Re: France in the '50s

**Devon Deveroux** Fri Sep 29, 2023 10:33 pm

France in the '50s

Terra

Múlt

Miope

Sajnos egyre kevesebben osztják a könyvek iránti szeretetemet, de bízom benne, hogy ez még változni fog. Hogy a Terraiak nem fogják hagyni, hogy a fejlődő technológia elvegye tőlük a régi dolgokat is. Bár tudom, hogy… időnként túlságosan is optimista vagyok.
- Oh. Hát ez esetben… - csak sokat sejtetően mosolygok. Mert lesz zabkása is. Az egyéb finomságok mellett persze. A bájos nevetése pedig magával ragad egy pár pillanatra, így csak nézem őt, nem törődve azzal, hogy ezt… talán mégsem illene.
A korábbi mosolyom viszont semmi ahhoz képest, ami akkor jelenik meg az arcomon, amikor azt mondja: “Éppen most történik”. Merek bízni benne, hogy az ebédünkre gondol. Esetleg a társaságomra… Kimondani azonban ezt nem fogom, mert azzal csak elrontanám a pillanatot. A szívem egyik sarkába viszont elraktam ezt a megjegyzést IS.
- A buszozás… tudtam én… - még mindig széles a mosolyom, és ez remélhetőleg a számára is jelzi, hogy értem (remélem…), hogy mire gondolt, és a szívembe zártam ezért. Arra ugyanis már nem tudok hatni, hogy az arcom forróbbá váljon. Némi pír biztosan megjelent az arcomon, és nem foghatom az ételre, bármilyen finom is volt.
Azt viszont egyre inkább kívánom, hogy a jövőben egy nyugodtabb, talán az otthonom csendjében folytassuk a beszélgetést, mert a pincér épp akkor érkezik meg, amikor a legkevésbé vágyom rá. Én ugyanis még maradnék, vagy… bármit csinálnék, csak még élvezhessem a társaságát.
És mintha belelátna a gondolataimba, egy olyan ötlettel áll elő, amihez nekem is nagyon lenne kedvem. Még egy kis idő, kettesben…
- Köszönöm, az tökéletes lenne. Mindhárom dologgal rendelkezem a birtokon. Sőt, még van egy negyedik is, amit szerintem érdekesnek fog találni. - nem mondom most ki, csak sokat sejtetően mosolygok. Korábban ugyanis utaltam már rá. A könyvet szeretném neki odaadni, ami… rólunk szól. Illetve arról, ahogy alakulhatott volna kettőnk viszonya, ha… akkor bátrabb vagyok.
- Ha viszont hazakísér, szeretném az autójáig én kísérni… - felállok, és a könyökömet nyújtom felé mosolyogva. A gesztus persze jelzésértékű, egyszerűen csak szeretnék a közelében maradni. Még arra az időre is, amíg elmegyünk az autóhoz. Az étteremmel pedig a továbbiakban csak annyiban foglalkozom, hogy megjegyeztem a nevét. Miopéra figyelek, minden egyes lépésünknél.
- A rövid úton szeretne menni, vagy a szépen? - kérdezem, mert ettől függ, hogy milyen irányt fogok neki javasolni. Elérhetjük a birtokot egyszerűen is, akkor a sebességtől függően negyven perc alatt megérkezünk. De van egy másik út, ami félig megkerül egy tavat, és egy gyönyörű erdős részen visz keresztül. Szinte senki nem választja azt az utat, mert kerülő. De éppen ezért olyan gyönyörű. A választás persze az övé, mert ő a sofőr. Az pedig még csak eszembe sem jut, hogy nekem még mindig ott van az autóm a város közepén…

f

**Hemyle Miope** Fri Sep 29, 2023 8:58 pm

Crash or Crush

Mosollyal nézek rá, s bólintok.
- Megértem.
Elfogadom, hogy segít helyet foglalni, nyilvános helyen vagyunk, s terraiként így szokás ezen a részen, hát engedem. És jól is esik, mert a lábaimmal nem tudtam volna még kicsit állni, kezdtek elhagyni, ahogy a karjaiban voltam...
Muszáj vagyok kezem szám elé tenni a frappáns válaszra, s igyekszem nem megfulladni a feltörekvő nevetéstől, s hogy félre ne nyeljek. Kezem rejtekéből, melyet szám elé tettem illemként, itt így szokás, szólalok meg.
- Pedig éppen arra készültem.
Felragyog ismét tekintetem. Sikerült kiválasztanom a neki megfelelőt!
- Örülök.
A kérdésre rámosolygok, mely egészen más, mint ami eddig volt. Sokkal... beteljesült örömről beszél.
- Éppen most történik.... egy ideje... - inkább a pohár borért nyúlok, s belekortyolok. Merthogy igen, ami most történik, hogy együtt vagyunk, beszélgetünk, és kellemesnek találjuk egymás társaságát, erre a tapasztalatra vágytam. Vele...
Éppen ezért nem is kapkodom el a szavakat, s a mozdulatot sem, ellenben a pincér érkezik, talán mert félreértette a pillantásom, nem tudom.
A szokásos, ízlett-e, megfelelőnek találtuk-e után jön a kérdése, melyre csak bólintok. Havi elszámolásban dolgozunk, a megelelőgezett bizalmat már régen kiérdemeltem, így saját számlám van náluk, ami természetesen a bátyám nevén van, mert én nem vagyok olyan “nő”.
- Arra gondoltam, hogy hazaviszem. Már úgyis régen jártam arra, akármerre is, s a sajt ott állítólag mennyei, hát még a baguette. A repkényekről már nem is beszélve... - utalok az egyik szokásos növényre, ami a mansionok alaptartozéka.
S most kifejezetten nem szeretném összecsattintani sarkaimat, hogy máris ott teremjünk.

「ORION - JELEN」

「I」

「ROSS RESOURCES」

「R」

**Devon Deveroux** Mon Sep 11, 2023 10:00 pm

France in the '50s

Terra

Múlt

Miope

Elmosolyodom, ahogy látom rajta a lelkesedést. Nem sokan osztoznak velem a rajongásban a Terrai könyvek iránt, de ezek szerint Miopét érdeklik az ilyen dolgok is. Bár ettől függetlenül is szívesen megmutatnám neki a könyvtárat, mert az a hely… én vagyok.
- Igen. Szeretem a régi és… helyi könyveket. - az apró szünetből (meg minden bizonnyal egyébként is) egyértelmű lehet a számára, hogy nem a francia könyvekre gondolok. A kíváncsiságom ugyanis mindenre kiterjed. Szeretem a Terrai irodalmat, még azt a fajtáját is, amit inkább csak szórakozás gyanánt vetnek papírra, és nem az irodalmi értéke miatt. Nem vallanám be senkinek, de vannak ponyvák, amit egyenesen imádok. A saját írásaimat persze igyekszem jobb minőségben megírni. És teljesen megfeledkezem róluk, amikor táncolni kezdünk… Kimondok olyasmit is, amit nem feltétlenül terveztem, de mivel így alakult, és nem érzem azt, hogy ezzel zavarba hoztam… szélesen elmosolyodom, és nagyon meg is könnyebbülök.
Talán ezért is válok felszabadultabbá, és merem tettekkel is kifejezni a vonzalmamat. Az sem szegi komolyabban kedvemet, hogy van olyan gesztusom, ami láthatóan nem kellemes a számára. El is veszem a kezem a hátáról, mert tiszteletben tartom a néma kérését. Legalábbis én így értelmezem a fejrázást, és azt, hogy végül a kézcsók sem talált támogatást. Az asztalhoz viszont visszakísérem és a székes is alásegítem, mert úgy gondolom hogy ez mindenképp jár egy hölgynek. A Terra még elég sok mindent elvesz tőlük, és legalább ennyivel szeretném visszaadni.
- Nekem is. - bár nem biztos, hogy egyértelmű az átkötés, de én nem a cipőmre gondolok. Számomra az jelentett sokat, hogy most a segítségével visszacsempészhettem a múltat pár gyorsan múló pillanatba. Nem sok minden van, amit bánok az életemben, de azt az estét igen. Most viszont már nem kell emiatt aggódnom.
- Valóban. - szinte lebegek, és ezt a mosolyom is közvetíti. Az ízek talán ezért olyan intenzívek, és könnyen lehet, hogy bármit ízletesnek találnék ebben a pillanatban. A legjobban persze a társaságot értékelem, és figyelmesen hallgatom őt, ha beszélni van kedve. A magam részéről étkezés közben inkább hallgatok, nem maga a tevékenység (vagy az illem), hanem inkább a figyelem miatt.
- Megígérem, hogy nem zabkása lesz… - mosolyodom el huncutul, mert egyébként az az egyik kedvencem, érthető okokból. Most viszont az emberi alakunkban vagyunk, így akként élvezem a maradék steaket és persze a desszertet.
- Köszönöm ezt is. Kiváló választás. - én nem hiszek abban, hogy az-az igazi étel, amit valaki saját kezűleg készít, hiába élek már régóta a Terrán. Azt pláne nem várom el, hogy pusztán a neme miatt otthonosan mozogjon a konyhában. De kíváncsi lennék, hogy szokott-e finomságokat készíteni, amikor itt van. Jó magam nem, bár leginkább a kényelmességem miatt. A házvezető nőm sértésnek is venné, ha én állnék neki ügyködni a konyhában, és mindenkinek (leginkább a konyhának) jobb is, ha nem próbálkozom.
- Ha már én elmondtam, illetve megmutattam, hogy milyen tapasztalatot szeretnék itt és most… megmutatná nekem ön is? - kérdezem tőle, amikor már befejeztük az étkezést, készülve arra, hogy nem feltétlen itt az étteremben lenne kedve valamihez. Rajtam nem múlik, én ugyanis már nem sietek. Ő viszont lehet, hogy igen, így természetesen nem leszek erőszakos, és a mosolyomban inkább kíváncsiság van, mint sürgetés.

f

**Hemyle Miope** Sun Sep 10, 2023 9:07 pm

Crash or Crush

Felcsillannak a szemeim.
- Tényleg?- szeretem a régi könyveket, a kódexeket nem, még ha vannak benne érdekes képek is, elrejtetten üzengetve az olvasónak. Azokat szeretem.
- Úgy is van! - bólintok határozott kedvességgel, mosolyogva. A legjobb kezekben lett volna már az elejétől is, ám a táncnál nem kért fel, utána meg nem jelent meg. Node sebaj, most itt vagyunk, nem?
Nem szeretek forogni. Olyan lekezelő annak, akit forgásra késztetnek, mintha gyerek lenne. Ezért sem szeretek bizonyos terrai táncokat.
Ám nem ezért maradok néma, s csak mosolygok, mert nem forgatott meg végül. Hanem egészen pontosan azért, amit most mondott.
Érzem pillanatnyi bosszúságát, megismítom hátát, jelezve, minden rendben van.
Ahogy viszont végigsimít hátamon úgy, ahogy nyilvánosan nem szeretem, megállok a mozdulatban, s finoman megrázom fejem. Nem a teste érdekelt sosem, és a testi érintés. Terrai dolog, mi ezen már túl vagyunk. A lelke és kisugárzása az, ami megfogott.
A meghajlást éppen azért tettem, hogy így fejezzem ki, vannak olyan terrai szokások, mit például a kézcsók, nem szeretem.
- A legtökéletesebben megfelelt. - mosolygok rá. A cipő tökéletes, s van, aki mindenben tökéletes. Még tökéletlenségében.
- Egyetértek a megállapítással. S örülök. - mosolygok rá. Ritkán eszek húst, a gyümölcsök az étrendem, ám Terrán, míg vegyszerek nélkül nevelik állataikat, nagyon finom a húsa, s mindig bocsánatot kérek az állattól.
Most már megint elnevetem magam. Talán nem is láttam még a rendes formájában. Igaz, én sem járhatok-kelhetek itt a rendes formámban, míg végre fel nem nyitják szemüket.
- Hamarosan kiderül.
Figyelem, ahogy poharát emeli, így én is kezembe veszem a sajátomat.
- Ezer örömmel. - biccentek koccintás közben, s válaszom mind a kettő válaszára válasz. Szeretek időnként így játszani a válaszokkal. Csak kicsit kortyolok a borból, mert a desszert jobban foglalkoztat, bort majd utána fogyasztok. S nem fog zavarni, hogy vezetek utána: nem hat rám az alkohol.
Magam is veszek egy falatot az édességből, kiélvezve az ízt, amit nyújt, s veszek még egyet, hogy a valódi íz elérjen.
S kíváncsian várom, miként fog ízleni neki a desszert. S remélem, azért nem váltja be ígéretét a patákkal kapcsolatban, noha nagyon kíváncsi vagyok, miként néz ki a másik formájában....

「ORION - JELEN」

「I」

「ROSS RESOURCES」

「R」

**Devon Deveroux** Tue Jul 18, 2023 10:49 pm

France in the '50s

Terra

Múlt

Miope

A nevetése eltünteti a zavaromat. Önkéntelenül görbülnek az én ajkaim is mosolyra, és csak azért nem ragad el a nevetése is, mert a saját viccemen nem illik nevetni. Főleg, hogy… nem is annak szántam.
- Nagyon szívesen. Van egy korai kiadásom a könyvtáramban. Az a kötet már önmagában is gyönyörű. - valójában első kiadás, de azért nem ezt említem meg, mert korábbról is vannak írott anyagok, ahol már fellelhető a történet. Az én szememben az-az igazi első kiadás, amit még kézzel írtak, villany helyett a tűz fényénél.
- Igen. - bólintok, és mosolygok lágyan. Teljes mértékben megbízom benne, és nem csak az ételt tekintve. Persze még nem ismerem igazán, de van vele kapcsolatban valami, ami sosem volt még bennem, amikor mással találkoztam. Őszinte kíváncsiság, és persze némi… mágneses vonzás is…
- Hát még én, hogy örülök… - szélesedik a mosolyom, hiszen erre két okom is van. Egyrészről, hogy a szerencsétlenség, egy ilyen szerencsés találkozóhoz vezetett, másrészről, hogy… őszinte örömöt látok rajta. Talán még némi… nem, azt hiszem, csak a fény játszik. De elbűvöl, minden tekintetben, és ezt egyre nehezebben tudom leplezni fizikailag. Ha nem edződtem volna harcokban, és kritikus szituációkban, talán a kezem is megremegne. Így viszont csak a tekintetem árulkodó, és persze a szívverésem.
- Áh… szóval kipróbált már mindent itt? Ez esetben valóban a legjobb … kezekben vagyok. - kis híján szárnyakat mondtam, hiszen ő olyan éteri a számomra, hogy önkéntelenül azzal látom. Kivéve, amikor a tekintetét keresem. Akkor elveszítődöm teljesen, és nagyon nehéz bármi másra koncentrálni…
Ez az érzés pedig még erősebb lesz, amikor táncolni kezdünk. A múlt és a jelen kapcsolódik, és illeszkedik egymáshoz, akárcsak finom kézfeje a tenyerembe. Kísérem mozgását, és csak lágyan vezetem, hogy szabadon mozoghasson, és leginkább élvezhessen minden pillanatot. Akárcsak én…
- Most nem fogom… - és forgás helyett inkább egy lépéssel közelebb lépek hozzá, és derekán lévő kezem feljebb csúszik hátán. Nyitott tenyerem finoman érinti, ám ujjaim időnként együtt mozdulnak velünk, és ruhája anyagával ismerkednek. Olykor a lélegzetem is elakad, és a tekintetétől egy pillanatra sem tudok elszakadni. Később ha azt érzem, hogy nincs ellenére az érintésem, kezem ismét lejjebb csúszik a hátán, végig simítva gerince ívén, szinte becézve lankáit.
Hogy utálom a tapsolást… Mélyről jövő sóhajjal tudom, csak ezt a bosszúságot elengedni, mert képes lettem volna egész éjjel táncolni vele. Ám éreztem, hogy megrezzent, és őt is kizökkentette ez az esemény, így méltó módon meghajlással köszönöm meg a táncot.
- Rajtam nem múlik. - hajolok le, hogy a kézfejére csókot ejthessek, majd az asztalunkhoz visszatérve, alá segítem a széket, ha engedi nekem. Én magam is helyet foglalok, ám az ételhez még nem térek vissza. Ő van a figyelmem középpontjában továbbra is.
- Oh… bevallom arra nem is gondoltam, hogy alkalmas-e táncra a cipője. De örülök neki, hogy igen. - még néhány percig gyönyörködöm benne, de mikor látom, hogy folytatja az étkezést, csatlakozom én is. Az ízek csak lassan érnek el, de biztosan, egy alkalommal még hangosan hümmögök is, ahogy a steaket fogyasztom.
- Tökéletesen készítik ezt a steaket. Talán nem is ettem még ilyen finomat. - a házvezető előtt persze ezt nem mondanám ki hangosan… Mennyei az is, amit ő készít, ám ezt Miope választotta, és így változik a megítélés.
- Ha ilyen ízletes a főétel, akkor biztos vagyok benne, hogy a desszert után is meg fogom nyalni mind a négy patámat. - mintha a jövőbe látnék, néhány pillanat múlva meg is érkezik a desszert. Ám még nem állok neki, előbb a poharamat emelem meg Miope felé. Szeretnék vele koccintani.
- Köszönöm ezt a fenséges lakomát. Remélem egyszer majd én is választhatok önnek, valami finomságot. - vagyis bízom benne, hogy ha randevúra hívom, igent fog mondani. A magam részéről ugyanis biztos vagyok benne, hogy még látni akarom. Nem csak egy, hanem… számos alkalommal.

f

**Hemyle Miope** Tue Jul 18, 2023 9:27 pm

Crash or Crush

Először csak oldalt fordított fejjel sandítok rá, mit is akart ezzel mondani, majd ahogy hirtelen rájövök, elnevetem magam.
Nagy figyelemmel lesem szavaim, mert nem igazán áll össze a kép. Azonban ahogy kimondja, róla...
- Feltétlenül elolvasom, s majd elmondja, mi igaz, s mi nem. - így az egyszerűbb, nem? - Akár együtt is olvashatjuk, ha... megmutatja. - mert akkor el kell hozzá menni, akkor újra találkozhatunk.
- Kérem, nagyon szívesen. - biccentek mosollyal.
Mosolygok. Bevállalja. Akár hiszi, akár nem, azért változott. Kicsit talán nyitottabb lett, azt hiszem. Majd kiderül. Most így jó, nagyon jó.
Érdeklődéssel tekintek rá, s látva jókedvét, elmosolyodok, s be is hajtom a menüt, s az asztal sarkára helyezem.
- Nos, akkor meg is beszélve. -azért le nem tudom venni tekintetem róla.
Még a szívemen is mosoly honol, hogy jobb most neki itt, mint ahová eredetileg tartott volna. Nagyon jó ilyen oldottnak látni, ahhoz képest, amilyen volt.
- Ezt örömmel hallom.- hóha, talán némi pír is felkerült az arcomra?
Az étel illata mennyei. Terra illata, máshol nem érzek ilyen illatokat. Gyönyörködök a látványában is.
- Újat már biztos nem próbálok ki, hacsak nem újítanak. - nos igen, elég torkos vagyok, s amikor idelátogatok, ha van új étel, akkor azt kérek.
Már az első falatok ízét élvezem, mikor látom mozdulni, s felállni. Meglepődöm. Talán baj van? Meg fogom érteni, s ha tudok segíteni, az étel is megvárhat, Pierrék meg fogják érteni.
Nemcsak megkönnyebbülök. Mintha akkor és ott lennénk, s ő mégis odalép hozzám, hogy felkérjen.
S ahogy érzékelem, megérti a szavakat, rátekintek, s egy apró bólintás kíséretében mosolygok rá. Igen, jó értette szavaim, s gondolatai jót súgnak.
- Ne engedjen el. - forgás helyett karjaiban maradnék. Érezni akarom illatát, bőrét, izmait. Azt, ami akkor elmaradt. S a szemeit, tekintetét.
A tapsra megrezzenek, s újra némi pírt érzek arcomon.
- Ajánlom. - mosolygok rá, s meghajlással köszönöm meg a táncot. Abból a korból, azon a módon, noha rövidebb ruhában kicsit másként kell csippenteni azt az anyagot. Megy az is.
- Tökéletes a cipő, nagyon köszönöm. - ezért szeretek minőségi cipőt venni. Mintha a fellegekben jártam volna. Igaz, ez most sokkal inkább köszönhető Devonnak...
Az étel kihűlt, ám ekkor érik meg benne az az íz, amely csak hűltebb húsoknál van, s élvezettel fogyasztom, s kíváncsi vagyok, mit fog szólni a steakhez.

「ORION - JELEN」

「I」

「ROSS RESOURCES」

「R」

**Devon Deveroux** Wed Jun 21, 2023 12:14 am

France in the '50s

Terra

Múlt

Miope

Bólintok, mosollyal az arcomon. Mert tényleg nem lennék már itt, ha nem érezném jól magam. Akkor…
- A fű persze magasabb lenne a birtokon, ha máshol lenne a főhadiszálláson. - talán egy kicsit pimasz lesz a mosolyom, de csak a jó hangulat miatt. Egyébként nem élvezem azt, hogy én olyasmit tudok, amit a Terraiak nem. Ám mivel ez egyelőre így van… a pozitív oldalát nézem ennek a történetnek.
- Nos… kiváló példája annak, hogy miként másítja meg a történelmet az irodalom. Illetve annak, hogy mindenki azt lát bele a történetekbe, amit szeretne. Ha érdekli szívesen megmutatom. Csak meg kell ígérnie, hogy nem fogja elhinni azt, amit írnak benne… rólam… - kissé félszegen mondom ki azt, hogy tulajdonképpen rólam szól a történet, azt pedig még csak véletlen sem hangoztatom egyelőre, hogy a másik főszereplő pedig épp ő… Ennyi információ azt hiszem elég volt egyelőre. Legalábbis ha nem kérdez bővebben…
Akkor viszont végképp elfogynak a szavaim, amikor azt mondja, hogy “Mint mindig”. Már a nyelvemen lenne, hogy tiltakozzak, de mikor a mosolyára siklik a tekintetem… Teljes mértékben igazat adok neki. Magamban, a mosolyát viszonozva.
- Ááá… szóval spenót. Köszönöm. Ki nem találtam volna. - pedig kifejezetten kedvelem. Épp csak nem ettem még csirkével együtt. De ha már a sors ma jó útra vezetett engedem neki, hogy ételt is válasszon. Miope…
- Ez merész vállalás. De éppen ezért, még kíváncsibb vagyok. - a merész az én szememben nagyon is jó jelző. Nem vakmerő, az egészen más. A merész az a fajta bátorság, amit nagyon tisztelek, és amit régebben én is a magaménak éreztem. Mostanában… inkább csak úszom az árral. Ezúttal viszont nagyon kellemesek a hullámok…
- Sóssal? Végülis… Még nem próbáltam, így állok elébe. Öhm… ülök. - nem szoktam nevetni a saját vicceimen, de most kénytelen vagyok erősen mosolyogni, és nem a kijelentésem miatt. Egyszerűen csak nagyon jó kedvem van, és talán akkor is kacagnék, ha odakint éppen tornádó tombolna. Amíg mi bent vagyunk ketten… az sem zavarna.
Az viszont talán nincs Miope kedvére, hogy nekem kell rendelni. Megértem a frusztrációját, hiszen ez csak a Terrán szokás, és nem mellesleg értelme sincs sok. De mivel láthatóan szeretné követni az itteni hagyományokat, alkalmazkodom, és rendelek a pincértől.
- Tekintve, hogy a találkozók magját a társaság adja… Bátran ki merem jelenteni, hogy igen, az a találkozó ilyen unalmas lett volna. Ez viszont megéri az autószerelést is. - bár ennek nincs valódi értéke, hiszen az csak egy autó, amit a szerencsés helyzetem miatt bármikor le tudnék cserélni. De akkor is szerettem volna vele érzékeltetni, hogy nem lennék sehol máshol ebben a pillanatban, még akkor sem, ha… igazából bármikor távozhatnék. Ám ezt nehéz úgy kifejezni, hogy ne legyen tolakodó a közeledésem, így ezt a… vagy szerencsés, vagy szerencsétlen módot választottam az önkifejezésre.
- Ön már az ismerős falatokat választotta, vagy ön is kipróbált most valami újat? - kérdezem tőle, amikor már megérkezett az étel, és láthatom is, hogy milyen ínycsiklandó tányérokat kaptunk mindketten. Arra pedig különösen figyelek, hogy ő mit kért. Ha meglátogat, a szakácsom is tudna készíteni valami hasonlót, ha elmondom neki, hogy mit láttam a tányéron…
A zene hallatán viszont gyorsan eltűnik a fejemből az étel gondolata. Úgy érzem, hogy visszarepültünk az időben, és még inkább azt, hogy most itt a lehetőség, hogy megtegyem azt, amit akkor nem tudtam. Pedig látom azt, hogy a lehető legrosszabb pillanatban zavartam meg, és igazából az lenne a helyes, ha visszaülnék a helyemre, szó nélkül. De ezt már nem akarom megtenni. Fel akarom kérni.
- Megtisztel. - nyúlok finoman a kezéért, és lassan vezetni kezdem a ‘táncparkett’ felé. A világ pedig gyorsan megszűnik körülöttem, és körülöttünk. Nem számít, hogy ez nem egy valódi táncparkett, épp csak egy talpalatnyi hely. Az sem fontos, hogy míg én elfeledkezem a külvilágról, és csak a pillantásában veszek el, addig a környezet nagyon is szemmel tart minket, és még a zene üteme is megváltozik, hogy támogasson minket. Ugyanis most csak arra tudok gondolni, hogy igent mondott. Most itt van a karjaim között. Erre vártam, erre vágytam már akkor is, és ő is azt mondta, hogy régóta várt erre… Régóta… Várt… Tessék?
Már túl vagyunk az első, és a második magabiztos lépésen is, amikor rájövök, hogy mit is mondott. Lassan, de biztosan költözik be a szívembe, melegséget hagyva ott és az… arcomon is. A kijelentése fényében pedig már ez sem zavar. Láthatja, hogy a mosolyom a lehető legboldogabb, és az arccsontom vörös árnyalatban fürdik. Legalábbis remélem, hogy látja…
- Jöhet egy forgás is? - keresem a pillantását, a lépések maguktól jönnek. Egyszerre vezetem, és követem a mozdulatait, hagyva, hogy úgy teljesedhessen ki, ahogy csak szeretne. Az elhangzó dallamok pedig már régóta csak háttérzeneként szolgálnak. Nem arra lépkedünk. Én úgy érzem, hogy együtt mozdulunk…
A taps viszont megzavar egy kicsit. Kibillent, mert nagyon közelről érkezik egy pincértől, aki valószínűleg a desszertet hozta. Ilyen sokáig táncoltunk? Nekem nem tűnt fel, hogy múlik az idő…
- Remélem nem ez lesz az utolsó alkalom. - finom csókot lehelek a kézfejére, majd várakozóan tekintek rá. Én szívesen táncolnék még, de azt sem bánom, ha folytatjuk az étkezést, és megkóstoljuk a desszertet. Az ő döntése. Nekem bárhogy jó, csak még ne érjen véget ez a pillanat…

f

**Hemyle Miope** Tue Jun 20, 2023 10:44 pm

Crash or Crush

Mosollyal ingatom a fejem, bizony, nem szükséges őket bemutatni. Nagyon kedvelem őket, igazi profik. A maguk módján.
- Ha nem lenne jó hatással, már itt sem lenne. - bólintok mosollyal. Ez is hatás. És Terra nagyon szép! Csak az emberek úgy döntöttek, aláhullanak a negatív spirálba...
Keresem magamban a nevezett irodalmat, majd megrázom a fejem.
- Nem. Ide-oda utazok, és ez kimaradt, hogy beleéljem magam. És miért jutott ez eszébe? -próbálom követni, s kíváncsi is vagyok, ezt látni rajtam.
- Mint mindig. - és mert nem tudom elképzelni, hogy Devon rosszul döntene. Vaaaagyis, egyszer megtörtént, de majd most azt az alkalmat újrajátszuk. Remélem...
Gondolatban már meg is döntöm magam, hogy táncra perdüljünk.
Odahajolok a menüt nézve, majd az enyémbe pillantok, s elolvasom.
- Az spenótos csirke. Amúgy nagyon finom, főleg, ahogy a sajtot is ráolvasztják.
Sokat sejtetően elmosolyodom.
- Bízzon is. A legtökéletesebb választást fogja kapni. - nem ember, akarom mondani patás ismereteim sokrétűek. A lélekhez értek, a gesztusokhoz. Ééééés az empatizmushoz, hopsz.
Görögdinnyére felcsillannak a szemeim. Én is szeretem!
- És ahhoz mit szólna, ha azt kicsit sósabb valamivel megbolondítanánk? - nézek a kínálatra, s görögdinnye juhturóval van kínálatban. Szerintem a legtökéletesebb párosítás!
Így a választásokat el is mondom Devonnak, hogy ki tudja kérni az ételeket. Ezt a részét annyira nem szeretem. Számomra megalázó, mert van szám, én is ki tudom kérni a rendelésemet, ez egyáltalán nem az úrihölgy és úriember része az egésznek.
Tovább mosolygok, ahogy visszanézek a lábbelire, majd inkább magam alá húzom.
Kortyolok az italból, ízlelem, s csak utána válaszolok.
- Biztos? Hiszen az autója tönkrement, és még le is foglalom. - oldalt tekintek, majd vissza rá. - Tán ennyire unalmas lett volna a találkozó, ahová tartott? - nevetem el magam halkan. - Akkor meg különösen örülök.
Elégedett örömmel nézem, ahogy végre megérkezik a jelenbe, s elmerül az étel látványába és illatába. Ez Terra, ezt szeretem benne. S a terraiak annyira leleményesek mindebben, hogy őszintén rajongok értük.
- Örülök. - mosolygok rá, ám tekintetem csak őt tudja követni. Meg időnként az előttem lévő tányért...
Elmerülök az előételben, csak a beálló “szünetekben” kérdezek vagy beszélek. Számomra ez az élvezete az ételnek és a társaságnak. Devon pedig különösen a legjobb társaság.
Feláll? Éppen a villával ügyködöm, s suta módon gyorsan meg is találják ajkaim meglepetésemben. S még inkább, ahogy megértem, mit szeretne.
Leteszem az evőeszközt, kortyolok a borból, s az asztalkendőt az asztalra teszem, majd kezem nyújtom felé. Mint akkor kellett volna tennem, ott, azon a bálon.
Ahogy felállok, annak a kornak a táncfelkérési módjaként válaszolok.
- Kicsit régóta várok erre a kérdésre, hogy nemet mondjak. - mosolygok rá, teljes szívemből, s felegyenesedve, átkarolom vállát, már modernebb korhoz igazodva.

「ORION - JELEN」

「I」

「ROSS RESOURCES」

「R」

**Devon Deveroux** Sun May 28, 2023 12:43 am

France in the '50s

Terra

Múlt

Miope

Meglepődöm egy kissé, de… végül is miért ne. Az univerzum nem olyan nagy, mint amilyennek sokan képzelik.
- Nahát. Akkor a családomat már nem is kell bemutatnom. - könnyed hangnemben, természetesen mondom aztán… ráébredek, hogy néhány vágta ugrással előre szaladtam. Ezért igyekszem egy mosollyal erősíteni, hogy ebben a kijelentésben nem volt semmi hátsó szándék. Tényleg nem volt, legfeljebb némi elszólás…
- Bizony. - bólintok mosolyogva, már nem vagyok biztos benne, hogy az hosszú távon is kényelmes lenne a számára. De ha ő ilyen cipőkben érzi jól magát, vennék akár száz párral is… És ahogy folytatjuk a beszélgetést, közelebb kerülök ahhoz, hogy megértsem mi motiválja, és remélem, hogy hozzá is…
- Hmm… így még sosem gondoltam a Terrára. Pedig ezt a bizonyos hatást, és ellenhatást… magam is tapasztaltam. - épp ezért vagyok itt még mindig. Az első látogatás hatással volt rám, és… minden bizonnyal én is a Terrára. Elvégre egy történet is született az akkori nevemmel… És amennyire bosszantott ez, most annyira megmosolyogtat annak fényében, hogy újra találkoztunk.
- Jártas a Terrai irodalomban? Vagy egy történet, ami… Lancelot és Guinevere életébe enged bepillantást… - a könyvtáramban megtalálható. A sarokban… De mire meglátogat megkeresem. Azt hiszem ajándéknak is megfelelő lesz, akár ismeri, akár nem. Nekem… tanulságos volt az biztos… Ám most egy cseppet sem érdekel, mikor már belém karol. Csak mosolyogni tudok, és egy pillanatra rá is nézek. Tényleg csak egy pillanatra…
- Nocsak… akkor a legjobb helyre érkezek. - épp látom, hogy bólogat is, és… talán többet mond, mint a puszta szavak? Vagy a szakácsnak tényleg a lovak a gyengéi? Minden bizonnyal kiderül. Vagy ha nem, reménykedem benne, hogy nem megy el mellettem minden finom jelzés. Sajnos nem az erősségem az ilyesmi… az egyértelmű kacérkodik szó viszont… megmosolyogtat, majd kissé felforrósítja az arcomat is. Gyorsan bökök az étlapra.
- Leginkább ezzel. Azt hittem, hogy jól ismerem a nyelvet, de… ez rejtély a számomra. - nem tódítok, annak az ételnek a nevét egyszerűen nem értem. Talán valami különleges hús lehet… de inkább nem találgatok, hanem Miopére tekintek segítségkérően.
- Az ön választásában viszont jobban bízom. - nem jelenthetem ki, hogy ízleni fog, de egy próbát megér. Ha már az élet más területein nem vállalok kockázatot, legalább az ételekkel kapcsolatban bátornak kell lennem. Illetve… könnyen lehet, hogy pont az ízlésemnek megfelelő ételt választ. Ez pedig kíváncsivá tesz.
- Valami gyümölcsöshöz lenne kedvem. Gyengém a görögdinnye… - a nagyobb és véleményem szerint formásabb alakomban a héja sem zavar. Jöhet egyben. Ám most tökéletes lesz finom szeletekben, néhány másik gyümölccsel körítve. Akár egy kis tejszínhabbal is… Ezért le is adom a rendelést, miután Miope elárulta, hogy mit érdemes itt megkóstolni. Bízom benne, és nem csak az ételek ügyében…
- Örülök. Szívesen. - kellemes melegséggel tölt el, hogy azt látom, valóban örül a ‘meglepetésnek’. Mégha a jó modor miatt is éreztem szükségét a cipőnek… szívből vettem neki, és ez a mosolyomból is egyértelmű lehet a számára. Azonban, amikor folytatja, egy kissé zavarba jövök. Talán nem is csak kissé… nem csak forróbbá válik az arcom, hanem egyértelműen érzem, hogy elpirultam. A szavait ugyanis őszintének érzem…
- Én is köszönöm. Bearanyozta a napomat. - ha arra gondolok, hogy most egy papír halom fölött vitatkoznánk azon, hogy ide, vagy oda kerüljön a pont… nem, inkább nem gondolok bele. Most itt vagyok, és a társaságát tényleg élvezem. Remélem, hogy nem utolsó alkalommal…
- Egyetértek. Ez nagyon ízletes, és kellemes. - néhány korty után meg is forgatom az italt a pohárban. Az ízén ugyan ez nem változtat, de önkéntelen volt a mozdulat. És a következő korty is, amit úgy veszek magamhoz, hogy őt nézem. Elbűvöl, ahogy ez ételt nézi, és láthatóan remekül érzi magát. Ezért csak néhány pillanattal később nyúlok én is az ételhez, és… a szememet egy pillanatra becsukva felsóhajtok. Tökéletes…
- Hmm… köszönöm a javaslatot. Az előétel is mennyei… - szerencse, hogy jó az étvágyam, mert az adag tisztességes, és… ez még csak az előétel. De jóízűen falatozok, és csak akkor szakítom meg az étkezést, amikor hosszabban ránézek, vagy amikor beszélgetünk.
- Rendben. - biccentek is, és a továbbiakban meg is feledkezem a balesetről. Nem nehéz, hiszen a mosolyában nagyon könnyen el tudok veszni… Így az is csak hosszú pillanatokkal később tűnik fel, hogy zenét hallok a nem is olyan távolban. Kíváncsian tekintek körbe, és akkor látom, hogy egy zongora is van az étteremben, és egy jól öltözött fiatalember, épp dallamos muzsikát játszik. Miopéra tekintek mosolyogva, mert kíváncsi vagyok, hogy neki tetszik-e ez a zene. Nem olyan hangos, hogy a beszélgetést zavarná, de… egy valamit eszembe juttat…
És mintha Miope tudná, hogy némi bátorításra van szükségem, feltesz egy egyszerűnek tűnő, de valójában nagyon is fontos kérdést. Nem kell sokáig gondolkodnom. Somolyogva tekintek rá, majd a zongora felé, ahol már kellemes dallamokkal szórakoztat minket egy úriember. Ha nem tette volna hozzá, hogy itt és most… talán egyértelmű választ adnék. Így viszont felállok, oda állok a széke mellé, és apró meghajlással kísérve a kezemet nyújtom.
- Lenne kedve táncolni velem? - ha kicsit később is… de most újra felkérem. Az pedig nem foglalkoztat hogy mások csatlakoznak-e a táncparketten vagy sem. Nekem csak az a fontos, hogy ő mit válaszol...

f

**Hemyle Miope** Sat May 27, 2023 11:37 pm

Crash or Crush

- Igen. - mosolyodom el. Kedvesek együtt, annyira tűz és víz, hogy így alkotnak kerek egészet, s nagyon egymásra találtak. Szerintem még maguknak sem vallják be, ám ez nem számít. A szívük tudja, és ez a legfontosabb.
- Cipőm már lesz. - nevetem el magam, s már csillognak is szemeim, ahogy elképzelem, hogyan is nézhet ki a kertben...
- Akkor eldöntetett. - lesz vendéget vezető. Sokkal jobb, mint az idegen. Határozottan!
Elgondolkodom, hogyan is összegezhetném, ahogy gondolkodom az életről. Nemcsak Terrán.
- Ott vagyok éppen otthon, ahol éppen vagyok. Még ha itt átutazóban is vagyok, hatással vagyok a körülöttem lévőkre, ők meg rám. Ebbe a környezet formálása is beletartozik. Ezzel tapasztalunk, s élünk át. Az alkalmazkodás számomra azt jelenti, mindegyik félnek előnyös a változás, nem pedig elvonok tőle valamit, vagy éppen magamtól. Mert így megint a tapasztalástól fosztjuk meg magunkat. Természetesen nem azt mondom, hogy most akkor felépítem a házam tetején a hajókikötőt, de ha kényelmes tetőteraszt szeretnék rá, akkor az meglegyen. Ha rétet akarok a kertemből, akkor legyen az. - mosolygok rá.
Tekintetem odafordul, ahogy látom, mit is tesz. Óh, ezt nagyon hangosan gondolhattam, hoppááá!
De most már nem számít, én bizony élni fogok vele! S kezem már karolja is karját, hogy így haladjunk. És ahhh, olyan jó érzés... legszívesebben az arcom is odadörgölném izmos felkar... hupsz, Miope tessék csak visszaszállni!
- A szakács hálás lesz. A lovak a gyengéi... - bólogatok, annyira önkéntelenül jön belőlem mind a kettő, hogy észbe sem kapok, mit csinálok.
A borválasztás megvan, s azt is kíváncsian várom, de csak azért nem annyira, mert akkor megint múlt el idő, hogy eggyütt vagyunk.
- És mikkel kacérkodik? - kíváncsivá tett. Az ételválasztások is árulkodok, részben személyiségről, részben adott hangulattól.
Azután elgondolkodva ütögetem arcom oldalát, ahogy nézem a menüt, majd leadom az előételre az ajánlást, ami szerintem megy hozzá, és ízletes. A húsoknál... ó, igen, ez lesz a tökéletes! Tökéletesen pácolják, és még tökéletesebben sütik meg, és a köret hozzá ugyan lényegtelen mi, egy mennyei hús mellé, de az az omlósság... aww... mégis határozott íz!
- És desszertet is nézett ki, amit megkóstolna? - naaaagyon kíváncsi vagyok, mit választ! A szemeim újra csak csillognak.
És persze a rendelést én nem adhatom le, ami már jó ideje nem bosszant. Főleg akkor nem, ha ez Devon hangján történik...
A cipő nézegetésből kapom fel tekintetem rá. Be is szippantom válasz után ajkam, mert hát a cipő.
- Felettébb kényelmes és csinos, nagyon tetszik. Köszönöm. - szerintem fel sem fogom venni, kirakatba teszem otthon, az lesz az éke... ó nem. Viselem. Akkor mindig érezni fogom, hogy.. khm... kopp-kopp...
- Köszönöm a csodás cipellőt, és a még csodásabb társaságát! - tartom fel én is a poharat koccintásra. Belekortyolok, és hát a tipp nagyon jó volt. Nem érdes, nem savanyú, tökéletes!
- Ez tényleg nagyon finom. az előétel is megérkezik, és csak úgy nagyok a szemeim a tálalásra, az illatra és a látványra is. - Nagyszerűen megy a borhoz.
Ám mielőtt nekilátnék, válaszolok a másik felére is a koccintására.
- Ne kérjen, már egyszer megtette, az tökéletesen megfelelt. - mosolygok rá.
Azért még mindig aggódom, lehet-e baja, de már biztosan nincs.
- És most milyen tapasztalásokat szeretne megszerezni itt és most? - nekem most a buszvezetés mellett ugye a ruhák. Istenien néznek ki, és nagyon kényelmes hordani is. És van különbség a tömegtermelt műanyag ruhák, és a minőségi ruhák között.

「ORION - JELEN」

「I」

「ROSS RESOURCES」

「R」

**Devon Deveroux** Thu May 11, 2023 9:16 pm

France in the '50s

Terra

Múlt

Miope

Elmosolyodom ugyan, de nem ellenkezem. Talán ez tényleg csak egy kifogás. De már nem tudok változtatni rajta, így nem érdemes emiatt emészteni magam. Akkor úgy kellett alakulnia az eseményeknek, most pedig így… néhány száz évnyi várakozás igazán meg sem kottyan, de utána valami igazán jó következik…
- Oh. Esetleg ismeri őket? - a családnév árulkodó, és ha járt már a tanács épületében, nem lehet kizárni ezt a lehetőséget. Illetve az univerzum valójában nem olyan nagy, mint azt gondoljuk. Erre a mai találkozásunk a legjobb példa.
- Ez esetben nagy túrára számítson. - meg fogok mutatni neki mindent, nem csak a kastély falain belül, hanem azon kívül is. A sövény labirintusban például kifejezetten szeretek ‘elveszni’. Épp a közepén található egy hatalmas szökőkút is, és padok, ahol kényelmesen el lehet helyezkedni. És olvasni… Amit természetesen nem fogok, amikor ő is ott lesz.
- Rendben. Jól hangzik a vendég. - határozottan jobban tetszik ez a megnevezés, de még sem emiatt szökik ismét egy görbe az arcomra. Az-az elcsípett mozdulat miatt történik, amivel finoman beszippantotta az alsó ajkait… Nem mintha nagyon bámultam volna…
- Ön esetleg másként vélekedik a hozzánk hasonlók szerepéről a Terrán? - a szavai alapján feltételezem, hogy ő mást gondol, így érdekel a meglátása. Az persze talán túlzás egy kicsit, hogy ‘szerep’. Az csak annak van, aki ezt vállalja. Én egyszerűen csak itt érzem jól magam, és ha még tehetek is valamit, az csak plusz.
Most viszont eszembe sincs a Terrára vagy annak lakóira gondolni. Kizárólag Miopéra figyelek, és miként egymás mellett sétálunk, mintha érzékelnék is valamit felőle. Nem tudom, hogy pontosan mi, így csak engedek egy ösztönnek. Finoman felé tolom a könyökömet, hogy ha szeretne belém tudjon karolni. Így legalább… könnyebben el tudom kapni, ha esetleg elesne…
- Ejj… hát akkor majd adok tippeket a szakácsnak, hogy mi vezet egy ló szívéhez. - ha őszinte akarok lenni, akkor úgy kéne fogalmaznom, hogy “ki vezet az itt álló ló szívéhez’. Ebben az esetben elég lenne finoman Miopéra mutatnom… Ugyanis egyre jobban érzem magam a társaságában, és képes vagyok lassan elengedni magam. Számomra az mindig is nehéz a felelősség miatt, ami rajtam van, és amit én magam tettem a hátamra. Most viszont egyik változata sem érdekel.
- Hmm… Rendben. Akkor legyen fehér bor. - még sosem gondoltam rá, hogy egy bor az időjárást is ki tudja hangsúlyozni, de nincs okom kételkedni az ajánlásban. Minden bizonnyal pontosan ismerik az ételeket, amiket itt kínálnak, és ezáltam a megfelelő bor kiválasztásában is van jártasságuk. Vagy nincs, de az sem probléma. Nem az ételre vagy az italra figyelek, annak ellenére sem, hogy volt bennem egy kis bizonytalanság. Most már nincs, és folytathatjuk tovább a… Részemről randevút.
- Kacérkodok néhány fogással, de kíváncsi vagyok rá, hogy ön mit választana a számomra. Ezért élnék az ebédmeghívás minden aspektusával. - jelzésértékűen hátrébb dőlök egy kicsit, és szétteszem a kezeimet, mutatva, hogy nyitott vagyok mindenre. A Terrai ételekben egyébként sem vagyok túl jó. Ellenben a desszertekben és a csokoládékban… nagyon is. Az a néhány fogás, amivel kacérkodtam, pont a desszert lapon volt, így kifejezetten jó is, hogy rábízom magam. Főleg, ha ezzel esetleg még örömöt is okozhatok neki… Bár miként tovább figyelem, látom, hogy a cipőjével is ismerkedik, és merem remélni, hogy azért, mert tetszik neki. Nagy baj lenne, ha nem így lenne elvégre ő választott, de akkor is megnyugtat a tudat, hogy ezzel tudtam neki kedveskedni.
- Kényelmes? Vagy még sújtja az új lábbelik átka? - biccentem kicsit oldalra a fejem, és továbbra is figyelem a mozdulatait, vagy ha megajándékoz vele, akkor a mosolyát. Azzal pedig nem foglalkozok, hogy mikor hozzák meg a megrendelt ételt. Egyedül az italos poharat veszem magamhoz, ha megérkezik, és mikor ő is megkapja, koccintásra emelem a poharam.
- Köszönöm a meghívást. És… még egyszer elnézést kérek a történtekért. - nem ismételném meg az ütközést, még akkor sem, ha végül senkinek sem lett baja. Ha viszont ismét őszinte vagyok magamhoz… akkor bevallom magamnak, hogy akkor sem változtatnék a történteken, ha lenne rá lehetőségem…

f

**Hemyle Miope** Thu May 11, 2023 8:00 pm

Crash or Crush

- Kifogás - ütögetem meg orrom oldalt, s mosolyom mutatja, nem neheztelek, s nem is hibáztatok. Akkor úgy alakult, most a háttér is kiderült, legközelebb már majd felkér táncolni. Remélem...
Nagyon-nagyon tetszik, ahogy testvéréről beszél, a szeretet érződik rajta. Ám csak a folytatásból értem meg az “annak kellett lennie” mondatot. Hm, tényleg. Devon, Damien... ééés... mmm... Drien meg Diane, ha jók az emlékeim... a nevetése a felénél megakasztja a gondolatmentet, s el is söpri azt, csak széles mosollyal nézem.
- Valóban. - ellenállni a nevetésének, mosolyának? Képtelenség, magam is nevetni kezdek.
Hopp. Ez most olyan meghívás volt? Mégis komolyra veszem az arcom, s felemelem a mutatóujjamat.
- Azokat a leginkább! Úgy bizony! - a tekintetemben azonban ott van, a de csak ha akarja érzés is.
- Óh. - értem meg hirtelen az idegent. Majd elmosolyodom. - És ha úgy neveznénk: vendéget vezető? - nézek rá kíváncsian, még alső ajkaimat is beszippantom. Magamra átutazóként tekintek, még időben sem követem a terraiakat lineárisan: ha kedvem van, ide ruccanok, ha kedvem van, egy százassa előrébb, vagy több százassal, vagy esetleg éppen vissza. Akár más idővonalra is. Ssajnos láttam olyat is, ahol majd száz éve a pusztítás útját választották, ám legtöbben inkább a “jó” oldalra szavaztak, s gyönyörű jövő áll előttük. Izgatottan várom mindig, mikor fedezik fel a saját, egyedi képességeiket, mellyel Gaia ajándékozza meg őket. Vagy alakítják ki. Ezt mindig keverem...
- Hm. Érdekes. Nagyon tetszik az elgondolás. - talán ha a terraiak is ilyenként tekintenének a bolygójukra, akkor ezek talán nem is lettek volna? Hm. Szegényebb lenne a világ ezekkel a tapasztalatokkal.
Most már hangosan felnevetek. Jogosítványa sincs! Igaz,én is sokára tettem le a vizsgát, nagyon izgalmas volt! Főleg, hogy női vezető nagyon kevés volt még akkoriban, nekem is “apám” engedélye kellett hozzá. Hát még szép, hogy elengedtem lányomat vizsgázni...
Egy röpke időre azért végigtekintek rajta, az aggodalom még bennem van, hogy majd később jöhet ki rajta sérülés. Ejj, Miope, de hiszen már megnézted. Úgy is....
Felismerem, hogy mellettem halad, s olyan nagyon szívesen belekarolnék ismét. De inkább csak beszippantom szám szélét magamban, s csevegek.
- Ó nem, azzal olyan nagyon azért nem. - azt én is szeretem, s csak azért nem fetrengek benne rendes alakomban, mert akkor eltüntetem az élvezet fő forrását: a zsenge harmatot.
Egy pillanatra érzek valamit Devonon áthaladni, azután meg eltűnni, s igyekszek úgy tenni, mint aki nem veszi észre. A sóhajra azonban már jobban rápillantok, de még mindig nem szólok semmit.
Ám energiái visszatérnek, arcomra pedig a szélesebb mosoly.
- Fehér bot tudok ajánlani hozzá, könnyedségével a gyönyörű időjárást is kihangsúlyozza.
Kevés embereknek hiszek ilyen maszlagos beszédben, ám sosem csalódtam borválasztásában, így önkéntelenül biccentek egy nagyon apórt, alig észrevehetően.
A pincér távozik is, én pedig az étlapba merülök, majd hirtelen csukom be.
- Csakis maga után! - izgatottan mosolygok. - Kinézett már valamit, vagy válasszak én? -mondtam már, hogy már tudom, mit is lenne érdemes neki megkóstolnia?
Azért idejövetelkor is mégnezettem a cipőmet, s most is kidugom egy kicsit oldalt, s megnézegetem. Tudooom, nem illik! De Devon ajándéka....

「ORION - JELEN」

「I」

「ROSS RESOURCES」

「R」

**Devon Deveroux** Thu Apr 27, 2023 12:43 am

France in the '50s

Terra

Múlt

Miope

A mosolya segít abban, hogy ne átkozzam magam amiatt, hogy akkor nem mentem oda újra hozzá. Talán hiba volt. De akkor úgy éreztem, hogy nem lenne helyes, és talán most jött el annak a perce, hogy ezt számára is elmondjam.
- Nem akartam önt zavarni. Társaságban volt. - úgy gondoltam, hogy udvariatlan lenne, ha oda lépnék hozzá, amikor épp mással beszélget. De van valami, amit tehettem volna másként. Ott sem kellett volna hagynom őt…
- Az egyik legszebb D betűs. Annak kellett lennie. - önkéntelenül nevetni kezdek, mert ez bizony hagyomány a családunkban. Miope viszont erről még nem tud, így azt sem érheti, miért kezdtem el nevetni.
- A szüleink neve is D betűs. - eddigre már csak a mosolyom marad, és a szeretet, amit a családom iránt érzek. Hálás vagyok nekik azért, hogy engedték, hogy egymást válasszuk.
- Biztos? Még a rejtett zugokra is kíváncsi? - eszemben sincs lebeszélni őt a látogatásról. Épp ellenkezőleg. A lelkesedése engem is magával ragadott, és ezért merek feltenni egy játékosabb kérdést. Az viszont tény, hogy vannak rejtett zugai is a kastélynak, amit Dörmin kívül még senkinek nem mutattam meg. De ha ő látni szeretné… Az ajtó minden bizonnyal ki fog nyílni.
- Ebben az esetben én vállalom a lelkes idegen szerepet. - több értelemben is, ezért ismét mosolyra görbülnek az ajkaim. Bármilyen régóta is élek a Terrán, én itt mindig idegen leszek. Ez azonban egyáltalán nem baj.
- Gondoltam már rá. De nem akarok semmit sem megváltoztatni a Terrán, csak amiatt, mert számomra máshogy lenne kényelmes. Még akkor sem, ha épp az én birtokomon lenne a változás. Ugyanis hiába töltöttem itt az életem túlnyomó részét, én mindig vendégként fogok tekinteni saját magamra. Ennek pedig része az alkalmazkodás. - nem minden esetben, de az építészet kérdésében eszemben sincs reformálni. Az emberek ‘ébredését’ azonban szívesen támogatnám, épp csak az sokkal bonyolultabb annál, hogy egymagam - a jelenlegi formámban - cselekedni tudjak. De ez még változhat. Főleg, ha olyan személyekkel találkozom, mint Miope. Mert mindannyian önálló entitások vagyunk, de hatással vagyunk egymásra. Ha másban nem, hát abban, hogy mosolyt csalunk egymás arcára. Miope ebben az élen jár, hiszen a szellemes megjegyzése nem csak mosolyt, hanem kacagást eredményez az esetemben.
- Ááá… akkor még szerencse, hogy nekem jogosítványom sincs… - felé fordultam, ám azt nem tudom, hogy látta-e, hogy önkéntelenül kacsintottam is. Ezt követően azonban az anyagiakat kell rendezni, így meg is teszem.
- Nagyon szívesen. - ha jóval nehezebb lenne a csomag, akkor is szívesen hoznám, különösképpen annak okán, hogy még nincs vége a napnak. Fáradságot azonban egyáltalán nem érzek, épp hogy a társasága feltölt minden értelemben.
- Rendben. - látom, hogy mutatja is merre van a lift, így arra felé haladok. Arra azonban figyelek, hogy mellette haladjak. Nem szeretnék sem előtte, sem utána kullogni. Illetve sietni sem, mert minden percet értékelek, amit együtt töltünk.
- Kíváncsi vagyok. Ha felveszi a versenyt a harmatos fűvel, talán még vissza is járok. - nagyjából megjegyeztem az utat, ám ha mégis elakadnék… útba tud igazítani. Egyelőre azonban ezt a látogatást értékelem, és azt, hogy udvariasan fogadnak minket. Mosolyogva biccentem meg a fejem a fő pincér felé, a kialakult rövid beszélgetést pedig figyelmesen hallgatom. Feltűnik ugyanis valami. Miopét itt jól ismerik. Vajon egyedül jár ide? Vagy társasággal érkezik? Az utóbbi akár problémás is lehet, mert rájövök, valójában nem tudom, hogy van-e udvarlója vagy sem. Bátran meghívtam még magamhoz is, az pedig eszembe sem jutott, hogy talán van párja, és a baráti látogatáson kívül más érdekeltsége nincs a birtokon. Ez nagy hiba volt a részemről, főleg annak fényében, hogy most már nem lenne időszerű előállni ezzel a kérdéssel. Így csak bízhatok benne, hogy nem fogadta volna el a meghívást, ha lenne valakije…
A fejemet pedig ismét a pincér felé biccentem, egy kicsivel halványabb mosoly kíséretében. Nem akarok teret engedni a kétségekkel teli gondolatoknak, így inkább alaposan körbenézek, és a város látképét is az eszembe vésem. Biztos csak a bizonytalanság beszél bennem, és valójában pontosan olyan jól érzi magát ő is, mint én. Egy nagyobb sóhaj viszont még kíséri azt, ahogy félreteszem az aggodalmaimat. Teljes mértékben. Az étlap pedig szintén előkerül, és már tiszta fejjel, visszakapcsolódva az eddigi hangulathoz átnézem. Miope szavait követően viszont felé fordulok.
- Nos… akkor szívesen megkóstolnám. Az ital kíséretében. Ön mit fogyasztana? - kérdezem Miopétól, mielőtt véglegesíteném a rendelésünket. Számomra még mindig furcsa, hogy itt még egy ilyen egyszerű társadalmi helyzetben is a férfinak kell vállalnia a kezdeményező szerepet. Rendkívül elavult, még akkor is, ha a régi idők lovagiasságát hiányolom. Ez ugyanis nem udvariasság. Épp az ellenkezője. A tisztelet hiánya. A Terrát viszont nem most fogjuk új irányba terelni. Csak élvezni akarom a pillanatot. Pont úgy, ahogy eddig tettem. A város helyett viszont mostantól Miope felé fordítom a tekintetem. Szeretném még látni a mosolyát…

f

**Hemyle Miope** Wed Apr 26, 2023 10:19 pm

Crash or Crush

Mosolyára sajátom is szélesedik, és csak őt látom rövid ideig. A mosolyát.
- Pedig csak egy kérdésébe került volna. - kis híján a hátam mögé teszem a kezem, és illegetem magam, helyette inkább csak pislogok párat, mosolyogva. Ennyi kellett volna, semmi több.
- Damien? Szép név... ó. - elég nagy közöttük akkor a korkülönbség, de végül is mit számít, ha szeretik egymást, márpedig ahogy beszél róla, tele van szeretettel és törődéssel, szívemnek kedves.
Nem mond nemet, sőt igent arra, hogy meglátogassam. Erre újra szélesebbé válik mosolyom.
- Minden bizonnyal - bólintok egyet határozottan, a mosolyom csak egy pillanatra válik komolyabbá, hogy utána újra visszatérjen. - Mindent mutasson meg, kíváncsi vagyok! - mint mindig, de legfőképpen Devonra.
- Akkor ez is megbeszélve. Lelkes idegenvezető vagyok! - szeretem a terrai történelmet, de legfőképpen mindazt, ami itt van. Persze, vannak kevésbé szép dolgok benne, ám csak a jóra igyekszek koncentrálni.
Egy ideig elgondolkodva tekintek előre, persze az utat is figyelve.
- Úgy érti... idegennek tűnik a tájban? - megvárom válaszát, csak erre tudok gondolni, de lehet tévedek, így inkább rákérdezek. - Hát változtassa meg! Az öné a birtok és a ház, azt tesz vele, amit akar. Úgyis beindult valami futurisztikus kép, hála a többieknek, el fog férni egy “újító” szemlélet a házán is... - mondom, ám a kezemet úgy veszem el a kormányról, hogy jelezzem: ezt csak mondam, csak egy észrevétel.
- Vagy mind a kettő. De leginkább az utóbbi. - hempregni jó dolog, szeretem, ha a tollaim is érzik a földet, vágynak rá.
- Úgy bizony! - legszívesebben most rávágnám, hogy jövő hónap huszonharmadika, csak mert, de neeeem, majd otthon szépen lenyugszol kislány, és majd utána.... utána-utána-utána küldöd el az üzenetet neki, hogy megfelelő-e számára az időpont.
És már most várom, nagyon.
Elmosolyodom, s bólintok.
- Köszönöm. - Devon igazi úriember. Ritkán találkozom már ezzel, hát még majd később!
- Rendben! Csak ne száguldjon. A trailert a buszban hagytam... - hogy gonosz volt-ea megjegyzés? Részemről egyáltalán nem, még látható a finom mosolyom a tükörből visszatükröződve, ahogy a cipellőt figyelem a lábamon.
- Ó, köszönöm! - adom át neki a csomagot, egy másodpercre még a hátam mögé is a teszem kezem megilletődötten.
- Szerencsére itt van, igaz, két emelettel feljebb. A lift tökéletes lesz. - mutatok a lift irányába, ahová hamarosan el is érkezünk.
- Van itt pár nagyon jó étterem, érdemes betérni. Igazi mesterszakácsok vannak a konyhákon, főleg az egyikben. - igazi francia konyha, nem olyan gyorskajás-menzás, mint vagy hatvan-hetven év múlva. Sajnálom, a minőséget és a lassan és nyugodtan lévő étkezést részesítem előnyben.
A főpincér már az ajtó előtt állva üdvözöl bennünket, szinte messziről.
- Monsieur, Mademoiselle, üdvözlöm Önöket. A szokás helyet kérik? -na igen, ide rendszeresen járok. A főpincér keze már nyúl is a csomagért, hogy addig vigyáznak rá, amennyiben kérjük.
- A teraszon van még hely, Monsieur Bullion? - én bizony emberként kezelem őket, és ezért is kedvelnek. És persze nem vagyok díva. Csak időnként szertelen.
- Önnek mindig van, Mademoiselle. - s már indul is, hogy mutassa az utat, s közben fel is kap két menüt.
Még csak nem is kérdezi, hova ültessen bennünket, tudja, hogy a kellemesen árnyékos helyet szeretem, ami szélvédett, viszont lehet látni a várost.
- Köszönjük. - kiválasztom a helyet, ahova lecsüccsenek, s közben már meg is kapjuk az étlapot.
- Aperitifnek italt, s némi finomságot? A ház ajánlata ma különösen finom. Ma reggel hoztak friss szállítást a tengerpartról. - erre felragyok a tekintetem, ám Devonra tekintek, így felé tekint a pincér is, hiszen a régi szokás szerint a férfi rendel. (Hújdeutálom).

「ORION - JELEN」

「I」

「ROSS RESOURCES」

「R」

**Devon Deveroux** Wed Apr 12, 2023 10:04 pm

France in the '50s

Terra

Múlt

Miope

Emlékszik. És ennélfogva képtelenül szélessé válik a mosolyom.
- Ennek örülök. - szívből. Hiszen a dobbanó ritmusa meg is változott abban a pillanatban, amikor láthatóan jókedvvel jelentette ki, hogy nem koptak meg az emlékei. A következő kérdése azonban zavarba hoz. Láthatóan… Önkéntelenül túrok bele a hajamba.
- Nos… - gyors válasz kell… és… nem túl tolakodó. Pár másodperc múlva meg is találom.
- Sajnos nem volt alkalmunk akkor többet táncolni. - nos… ebbe végül belekerült az, hogy én szerettem volna. Nem így terveztem… Viszont ha így alakult, már nem visszakozom. Inkább magabiztosan kihúzom magam. Vállalom, hogy vonzódom hozzá. Legalábbis addig, amíg nem adja egyértelmű jelét annak, hogy ez az ellenére van. Egyelőre nem tapasztaltam ilyet. Ahogy azt sem, hogy kifejezetten örülne az udvarlásnak. Bár… nehezen tudom megítélni az ilyesmit. Könnyen lehet, hogy a jelek úgy száguldanak el mellettem, mint Dörmi, amikor versenyzünk. Vele sokkal könnyebb…
- Igen. Damiennek hívják. Még nagyon fiatal. De a patája páratlan. - elmosolyodom, ahogy eszembe jut az öcskös. Már akkor is kedveltem, amikor még csak várakoztunk az érkezésére. Azonban amikor ‘bemutatkozott’... levett a patáimról. Bár nem annyira mint Miope az ártatlan kérdésével. Somolyogni kezdek a bajszom alatt.
- Bármikor megnézheti. Sokat vagyok otthon, ezért biztosan találunk alkalmas időpontot. - azt mondjuk érzem, hogy már ettől is hevesebben kezdett verni a szívem. Ezért mindenképpen érdekes helyzet lesz, ha valóban meglátogat a birtokon… Vagyis… biztosan nem engem. Magát a birtokot. Elvégre a kijelentése arra vonatkozott. Remélhetőleg csak egyelőre… Ugyanis érkezik egy újabb, amit azért visszatartott lélegzettel vártam. Még szerencse, hogy nem színeződött el az arcom. Komolyabban.
- Örömömre szolgálna, és nagyon hálás lennék érte. - vagyis fogunk még találkozni. Ettől pedig ismét mosoly szökik az arcomra, és ott is marad. Még akkor is, amikor ‘panaszkodni’ kezdek. Lágyan, és szeretettel beszélek még arról is, ami nincs kifejezetten az ínyemre.
- A kő építmények nekem furcsák. A ház külső burkolata pedig abból van. A mi házaink maguktól épülnek ez viszont láthatóan valakinek a keze nyomát dicséri. - ami egyrészről tiszteletre méltó, másrészről viszont eltűnik a természet. És hiába a nagy birtok, a ház is a része, ami viszont nekem túlságosan is ‘ember alkotta’.
- Azzal vigyázni kell. Vagy gyakorolni. - átérzem ezen kijelentését. Én is szárnyak nélkül kezdtem a hempergést a biztonság kedvéért és ma is inkább anélkül szoktam. De kétségkívül izgalmasabb, amikor egyszerre kell elengedni magamat, és persze figyelni a mozdulataimra is. Érdekes kettősség. Ahogy az is, hogy látom Miopét… elpirulni? Azt hiszem… Nem értem az okát, de tüneményes. Ezért az én szívverésem is szaporább lesz.
- Kérem. - meg is biccentem a fejem az irányába, és láthatja a mosolyomon, hogy komolyan gondoltam a kijelentést. Ha ezzel örömet okozhatok, bármikor vásárolok. Cipőt. Is. De ezt gyorsan el is felejtem, mikor látom a gesztust, amivel a haját igazítja. Jobban kéne figyelnem a… gondolataimra.
- Nos… valamikor ön is megbizonyosodhat róla, hogy ez így van-e. - mert még mindig nem felejtettem el, hogy meghívtam a birtokra. És emlékeztetni is fogom rá finoman, ha esetleg ő feledni akarná.
- Ez esetben el kell hozni. - a tekintetemmel már az eladót keresem, hogy fizetni tudjak, de Miope előbb találja meg, és megkéri, hogy csomagolja be a másikat. Hagyom, hogy ez a folyamat végbe menjen, és addig csendben várakozom. A kérdésre pedig Miope felé fordulok.
- Igen. Ha ön is készen áll, részemről indulhatunk. Csak gyorsan fizetek. - nem szívesen hagyom magára, ezért egy pár pillanatot habozok, hogy kiderüljön szándékában áll-e velem tartani a pénztárhoz. Bárhogy is dönt, én végül elindulok, és szemrebbenés nélkül állom a cipőt, illetve átveszem a csomagot.
- Ha engedi, ezt hozom. - nem mintha súlya lenne a cipőnek, amiben jött, de ezt fontosnak tartom. Így csak akkor adom át neki, ha ragaszkodik hozzá, hogy ő hozza. Ez esetben persze szó nélkül.
- Itt van a hely vagy utazni kell egy kicsit? - már éppen hozzá tenném, hogy ha utazni kell, már hívok is egy taxit, amikor eszembe jut, az ő autójával jöttünk. Azért ez lassan történik meg, és számomra egy jelzés, hogy… teljesen elvarázsolt. Nagyon jó értelemben.

f

**Hemyle Miope** Wed Apr 12, 2023 9:16 pm

Crash or Crush

Ugye, hogy ugye? Még bólintok is a válaszára. A kérdésre viszont elmosolyodom.
- Már hogyne emlékeznék? Persze, hogy emlékezem. - kíváncsi érdeklődéssel nézek rá, nagyra nyitott szemekkel, mert nem igazán értem, miért hozta fel, s kíváncsivá tett, miért teszi.
- Miért kérdi?
Velem tart cukrászdába is! Már tudom is, miket érdemes megkóstolnia! Ám sokkal inkább arra vagyok kíváncsi, mi a kedvence. A kedvenc sütemény nagyon sokat elmond. Rrrengeteget.
De leginkább azt szeretném látni, ahogy végre elengedi magát, és élvezi az életet. Ráfér, ahogy nézem. Olyan... feszült.
- Tényleg? - van öccse? Remélem, éppen olyan lovagias, mint a bátyja. - Hogy hívják? És kíváncsi vagyok. Megnézhetem majd, milyen ügyeset csinált a patájával az öccse? - egy kicsit sem rejtett önmeghivatás a házába....
Megdobban a szívem, s önkéntelenül még szélesebbé válik mosolyom.
- Mint a tenyeremet! - bár a kártyákhoz jobban értek. Igaz, élek Párizsban már jó pár éve. -Örömmel körbevezetem a városban, ha szeretné. - teszem egyértelműbbé az ajánlat elfogadását.
- Csak részben? Hogyhogy? - talán autópálya megy el a ház mellett?
Elnevetem magam.
- Az a legjobb. Bár a szárnyaim néha összegabalyodnak. - még nem sikerült eltörni olyankor, de már ficamítottam ki a nagy mókában. Régen volt már, de ez még nem jelenti azt, hogy ne hemperegnék még ma is a finom fűben, ha alkalmam adódik.
Erre már beszippantom ajkaim, s érzem, hogy pirosabb lesz az arcom. Meg füleim is! Szent ég! Ezt már látni.
- Kedves Öntől, köszönöm.
Hirtelen akad valami a ruhámmal, s azzal foglalatoskodom, s izgalmamban a rövid hajamat a fülem mögé igazítom. Voltaképpen nincs mit, mert el sem ér a fülemig egy tincsem sem.
- Ön pont ilyen boltba illik. De szerintem leginkább a birtokára. - óóó. Hirtelen meg is jelenik előttem a kép, ahogy lovagol... izé, ahogy ... ú, oké Miope, állj le. Ami megy is, mert a nevetését hallgatom előbb, s csak azután tudok válaszolni. Elveszek ebben a szép orgánumú nevetésben. Akarom még hallani. S látni a mosolyával együtt.
Ömm.... óhhha.... kicsi lány, csak nem érdeklődsz Devon iránt?
- Bizony, hogy meglepetés lesz! - húzom ki magam ültömben, úgy nézek fel rá. Mosolyogva. S már tudom, akarom azt hinni, hogy a hely, ahova megyünk, tetszetős lesz neki.
Felveszem a cipőt, s megyek benne pár lépést. Hiába már a konfekció szintjén mozognak, eeez még minőségi, kézzel készített cipő, cipész kezéből.
- Tökéletes! Mintha a lábamra öntötték volna! - elégedett és boldog arcot vágok, majd lehajolok a másik cipellőért. Én bizony már át nem veszem! A dobozba helyezem, s ráteszem a tetejét, addigra már az eladó ismét megjelenik.
- Becsomagolná ezt, kérem? A cipő tökéletes, le sem kívánkozik a lábamról. -mosolygok az eladóra, majd Devon felé fordulok.
- Kellően éhes egy finom ebédhez? - nem tudom, én finomabban főzök-e, ez elsősorban nem az én ítéletem.

「ORION - JELEN」

「I」

「ROSS RESOURCES」

「R」

**Devon Deveroux** Sun Mar 26, 2023 11:47 pm

Ahogy feltesz nekem egy nagyon is jogos kérdést, befeszülök egy kicsit. A tökéletesség hajszolása valóban a hibáim közé tartozik, de dolgozom azon, hogy ezt eltudjam engedni. Ezt viszont már nem tudom kimondani, mert ahogy folytatja a mondandóját… A feszültség eltűnik belőlem, és a helyét kellemes melegség veszi át. Talán az arcomon is. Hiszen rájövök, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a történet többet jelent két fém test ütközésénél. Ezt a reményt a mosolya is táplálja, de egy valamiben még nem vagyok teljesen biztos. Vajon emlékszik az első találkozónkra is? Ideje lenne megtudnom.
- Ez igaz. - most kéne feltennem. Ez a tökéletes pillanat, és ezt most nagyon is érzem. Mégis, mielőtt ki is mondanám, szükségem van egy mély levegővételre.
- Emlékszik az első találkozónkra is? - nem fogok rá megharagudni, ha nemet mond, de abban biztos vagyok, hogy egy kicsit csalódott lennék. Ha viszont igent mond… Az sok mindent megváltoztat.
- Akkor mindenképp. - nem a jó cukrászdára mondtam azonnal igent. Hanem arra, hogy “megyünk”. Ugyanis ez a többes szám kifejezetten szimpatikus, de még nem érzem illőnek, hogy ezt most rögtön kimondjam. Ám abban már biztos vagyok, ha a mai találkozónknak vége lesz, egy cukrászdai meghívás lesz a következő tettem.
- Áh. Értem. - ezek szerint az autóinak mindenképp a Terra a lakóhelye. Már csak az a kérdés, hogy ő hol tölti szívesebben az idejét. A magam részéről már a Terrát tartom az otthonomnak, így örülnék neki, ha ő is gyakran időzne itt. A társaság ugyanis… időnként hiányzik. Ha nem jönne időnként Dörmi, talán már magamban is elkezdtem volna beszélni. Bár néha szoktam így is…
- Egyetértek. Bár nekem mindig van segítségem is a felújításokban. Az öcsémnek nagyon ügyes patája van. - ezt most bátran kimondhatom, hiszen csak ketten vagyunk egyelőre. Illetve van egy másik alkalom is, ahol értékelném a társaságát.
- Azt még nem tudom. Ön jól ismeri? - így már azt hiszem egyértelmű, hogy örülnék neki, ha ő lenne az idegenvezetőm. Addig viszont ezt nem mondom ki, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy számára nem kényelmetlen-e ez a kérdés. Megérteném, ha így lenne, de mivel a találkozónkat szerencsésnek ítélte merek reménykedni további alkalmakban is. Letámadni azonban nem szeretném. Hiszen az fontos a számomra, hogy jól érezze magát a társaságomban. Ennek eldöntéséhez pedig idő kell.
- Megértem. Jómagam is ezért választottam a várostól távoli lakóhelyet. Sajnos csak részben, de vissza tudja adni az érintetlen táj szépségét. - micsoda véletlen. Ő is kedveli a természetet. Többek között ezért sem szeretek információk nélkül ítélkezni. Hiszen a bájos megjelenése akár arra is utalhatna, hogy inkább a városi forgatagot kedveli, de az öltözet csak egy burkolat. Akárcsak a páncél. Legalábbis szerintem.
- A hempergést se hagyjuk ki. - magával ragadott a nevetése, talán ezért is egyértelmű, hogy hempergés alatt azt értem, amit a patás alakomban szoktam megtenni, amikor viszket a hátam. Masszázsnak is tökéletes, és a Terrai lovak is minden bizonnyal, ezért szeretnek annyira a mezőn hemperegni. A következő kérdése viszont ismét zavarba hoz. A válasz ugyanis fájdalmasan egyértelmű. Van, és épp most fogok neki cipőt venni. Ezt viszont úgy kéne a tudomására hozni, hogy ne legyek túlságosan tolakodó.
- Önnek szívesen veszek cipőt. Máskor is… - hiszen láthatóan kedveli a divatos holmikat. Ezt mindenképp hozzá kéne tennem. De ha már bent ragadt ez a mondat… nem fogom kiegészíteni a mondandómat. Legfeljebb akkor, ha nehezményezi a nyílt ajánlatomat. Arra viszont figyelek, hogy az egyéb megjegyzéseim megmaradjanak a humor szintjén. Nagyjából.
- Akkor így is lesz. A képzeletünkben. - abban egészen biztosan. Viszont a cipőket tényleg meg kell venni, és ehhez a boltban is forgolódnunk kell.
- Rendben. - úgy teszek, ahogy mondja, diszkréten belenézek a tükörbe. Az eladók láthatóan összesúgnak, és… felém néznek? Megemelkedik a szemöldököm.
- Hmm… Azt hiszem vagy nagyon nem illek ebbe a boltba vagy… talán mégis. - elnevetem magam. Igyekszem magam is a kornak megfelelően öltözni, de ennek csak a biztonság az oka. Nem szeretném felhívni magamra a figyelmet. Ez a két nő viszont… Nem tudom eldönteni, hogy mi iránt érdeklődnek, de igazából nem is akarom. Másra akarom fordítani a figyelmem, és ezt egyértelművé is teszem azzal, hogy a továbbiakban csakis Miopéra koncentrálok.
- Meglepetés lesz? - talán nem bánja, ha finoman incselkedem vele. Bár ezen kérdésemet is tiszta szándékok vezérlik. A meglepetéseket ugyanis nagyon szeretem. Így egyáltalán nem bánnám, ha nem árulná el hová megyünk. Csak vigyen magával, ennyi a feltételem. Az eladó viszont megérkezik végül, és egy futó pillantást mindenképp vetek rá az illem miatt. Ezt követően viszont már vissza is fordulok Miope felé. Láthatóan készül felpróbálni a cipőt. Türelmesen várom, és figyelem a folyamatot. Épp csak önkéntelenül megjelenik az arcomon egy mosoly.
- Jó a méret? - sajnos csak ennyire értek hozzá. De a lelkesedést tisztán láthatja még így is rajtam.

**Hemyle Miope** Sun Mar 26, 2023 10:33 pm

Crash or Crush

Érzékelem a zavarát, és egyáltalán nem értem. Vidámnak kéne lennie! Nem volt baleset, a lélekjelenlétének (tünknek) köszönhetően figyeltünk a helyzetben. Egy pillanatra ránézek, majd inkább vissza az útra.
- Miért akar mindig tökéletes lenni? Semmi és senki sem hibátlan. És mindenki tökéletes. Minden pillanatban. És szerintem a baleset tökéletes volt. - feltartom a fejem, s úgy bólintok. - És ez lehetőséget adott arra, hogy találkozzunk. - fordulok ismét felé egy pillanatra, mosollyal arcomon.
- Főleg, ha egy nagyon jó cukrászdába megyünk. - szeretem a süteményeket, de az igazi élvezet majd jó húsz évvel később köszönt be. Hááát még majd úgy jó hatvan év múlva! Uuuuh...
- Dehogy! - nevetem el magam. - A kocsi megy hozzá, aztán ha megszeretgette, akkor visszaküldi. -persze, ahhoz csukott garázsajtónak kell lenni. S mivel van pár buszom, s autóm is, elég nagy a “hangár”. Repülőt is szeretnék, de ahhoz még jó száz évet fogok várni.
- Igen. Mint ahogy szeretem a lakást is magam renoválni. Egészen másként állunk ahhoz, ha azt rendben tartjuk, s gondozzuk, minden téren.
- Remélhetőleg az az idegenvezető nagyon jól ismeri, s olyan helyekre viszi el, ahol szívesen szeretne lenni. - villantok egy mosolyt, mert hát várost nézni unalmas, ha nem azt az arcát látom, ami engem érdekelne, s feltételezem, Devon is így van ezzel.
- A mansiont jobban. Szeretem a természetet, és a lakáshoz tartozó tetőtéri terasz ugyan boldogít, de nem adja vissza a természet élményét teljesen.
Tényleg vékony a talpa a cipőnek. Hamar érzem, ahogy átüt rajta a hideg.
Érzekelem, amiként viselkedik most, s gondolatban beharapom a szám szélét, s csak lopva pillantok fel rá, s a mosoly azért megjelenik az arcomon.
Végül elnevetem magam.
- Még repkedni is lehet! Meg csúszkálni. - az utóbbit karmok nélkül tettem, természetesen.
Érdeklődéssel nézek rá.
- Ó, tehát van valaki, akinek szívesen venne cipőt? Csak akkor jegyezze meg. Máskülönben hagyja az illetőre, milyen márkát kedvel. De persze, nem tilthatom meg. Ez is a figyelmesség kedves jele. S kérdezett, amire válaszoltam. Nem kértem rá, hogy jegyezze meg, azt majd megteszem én. - szerencsés lehet az illető. Mert bár most még az ember férfiak figyelmesek, eljön az idő, amikor nem. S újra rámosolygok, jelezve, hogy azért jól esik ám, hogy megjegyezné. - S jól esik. Köszönöm.
Mintha kicsit melegebbnek érezném a fülemet, meg az arcomat.Elnevetem magam.
- Teljes egészében el tudom képzelni. - nevetem el magam. Öhm... tényleg elképzeltem.... uh, meleg lett hirtelen itt bent.
- Lessen bele a hátam mögött lévő tükörbe. Diszkréten. - ha megteszi, látni fogja, ahogy az eladónő a pultnál összesúg a másikkal, s Devonra néz, majd eltakarja a száját, s megy a dolgára. Mi ez, ha nem egyértelmű: húdejópasi vagy nézés?
- Mmmm.... akkor már tudom is, hova megyünk! - ha a húst eszi, ami méééég ízletes és egészségesnek mondható, megértem.
Az eladó hamar vissza is tér, kezében a cipővel.
- Nagyszerű, köszönöm szépen! - veszem el a cipőt, s lerakom magam elé, hogy felvegyem, keresztbe teszem a lábam, szoknyában nem a legjobb terpeszteni.

「ORION - JELEN」

「I」

「ROSS RESOURCES」

「R」

**Devon Deveroux** Fri Mar 03, 2023 10:04 pm

France in the '50s

Terra

Múlt

Miope

Örülök neki, hogy igent mondott, de természetesen megérteném, ha meggondolná magát. Ezért minden egyes percet értékelek, amit vele tölthetek, mert nem tudhatom melyik lesz az utolsó. Ez azt is jelenti, hogy a figyelmem teljesen az övé, és mind a szavait, mind a gesztusait lekövetem, az illendőség határain belül persze. Így elkapom azt a pillanatot is, amikor az autóját nézve beharapja az ajkait, és ekkor érzem, hogy az én mellkasom is megemelkedik, mert hatalmasat sóhajtottam. A továbbiakban pedig óvatosabban nézelődtem…
- Igen. - zavarba jövök. Ilyen tesztelésre azért nem igazán számítottam. Szerencsésen alakult, de akkor is szégyellem magam miatta. És ez jól látható lesz abból, hogy kissé idegesen beletúrok a hajamba.
- Azért legközelebb inkább másféle tesztet választanék. Mondjuk sütemény evés. Ahhoz is kemény fából kell lenni. - az anyagi kár pedig jóval alacsonyabb, és nem is veszélyeztetném senkinek sem az életét vele. Vagyis mindenképp jobb megoldás. A süti pedig finom.
- Igazán? Ezek szerint a nagybátyja is gyakran látogat ide? - és ő vajon gyakran látogat ide? Remélem igen. Hiszen, ha dolgozik is itt, akkor biztos nem csak átutazóban van itt. De azért majd rá fogok kérdezni pontosan hol is él. Pusztán csak azért, hogy térképen azért be tudjam tájolni…
- Szereti szerelni is a járműveket? - nem feltétlenül gondoltam volna, hogy ilyen hobbit választ magának, de komolyabban nem lepődöm meg. Bár tisztelem azt, hogy vannak nők és férfiak, a terrán rájuk erőltetett szerepekben egyáltalán nem hiszek. Tény, hogy én magam is szeretem felvenni a védelmező szerepet, de nem azért mert férfi vagyok. Egyszerűen csak így érzem helyesnek.
Akkor viszont kissé védtelennek érzem magam, amikor egy újabb kérdést tesz fel. A válaszom ugyan nagyon határozott épp csak abban nem vagyok biztos, hogy ki szabad-e mondanom. De… bátor leszek. Ha már nem rettentem meg annak idején a kardok csattanásától, akkor ettől sem fogok. Annyira…
- Ez helyzet, jobban mondva társaság függő. Ha egyedül kéne megismernem a várost, akkor nagy eséllyel inkább a tisztes távolságot választanám. De ha lenne egy idegen vezetőm, úgy már szívesen megismerném. - azt nem tettem hozzá, hogy a várost. Okkal. Inkább nyitva hagytam ezt a választ.
- Áh. És van kedvence a kettő közül? Ahol szívesebben tölti az idejét? - gondolatban persze máris felvéstam magamnak a helyet és a későbbiekben biztos rá fogok nézni a térképen is. Egyelőre viszont a vásárlásra figyelek, és persze arra, hogy valóban sikerüljön majd a kedvére való cipőt találni.
- Ó. Ezek szerint nem szívesen gondol vissza ezekre a látogatásokra? - szavai legalábbis számomra erre utalnak, de tévedhetek is. Ezért kérdezek inkább, és továbbra is figyelek rá. A tömeg elég nagy, és nem szeretném, hogy valaki esetleg fellökje őt a nagy sietségben. Nem nézek azért szúrós szemmel senkire, de ha látom, hogy valaki nagyon közel megy hozzá, készen állok mozdulni, hogy el tudjam kapni esetlegesen.
- Egyetértek. Főleg az első alkalommal találtam nagyon lenyűgözőnek. És mivel a méreteim jelentősen kisebbek voltak a mostaninál, nagy örömömre szolgált, csak nyargalni a termek között. - nem biztos, hogy ennek mindenki örült, de a koromnál fogva elnézték nekem. Most pedig… továbbra is szívesen nyargalnék bármikor, de már nem teszem persze.
- Megígérem, hogy megjegyzem ezeket a márkákat, de a felismerésükben segíteni kell nekem. - szinte bocsánatkérő a mosolyom, de mégis nagyon széles, mert amilyen lelkesedéssel magyarázta nekem mi illik a ruhájához és mi nem… Figyeltem a szavaira is, de inkább a mosolya és az arckifejezése kötötte le a figyelmemet. A játékossága pedig meg lep ugyan, de nagyon is jól esik. Így én is merek bátrabb lenni.
- Van még egy megoldás. A cipő az ön lábán lesz, én pedig viszem önt. Alternatív csomag cipelés. - a mosolyom nagyon széles lesz, mert természetesen viccelek, de ha nagyon őszinte vagyok… egyáltalán nem viccelek. Bár a Terraiak biztos furcsán néznének, engem egyáltalán nem feszélyezne ez a felállás. Maximum az a probléma adódna, hogy nem szívesen tenném le…
Emiatt akkor sem fordítom a figyelmemet másra, amikor megérkezünk a cipő részlegre. Tisztelet teljesen biccentek a megjelenő eladó felé, de a tekintetem már újra Miopén van. Céltudatos választása ugyanis egyszerre bájol el, és tölt el némi szomorúsággal, mert eszembe jut, ha gyorsan végez a cipővásárlással, akkor már nem marad túl sok időnk együtt. A kijelentése azonban megzavar eme gondolat körben.
- Melege? - láthatóan felszökik a szemöldököm íve. Nem tudom, hogy mire gondol, ezért továbbra is figyelek rá. Illetve mivel helyet foglalt az egyik puffon, úgy döntök, hogy én is keresek egy helyet, ha lehet a közelében.
- Húú… Fogós kérdés. A finom sajtokra még sosem mondtam nemet. De egy ízletes sülttel is bármikor le lehet engem venni a lábamról. - azt nem tudom, hogy miért így fogalmaztam meg a kedvenc ételeim listáját, de már nem fogom visszaszívni. Ugyanis bármit is fogunk enni, nekem mindenképp jó leszé. Hiszen vele tölthetem azt az időt is.

f

**Hemyle Miope** Fri Mar 03, 2023 8:50 pm

Crash or Crush

- Igen, uram. - döntöm meg magam egy régi, terrai etikett szerint, s máris a karjába karolok. Szükségem ugyan nincs rá, de közben elég közel lehetek hozzá.
Gyönyörködve nézek a kocsira. Nagyon szép darab, kár, hogy a mi világunkban ilyen már nincs. Talán ezért is szerelgeti olyan lelkesen a nagybácsikám az ilyen autókat, meg buszokat. Gyönyörködésemben be is harapom alsó ajkamat.
Mosollyal fordítom el inkább fejem, s megyek a csomagtartó felé. A vékony talpú balerina cipő nem fog sokat bírni, vezetéshez, s hogy fellibegjek az áruházba, annak tökéletes. És még megy is a ruhámhoz.
Elnevetem magam.
- Abból bizony! Már teszteltük is! - nézek rá féloldalasan, s mosollyal, s már indítom is a járművet. Nagyon szeretem hallani a hangját, s hogy most Devon is itt van, még inkább boldog vagyok.
- Bizony, hogy különleges. - húzom ki magam. - A mi motorainkból nem tehettem bele, de nagybácsikám nagyon rajongója a terrai autóknak, főleg az ilyeneknek. S időnként patái közé kapja, s becézgeti. -most például erről így nyugodtan beszélhetek, ugyan ki akadna fel egy pár patán? És kettőn?
- Sokat tanít a járművekről. Nagyon jó mentor. - én meg szeretek nyakig olajos lenni, ha arról van szó.
- Ó. -nagyon szép helyen van. Szeretem a természetet, a terrait is. És a mostani városképet is. Majd jön egy unalmas pár évtized, azután majd megint szépek lesznek az épületek.
- A friss levegő sokkal jobb, meg a csend. - bólintok. - És van kedve megismerni a várost? Vagy inkább tisztes távolságból nézegeti? -pillantok rá, majd újra az útra figyelek.
- Van egy tetőtéri lakásom a belvárosban, egy csendesebb helyen, és van egy mansion is, Versaille irányába. - kellően messze, s elég közel van, de ingázásra biztosan nem használnám. Nem is ingázok.
Azért a talpam érzi a hideget a cipőn keresztül, ahogy kiszállok.
- Többször is, mint kéne. - tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki tisztán látja az idővonalakat, de ez még nem jelenti azt, hogy időnként ne kerülnék bajba, vagys a dracok célkeresztjébe. Vagy a terraiakéba, de hát őket könnyű leszerelni, ha nem áll mögöttük valaki más.
- Igen? - pillantok rá. - Szerintem csodálatos épületeik vannak. - szeretek ott lenni. Az arcturusiak energiái nagyon le tudnak nyugtatni, így ha éppen minden káosszá kezd válni a fejemben, akkor csak bekopogok hozzájuk. Pleiades nekem kicsit időnként nagyon nyüzsis. Tény, hogy én is az vagyok.
A lift ajtaja ki is tárul a megfelelő emeleten, s én is elmosolyodom, úgy nézek Devonra.
- Nem mondom, hogy JM Westont ne vennék fel minden nap. De az nem ehhez a ruhához való. Mint ahogy Roger Vivier sem megy hozzá, pedig a cipellői.. awww...- adom a legyezgetőset, de látni, hogy csak játszom magam, mosollyal.
- A cipő Mary Jane low heels volt, az tökéletes lesz. újfent elnevetem magam. - Csak egy cipőről van szó, s ráadásként azt fel is veszem lábamra. De járhatok mezítláb is, ha annyira szeretné a csomagot vinni. - csintalankodom.
- Itt is vagyunk. - állok meg a cipőosztály részlegen, s egy eladó máris megjelenik. Ránk néz, s bár rajtam megállapodik a tekintete, sokkal inkább Devon lesz a mérvadó nála. Nocsak. Egy párként kezel.
Elmondom a kérésemet, s a "máris hozom a kínálatot" már újra Devon felé irányul.
Legyezgetni kezdem magam.
- Nagyon melege lehetett hirtelen... - azzal máris lehuppanok az egyik puffos ülőkére, azért elegánsan, mert a szoknyarész tud libbenni. S máris tudom, mit fog kapni cserébe tőlem, ki is néztem.
- Mire vágyik jobban ízekben? Könnyedet, vagy inkább kiadósat kíván? Hosszú napja lehetett. - magam is kitalálhatnám, gondoskodó vagyok, ám kíváncsi vagyok, eltalálnám-e, mire vágyik.

「ORION - JELEN」

「I」

「ROSS RESOURCES」

「R」

**Devon Deveroux** Mon Feb 20, 2023 12:48 am

France in the '50s

Terra

Múlt

Miope

- Remek. - remélem, hogy nem én voltam túl erőszakos. Bár, ahogy még szélesebb lesz a mosolya… Merek reménykedni benne, hogy nem csak az új cipők iránt érdeklődik ennyire erősen. Bár megérteném azt is.
- Ebben biztos vagyok. - nem tud nekem csalódást okozni. Illetve… akkor csalódott voltam. Szerettem volna még beszélni, és még inkább táncolni vele. De nem úgy jött ki a lépés. Most viszont itt vagyunk mindketten, és mivel hiszek a sorsban, és abban, hogy a Teremtő okkal egyengeti úgy az utunkat, ahogy teszi, bízom ebben az egész helyzetben, és a találkozónk létjogosultságában. Csak meg ne bánjam ezt…
- Egyetértek. - nem maga az ebéd miatt ér fülig a szám. Inkább abban bízom, amit az jelent. Egy férfi és egy nő ugyanis, ha együtt étkezik, annak jelentősége van a szememben. Én már egy randevúként tekintek erre, még akkor is, ha ő esetleg nem így értette a felajánlását. Számomra az, és ehhez mérten is fogok viselkedni. Épp csak virággal nem készültem. De… ez még pótolható.
- Akkor vezessen kérem. - nem tudom, hogy melyik az autója és tétován sétálgatni sem akarok. Vagyis… Igazából pontosan ezt akarom. Nagyon jól esik, hogy belém karol, és többször felé is fordulok, hogy a mosolyában meg tudjak merítkezni.
- Gyönyörű… - mondom, amikor már odaértünk az autójához. Épp csak nem feltétlenül arra mondom, bár kétségkívül szép a gépjármű. Rá tekintettem, ezért mielőtt észrevenné, hogy a kijelentésem valójában neki szólt, gyorsan az autó felé fordulok és még a karosszérián is óvatosan végig simítok. Természetesen figyelek arra, hogy még csak véletlenül se karcoljam meg a pecsétgyűrűmmel, éppen csak a felszínét érintem meg.
- Nem sietünk. - mosolygok rá biztatóan, és az eszembe sem jut, hogy ha van váltócipője, akkor valójában nincs szüksége egy új párra. Számomra a cipő már teljesen másodlagossá vált, és az sem számítana, ha nem vásárolni mennénk. Egészen addig, míg az időt még együtt töltjük. Legalább egy kicsit…
- Nem probléma. Kemény fából faragtak. - ha csak nem nagy sebességgel frontálisan ütközünk valaminek, nem sérülhetek meg annyira, hogy az életem veszélybe kerüljön. Erre pedig nem hiszem, hogy sor kerülne. Ha buszvezető, akkor minden bizonnyal nagy tapasztalata van a Terrai járművel vezetésében. Egészen a mai napig úgy gondoltam, hogy nekem is, de a figyelmetlenségem végül balesetet okozott. Amit már egyáltalán nem bánok, és ez csakis miatta van.
- Hmm… Különleges hangja van. - nem tudnám pontosan megmondani, hogy milyen, csak az, hogy más a hasonló autókhoz képest. Talán a szereléshez is ért? Nem lepődnék meg.
- A főbb utakon és a nevezetességek környékén térkép nélkül is boldogulok, de nem a városban élek. A nemzeti park közelében van a házam. Azt a környéket jobban ismerem. - ezt talán említenem kellett volna már korábban is… Elvégre a hazautat is biztosítani szerette volna, és ez nem kis távolság. Majd mindenképp felajánlom neki, hogy taxival megyek inkább. Vagy megmutatom neki a birtokot… Az ebédig ráérek eldönteni, hogy lenne számára a legkényelmesebb.
- Ön a városban él? - megtehetem, hogy őt figyelem, hiszen az utat most nem nekem kell néznem, de azért figyelek arra, hogy ne legyen tolakodó a viselkedésem. A tájat és a forgalmat is nézem, ha úgy ítélem meg, hogy elég volt a bámészkodásból. Bár, ha csak rajtam múlna…
Végül azonban megérkezünk az áruházhoz, az ünnepek közeledtére való tekintentettel, valóban sokan vannak ezen a helyen. Ez viszont egy cseppet sem zavar, mert nem a tömeget figyelem.
- Valóban? Járt már a Tanács központjában? - ezen sem lepődöm meg igazán a visszakérdezés ellenére sem. Csak a Terraiak tekintenek másként a nőkre, én sosem tettem. Épp csak szeretek udvarias lenni mindenkivel, és szerintem a hölgyek különleges figyelmet érdemelnek. Főleg Ő…
- Ilyen helyen nem voltam, de a Tanács központjában már jártam. Gyerekkoromban. - viszonyítás kérdése, hogy ez rég volt-e vagy sem. Nekem nem igazán számít az idő, vagy az életkor. A lélek megtett útja számít, és ebben még van mit tanulnom. Annyi mindent nem tapasztaltam meg még. Pedig szeretném…
- Van kedvenc márkája? Vagy… típusa? - zavarba jövök, mert rájövök, hogy még azt sem tudom, pontosan hogyan nevezik a különböző női lábbeliket. Az én tudásom addig terjed, hogy szépek, vagy nem szépek…
- Bocsánat. Nem igazán értek a női cipőkhöz. Szóval ebben is az ön vezetésére hagyatkoznék. A csomagok cipelésére ellenben vállalkozom. - amikor majd lesznek…

f

**Hemyle Miope** Sun Feb 19, 2023 11:35 pm

Crash or Crush

Megkönnyebbülök. Persze, nem tartana sokáig a fizikai rosszulléte, az érzelmin is tudok segíteni... talán. De akkor is szeretném, ha jól érezné magát, s nem lenne semmilyen következménye a koccanásnak. Szigorúan fizikai értelemben! Meg mondjuk jogi...
- Rendben, menjünk akkor ma. - mosolyom szerintem nem lehetne szélesebb, ahogy felveti az ötletet. S bele is egyezek. Szeretek vásárolni, de nem úgy, ahogy jóval később szokássá válik. De nem is ez izgat, hanem az, hogy vele lehetek. Szomorú voltam, hogy azon az alkalmon nem keresett fel újra, s úgy vettem, hogy akkor nem is érdeklem, így nagyon kellemes meglepetés volt a mai összekoccanás, és jó értelemben is. Jó is lesz a kedvem tőle.
- Nem fog csalódni. - csak utána esik le, hogy kétértelmű volt a válaszom, és nem foglalkozom vele.
Ó. Az ebédmeghívás már túl sok. Azt hiszem, sokat szökkentem egyszerre! De nem-nem, a mosolya megjelenik, így az enyém, az óvatos figyeléssel-kérleléssel színezett mosolyomat felváltja a széles, örömteli mosoly.
- Nagyszerű! - madarat lehetne velem fogatni, annyira boldoggá tett! A mosolyával, válaszával!
A felajánlott kart elfogadom, s az sem zavar, hogy a másik kezemben a cipellőm van. Naagyon jó minőségű, s ha meg lehet javíttatni, akkor örömmel fogom még hordani.
- Mehetünk is. - biccentek, s ránézek. Akár sokáig is gyalogolhatnánk így, a kocsim felé. De sajnos az út hamarabb megtörténik, mint szerettem volna, s nagyon erős volt a kísértés, hozzá ne bújjak. De megállom. S a csacsogást is, mert azt hiszem, átvedlek majd szeleburdiba, és azt most nem igazán kéne.
Azért belül mégis szomorúan állok meg a kocsim mellett, a valóságban fülig érő vigyorral. Nyitva van, zárt parkoló, és innen nem vinnék el a kocsit, pedig azért tud valamit a szépség. Két Panhardom is van, s mintha éreztem volna, most nem a minit hoztam el, hanem azt, ami eléggé közkedvelt, így annyira nem tűnik fel. Csak annyi, hogy egyedül vezetem. Azt adom elő, hogy a bátyámé, apámé, s hogy időnként megkaphatom. Az már mellékes, hogy hány és milyen kocsik meg buszok mellé parkolok be otthon, a saját gyűjteményemhez visszatérve...
- Mindjárt beülök a kocsiba, a csomagtartóban van egy váltócipőm. - magyarázom, s lenézek a mezítelen lábamra. Jobb, mint feltört sarokkal cipőt próbálni, bár hamar begyógyítanám. De akkor is kényelmetlen. Lábujjhegyen balerinázok tovább a csomagtartó felé, s azt is veszek ki, cipőben. Keményebb a talpa, mint egy belebújósé, s illik valahogy a ruhámhoz is. Csakis passzolósat teszek be váltócipőnek, igaz, látni rajta, hogy ebben túl sokat gyalogolni nem lehet.
Felkapom a cipellőket, miután nedves kendővel a mancsomat rendbe tettem, a másik cipellőt behelyezem a csomagtartóba, s be is ülök gyorsan a volán mögé, a táskából azért még kivettem a napszemüveget. Még hogy a nap majd megvakítson!
- Mehetünk? Ó. - a biztonsági öv. - Ebben a kocsiban még nincs. A miniben már tettek be. Itt "rontja" az összképet. - macskakörmözök, mert nem bánnám, ha gyárilag lett volna benne, idő, míg beleszerelnek, és jelenleg nagyon szeretem vezetni.
Elindítom a motort, csak úgy duruzsol, nem véletlenül. Aki karban tartja, sokkal jobban ért a kocsihoz, mint maguk a tervezők. Hiába, egy Centaurusi nagybácsikával nem lehet versenybe szállni, ha javításról van szó.
A forgalom még nem jelentős, úgy semmilyen értelemben.
- Mennyire ismeri Párizst? - mosolyogva tekerem a kormányt, annyira boldog vagyok, hogy igent mondott.
A kétemeletes, teljes üvegburkolatú, átlátszó buszt megnézem. Ez valahogy olyan érdekes. Nekem tetszik, városnézéshez kiváló, de jobb lábon megtenni.
Parkolóhelyet a legjobb helyen találok, közel van a lifthez, így megkímélem őt, hogy az egész department store-on keresztül kelljen gázolnia. Magam csak akkor szeretem, ha ide-oda libbenős hangulatom van. Most egészen más hangulatom van.
- Volt már ilyen helyen? Engem nagyon a .... Tanács központjára emlékeztet. - a Világtanácsot nem ejtem ki a számon, attól még virágnyelven beszélhetünk. Úgyse figyelnek a terraiak. Most sem figyelnek, hogy pontos legyek.

「ORION - JELEN」

「I」

「ROSS RESOURCES」

「R」

**Devon Deveroux** Wed Feb 01, 2023 11:36 pm

France in the '50s

Terra

Múlt

Miope

Csak egy szelíd mosollyal veszem tudomásul, hogy igazat ad, mert bár nem szorulok rá az ilyesmire, azért jól esik. Tőle. Ugyanis szavait követi a mosolya, ami a jelek szerint még mindig hatással van rám. Hiszen ragyogó, még mindig.
De úgy tűnik, hogy valaki másra viszont én vagyok hatással. A kalauz lány nagyon készséges, bár ennek az okát nem igazán értem. Hétköznapi öltözet van rajtam, és az ütközés valószínűleg a frizurámat sem őrizte meg az eredeti állapotában. Ettől függetlenül viszont mindenki kedves velem, és az ilyesmit értékelem.
- Köszönöm. - az utazás mindenképp kellemes lesz, de ennek az oka inkább az, hogy az utána következő időszakra nagyon is izgalmas társaságot sikerült találni. A vásárlás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, de ha velem tart, biztos vagyok benne, hogy jól fogok szórakozni. Ugyanis a bájos külső mögött egy éleseszű és nyelvű hölgy lapul, legalábbis, ha nem koptak meg az emlékeim. Az viszont meglep, hogy magával ragadja a nevetésem, mert én is próbáltam inkább visszafogni magam, és nem adni teret a jókedvemnek. Az ő nevetése viszont kendőzetlen, ezért megfogadom magamban, ha máskor is lesz alkalmam megnevettetni, nem fogok habozni.
Előbb viszont a jelenre kell koncentrálni, hiszen értesíteni kell a barátomat, hogy nem fogok megjelenni a találkozón. A csalódottságomnak viszont nem tudok hangot adni, hiszen összességében egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. A kemény szavak ellenére is derűs mosoly kísérte a mondandómat, és a halasztásra vonatkozó javaslatát már kifejezett örömmel fogadtam. Talán ez volt hatással Suzannére is, mert ő is nagyon készségesnek bizonyult a telefonhívás előtt és után is. Azonban ezt teljes mértékben figyelmen kívül hagyom. Mikor Miope visszaérkezik a teljes figyelmem az övé, főleg miután ismét megajándékoz a mosolyával. Egy figyelmeztető hang ugyan megkondul a fejemben, mert tudom, hogy nem kéne engednem, hogy ennyire a hatása alá kerüljek, de jelenleg erre sem figyelek. Csak rá, és még így is tudom, hogy sok minden felett elsiklik a figyelmem.
- Remekül érzem magam. - egy kissé bizonytalanná váltam ugyan, mert féltem tőle, hogy túl direkt a kérdésem, de a reakciója teljes mértékben megnyugtatott. Az pedig, hogy végül ugyanarra gondoltunk, és emiatt ismét nevetni kezdett… magával ragad engem is, és nevetni kezdek. Ezúttal nem is fogom vissza, hagyom, hogy kibukjon az ajkaim közül.
- Menjünk akkor ma, ha megfelel önnek is. - autó híján ez igen bátor kijelentés a részemről, de most engedem, hogy sodorjon az áramlat. Úgy tűnik neki sincs ellenére, hiszen már elő is áll egy pontos javaslattal.
- Nem ismerem a helyet. De ha ott érdekes az ön számára a választék, akkor már indulhatunk is. - autóm, még mindig nincs, és efelett a tény felett nagylelkűen elsiklottam. De mintha tudná, hogy mi jár a fejemben, kisegít ezzel kapcsolatban, és a szállításomra vonatkozó ajánlatát kiterjeszti a vásárlásra is. Aztán pedig… El sem hiszem. Egy ebédmeghívás. Először meglepődöm, de néhány másodperc múlva a szám széle megindul a fülem irányába, egy érezhető forrósággal egyetemben az arccsontomon.
- Tökéletes. A vásárlás után. - ragaszkodnom kéne hozzá, hogy én hívhassam meg az ebédre, ha már a fuvarozást magára vállalta, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Ahogy áll a háta mögé tett kezeivel, és mosolyog… Képes lennék akár a kastély tulajdonjogait is ráruházni, ha azt kérné. Pedig azt azért nem kéne…
- Részemről indulhatunk is. - egy lépéssel közelebb megyek, és a könyökömet az irányába tolom, hogyha szeretne belém tudjon karolni. Hiszen neki kell vezetnie, mert az autóját nem ismerem. Továbbá így udvarias… De ha elutasítja a gesztust, akkor sem fogok megorrolni rá, hiszen elsősorban a cipőit szeretném pótolni. Erre pedig akkor is lehetőség van, ha ‘külön’ haladunk az autója felé. Ezért bárhogy is alakul, követem, akár mellette haladva, akár néhány lépésnyire lemaradva tőle. Ha elérjük az autót, a vezető oldalra megyek, mert szeretném kinyitni neki az ajtót, ha engedi. Egyébként pedig helyet foglalok az ülésen, és bekötöm magam, hogy a szabályokat ne sértsem meg.

f

**Hemyle Miope** Wed Feb 01, 2023 10:40 pm

Crash or Crush

Egyből megértem, mire is gondol, ki is ül az arcomra a felismerés.
- Ó igaz, hogy ezt elfelejtettem. Igaza van. - mosolygok rá. S remélem, nem fogja magát leszívni ezzel energiában, azért majd óvatosan figyelem. A vontatókötélre nem is lesz majd szükség, remélem.
Edith felé mutatok, amikor felém kívánja nyújtani a pénzt, Edith meg is szólal. Mosolygok, Edith szemei úgy ragyognak, hogy két csillagnak is beérnének.
- Nagyon szívesen! S kellemes utazás kívánunk! - még talán soha nem hallottam ennyire felszabadultan ezt kívánni.
Hangosan felkacagok a válaszra és a nevetése, aahhh, szeretném teljesen hallani, szabadon kiengedve....
Aztán inkább csak finom, s meleg mosolyra változik nevetésem, s ahogy a kocsija felé fordul intézkedni, úgy nekem is eszembe jut, hogy talán azzal kéne foglalkoznom. Pár férfi utasa leszáll, ahogy meglátják, mit nézegetek, ám kedvesen felhessegetem őket, ez nem az ő dolguk.
- Nagyon szívesen. - megint picit biccenek, szinte észrevétlenül, mosollyal. Azután jön a cipőre koncentrálás, mert bár lehet járni benne, elég szeszélyes.
- Kérem. - Suzanne is hasonlóban szenvedhet, mint Edith, mert csak némán és csillogó szemekkel nézi, ahogy Devon telefonál. Szerintem még a pilláját is rebegteti.
Nekem viszont mennem kell a főnökhöz, jelenésem van, s útközben megelégelem a cipő szeszélyességét, s inkább lekapom lábamról s szinte lábujjhegyen haladok.
Suzanne teljes boldogságban csillogó szemmel rebegi el, hogy máskor is, szívesen, s hogy örül, segíthetett.
- Ezt örömmel hallom. - jókedvűen szalad mosolyom szét arcomon. Legalább már egy jó dolog történt akkor ma a számára. Nekem mindenképpen, hiszen egymásba bukkantunk... szó szerint. Ezen elkuncogom magam. S ez gyorsan el is illan, ahogy komolyság jelenik meg arcán, s kíváncsi figyelemmel lesek rá. Aztán aggodalommal. Talán mégis baj van, s kevés volt a gyógyítás...
Hirtelen nem tudom, melyiknek örülök jobban. Hogy nincs mégsem baja, vagy az hogy még szeretne velem eltölteni időt. Beharapom ajkam szélét izgatottságomban, s megkönnyebbüléstől.
- Azt hittem, hogy mégis rosszul érzi magát, már kezdtem aggódni. - s ezért kicsit azért aggodalommal folytatom. - Ha mégis inkább pihenne....- szinte ugyanazt mondjuk, elnevetem magam. Újból beszippantom ajkam szélét, s végigtekintek rajta, hogy ha szükséges gyógyítani megtehessem. Érzem, hogy ő is szeretné, ám ha kimerült, akkor fel fogom használni a feldobott lehetőséget. S az is lehet, hogy más alkalommal már elfoglalt.
- Mit szól a La Samar-hoz? - a La Samaritaine-ben vannak a legjobb cipellők, onnan vásárolom mindig, s nincs az a pénz, amit el ne tudnék ott táskákra és cipőkre költeni, ám jobb a józanság. Jól megválogatott ruhatár a legjobb!
- Szívesen elviszem. - parkoló is van az üzletnek. - Cserébe meghívom ... egy ebédre! Mit szól? - nem veszem észre, de még a kezem is a hátam mögé teszem, úgy mosolygok rá.

「ORION - JELEN」

「I」

「ROSS RESOURCES」

「R」

**Devon Deveroux** Thu Jan 19, 2023 12:59 am

France in the '50s

Terra

Múlt

Miope

- Szívesen. - önkéntelenül szélesedik a mosolyom, ahogy az övé is, és észrevettem azt is, hogy finoman fejet hajtott. A számomra fontos persze az volt, hogy igent mondott… Merem remélni, hogy nem csak azért, mert szüksége van egy új pár cipőre…
- Az egyszerűség kedvéért szerintem próbáljuk meg először vontatás nélkül, mert valószínűnek tartom, hogy a motorban nem keletkezett kár. - ezáltal az erejére mindenképp lehet támaszkodni, és ha a két fém nem csavarodott menthetetlenül össze, akkor ez elég is lesz. Illetve, ha senki nem figyel, még mindig odanyúlhatok én is, hogy egy kicsit ‘kisimítsam’ a felületet.
- Rendben. - további szavak nélkül keresem meg az összeget, és már nyújtanám is felé, amikor feltűnik, hogy valaki más intézi a jegyeladást. A kezem le is teszem egy pillanatra, mielőtt végül a kalauz felé nyújtanám, és a pillantásom Miopére siklik előtte. Nem mintha biztatásra várnék, de… mindenképp megnyugszom, ha ellenkezés nincs a részéről, és sikeresen tudom megvenni a jegyet.
- Köszönöm. - aprót biccentek a hölgy felé, mert ahogy nézem… szimpatikus vagyok neki. Egy mosollyal mindenképp értékelem a kedvességét, mert lehetne udvariatlan is. Jelenleg ugyanis éppen őt tartom fel a körülményeskedésemmel.
- Nyeríteni fogok, ha bajba kerülök. - nem tudom pontosan, hogy miért bukik ki belőlem a nevetés, ezért amikor észreveszem, hogy a hangszálaim, már félreérthetetlenül a kacagás hangjaival szólnak, inkább a szám elé rakom az egyik kezem, és köhögő hangot adok. Illetve intézem az autót, mert az elsődleges jelenleg. Ugyanis ezáltal jutok fel végül a buszra, ami ismeretlen helyre visz engem. A gondolataim persze nagyobb utazásra indultak, ugyanis volt időm a múltra és persze a jövőre is gondolni. Reggel még nem gondoltam volna, hogy a mai napon nem csak vásárolni fogok menni, de még szívesen is… Csak a telefonhívást kell elintéznem előbb. Nem szeretem, ha fölöslegesen várnak rám.
- Tökéletes. Köszönöm. - egyelőre nem tájékoztatom arról, hogy pontosan milyen hívásról van szó, de nem is titkolom, így ha velem tart hallhat majd mindent. Vagyis mindenképpen megvárom, hogy ő hova indul, és mivel úgy tűnik, hogy az említett irodába, követem. Ellenállok annak a kísértésnek, hogy a karcsú alakját szemléljem, mert az nem lenne túl udvarias. A lábait viszont nem tudom figyelmen kívül hagyni, mert ahogy még mindig próbál a sarok nélküli cipőben előrejutni, félek, hogy elesik… El akarom kapni, ha esetleg ez megtörténne, így közel maradok hozzá. Az irodába érve azonban már megtaláljuk Suzannét is, így egy kedves mosollyal biccentek felé egyet. Utólag sajnálom, hogy kalap nélkül jöttem, mert úgy érthetőbb lenne a gesztusom.
- Köszönöm. - nézek mindkettejükre, aztán ha megkapom a készüléket, tárcsázom a számot. Ő közben elindul kifelé, így mielőtt az utolsó számot is a helyére pörgethetném, a pillantásomat felé fordítom. Önkéntelenül mosolyogni kezdek, ahogy megválik a cipőjétől, de végül eltűnik az arcomról a derű, mert eszembe jut, hogy így akár bele is léphet valami szúrósba. Remélem ez nem fog megtörténni.
- Halló? Igen. Devon Deveroux vagyok. - zavartan szólok a telefonba, mert meg voltam győződve róla, hogy nem fejeztem be a tárcsázást, de mivel a barátom neve hangzott el, úgy tűnik, hogy mégis. Gyorsan összeszedem a gondolataimat, és azt, hogy mit akartam neki mondani.
- Sajnálom barátom, egy kisebb ütközéses balesetben voltam érintett, így a mai nap folyamán nem tudok elmenni az irodádba. Át tudnánk ütemezni a találkozónkat holnapra? - hallom a hangján, hogy aggódik, ezért gyorsan hozzáteszem, hogy nem sérültem meg, és minden rendben van. Csak ezután áll elő a javaslatával.
- Karácsony után? Végül is rendben. Sort keríthetünk rá akkor is. Nem sietünk azt hiszem. - én semmiképp, de természetesen ez nem csak rajtam múlik. Az mindenesetre örömteli, hogy nem neheztel rám, és az átszervezés problémamentes. Nyugodtan tudom letenni a telefont, és köszönetet mondani Suzannénak a hívásért. Így most már szabad a napom, és igazából a holnapi is. Ugyanis a tanulmány leadása is csúszik ezzel, bár ezt én már tényleg nem kérvényeztem. Ettől függetlenül, kellemes meglepetés.
- Igen. A továbbiakban szabad a délutánom. - rámosolygok Miopéra, mert örülök neki, hogy visszatért, de aztán eltűnik a könnyedség az ábrázatomról. Most már ugyanis nem halaszthatom azt a kérdést, amit már korábban is tisztázni akartam. Veszek egy mély levegőt, mielőtt ki is mondom.
- Alkalmas lenne önnek a mai napon a lábbelije pótlása? Általam. - így az adventi időszakban nagy a tömeg, ez mindenképp a vásárlás ellen szól, ugyanakkor a készlet is nagyobb. Feltételezem, könnyebben tudna választani, ha van is miből.
- Természetesen alkalmazkodom önhöz, így ha inkább pihenne a baleset után, nekem megfelel egy másik napon is. - azt a lehetőséget nem hagyom meg, hogy most kitérjen, mert határozott igent mondott. És… nem is akarok rá esélyt adni, ha van más opció is. Egész sok időm maradt ugyanis az ünnepekig...

f

Sponsored content