Dress Coded

Hangosan kacagva a vállára csapok.
- Bizony, hogy tesztelni fogjuk! Ketten. - a móka mindig jó dolog!
A megjegyzésre megcsavarom az egyik tincsemet. Nem bizony! Főleg, ha rózsaszín szalagot keresek!
Bólogatok. Csak jól tudtam, hogy ki is Chris egyik felmenője.
- Tényleg? Ez kedves Rose-tól. Ismeri az öreget. És... máris bír téged. Tudtam! -Trohant csakis csípni lehet!
- És nem hiszek neked. Te semmitől sem tojsz be. - adom először a komolyat, még az ujjam is megrázom felé, aztán kacsintok rá, vigyorral.
- Rám, mindig! - azért mondjuk a szívem sajdul, hogy nem mindig tudtam mellette és vele lenni. Így megvédeni sem tudtam. Derekasan megpaskolgatom a hátát, majd magamhoz szorítom, hangot is adok ki örömömben.
Az asztalra csapok, jelezve egyetértésemet, s jön is az ital. Mennyei, manna, isteni finom.
- Ú, hát a nagyon részletekkel majd ők szolgálnak, ha visszajönnek. - nevetem el magam. A leányzó szerintem nem feltétlenül a fügekaktusz iránt érzet rajongásáért ment oda... - hamiskásan mosolygok, s kacsintok is. Lááááttam ám én azokat a szemeket, láttam! Ne is tagadja!
- Még hogy minket, ketten, együttvéve? - teszem le a poharat, látni rajtam a hülyéskedést, hogy az nem igazi sértettség. - Az egész legénységeddel együttvéve nem értek fel. - s úgy libbentem meg a hajam a kezemmel, mintha lófarokba lenne oldalt kötve. Aztán elvigyorodom.
A kérdésre azonban most valóban eltűnik a mosoly.
- Hú. Arról el is feledkeztem. A csajok úgyis bomlanak az egyenrucikra. Nem mellesleg a pasik is... - teszem csípőre a kezem.
- Pedig az a hímzett virágos ing, ha felveszi... - kezemmel szívet formázok és szerelmesen nézek Trohanra.
- Erre inni kell. - töltök újra, s koccintásra emelem poharam. Enni sem ártana.
- Van itthon mindenféle mennyei manna enni is, nem csak inni. Sütögethetünk ám... - a gyümölcsök és a saláta a kedvencem, de nem csak nyersen!

Elnevetem magam, és egyhamar nem is használom az ajkaimat beszédre. Pont olyan jó a hangulatom, mintha valamilyen bódítószer segített volna be, csak… ehhez most nincs köze semmilyen szernek…
- Hát akkor ezt pont olyannak hangzik, amit tesztelni kéne. - rákacsintok Rancarra, de közben  van egy olyan érzésem, ő ezt már megtette korábban. Nem baj. Azt ugyanis én nem láttam…
- Neeeem abban biztos nem. Be kell szépen lőni a sérót is… Az nem két perc. - beletúrok a hajamba, mert… igazából nekem pontosan ennyi időbe telik. Neki viszont nem. És tudom hogy számára a ‘sörény’ igenis fontos. Főleg, hogy nekünk olyan nincs…
Ezt azért kicsit irigylem a pegazusoktól…
- Igen. Apai ágról… - huhh.. Hát igen. Greg félelmetes. De úgy tapasztaltam, csak annak kell tartania tőle, akinek vaj van a füle mögött. Annak viszont nagyon…
- Neeeeeeeeem kicsit voltam betojva. De nem evett meg. Szerencsére Rose lekötötte a figyelmét… - tudom, hogy ez nem szándékos volt, de hálás vagyok érte Rosenak. Így az én nyakamról gyorsan lekerült a teher. És így koncentrálhattunk tényleg az örömteli részekre, ahelyett, hogy az egyébként indokolt bizalmatlanság leküzdésével ment volna el az idő…
- Ez az… - kiálltok fel örömittasan… - tudtam, hogy számíthatok rád. - megölelem Rancart, de természetesen nem csak azért, mert velem fog tartani a Vágtán. Azért teszem, mert mindig és mindenhová velem tartott, történjék bármi is…
- Akkor a közös pont… igyunk.  - nevetem el magam ismét és tiszteset kortyolok az italból. A következő viszont már csak egy apró korty, ahogy az azt követő is, ugyanis az ízeket is szeretném kiélvezni…
- Húúúú…. Mindkettőt szeretném hallani. Minél több részlettel… - mindig is sejtettem, hogy Rancar gyerkőcei olyan utat fognak járni, ami nekem eszembe sem jutna, de ez… azért erősen meglepett. Pozitív értelemben persze.
Rancar viszont valószínűleg a teljesen indokolt szülői aggodalmak miatt mindenbizonnyal másként áll hozzá.
- Na ezen mondjuk nem lepődöm meg. Cole sokkal ügyesebb és tökösebb, mint mi ketten együtt véve… - ahogy Rancar a vállamra tette a kezét, ráteszem az én kézfejemet is. Finoman meglapogatom a kézfejét.
- És te már felkészültél rá lelkiekben, hogy legközelebb egyenruhában fogod őt látni? - legalábbis amennyire tudom… ott egyenruha van. Kíváncsi vagyok, hogy Cole mit fog szólni hozzá…

- Hmhm.... már késő... - vigyorgok elégedetten. Mert hát minek tesztelni, amikor éppen ezért van itt, amiért...
Mosollyal veregetem meg a hátát. Meg fogják még jobban ismerni egymást. Akkor jó, ha nem unják meg egymást sosem...
- Eeeeaaaazt azért annyira nem. Najó, egybe bele lehet ugrani, legfeljebb a fa törzse hajlik meg alattad... - Igen! Kipróbáltam! A fa meg úgy hátbavágott válaszul, hogy pegazusbeli élményben volt részem.... és ez a zavart, beismerő mosoly ott is van az arcomon, meg a tekintet, ahogy elvándorol a nevezett (gondolatban!) fa irányába...
- Ne is. Rohamvágtában nem vagyok hajlandó készülődni a nagy napodra. -megélni akarom a boldogságát és ünnepelni. Na meg így lesz időm elkészülni az ajándékkal.
Hirtelenjében nem tudom összerakni, merre is az arra, ki is ül az arcomra. Ha valamit nem értek, nem fogom titkolni.
- Deeee, csaaaak... ah, igaz. Chris orioni. Is. - esik le.
Ránézek. Majd rámutatok. A mozdulat nagyon hirtelen jön, nagyon gyors.
- találkoztál az öreggel?- tudtam! Tudtam, hogy találkozott! - És még életben vagy? Te tudsz valamit öregem...-vigyorodom el.
Ahogy megfogja az alkaromat, viszonzom a fogást, másik tenyeremmel a vállcsúcsát paskolom meg.
- Egy ilyen bulit ki nem hagyok! - már előre elképzelem, ahogy a patá... sörényünk lobog az űrszélben, a kanyonok mélyén...
Wááháá, nincs is ennél jobb buliii!
- Ez még jobb! De én csak a tiédre iszok. - vigyorgok, s jó nagy korty helyett, csak keveset iszok, majd kis idő újra még egy korty. Így már lehet érezni a bor ízét rendesen. Csettintek is a nyelvemmel. Ez jó.
- Melyiket mondjam? Azt, hogy a középső Miopéra ment, szent kaktuszfügefát imádni, vagy hogy a kisebbik sunnyogóban beadta a jelentkézést a Starfleet Akadémiára? - paci meg fista is a nézetem, de az a sajátom. De hogy a kisebbik miből gondolta, hogy egy, nem jövök rá, kettő, hogy elvárom tőle, hogy ne csak paci, de fista is legyen, mentem feketére rohasztom a sörényem tövét...
- Nem mellesleg csoportelsőként vették fel... - jegyzem meg a pohár mögül, míg kortyolnék egyet, majd elkuncogom magam, Trohan vállára teszem a kezem, jelezve, hogy nagyon boldoggá tett ezzel a kölök.

Elnevetem magam Rancar szavaira. Jó érzés végre egy igazán örömteli hírt megosztani vele, és látni, hogy ez őt is mennyire boldoggá teszi.
- Nem tudom, de már nem is akarom letesztelni. - szélesedik még inkább a mosolyom, annak ellenére is, hogy tudom, Chris válasza nem azon állt vagy bukott, hogy ellen tud-e állni nekem vagy sem. Más dolog áll a háttérben, ami viszont a mi magánügyünk. Az viszont tény, hogy már tényleg nem akarok mást az életembe. Csak őt.
A puszi persze jöhet Rancartól is, ezért ismét felkacagok, amikor Tesó Puszit kapok.
- Csak egy kis türelem kérdése. Meg, hogy legyen valami elképzelés, amit aztán meg lehet valósítani. - ez nem mindenre igaz persze, de én időnként csendes (vagy épp nem annyira csendes…) pihenésre is szoktam bíztatni a srácokat. Álmodozzanak csak. Ki tudja, hogy melyik vad ötlet fog egyszer a megoldás felé vinni. Kell erre is lehetőség mindenkinek.
- Nincs kizárva. Viszont most megkaptam rá a lehetőséget, hogy megismerjem, és ő is engem. - már nem a nevetés, hanem csak a boldogság bújkál a mosolyomban. Szeretem Christ, és most már ezen érzést nem is kell elrejtenem, vagy elengednem. Átélhetem…
- Tényleg? Még ugrálni is lehet ezeken a hintaágyakon? Mert akkor azonnal kérek. Többet is… - a csapat jut eszembe, és az, hogy néha azért kimaradok a móka legjavából. Nem bánom, nekik viszont azt kívánom, hogy mindig jól érezzék magukat. Még akkor is, ha tudom, hogy ez azért nem igazán lehetséges. Mindig vannak nehéz pillanatok. Más kérdés, hogy ebben a pillanatban én még az árnyékát sem érzem ennek…
- Még van. Nem sietünk. - ami azt illeti, maga a szertartás számomra nem is fontos. Nekem az jelentette a legtöbbet, hogy Chris velünk akarja tölteni az életét, és életeit. Ez minden ceremóniánál jobban számít. Viszont a család, és a barátok számára az ünnepség is fontos, ezért természetesen… mindent bele adok, hogy jó bulit tudjunk csapni.
- Az. Nem ismered ezt a szokást? - ha nemet válaszol, akkor szívesen elmagyarázom neki, de mivel látom, hogy összeáll neki a kép, szélesen elmosolyodom.
- Igen. Kapunk segítséget a megrendezéséhez. - azért… nem kicsit féltem Gregtől. De úgy érzem, hogy jól alakult a találkozó, és elfogadtak minket Cryllel. Christ pedig maximális mértékben támogatták.
- Ez a beszéd. Mutassuk meg, hogy mit tudnak a patás fiúk. - megfogom Rancar alkarját, és ahogy a tenyerét dörzsöli, elnevetem magam. Jó lesz. Függetlenül attól, hogy sikerül-e a pörkölés vagy sem. Ugyanis együtt leszünk, és remekül fogunk mulatni, ezt már most érzem.
- Oké-oké. Igyunk. - még mindig remek a hangulatom, és hiába nem kívánom annyira most az italt, jól fog esni a koccintás Rancarral. Már a tószt okán is fényesedik a mosolyom, de… némi kiegészítéssel azért élek.
- És igyunk a mindenki boldogságára is. - emelem én is a poharam, és remélem érzi, hogy a mindenkibe nekem ő is beletartozik. Neki is boldogságot kívánok, még akkor is, ha tudom, hogy ő elégedett az életével.
- Mesélj te is valamit. Nincs esetleg neked is örömhíred a számomra? - egy kicsit ugyan huncutabb lesz a mosolyom, de nem feltétlen arra gondolok, hogy van-e valaki az életében. A nyúlon kívül. Inkább arra, hogy vele történt-e valami igazán jó, azóta hogy nem találkoztunk. Legyen az akármi, ami számára az.

Már nem is reagálok arra, hogy mit mond a nyúlra. Nem az a fontos!
Arra viszont muszáj vagyok elmosolyodni, nem, mintha nem állna már most fülig a szám, mert itt van Trohan és mert nagyon boldog. Csak úgy ragyog!
A haveri körét is bírom. Elviselik, amikor rám jön a saját természetem. Nem,  nem morgós vagyok. Szerintem senkinek sincs olyan rózsaszín plüss nyuszifüle, mint nekem... többek között....
Ahogy megerősít abban, hogy igent mondott..
- Háhá, hát persze, hogy igent mondott! Hát ki tudna neked ellenállni? - majd egy csattanós puszit kap arcára. Tesósat!
Megnézve a díszt, nem csak az anyag árulkodik egyediségről. Az energiája is.
- Azt látom öregem. Nagyon értesz ehhez. Értetek!
Megértően tekintek rá, aztán meg a fejem csóválom.
- Még a végén kiderül, hogy jobban ismerem Christ? - tudom, hogy nem így van. Olyanon mentek keresztül együtt, amit senkinek sem kívánok. Soha. S hogy ez Trohannel történt, különösen fájdalmasan érint. Mert nem érdemelte meg. Neki a boldogság jár, csakis!
- Bármikor. Jó látni, hogy boldog vagy. - veregetem meg finoman a hátát, ami inkább szeretettel teli simogatás.
- Pedig kiváló hintaágyaim vannak. Olyan nagy lovaknak is, mint te. Én. - fogalmam sincs, melyikünk a nagyobb állat, de alattam szakadt már le hintaágy. Az már más kérdés, mert ráugrottam...
-Ha hamarosan, az jó. Akkor van még időm készülődni. - én aztán ráérek!
- Menyasszony-vágta? - nézek rá értetlenül. Merthogy az se nem andromédai, se nem a miénk... aztán leesik, még rá is mutatok.
- Az orioni-szurdok! - mindig elfelejtem, ki Chris apja. Na, az öreggel nem kívánnék találkozni. Ezért inkább nem is kérdezek rá, hogy nyelte le keresztben a lesz-após, ha már találkoztak egyáltalán...
Majd a mutatásból újfent alkarom nyújtom felé.
- Ebben bármikor számíthatsz rám, tesó! Ideje Rosenak odapörkölni... - alkarfogás után összedörzsölöm tenyerem, elégedett vigyorral.
- Nade, erre tényleg igyunk. - csapok a vállára, majd a pohárba töltök, neki is meg nekem is, az egyiket felé nyújtom.
- A megérdemelt boldogságodra! - emelem felé poharam. Egyik sem kis méretű, itókázni akartam, miután a kertben tettem-vettem.

Valószínűleg akkor sem bírnám ki nevetés nélkül Rancar reakcióját, ha nem lennék ennyire boldog. Így viszont… patásokat megszégyenítő frekvencián és intenzitással kezdek nevetni (kuncogni) És egy kicsit sem zavar…
- Pedig aranyos. - esküszöm, hogy nem szándékosan húzom az időt. Nem teljesen… Igazából csak szeretném megadni a módját. Valószínűleg soha többet nem lesz olyan alkalom rá, hogy egy ilyen hírrel érkezhessek a testvéremhez, ezért… a csak kibököm nem az igazi módszer.
Viszont látom rajta azt is, hogy nagyon kíváncsi, és persze én is nagyon szeretném már elmondani, hogy mi történt.
- Ki tudja… ha jól elrejtem, pár napot biztos kibír. - vigyorgok magabiztosan, mert természetesen sosem tennék ilyet. Felesleges. Egyeseknek ráállt a szaglása a kellemes nedűkre ezért abban a percben lebuknék, hogy beléptem a hajóra.
Most viszont kicsit sem foglalkoztat ez a helyzet, mert végül kibököm, hogy mi is történt.
- Igent mondott - ismétlem el én magam is, mert még mindig nem hiszem el teljesen. A szorongató ölelést pedig hasonlóképpen viszonzom. Szó sincs persze erőméregetésről, ez csakis az örömről szól. És persze arról, hogy ezzel teljesen megváltozik az életem, végre igazán pozitív irányba.
- Igen. Saját készítésű. - nem ám valami szerzett bizsu. A szívünk és a lelkünk is benne van. Ahogy a szertartás többi részében is benne lesz, és… persze egész hátralévő életeinkben…
- Hát… én csak reménykedni mertem abban, hogy Chris igent mond. Ha előre szólok, és nem így tesz… Túlságosan is fájdalmas lett volna. - már mint a számomra. De azt hiszem az önkéntelen arcrándulásomból is láthatja, hogy ezzel a lehetőséggel tényleg nem szívesen számoltam. De megtettem, mert ismerem Christ, és tudtam, hogy a válasza szinte teljesen független lesz attól, hogy mit is érez irántunk. Más tényezők játszottak benne szerepet, amiről csak kevesen tudunk…
- Köszönöm testvérem. - mosolyodom el még szélesebben, amikor ténylegesen, és örömmel elvállalja a felkérést. Abban pedig biztos vagyok, hogy külön nem kell megkérnem őt arra, hogy legyen a buli szíve. Magától is az lesz, ez garantált.
- Rendben, de csak… óvatosan. Nem akarok úgy járni, mint a nyulad. - vigyorgok, mert azért még mindig nem felejtettem el az illuminált állatot. De a történet természetesen ráér. Előbb igyunk, és beszéljük meg a fontos dolgokat.
- A mikor kérdésre a legpontosabb válaszom egyelőre az, hogy hamarosan. A milyen pedig egyszerre szeretnénk az Andromédai, és Kentaurusi hagyományok szerint ünnepelni. A segítség tekintetében… - levegőt veszek, mielőtt folytatnám.
- Először is jól jönne nekem egy másodpilóta a menyasszony vágtához. Chris testvére Rose, kegyetlenül ügyes, és nem hagyhatom neki, hogy még egyszer legyőzzön. - igazából beleférne, de… azért mégis csak jó lenne lenyomni, Rancarral az oldalamon. Örülnék neki, ha Chrissel tehetném meg, de sosem kérném meg rá, hogy álljon az oldalamra a testvérével szemben. Akkor sem, ha teljesen baráti, téttől mentes szórakoztató tevékenységről van szó.

- Miiint mindig, tesókám. - tárom szét karjaimat, egyértelműen jelezve, hogy én aztán mindig ilyen  vagyok! Az meg kifejezetten vigyort csal az arcomra, ahogy kuncog. Csak bökje már ki!
- Hol akarok én most a nyúllal foglalkozni, hagyjuk már. - kész, nem hiszem el, hogy húzzaaaaaaaaaaaaaaa
- Hja, mert ők aztán olyanok. - de szeretettel telve mondom ki. Trohan igazán szerencsés, hogy egy nagyon jó, sőt kiváló csapatot verbuvált maga köré. Megérdemli.
Ááááá, hát zavarban vaaaan, hát rájötteeeemmm! Na, nem baj, majd hamar elmúlik, ha végre kiböki!
Éppen leveszem a saját gyümölcsömet, amikor kimondja. El is engedem a gyümölcsöt, így az a fán marad, az ág pedig visszareppen a magasba.
- Igent mondott? Igent mondoooooottt!!! - hát menten a nyakába ugrok tesókámnak, igaz, nehéz megtartani másként súlyos egyéniségemet, éppen ezért naaagyon is testvéries, ezáltal nagyon is szorongató, szerető ölelést kap.
Persze, azt nagyon  titkolom majd ezentúl is, mit gondoltam Chrisről, amikor megláttam (nyüzüge, de olyan energiával, hogy az vágott mellbe. Szóval a könyvborítóra nem adunk...).
- Woh. Már fűldíszetek is van? - engedek az ölelésből, majd csak a vállán pihen a tenyerem, ahogy megnézem. Őszintén? Én magam ilyen piperecuccal nem jönnék (de. Nagyon is.), de hogy olyat választottak, ami bitang jól áll Trohannak, hát uuuu...
- És nekem miért utólag számolsz be róla, hmm? - csapom meg tenyeremmel kétoldalt felkarját, majd újra átölelem, megszorongatom. Madarat lehetne velem fogatni, de úgy tűnik, az éppen Trohan volt...
Aztán az ág újra lehajol, hogy elvehessem a gyümölcsöt, s Trohan felé is elindul egy.
S ezúttal már a gyümölccsel a kezemben állok a felkérésre. Meg sem bírok szólalni. Annyira nagyon jól esik, s ezt látni is rajtam.
- Ezer örömmel, tesó! - erre újra átkarolom, kezemben a gyümölccel. Nem, annak élvezetét sem rontjuk el se nem kapkodjuk!
- Köszönöm! És. - bontakozok ki az ölelésből, karolom át vállnál.
- Erre innunk kell. - mire a kertre néző kis teraszhoz érünk, addigra az ital is ott van már az asztalon, két pohárral.
- Mikorra tervezitek a nagy napot... napokat? Milyent terveztek? És én miben tudok segíteni?

Szélesedik a mosolyom, és ehhez semmi köze nincs a nyúlnak. Na jó, talán egy kicsi. Mert valami szörnyen mókás szituációt képzelek bele az állapotába.
- Csak így, bumm bele a közepébe? - finom kuncogás (ami egyébként egyáltalán nem jellemző rám…) bukik ki belőlem, és ez már tényleg nem a nyúl sara. Csak… boldog vagyok. És ezt végre megoszthatom a testvéremmel is. Igazán. Köntörfalazás nélkül.
Legfeljebb a témába azonnal belevágás hibádzik egy picit…
- Régóta veled van? Nem emlékszem rá. - már mint a nyúlra. Kedves jószágnak tűnik. És… most már szinte biztos vagyok benne, hogy betépettnek. Na de ezt hogy sikerült összehozni? Nagyon érdekel…
- Majd beosztjuk. - nevetem el magam, mert ez… nem biztos, hogy meg fog tudni valósulni. Ha jelen van a teljes csapat, akkor az aki kapja marja elv érvényesül. De elsőként majd Christ, és Cryllt fogom megkínálni, úgy pedig biztosan jutni fog nekik.
- Ááá… az nehéz lesz… - somolygok most már nagyon látványosan, mert pont ezért jöttem. Így végül félre is teszem a gondolataimból a nyulat, és Chrisre, illetve Rancarra koncentrálok. Persze mielőtt bele is kezdhetnék, Rancar tovább bíztat, és egy gyümölcsöt is átnyújt nekem. Átveszem, de nem harapok bele. Ugyanis elnevetem magam. Boldogan. Remélem annak fényében, amit hallani fog, egyértelmű lesz Rancar számára, hogy nem rajta és a fával történt incidensén nevetek.
- Megkérdeztük Christól, hogy szeretné-e velünk leélni az életét. És igent mondott. - nem sok hiányzik hozzá, hogy ugrálni kezdjek, de ezt még meg tudom állni. Azt viszont nem, hogy úgy fordulok, hogy jól látható legyen Rancar számára a füldísz, és még jelentőség teljesen rá is mutatok.
- Szeretném, ha mellettem állnál a nagy napon. - most harapok bele a gyümölcsbe, amit átnyújtott nekem. Aztán eszembe jut, hogy igazából… ezzel még nem kértem fel. Pedig éppen azért vagyok itt.
- Vállalod a felkérésemet? - nem akarok érzelmi nyomást ráhelyezni, de a mosolyomat képtelen vagyok letörölni. Én ugyanis bízom benne, hogy kérdés nélkül is vállalná. De azért… adjuk meg a módját. Elvégre csak egyszer fogok férjhez, és feleséghez menni az életemben…

Trohan tesó bármikor nyitott szívekre és kapukra talál, ha éppen erre lófrálni van kedve. Minden királyságos dolgot megérdemel, s már jó ideje drukkolok neki dolgokat illetően, s magamban meg elég mérges vagyok, hogy mi lesz már, öregek, noszogassátok egy kicsit az idő kerekét, hogy Trohan minél előbb boldog legyen...
A nyúl a vállamon elvan, túl van már azon a mókás részen, hogy kiadja a sütit amit bevett, de mivel érzékeli, hogy máshogy is éppen magason van, így csak marad a vállamon, érzem, ahogy karmai azért a vállamba marnak. Addig jó, hamar visszaugrik majd a realitás talajára. Is.
- Na. Mondd. - hojj degyorsan le is teszem a fújókát, minden figyelmem az övé.
Csak úgy ragyog az energiája, s erre még önkéntelenebbül széles vigyor ül ki a képemre.
A folytatásra a nyúlra nézek.
- Áh. Pff. Ellesz egy darabig. - legyintek a négylábúra.
- Akkor gyere! - csapkodom meg kicsit a vállát, s elindulunk a fa irányába. - Hohó, még szép! Meg az itókából is. Igaz, csak pár üveggel van, nem tudom, elég lesz-e nekik. - nem iszok nagyon, az íze miatt szeretem, s egyes gyümölcsökkel igazán mennyei.
- Sajnálhatod is, mert csak utána mondom el. - vigyorgok rá, miközben a fá lehajol ágaival, hogy vehessünk a gyümölcsből.
- Bökd már ki a híreket, ne keringjél már, mint egy szú, a... au. - a fa megcsap az ágával. - ... bocsi. Szóval bökd már ki! - s ha eddig nem vett a fáról gyümölcsöt, magam szakítok le neki egyet, s nyújtom felé.

Nem sietek egy kicsit sem, tökéletes nyugalommal, és maximális jókedvvel érkezem meg Rancarhoz. A buli tépés szó pedig még csak ki sem lendít a harmónikus hangulatból. Nem tudom, hogy pontosan mire gondolhat, hogy de biztos, hogy valami szórakoztató és/vagy fontos dolog történik. Azokon pedig mindenképpen jelen akarok lenni.
Így a kert felé veszem az irányt, és egy kicsit sem lepődöm meg rajta, hogy Rancar kezében egy nyúl van. Egy kicsit… furcsa nyúl. Gondolom ő az alanya a buli tépésnek. Kezd egyre jobban érdekelni, hogy mi történhetett.
De ahogy meglátja az ajándékot, amit hoztam neki, én pedig azt, hogy mennyire örül neki… örömteli mosoly kúszik az arcomra, és egyelőre csak őt nézem. Szeretek ajándékozni, főleg a szeretteimnek. Igyekszem ezzel a figyelmességet kimutatni, mert… törekszem rá. Más kérdés, hogy biztos vagyok benne, hogy nem mindig sikerült, és időnként annyira belefeledkezem saját magamba, hogy mást nem igazán veszek észre…
Ezen viszont dolgozom, elsősorban a traumáim megszelidítésével. És persze azzal, hogy… már nem hátrálok meg, ha a boldog élet előttem van. Inkább lépek az irányába.
- Örülök, hogy tetszik. - ahogy megropogtat, én sem kímélem őt, és azt hiszem most az ölelés is részemről jóval hosszabb ideig tart, mint általában.
- Híreim vannak. Meg kérdésem is. Meg ez egy egyszerű hogy vagy tesó látogatás is. Több az egyben. - azért észreveheti rajtam, hogy mennyire izgatott vagyok, ebből pedig egyértelmű lehet a számára, hogy azért ez egy különleges alkalom a számomra. Annyira, hogy… csak jóval később tűnik fel, hogy kérdezett még valamit.
- Kettesben akartam veled beszélni. Mint férfi a férfival. Pardon… - mutatok a nyúlra.
- Mint férfi a férfival és a nyúllal. - azért ahogy megint ránéztem a nyúlra, megint felötlött bennem, hogy mi történhetett. De mielőtt megkérdezném, követem Rancart hátra.
- Óóóó arra akkor rárepülök, meg ha megengeded viszek a bagázsnak is. - azt hiszem már nem sokáig hívhatjuk így a csapatot. Főleg azt a kettőst nem, akivel össze fogom kötni az életem. Mert valamilyen szinten Cryllel is együtt leszünk, ha nem is így, mint egy hagyományos pár. Ő is része az egésznek, és nem mellesleg… ha szét kell rúgni egy valagot, tudom, hogy rá mindig számíthatunk Chrissel.
- Sajnálom… mielőtt a témára térténk… el kell mondanod mi történt a nyúllal. - még egy nevetés is kiszakad belőlem, és tényleg nagyon kíváncsi vagyok. Rancart ismerve, valami őrület történt, ami számára teljesen természetes. De én pont ezért szeretem őt.

A kertbe kivezető ajtót hangos csattanással vágom ki, miközben én is kivágtatok rajta, egyelőre két lábon.
- Nyusziii, hol vagy nyuszikám? - megállok a konyhakert közepén.
- Hát b@zdmeg nyuszikám. Most kell megenni a zöldséget? Ki mondta neked nyuszókám, hogy buli van? - az sosem baj, hogy legel. Azért van a kert. Csakhogy....
- Kérdezzem meg tőled, hány Rant látsz? - hajolok a betépett nyúl fölé.
- Nem, még nem akadtak fel eléggé a sze... - a kezembe emelem, mikor Trohan energiája és szavai is elérnek hozzám.
- Gyere csak éppen random bulitépés alakult ki. Hátul. Kert. - kezembe veszem a kis (nagy) szőrmókot, hogy majd beviszem, s adok neki vizet, hogy segítsen túllendűlni a kozmikus betépettség állapotán. Mondtam neki, hogy azt a káposztasort ne egye. Minek esik neki? Hát persze, hogy annak.
- Ó, de ne már! - nyuszó vállra, s máris rabolom a kezemmel a kis szerkezetet. Hamar megtalálom a módját, hogyan működik, s máris fújok vele. Amilyen komoly vagyok a munkámban, annyira leengedem a hajam ha éppen nem dolgozom.
- Ez nagyon menő.
Majd jó alaposan megropogtatom tesóm csontjait.
- Téged meg melyik napszél sodort ide? A bagázs hol marad? - merthogy szívesen sütök tonánnyi sütit is. Magam keveset eszek, de vendégül látni: naaagyon szeretek!
- Gyere hátra. - teszem vállára a kezem, s úgy fordulok, hogy együtt menjünk hátra, vissza, az árnyat adó fák tövébe.
- A kedvenced éppen most érik. Küldeni is akartam a következő kanyarral neked. Meg van egy finom aszúféle is... - aaz gyümivel? Mennyei!

Sosem szerepelt a család alapítás a gondolataim között. Nem zártam ki, csak úgy éreztem, sosem fog az életem eljutni arra a szintre, hogy kiérdemeljem ezt a jogot, és hogy képes legyek érett módon hozzáállni egy kapcsolathoz.
Aztán megismertem Christ. Az életem pedig több értelemben is megváltozott.
Ám mivel számomra még új dolog az, hogy az érzelmeket nem csak kimutatom, hanem kapcsolatot építek belőle, illetve teljes mértékben Chrisre hagyatkoztam a fontos döntéseknél… óvatosan meséltem a családomnak, pontosabban a testvéremnek arról, hogy mire is készülünk Cryllel, és milyen életet szeretnék maguknak.
Most viszont eljött ennek a perce is.
Ezért szépen bejelentkeztem Rancarhoz, hogy biztosan ráérjen, és szereztem neki egy különleges, unikornis formájú buborékfújót is. Aztán felturbóztam egy kicsit. Nem csak buborékot fúj, hanem kellemes illatot is áraszt, amikor használják. És természetesen gombbal is működik.
Ez utóbbi fejlesztések már nem teljesen önzetlenek, ugyanis szeretném megkérni majd valamire. Amire biztosan igent fog mondani, ahogy ismerem, de egy kis ‘hízelgés’... még családon belül sem árt.
- Hahóóóóó… patákkal érkezem… - mielőtt megjelennék előtte, ‘figyelmeztetem’. Az unikornisos buborékfújót (aminek lábai, és ezzel patái is vannak), pedig az arcom elé teszem, hogy azt vegye észre először. Az részlet kérdés, hogy mások mit gondolnának erről. Szeretem a testvéremet, és azt szeretném, hogy mellettem álljon a nagy napon. Ezért nyolc patával jövök…