Passing...

Általában örülök neki, ha végre találkozom egy férfival, és nem kell a sok savanyú fapipa arcát bámulnom, de ez a kölyök nem dob fel. Már, mint… nem úgy dob fel, ahogy mások.
Benne ugyanis a lehetőséget látom. Még nem tudom, hogy pontosan milyet, de azt érzem, hogy nagyot fog szólni. Egy ekkora balhét… a helyén kezelve nagyon jól lehet hasznosítani. Azt hiszem a felvételen kívül, valami mást is fogok kérni cserébe. Egy bolygót mondjuk… Amit rólam neveznek el…
A másik lehetőség az, hogy a hosszú távra voksolok, és majd meglátjuk, hogy mi cseppen le nekem a türelmemért. Egyelőre nem tudom, hogy melyik a jobb. Így csak figyelek…
- Óóó… biztos lehetsz benne, hogy meg fogom kérdezni… - bájosnak semmiképp sem mondható mosoly szökik az arcomra, mert hajlok afelé, hogy most azonnal feldobjam a srácot. Ezzel bizonyítanám a hűségemet nem? Legfeljebb nem kapok cserébe semmit…
Viszont ahelyett, hogy ezt a gondolat menetet elmélyíthetném, és döntést hozhatnék, inkább… hát ő dob fel engem. Nem igazán van időm védekezni, túlságosan is gyors, és teljes mértékben meglepett. Nem túl gyakori, hogy bárki is kitér az érintésem elől…
Neki viszont sikerült, és még a matrac is enyhén visszadob, amikor belezuhanok. Egész kényelmes, nem gondoltam volna, hogy ilyen puhaság jár az ilyen kis tanoncoknak, de majd ha oda jutok, én sem fogom beérni kevesebbel. Nem mellesleg, pedig rohadt nagyon nyelek, azt úgy most azonnal…
- Hmm… egy kicsit gyors lesz így a tempó, nem gondolod? - a becsapódás… nem sikerült túl elegánsra, de ha már az ágyra dobott, felveszek, egy szuper szexi, csábító pózt. Még egy mosoly is felragyog az arcomon…
Hogy aztán úgy hervadjon le, mintha soha nem is létezett volna, a tekintetem pedig ezzel egyidőben sötétül el. Bőven elég, hogy itt mindenki ugráltat (én megy hagyom, a céljaim érdekében), az viszont már nem járja, hogy egy ilyen kis szaros is inasba rakjon. Nem-nem. Meg lesz még ennek a böjtje…
Csak előbb azt kell eldöntenem, hogy a mesterével, vagy vele akarok jobban kiszúrni…
Felállok, és ismét közelebb sétálok. Most már résen vagyok én is, azért tanultam már itt ezt azt. Nem lesz még egy ilyen dobása. És tényleg nem gondolom, hogy ennél jobban fel akar bosszantani.
- Ugye tudod, hogy… minden segítségre szükséged lesz, ha életben akarsz maradni. Hogy nem ártana… kedvesnek lenni azokkal, akik… tudják, hogy miként működik itt a… buli… - természetesen magamra célzok, mert egy valamiben kifejezetten tehetséges vagyok. A megfigyelésben… Már tökéletesen átlátom az érdekeket, amik ezeket mozgatják, sőt azt is, hogy… miként lehet gyorsan, és észrevétlenül ki- illetve bejárni. Nem mondtam még senkinek, arra az időkre tartogatom, ha esetleg még sem jönnek be a terveim, és kénytelen leszek én is másik partit keresni. Na de ez a srác…
Van egy olyan érzésem, hogy ő nem olyan felkészült, mint én…

Lewyan nélkül elég unalmas a “hű de erős, és gonosz vagyok” csapatnál lenni. Semmi haverkodás, semmi “gyere megtanítunk a titkos kézfogásra”, és még csak egy finom kávét sem hajlandóak nekem csinálni. A legszebb pedig, hogy nekem tűrnöm kell, mert ha nem mutatom meg, hogy milyen engedelmes, és nem mellesleg szuper hasznos vagyok… akkor tényleg nem fog senki sem a szárnyai alá venni, még ebben az évtizedben.
Oké, tudom, az erő… teljesen biztos vagyok benne, hogy van valami trükk, amivel el lehet érni, hogy megszólítson. Csak nekem nem szólnak róla, mert… félnek tőle, hogy túl jó leszek. Vagy csak szimplán bunkók…
Ezért… kénytelen vagyok időnként saját magamat szórakoztatni… Nem úgy… néha talán úgy is. De most nem. Egyszerűen csak besegítek az egyik mesternek, aki nemrég vissza szerezte az elkóborolt báránykát. Pardon… tanítványt… Nem hogy inkább engem fogadott volna be a helyére…
Arról viszont nem szól a fáma, hogy… nem érezhetem jól magam közben. És nem nézhetem meg, hogy honnan szalajtották azt a… Szóval úgy döntöttem, hogy benézek. Épp csak azt kell megvárnom, hogy a mester már ne legyen ott.
Nem tudom mennyi idő telik el várakozással, mert közben beburkoltam egy szendvicset, de idővel a mester elhagyja a termet, amiben elvileg a tanítványa van. Nem megyek be azonnal, az elég feltűnő lenne, meg… az is, ha üres kézzel mennék. Így a kezemben egy olyan ruha van, amit a próba során szoktak viselni. Gondolom már kapott, de hát én azt honnan tudhatnám ugye… Viszek én, mert ennyire rendes vagyok.
- Kopp-kopp… - nem, nem kopogok, egyszerűen csak bemegyek, mert nekem, ilyet is lehet. Nem vett észre senki, és az ajtó kívülről nyílik. Legalábbis az én belépőmmel. Én egyelőre mehetek… szinte mindenhová, mert vendég vagyok. Vagy mi fene…
Akkor viszont megállok egy pillanatra, és a szám is tátva marad, amikor nem egy nő társam, hanem… egy kis fütyis várakozik a teremben. Most komolyan ez a tanítvány? Ez a nyeszlett kis gyerek? Én meg ruhát hozok, mint valami szolga…
- Nocsak-nocsak. A mester ennyire kétségbeesetten vágyik a kolbászra? - ezt a kérdést elvileg magamban akartam feltenni, de valahogy kicsúszott… Azt ugyanis még én is - beavatatlan vendég - tudom, hogy ez a klán nem szokott férfiakat fogadni. Sőt… Ha egy mester megteszi, azért halállal lakol… Jujj de izgi… Hol használjam fel ezt az infót?
- Na mizu kölyök? Be vagy szarva? - mielőtt elhamarkodott következtetést vonnék le, azért megkérdezem, hogy mi a helyzet. És persze lágy csípő ringással belibbenek, mert én már csak így tolom. Közelebb is megyek hozzá, és… megérintem a mutató ujjammal az orrát. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire zökkentem ki ezzel…