Some Support

Az állat egyszerre zavarba ejtő és… veszedelmes. Épp csak még nem tudom, hogy pontosan milyen módon. Abban ugyanis kezdek biztos lenni, hogy Qnoah aranyos. És ezáltal akár meg is tudnám szeretni, ami… számára biztos végzetes lenne. És talán nekem is…
A férfi kuncogására felemelem a fejem. Talán épp azon szórakozik, hogy a kisállat máris… a hatalmába kerített. Amennyiben ő ezt szeretné, és ezért érzi jól magát… Nincs baj. De ha ezzel épp a csapdájukba sétálok bele, akkor még nagyon rosszul járhatok. Kár, hogy nem tudom… mi is lenne a helyes. Így nem tudok aszerint cselekedni, és csak sodrodom azzal, hogy… Qnoah nagyon ragaszkodik. Hozzám.
De aztán kapok egy újabb kérdést, amire nem tudok válaszolni.
- Nem tudom. Még sosem hívtak így. - talán egy másik életben igen… Vagy akkor egészen más nevem volt. Az emlékeimet részint szándékosan, részint a véletlen útján veszítettem el. Sokáig nem akartam lemondani róla, mert azt hittem, hogy egyszer még visszatérhetek a régi életembe. Ám amikor bebizonyosodott, hogy ez hiú ábránd… inkább elfelejtettem mindent, hogy ne fájjon, és ne tudjanak rákényszeríteni (ezen a módon…) semmire.
- Értem. - vagyis Qnoah számára az a jó, ha én nem teszek semmit, csak hagyom, hogy… barátkozzon velem. Felfogom ezt a parancsot, még ha most nem is tudom, hogy örüljek-e neki, vagy sem. Tény, hogy ez számomra is kellemes, de… még megfordíthatják ezt az élményt a számomra. Ezen a férfin nem érzek olyan energiát, de az illúziókkal sokszor becsaptak már. Igaz, egy ideje észre is vettem, ha ilyet tettek velem…
- Úgy érti… fémet is? - felemelem a fejem, mert ismét csapdát érzékelek. Nem véletlenül kérdezem rögtön a fémet. Ugyanis ha igent mond, az azt jelenti, hogy szükség lesz még a fegyveremre, és még az is lehet, hogy többet kell készíteni magamnak. Nem bánom, mert inkább olyan fegyverrel harcolnék, amit én magam csináltam, sem mint olyat adjanak a kezembe, amivel nincs esélyem győzni. A feszültség viszont még egy sem tűnt el belőlem, mert annyi információt kaptam az elmúlt néhány percben, hogy alig bírom már követni…
- A kardomat rendszeresen kell éleznem. És egy második elkészítése nagyban segítene engem abban, hogy dicsőséget hozzak a Gazdának. - gondolkoztam rajta, hogy azt mondjam, a Gazdánknak, de a férfi még mindig furcsa nekem. Nem tudom, hogy ő mellettem, felettem vagy… nem alattam biztosan nincsen. Vagy a társam vagy valaki, akinek engedelmeskednem kell. Inkább úgy veszem, hogy az utóbbi, mert abból baj nem lehet.
De mielőtt jelét adhatnám annak, hogy megadom magam a férfinak, Qnoah elmozdul, és éppen úgy köt ki a kezemben, ahogy azt a férfi mondta. Majdnem leesett, de még időben elkaptam. A reflexeim szerencsére még működnek. Ki tudja milyen büntetés járt volna érte, ha leejtem…
Hirtelen nézek rá a férfira, mikor újra megszólít. Nem tudom, hogy milyen választ vár tőlem, így egy ideig csak nézek rá, és… próbálom kideríteni. De nem sikerül. Csak egy újabb kérdés merül fel bennem, amit remélem feltehetek.
- Hogy fog sétálni, ha a kezemben van? Vagy most letehetem? Hol a jobb neki? - azt mondta a kezemben, de akkor nem tud sétálni. Én igen, de nem hiszem, hogy a férfi arra gondolt. Vagy igen? Mindenesetre közelebb megyek egy lépéssel az ajtóhoz, hogy egyértelmű legyen a számára, engedelmeskedem, és megyünk sétálni Qnoahval. Épp csak a módját nem tudom, de remélhetőleg hamarosan felvilágosít. Illetve egy kicsit abban is reménykedem, hogy Qnoah még kifogja adni azt a búgó hangot. Az nagyon megnyugtató volt…

Szavai, mintha nem a valóságot tükröznék. Mintha ha csak gúnyolódna, ahogy tették azt korábban már mások is. Ez a férfi azonban más, mint akikkel korábban találkoztam. Vagy talán bizonyos értelemben… pont olyan, mint a fiúk az arénában. Ez persze nem lehetséges, mert felügyelet nélkül jött. És egy veszedelmes fegyver is van nála, amit szabadon használhat.
Viszont, ahogy tovább vizsgálom a kisállatot, egyre inkább az-az érzésem, hogy még sem annyira veszélyes. A karmait sem engedte ki, és annak ellenére, hogy közel került a nyaki ütőeremhez, még nem ugrott neki. Érdekes…
Akkor viszont már megfeszülök, amikor a vállamra mászik. Nem akarom mutatni, hogy tartok tőle, mert azt a gyengeség jelének fognák fel. Nem vagyok gyenge… Néhány csapást kis is bírok, így egyelőre várom, hogy mi lesz a Hódító következő reakciója. Valami… nagyon váratlan.
Kellemes érzet, és hang. Egy pillanatra még levegőt sem veszek, annyira furcsa. De aztán belátom, hogy ez nem támadás, hanem inkább… kedvesség. Lehet, hogy ez a taktikája? Eloszlatja a félelmet? Jól csinálja…
Néhány másodperccel később ugyanis felemelem a kezemet, és megérintem. Ha fájdalmat érzek, visszahúzom, de egyébként… megpróbálom viszonozni a gesztust. Láttam, hogy miként érintette meg a férfi, és én is valami hasonlót próbálok. Nem tudom, hogy sikerült, és kellemesnek találja-e…
- Értem. - már nyúlok is a füle felé, hogy meg tudjam vakargatni, ahogy kívánja. A mozdulatban viszont megállok, amikor még valamit mond a férfi. “Megkedvelt”
Szerencsés állat. Én sosem engedhettem ezt meg magamnak. Ha valaki közel került hozzám, az előbb vagy utóbb… Így inkább nem kötöttem barátságokat. Csak szövetségeket.
Ez a lény viszont kedvelhet. Engem… Vajon megérdemlem ezt? Még nem tettem semmi olyat, ami jutalmat érdemelne. Vagy ez az a bizonyos… önzetlen szeretet? Nagyon régen nem csak a jelentését tudtam, hanem éreztem is. Azt hiszem…
- Qnoah. Ismétlem el a nevét, és újra megérintem a kezemmel. Még meg is nyal - azt hiszem - és ezt is kellemesnek találom. Ezt viszont inkább nem viszonzom, mert azt még mindig nem tudom, hogy mik a férfi szándékai. Hiszen olyan kérdéseket tesz fel, amire… nem vagyok felkészülve. Nem is tudok válaszolni azonnal, csak hosszú másodpercek múlva.
- A nevem Ezume Sato. - jelentem ki, mert ez az egyetlen, ami eszembe jut. Sosem mertem kérni, mert hamar megmutatták nekem, hogy a kívánság csak rémálmokat szül. Ezért ha nem Féregnek, vagy Szolgának hívnak… akkor tudom, hogy biztosan hozzám szólnak.
- Kényelmes neki a hely? Vagy készítsek neki egy méltó fekhelyet? - mutatok a saját nyakamra, ahol érzésem szerint történt némi helyezkedés. Nagyon jól esik, így ha dönthetnék, ez lenne a helye az este hátralévő részében. De biztos van kényelmesebb hely is, illetve tudok tárgyakat készíteni. Ezt nem biztos, hogy elmondták a gazdámnak a vásáron, így most teszem meg. Hiszen minél többet adok, annál nagyobb esélyem van rá, hogy a következő napot is megérem…
- Fából és pamutból tudok tárgyakat készíteni. Ha kapok szerszámokat, a fémet is megtudom munkálni. - azzal nem bír el a kardom, más eszközök kellenek. Hirtelen viszont eszembe jut az-az eset, amikor észrevették, hogy van nálam néhány szerszám, és a kardomat formázom újra vele. Soha többet nem engedtek a műhely közelébe, és az eset utáni néhány hét is… úgy tűnt el az emlékezetemből, mintha sohasem lett volna…
- Elnézést. - hajtok fejet, mert nem kellett volna a szerszámokra még csak céloznom sem. Remélem ezért még nem veszik a fejemet. Az viszont előfordulhat, hogy Qnoah fekvőhelye kényelmetlen lett. Ha azt érzem, hogy elmozdult, ne talán leesne amiatt, mert fejet hajtottam, akkor elkapom és kiengesztelem.

Még nem hívtak harcba, és azt sem adták parancsba, hogy… nyűgözzek le valakit.  A készenléti szintet viszont ennek ellenére sem csökkentem. Sokkal nehezebb harcba indulni, ha az izmaim el vannak lustulva, és pihenésre pazarlom az időt. Minimálisra szükség van, de az meg is volt, így inkább az edzésre fektetem a hangsúlyt. A gyógyító már úgyis javított az állapotomon.
Eszközök híján viszont nehezebb a dolgom. Tágas szobát kaptam ez edzéshez, de fegyverek helyett inkább üres tárolók, mosdó és ágy kapott helyet. Nagy vagyonnal rendelkezik a gazdám,  ha ilyen helyiséget adott nekem. Nem tudom, hogy ez jót vagy rosszat jelent-e…
Ezért készülök, és rutinos mozdulatokkal gyakorlok, kard nélkül. Minden nap elismétlem a legfontosabb támadó, és hárító gyakorlatokat, akár van eszköz a kezemben, akár nincs. A berögződés szempontjából mindegy is.
Ám ez nem az egyetlen, amit figyelek. Az izmok karbantartása is fontos, így az erősítő feladatok sem maradnak el. Ezek jobban kimerítenek, mert mindig növelem a terhelést. Ez pedig azt is jelenti, hogy egyre több időt vesz igénybe a napi rutin.
Ha pedig megzavarnak… Nem tudok ellene tenni. Még nem tudom, hogy mit akarnak tőlem látni, az azonnali készenlétet, vagy akár az edzés folyamatát, így némileg zavartan állok a kezeimen. Épp fejjel lefelé helyezkedek, amikor megszólítottak.
- Igen uram. Készen állok. - még kitartom a kézenállást, hogy láthassa, amikor beér, de néhány másodperc múlva visszaérek a talpaimra. Ételt hozott nekem. Ez több, mint szokatlan. Már kaptam a mai nap folyamán… Msot pedig még egy adagot kapok az asztalra.
- Igen uram. Már edzek, hogy készen álljak az elkövetkezendő harcokra. - hiába nem adták még annak a jelét, hogy ez fog következni… Nem várok mást. A vásárlás során megmutatta nekem a gazda (akit Adriannek kell szólítanom…), hogy magasak az elvárásai, és szereti, ha a véremet ontom…
Ahogy viszont jobban megnézem a Barnard nevezetűt, észreveszek valami mozgót a ruhájában. Egy nagyon apró kis dolgot… Ezért egy lépéssel közelebb is megyek, és hogy ne vegye tiszteletlenségnek, meghajlok előtte. A pillantásom viszont nem tudom levenni a mozgolodóról. Olyan, mint egy feline, csak nagyon… nagyon kicsi.
- Ő is harcra edzett? Milyen névre hallgat? - kérdezem meg a kíváncsiságtól vezérelve, de aztán észbekapok, hogy nem kértem engedélyt… el is szégyellem magam, és hátrálok néhány lépést. A tartásom pedig megadóvá válik, és úgy fordítom a hátam, hogyha meg akar ütni, legyen rá lehetősége…