Looking in the mirror.. almost

Magamba révedve gondolkodom néhány pillanatig. Aztán egy lusta félmosoly kúszik az arcomra.
- Ez a lényeget tulajdonképpen körülírja. - az egyéb tulajdonságait már leginkább a Terraiak ‘költötték’ hozzá. Számunkra ennyi a fontos. És még esetleg az, hogy…
- Élénkít is. Olyan módon, ahogy kevés másik ital. - ezen tulajdonságát én ritkán használom ki. Ha annyira kevés az erőm, hogy már ilyesmihez kell fordulni, akkor inkább meditálok. Úgy jóval több energiát vagyok képes gyűjteni.
Azt pedig türelmesen megvárom, hogy Dariel ne csak a gyümölcsöt, hanem minden mást is felfedezhessen, ami érdekli. Bár szeretnék mindent tudni arról, hogy mi van vele, egyáltalán milyen ő, és mit szeretne az életében, de nem akarom lerohanni sem. Lesz mindenre időnk, és… csak sejtéseim vannak arról, hogy az öröm mellett, milyen nehéz lehet ez a számára. A semmiből… visszakapta a családját, ahogy mi is újra láthatjuk azt, akit elhunytnak hittünk.
Valószínűleg nekem is lesz még pár éjszakám, amikor ezen merengve fogok a másik oldalamra fordulni…
- Nem. Az ő otthonukban. De a kutyák Terraiak. És olyan könnyedén utaznak az űrben, mintha a második otthonuk volna. - a citrommal kapcsolatban nem mondok semmit. Az valóban nem derül ki ebből a videóból, hogy mi lett a gyümölcs sorsa. Amiatt viszont nem aggódom, hogy Dariel ilyesmit erőltetne. Apa kutyái esetében nem is tudná. Nagyon is határozott egyéniségek, pontos igényekkel.
- Nagyon szívesen. - egyelőre nem ismétlem meg, hogy ez már az ő otthona is. Előbb döntse el, hogy egyáltalán szeretné-e, hogy így legyen. Nem kell feltétlen a Terrán találkoznunk, ha látni akarjuk egymást. Most már ugyanis nem fogom őt elveszíteni, és vigyázni fogok rá, hogy a kapcsolatunk ne csak megmaradjon, hanem épülni is tudjon. Épp úgy, ahogy eddig kellett volna…
Egy pillanatra lehajtom a fejem, és mélyet lélegzem. Nem akarok arra gondolni, ami történt. Csak arra, ami most van. És ami lesz…
- Ebben biztos vagyok. - bár Aylmert még nem ismerem igazán, Dörmit nagyon is. Ő mindenkivel szót ért, még azzal is, akivel én esetleg nehezebben kommunikálok. Nekem sem esik nehezemre jó viszonyt kialakítani senkivel, de ő annyira könnyed, és jókedélyű, hogy mindenkit levesz a lábáról. Talán én is, de nekem mindenképp több időre van ehhez szükségem.
Az étel pedig elkészül. A minőségét (vagy annak hiányát…), viszont egyelőre nem teszteljük, mert látom, és érzem is, hogy Dariel magába réved. Nem sürgetem, előkészítek ugyan mindent az étkezésnek, de leülök én magam is. Csendben várakozom, és figyelek, minden szavára és gesztusára.
- Megértem. A manipuláció sajnos olyan erős, hogy… a legerősebbek is előbb vagy utóbb elveszítik a hitüket. - nem tartom magam különösen erősnek, éppen ezért, nem ostorozom magam amiatt, hogy halottnak hittem. Már nem. Csak örülök neki, hogy itt van. És mellette leszek, most már mindig.
- De te ki tudtál szabadulni. Csodállak ezért. - bíztatóan mosolygok Darielre, és tekintetemben ott van az is, hogy szívem szerint most átölelném. De nem teszem (egyelőre), csak figyelek rá, csendben. Az sem baj, ha kihül az étel. Sőt. Talán annak még jót is tesz…

- Igen. - bólintok finom mosollyal, mert a magam részéről egy kicsit sem bánom ezt. Mrs. Lulla szinte már a családom része, így még örülök is neki, ha akad olyan helyiség a házban, amit magáénak érez. Továbbá olyan kiváló szakács, hogy akár plusz konyhát és építtetnék neki, amennyiben ezt kívánná.
- Tényleg? Mit hallottál róla? - nem mondhatnám magam nagy kávé rajongónak, de természetesen magam is szívesen fogyasztok időnként egy-egy csészével. Azonban amiatt, mert a Terrán valóságos kultúrája van a kávé fogyasztásnak, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy Dariel mit hallott róla. Az pedig egy szintén érdekes kérdés lehet, hogy honnan ismeri. Bár reprezentatív mintának semmiképp sem nevezhető az információ, de a kíváncsiságomat felkelti, és biztos vagyok benne, hogy ezt a tekintetem is tükrözi.
- Igen. Nagyon lédús. És elvileg nem mérgező, de azért biztosan nem tudok mondani. - erősen törni kezdem a fejem, mert nem rémlik, hogy az lenne, de bennem van, hogy meg kell hámozni. Aztán eszembe jut egy apróság..
- Oh… tényleg nem lehet mérgező. Most jut eszembe, hogy néha bele szokták reszelni a héját süteményekbe. Akkor gondolom csak az íze miatt hámozzák. - most egy kicsit bánom, hogy nem mozgok otthonosabban a konyhában, de remélem, hogy Darielnek már ennyi információ is elég. Az ugyanis továbbra is rajta áll, hogy mit próbál ki, és mit szeretne fogyasztani. A magam részéről csak nem szeretném, hogy éhesen távozzon. Még inkább… nem szeretném, hogy egyhamar távozzon…
- Azt hiszem az attól függ, hogy mennyire dominánsan szeretnéd érezni az ízét. Ha sokat raksz bele, teljesen elnyomja az italt, amibe rakod. Ha keveset, akkor csak kíséri azt, és támogatja. - magam is meglepődöm, hogy végül ilyen szavakat használok. Mintha mégis értenék hozzá. Ám erről szó sincs. Csak kétségtelen, hogy az ilyen apróságokat is szeretem költői, vagy inkább átvitt értelemben megragadni. Akárcsak a könyveimben…
Bólintok arra, hogy félbevágja. Majd kíváncsian tekintek rá, hogy mit szól hozzá.
- Örülök, hogy kellemesnek találod. - mosolyodom el, mert az illatát magam is nagyon kedvelem. Aztán ismét bólintok, mikor felém tartja a gyümölcsöt.
- Igen. Az a fehér része keserű. Azt mindenképp érdemes eltávolítani. - ahogy látom, már eszembe is jutott, hogy az nem szokott rajta lenni, így már magabiztosabb a kijelentésem. De azért továbbra is figyelek, hogyha valamit elfelejtettem mondani neki, ami még fontos lehet… kéznél legyek.
- Igen. Bár… erre mutatok valamit. - előveszem a telefonom, és kikeresek egy videót, amin nagyon jót mulattam. Egy kutyának adnak citromot, és… hát nem igazán nyeri el a tetszését. Az pedig külön melegséggel töltötte el a szívemet, hogy Apa éppen ilyen kutyákat tenyészt. Ezért, ha Dariel megnézi a telefont, ami oda tartok felé, és látja a videót is, még valamit hozzáteszek.
- Apa ilyen kutyákat tenyészt. - már nem is emlékszem, hogy mióta. De ez azt is mutatja, hogy viszonylag régóta…
Aztán persze visszatérek gondolatban is a zabkásához.
- Ha nem égetem el túlságosan… lesz alkalmad megkóstolni. - erősen bizom benne, hogy ilyen azért már nem történhet velem (zabkása esetében…), de tekintve, hogy figyelmem inkább Darielre irányul, sem mint az ételre… bármi megtörténhet.
- Igen. Természetesen némi önzés is van ebben. Nagyon szeretem az ízét. - nevetem el magam, mert káposztát biztos nem termesztenék ilyen lelkesen. Nincs baj azzal sem, csak… az nem répa…
- Nem zavartok. Sőt. Örülnék neki, ha maradnátok. - azt nem teszem hozzá, hogy örökre… Biztos vagyok ugyanis benne, hogy ez nem lehetséges. És nem akarom magamhoz láncolni Darielt. Csak az élete része szeretnék lenni, ami távolból is lehetséges. Illetve azt is szeretném, ha ő is jobban megismerne engem, így a rózsák bemutatása… teljesen természetes.
- Ők a rózsák. Még sok évvel ezelőtt ültettem őket, és sokat fejlődtek. Gyönyörű a viráguk. - adok időt magamnak, hogy megcsodálhassam a szépségüket, közben viszont… érdekes üzenetet kapok. Dariel láthatja is rajtam, hogy egy kicsit a gondolataimba mélyedek, míg Dörmivel beszélek, de miután kiderül, hogy mi történt odafent, már Dariel felé fordulok az információval.
- Nos… Aylmer rátalált Damienre. Valahogy a szobájában kötött ki, és gondolom mindkettejüket váratlanul érte a dolog. De azt hiszem meg lesznek odafent. - nem tudom, hogy ebben az esetben mikor fog vissza jönni Aylmer, ezért ezzel kapcsolatban nem is mondok semmit. Inkább a zabkása felé fordulok, ami mostanra… hát majdnem megégett, de még jó kell, hogy legyen.
- Kész is… - veszem le az edényeket a tűzről, és a húsos serpenyőt kezdem el melegíteni.

Az aggodalom végül eltűnik, és csak a vidámság marad. Ennek a bors incidensnek ugyanis pont így kellett történie. Ismerkedünk egymással, és.. a másik világával is. Ez pedig tartogathat még meglepetéseket.
- Itt szokott főzni ő is. De van egy élés kamrája. - a helyiség másik végébe mutatok, ahol van egy ajtó. Közelebb is megyek, és szélesre tárom. Ha Dariel közelebb lép, láthatja, hogy az a bizonyos kamra… valójába szinte ugyanakkora, mint maga a konyha. Még egy kisebb konyhapult is van bent, mert Mrs. Lulla bizonyos dolgokat ott szokott előkészíteni. Az étel választék pedig tisztességes, de Mrs. Lulla mindig figyel rá, hogy semmi se menjen pocsékba. Amit nem tud felhasználni, azt kérésemre egy ingyen konyhának szokta eljuttatni. Illetve természetesen  számára is nyitva áll minden, ami a házban van.
- Igen. Illetve italba is lehet. Én a kávémban szeretem a fahéjat. - nem mindig, van amikor bőven elég egy egyszerű fekete. De ha az íze miatt fogyasztom a kávét, akkor jöhetnek a különlegesebb variációk. Ugyanez igaz a zabkására is.
Ezért is merek most jobban kísérletezni, és összességében… sokkal magabiztosabbnak érzem magam. Nem tartom valószínűnek, hogy az óvatosságot, és megfontoltságot, ami mindig is a részem volt, teljes mértékben el tudom hagyni. De Dariel érkezése is rávilágított, hogy néha… csak engedni kell a dolgokat megtörténni, és örülni kell annak, hogy élünk. Az aggodalmakra… pedig végső soron egy kicsit sincs szükség.
- Rendben. - bólintok, és mivel úgy tűnik a kés nem ismeretlen a számára, nem is folyok bele jobban a folyamatba.
- Bizony. Mondjuk a piros jól megy a feketéhez. - mutatok magamra nevetve, mert a ruhámon maradt még azért egy kis bors. Lóként egyszerűen csak megráznám a bőrömet, humanoidként viszont… szimplán csak nem foglalkozom vele.
- Rendben. - bólintok is, mert ha elég számára az a paradicsom, ami a közelében van, akkor nem hozok többet. Nincs pazarlás. Nem csak azért, mert Mrs. Lulla nagyon csúnyán nézne rám.
- Igen. Ennek a levét ki is lehet préselni, és azt fogyasztani vízzel hígítva, vagy egy másik italhoz. Ennek viszont nem jó a héja. Azt hiszem nem mérgező, de meg szokták hámozni. - néhány pillanatig Dariel közelébe megyek, mert a hámozásra nem gondoltam. Most szívesen megteszem, ha még nem csinált ilyet. Viszont könnyen lehet, hogy fogyasztott már hasonlót, így nem veszem át a helyét, csak mellette vagyok, ha segítségre van szüksége, kéznél legyek. Egyébként készítem a zabkását.
- Igen. - mosollyal fordulok Dariel felé, és figyelek rá, hogy a fakanál a zabkásában maradjon, még akkor is, amikor én nem az edényt nézem. Ugyanis amilyen egyszerűnek tűnik még a kavargatás is… nos annyira félre mehet ez is egy rutintalan konyhás kezében. Jelen…
- A répa magokat én szórtam el. De a többi a kertész érdeme, és Mrs. Lulláé. A konyhába való zöldségeket ő ápolja főleg. - úgy is mondhatnám, hogy ránéz a kertész körmére, de ennyire nem szaladnék előre. Mrs. Lulla minden, néha furcsának tűnő gondossága ugyanis egyértelműen annak az eredménye, hogy szeret itt lenni, és szereti a családomat. Ha megismeri Darielt, biztos őt is kedvelni fogja, és jöhetnek az ágyba reggelik. Erről jut eszembe…
- Itt maradtok éjszakára? Vagyis… pihenni is? Van bőven hely mindkettőtöknek. - akár egy helyiségben aludnának, akár külön, mindenhogy megoldható. Én pedig nagyon örülnék, ha még maradnának, de azt is megértem, ha máshol van dolguk.
- Oh… igazából van még valami, amit én ápolok. - hirtelen mozdulok el az edények mellől, és állok az ablakhoz. Ha Dariel nem jön, intek neki, hogy jöjjön ő is, ugyanis kint van a kertben az, amit mutatni akarok neki. És ha odajön az ablakhoz, kifelé mutatok a rózsabokrokra. Azokat még én ültettem sok-sok évvel ezelőtt.
- Őket nagyon szeretem. - el is mosolyodom, és persze eszembe jut, hogyha legközelebb találkozom Miopéval, viszek neki virágot. A rózsabokorrol, amit én neveltem…

Mosolyogva bólintok. Ugyan van bennem némi óvatosság, mert… azt már tudom, hogy a szabadság mennyire fontos Darielnek. De ha ő is így látja… akkor remélhetőleg nem tépem fel a sebeket.
- Igen. - örülök neki, hogy a Terraiakat most már nem akadályozza semmi a fejlődésben. Innentől kezdve… tényleg csak rajtuk áll, hogy mit kezdenek a létezésükkel. És én bízom benne, hogy ha idővel is… de felveszik a kapcsolatot velünk.
- Nálam minden rendben. A fürdést viszont biztos nem úszom meg alvás előtt. - még mindig bújkál bennem a kuncogás, és ha nem épp főzöcskézünk, az sem zavarna, hogy bors került rám. Azt viszont nem szeretném, hogy Darielnek, illetve Aylmernek kellemetlen legyen.
- Én még nem tapasztaltam. De ha sebbe megy, az biztos nem lehet kellemes. - az alapján, hogy a só mennyire kellemetlen, amikor sérülésbe jut… gondolom a bors sem sokkal jobb. És ha Aylmer szeretné magát megtisztítani, meg van rá a lehetősége. Ahogy Darielnek is. De azért örülök, hogy ő a közelben teszi.
- Rendben. - bólintok, és remélem, hogy hamarosan már csak az emléke marad meg a borsnak. Illetve a vidámság, ami bennem nagyon is jelen van, már azóta, hogy megérkezett.
- Van még. Mrs. Lulla konyhájában minden, és még az is van, ami egyébként nincs. - óóó ha látna minket így… nem tudom mit szólna. De remélem, hogy idővel, majd mosolyogni fog, ha meglát minket. És nem az fog eszébe jutni, hogy inkább lakatot kellett volna szerelnie a konyhára…
- Nem egészen. Ez a fűszer az egyik fának a kérgéből készül. Amennyire tudom… - van bennem némi bizonytalanság. Ez ugyanis konyha terep, és az nem az enyém sajnos… De azért folytatom.
- Az viszont biztosan nem jó, ha csak a fahéjat veszed a szád. Az ételhez kell hozzá adni, és azzal együtt fogyasztani. Mrs Lulla még a fenék náspángolást is egyszer kilátásba helyezte, mikor mesélte, hogy simán ette az unokája, és nekem megtiltotta, hogy ugyanazt tegyem. - mókás pillanat volt. Nagyon mosolyogtam. De azért… inkább nem kockáztatom a náspángolást…
- Igen. - a zabkása tényleg nagyon jó étel. Egyszerű, de a maga nemében tökéletes. És nem mellesleg… a zab eleve közel áll a négy patával megtámogatott szívemhez…
- Lehet egyben is bekapni, meg fel is lehet szeletelni. Viszont nagyon lédús. Ha csak harapni akarsz belőle, biztosan fröccsenni fog.  - pont egy nagyobb paradicsomot adtam oda neki, így azért egyben bekapni izgalmas kihívás lenne. Ezért egy kést is oda készítek mellé, hogy fel tudja szeletelni, ha úgy kényelmesebb.
- Ennek örülök. Akkor hozok még neked. - nem csak mondom, még a mosolyom is felélénkül, hogy találtunk valamit, ami ízlik neki. Illetve most megjegyeztem, hogy a fanyar és savanyú ízeket kedveli. Erre figyelni fogok az ételkészítésnél.
- Ha szereted a savanyút, akkor még ajánlom figyelmedbe ezt a gyümölcsöt is. Ez a citrom. Ez tényleg fanyar és savanyú. - eszembe jut, hogy akár a bort is meglehet vele bolondítani. Tény, ez most azért jutott eszembe, mert a teába szoktam időnként rakni citromot. Mindenesetre ebből is adok Darielnek, és közben felteszem főni a zabkását, két külön edényben két adagot.

Mosollyal bólintok. A Terra ugyanis tényleg sokat fejlődött az utóbbi néhány száz évben. Az más kérdés, hogy… most épp emiatt vannak bajban. Annyira, hogy Gaia már segítséget is kért.
- És a fejlődés még nem állt meg. - említem meg továbbra is mosollyal, mert tényleg jó érzés látni, hogy mi történik itt. Illetve… tudom, hogy Apa mennyire szereti az itteni dolgokat. Általában a legegyszerűbb holmikat, mint mondjuk a nejlonszatyrok, de akkor is mindig mosolyt csal az arcomra, amikor játszani kezd valamilyen Terrai holmival.
A kisebb konyhai baleset viszont úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen, ha három, a konyhában rutintalan férfi kerül a tűzhely elé. A húst még sikerül megmegtani, azáltal, hogy Dariel kiszúrja az ecet illatát, de a bors már nem ilyen szerencsés. És Aylmer erősen meg is küzd a huncut fűszerrel, akárcsak Dariel.
Aylmer kérésének megfelelően, neki a fürdő felé adok iránymutatást, Darielnek pedig egy törlőkendőt adok, miután a csapnál meg mosta az arcát. Láthatóan a szemei sem viselték jól a találkozót a borssal, ezért némi aggodalom azért vegyül a mosolyomba.
- Hozzak valamit a szemedre is? Vannak Terrai gyógyszerek, amik enyhíteni tudják az irritációt. - sajnos én nem vagyok jó gyógyító, így ezt nem is ajánlom fel neki. De bizonyos szerek már tényleg korrekt eredményt tudnak hozni nálunk is. Illetve… ahogy látom Dariel vigyorát, az aggodalmam enyhülni is kezd. Amíg a kedve jó, nagy baj nem lehet. És azért természetesen elmondom neki, hogy mi is volt ez a porszerű fűszer.
- Ez sajnos ilyen. Erősen irritál, ha belélegzi valaki. A húsnak, és egyéb ételeknek viszont kellemes ízt ad. Így óvatosan, de szokták használni az itteni szakácsok. -  eszembe jut, hogy van egy másik fűszer is, ami szintén veszélyes lehet, ha nincs megfelelően kezelve. A fahéj.
- Van egy másik is. A fahéj. Annak mámorító az illata. Viszont, ha por formájában sokat veszel a szádba, felszívja az összes nedvességet, és akár fulladást is okozhat. - emlékszem, hogy egy időben, a fiatalok a közösségi médián… teljesen rá pörögtek a fahéj kihívásra. Mrs. Lulla tombolva mesélte, hogy az ő unokája is kipróbálta, és nagyon rosszul lett tőle. Nem egy ideges természet a házvezetőnőm, de akkor… nem mertem volna a rossz oldalra rakni a villát a társaságában…
- Rendben. Akkor csinálok egy olyat is, amin többféle van. Az remélhetőleg ízleni fog neki. - nem az ízlését tartom válogatósnak, elvégre nem ismerem. A saját főző tudományommal kapcsolatban vannak kétségeim… De ez most nem érdekel. Lelkesedéssel, és örömmel ugyanis mindent pótolni lehet.
- Egy itteni növényből készült, tápanyagban gazdag étel. És azért szeretem, mert tulajdonképpen bárhogy lehet ízesíteni. Lehet édes, lehet sós, amilyet csak szeretnénk. Akár a zöldségeket is hozzá lehet adni. - most azért belegondoltam, hogy milyen lenne egy kis paradicsom pürével. Ezért előveszem a paradicsomot, és Dariel felé nyújtom.
- Ezt megkóstolod? Ha ízlik, akkor tehetek a zabkásádba. Persze, ha megkóstolod azt is. - azt nem mondom, hogy finom lesz, mert ilyet még sosem próbáltam. De kísérletezhetünk. Hiszen végre újra együtt vagyunk.

Azért gondolkodom kell. Régen volt… És az emlékezetem sosem volt az igazi.
- Öhm… nagyon sok foga volt. De nem azt ettem meg. Hanem a háromszöget a háta tetején. Azt hiszem… - az igazság azt, hogy nem pontosan tudom, hogy melyik volt az eleje, és melyik volt a vége a cápának. De ízlett. És ha Devon azt csinál, előre is megnyalom minden pikkelyemet.
Az egyik fűszer viszont ki fog Darielen, és ezáltal rajtam is. Még a ruhámon lévő nem is zavar annyira, de ami a torkomba kerül… nos az megdolgoztatja az izmaimat rendesen. És tartok tőle, hogy mit csinálna a bőrömmel, ha átjut a ruhán. Azt pedig csak magamban jegyzem meg, hogy emlékeztet Apám ‘műhelyéből’ valamire ez a cucc…
- Köszönöm. Letisztítom akkor magam, mert ha a bőrömet is úgy fogja csípni, mint a torkomat, sírni fogok. - nem kizárt, hogy valódi könnyekkel. Illetve látom, hogy Darielnek sem esett jól ez a cucc. Várok is még egy pár pillanatot, hátha ő is jön velem, de látom, hogy ő végül a csap felé indul. Nos nem baj, akkor megyek egyedül.
Tehát elindulok a lépcsőn, és ahogy Devon mondta, balra fordulok a tetejénél. Látok egy csomó ajtót, és… ha nem félnék ettől a portol, most biztosan belesnék mindenhová. Nem feltétlen a kíváncsiság miatt, inkább… nos pontosan a kíváncsiság miatt. De nem mászkálok el, rögtön az első ajtón balra benyitok.
És biztosan nem a fürdőszobába érkezek… Már fordulnék is kifelé, ha… nem látnék meg valakit a szobában. Az ágyban. Hohóóóó…
- Bocsánat… - kezdem ezzel, mert illetéktelenül jöttem be. Választ viszont nem kapok. Még életjelet is alig…
Ezért közelebb megyek…
Egy fiatalnak tűnő fiút találok az ágyban, aki… óóóó ő biztos Damien lesz. Hasonlít Darielre. Illetve Devonra egy picit jobban… És alszik. Jobban mondva, szinte kómában van…
- Most átölelnélek, ha nem lennék poros, de nagyon örvendek. Aylmer vagyok. - mutatkozom be, valószínűleg teljesen értelmetlenül, de így érzem helyesnek. Illetve… kiszúrom, hogy nyílik még egy szoba a helyiségből. Lehet, hogy az lesz a fürdő… Ezért be is kukkantok oda…

A Terra számomra sosem volt igazi rejtély, mert szinte együtt nőttem fel vele. Korokat kísértem végig, és az itteni technológia… számomra már természetes. Ezért néha nem tudom átérezni azoknak a helyzetét, akiknek itt minden ismeretlen. De mindig próbálkozom.
- Igen. Az interneten keresztül, ami itt egy kommunikációs, és tudásmegosztó hálozat, vagy a telefonon keresztül, ami a mi karóráinkhoz hasonló kommunukációt engedélyez, értesíteni lehet az éttermeket, hogy ételre van szükségünk. Azok olyan helyek, ahol a kredithez hasonló pénzért ételt árulnak. És plusz költséggel ki is hozzák házhoz. Ami a mi esetünkben sok időbe telik, de vannak nagyon jó helyek. - akár úgy is mondhatnám, hogy szívesen támogatom őket, mert az étel is jó, és a kiszolgálás is mindig kifogástalan. A pénzt pedig nem veti fel őket még így sem. Mrs. Lulla viszont vérig lenne sértve, így csak ritkán rendelek. Most viszont van egy olyan érzésem, hogy nem bánja, hogy a szobájában pihen egy kicsit az izgalmak után… Legalábbis feltételezem, hogy ott van…
- Rendben. - mosolyodom el, hogy tetszik neki az ötletem, és hozzá is látok az étel készítéshez. Egy apró hibától eltekintve. Dariel kijelentésére ugyanis, én is közelebb hajolok az ‘olajhoz’, és szagmintát veszek.
- Uhh… valóban. Ez ecet. Nagyon nem lett volna finom a végeredmény, ha ezt öntöm rá. - Elnevetem magam, mert ha mást nem is, vicces perceket biztosan okozott volna, ha ezzel főzök. És a rendelés még mindig opció, ha továbbra is a bakik dominálják a konyhai produkciómat.
Aztán amikor Aylmer énekelni kezd, a kedvem még jobbá válik. Szép hangja van, és érződik, hogy nagyon szereti a zenét. Eszembe is jut, hogy van a házban valami, amit talán értékelne.
Ám mielőtt akárcsak gondolatban is kimondhatnám, hogy idehozom neki a gitárt, Dariel apró konyhai balesetet szenved. A bors komisz dolgokra képes.
- Profi prüszkölő vagy. - mosolyodom el, és végül nevetni is kezdek, ahogy végig nézek magunkon. Nekem nem jutott olyan sok bors, mint Darielnek, és Aylmernek, de azért így is szükségem lesz egy újabb kéz és arcmosásra. Azt pedig egy kicsit sem bánom, hogy nem a szakácskönyv szerint főzőcskézünk.
- Az emeleten van a legközelebbi. A lépcsőtől jobbra. - mutatok abba az irányba, ahonnan jöttünk, és ahol a nappali illetve a lépcső van. Nem tartok attól, hogy el fog tévedni, avagy illetéktelen helyre megy. Előbb vagy utóbb biztos talál egy fürdőszobát a sok közül, és nincs olyan hely, ahol ne látnám szívesen. A könyvtár úgyis zárva van, és nehéz kiszúrni a bejáratát.
- Van itt kéztörlő is. - fordulok Dariel felé, mert neki talán nem lesz szüksége a fürdőszobára. Bevizezem, mielőtt odaadnám neki, és én is törölgetni kezdem magam a zsebkendővel. Biztos maradt még rajtam némi bors, de annyi kell is. A kézmosás után, már újra tudom folytatni a főzést.
- Az olaj… - emelem fel a kezemet, amikor eszembe jut, hogy azt még meg kell keresnem. Végül meg is találom,  mert az előző után, már rögtön az illatát nézem az üvegeknek. És így meg is lesz az olaj.
- Amit megszagoltál az a bors. Legyek vele óvatosabb a húsnál? - egy másik tartót veszek elő, abban ugyanis nem maradt sok, ami Darielnék volt. És a mosolyom továbbra is töretlen, és boldog.

Egyelőre tényleg nem vágyom arra, hogy mindenhová elkísérjem Darielt, mert ez én lépéseim még túlságosan is nagy ‘zajt’ csapnak. Az meg sem nekem, és nem neki nem túl jó. Éppen elég veszélynek teszi ki magát nélkülem is…
Az étel említésére viszont látványosan felcsillan a szemem. Nekem mindegy, hogy Devon készíti, vagy rendelve lesz. A lényeg, hogy együnk és mulassunk egyet, annak örömére, hogy megismertük egymást, illetve amiatt, mert Dariel rátalált a családjára.
- Cápa. Egy morcos hal, ami kedves halakat eszik. - éééés itt meg is áll a Terrai állat tudományom. Oké, azt tudom, hogy vannak itt tigrisek. Meg kis cicák. És azok alapján, amit hallottam róluk, teljesen biztos vagyok benne, hogy őket is ‘mi’ küldtük, és a cukiság csak álca…
- Persze. Legalábbis a dallamára. - a szövegre nem mindig szoktam, mert azokat többnyire helyben költöm. A dallamok viszont folyamatosan zenélnek a fejemben. És miként Dariel megemlítette ez a nóta hangosabban rákezdett.
- A fáááááák… - némi torok köszörölés után bele is kezdtem a dalba, és a szöveg első fele biztosan meg van. Ám az már nem derül ki, hogy a második fele is ilyen magabiztos-e avagy rögtönzést kíván. Dariel ugyanis talál valami gyilkos Terrai port, és egész szépen beterít vele. Ha még csak a ruhám járna így… mivel épp nyitott szájjal énekelek, a torkomba is jut, és köhécseléssel folytatódik a dal.
- Da…ri… el… Ba… rá… tom… - azt már nem tudom kimondani, hogy mi a mókus méreg volt ez. Rögtön a borért nyúlok, és az üvegből fogyasztva az italt, leöblítem a torkom. Nem volt jó érzés még egy kicsit sem.
- Huhh… ez mi volt? - még mindig reszelős a hangom, és nagyon kapar. Vagyis a nóta ugrott egy ideig. Meg tartok tőle, hogy a ruhámmal is kezdeni kéne valamit, mert ha újra beszívom ezt a port… Nem-nem…
- Van itt egy hely, ahol lehet fürödni? - kérdezem, most elsősorban Devontól, mert nem tudom, hogy Dariel ismeri-e már eléggé a helyet. Abban pedig erősen reménykedem, hogy lesz még étel, amikor visszajövök. Bár ahogy elnéztem a fiúkat az olaj keresés közben… még a főzésre is visszaérek, bármilyen messze is legyen a fürdőhely.

Elmosolyodom, miként Aylmer lelkesen érdeklődni kezd Rose iránt, de Dariel visszaküldi őt a valóság talajára. Láthatóan szeretettel teszi ezt, és Aylmer sem bántódik meg miatta. Azon viszont csak magamban mosolygok, hogy még én is boronálni akartam Rose-t Dörmivel, annak idején…
- A számára sokára. Még pár száz év. Legalábbis, ahogy most állnak a dolgok. - én bízom benne, hogyha Dörmi bizonyítja, hogy együtt működik, kapni fog némi engedményt. Számára ugyanis nem is az a fontos, hogy éppen hol van. Hanem az, hogy ne legyen bezárva. Ezt pedig teljes mértékben meg tudom érteni.
Észreveszem, hogy egy pillanatra ökölbe szorul Dariel keze, így nem is erőltetem tovább ezt a témát. Most én is… a bulira szavazok. Ránk fér…
- Ha minden kötél szakad, majd rendelünk ételt. - nem izgulok, mert éhesek biztosan nem maradunk. De természetesen jobban örülnék, ha én tudnám elkészíteni az ételt a számukra, Dariel és persze Aylmer segítségével.
- Oh igen. Az csúszik. - ezt elfelejtettem mondani Darielnek, de láthatóan megoldotta a dolgot. Másodjára már óvatosabban fog rá, és ezzel a ‘probléma’ elillan. Ahogy idővel a víz is a kezünkről. Engem nem zavar, hogy még vizes, a nagyját leráztam már a csap fölött. Az, hogy a padló vizes lesz pedig még kevésbé zavar.
- Öhm… - már épp a szekrény közelében vagyok. - Itt. - egy pillanatig még nyitva hagyom a szekrény ajtaját, hogy Dariel lássa a többi poharat is, és legközelebb már ő is tudja, hogy hol keresse. Ez ugyanis már az ő otthona is. És csak azért nem mutatok meg neki most mindent, mert a ház… tényleg nagy.
És amíg elkezdek kipakolni, Dariel tölt is bort, és Aylmer meg láthatóan fogyasztana is. Így gyorsan odalépek hozzájuk, és én is kezembe veszem az egyik poharat.
- Egészségetekre. - először Dariel, majd Aylmer szemébe nézek, miközben én is megemelem a poharam. Aztán épp csak egy kortyot iszom, mert egyelőre nem akarom leterhelni az ízlelőbimbóimat. Illetve nagyon kívánom már a zabkását…
- Fűszerezzük be szerintem a húst aztán meg… kóstold meg a zöldségeket, hogy melyik ízlik. És akkor azokat használjuk fel. - én már a zabkásával is bőven megelégszem, ezért nekem mindegy, hogy mit használunk, és mit nem. A sorrendre pedig figyelek, előbb a hús veszem magam elé, és a zöldségekkel csak utána foglalkozom. A húsnak ugyanis kell egy kis időt adni sütés előtt. Dariel viszont ki tudja már most is próbálni, hogy mi ízlik neki, mert ott van minden a pulton. És talál ott kést is, ha szeretné feldarabolni.
- Öhm… azt hiszem kell egy kis olaj is… - mintha az is kerülne a húsra fűszerezés előtt, de azért nem vagyok már ezen a ponton olyan magabiztos. Illetve azt sem tudom, hogy hol van az olaj. De némi keresgélés után találok valamit, ezért azzal meglocsolom egy kicsit a húst.
- Csinálok több változatot, és akkor megtudjátok nézni, hogy melyik a jó. - jelentem ki, mielőtt valóban neki kezdenék. És ha jó így nekik, akkor lesz olyan hús, amire csak só kerül, van, amire bors, és van, amire chili paprika. Nem túloztam, amikor azt mondtam, hogy hiányosak a konyhai ismereteim. De lelkesedéssel, és boldogsággal kompenzálok.

Már épp feltennék még egy pár kérdést, ezzel a csinos Rosesal kapcsolatban, amikor Dariel… gyorsan letöri a lelkesedésem.
- Nagy kár. - talán úgy hangozhat, mintha amiatt visszakoznék, mert két gyereke is van. De nem erről van szó. Szeretem a gyerekeket, és… én is szeretnék majd. De ezt még sosem mondtam Darielnek. Ezt a témát kerülöm, mert… Nos mert…
- A megbízásaidra? - rossz szokásom, hogy nem várom meg a választ, de nem tudok ellene tenni. Kiszökik belőlem a válasz, pedig még az alsó ajkamat is beszívom egy kis nyugtatás jegyében.
- Hát… igazából nem. Ez így pont jó. Nincs veszély, dísznek pedig jó vagyok, amikor kicsípem magam. - ez többnyire a hajam belövését jelenti, mert szép ruháim nincsenek. És már annyira nem is hiányzik. Tényleg feleslegesek, mert nem azt akarom megmutatni, ami kívül van. Hanem azt, ami belül. Plusz a szép hajam…
Devon házikója viszont annyira megdöbbent, hogy hirtelen nem is tudok túl sok mindent mondani. Illetve… egy kicsit bűntudatom lesz. Dariel ugyanis azért nem élhet ilyen helyen, mert a fajtám… az ex fajtám… elvette tőle mindezt. Az pedig még jobban bánt, hogy a családját is elvették tőle. Pedig Devon… pont egy olyan fazonnak tűnik, akivel remek élete lehetett volna. És feltételezem, hogy az öccsük Damien is csak jó arc lehet. Ha már Devont rá emlékeztetem…
A fiúk után én is kezet mosok, bár egész biztos, hogy sokkal jobban járna mindenki, ha én ételhez nem nyúlnék addig, amíg el nem készül. De figyelni fogok és… persze a poharakkal már jól boldogulok. Az más kérdés, hogy nem elég gyorsan, így Dariel önt végül italokat. Én majd ‘szakértőként’ tesztelem az ízét.
- Egészségetekre, és nagyon örülök neki, hogy egymásra találtatok. - emelem az égbe a poharam, miután mindenkinek töltött Dariel, és Devon sincs túl messze a poharaktól. Illetve, ha mindenki eljutott idáig, én meg is kóstolom az italt egy apró korttyal.
- Húúúú… ez nagyon finom. - már emelem is újra a poharat a számhoz, és megiszom a pohár teljes tartalmát. Azt érzem ugyan, hogy van benne alkohol, de tényleg nagyon jó az íze. Ezért, ha lesz még ital töltés… én  biztos sorba állok.
- Persze. Az itteni húsra még emlékszem is, hogy… finom volt. - nem tudom, hogy pont cápa hús lesz-e, de az ízlett. Illetve azok, ha jól tudom még ragadozók is. Rájuk azért figyelni kell. Már mint a ragadozókra…
- Nos milyen dalt kértek a borhoz? - mosolyodom el, és teszem fel a kérdést mindkét fiúnak. De inkább Darielnek. Ő ugyanis jobban tudja, hogy miket szoktam énekelni, és engem is jobban ismer. Mint a legjobb barátom…

Jó látni, hogy milyen szeretet van Dariel és Aylmer között. Hiába viccelődnek egymással, ezt nagyon is érezni. És meg is nyugszom, hogyha már én nem lehettem Dariel mellett… Aylmer ott volt.
- Egy Rose nevű lánytól. És csinos. - elmosolyodom, mert az alapján, amit Darieltől hallottam, ha okkal kérdezte is ezt Aylmer, akkor sem lesz esélye meghódítani Rose szívét. Azt valószínűleg megtette valaki más. Gyermeket ugyanis csak akkor lehet nemzeni.
Nekem most viszont ez nem jut eszembe (még akkor sem, ha egyébként szokott…), ugyasnis ismét szóba kerül Apa, és jó látni, hogy Darielnek szépen lassan jönnek vissza az emlékei. Míg először csak kérdezett, utána megerősítette a szavaim. És remélem, hogy még sok ilyen pillanat lesz.
Ahogy abban is bízom, hogy kettesben is lesz majd egy kis időnk. Éppen ezért felragyog a mosolyom, amikor Dariel azt mondja, hogy egyszer én is elkísérhetem.
- Köszönöm. - hirtelen nem is tudok mást mondani, még akkor sem, ha izgatott, és kíváncsi is vagyok a küldetés miatt. Az esik nagyon jól, hogy érzem, Dariel tényleg szeretné, hogy menjek, és nem csak valamilyen udvariassági gesztus miatt mondta ezt. Egy nagyobbat is nyelek, mert… ez egy újabb megerősítése annak, hogy tényleg nem álmodom…
- Biztos, hogy neked is meg akarja majd mutatni a világát. Amikor újra elhagyhatja a birtokot… -  tudom, hogy mennyire nehéz Dörmi helyzete, és most azt hiszem még nehezebb lesz. Ugyanis biztos vagyok benne, hogy ő is szeretne majd időt tölteni Dariellel, viszont erre csak itt lesz lehetősége. Esetleg a Mintakán, ha éppen ott dolgozik, de az nem ugyanolyan, mint régen, amikor szabadon kirándulhatott bárhová. És vihetett magával engem is.
- Szerintem biztos akad majd tennivaló. Azt ugyanis tudnotok kell, hogy nem vagyok rutinos szakács. - ezzel azt is elárultam, hogy Aylmer nagy valószínűséggel nem tőlem fog megtanulni főzni. Ám ezt, most egy kicsit sem bánom. Ha az étel ehetetlen lesz, nekem az is tökéletes. Mert együtt fogunk szorgoskodni…
- Persze. Szerintem elég, ha megmossuk a kezünket. - nem tudom, hogy Dariel ismeri-e a Terrai csapokat, így én nyitom ki, és a szappanhoz is elsőként nyúlok. Házi készítésű, Mrs. Lulla által. Amennyire tudja, kizárja a mesterséges és vegyi anyagokat a házból.
A kézmosás után a hűtőhöz lépek. De aztán megtorpanok.
- Előbb a bor. - mondom magamnak, és nekik is. Aztán a szekrényből kiveszek egy palackot. Egy édes fehérbort, és egy száraz vöröset. Mindkettő remek évjárat, és az ízükre még nem volt panasz. Majd a poharakat is fiúk elé teszem. A töltést viszont egyelőre rájuk bízom, én a hűtőhöz térek vissza.
- Süthetünk egy kis húst. Szerintem az még menni fog. Illetve van még… egy csomó zöldségünk mellé. Nekem pedig zabkására van szükségem. - elnevetem magam, és attól függően, hogy mit válaszolnak a fiúk, kiveszek mindent a hűtőből, ami kell. Aztán pedig előveszem a konyhai kellékeket is, és neki állok az étel készítésnek.

Jól esnek Devon szavai, legalábbis bízom benne, hogy bíztatásnak szánta. Azt ugyanis nem tudom, hogy mi a sláger. De biztos valami jó dolog.
- Rendben, akkor grafit cicó. Azok úgyis cukik. - hahh… emlékszem arra a szép cirmosra… Olyan gyönyörű volt. Csak sajnos… ezt a többiek is így gondolták. És elmondhatatlan dolgokat tettek vele. Nekem pedig néznem kellett. Azóta nem beszéltem inkább nővel. Nem akarok ártani nekik többet…
- Igaz-igaz. - fordulok Devon felé, és még mindig ámulok azon, hogy mennyire hasonlítanak egymásra. Oké, tudom, ez ilyen iker dolog. De akkor is hihetetlen a számomra, hogy a magány után… Darielnek most hirtelen van testvére. Kettő is.
- Szóval… kitől kaptad az üzenetet? Csinos? - kérdezem Devontól, mert Dariel ugyan nem fogja elmondani, hogy mi volt benne, de Devon talán… igen. Tudom, sunyi vagyok. De még inkább kíváncsi.
- Jah… vagyis én tényleg csak ritkán megyek. - jobb ez így mindenkinek. De a legjobb Darielnek. Ha rám kéne folyton koncentrálnia, a végén még megsérülne. Azt pedig természetesen nem akarom.
- Én is szívesen segítek. Szeretnék megtanulni főzni. - enni pedig még jobban… De most a személyiségemnek nem ezt a részét szeretném reklámozni. Meglehet,  hogy Devon szerény körülmények között él, és nem akarom megenni az összes kajáját. Ezt a megérzést pedig erősíti, hogy Dariel a homokra mutat, mint hempergési helyszín. Ide kellett nekik lefeküdni, mert nem volt jobb. Megértően nézek rájuk, és finoman megveregetem Dariel hátát, ha engedi nekem.
Aztán persze közelítünk a házhoz, és kiderül, hogy nagyon benéztem…
- Azt a grafit csíkos macska mindenit… - elámulok a ház méretén, meg az egész környezeten. Még, hogy szerény körülmények, és inkább nem eszem meg a kajáját… Hát úgy teletömöm most a hasam, hogy még mozogni se tudjak…

Minden bizonnyal akkor is nevetni kezdenék, ha nem érezném ennyire boldognak magam. De így… Aylmer szavait hallgatva hangos kacagásba kezdek. Ugyanis elképzeltem a tigris nótát, ami rólunk szól. Remélem a hempergés is benne lesz.
- Biztosan sláger lesz. - nem gúnyolódom. Inkább valamiféle önkéntelen támogatás ez részemről Aylmer irányába. Azt ugyanis érzem rajta, hogy hosszú utat tett meg a lelke. És ennek okán biztos örül pár jó szónak.
Dariel szavait amit Aylmernek intéz pedig én magam is megerősítem egy bólintással. Dörmi az… szavakkal nem leírható. Ahogy senki sem, így tényleg a megismerés a legjobb. És Aylmerrel szerintem jól megértik majd egymást.
- Ha Apa hallaná ezeket a számokat, már ráharapott volna, mint én a répára. - mondom Darielnek, mikor látom, hogy enyhén félredöntötte a fejét Aylmer megjegyzésére. Már csak azért is, mert valóban így van. És sajnos most nem volt elég idejük arra, hogy ilyesmiről is beszéljenek. De lesz még… És bízom benne, hogy ennek én is a tanúja lehetek majd. Illetve másnak is.
- Egyszer, ha van rá lehetőség elkísérhetlek én is egy megbízásod teljesítésére? - bár mosollyal, és némi izgatottsággal a hangomban teszem fel ezt a kérdést Darielnek, tökéletesen megértem, ha nemet fog mondani. Azt ugyanis nem szeretném, hogy tehernek érezze a társaságom, vagy még kevésbé azt, hogy felügyeletnek vegye. Erről szó sincs. Csak szeretnék minél többet vele lenni, és ezzel meg is ismerhetném jobban az életét.
- Ha engem kérdezel, akkor igen. Nem vagyok egy nagy utazó. De Damien tett róla, hogy az legyek, és ne maradjak ki a kalandokból. - már a nyelvem hegyén van a kérdés, hogy Aylmer is hasonló unalom mentes hétköznapokat ad-e neki, de egyelőre nem teszem fel ezt a kérdést. Majd ha kettesben leszünk. És most egyébként is, csak élvezem, hogy társaság van a birtokon, és megismerhetek még valakit, aki fontos Dariel számára.
- Nos akkor lesz étel, ital, és nóta… minden ami egy bulihoz kell. - Dörmi valószínűleg még pár dolgot hozzáadna ehhez a listához, de nekem már az is szórakozás, ha van valaki a társaságomban. És van zabkása… Nekem még mindig az a kedvencem, és a répa után most különösen kívánom.
Ezért, ha továbbra is velem tartanak, és nem szeretnék, hogy másfelé menjünk, akkor előbb vagy utóbb elérjük a házat. A magam részéről én nem siettem egy kicsit sem, most élvezem a sétát is Dariellel és Aylmerrel. A házban viszont… már más jellegű mozgásra van szükség.
- Szerintem Mrs. Lullát ma sokkoltuk eléggé, ezért arra gondoltam főzök én nektek valamit. A bort pedig már hozom is… - a nappaliban mondtam ezt, ám természetesen invitálom őket a konyhába is. A főzés ugyanis időbe telik. Főleg nekem…

Na végre. Egy kis lelkesedés. Nem mondom, hogy erre vártam, de határozottan jól esik.
- Fogod. - szoktam egyedül is énekelni, de jóval gyakrabban teszem, amikor van közönség is. És mostanság… Dariel az egyedüli közönségem. Tehát az ígéret simán tartható, nagy eséllyel ugyanis bele sem fogok kezdeni a dalba, amíg nincs ott.
- Majd az lesz benne, hogy tigrisek vagytok. Egy sárga csíkos és egy fehér csíkos. - azt hiszem pont a terraiaknak van is nevük az ilyen tigrisekre. Mert azok pont vannak. Még… A fajtám… sajnos tett róla, hogy egyre kevesebben legyenek. Az ex fajtám…
- Annak örülnék. Kíváncsi vagyok a családodra. - tudom, hogy kicsit úgy beszélek, mintha Devon nem állna ugyanúgy mellettünk, de komolyan gondolom a kijelentésem. Már csak azért is mert az enyém… Nos nekem már nincs is. És nem mondhatnám, hogy szomorú vagyok emiatt. Egyedül az bánt, hogy… Darielen kívül nekem tényleg nem maradt már senki. Ha én elhagyom ezt a testet… rajta kívül senki sem lesz szomorú. Ám, ha megismerem a családját, talán mégis. Persze nem mintha ezt a közeljövőben tervezném…
- Az oké. csak ne a mókusoktól származzon. - és már eszem is a zöld részét a répának. Tényleg csípős és fanyar. Az éhes Aylmernek viszont szinte minden jó.
- Hát számolva az igazi exeket is… eléggé. - azt pedig inkább most nem mondom ki, hogy valójában a fajtám minden tagjától tartanom kell. Ha ugyanis megérzik rajtam, hogy most mi vagyok… akkor is le akarnak majd vadászni, ha nem is ismernek. Dariel viszont ígyis sokat aggódik miattam, és nem akarom, hogy még jobban kelljen neki. Ezért sem mászkálok egyedül sehová, még akkor sem, ha… érzem, hogy lassan elveszítem az eszem a ‘bezártság’ miatt…
- Naná. Ha kaja, akkor biztosan jöhet. - felcsillan a szemem már az ötletre is, és a Terrai jelzőt nagylelkűen elfelejtem. Nem azért, mert az étel is rossz csak… tényleg nem szeretem ezt a helyet. De Dariel remélhetőleg vigyáz rá, hogy ne csináljak hülyeséget. És miután Devon kijelenti, hogy van ital is… ez a remény erős bizom bennévé változik…
- Ha kapok italt lesz nóta is. Anélkül is, de arra pláne kíváncsi vagyok. - az más kérdés, hogy nem bírom jól az alkoholos dolgokat. Imádom, csak nem bírom. Viszont arról egyelőre nem volt szó, hogy az lesz. Így a bizalmam a D fiúké teljes mértékben.
Dariel válaszát pedig megvárom, még ha elsőre szerintem nem is érti, hogy mire gondolok. Megérte.
- Óóóó… itt lehet azt is? - elméletben pontosan úgy hangzik, mint valami, amit én is ki akarok próbálni, de a homok… koszt is jelent. Annak meg nem tudom mennyire örülne Devon, ha rögtön lestoppolnám a fürdőszobáját. Ahh… A kádam egyébként is nagyon hiányzik…

Egy pillanatra Darielre sandítok, hogy némán megkérdezzem, Aylmer igazi dalra gondol-e vagy csak viccel. Nem ismerem még, így nem tudom, hogy a humor vagy valami egyéb szól belőle. Mindenesetre bármi is az igazság…
- Kíváncsi vagyok rá. - ha tényleg énekel szívesen meghallgatnám. Azt pedig még inkább megnézném, hogy Dariel mit szól hozzá, hogy a barátja énekel.
- Ezen nem lepődnék meg. Nem volt alkalmam sokat beszélni Rosesal, hogy jobban megismerjen, és tény, hogy nagyon hasonlítunk egymásra. - természetesen nem kerülte el a figyelmem a változás Darielen, de úgy gondolom, hogy ez nem számít. És az olyan tiszta lelkűeknek, mint Rose, csak az lesz látható, hogy az energiánk, mennyire hasonló, és mennyire összhangban van. Mindenesetre kíváncsi lennék, hogy mi zajlott le Rose fejében. Talán éppen az, ami Aylmerében is. A dalt kivéve…
- Én és a Terrai lovak igazolják a narancs rész fogyaszthatóságát. - mosolyodom el, amikor Aylmer végülis elveszi a répát, és úgy eszi, mintha nem lenne holnap. Már mint vacsora a holnapi napon…
- Persze. De a házban van más étel is, ha ahhoz jobban van kedvetek. - gondolatban a homlokomra csapok. Eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem Darieltől, hogy éhes-e. Gondolom azért, mert nem egy vendégként gondoltam rá, akit el kell látnom. Számomra ő hazaérkezett minden értelemben.
- Az a megbízás jellegétől függ, hogy vihetsz-e magaddal valakit vagy sem? - kérdezem Darieltől, mert… természetesen most eszembe jutott, hogy ha van rá lehetőség, én is szívesen elkísérném egyszer. Még mindig nem tudom pontosan, hogy mi is történik, de… egyszerűen csak szeretnék vele lenni, és ezzel is jobban újra megismerni őt.
Aylmerről pedig már azt biztosan tudom, hogy nem fukarkodik a szavakkal. Láthatóan Dariel van a figyelme középpontjában, így nem is szólok bele a beszélgetésükbe. Mutatom számukra az utat, és persze… most már azért rákérdezek, hogy éhesek-e.
- Éhesek vagytok? Csak Terrai koszt van, de… hátha találunk olyat, ami ízlene nektek. - természetesen amennyiben éhesek.
- Illetve… vannak italaim is. Az egyik… kifejezetten nóta kísérettel működik. - mosolyodom el Aylmerre és Darielre is nézve. A borra gondolok, ami a Terraiaknak különösen fontos. Meg a bor dalokra. Most… érzem magamban az energiát akár még a táncra is…

Némi éljenzést vártam a leendő dalom örömére, de gyorsan túllépek azon, hogy most nem arattam sikert ezzel a kijelentéssel. Azt ugyanis észreveszem, hogy… eléggé harmadik kerék vagyok ebben a trióban. És most először… ez egy kicsit sem zavar.
- Óóóó… nagyon jó. A három D fiú… A személyetek védelmében majd a három S paliról fogok énekelni. - remélem nem kérdezi meg, hogy miért éppen S. Én magam sem tudom. Csak ez jutott eszembe. Illetve már egy dallam is…
- Tényleg? Hogy-hogy? - olyan vagyok, mint az öccsük? Az érdekes lenne. A testvérül ugyanis valószínűleg nem tartott fogva senkit, és nem kényszerített rabszolgasorba másokat. Én igen. Főleg a családom, de…. sokáig én sem tettem semmit, hogy megakadályozzam. És igazából azóta sem…
- Jó hát… az egyikőtök hat a másik egy híján hét… - vagyis néhány apróságtól eltekintve… tényleg eléggé hasonlítanak egymásra. És már biztos, hogy kettejükkel együtt nem fogok elmenni ismerkedni. Az egyik morci a másik vigyori… másnak esélye sincs a hölgyeknél mellettük. Vagy uraknál…
Az a gondolat pedig megnyugtat, hogy az üzenet küldője nem tudta, hogy mi is a helyzet. Nem mondom, hogy rosszul esett volna, de… szeretek tudni mindent. És csak azért nem kérdezem meg újra, hogy mi volt a pontos üzenet, mert tudom, hogy esélytelen. Belül persze kipukkad bennem a kíváncsiság lufi…
De aztán leereszt, amikor Dariel is csatlakozik az öleléshez. Meg amikor egyikük sem utasította vissza a gesztust. Még csak tanulom hogy kell ezt. De úgy tűnik… egész jól megy, mert egyikük sem mozdul el egyhamar. Vagy igen? Mindegy…
- Már az ehető résszel megfogtatok… - kajaaaaa… Nem ettem eleget otthon. Na de most most. Narancssárga… lelkesen harapok bele miután elvettem Devontól és… azt kell mondanom, hogy nem rossz. Íztelen, de… nem rossz.
- Van még? - kérdezem miután elfogyasztottam. Az egészet. Szerencsét próbáltam a zöld résszel is. De aztán eszembe jut a korábbi baki.
- Várj… ugye a zöld része sem mérgező? - kérdezem most Darieltől, mert a narancsra is ő adta a tippet. Meg a makkra is. Bocsi Devon, nekem Dariel a pajtim. A legjobb…
Aztán persze szóba kerülnek Dariel megbízásai is, amik… hát néha izgalmasak szoktak lenni.
- Ja-ja. Azokra, ahol nem kell találkoznom az exeimmel. Sokan vannak… - vajon Devon mit érez rajtam pontosan? Rossz vagyok? Jó vagyok? Egyik sem? Az utóbbira tippelek. És éppen ezért inkább nem teszem fel kérdésnek.
- Egyébként mi ez a sár? - kérdezem Darieltől jelentőségteljes pillantást vetve a ruhájára. Engem nem zavar, csak kíváncsi vagyok. Milyen bulit toltak, amíg én odafönt voltam.