Pow(d)er and Girls

Elnevetem magam, mert bármennyire is szilárdnak gondolom az elhatározást most (és bármennyire is vénnek érzem magam időnként…), azért… még tényleg változhat a hozzáállásom.
- Tégy úgy. - mosolygok, talán egy kicsit huncut módon. Mert az biztosan nem fog változni, hogy el fogom kényeztetni az unokákat, már amennyiben érkeznek ugye…
- Ki mondta, hogy nem lehet egyszerre mindkettőt? -  már mint nem a gyerekek szoknyáját hajkurászni, hanem gyerekekkel is játszani, meg a fennmaradó időben szoknyát hajkurászni. Elismerem, nem az volt a legvonzóbb alakom, de… hát nem is feltétlen a sármommal, inkább a szavaimmal szoktam hódítani…
Most aztán meg pláne…
- Óóóó… most már értelek. És igen, nagyon szeretnék ténfergő haverra támaszkodni. - valószínűleg azt balladai homályban hagyhatom, hogy nem fizikai értelemben van szükségem. Egyelőre legalábbis… Azt azért be kell látnom, hogy Martin cucca nagyon veszett, és még az én viszonylag sokat bíró szervezetem is érzi a kábulat új szintjét.
És nagyon kellemes…
- Nagyon tetszik. Szerezni fogok magamnak is egy ilyet… - vajon Dylmairnak tetszene? Ki kell deríteni…
De nem most, mert sitty-sutty a Terrára kerülünk…
- Elvileg. Nem tudom, hogy miként osztoznak a Terraiak a földeken. Csak annyit tudok, hogy szigorúan veszik az ilyesmit. - vagyis nem kéne a szomszéd kertjébe ültetni a mariskát. Igazából lehet, hogy Naarn földjébe sem kéne… De majd józanon megkérdezem tőle, hogy nem bánja-e, illetve maradhat-e.
- Nem-nem… - megköszörülöm a torkom, bár szükségtelen a gesztus a hangváltoztatáshoz.
- …bírom a Mamítót. - ilyen becenéven még nem illettek, pedig voltam már Húsvéti Nyuszi is. Hogy milyen finom a főtt tojás, és milyen jó sorban meglátogatni a hölgy ismerősöket…
- Oké. - ha napfény kell neki, akkor azt fog kapni, már mozdulnék is, de… hát valami igen lényegesre hívja fel Martin a figyelmem.
- Oh… ez az új Terrai építőanyag. Tényleg kemény. Bár azt nem tudom, hogy miért nem falat csináltak belőle… - előre nyújtom a kezeimet, mintha meg akarnám tapogatni a falat, amit most nem látok magam előtt. De nem érzek semmit. Akkor ez tényleg a földön van. Hogy milyen furcsák lettek a Terraiak…
- Szerintem örülni fog neki. - ha nem, természetesen mindent visszarendezek az eredeti voltába, de nem tudom elképzelni, hogy Naarn ne értékelné a zöldet. Talán nem az ültetett mariska zöldet, de a növényeket biztosan.
- Öhm… - végig tapogatom magam (ami egyébként egész jó érzés, tetszik, hogy milyen puha vagyok…), de nem találom meg a cuccot. Nekem kellett volna hozni? Erre nem gondoltam.
- Mostantól inkább Varázs Mamító vagyok… - a kezemben teremnek a magok. Így egyszerűbb, mint visszamenni érte…

Az inspirációra egyetértően rámutatok, az arcomon is ott van a kifejezés.
Elnevetve magam, összecsapom tenyereim, és ingatom is a fejem, vigyorral.
- Megkérdezlek pár év múlva, ugyanígy gondolod-e. - vigyorgok, mert hát vén kujon, na.
Felemelem a füstölgő rudat, aztán kellemesen szívok belőle, s kis benntartás után kifújom. Hümmögök, elégedetten.
Érdeklődéssel hallgatom, még a végén lévő bodofüst is bennreked.
- Azt akarod mondani, annyira akartál kölköket, hogy nem szoknyát hajkurásztál, hanem gyerekekkel játszottál? Hát nem egyszerűbb az előbbi? - ja, nem. Szeretem a kölkeim, de van egy érzésem, hogy egy életre elegük volt az apjukból, aki én volnék.
Ránézek a lábbelire, és nem, egyáltalán nem hasonlít... assetom, milyen volt az a mamut.
Megnyomom az orrom hegyét, s kiadok egy “nye” hangot, mint gombnyomás.
- Hát mire támaszkodnál, édes öregem, ha nem egy rozzant, amúgy is ténfergő haverra? - vigyorgok, tenyerembe csapva újra, s lejtek egy kis táncot. Ami nem igazán koordinált, de kit érdekel?
- Tetszik? Jó öreg... nem öreg terrai cucc. A hetvenes évek flitter korszakából. elégedetten húzom ki magam, aztán bólintok.
Aztán mire elvenné a kezét tőlem, már Terrán is vagyunk.
- Jogos észrevétel. - fú, ez a sok káros füst. Kaparja a torkom. Inkább csinálok egy burkot a fejem köré, ami kiszűri ezt a pocsék illatú és ízű levegőt.
- Odá...ig? - valami nem stimmel a hangjával, változtat is rajta, mire leesne az állam, hogy valami nem stimmel a ruhához.
- Nahát? Akkor a mamító megnevezés ugrott? - nézek rá ál meglepődéssel.
- Ez szereti a napfényt, akkor tud igazán ütős lenni. - mutatok egy olyan részre, ahol láthatóan nem takarják fák a környéket.
- Mi ez a borzalmas kemény cucc? - mutatok le a betonra, mert hát pont oda kell sütnie a napnak.
- Oké, akkor ide kap egy kis kertet. - átrendezem a beton szerkezetét egy helyen, így a talaj már elérhetővé válik.
- Na, így kell ezt csinálni. Hol a cucc, amit belerakunk? Ugye nem hagytuk ott? -nézek Linusra, csípőre vágott kézzel. - Mamító.

Elmosolyodom, és kissé fejet hajtok.
- Egyetértek. Még inspirációnak is tökéletes. - a Linusnak az a titka, hogy nem ragaszkodom hozzá foggal, és körömmel, hanem folyamatosan alakítom. Ha találok valami jót (mint a Terrai Marcsika), akkor a használható elemeit beleépítem a Linusba. Más kérdés, hogy nem mindig emlékszem rá, hogy pontosan mit és miért raktam bele. A fűből például… most hirtelen meg nem tudnám mondani, hogy mit használtam fel.
- Nem kell gratulálnod, mert nem leszek apuka. Már nem is szeretnék az lenni, boldoggá tesznek a meglévő gyerekeim. Unokákat viszont szeretnék. Örülnék neki, ha már lenne legalább egy kiskölök, akit elkényeztethetek. - telhetetlen vagyok, mert ha rajtam múlna, rögtön kettő-három gyerekkel nyitnék. Legalább többet szaladgálnék. A gyerekeim életét viszont tiszteletben tartom, és nem nyomasztom őket azzal, hogy én mit szeretnék. Majd, ha eljön az ideje… akkor remélhetőleg ők is babázni akarnak…
- Áhááá… Mindent értek. És egészségedre… - felemelem az én cigimet is, mintha koccintani akarnék, de bódító szerekkel ilyet nem csinálunk. Csak nagyon vigyorgunk. Martin arcán is látom már, hogy nem a friss hegyi levegőt szívja.
- A Terrai gyerekeknek azt mondják, hogy a télapó ajándékot hoz, ha rendes gyerekek voltak. Egy hülye nevelési forma, amivel ráakarják venni a gyerekeket, hogy jól viselkedjenek. De van némi alapja. Egyszer felvettem egy idős, szakállas férfi alakját, és ajándékot osztogattam a gyerekeknek. De aztán nem lett belőle rendszer, csak legenda. - az lett volna az igazi, ha az egyik Terrai átveszi a helyemet. De sajnos nem így lett. Az idők pedig azóta véglegesen megváltoztak…
- Tudod mit. Legyen akkor mamut mamusz. - azt hiszem ez már bajusz húzásnak számít, de nem szándékosan teszem. Csak… le akarok lazulni. Egy mamut formájú mamusz manifesztálása pedig biztosan javítani fog a hangulatomon.
Meg az is, ha még egy kis cuccot szívunk…
- Na most én nyomom meg a segítséget kérek gombot. Miért kéne nekem bot? - nem ugyanarra a botra gondol? Én nem akarok sántítani. Inkább a kinézetem korát meghazudtolóan… mondjuk táncolni. Biztos vagyok benne, hogy a rendvédelmi egységek engedékenyebbek lesznek, ha szuper táncmozdulatokat mutatok nekik.
Vagy nem…
Martint biztosan nem fogom lepipálni.
- Húúúú…. ezt a cuccot honnan szerezted? Nagyon tetszik… - közelebb is lépek Martinhoz, és az egyik kezemmel nyúlok felé. Meg szeretném érinteni az anyagot, de előtte…
- Szabad? - időzik el a kezem a kezes lábas váll részénél. Aztán attól függően, hogy megérintem-e végül vagy sem, irány a Terra.
Ismerős látvány fogad, személy viszont nem. Úgy tűnik, hogy Naarn nincs itthon.
- Idővel jobb lesz. Már mint miután megcsináltuk a cuccot… - rákacsintok Martinra, aztán elindulok a kert felé. Felmérem, hogy hová lenne jó lepakolni a palántákat.
Aztán persze rájövök, hogy én ehhez nem igazán értek…
- Azt hiszem odáig tart a birtoka. - mutatok a telek szélére. Legalábbis, amit feltételezek…
- Hová ültessünk? - nézek Martinra. És mivel rájövök, hogy a hangom maradt az enyém, a testem viszont abszolút Nagyikás… gyorsan megváltoztatom.
- Na így már jobb lesz Kedvesem… - nem tudom miért használják ezt a szót az idősek, de hallottam egyszer idelent. Hát most alkalmazom is…

Elgondolkodva eregetem a füstöt. De csak egy másodpercig.
- Az az ő gondjuk. Attól még bitang jó a marishkájuk... - igazi terrai mentalitás, hogy amennyire tiltják, annyira hiperszuper a cuccuk. Eszméletlen. Meg a cuccuk is...
- Akkor, nem baj, ha nem értem és megnyomtam a segítséget kérek gombot? Vagy kerestessem meg veled a Linux-értelmező szótárt, hogy merre is bökjél, értsem is? - kicsit hátrébb is húzom az elején a nyakam, aztán csak mutogatok a kezemmel, benne a füstölgő rúddal. Aztán inkább a számba tolom vissza a nem füstölgő végét.
- Mondtam én egy szóval is, hogy az az álmom? Neeem, nekem ez. - tartom a kezemben a már majdnem elfüstölgött rudat.
- Milyen télapó, ki? - háh, fonalat vesztettem!
- Aaaaz aaaz... mamut. - bólogatok.
Nézem, ahogy remekel, és hahotára fakadok.
- Ne inkább aa.... botod legyek? Nem a harmadikra gondolok, bár az is láb... ha úgy vesszük...
Aztán csak nézem, ahogy átalakul...
Aztaaa, te jó ég! Okééééé.
Még nagyobb hahotára fakadok, mint korábban.
Kapok a képet, merre is menjünk. Nekem annyi pont elég.
- Rendben. - Rám pedig egy királykék kezeslábas simul, tornacsukával, s az egész ruhán aranyos hímzés van, virágokkal, meg csillagokkal. Mondja valaki, hogy nem kényelmes. Meg vagy húsz évvel ezelőtti celeb divat volt, de húsz év nekünk semmi.
Hozzá sem kell érnem, csak előbb szólok a haveroknak, hogy beugrunk Linus csemetéjéhez, semmi meglepi. Nekik. A fijacsakájának lehet. Remélem, alsógatyát azért szokott magára húzni, ha otthon van....
- Fúte... - a rúd még mindig a kezemben van. - Itt még marishkát sem kell külön venni. Csak veszel egy nagy levegőt... és simán kicsinál. - nabaszki, elfelejtettem, hogy itt még nem esett le nekik, hogy nem kéne így bűzleniük.

Mivel látom, hogy ő is igyekszik magában tartani a kibukó… talán nevetést, én is igyekszem nem túl… hangosan felnevetni.
- Pontosan. Ha reklámozni kéne a Linust… valószínűleg pont ezzel a szöveggel jönnék. - ezt úgy el is képzeltem. Mondjuk a Terrán. Álldogálnék valamelyik óriásinak tartott, de valójában aprócska épületük előtt, és mosolyogva, ezzel a szöveggel osztogatnám a Linust. Kár, hogy amennyire tudom, mostanában nem igazán szeretik az ilyesmit…
- Sajnos még egyiket sem. Vagyis hát… most már inkább csak a nagypapa szerepet vállalom, azt viszont már nagyon szívesen, és remélem, hogy hamarosan… - azért igyekszem… nem túlságosan presszionálni a gyermekeimet. De biztos vagyok benne, hogy időnként önmagamban is az agyukra megyek. Ez azt hiszem természetes, mert időnként ők is okoznak nekem homlokráncolós perceket…
Na de most nem lesz ilyen. Most úgy kisimulok, hogy egyből le is tagadhatok… mondjuk négy millió évet…
- Lehet rajtam az is. Simán valóra váltom az álmaid. - szinte kaján nevetés szakad ki belőlem, és mutatok is Martinnak pár női verziót. Nekem az igazán idős jön be. Tuti, hogy egy ilyen törékeny néniből nem néznék ki az illegális tevékenységet.
- Óóóóó dehogynem. A télapó kedves nejével is tudsz cimbisen kezet fogni. Főleg, ha ő volt a télapó is… - vajon ezt meséltem már Martinnak? Jó buli volt. Ezért a későbbiekben biztos előállok vele. Akár újra is…
Most inkább csak élvezem Martin humorát.
- Éééééreztem. - vigyorgok serényen, mert látom én az ujjain, hogy az-az egy az nem egészen egy. A fonalat viszont kezdem egy kicsit elveszíteni, így nem vagyok teljesen biztos abban, hogy miről is beszélünk. Ám ez nem baj, mert kezdem nagyon jól érezni magam.
- Mamusz. Nem mamut. A mamusz az… igazából nem tudom, hogy az is valamilyen állat-e. De szörős és aranyos. - meg menő. Ám ezt már nem mondom ki, mert látni fogja Martin is. Ahogy az is ki fog derülni a számára, hogy mennyire kényelmes. Nem mintha lennének mamusz ügyben tapasztalataim… ja… de… van…
- Persze. Csapjunk nekik oda. - fel is pattanok, mintha azonnal indulni akarnék, de azért a gravitáció enyhén visszahúz. Tényleg csak enyhén… szóval elég lesz néhány másodperc arra, hogy összekapjam magam, és felvegyem a… mamuszos nénike alakom.
Azért Martin tekintetét figyelem, mikor ez megtörténik, és remélem, hogy sikerül bele még több vidámságot csempészni. Remélhetőleg az majd hozzám is visszajut..,
-  Öhm…. legyen az-az ország, ahol a fiam meg a lányom van. Akkor ha valami rosszul sül el… tudnak nekünk segíteni. - telepatikusan elküldöm a hely ‘képét’ Martinnak. Meglehet, hogy egész véletlen pont Naarn házáról kap egy kis mementót… de hát gondolom nála is lehet füvet termeszteni. Ideiglenesen tudunk neki helyet csinálni…
Azért majd megkérdezem őt is erről persze. Ha nem felejtem el…

Kis híján megfulladok a visszatartott hangos vigyortól, ami a szavaira ugrik be. S ki is mondom.
- Fújni csak akkor lehet, ha előtte szívsz is.. a lebegésről meg nem is beszélve... -kuncogok.
Megállok a mozdulatban.
Most melyiket kérdezzem meg? Hogy gratulálok, apa leszel, vagy gratulálok, nagypapi leszel? - nekem mind a kettő ok az ünneplésre, a szemeim csillognak, nem csak a füst hatására.
Végigkísérem az átváltozását.
- Várj. Ott a nőknek van bibrcsóknak nevezett barna izé is. Meg szőr is nő ki rajta...
Aztán elégedetten szívok a rúdba.
- Azt ugye tudod, hogy így a cimbis kézfogásnak, hogy összejött, nem igazán tudunk majd helyet adni? - mert én bizony át nem változom. Legalábbis, most, ami külső van, az tökéletes.
- Egyet egészen biztosan. - vigyorgok, majd hármat mutatok, s abból lesz kettő. Nem fájlalom a Cét, de hogy éppen Terra felé lőtte ki magát... na, annak oka van. És jó tudni, hogy jó ok az az ok.
- Mamut? - nézek rá értetlenül. - De azok nem halltak ki már abban az időben, amikor ezt a ruhát hordták? - mutatok rá. Nem a starseed melóban dolgozom, de azért rám is ragadt valami. Én máshogyan segítem őket, ahhoz meg nem kell közöttük élnem.
- Nincs. - senkinek sem tartozom elszámolással, csak magamnak.
- Indulhatunk? - még mindig ülök, ahhoz semmilyen mozgásra nincs szükségem, hogy odaugorjunk.
- De... pontosan hova is akarunk megérkezni? - viszem én magunkat bárhová! Csak legyen buli!

Elnevetem magam a reakciója láttán. Hiszen igen, ha cuccról, és annak teszteléséről van szó… akkor egyértelműen Martin a legnagyobb szakértő a vidéken. Eköré pedig nem lenne szégyen vallást is alapítani, mert nagyon ott van a szeren, amivel játszani szokott.
- Rendben. De próbáld majd ki fújva is. Az is vicces. - néha szeretek játszani a füsttel. Ez viszont most valószínűleg nem az-az alkalom. Most nem feltétlen a szórakozás a cél. Inkább az elengedés. Felejtéssel, vagy… valami mással.
A vigyor persze marad az arcomon még így is. Ez Martin hatása.
- Huhh… lassan el fog majd jönni az idő, amikor nekem erre azt kell mondanom, hogy “Gyere a nagypapához” - nevetem el magam, pedig egyáltalán nem hangzik jól. Illetve azért… egyelőre még csak reménykedem benne, hogy hamarosan nagypapa leszek. Sokkal jobb buli, mint Apának lenni, mert a kényeztetés ugyanaz, viszont nincs felelősség. Kicsit olyan, mint ez a mókás cucc, mint amit Martin hozott nekem…
Fogyasztom is serényen.
Valószínűleg emiatt is csillan fel a szemem a szokásosnál is jobban, amikor Martin bedobja az ötletét a Terrával kapcsolatban.
- Óóóó rendben. Sőt. Ha igazán kifejezést akarsz az arcukra, akkor be tudom dobni ezt is. - hirtelen változik meg a kinézetem, amit gondoltam, hogy felveszek a Terrán a teljes sokkhatás érdekében. Nem csak, hogy sokkal idősebb, szinte ősi lettem, hanem… Nő is. Egy idős nénike.
Így már biztos, hogy a nők közé fognak zárni a börtönben…
- Mit szólsz? - kérdezem Martintól, mert természetesen van egy határa is a mókának. Nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni, csak olyanba, ami őt is szórakoztatja. Ezért bárhogy is válaszol, végül visszatérek abba az alakomba, amiben talált, mikor megérkezett.
- Biztos elfújtad. - vigyorgok még szélesebben, és magam is küldök egy csinos, űrhajó formájú füstfelleget a levegőbe. Aztán ez a hajó meg is áll, majd visszafordul a szám felé, amikor Martin kérdez még valamit.
- Részemről mehetünk bármikor. Legfeljebb szerezni kell egy mamuszt a jelmezemhez. - azt most nem ‘vettem fel’, de mindenképpen kell akár az idős néni, akár a sima Linus formához. Mamuszban akarom bevitetni magam az őrsre. Nyuszisban…
- Neked szükséged van valamire mielőtt megyünk? Akár eltávra? - nem tudom, hogy jelenleg mennyire elfoglalt, mert a feladatairól csak akkor szoktam kérdezni, ha azt érzem, hogy szívesen megosztaná magától is. Vagyis nem tudom, hogy mennyire ér rá. De az alapján, hogy most itt van, remélem nem akar túl gyorsan visszaszaladni a Siriusra…

Körbenézek, majd felemelem a kezeim, mint aki templomban van.
- Higgyünk, tesó.
Belecsapok a kezembe, meg is dörzsölöm.
- Ez a beszéd!
Tartom felé éppen a sajátom, ő meg felém a sajátját.
- Válassz előbb, aztán majd elveszem az ajándékomat. Nagyon szívesen. Erre lehet mondani, hogy szeretek szívni... - vigyorgok. És aztán persze gyermeki örömmel ráreppenek Linus alkotására.
- Gyere a papáhoooozzz! - mint valami kincset, ölelem körbe a készítményt, s rá is gyújtok.
Elégedetten vigyorgok, ahogy kimondottan is élvezi.
- Ajánlom is neki.
Nade Linus cuccáért is meg fognak veszni, az egyszer biztos. Boldog vigyorral süppedek bele az akármibe is, ha már a füst bodorodik, az csakis jó lehet.
- Részemről is egy kiváló kiruccanás. - kajánul vigyorgok a füst felett. - De ha lehet, magas állapotban legyünk, hogy még jobban kifejezésre kerüljön az arcukon az érzelem. - még ingok is a kiváló ötlettől, úgy vigyorgok!
A kérdésre elkezdem tapogatni az oldalam, meg a zsebeim.
- Nem tudom. Az előbb még megvolt... - hol érdekel Sirius, amikor ilyen szuper dolgon füstölgünk éppen, a szó legszuperebb értelmében!
- Mikorra tervezzük a kiruccanást? - felőlem akár már most is mehetünk!

Csak egy széles, és egyértelműen huncut mosoly érkezik részemről válaszként. Hiszen nagyon bírom Martint. Még egy ilyen pocsék, sárba léptem és beázott a cipőm nap után is meg tud nevettetni. Mert végül az is kibukik belőlem, még ha röviden is.
- Vigyázz, mert azért nem csak a levegő minőséget javítottam a Linussal, és elhiszem. - vagyis hát, ha azt mondja, hogy már legközelebb van… azért van rá esély, hogy elhiszem. De remélhetőleg még nem. Ha viszont hozott finomságot, akkor gyorsan meglesz az-az állapot, amikor már a hamu is mamu lesz… Vagy rögtön kecske.
- Azé bizony… - sajnálom. Vagyis annyira nem. De a nők a gyengém. Túlságosan is szeretem őket ahhoz, hogy sokáig el legyek a társaságuk nélkül. Még akkor is, ha inkább a nadrágot kedvelik jobban. Ha kell átadom az enyémet, ezen ne múljon…
Szavaira mosolyogva bólintok, mert hiába tartok már némi távolságot a Terrától, azért bérelt helye van a szívemben annak a bolygónak. Meg az ott élőknek is.
- Jól van. Adjunk az érzésnek. - már mint a lebegésnek. Más érzéseknek azért nem igazán szeretnék még több teret adni…
Pedig tudom, hogy ez elkerülhetetelen…
Addig viszont én is készítek egy finomat, meg aztán meg egyet. És ráadásként egy harmadikat is, amibe tényleg mindent beleadok. Azt majd azé lesz, aki… nos előbb nyúl érte…
- Még nem tudom, hogy ki jött-e a cucc. Ez viszont elkészült. - mutatom Martinnak az apró, pipa formájú kis aranyosságokat. Ha egy Terrai ezt elszívná… Szinte biztos, hogy azonnal belehalna. Minket viszont remélhetőleg éppen csak karcolni fog. Az extra pedig rendesen rá csap a hátsónkra…
Becsukom a szemem, és csak a kezem választ.
- Ezt kérem. Köszönöm. - én is úgy tartom az általam készítettet, hogy Martin hozzá tudjon férni (amennyiben nem vett el belőle a bemutató alkalmával). Bárhogy is alakul, mindenképp megvárom, hogy nála is legyen cukiság, és csak akkor kezdem ízlelgetni, amit én választotam.
- Már most imádom… - és milyen jó lesz majd közben. Meg utána is. Az ugyanis teljesen biztos, hogy nem állok meg egynél…
Meggyújtom, és az első slukk előtt teljes kényelembe helyezem magam. Tehát láb fel egy székre, ami hirtelen ide terem, a fotelem pedig még párnásabb lesz. Belesüppedek.
- De fincsiiiiii…. - erős a késztetés, hogy az első slukk után rögtön jöjjön a második is, de nem akarom elrontani az ízlelést. Ezért csak lassan, fokozatosan jutok el a másodikig. Meg aztán a harmadikig…
- Benne vagyok. Sőt, még azt is javaslom, hogy legyünk észrevehetőek a rendvédelmi szervek számára. Egy ideje ki akarom már próbálni, hogy milyenek a Terrai börtönök. - elképzeltem, ahogy bezárnak egy épületbe, egy halom káprázatos hölggyel… Hmm… nem is értem, miért nem követtem el eddig semmit, amiért ilyesmi járna…
Persze az is lehet, hogy ott a nemi marhaságok miatt a férfiak közé zárnának. Na az mondjuk ciki…
- Egyben van még a Sirius? Már mint akkor, amikor nem ezt a csodát szívod. - megemelem a kezem, és ezzel a poharam is előtte, mert tényleg tökéletes elegyet alkotott. Ezután biztos, hogy nem csak a látásom, hanem az agyam is szét fog esni. A testemet már kezdem is egy kicsit könnyebbnek érezni. A szívemet még nem, de… remélhetőleg majd az a pont is eljön.

Jelentőségteljesen az adott helyre nézek.
- Most úgy fogok csinálni, mint aki elhiszi. - vigyorgok aztán rá.
Akárki mond rá rosszat, hatalmas szív ez a macska, csak egy kicsit nagyobbacska csacskamacska... aaakarom mondani, van ám ott más is nagy, na.
Megfordulok, még mindig csípőre tett kézzel, mint aki menne, majd visszafordulok.
- Legközelebb van. - de látni rajtam, hogy csak ugratom. Nem, nem ugatom, ugratom.
- Biztos a szoknyáé. - néhanapján még én is hordok olyat, például... amikor fogalmam sincs hol ébredtem hangulatom van.
Na, erre aztán már tényleg előveszem a cuccost, mert azért is hoztam neki, hogy kipróbálja, de ne két slukkal! Jó, egyszerre kettő mehet...
- Tudnak valamit, az biztos. - még ilyen hülyén is, mert oké, Terra mama tudja ám a csíziót, nade ahhoz emberkék is kellenek, hogy kultiválják olyanná, hogy egy rúdtól oda meg vissza reppenek Sirius és Terra között. Portálmentesen.
- Egyet? Hát és akkor hogy hasonlítjuk össze? Neked is csinálok egyet, meg magamnak is. Aztán nézzük az összhatást. - ohó, hát én már tuti nem úgy reppenek hazáig rövid időn belül. Legfeljebb csak integetek a többieknek, hogy “hhhhhheeeeee  llllll óóóóóóó”.
Kirakok ám mindent az asztalra, s elkezdem készíteni a rudacskákat. De a mondatra megáll a kezem, felnézek rá, aztán szorgosan készítem tovább.
- Aaaz jó, azt néha kell. Úgy gyógyul be igazán. Főleg, ha kijött belőle a fertelem. - én meg a gyógyír. A szereket tudom hozzá gyártani, hogy az tükör legyen, de azok annyira rondákat tudnak mutatni, hogy inkább én is szívok közben. És hogy a terraiak még rohadtul nem jöttek rá, hogy az ilyenkor kimászó kígyó belőlük a fincsi dracoi mátrixot dobja ki éppen magából....
Felé tartom én is a magam két rudacskáját.
- Naná. Válassz.
Amelyet elveszi, a felszabaduló kezemmel felcsippentem a kiszemeltet és azt gyújtom meg, mert előbb az ő keverésére vagyok kíváncsi. Előtte megszagolgatom a rudat.
- Mmmm... ez jól kezdődik..- s már jön is hamarosan az első slukk, ízlelgetem.
- Húú... ez alattomos lesz...
Még egy slukkot tolok...
- Te. Egyszer leruccanhatnánk Terrára, hozni a cuccukból. És termeszteni.
Kényelmesen dőlök hátra. Majd ha kellően eljutott a pontra, hogy ne csak a füstöt eressze ki magából, akkor majd elmondja. Most máshogy van buli...

Azért… bármennyire is borús a hangulatom, egy ilyen megjegyzés után felszökik a huncut mosolyt az arcomra. Mert… a hölgyeknél mindig is szerencsés voltam. És ennek a ténynek kifejezetten örülök…
- Most úgy fogok csinálni, mint akinek nem hízott a mája. - mosolyodom el, mert egyébként nem vagyok az a fajta. Tisztában vagyok a határaimmal, erényeimmel, és hibáimmal. Amit még lehet csiszolom, ami meg elfér… azzal leélem a maradék életeimet…
- Legközelebb kérdezz rá. - még rá is kacsintok Martinra, pontosan úgy, mintha egy ellenkező neműnek küldeném a gesztust. Aztán viszont… idővel azért leugrik a mosoly az arcomról. Őszintén került fel, de sokáig nem tudom a helyén tartani.
- Hajajj… ne is mondd. A megszédítés biztosan nem faji kérdés. - azt azért nem lehet rám mondani, hogy kalandozó típus vagyok. Szeretem a tartalmas kapcsolatokat, ami jóval több annál, hogy fizikálisan kellemesen érzem magam valakivel. De mivel már vénebb vagyok az univerzumnál is… A hosszú táv preferencia ellenére is, SOK(K) különböző színű, és formájú szoknya szédített meg…
Most viszont Martinnal vagyok, és a figyelmem az övé. Félre akarom tenni a saját nyavalyámat, miatta és persze magam miatt is. Ehhez pedig egy kicsit sem szégyellek bódító segítséget igénybe venni…
- Dehogynem. Adjunk az érzésnek. - persze a kísérletezni is szeretek önmagában, de most szeretném, hogy nagyot rúgjon az a paci…
- Óóó a Terrai anyag nagyon veszett. Már csak azért is érdemes figyelemmel követni a karrierjüket. - nekem több okos is van persze, meg egyéb faktor is, ami inkább távol tartana a Terrától. De az érdemeit sosem vitattam. Plüss állatokban, és fű származékokban nagyon jók…
- Csinálj egyet te is, meg én is alkotok valamit. Aztán megnézzük elég görbék leszünk-e utána. - eszemben sincs versenyt hirdetni, az a fiataloknak, meg a csúnyáknak való. A tesztelést viszont szeretem, és a kóstolgatást. Vagyis minél több lehetőség van, annál jobb.
-  Rám bizony. Családi ügyeket intéztem, aztán feltéptem közben néhány régi sebet. - eszemben sincs ennél bővebben kifejteni, hogy mi történt. Nem is szükséges. Bőven elég az, hogy fosul vagyok, de már dolgozom rajta. Egyelőre úgy, hogy el akarom nyomni magamban a kellemetlen érzeteket, meg úgy… nagyjából minden értelmes gondolatot.
Ezért kezembe veszek egy kis Linust, majd Martintól is kérek egy kicsit az ő cuccából. Aztán ‘összekeverem’ a kettőt. És odanyújtom Martinnak a kész terméket.
- Egy kis kábulat a lelkizés… előtt? - szívem szerint azt mondanám, hogy helyett… De Martin gondolatai és érzései érdekelnek. Meg tudom, hogy a sajátomat sem kéne azért elnyomni…

Leutánzom a mozdulatát, én is a mellkasomhoz teszem kezeim és meglepettet adok.
- Nem.... eléggé. - hagyok a két szó között némi szünetet, hogy had szóljon. Addigra már vigyorgok.
- Azt a kutya mindenit. Ha ezt tudom. - teszem játékosan a derekamra a csípőm, majd meglengetem a fejem, még szélesebb vigyorral. - Ők is tudnak cicázni... - például kergetni.... de az esetünkben nem olyan kutya-macska barátság van, ó, nem-nem.
- Ajánlom is. - dobom le magam kényelmesen a kanapéra, vagy bármilyen ülőalkalmatosságra, amit kényelmesnek ítélek meg.
- Wow, tesó, kombót nem akarsz? - nyúlok bele a mellém ledobott hátizsákba, s előveszek egy fa dobozkát. Aromazáró, s ennek a fűnek csak jót tesz ebben tárolni. Felé nyújtom.
- Az idei termés nagyon jó lett, na meg, kombóztuk egy kicsit a terraiakéval. Hát öregem, az a terrai cucc... vuh... - ingatom elismerően fejem, s meg is gyújtom közben a Linus-csodát, amit ő fejlesztett ki.
- Ezt is kombózni kéne. - fújom ki elégedetten a füstöt. - Egészen más hatása van. Szeretem az alattomosságát, ahogy beléd kúszik. - azt hinné az eb, hogy á, nincs is hatása rá. Aha. Míg mozogni nem kezdek... úúú, na akkor...
- Rád is férne, ahogy elnézem. - marishka eléggé éberré tesz dolgokra, és ami belőle árad... az csak abban öröm, hogy engem lát. Másban? Neeeeehheeemmm...

Tök jól vagyok. Nem izgultam egy kicsit sem, és aggodalom sem volt bennem még egy hangya szellentésnyi sem. A régi sebek meg… Áhh… abszolúte nem lettek feltépve. El is tűntek teljes mértékben, hogy ne maradjon már semmi teendőm, csak a nagy papáskodás.
Ja nem…
Ezért inkább erősítek egy kicsit a plafon szerkezetén, mielőtt rám szakad…
Továbbá… hopp-hopp-hopp… az ilyen szitukra való a Linus. Többek között. Erősíti a szerkezeteket, fizikait és mentálisat egyaránt. Tehát még csak spórolni sem fogok most. Inkább a lábam közép kapom a felhőt, felülök rá, és mehet a… ahogy Naarn mondta…. a lebegés….
De mielőtt ez megtörténhetne, és eldönteném, hogy ezúttal szívjam, vagy fújjam-e a növény párlatot… vendégem érkezik. Pardon. Inkább toppan. Ezért meglepettség szökik az ábrázatomra részben szándékosan.
- Nahát… hát úgy ismersz engem? - a mellkasomhoz kapom a kezemet, mintha nem csak meglepetés lenne ez a kijelentése, hanem egyenesen sokkoló is. Csak a szám sarkában megbújó mosoly jelzi, hogy valójában… de pontosan úgy ismer, mint aki cicákkal andalog… Tehát kell egy kis kiegészítés.
- Azért nem korlátozódom a cicákra. Bírom az ebeket is. - nem csak andalgás szinten, ezért szét teszem a kezeimet, hogy ezzel egyszerre tudjam megölelni, ha szeretne ilyesmit, illetve beinvitálni őt a hajlékomba. A füst meg… még nem aktuális, de ha épp ő jött ide, akkor nem várok tovább vele, sőt még meg is kínálom.
- Téged választalak. - ezen a ponton már tényleg nem megy a komoly arc. Elnevetem magam, és átadok egy kis Linust Martinnak. Aztán pedig magamnak… legyen most fújást, ha eddig ‘szívtam’…

- Meg a kutyáknak a fülikéjét. - szitoknak is lehetne tartani, de csak kuncogok egy jót a bodorodó füst mögött.
- Van még valami, vagy szaladhatok lobogó fülekkel a dolgomra? - szívok még egyet a sodort szálból, s jaaaj, akármennyire is igyekszem, csak a képébe fújja a szél a füstöt.
Na, ma egészen biztosan jó napja lesz!
Hogy holnap is... háááát... aki nem edzett, annak...
Pokoli.
Hajóm marad, én megyek a dolgomra.
Időnként jó ide is elruccanni. Mostanában inkább a Siriuson rontom a levegőt, visszatértem a jó öreg születő bolygómra, ahol nagyon  nagy örömmel vetettem (hehe) bele magam a növények világába, s alkottam meg újabb és újabb, igazán egyedi növényeket. Az egyikkel szívok. Vagy azt szívom. Mint most is.
Csak dolgom végeztével kanyarodok egy helyre, ahová a lábam amúgy is vitt volna.
Nem igazán értem én, miért is jó nekem például az, hogy csak lábat lógassak, azzal is melózok. Terrára ezért sem mentem többet.
Szeretek tenni, és Siriuson van mit, na meg Lyrán is!
- Yo. Azt hittem már, hogy éppen egy helyes kis cicával andalogsz... -kopogás? Nuku. Jelezni jöttem? Szerintem én már láttam rajta... mindent.
Vagy pont elfüstölt az az emlék....