Surprise in a book

Az angyal nagyon kedves, és nagyon jó érzéseket kelt bennem a jelenléte. De gondolom, ez így is van rendjén. Ez pont olyan, mint hogy nekem kidolgozottak az izmaim, és ezért fizikailag is erős vagyok…
Kár, hogy azt pont nem ér semmit, amikor zavarban vagyok…
De azért mosolygok az angyal válaszára.
- Igen, azt tudtam. Azt viszont nem, hogy ez nem csak az olvasótól függ, hanem attól is, akinek az információ szól. - ami azt illeti, ez nem csak új információ, hanem egész más perspektívát is ad a dolognak. Így… nem kell attól tartanom, hogy a legjobb szándékaim ellenére sem tudok neki segíteni. Lehetséges ugyanis az, hogy ő nem készült fel a tudásra, amit én minden bizonnyal átadok neki. Ezért önkéntelenül csúszik fel az arcomra a megkönnyebbülés mosolya.
- Oh. Értem. Örülök Metatron. Én Kenneth vagyok. Ken. - mondom lelkesen, majd… rájövök, hogy ő még a lélek nevemet is tudja. Így meg fölösleges volt a bemutatkozás. Zavaromban hátra nyúlok a tarkómhoz, és megdörzsölöm a kezemmel.
- Rendben. Köszönöm. - bólintok, és aztán néhány másodperccel később… Az awanra gondolok.
Először… nem érzek semmit. Ezért nem is mozdulok csak állok, és… nézem az angyalt. Még mindig ismerős nekem, bár az egészen biztos, hogy Metatron nevű angyallal nem találkoztam még. És éppen, amikor ezt magamban helyreteszem… a lábaim vezetni kezdenek.
Egyszerűen csak érzem, hogy most kell odamennem a szerverhez. A kijelzőn megjelenik a “Szia Ken. Szép a hajad. Használd az egeret” üzenet. Szóval reagál rám a rendszer. Ezért még közelebb érek, és a kezembe veszem az egeret. Láttam már ilyet, de nem tudom hogyan működik, ezért… egy ideig csak fogom a kezemben. Nem történik semmi…
Már épp fordulnék hátra, hogy segítséget kérjek, de aztán bevillan, hogy csak a megérzéseimre kéne hallgatnom. Azok meg azt súgják, hogy tegyem le az egeret a pultra. Továbbra sem történik semmi, hiába fogom. Ezért végül el is engedem. Az utasítás ugyanis úgy szólt, hogy használjam. Nem pedig, hogy fogjam…
Ezért az erőt hívom segítségül, és azzal kezdem mozgatni az egeret. És lám… a kijelzőn mozogni is kezd valami. Illetve megjelenik az Awan neve. Pislogok egyet, és ettől megnyílik…
Húúúúú mi nyílt meg? Ennyi betűt…
- Hogy lehet… keresni benne? - jó hír, hogy látom. Más kérdés, hogy nem biztos, hogy azt, amit kéne. De ha legyőztem a Terrai egeret, akkor biztos jönni fog a többi is.

Egy pár pillanatig csak bámulok, mert az angyalból áradó fény teljesen megbabonáz, de aztán… megértem, hogy mi történ.
- Köszönöm. - hajolok meg gyorsan, és aztán… még mindig nem indulok el sehová. A zavarom ugyanis nem csökkent, hiába érzem az angyalon, hogy… próbál megnyugtatni engem.
- Áh. Igen. Köszönöm. - kapcsolok, hogy még a cipőm is levettem az érkezéskkor, most… meg valószínűleg fel kéne venni. Így meg is teszem, és aztán önkéntelenül a hajamba is beletúrok. Álljon már szépen, amikor… egy régi ismerőssel találkozom? Barátnő biztos nem lehet…
Ahh… biztos csak az angyalok mindenkit ismernek, és mindenkivel ott vannak érzet…
- Köszönöm. - biccentek a fejemmel, és eszembe jut, hogy ezt egyszer már mondtam. Vagy kétszer? Ez a harmadik... Aztán az is, hogy akkor más okán… Így veszek egy nagy levegőt, és igyekszem… megnyugodni. Lélek nevem hallatán sokkal könnyebb…
- Nem tudom. Ez még nagyon új nekem. Szűz könyvtáros vagyok… - leesik, hogy mit mondtam egy angyalnak…
- Úgy értem, hogy még sosem jártam akárcsak hasonló helyen sem, és nem tudom miként zajlik ez. Azt sem, hogy sikerülni fog-e. - azt ugyanis tudom, hogy mély önismeretre, és valódi fényre van szükség ahhoz, hogy valaki be tudjon egyáltalán lépni ide. És akkor még ott van az is, hogy hiába az engedély, egyáltalán nem biztos, hogy bele tudok olvasni a feljegyzésekbe.
- Ha rólam is van feljegyzés, akkor tudta, hogy most itt leszek? - jut eszembe, hogy a készségessége… talán más oknak is köszönhető. A sors ugyanis bármikor kiadhatta azt a küldetést, hogy nekem itt a helyem, csak eddig még nem szólt róla. És ha így van… arról szeretnék tudni. Nem tudom, hogy miért pont erről, és miért kell ez most a nyugalmamhoz, de… ha már kinyílt a szám, akkor aszerint haladok, amit az elmém mutat.

Nem tudom, hogy pontosan mire számítottam, elvégre azon kívül, hogy létezik ez a hely, és hogy mi a funkciója, semmit sem tudok. Mégis, amikor megérkezem, meglepően otthonos érzet kerít hatalmába. Mintha… azok a képzetek, amik korábban a fejemben voltak, megelevenedtek volna…
Ugyanis egy fényes csarnokot, és azon belül is egy hatalmas szervert látok, ami egész biztosan súlyos sérülést okozna, amennyiben a lábamra esne. Kapcsolódik hozzá egy panel is, manuális billentyűzettel, meg… az egy Terrai egér? Kizárt, hogy még ez az álmom is megvalósuljon…
Az ismerős energia viszont közelebb ér, és figyelmem inkább felé fordítom. Nem tudom ugyanis, hogy mi fog történni, azt pedig még kevésbé, hogy egyáltalán szabad-e nekem itt lennem.
Aztán pedig még az is kiderül, hogy a cipőt nem kellett volna levenni...
- Öhm… Igen. Abszolút első. - még bólintok is, finom mosollyal az arcomon, és… most már még ismerősebb ez a személy. Azt természetesen érzem, hogy egy angyal. A fénye, és az aurája olyan erős, hogy érzem, feltölti minden sejtemet. De… egyáltalán nem ez az oka annak, hogy nagyon figyelek rá…
- Egy tanítványomnak… - ez pont nem igaz…
- …valaki más tanítványának, de számomra kedves… - ez már majdnem… De még mindig nem az igazi.
- … szóval segíteni szeretnék valakinek, és ezért… megengedte, hogy beleolvassak a feljegyzéseibe. - remélem, ehhez nem kell írásos nyilatkozat. Elég az, hogy egyértelműen kinyilvánította a szándékát… irányomba.
- Jó helyen vagyok ugye? - rájövök, hogy ez buta kérdés volt. De valamiért… még az eddiginél is jobban izgulok.
- Bocsánat. Szóval remélem van erre lehetőség. - a pillantásom, önkéntelenül siklik a szervere, majd vissza az angyalra. Hirtelen ugyanis elbizonytalanodom. Oda kell menni a géphez? Vagy… inkább kérdezzek rá, hogy honnan ismerhetem őt? Hiába a segítőszándék, és a vasakarat, utóbbi jobban érdekelne most…

Érdekes dolog a bizalom. Elméletben mindenkiben kéne legyen, mind magunk, mind mások irányába, de a valóságban… azt ki kell érdemelni, minden tekintetben. Az awanok pedig általában ennek az útnak az elején járnak…
Ezért történhetett meg az, hogy az egyik, még az első Phryllje használata előtt álló awan engem kért meg arra, hogy járjak a végére, miért találja nehezen a kapcsolatot a leendő fegyverével. A magam részéről mindig szívesen segítek, de tudom, hogy ez most azért alakult így, mert irányomban megvan az awan bizalma, de saját maga irányába még nincsen. Tehát logikus lett volna az is, hogy arra biztassam, járjon egyedül a végére az önismereti útjának, de ebben az esetben… azt hiszem valóban jól jön a segítség. Hiszen talán éppen ez  a gond, és ezért nem is látná a feljegyzéseket, ha ő menne oda. Én remélhetőleg fogom…
De mivel először lépek be, és első alkalommal segítek hasonló ügyben… van bennem némi izgatottság. A könyvtáros vajon ott lesz? Le kell vennem a cipőmet? Tetszeni fog neki a hajam, amit direkt az alkalom kedvéért lőttem be? “Igen”, “nem” és “igen” válaszokban reménykedem. Bár az utolsó esetében egy “oké”-val is megelégszem.
A cipőmet mindenesetre rögtön leveszem, hiába érzem, hogy… ez a hely inkább energiából épül fel, mint bármi fizikaiból. Biztosan nem izgulok egy kicsit sem…
Hirtelen ezért azt sem tudom, hogy… most meg kéne szólítanom a könyvtárost? Vagy… csak lépjek be? Hogyan működik ez? Talán nem ártott volna kevesebb időt tölteni a frizurámmal, és inkább megkérdezni valakitől, hogy… első látogatás alkalmával mi a teendő…
Mindenesetre a biztonság kedvéért inkább azt választom, hogy várok. Még távol a feljegyzésektől, és… elméletben mindenkitől. A közelben lévő energia viszont… még így is ismerős…