Family at first

Ha a Dracokról van szó, nincs olyan, hogy valami simán megy. Mindenre fel kell készülni, mert általában abból az irányból támadnak, amelyikről nem is gondolná senki, hogy egyáltalán létezik. Jelen esetben ez az irány pedig Benjamin. Hiába veheti Samuel a karjaiba, aggódom érte. Ahogy Noaht is féltem.
A haragomat viszont féken tartom, és nem engedem, hogy leszívjanak. Azt nem mondom, hogy… nem érzem magam pontosan úgy, mintha túl toltam volna a Linust, de mivel ehhez a szinthez hozzá vagyok szokva, bírom az iramot. És Samuel is a gyors, de biztos távozás mellett dönt. Eszembe sincs ellenvetéssel élni, mert én itt még mindig csak az erő vagyok, és semmiképp sem a stratégia.
- Én a tüzet is szeretem. Asszonyokban is… - teljesen biztos, hogy ez még nem a viccelődés ideje, de nem tudom megállni. Így tartom magam egyben, hogy tényleg a bulis hangulat maradjon meg, és ne térjen vissza a haragom. Vagy még inkább… ne hatalmasadjon el bennem az aggodalom. Az engem mindig bénít, így most szóba sem jöhet.
Már a hajón vagyunk, amikor én is közelebb megyek Benjaminhoz, és megölelem. Jobban mondva már átnéztem a rendszert, és mindent rendben találtam. Aztán megyek oda hozzá. Épp ekkor kapom Samuel üzenetét is, ezért most nem fordulok felé, csak válaszolok.
- Szívesen. - Samuel érezheti, hogy mennyire a szÍvemből szólnak ezek a szavak. Az én fiamat… már nem sikerült megmentenem. De az ő unokáját igen. Ez pedig nem csak elégedettséggel, hanem valódi boldogsággal tölt el. Nem akartam, hogy Samuel is átmenjen azon, amin Lyrran és én…
- Szevasz Kis Tücsök. Örülsz neki, hogy itt van a Papi? - hallottam ám, ezért mosolyogva fordulok Sam felé is. A kis Benjamin pedig nagyon lelkesen bólogat, majd engem is megölel. Nem fogok könnyezni…
- Rendben. Sietünk. - ránézek az időre és a helyre, majd a hajónkat már a kijelölt irányba is fordítom. Ha Samuel akar vezetni természetesen átadom neki az irányítást, de feltételezem, hogy ő Benjaminnal akar most lenni. És az idő úgyis az én terepem…
Nagyon gyorsan érkezünk, így alig marad idő arra, hogy Benjamin szörpözzön. Ennek pedig én most kifejezetten örülök.
- Igeeeen. A pirosat. Az a finom. - Benjamin akár helyet is foglalhat az egyik ülésben, pont feléri. Illetve már a közelben vagyunk, így Samuel át tudja venni az irányítást. Hiszen olyan terepre értünk, ahol neki kell döntenie…
- A híd tetején van… - üzenem Samuelnek, Benjaminhoz pedig közelebb megyek, hogy Sam Noahval tudjon foglalkozni. Igyekszem örömteli mosolyt mutatni Benjaminnak, de a szívem veszettül kalapál. És megérzésem szerint Samuelé is…

Az a nézés… Remélem, hogy a hölgy ismerőseinek nem szokta prezentálni. Vagy ha igen… akkor nem értem, hogy lehet ennyire sikeres…
Én viszont önkéntelenül elmosolyodom. Ki érti ezt…
- Nem-nem. Az csak felhígítja. - megcsóválom a fejem, mert nem is akarom tovább húzni az időt. Azt a kezemet pedig visszahúzom, amivel az ‘italt’ kínáltam Samuelnek, és inkább én ‘húzom’ le azt is. Nyami-nyami…
- Jóóóó… - a kicsi Benjamin szerencsére még nem veszítette el a bizalmat a nagyapja irányába, így kérdések nélkül teljesíti a kérését, és azon sem töpreng, hogy miért volt szükség erre. Ahogy az sem kelt benne zavart, hogy amit érzékelhet, az merőben eltér attól, amiben eddig volt része. Számára csak annyi történt, hogy hosszú idő óta újra láthatja a nagypapáját, ezért kitörő örömmel kezd el szaladni felé, és át is öleli Samuelt. Legalábbis annyira, amennyire a kicsi karjai engedik.
- Szia Papi. - bár a köszönéssel ‘elkésett’ az öleléshez képest, az én szívem is hatalmasat dobban, ahogy első ránézésre nem látok rajta semmilyen sérülést, vagy káros energia lenyomatot. Korai még ítélkezni, de ez kezdetnek jó. Így még az is szóba jöhet, hogy nem osztok ki több italt az itt lévőknek. Egyelőre…
- Tényleg elég jó cucc. - hallva Samuel nevetését, az én arcomra is önkéntelenül kerül mosoly, és azt is észreveszem, hogy… végül az ökölbe szorított kezem kilazul. Nem is emlékszem rá, hogy mikor görbültek jobbosra az ujjaim. Mindegy…
- Rendben. - bólintok ugyan, de már cselekszem is egy időben, nem foglalkozva azzal, hogy mit hagyunk végül hátra. Csak felsugárzom magunkat a hajóra. Úgy tűnik, hogy biztonságban vagyunk, és egy nagyobb sóhajt ki is engedek, amikor megérkezünk. Ám még mindig nem fordulok Samuel és Benjamin felé, hagyom, hogy örüljenek egymásnak, és egyszerűen csak boldogok legyenek mindketten. Ugyanis én ellenőrzöm a hajó rendszereit, hogy nem hoztak-e nekünk meglepetést míg odalent voltunk.
Szerencsére nem. Az álcázás tökéletesen működött, a hajót nem találták meg.
- Az finom. De hol van Apa? Ő is jön fagyizni? - teszi fel Benjamin az igen lényegre törő kérdést, én pedig mivel meghallom, önkéntelenül szorul össze a gyomrom. Ez a kérdés, ugyanis emlékeztet rá, hogy még van dolgunk. És még mindig sietnünk kell…

Még hogy nem lesz bennem elég kakaó… Az nem is kell. Csak egy kicsi. Oké, talán tényleg nem lesz.
Nagyon sóhajtok.
- Láttál volna fiatalon… - látott. És ezért is egyértelmű, hogy ezzel a mondattal egy kis időt kérek. Mert nem megy egyik pillanatról a másikra a Linus Béke megtalálása. Még akkor sem, ha a “szeretkezz, ne háborúzz” mondás minden egyes részével mélységesen egyetértek…
- Igen? Akkor minden rendben lesz. - és tényleg. Mert bármennyire is eleresztem a hajam, a kontrollt azért megtartom. És Samuelnek is csak jelképes poharat nyújtok át, abból az üvegből, amit ő pukkantott ki. Hiszen maradnia kell még a lenti vendégeknek is…
- Kér még valaki valamit? - szétteszem a kezem, lazán, és nem nagyképűen. Annak a késztetésnek sosem engedem, még ha csábított is egy időben. Helyette csak elfogadtam, hogy van amit tudok, és van amit nem. Ezeknek pedig nyilvánvalóan lövésük sincs arról, hogy mit kezdjenek velünk. Öregek kontra gyíkok: első menet a kézben (pohárban…)
Eközben pedig Sam sem tétlenkedik megkeresi Benjamint, aki nagyon megörül, hogy a nagypapája hangját hallja a fejében, még akkor is, ha nem tudja, hogy pontosan hol is vagyunk.
- Papiiiiiii…. Gyere… - hangosan beszél ezért a mellette álló őr, azonnal felé is fordul. Ám mivel hallotta azt is, hogy rá kell kacsintania arra akivel van, megteszi, és az őr megbénul. Vagy az én olvasatomban: lerészegedik…
- Megyek. - nem szeretném, hogy Samuel rám pazarolja az erejét, azt tartogassa csak Benjaminnak. Én követem, és bízom benne, hogy a fentiek elég szeretet koktélt kaptak ahhoz, hogy ne érezzék szükségét a szint váltásnak. A tudatom azért nyitva van, hogy érzékeljem mindenki mozgását, és fel vagyok rá készülve, hogy fognak még párat ‘szeszt’ kérni.
- Okéhh… - a kicsi Benjamin szerencsére apai ágról hozza a tökösséget, így annak ellenére is, hogy össze van zavarodva, boldogan fogadja a szeretett nagypapát, és kérdések nélkül teljesíti, amit mond neki. Behunyja a szemét, és mire kinyitja szaladni kezd a nagypapája felé, akit valóban megláthat, amikor odaérünk. Én szorosan mellettük vagyok.
- Szia Benjamin. - ha nem figyelnék még mindig, én is oda mennék hozzá, és csókot nyomnék a feje búbjára, de egyelőre csak egy mosollyal integetek neki. Én ugyanis a védelme miatt vagyok itt.
- Valami nincs rendben. Mintha elmentek volna… Pedig néhány pillanattal ezelőtt még azt éreztem, hogy akik mozognak, gyülekeznek… - az ösztönöm azt súgja, hogy valami nagyon kellemetlennel várnak minket odafent, és nem fogják megkönnyíteni a távozásunkat. Ebből pedig az is következik, hogy mégis csak fel kéne forrósítani a buli hangulatát… De nem teszem meg. Samuelre nézek, és bízom benne, hogy a lényeg - miszerint Benjaminnak ne essen bántódása - teljesül azzal, hogy még mindig tartja a pajzsot körülöttünk. Illetve, hogy neki van egy bulis kijutási terve is. Részegen ugyanis nem vicces volán mögé ülni…

Tudom, hogy szinte majdnem fejben dől el, de én nem mindig tudok azzal gondolkodni. Van, hogy a szívem adja a parancsokat, és… elsőként az ‘öklöm’ reagál a kéréseire. De Samuel másként gondolkodik, és másként működik. Ezt pedig akkor is tiszteletben tartanám, ha nem az ő unokájáért mennénk éppen.
- Nem nyerni akarok. Csak hazavinni Benjamint. - aaazt hiszem sejtem, hogy mire akar kilyukadni, de ebben a pillanatban, én nagyon nem szívesen mennék abba az irányba. A saját haragom kényelmes, mert én irányítom, és nem vetül rá a tehetetlenség árnyéka. Míg a cselekedetek… azokra időnként nagyon is.
- Azt mondod öreg vagyok, és nem fog elég kakaó maradni bennem? - hát… igazából ezt mondhattam volna kijelentésként is. Ezzel tisztában vagyok. Az erőm nagy, de véges. És ez nem az a pillanat, amikor tesztelni akarom, hogy pontosan mennyire is. Vagyis annak ellenére, hogy ez úgy hangzott, mintha viccelődnék, nagyon is megfontolom Samuel szavait. És… igyekszek csomót kötni arra, ami bennem tombolni akar.
Viszont ez azt eredményezi, hogy mélyen hallgatok, és tőlem igen szokatlan módon egyetlen egyszer sem szólok közbe, amíg Samuel beszél és… lássuk be, próbál némi észt tuszkolni belém. Igaza van. Nem szívesen ismerem be, mert könnyebb lenne csak lemenni, és ‘rendet tenni’, de kockáztatni nem akarok. Ahogy utolsó ‘vacsit‘ adni sem…
- Ahh… - hatalmas sóhaj kúszik ki belőlem, ahogy kiengedem a feszültséget. Neeeem mondhatnám azt, hogy nagyon messzire küldtem, de ráraktam a lakatot. Aztán még egyet, hogy ne jöjjön ki amíg odalent ‘bulizunk’.
- Ha a segítő lelket ebben a pillanatban nem is, de azt igen, akivel tudok egyet bulizni. Akinek megmutatom, hogy legyen benned bármennyi szesz, az egyensúlyod mindig megőrzöd, és nem esel hasra. - ha nem Samuel családjáról lenne szó, nem is próbálkoznék meg ezzel. Csak mennék a saját fejem után, és… mielőtt betörne, Benjamint kijuttatnám. De mindhármunkat ki akarom hozni. Szeretném látni Noaht, amikor újra találkoznak…
- Hát… akkor azzal fogok. - felemelem a kezem, és úgy teszek, mintha innék egy láthatatlan pohárból. Még az arcom is eltorzul egy pillanatra, ahogy az erős ‘szesz’ marni kezdi a ‘torkomat’. Valójában ez csak egy saját magam felé tett gesztus volt, hogy elérjem azt az egyensúlyi állapotot, amit akkor szoktam, mikor van némi Linus is a dologban. Vagy szesz. Csak most szesz nélkül…
- Nyomjuk… - még egy pillanatra el is mosolyodom, mert lélekben nagyon ráhangolódtam a bulira. Ezért is fordulhat az elő, hogy amikor leérünk a bolygóra, széles mosollyal integetni kezdek az őröknek. Üdvözölni kell azokat a cimborákat, akikkel együtt fogok szórakozni. És persze ezzel a figyelmet is elvonom Samuelről, és Benjaminról…
- Hali. Meg sem kínáljátok itallal a vendéget? - kicsit úgy tűnhet, mintha eszelősként vigyorognék, de tényleg sikerült ráállni a fény a legjobb drog módira. Na meg… az is jó érzéssel tölt el, hogy minden lepattan rólunk. Így már szinte túl könnyű…
Ezért nem is támadok azonnal. Inkább felmérek mindenkit, és azokra fókuszálok, akiket nem taglózott le a Samuelből áradó energia. És még inkább azokra, akik annak ellenére is a támadást választják, hogy még én is békével jöttem… Nekik küldök egy finom koktélt. Szeretettel, és némi tűzzzel fűszerezve.
- Egészségedre. - rákacsintok az illetőre, bár nem hiszem, hogy látta. A ruhája, és vele együtt a teste ugyanis rögtön lángra kapott. Nem bámészkodom, és leginkább nem élvezem ezt, inkább nézem a következőt. Rajtuk áll ugyanis, hogy mi lesz.

Nagyon dühös vagyok… Ha a családommal baszakodnak… Nem tudok sem türelmes, sem kegyelmes lenni… Van egy határ, és az nálam a családnál kezdődik, és végződik…
Indulataimat azonban igyekszem visszafogni, és ha tudom, nem is kimutatni, mert van valaki, aki sokkal nehezebb helyzetben van. Aki csak az ereje miatt van még talpon. A testvérem…
Már akkor mindent megtettem, hogy megtaláljuk Benjamint, amikor először elmondta, hogy mi történt. És ahogy telt az idő, vele együtt lettem én is egyre ingerültebb és… tehetetlenebb. Most viszont már nyomon vagyunk. Forrón. És hamarosan még forróbb lesz…
- Én is. - bennem fel sem merült, hogy van más megoldás is. De Sam mindig is megfontoltabb volt, mint én, és… az ő unokájáról, illetve fiáról van szó. Tudom, hogy milyen nehéz volt ez a hónap mindannyiuk számára, és azóta… már azt is tudom, hogy a perceink meg vannak számlálva. Ezért a tekintetemen láthatja is Samuel, hogy én mindenre készen állok. És ha valóban ott van Benjamin, én ki fogom hozni…
- Rendben. Ha mozgást látsz, csak lőjj, és ne kérdezz. - valószínűleg nem is kell erre bíztatnom, de már nagyon bennem van a mehetnék. Ki akarom hozni Benjamint, hogy Sam újra a karjaiban tarthassa. Most azonnal… Az energiám túl is csordul, mire egy újabb ugrás után a bolygó is meg van. Követtem mindent a navigációs rendszerben.
- Egy pillanat. Számolnom kell. - még a kezemet is felemelem, hogy Sam tudja, nem az időt akarom húzni, hanem erősen koncentrálok. Elsősorban Benjamin koordinátáját nézem, aztán meg az őröket. Sokan vannak. És nagyon közel Benjaminhoz…
- Azt javaslom, hogy osszuk fel az erőnket. Te menj Benjaminhoz, és őt védd meg. Én pedig elintézem az őröket. Forró hangulatra készülj. - vagyis fel fogok égetni mindent. Írmagjuk sem maradhat azoknak, akik elrabolták Benjamint. Vagy akiknek közük volt hozzá. Esetleg tudtak róla… Átlépték a határt, tehát nem kegyelmezek.
- Készen állok. - jelentem ki, akár elfogadja Sam a tervemet, akár valami mást javasol. A döntés mindenképpen az övé. Ő a stratégia, én az erő. Valamiért most még sem tudok annyira magabiztos lenni, mint szoktam. Ám a dühöm… most jól fog jönni…
Ha Sam jelzi, hogy indulhatunk, vele együtt teleportálok a bolygóra.