Bolita Bár - Jaxon & Eric

Feels like a Cuban vacation

Helyeslően bólogatok a megjegyzésére.
- Na igen. Oké, hogy elvileg eggyel is el lehet lenni, de azért igen furcsa lett volna azzal a címszóval beteg szabadságot kivenni, hogy ellopták a Te… - hupszi… majdnem kimondtam. Nem-nem. Ilyet nem játszunk.
- Szóval, hogy ellopták a vesémet. - a mi világunkban ez természetesen nem gond, de… azért nem lett volna túl jó ajánló levés a későbbiekre nézve.
- Hmm… azért gondolom, hogy ezt nem azzal kell elérni, hogy flexelek a bicepszemmel, és egyéb izmaimmal. - legalábbis feltételezem. Már csak azért is, mert nem az-az igazi erőm. Hiába járok konditerembe, és dolgoztam azért rajtuk, biztos, ami biztos alapon…
- Szinte biztos vagyok benne, hogy nem akarod tudni. - először csak vigyorgok, de aztán néhány másodperccel később hangosan elnevetem magam. Ugyanis ha másra nem is, arra tökéletes volt az a sztori, hogy röhögjek rajta egy nagyot. Utólag… De Jaxon nem biztos, hogy a hasát fogná a nevetéstől, így inkább megtartom (egyelőre) magamnak.
Egy másik dologra viszont óvatlanul tettem, nagyon is erős célzást, és mivel a mi fajtánk nem igazán jeleskedik a hazugságban… Tulajdonképpen most már mindegy.
A pirulást viszont még így sem tudom megállni, és azt sem, hogy sziklaszilárdan a poharam felé irányítsam a tekintetem.
- Nő. És… nem. - inkább magamhoz is veszek még egy felest, és lehúzom. Így már jobb is. Egyébként nem… De a torkomat kellemesen kaparja a cucc.
- Csók az meg volt. Meg… egyszer egy sztriptíztáncos igen intim helyeken táncolt, és nyúlkált… Ám ezt nem számítom, mert nem esett jól. - már mint fizikai értelemben… nyilván. De nem akartam ilyen módon ismerkedni, és így a zavar, sokkal erősebb volt. A teljes élményt tekintve pedig így határozottan rossz volt, és még most is megrázkódom, ahogy az esetre gondolok. És miként így megrázom magam, magamra is öntök egy kis italt. Pedig azt hittem, hogy megittam az egészet… hmm…
Inkább hangolódjunk a csábításra, mert az jobb. Lenne… Ha gyakorlottabban menne… Épp csak megköszörülöm a torkom, és ismét… egy vonzó partner látok magam előtt. Elméletben.
- Az jó. Nem is szabad. Mindig történhet pozitív dolog. És a rossz előnye, hogy ahhoz képest minden jó. - mosolygok rá, már csak azért is, mert ő is száz wattos vigyort villantott rám. Természetesen nem vonzódom hozzá, mert nem azokkal a szervekkel rendelkezik, amiket én preferálok, de kifejezetten jól esik a mosolya. Ugyanis a vidám hangulatot sosem vetem meg, és most már kezdem érezni, hogy az van.
A töménytelen mennyiségű szesznek egész biztosan semmi köze ehhez…
- Meghívhatlak egy búfelejtőre? - emelem fel a poharam, aztán észreveszem, hogy üres. Egy része a ruhámon, a másik meg ki tudja hová párolgott mostanra. Egész biztosan a józanságom maradékával együtt…
- Nem egy üresre. Egy telire. - önkéntelenül elnevetem magam. Remélem, ez még nem rontja a kellemes terminátor imidzsem. Már ha van már egyáltalán…

Jaxon & Eric

Feels like a Cuban vacation

Azért amikor elindultam otthonról, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen szituációban fogom találni magam. De éppen ez az izgalmas a Terrában. Onnantól kezdve, hogy kilépsz az ajtón (és igazából már az otthon melegében is…), nem tudhatod pontosan, hogy mi fog történni. Nekem természetesen vannak megfigyeléseken alapuló megérzéseim, de az összképet tekintve, itt szinte mindig az ismeretlenbe ugrok.
- Nem. Akkor még ezt nem is tartottam furcsának, mert friss csibe voltam itt. De utólag… Lehet, hogy csak ki akartak rabolni, és a többi színjáték volt. - a személyi igazolványomat pont látni akarta a pasas… Nos de igazából mindegy is, mert nem sikerült az akció. Az sem, amit én terveztem…
- Oh. Pardon. - teszem fel megadóan a kezeimet, de a nevetés már ott bujkál a szám sarkában. Elképzeltem ugyanis, hogy nem csak beadja végül a derekát szoli ügyben, de együtt megyünk. Kifejezetten mulattató ez a gondolat, így… már tudom is, hogy milyen első randi helyszínre fogom őt elhívni.
- Ah… Oké. Kellemes, biztonságos, és csak aztán figyelmes. - összegzem magamban a hallottakat, és már nagyon érzem, hogy ezen kulcsszavakat papírra is le kéne vetni. De amikor nyúlok a zsebembe, hogy elővegyem a kis jegyzettömbömet, háromszor nyúlok félre. Megértem az üzenetet, ennyi ital után, még tanulás esetén sem veszünk szúrásra alkalmas tollat a kezünkbe…
- Jó-jó. Akkor nem jó a “mennyből az angyal” dal sem. - szakítom félbe Jaxont, mert bizonyos szociális képességeimet már felhigítottam az alkohollal, de amikor észbe kapok, gyorsan elhúzom a kezem cipzárt jelképezve, és megvárom, hogy befejezze a mondantóját. Azt pedig szintén nem szúrom közbe, hogy az említett dalt ki is próbáltam, és valóban nem jött be…
- Jól érzed… - az alkoholra fogom, de egészen biztos vagyok benne, hogy a pirulásban, ami ezután érkezik, valójában semmi szerepe nincsen. Az ugyanis tény, hogy az egyéjszakás kalandok nem tartoznak az erősségeim közé. Ami azt illeti… bizonyos intim élmények egyáltalán nem tartoznak a tapasztalataim körébe…
Más kérdés, hogy én ezt nem is bánom, mert az érzelmek nélküli szex egy kicsit sem vonz…
- Áh. Hát jól van. Ez könnyen ment… - elégedett vigyor csúszik a képemre, és még a kezeimet is összedörzsölöm. Nem vagyok biztos benne, hogy teljesen érzem őket. Az ujjaim száma pedig szintén okoz némi fejtörést a másodperc egyik törtrészére.
De a szoli randiért bármit. Így ismét elfordítom a tekintetem egy időre, hogy aztán Jaxonon állapodjon meg, egy finom (és határozottan szívtipró) mosoly kíséretében.
- Nehéz napod volt? - bökök finoman az orrommal, a mostanra megszámlálhatatlanul sok feles pohárra, ami előtte van. Vajon én is annyit ittam, mint ő? Akkor minden bizonnyal tényleg érdekesen fog alakulni ez az este, cowboy képességek ide vagy oda…

Jaxon & Eric

Feels like a Cuban vacation

Nem tudom miért akarja mindenáron ‘fenevadnak’ beállítani magát ez a pasas, de jobban belegondolva… pontosan tudom, hogy miért. Éppen ezért is ragaszkodom annyira ahhoz, hogy nekem nincs bajom vele. Azt pedig csak magamban, és szigorúan zárójelben jegyzem meg, hogy “egyelőre”. A kedvesség és a nyitottság mögött ugyanis nagyon mélyen, egy egykori pilóta lapul. Tehát az ellenség kilövése… még sajnos a vérembe van ‘kódolva’.
- Menyasszony. De igen. Azt azért hozzáteszem, hogy van rá esély, hogy tulajdonképpen bárkivel elment volna, hogy legyen még pár kalandos estéje az esküvője előtt. - ki tudja, hogy még rajtam kívül hány férfinak adta meg a számát. Illetve, hogy hány pasinak adott jobb egyenest a vőlegény…
Azt pedig már a kijelentésemkor tudtam, hogy nem fogom megúszni a részleteket, de… némi habozás azért még van bennem. Erre az esetre ugyanis nem vagyok büszke. Hogy ciki is az viszont tulajdonképpen mellékes. Így némi folyékony bátorítás és egy nagyobb sóhaj után , azért belekezdek.
- Nem néztem az ujját. Meg amikor ez történt, még nem is tudtam, hogy a gyűrű házasságot, avagy jegyességet jelez. Ő pedig erős érdeklődést mutatott irántam. Szinte rám tukmálta a telefonszámát. A találkozónkra, amit lebeszéltem vele, viszont már a vőlegényével jött el. Aki egy jobb egyenessel indított. Én meg hagytam, mert kijárt nekem. - nem vagyok a “beleállok a pofonba” típus, de ha jár, akkor jár. A második ütés már nem talált, és… csak azért nem volt viszonzás, mert a lány végül leállította a srácot. Így én sem mutattam meg, hogy mit tudnak a Castor fiúk. Vagyis én…
- Hát figyelj, próbálkozni lehet. Amíg szabad a szívem… - széles mosoly terül szét az arcomon, és még a kezemet is széttárom. Nem, nem tartom valószínűnek, hogy a női nemről valaha is átfordítanám a férfi nemre az érdeklődésemet. Ellenben egy új barátot… szívesen a keblemre ölelek.
- Hé… a szolárium hol marad? Az is kell a kondihoz. - kondi, szoli, fehérjeturmix. Az utóbbi persze elhagyható, ha elég husit eszel. Én pont szoktam. Ezért ezt most nem említem meg. És azért sem, mert nem kondi tippeket kért, hanem elegáns szív törést. A szigorúan elméleti hódítás után.
Persze kell némi bátorság még ehhez is, és… némi trükk is, ami egyáltalán nem válik be. Azt viszont nem tudom, hogy miért. Szerintem teljesen rendben volt a kérdésem.
- Már mint a kérdés, vagy a szívtipró mosoly? - a lendület rögtön alábbhagy, eltűnik a mosolyom, és tökéletesen komoly lesz az ábrázatom. Annak a késztetésnek pedig ellenállok, hogy elővegyem a jegyzetfüzetem. Arról még én is tudom, hogy zavarba ejtő és ijesztő…
- Oké. De azt honnan tudom, hogy mitől gondol darabolós gyilkosnak, és mitől egy figyelmes srácnak? - nem-nem…. még mindig nem jegyzetelek. A kezem egyébként sem mozog úgy, mint eddig. Mikor felemelem a gesztikuláláshoz… szinte suhan a levegőben. Kezd beütni az abszint…
- Na jó. Akkor figyu… - kezdjük az elején. Először a nézés. Elfordítom Jaxonról a tekintetem, és mereven bámulni kezdem az asztallapot. Illetve az előttem lévő üres felespoharakat. Milyen sok van belőle… Nem, nem számolom meg.
Aztán futólag Jaxonra pillantok, és várom, hogy összeakadjon a tekintetünk. Még nem mosolygok. Csak… nagyon kulturáltan stírölök…
- Mi lesz, ha nem mutatsz irántam érdeklődést? - erről ugyanis még nem volt szó. És ismerve magamat… biztos, hogy az fog igazán tetszeni, akinek én nem kellek egy pillantás után…

Jaxon & Eric

Feels like a Cuban vacation

Nem válaszolok azonnal, pedig… igen határozott a véleményem.
- Én nem izgulok. Már jó pár perce ismerjük egymást és még nem mutattál gyökérre utaló jeleket. - nem mondom azt, hogy azokat messziről kiszagolom, mert általában még akkor is szoktam egy esélyt adni, ha érzem, hogy nem jó ötlet. De néhány perc alatt sok mindent ki lehet deríteni. Például azt, hogy Jaxon nagy valószínűséggel nem akar ártani senkinek. Engem meg nem is nagyon tudna. Az optimizmus és a pozitív szemlélet ugyanis majdnem olyan erős pajzs, mint az Avianoké.
- A csajozásnál semennyire. De a lelkemre jó hatással van, és az elég. - mondhatnám akár úgy is, hogy rám  nem hat a kudarc, de azért ez nem teljesen igaz. Igyekszem tanulni a hibákból, és nem csak az ismerkedés okán. A fejlődés ugyanis fontos a számomra, és nem takarózom azzal, hogy én még fiatal vagyok. A lelkem valójában… nagyon is öreg. Csak inkább nem öltöttem fizikai testet, amíg nem éreztem magam rá elég felkészültnek.
- Hmm… végül is… azt itt lehet. Feltéve, ha nem ismerkedsz olyanokkal, akiknek gyűrű is van a kezén. - úúú… na az durva volt. Mert azért kaptam néha telefonszámot, csak egyszer… hát épp egy olyan hölgytől, aki nem tartotta a hűség esküjét. Én meg nem tudtam róla. És a végén még én voltam a gaz hódító, aki egy gyűrűs menyasszonynak csapta a szelet. Na azóta… Ha gyűrűt látok inkább futok, mindegy melyik ujjon van.
- Sajnálom pajtás. Az én szívem elrablásához ennél több kell. - ha már érezhetően a humor felé vitte el a beszélgetést, én sem maradok el és színpadiasan a mellkasomra teszem a tenyeremet. Aztán meg iszom. Egy ideje már nem számolom, hogy hányadik felest…
- Áh… aztán meg mit csinálunk, ha belém szeretsz? - úgy érzem, hogy csak viccel, ezért inkább finoman megpróbálom lerázni az ajánlatot. De aztán… elgondolkodom. Lehetséges, hogy komolyan gondolta. Elvégre nem ismerjük egymást, és ha eleget iszunk, még csak nem is fogunk emlékezni az estére, sikerüljön bármilyen kínosan. Ez alapján pedig… csak nyerhetek a dolgon.
- Tudod mit. Csináljuk. Csak várj egy percet, elő kell készíteni a csáb mosolyom… - nem az arcom élezésével teszem ezt. Még egy felest fogyasztok el, és még mindig nem tudom, hogy mennyinél tartok, vagy mi okozza a vulkanikus érzést a torkomban… De azt igen, hogy ez a bátorság még kellett. Vagy még inkább… “a minden is mindegy” érzet…
Megköszörülöm a torkomat, és egy pillanatra becsukom a szemeimet. Aztán kinyitom, és először a kezeimet nézem, majd lassan, de határozottan Jaxon felé fordulok. Majd három, kettő, egy… Csábító mosoly. Néhányszor gyakoroltam a tükör előtt, szóval olyan nagyon rossz nem lehet.
- Mesélj az álmaidról kérlek… - még a hangom is érezhetően lágyabb, mint eddig volt, és eltűnt a konstans viccelődés éle teljesen. Illetve alig láthatóan, de közelebb húzódtam Jaxonhoz, hogy érezze, teljes mértékben figyelek rá. Azt pedig csak magamban jegyzem meg, hogy ezt Anyukám adta tippnek… A választottunknak kijár a teljes figyelem, minden helyzetben.

Jaxon & Eric

Feels like a Cuban vacation

Egyértelműen a srác felé fordulok, mikor kijelenti, hogy “Azért a társaságtól is függ”. Teljes mértékben egyetértek, de mintha… a kimondott szavaknál több is lenne ebben a kijelentésben. Pont olyasmi, amibe biztos nem szívesen megy bele, így annyiban is hagyom.
- Egyetértek. Bár, aki keres az talál. - idézem a Terrai mondást, ami szerintem nagyon találó. Tény, hogy én szinte mindig szórakoztatónak találom mások társaságát, de vannak azért gyökerek. Azokat ott szoktam hagyni, és keresek mást, akivel jól érzem magam. Az előítéleteket pedig mindig messzire rakom, és azt sem hagyom, hogy utolérjenek. Mindenkinek jár, hogy ne nézzem rögtön növényi résznek. A legjobb példa erre ez a srác. Tarthatnék is tőle, de… nem teszem. Talán olyan sztorija van, ami nem hogy ellenszenvet, hanem inkább rokonszenvet kívánna. Meg egy ici pici esélyem még úgyis van arra, hogy elverjem italozásban…
- Mondhatjuk úgy is. Régen mással foglalkoztam most meg… nincs meg a rutin. - hát ennél Terra kompatibilisebben nem tudom elmondani az ‘élettörténetemet’. De úgy tűnik, hogy ez nem elég, mert mintha érezném magamon… az összes létező szemét. Nem zavar. Nincs se titkolni, se szégyellnivalóm. Azok a sztorijaim, amik tényleg cikire sikerültek… hát legalább jót lehet rajta nevetni.
- Hát… valószínűleg tényleg így van. És mivel egyelőre a magabiztosság hibádzik… optimizmussal pótolom. - széles mosoly kerül az arcomra, mert egy kicsit sem túlzok. Ha az udvarlásról van szó, nem bízom magamban, de abban igen, hogy a helyzet végül jól fog alakulni. Ahogy Marcel is mondta, ha majd eljön az ideje, akkor biztos össze fog jönni. A gyakorlás viszont tényleg kulcsfontosságú.
- Oké. Akkor csapassuk. - nem tudom, hogy milyen ötlete támadt, de gondolom hamarosan megtudom. Csak inni kell hozzá. Abban meg legalább jó vagyok.
Nem is számolom (de azért még igen…), hogy hány pohárral hajtok fel csak élvezem az ízét… úgy nagyjából. Erőset választottunk a… hmm… mivel rendes fiú vagyok, mondjuk azt, hogy a hajhossz mérésre… De nem baj, mert a szórakozás a lényeg.
- Áh… csak nem a nyugis élet reményében? - azért teszem fel ezt a kérdést, mert ha igen… akkor rosszul választott. A Terra az egyik legkeményebb hely. Ennél már csak a Draco rendszerben lenne rosszabb ‘ingatlant vásárolni’. Na meg… sokat elárul az, hogy mit válaszol erre a kérdésre. Legalábbis a magamfajta önjelölt lélekbúvároknak…
- Kutató vagyok. Szociológus. A bárba meg… ismerkedni jöttem. Nem mondom, hogy olyan hal akadt a horgomra, mint reméltem, de… ezt is értékelni kell. - megemelem a poharam felé, és nevetni kezdek. Ugyanis ha már a bartnőmet itt nem találom meg, remélem egy barátot fogok. Aztán persze le is húzom az italt. És azzal egyelőre nem foglalkozom, hogy már most nagyon melegem van…

Jaxon & Eric

I pretend to fit in, but I rarely do.

Erős terrai szlenget használ, ami megmosolyogtat. Vagy régóta van emberek között, vagy sok oktatóvideót nézett mielőtt megérkezett volna.
Hagyom, hogy a szám sarkába félmosoly húzódjon.
- Azért az a társaságtól is függ…
Lógva hagyom a mondat végét, nem lehet belőle kitalálni, hogy ez egyikünkre célzás, figyelmeztetés, vagy valami más akar lenni.
Az igazat megvallva lehet, hogy még én sem tudom, pusztán csak jólesik óvatosan megpiszkálni újra és újra, mert eddig egyszer sem az az érzelmi válasz érkezett felőle, amire számítottam volna. Érdekes figura. És az érdekes mindig vonzza a figyelmemet.
A következő válaszra hitetlenkedve megrázom a fejem, még röviden el is nevetem magam.
- Egészen eddig burokban éltél?
Ha nem volt elzárva mindentől és mindenkitől, akkor csak rajta múlt, hogy nem szerzett soha semmi gyakorlatot. Flörtölni bárkivel lehet…
A feléledő kíváncsiságom végigsimít rajta tetőtől talpig, éppen csak annyira, hogy ne legyen kellemetlen, de talán kicsit túlságosan is közvetlen az érdeklődés az alátala megszokotthoz képest. Csak kipróbálom, mennyit enged az intim szférája, mielőtt fészkelődni, távolodni kezdene. Abban biztos vagyok, hogy nem annyit, mint az enyém…
A következőkre csak megrázom a fejem.
- Gyakorlás és önbizalom kérdése… - egy leheletnyit közelebb húzodok hozzá székestül. – Van egy ötletem, csak előbb essünk túl az első pár körön. [/color]
Adok neki egy-két felesnyi előnyt, mielőtt előadnám a fantasztikus tervemet.
Még szinte nem is koppan a hatodik felepohár talpa a pulton, ő már rendeli a következőt. Ha egy kicsit rásegítünk még valamivel, jócskán részegek lehetünk ma este mind a ketten. Részegen pedig semmi sem fáj…
A tömény szesz jólesően ismerős érzést mar a nyelőcsövembe, átmelegíti a torkomat, a bőrömet a füleim mögött, a tarkómon…
Elégedetten csettintek a nyelvemmel, és bár meglep a gyors mozdulata, ahogy rögtön a következő pohárért nyúl, csak egy gondolattal maradok le mögötte. Vagy elszámoltam magam, és jobban fogja bírni, mint gondoltam, vagy nagyon gyorsan nagyon részeg lesz.
Érzem, ahogy a hirtelen ledöntött három abszinth halvány pírt simít az arccsontom fölé, a szesz melegsége pedig megérkezik a gyomromba is. Ebben a tempóban vidám estének nézünk elébe, és lehet, hogy reggel majd nem is kell emlékeznünk semmire.
A nyilvánvaló kérdésnek szánt kijelentésére válaszolhatnék azzal, hogy valóban nem mondtam meg a nevem, de azt hiszem a közvetlenebb hozzáállás az ő esetében jobb taktika.
- Jax… A nevem Jax, és leginkább csak le akartam sétálni a térképről…
Itt egészen biztos nem fog keresni senki azok közül, akik ismertek még akkor, amikor nem voltam visszataszító szörnyeteg.
Nem hazudok, ez teljesen egyértelmű, halvány keserűség végtelenül gyenge, távoli ízét érezheti csak ki a hangulatomból.
- És te?
Csak azután nyúlok a következő pohárért, hogy valamilyen – akár elutasító – válasz érkezett felőle.

Feels like a Cuban vacation

Tudom, hogy vannak olyanok, akiknek, ha a szemükre van vetve a hibájuk, dühbe jönnek, de én egyáltalán nem vagyok ilyen. Ha nem érzem jogosnak, akkor is elgondolkozom rajta. Ha meg igaz... Hát arra csak helyeselni tudok. Talán ezért sem lehetett engem sosem felcukkolni egy verseny szituációval. Ha van kedvem hozzá benne vagyok, ha nincs akkor elutasítom az ajánlatot. Vagyis mivel eleve inni jöttem hülyeség lenne passzolni ezt a kis játékot.
- Az király. Egyedül nem olyan mókás. - olcsóbb lenne az tény, mert még mindig biztos vagyok  benne, hogy veszíteni fogok, de néhány ital azért még belefér a keretembe. Viszonylag magas Terrai juttatást kapok, hogy finanszírozni tudjak mindent, ami a kutatásomhoz kell. Ezt mondjuk pont nem fogom tudni elszámolni költségként, de azért akad ‘zsebpénzem’ is. És mire költeném, ha nem italra? A barátnőmre egyelőre nem tudom.
- Nem igazán. Mással voltam elfoglalva. Amikor pedig aktuális lett a kérdés… - nem fejezem be, mert akkor ki kéne mondanom, hogy elvesztettem minden önbizalmamat. Ebben persze benne van az is, hogy az első próbálkozásaim TÉNYLEG katasztrófálisan sikeredtek. Még az a pofon hagyján. De amikor híre ment… Az égés, nagyon enyhe kifejezés rá.
- Az úgy fasza. Nálam azt hiszem pont ez a gond. Amikor azt hiszem, hogy valami már működik, akkor bumm… kiderül, hogy nagyon nem. Vagy rájövök, hogy az nem én vagyok. - azért ez is belejátszik a sikertelenségbe. Bizonyos trükköket nem vagyok hajlandó bevetni. Közönségesen például sosem viselkednék… nem szándékosan. És a macsó dumák is távol állnak tőlem. Fel tudnám venni egy ideig, de idővel úgyis kiderülne, hogy több vagyok, mint egy üresfejű szépfiú. Tehát jobb, ha azok akik erre vágynak, nem engem keresnek meg.
- Jól mondod. Kezdésnek... - ugyanis, amint megkapjuk a 3-3 italt, már rendelem is a következő kört, ezúttal 2-2. Még nem akarom rögtön lehajtani, elvégre könnyű lenne gyorsan, és sokat benyakalni. Így akár még nyerhetnék is. De következményei is lennének, és nem a jó fajták… Az viszont izgalmas, hogy hagyjuk, hogy egy picit már megüssön minket a szesz, de még toljuk. Így derül majd ki, hogy ki a fasza gyerek. Vagyis inkább így fogok tudni tisztességgel veszíteni.
- Egészségedre. - először csak egy poharat veszek fel, és koccintok a sráccal mielőtt inni kezdek, de amint azt ledöntöttem, a másik kettőt duplázom. Ezért van két kezem. Mire végzek mind a hárommal, meg is érkezik a következő dupla kör. Nem veszem a kezembe, simán csak nézek a srácra, hogy megtudjam, mit akar. Én személy szerint egy kicsit dumálni, meg alkoholos hatást érezni a következő kör előtt.
- Még nem mondtad meg a neved. És azt sem, hogy miért vagy itt. - mélyen remélem, hogy az “itt” alatt érteni fogja, hogy a Terrára gondolok. És azt is, hogy a vele kapcsolatos információ még azelőtt elhangzik, mielőtt az első három abszint elérné a fejemet. Hát egész biztos, hogy nem ma fogok reklámanyagot forgatni saját magamról…

Jaxon & Eric

I pretend to fit in, but I rarely do.

Nem igazán tudom eldönteni, hogy a felőle áradó könnyed, jókedélyű naivitás csak színjáték, vagy kipusztíthatatlan része a természetének. Ha az előbbi, akkor elképesztően jó színész, ha az utóbbi, akkor vagy a világ nem taposta meg még eléggé, vagy olyan makacsul kitartó, amilyet még nem láttam életemben. De talán még a legendákba sem hallottam hasonlót. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezt lesz alkalmam kideríteni.
Belemegy a játékba, noha nem érzek az irányából semmiféle versenyszellemet. Lehet hogy csak szimplán gondtalanul gazdag…
Ahhoz eleget éltem már a terraiak között, hogy a hasonlatot értsem, úgyhogy vigyorogva biccentek.
- Ha rajtam múlik, abban nem lesz hiba…
Ki tudja mit kaphatok még tőle, ha kellőképpen berúg. Nagyon változatos az általam elfogadott juttatások köre, és most még rá is érek, mivel a béna próbálkozásával lepattintotta a randimat.
Hogy ki is ő, miért van itt, mi fáj neki a legjobban, mit akar elérni az életében, az egyelőre csak halványan érdekel. Pusztán annyira, hogy a társalgást fenn tudjam tartani, míg elérem, amit én akarok.
A csalódott sóhaja a várakozásaimmal ellentétben egyáltalán nem lemondó, és annak ellenére hogy tisztában van vele, mennyire kétségbeejtően béna, nem csalódott, vagyis nem igazán…
- Méghozzá elég látványosan. Nem volt elég időd gyakorolni?
Nem ellenséges ez a kérdés, de a célzás egyértelmű arra, hogy nem nyeretlen kétéves már.
A feltételezésére kaján vigyorra húzom a számat.
- Valóban nincsen. – Tény, hogy általában megkapom akit akarok, de nem lenne teljesen fair, ha nem ismerném be, hogy nyilvánvalóan előnnyel indulok – De én mindig tudom hogy kell viselkednem…
Hiszen beléjük látok… Sosem voltam szerelmes, sosem kellettem igazán magamért, a hazug ígéreteket pedig könnyű csábítóra, sőt ellenállhatatlanra fényezni.
Ha a társát, a rózsaszín ködös, pillangómámoros szerelmet keresi, aligha rólam kell példát vennie.
A kapcsolataim felületesek, érdekek mentén épülnek fel, majd omlanak össze, és tudatosan kerülöm a változás lehetőségét is.
- Ez a beszéd!
Rákacsintok, és megvárom, hogy rendeljen.
-Kezdésnek nem rossz…
Elismerő hunyorítással díjazom a hozzáállását. Mostmár szeretném, ha ütne a szesz, jól esne egy éjszaka amiben a démonjaim nevetségesnek és távolinak tűnnek.
- Egészség!
Koccintásra emelem a poharamat, és miután öszecsendültek az üvegperemek, egy húzásra lehajtom az első felest egy – reményeim szerint - nagyon hosszú sorból.

Feels like a Cuban vacation

Az előzetes terveim kártyavárként omlottak össze, és az sem túl kellemes gondolat, hogy én magam rúgtam ki alóla az asztalt. De a tervekben az a jó, hogy mindig újra lehet írni őket. Ha nem is találok hölgy társaságot, attól még jól érezhetem magam. Az újratervezés jegyében ezt a továbbiakban alkohollal fogom kivitelezni. Ezért a legjobbkor érkezik a mellettem ülő férfitól az ajánlat.
- Végülis miért ne. Most már úgyis az a cél, hogy csacsiként távozzak. - pénz van nálam elég. Mert szinte biztos vagyok benne, hogy veszíteni fogok. Inkább lelkes vagyok az alkohol fogyasztások alkalmával, mint strapabíró. Ez persze sosem tart vissza. Sőt. Most egyenesen ez doppingol. Mert lazítani akarok. Azt sem bánom, hogy a nagy számok törvénye alapján ez feltehetőleg sokba lesz nekem. Ugyanis legalább nem egyedül kell nagy füleket növesztenem. Csak az ökör iszik magában, én pedig madár vagyok ugyebár. Ezzel pedig a férfi is tisztában van. Nem árulunk zsákbamacskát, és így máris szimpatikusabb azoknál, akik szintén ezt a helyet választották az akármilyen problémájuk megoldására. Ezért is kezdeményezek beszélgetést. Meg azért, mert elsőre nem igazán értem a szituációt. Szavait követően viszont fájdalmasan egyértelművé válik. Egy csalódott sóhaj hagyja el a tüdőmet, jelezve nekem és a férfinak is, hogy ííííígy már pontosan tudom mi a helyzet.
- Ó igen. Abban valóban pocsék vagyok.  - mire ezt kimondom a csalódottság már teljesen elhagyott. Ez ugyanis egy tény. Még annál is erősebb, mint amit a megfigyelési naplókba szoktam leírni. Abban azért van némi találgatás. Ebben egy szemernyi se. Viszont azért nem érezheti, hogy emiatt bánkódnék, vagy bármilyen módon is szégyenkeznék, mert tudom, hogy előbb utóbb majd változni fog a helyzet. Egyszer majd biztos belejövök. Vagy teljesen más megközelítést választok, és hagyom, hogy egyszer magától megtaláljon az igazi. Miért ne hajthatna rám egyszer pont a nő? Egyáltalán nem ragaszkodom ahhoz, hogy a férfinak kell kezdeményeznie.
- Feltételezem neked nincs ilyen gondod. - nem is feltétlen a külseje miatt. Inkább a magabiztossága. Meg az, hogy tisztában vagyok vele, az átlagnak ezzel nincsen gondja. A legtöbben tudnak hozni egy tisztességes szintet. Bátran ki merem jelentei, hogy kisebbséget képviselnek a ‘casanovák’, illetve a hozzám hasonló lelkes, de egyébként amatőr kategóriába sorolható ‘legények’. Ez a csávó pedig egész biztosan nem legény már. Már csak abból is látszódik, hogy abszintot rendel magának. Azért felszaladnak a szemöldökeim egy pillanatra.
- Abszint? Ümmm… tudod mit. Legyen. Úgy gyorsabban eldől ez a verseny. - részemről legalábbis. Az már tényleg durva cucc. Terrai mércével persze. Ám a világokat látott gyomor előnye sajnos most nem olyan jelentős, mint normál esetben, hiszen mindketten csak látogatók vagyunk itt. Érdekelne, hogy egyébként honnan jött, és jelenleg mit csinál itt. De ráérünk még dumálni.
- Indítsuk hárommal. - ki is kérem az italokat kettőt a férfinak is. Akinek a nevét egyelőre nem tudom. Na de majd megkérdezem akkor, ha már legurítottam az első fordulót. Mert annyitól azért még nem lesz bajom.

Jaxon & Eric

Feels like a Cuban vacation

Gyorsan tovább lépek, ha csalódás ér, hiszen mindig ki lehet belőle hozni valami pozitívat, de amikor elér a szele akkor azért érzem az arcomon, és nem feltétlenül pirulás formájában. Megsérül az egom, nincs mit ezen szépíteni, és a szívem is csak azért nem, törik össze, mert azért azt nem osztogatom olyan gyorsan. Már leszoktattak róla. Ez volt az első lecke, a hogyan csajozzunk kézikönyvben. Viszont az a baj, hogy nekem valami korrupt fájlban küldhették át, mert az első bejegyzésnél tulajdonképpen megáll a dolog. És nem, a romantikus filmekből nem lehet tanulni.  Egyszerűen képtelenség, hogy az bejöjjön. Vagy csak én nem adom elő elég hitelesen. Bármi is az igazság, nem ez a formás alakkal rendelkező hölgy lesz az igazi. A távozása ezt elég egyértelművé tette. És annyi azért van bennem, hogy nem erőltetem magam azokra, akik nem igénylik a társaságomat. Tehát még csak sugallat szintjén sincs meg bennem, hogy utána menjek. Majd legközelebb jobban sikerül. Igazából már most is elégedett vagyok magammal. Egyáltalán nem dadogtam. Pedig veszett csinos volt…
Illetve annak ellenére, hogy így alakult, a szórakozást azért nem szeretném ejteni, elvégre azért is jöttem. Rám fér a lazítás. Ma egész nap megfigyelésen voltam, és a jegyzeteket is továbbítottam az adatbázisomba. Vagyis TÉNYLEG dolgoztam, nem volt benne semmi belemagyarázott konklúzió levonás, bulikának álcázva. Az még csak most jön. Egyelőre koktéllal, bár szinte biztos vagyok benne, hogy egy adott ponton, majd átváltok, valami töményre. Viszont mielőtt le is adhatnám a rendelést, a mellettem egyelőre még jelenlévő fazon felől hallok valamit, ami a tartalom alapján, akár nekem is szólhat. A fejemet felé is fordítom, és annak ellenére, hogy sokkal gyorsabb szoktam lenni az ilyesmiben, végül csak most esik le, hogy hopszika, ő nem egy sima selyemfiú, aki valamiért a pohár fenekén keresi a megváltást. Egészen másmilyen fából gyúrták… Miként a tudatomat is felé fordítom, körvonalazódik is bennem hogy az energia, amit felőle érzek honnan származik, és persze ez azt is magával hozza, hogy kapjak egy apró képet róla, miszerint valami nála erősen félrecsúszott. És ez most még csak nem is megérzés, hanem egyértelmű, tekintve a faját. Nem találkoztam még sokukkal, így szakértőnek semmiképp sem mondanám magam, mindenesetre nagyon érdekesnek találom. Önkéntelenül is felkelti az érdeklődésem, ezért a tekintetem rajta marad, és válaszolok is neki.
- Az ivást? Az egész jól megy. A józanodás, viszont egyre nehezebb. - valójában nem, és akár ezt el is mondhatnám ennek a fazonnak, hiszen többé kevésbé egy  alomból valók vagyunk. De vannak jelen mások is, akik előtt ha felfedném magamat, nem úsznám meg egy ejnye bejnyével. Vagyis hiába van némi kellemes érzetem annak okán, hogy olyan mellé sodródtam, aki előtt lehetek önmagam, maradok Eric a porszívóügynök. James Bond is megirigyelné ezt a fedősztorit. Viszont mielőtt oda is fordulnék a teljes testemmel a srác felé, hogy beszédbe elegyedhessünk, leesik még valami. Jobban mondva az válik nyilvánvalóvá a számomra, hogy nem értettem meg mindent, abból, amit mondott. Pedig még csak nem is volt hosszú monológ. Ezért az elméleti síkról áttérek a gyakorlatira, és felé fordulok, csak már egészen más miatt.
- Várj. Mire céloztál? Minél csinálom jobban? - még a szemöldökeim is feljebb szaladnak, mert ötletem sincs. Ezért érzelem sincs a hangomban, vagy az arcomon, a csodálkozáson kívül.

Jaxon & Eric

Feels like a Cuban vacation

Egész sokáig kitartott az a magabiztos, egyébként szuper szexi vagyok energia, amit a Marcellel való találkozóm után sikerült magamra venni. Nem tettem karba a kezem, mert azért otthon ülve elég nehezen talál rám az igazi, de maximális lelkesedéssel és optimizmussal elegyedtem szóba azokkal, akik szimpatikusnak tűntek. Egész jó sikereket értem el. A szomszéd lánytól például megkérdeztem: “hogy vagy?”. Nem hajtott el, annak ellenére sem, hogy hallottam, bent lakásos lett a majma. Vagyis siker. Ugyanis nem azért szólítottam meg, mert bármit is várnék tőle. Az a hajó, már azt hiszem bőven elment és minimum fénysebességgel. Inkább csak kíváncsi voltam, hogy milyen az, amikor nem rettegek a következményektől, és hagyom, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy az el van rendelve nekem. Nekem csak annyi a dolgom, hogy a lehetőséget azért megteremtsem. Tehát amint végeztem a kötelességemmel, akkor bizony irány a parti vonat. Társaságban az igazi, de ha úgy van, egyedül is simán felkerekedek. Kiöltözve, szigorúan ingben, mert abban azért jobban mutatok. Ki kell használni, hogy még maradt valami a csáberőmből.
Egy ideig keresgéltem a neten, mert a szokásos helyekre nem akartam menni (főleg egyedül nem, mert azért égtem már párszor…) de végül találtam egy egész szimpatikus helyet. A leírás szerint, olyan a bárban, mintha egy Kubai vakáción lenne az ember. Elképzelni sem tudom, hogy az milyen, de a vakációkat szeretem szóval felkerekedtem, szigorúan taxival, mert nem csak szagolgatni akarom ott a koktélokat. Sikerült bőven a főidőben érkezni, így már az is kihívás volt, hogy ülőhelyet találjak magamnak. Asztalt nem is láttam szabadot, kizárólag a bárpultnál akadt egy üres szék. Viszont nem mentem oda azonnal mert… Egy erőset, utána meg egy gyengébbet kellett nyelnem, mikor megláttam a körvonalait annak, aki a jobb oldali széken foglal helyet. A fejemben annyival magabiztosabb vagyok… De amikor ilyeneket látok, akkor azért meg fagy bennem a vér. Na de kemény vagyok, és voltam már ennél sokkal ijesztőbb helyzetekben is, ezért szépen lassan oda sétálok a székhez. Közben azért már fejben fogalmazom a nyitó mondatomat, mert az egészen biztos, hogy megszólítom. Biztos okkal van mellette az üres szék. Meg egyébként is fura lenne, ha csak odasétálnék, és nem mutatkoznék be rögtön. Még a végén azt hinné, hogy valami zakkant fazon vagyok, aki csak úgy simán odamegy bárhova, egy árva szó nélkül. Szóval lesz név, telefonszám, oké az még nem, de valami vicces nyitány, meg egy bók. Mert az kell a lányoknak. Hát miért ne kaphatná meg azonnal? Tehát odalépek a székhez helyet foglalok, és már fordulok is a lány felé. Azért ő érdekesebb, mint a bal oldalon lévő srác, de ő is biztos hallani fogja a bemutatkozásomat.
- Szia. Eric vagyok. Hobbi masiniszta egyébként meg gyönyörű a ruhád. - még egy szívdöglesztő mosolyt is villantok a szavaim mellé, ami már csak azért is működőképes kell legyen, mert most egyáltalán nem dadogtam. Viszont még sem teljesen az történik, amit vártam. Ugyanis a lány félrebillenti a fejét, és ahelyett, hogy mosolyogna, inkább csodálkozó arckifejezést ölt magára. Nem is értem. Tiszta az ingem, és teljes pompában vagyok.
- Tessék? - igen, most már biztos, hogy valamin csodálkozik. De vajon miért? Nem szokott hozzá az udvariassághoz? Pedig ez kéne legyen az alap. Ezért még a kezemet is felemelem, és kézfogásra nyújtom.
- Nagyon örülök, hogy találkoztunk. - még mindig mosolygok, de szépen lassan azért leolvad a vigyor, mert ahelyett, hogy megmarkolná a jobbomat láthatóan fészkelődni kezd, és még válaszra sem méltat. Sőt mi több, beveti a még számomra is egyértelműen a lerázó trükk kategóriába sorolt telefon kémlelést, és a készülékkel a kezében inkább otthagy, fontos hívást imitálva. Nem hiszem, hogy éppen Elon Musk hívja azzal, hogy neki adja a teljes vagyonát, szóval ez azért szíven üt. Egy hatalmas sóhajként kúszik ki belőlem a feszültség, és önkéntelenül nyúlok az itallapért.
- Legalább nem lesz ciki, ha többet iszom annál, mint amit bírok. - igazából ezt magamnak mondtam, hiszen már nem maradt beszélgető társam, mégis valamiért hangosra sikerült. Talán mégis fura vagyok. Egy kicsit…

Jaxon & Eric