az engedélyt a hajóra lépéshez, aztán már fogadom is az érkezőt vagy érkezőket. Most nincs sem “Jack”, sem jópofizás. Érzem a helyzet súlyát, és ebbe egyelőre nem fér bele a lazulás.
- Robert még a bolygó felszínén van, és további vizsgálatokat végez. - megmutatom nekik Robert koordinátáját. Ha kell odamegyek velük együtt, de egyelőre nem tudom, hogy pontosan hogyan képzelik el ezt az egészet. A tanácstalanság pedig az arcomra is van írva, épp csak a még mindig rajtam lévő sisak miatt ez nem annyira látványos.
- Mi a terv? El kell szállítani a talált objektumot? Vagy itt a helyszínen fogják megvizsgálni? - az előbbi rám is tartozik, ezért is érzem fontosnak ezt a kérdést. Meg tudom oldani, ha kell, de persze nem örülnék neki. Azért ahogy ott beindult lent a bolygón… eléggé olyan volt, mint egy időzített ‘bomba’, azt meg a Szélvészre nem szívesen pakolnám azért. De ha ez kell persze megteszem.

Nem tudja értelmezni a boldogságot? Hát ez tényleg szomorú. De igazából nem kéne, hogy meglepjen.
- Robert, Robert, Robert… sokat kell még tanulnod. - még a fejemet is megcsóválom, de egyáltalán nem neheztelek rá. Nekem is sokat kéne egyébként, és az még az életben maradáshoz is kell. Ez meg neki tényleg nem.
- Ha megvan az összegzés bármikor megkereshetsz. - adok neki még egy elemezni valót. Egy huncut mosollyal az arcomon ugyanis rá is kacsintok. Ha rájön, hogy mire céloztam, esküszöm, hogy várom a… szobámban. Pont az a típus akivel szívesen nézegetnék festményeket… egyszer. De azért a határidőnaplóba még nem írom fel, mert szerintem sosem fogja megérteni.
- Rendben. - hát akkor várunk, amíg be nem tudja azonosítani. Ez biztosan fontos, így annak ellenére sem kapkodnám el, hogy azért haladni is kéne. Tök türelmes tudok lenni, bár biztos vagyok benne, hogy nem ezen képességem miatt kerültem pont én erre a küldetésre.
- Akkor nincs is semmi gond. A jelentéssel. - őszintén megmondva nem értem, de olyan magabiztosan mondta, hogy elhiszem. Meg ő küldi a jelentést, szóval, ha ebből pánik lesz, az már nem az én saram. Gonosz lennék? Talán egy kicsit…
- Legalább itt nincs olyan élővilág, mint a Terrán. - az biztosan pozitív. Ettől függetlenül rosszat sejtek. Nem mintha bármi is tetszene ebben a küldetésben. Robert… köhömm… tárolóján kívül.
- Ezek szerint egyre kevesebb lehetőség van. Folytasd tovább az elemzést. - nem hiszem, hogy ezt külön kérnem kell, de annyira ösztönösen jön. Kezdem ugyanis tök feleslegesnek érezni magam, és azért az nem olyan buli. Legalább saját magammal el akarom hitetni, hogy tényleg én vagyok a kapitány most.
- Ennyi? Más közös nincs benne? - édes kicsi Robert… hát én már komolyan elkezdtem aggódni. De eddig még tényleg nincs ok a pánikra. Majd, ha kiderül, hogy esetleg a Dracok keze van a dologban… na akkor lesz para. Addig viszont nem vagyok hajlandó idegeskedni.
- Nem így értettem. Hanem úgy, hogy lehet például valami Draco technológia eredménye? - ők a rosszfiúk. Ha ez az ő cuccok, akkor tuti, hogy készülnek valamire. Ha nem az övék… akkor el lehet játszani a gondolattal, hogy mi is történt.
- Vagyis telepatikusan kapcsolódjak rájuk? - nem teljesen értem, hogy mire céloz a homlokára mutogatással, de talán erre, ezért is kérdezek rá. Azt pedig egyelőre nem mondom, hogy ez nem biztos, hogy jó ötlet… az a baj, hogy nem értek a diplimáciához, és egy idegen fajnak talán nem kéne szó nélkül belemászni a fejébe. Vagy igen? Huhh talán nekem tényleg a hajón kellett volna maradnom…
- Okés. - nem kell kétszer mondania, hogy inkább menjek innen. A tisztítást pedig természetesen végrehajtom a javaslata szerint és a ruha is marad. Akkor viszont megállok a mozdulatban, és még a gondolkodásban is, amikor jelzi, hogy milyen díszes kompánia fog érkezni.
- Micsoda? Ilyen sokan? Robert… mibe tenyereltünk? - megrázom a fejem még úgyis, hogy már természetesen nem láthat. Mert rájövök, hogy így nem biztos, hogy érteni fogja.
- Mi a fene ez, és mi történt? - na így már meg lesz. Direkt nem káromkodtam. Pedig szerettem volna...

Na most vagy én magyarázok rosszul, vagy Robertnek nem elég… hmm… huncut a gondolkodása. Esetleg a kettő együtt. De szerencséje van, mert én addig nem nyugszom, amíg meg nem érti. Nem mintha lennének a tanítással szándékaim… Szimplán jó fej vagyok.
- Nem erre gondoltam. Nézzünk akkor egy másik példát. Mondjuk a művészetek. Igazából az életben maradáshoz nincs rá szükség. Ha valaki nem lát az élete során egyetlen egy festményt sem, attól még élhet teljes életet. Viszont, ha lát egy olyan festményt, ami tetszik neki, akkor jó kedve lesz tőle. Vagyis boldog lesz tőle egy időre. - csak néhány másodpercnyi szünetet tartok, mielőtt hozzá tenném a lényeget. Egy nagy levegőt is veszek előtte.
- A szex is pont ilyen. Kellemes tevékenység, vagyis akkor is érdemes végezni, ha effektíve nincs rá szükség. - elég finoman fogalmaztam a “kellemessel”. De Robertnek hiába mondanék, ennél kifejezőbb jelzőt, attól nem értené meg jobban. Még így sem biztos, hiszen neki ez teljesen ismeretlen. Szomorú. Már mint neki… Engem abszolút nem érdekel jelenleg ez a téma, hiszen egy küldetésen vagyunk. Az élvezetek csak a munka után jöhetnek ugye.
- A származási helyét be tudod azonosítani? - önmagában az, hogy veszélyes mikrobákat talált, még nem olyan drámai dolog. De ha nem véletlen került ide… az már egy egészen másik ügy.
- Lehet, hogy te nem szoktál pánikolni, de vannak, akik igen. Szóval válaszd külön a tényeket és a feltételezéseket a jelentésben. - túl óvatos lennék? Meglehet. Én inkább úgy gondolom, hogy ismerem a szék mögött ülőket. Eléggé aggódó típusok. Ami persze nem baj, mert inkább vegyünk túl komolyan egy szituációt, mint hogy utólag koppanjunk azzal a címszóval, hogy “ezt elbasztuk”. De azért a fölösleges pánikkeltést én kerülni szoktam, amíg nem tudok biztosat.
- Áh. Hogy az-az eset. - Eric többet tud róla, de azért nekem sem teljesen ismeretlen. Mondjuk a történelmi dolgokat nem igazán szeretem, de ez fontos történés volt azért. Különösen amiatt, mert Robert állítása szerint, hasonlóságot mutat az-az eset a jelenlegivel. Nem igazán hiszek a véletlenekben. Inkább abban, hogy szinte minden rosszért a Dracok a felelősek. Vagyis azért van előnye a létezésüknek. Mindig lehet rájuk mutogatni.
- Van már feltételezésed arra vonatkozóan, hogy miért hasonlíthat egymásra a két eset? - nekem ötletem sincs, mert én nem vagyok olyan pengén behuzalozva, mint Robert. Legalábbis az ilyen kérdésekben. Ezért, ha most előáll egy okfejtéssel nem fogom felülbírálni, csak elfogadom.
- Vagyis semmiképp sem természetes? Mesterségesen alkották meg? - erre azért felszökik a szemöldököm. Ez ugyanis intelligens létformát jelentene. Azokkal meg azért vigyázni kell. Főleg, ha városméretű földalatti rendszereket építenek…
- Huhh… Akkor jó lenne tudni, hogy ők vajon érzékelik-e, hogy mi itt vagyunk. - akár ellenségesek, akár nem, az ő szemszögükből hívatlan vendégek vagyunk. És nem mellesleg, nem olvastam semmi olyat a küldetés leírásban, hogy diplomatát kéne játszani. Mondjuk nem is olvastam el mindent… Basssza meg, hogy Robertnek azért igaza volt az információkkal kapcsolatban…
- Hát ez cso… - mielőtt szarkasztikusan megjegyezném, mennyire örülök annak, hogy a bolygón is vannak mesterséges csapás nyomok, a meteorittal történik valami. Ösztönösen lépek hátrébb, még akkor is, ha elvileg nem történhet semmi baj. Elvileg… Az ösztönöm ugyanis el kezdte halkan, de biztosan suttogni, hogy “puccoljunk innen”.
- Kérdezném, hogy micsoda, de inkább az érdekel, hogy ez így biztonságos? - nem mintha nem bíznék Robertben, de… azért a kezem rajta van a hajóra sugárzás gombon.
- Nem tudod megvizsgálni a távolból? - vagyis én már nagyon mennék innen. De egyelőre nem mozdulok. Nem leszek beszari. Csak akkor tiplizek innen, ha komoly ok van rá. Amíg nincs, maradok.

- Nincs mit. - még egy mosolyt is kap tőlem, mert igazából örülök ennek a helyzetnek. Már mint nem csak a témának, hanem annak, hogy valaki, akinek egyébként igen nagy tudása van, az én véleményemet kérdezi. És el is fogadja… Na most lett igazán szimpatikus a számomra Robert. Az, hogy utána még folytatja, és egy kifejezetten jó poént is tol, már csak hab a tortán.
- Oké… elismerem… Kettő…. nulla…. a javadra.  - csak lassan tudom végig mondani, mert nagyon röhögök. Még a hasam is megfájdul.  Ez persze eszembe juttatja, hogy fájóan üres, de a hangulatom ettől még nem romlik el. Robert még vicces is - a maga módján - és én az ilyet mindig értékelem.
- Vehetjük egy kalap alá is a kettőt, mert mindkettőre igaz ugyanaz a dolog. Nem kell, hogy valami szükséges legyen a megfelelő működéshez. Én például akkor is ennék húsgombócot, ha a táplálkozás nem lenne szükséges. Szimplán azért, mert finom, és jól esik. - már mint a húsgombóc… IS… inkább nem megyek bele, mert neki lehet, hogy nem szükséges, de nekem… köhöm…
- Na most itt elvesztettem a fonalat, de nem is baj. Koncentráljunk inkább a küldetésre. - mert különben tényleg nagyon el fogok kalandozni… Nem is emlékszem már, hogy mikor… ettem utoljára húsgombócot… Túl régen azt hiszem, ha még mindig eszembe jut. Bár a ‘tárolója’ is ludas azért a dologban, egy icike-picikét. Na de most már tényleg… kül...de…tés…
- Milyen mikróbák? - nem értek az ilyenekhez. Tehát nekem az is elég, ha azt mondja, hogy jók avagy rosszak. Bár szinte biztos vagyok benne, hogy ennél jóval részletesebb információkat fogok kapni, de egyelőre nem problémázok ezen.
- Igen, küldjünk részletes jelentést, de egyelőre tedd hozzá, hogy most még csak előzetes eredményeink vannak. Amíg nem tudjuk, hogy pontosan mi a helyzet, a pánikra sincsen ok. - legalábbis én nyugodt vagyok. Mert egy dolog elkerülte a figyelmemet. A “terrai baleset”. Most viszont eszembe jut, és rá is kérdezek.
- Pontosan milyen balesetre gondolsz? És miben hasonlít a két eset? - ráérünk csevegni, főleg, ha nekem várni kell még arra, hogy felmérje a terepet. Mondjuk szerintem az űrruhában nem lehet gond, mert az elég fejlett model. De ha már itt van Robert, és képes felmérni, akkor nem fogok csak azért sietni, mert egyébként megtehetném.
- Remek. - igazából már a zsilip közelében voltam, így a kijelentésemhez képest néhány másodperccel később be is lépek. Az előírásoknak megfelelően cselekszem, bár ez főleg visszafelé lesz majd érdekes ugye. De nem akarom ‘hergelni’ Robertet.
Azonban ahogy megérkezem, egy időre ‘figyelmen kívül’ hagyom. Körbenézek, még akkor is, ha nekem nincsenek ugye olyan érzékelőim, mint Robertnek. Nekem csak a két szemem van, meg ugye a megérzések, amiről már beszéltünk is. És ahogy megérkeztem, még az űrruha ellenére is éreztem, hogy felállnak a pihék a tarkómon. Ezért megteszek néhány lépést, és körbejárom a meteort. Valahogy… olyan rossz érzésem van, és egyre erősebb.
- Mit is mondtál a földalatti életformáról? - oké, civilizáció, de azon kívül. Vajon milyen mélyen van? Nem kéne, hogy érezzem az energiájukat gondolom, de valamit mégis érzékelek. Kellemetlen erőket. Talán a meteorhoz van köze? Közelebb megyek, de természetesen nem érintem meg.
- Futtass le mindenféle scannert, amid van. És keress további életjeleket a bolygó felszínén is. - nem árt az óvatosság.  Meg egyelőre rá is érünk. A fegyveremet azért megsimítom. Természetesen magammal hoztam.