Peternek elégedett mosoly kúszik az arcára. Ő már nem aggódik a pénz miatt, ahogy a becsülete miatt sem. Hiszen tudja, hogy a továbbiakban nem fog fennállni ez a dilemma.
- Most már ne is. Pénzünk is lesz, és a becsületünk is megmarad. - azt csak magában teszi hozzá, hogy neki lesz egy Mustangja is. Szigorúan fekete, mert suhanni akar az éjszakában.
A bizonyosság azonban úgy illan el Peter elméjéből, mint a lenge szellő a forró, nyári éjszakákon. Összezavarodik, és nem tudja a jelenséget objektíven értékelni. Tekintete cikázik két társa, és a furcsa fényjáték között, és képtelen magyarázatot találni. Ez pedig az ábrázatán is nyomot hagy, az ijedtség egyértelműen tetten érhető vonásaiban.
- Valami olyasmi. Másként telik az idő a vízesés közelében. Számos vizsgálatot végeztem, és már csak azért hívtalak, hogy megmutassam, és magyarázatot keressünk rá. De erről nem volt szó…. - a mutatóujját egyértelműen a jelenség felé fordítja, és az arcán is látszódik, hogy nem áll szándékában megközelíteni, avagy további vizsgálatokat folytatni. A maga részéről inkább lemondana a Mustangról, és annyiban hagyná a dolgot. Éppen ezért is éri váratlanul, hogy Thomas és Elia közelíteni kezdenek.
- Te meg túl keveset. Főleg a horror műveltséged hiányos. - ‘gyávaságát’ nem írja egy az egyben az általa kedvelt horror filmek számlájára, de az óvatosságát lelkesen táplálja azon jelenetek listája, melyben a főszereplők, éppen egy furcsa jelenség indokolatlan vizsgálata miatt lelték a halálukat. Ezért úgy dönt, hogy ő nem eleveníti fel ezen filmeket, és tartja a távolságot. Thomas és Elia viszont másként cselekszik, és így Peter egyedül is marad…
Thomas és Elia viszont megérkezik a barlangba, és kisebb-nagyobb kellemetlenségek után, már képesek körbenézni. Thomas ismereteinek hála, pedig az is kiderül, hogy a falakon lévő jelek és vonalak nem csak egy kósza művész fantáziájából származnak, hanem a valóságon alapulnak. A csillagképek ugyanis egyértelműen felismerhetőek.
Ám Thomas - tekintve, hogy figyelmét teljes mértékben az ábrákra, és ismereteire fordítja - rájöhet, hogy a vonalak nem a csillagképeket jelképesen összekötő egyeneseket ábrázolják. Valami mást. Talán kapcsolatot…
Ehhez persze meg kell találnia a naprendszert, és fel kell ismernie, hogy onnan két irányba lehet ‘menni’. Az egyik egy görbe, ami a rendszert megkerülve visszatér, majdnem oda, ahonnan elindult, szinte tökéletes kört leírva. A másik vonal viszont az Orion rendszerbe tart. Ahonnan újabb vonalak vezetnek más galaxisok felé. Rengeteg vonal van…
És amint ezt Thomas felismeri, hangos, vonyító hangot hallhatnak abból az irányból, ahol a fény jelenséget látták. Ha arra is fordítják a zseblámpa fényét, nem fognak látni semmit, ám a hang egyre hangosabb. Egyértelműen közeledik…
Ha elindulnak a hang irányába, avagy maradnak ott ahol vannak, akkor a lény, ami a hangot kiadja egészen közel ér hozzájuk. Továbbra sem láthatnak semmit, de egy bizonyos távolságból már egyértelműen, egy számukra idegen lényt fognak érzékelni. Aminek nem békések a szándékai…
Amennyiben ott maradnak, ahol vannak, elkerülhetetlen a találkozás a lénnyel. Ha viszont Thomas a jelek vizsgálata során a barlang falait is alaposan megnézte, tudni fogja, hogy van még egy járat a terem másik végében. Ott nincs fényforrás, legalábbis a bejáratánál teljes a sötétség. De beljebb haladva észrevehetnek még valamit. Egy másik fényjelenséget. Pont olyat, mint amilyennel érkeztek…

Peter nem zökken ki, a magabiztossága még mindig kikezdhetetlen. Ezért is neveti el magát, Thomas kérdése hallatán, és leginkább a jó hangulata miatt nem gondol bele abba, hogy a felfedezés nélkül azért nem áll olyan jól anyagilag, mint szeretné.
- Nem. De te is csóró vagy, szóval vagy ez, vagy egy gazdag, idős hölgy. - ez utóbbin már nem egyszer el is gondolkodott Peter, de végül nem engedett a csábításnak. Egy adománygyűjtő esten szó szerint nem…
- Leginkább a szemem kívánja. De úgyis mindjárt odaérünk. Ezért ne álljunk meg. - ha a kedvenc ételéről lenne szó, akkor sem akarna megállni, elvégre sokkal finomabb ‘falatok’ várják a vízesésnél. Ezért sem tűnik el a mosoly az arcáról és várja ki közepes mennyiségű türelemmel, hogy megérkezzenek.
- Óóó hát ez pontosan így lesz. A saját autómat fogom vezetni. - megengedi magának, hogy gondolatban már be is üljön az álomautó volánja mögé, de a helyszínre érkezve már nem a jövő, hanem a jelen jár a fejében. Mindhárman megküzdenek a sziklákkal, főleg Thomas, aki nem is éri el a célt. Ám a nem tervezett vízbe érkezés sem szegi kedvét Peternek. Egyedül a furcsa jelenség az, ami ki tudja zökkenteni, annyira, hogy az ábrázata azt is elárulja, hogy minden lelkesedése ellenére, most nem tiltakozna, ha Thomas távozni akarna.
- Ez nem furcsa. Ez ijesztő. És nem az, amit mutatni akartam. Csak az idő kergül itt meg. - tanácstalanul szétteszi a kezét, de közben önkéntelenül hátrál néhány lépést a jelenségtől. Petert nem vonzza úgy, mint Thomast, és a veszély érzete is erősen felébredt.
- Inkább mindketten elaludtunk, és most a Mátrixban vagyunk. - Peter megáll, és a továbbiakban nem mozdul. A félelem annyira erős, hogy akkor sem indul el a jelenség felé, amikor észreveszi, hogy Thomas, és nyomában Elia, határozottan elindul, majd eltűnik. Vajon utánuk megy, vagy segítséget kér? Thomas nem tudhatja, hiszen őt Eliával együtt elnyelte a sötétség.
Thomasnak rövidebb, Eliának hosszabb időre van szüksége, hogy összeszedje magát, és mivel Thomasnál zseblámpa is van, így ő körbe is tud nézni a barlangban, ha szeretne. A helyiség óriási, és a levegő párás, ám a szikla falak mégis szárazak. Nyoma sincs annak, hogy a vízesésnél jöttek be, ahogy egyértelmű járatot sem fedezhet fel abban az irányban, ahonnan jöttek. Csak a fény jelenséget látja Thomas saját magával másik oldalon, és ha alaposabban szemügyre veszi, észreveheti, hogy a háttérben ott van Elia is, és világos van mögötte. Pont, mint a vízesésnél.
Ám nem ez az egyetlen szokatlan dolog a barlangban. A falakon furcsa karcolt vonalakat és jeleket vehet észre Thomas, ha a zseblámpáját felfedezésre is használja. A jelek, mintha egy ismeretlen nyelv betűi lennének, és nem láthat közöttük két egyformát. Az elhelyezkedésük is különös, tekintve, hogy elsőre nem vehető észre benne semmilyen rendszer, illetve megszámlálhatatlanul sok van a falakon. Némelyiket vonal köti össze, és a méretük sem egységes.
Azonban a legfurcsább, hogyha Thomas vagy Elia túl közel megy a falakhoz, illetve magukhoz a jelekhez, a fülük zúgni kezd. Nem túl zavaróan, talán elsőre nem is érzékelik, de kitartóan megmarad ez az érzés, amíg közel vannak a falakhoz. Távolodva viszont elmúlik.
Ezen kívül amúgy néhány perc elteltével már nem érzékelik a nehéz érkezés következményeit. Elia rossz érzete eltűnik, és már Thomas sem érzi a mágneses vonzást a jelenség felé. Amennyiben nem uralkodik el rajtuk a pánik az ismeretlen hely miatt, a tudatuk kitisztul, és képesek megfontolt döntéseket hozni. Illetve Thomas rájöhet, hogy a jelek a falakon csillagokat jelölnek…

Peter jelentőségteljes pillantást vet Thomasra. Elgondolkodott rajta, hogy ő maga is beengedi Thomas hangulatát, és csípősebben válaszol vissza, de rájött, hogy egy kicsit sem zavarja, hogy Thomas még nem osztja a lelkesedését. Majd fogja. Ebben teljesen biztos volt.
- Az hiba lenne, mert akkor senki sem téríti meg a költségeidet. - Peternek nem áll szándékában közvetlenül rendezni Thomas kiadásait, de a tőlük már csak néhány kilométernyire lévő felfedezés, és az azt követő világhírnév, kárpótolni fog mindenkit. És reményei szerint még annál többet is fog adni…
- Ehh… Jól van. - láthatóan lebiggyed a szája széle, még rá is játszik a mozdulatra, de nem eszik az autóban. A szendvicset ugyan elveszi Eliától, de az ölébe rakja bontatlanul. Továbbá erősen nézi az utat, mert már kettő oka is van rá, hogy odaérjenek a vízeséshez…
- Vagy legközelebb én vezetek, és neked adok egy üveg italt a kezedbe. - Peter a továbbiakban már nem tervezi tovább táplálni Thomas haragját. Lágyan elmosolyodik, majd tekintetét újra az úticéljuk felé tereli. Maga is küzd, és látja, hogy Thomas és Elia minden energia tartalékát felhasználja, de ha eddig kibírta anélkül, hogy elszólná magát, most már biztosan hallgatni fog, és Thomasra bízza a tényfeltárást.
- És fullasztó... - emeli fel Peter a kezét, hogy a mutatóujjával gesztust is adjon a mondandójának, de maga is nehezen mozog, és nagyon fáradt. Így inkább engedi lehanyatlani a kezét, és a maradék néhány méterre koncentrál. Thomas esése azonban megakadályozza a tovább haladást, legalábbis véleménye szerint legalább elhalasztja. Érzékeli, hogy a barátjának kutya baja, de azt is, hogy nem csak a gondolatai, hanem a tekintete is elkalandozik. Ezért örül annak, hogy Elia is csatlakozik hozzájuk a vízben. Már észrevette, hogy a lány segítőkész, és türelmes, így ideálisnak ítéli meg személyét egy ilyen helyzetben. Idővel viszont felfigyel másra is, ugyanis követi Thomas tekintetét.
- Öhm… - enyhén félrebillenti a fejét, mert először nem lát semmit. Aggódva rá is néz Thomasra, és elgondolkozik rajta, hogy esetleg beverte-e a fejét. De mivel ilyen esemény nem történt, és más magyarázatot nem talál, újra a ‘jelenség’ felé fordítja a tekintetét.
- Mi a … - nem a jómodor akadályozza meg a káromkodást. Eláll a szava, ahogy Peter maga is felfedezi a különös jelenséget. Számára különösen sokkoló a látvány, hiszen Thomassal ellentétben nem a saját tükörképét látja a különös felületen, hanem Thomas arcát…
Elia is hasonló jelenségre figyelhet fel, ha Thomassal együtt közelít a jelenséghez. Számára csak halvány, derengő fény látható kezdetben, amit akár a vízpára bűvöletének is vélhet. De közelítve már ő is látja Thomas arcát a jelenségben. Teljesen mozdulatlanul.
Hiszen hiába próbál Thomas integetni a tükörképének, az nem mozdul. Ismerős mozdulattal megigazítja ugyan a szemüvegét egy alkalommal, de nem akkor, amikor Thomas teszi. A csábítás pedig továbbra is nagyon erős Thomas számára. Közelíteni akar, meg akarja érinteni a jelenséget, még azt is elfelejtheti, hogy kimerült, és derékig vizes. A bűvölet túlságosan is erős…
Amikor Thomas olyan közel ér a jelenséghez, hogy akár már a kezét is nyújthatná felé, erős rántást érez a fényjáték irányából. Nem tud ellenállni neki, a gravitáció erejével húzza maga felé, és néhány másodperc múlva a látását is elveszíti. Úgy sötétül el számára a világ, mintha eszméletét vesztette volna, de a testét érzi, húzást, majd később lökést, ami a padlóra küldi. Az eseményt legfeljebb néhány pillanatnak érzi, de a látását csak majd egy perc múlva nyeri vissza. Elia ugyanezt tapasztalja, ha Thomas közelében marad. Egyszerre élik át a mozgást, a vakságot, és a földet érést is. Eliának viszont hosszú percekre van szüksége ahhoz, hogy teljesen magához térjen.
Thomas ellenben… ha kinyitja a szemét és körbenéz, egy másik helyen találja magát. Nem láthatja már a napfényt, sem a vízesést. Egy sötét, szikla falú helyiségbe érkezett, barlangnak tűnik, és egyedüli fényforrásként egy halvány derengést lát a terem egyik végében. Abban pedig mintha magát fedezné fel. Ahogy épp megigazítja a szemüvegét, majd integet…

Peter érzi, hogy a barátja egyre ingerültebb, és a titokzatossággal, csak tovább feszíti a húrt, de ragaszkodik azon elhatározásához, hogy meghagyja a barátjának a felfedezés örömét. Biztos benne, hogy mind a morgós hangnem, mind az ingerült fújtatás azonnal el fog tűnni, ha Thomas meglátja, hogy milyen helyre hozta. Addig pedig… Engedi, hogy Thomas rossz hangulata úgy peregjen le róla, mint a vízesés párája az esőkabátjáról. Amit most egyébként nem hozott, de páncélként viseli a lelkén most is.
- Hidd el barátom, oka van annak, hogy még nem mutatom meg az összes kártyalapot. Nagyobbat fog szólni, ha te magad fedezed fel. - úgy érzi, hogy ezzel a maga részéről elmondott mindent, így engedi, hogy az izgalma kiüljön az arcára, enyhe de mégis látható kézrángásába, és a hajába is jóval gyakrabban túr bele annál, mint ildomos lenne. Akik nem ismerik azt hinnék, hogy az önteltség öltött a gesztusaiban testet, de csak végtelenül örül annak, hogy ezúttal a szerencse melléjük állt. Legalábbis a mostani tudása szerint ezt hiszi…
- Ne aggódj. Fogunk mi még repülni autó nélkül is. - természetesen túloz, de a magabiztos mosolya egyértelművé teszi, hogy nem feltétlenül az alkoholos befolyásoltságra gondol. Persze előkészítette annak kellékeit is. Némi elemózsia az ital előtt persze nem árthat, mert dorbézolást nem tervez, kizárólag ünneplést.
- Egy sonkás sajtosat én kérnék. Helytakarékos menüt hoztam magammal. - ha Elia odaadja neki a kért szendvicset, neki is áll lakmározni, arra azért figyelve, hogy minimális nyomot hagyjon az autóban. Azonban amikor kiszállnak, már bátrabban meg étkezni, és csak azért nem beszél teli szájjal, mert látja, hogy Thomas még mindig nem osztozik a lelkesedésében.
- Azt tudom. De okoztam én már neked csalódást? - hátra feszülnek Peter vállai, ahogy kihúzza magát, de aztán észbe kap. Ez a megjegyzés még korai, és nincs az a mosoly, amivel ezt feledtetni tudná. Így inkább segíkészen hajol előre, és ha a keze ügyébe kerül Thomas vagy Elia holmija, segédkezik a cipekedésben.
- Erre inkább majd később válaszolj. - máskor talán finoman Thomas vállára tenné a kezét, de most nem teszi. Ő maga is szeretne már haladni, így nem húzza a továbbiakban fölösleges csevegéssel az időt. Ahogy feltételezése szerint Thomasnak a felfedezés öröme fogja visszaadni a jókedvét, őt az hajtja, hogy megoszthassa valakivel, amit talált, és megbizonyosodjon róla, hogy nem csak a képzelete szülte a mérése eredményeit.
- A túra rövid lesz. És utána pihenünk mindannyian. - nem megnyugtatásnak szánja, tényleg számol a pihenéssel is. A legutóbbi látogatása után több, mint tizenkét órát aludt, és még azt sem érezte elég pihentetőnek. Ám mivel ő már tudja ennek a különös fáradságnak az okát, optimistán áll ehhez a nehézséghez is.
- Rendben. - bólint végül, és Thomas kérésének megfelelően Peter előremegy, vezetni a csapatot. Lassan halad, hiszen bármilyen jó is a fizikuma, számára is megerőltő haladni, főleg a vízesés közvetlen közelében. Többször is hátranéz, és ha úgy ítéli meg, meg is áll kisebb pihenőkre, de a szeme már a célon van, az utolsó sziklán, amit a kinézett a mérésre. Minden valószínűség szerint ezért veszi észre későn, hogy Thomas megcsúszik.
Elia felkiálltása szintén elvonja a figyelmét néhány pillanatra, így esélye sincs tevékenyen segíteni Thomasnak. A gravitáció pedig nem kegyelmez, nagy erővel húzza lefelé Thomast, aki így a vízben köt ki, derékig vizesen. Peter azonnal ugrik utána, még vizet sem fröcsköl Thomasra, a magasság ugyanis nem volt jelentős, így a ruházatán kívül más sérülés nem keletkezett Thomason. Peternek sem tűnt el a mosolya, pedig ő is derékig áll a vízben Thomas mellett.
- Minden oké Thomas? - kérdezi az aggodalom legkisebb jele nélkül, inkább dédelgetve egy elfojtott kacajt a szája sarkában. Bízik benne, hogy Thomasnak nem esett baja, hiszen ő maga is gond nélkül érkezett meg a vízbe, és még a hőmérséklet miatt sem kell aggódniuk.
Thomas viszont felfedezhet valamit. A vízesés tövében, a vízpermet, és a sziklafal között különös fényjelenséget láthat. Először azt hihetné, hogy csak a fény törik meg furcsán, és csak az esés következtében káprázik a szeme, de ha alaposabban megnézi a saját tükörképét fedezi fel egy  fényes, és homogénnek tűnő felületen. Egyértelmű lehet a számára, hogy korábban nem látott ott semmit, ami ilyen képet mutatna a számára. Ráadásul minél tovább nézi a különös jelenséget, annál nagyobb késztetést érez arra, hogy közelebb menjen, és megérintse a látott felületet…



//Dobás hatoldalú kockával. Páros eredmény esetén Thomas nem tud ellenállni a késztetésnek, és megérinti a jelenséget. Páratlan esetén a késztetés még mindig erős, de szabadon tud dönteni arról, hogy miként közelíti meg//

Peter érezte, hogy most jó lapok vannak a kezében, és ha jól játszik vele, bankot fognak robbantani. A gazdagság persze sosem szerepelt a tervei között, mint ahogy abban sem hisz, hogy a pénz boldogít, de véleménye szerint kellemesebb egy Mustangban sírni, mint az utcakövön.
A hangulata azonban ez alkalommal meg sem közelítette a borongós állapotot. Lelkes izgatottságát nem tudta leplezni, amikor begurult Thomas autója, és a fejében cikázó információ halomnak is nehezen tudott megálljt parancsolni. Ám tudta azt is, hogy ezt most jól kell csinálnia. Megfontoltan, és… kellő eleganciával.
- Nem-nem. Nem lehet azt kívánni, hogy kívánhass még százat. Egyet viszont megválaszolok. Igen, hoztam pezsgőt. - úgy érezte, hogy ez a tökéletes alkalom arra, hogy a feje tetejére tolt napszemüvegét a szeme elé húzza, és szélesen mosolyogjon. Annak ellenére tette ezt meg, hogy a fák között csak minimális fény szűrődött be, és minden bizonnyal a későbbiekben az első adandó alkalommal vissza fogja rakni a tokjába a szemüveget. Nem akarja ugyanis befolyásolni a látását még egy pusztán csak sötétítő lencsével sem. Egyébként is mindig elfelejti levenni, amikor a szeméhez tartja a fényképezőgépet egy szép képhez…
- Csak egyenesen, amíg el nem fogy az út alattad. - maga elé mutat, és a vigyora még szélesebb lesz.  Ő már lélekben megtette az utolsó néhány kilométert, és várja a percet, amikor megmutathatja az órákat Thomasnak. Azzal pedig csak minimálisan foglalkozik, hogy nem biztos benne, hogy ismeri Eliát. Biztosan találkoztak már, de nem hagyott benne maradandó nyomot a nő. Ez viszont megváltozik, amikor szóba kerülnek a szendvicsek is, lévén, hogy ha meg kéne neveznie a kedvenc testrészét Peter a pocakját említené.
- Óóó milyen szendvicsek vannak? - jómaga a tartós élelmiszerekre, és a fehérje szeletekre szavazott, így egy frissen készült szendvics gondolata még inkább fokozta a hangulatát. Ha kap egyet, talán neki is áll falatozni, mielőtt odaérnek a vízeséshez, ám ha nem, későbbre halasztja az étkezést.
Ugyanis amint megérkeznek a vízeséshez - és már a levegőben is érezni a párát - Peter tudományos fokozatba kapcsol. Ha tud, elsőként száll ki az autóból, és úgy áll meg a csomagtartó mögött, mintha a fekete pénteki leárazáshoz állna sorba. Ha a hármasukon kívül lennének itt turisták, minden bizonnyal pontosan úgy is csinálna helyet magának a nézelődéshez, mint a műszaki boltokban, amikor már csak néhány nagyképernyős tévé van raktáron, de társaság hiányában nincs szüksége ‘erőszakra’. Csak még egy kis türelemre.
- Az órákat vegyük először elő. Minden másra lesz még időnk. - amennyiben kinyílt a csomagtartó, elő is veszi a megfelelő táskát, ám mielőtt a hátára tenné, meg jegyez még egy apróságot.
- A kérdésekre is. Mert sokkal jobb, ha a saját szemeddel látod. - tisztában van vele, hogy ezzel már a végletekig feszíti a húrt, de nem szeretné megfosztani Thomast a felfedezés örömétől. Látni akarja a képét, amikor megérkeznek az első mérési eredmények. Így amikor már mindenki magához vette a szükséges csomagokat, és az autó akár zárható is, nem habozik a további instrukciók megadásával.
- Na szóval… három időmérőre lesz szükségünk. Egyelőre nem kell, hogy hivatalos legyen a mérés, most még csak neked akarom megmutatni, hogy mi a szitu. Vagyis bármi jó lesz stoppertől a telefonig minden. A lényeg az elhelyezés. - elővesz a táskájából három telefont, mindegyik alapmodell. Reményei szerint Thomas is előveszi a sajátját, mert minél többet helyeznek ki, annál jobb. Ám ha Thomas nem eszerint szeretne eljárni, megoldja a saját telefonjaival is. Illetve folytatja az instrukciókat.
- Az egyiket itt hagyjuk az autónál. A másodikat a víz partra rakjuk. - egy nagyobb sziklára mutat, ami a tavacska hozzájuk közelebb lévő végében van. Árnyékos a hely, így nem kell aggódniuk a műszerek hőállósága miatt.
- A harmadikat pedig a vízesés alá kell rakni. Nem kell felmászni, csak legyen minél közelebb a lezúdoló vízhez. És… ne lepődj meg, ha végére kifulladsz… - rákacsint Thomasra, aztán rájön, hogy a napszemüvege miatt nem láthatta a barátja ezt a gesztust. Így visszatolja a fejére a napszemüveget és újra kacsint. Ezúttal látványosan, széles mozdulattal.
Amennyiben Thomas és Elia elhelyezik a mérő műszereket, különös dolgot tapasztalnak. Nehezükre esik a mozgás, különösen, amikor már a vízesés aljánál sétálnak. A néhány megmászandó szikla hatalmas hegynek érződik, és az izmaikat komolyan igénybe veszi ez a néhány lépés is. Még az is előfordulhat, hogy ha nem vigyáznak eléggé, győz a fáradtság, és óvatlanná válnak. A sziklák ugyanis csúszósak a vízesés közelében…


//Válasz előtt dobás hatoldalú kockával. Páros eredmény esetén, biztonságos lesz az út a vízesésnél. Páratlan esetén csúszásra lehet számítani.//

“Vegyél fel az Escondino vízesésnél tizenhatodikán délben. Ettől el fogod dobni az agyad. Italt és élelmet hozz bőven.”

Peter Hammond arca elégedett félmosolyra húzódott, amikor elküldte a kódolt üzenetet Thomas Wilfeynek. Nem akarta ellőni az összes puskaporát, de mindenképp a barátja tudtára akarta adni, hogy érdemes lesz kirándulnia vele egyet. Ugyanis a felfedezés - aminek így a küszöbére kerülhetnek mindketten - túlmutat a tudomány jelenlegi állásán. Az pedig a jól megérdemelt elismerés mellett még egy dolgot jelent, egy szép új autót, aminek lovas embléma van az elején…
Ennyire viszont nem akart előre szaladni, mert hiába bíztatóak az első mérés eredményei, addig nem szerette volna beleélni magát a sportautós életbe, amíg nem mutatta meg a felfedezést Thomasnak. Illetve az alaposságából sem szokott engedni. Hiszen a bizonyíték csak akkor elfogadható, ha van kinek a kezébe adni. Ez pedig sok esetben a legsarkallatosabb pont…
Az előkészületekre így különösen nagy gondot fordított. Az autójába bepakolt mindent, ami egy hosszú táborozáshoz szükséges, illetve több mint tizenkét műszaki cikket, telefonokat és tableteket vegyesen. Gondosan táskákba rendezett mindent, mert nem a saját autójával tervezte megközelíteni az Escondino vízesést. Azt már közösen Thomassal, az ő autójával, tekintve, hogy már az is számít, ha néhány perc különbséggel érkeznek meg…
A parkolótól három kilométernyire állt meg, az út szélére húzódva. Körültekintően megnézte, hogy milyen útvonalon lehet megközelíteni a vízesést, és olyan helyet választott az autójának, ami még messze van tőle, de Thomas mindenképp el fog mellette haladni. Már tizenegy órára megérkezett, hogy biztosan ne kerüljék el egymást, és a telefonját is végig az ing zsebében tartotta, hogy időben értesüljön róla, ha közbe jön valami Thomasnak és az esetleges útitársának. Ezúttal nem kötötte ki az üzenetben, hogy egyedül számít rá, ugyanis tudja, hogy Thomas megbízható emberekkel dolgozik. Illetve minél többen vannak jelen, annál biztosabb, hogy az eredményeket nem csak a káprázat szüli, hanem egy valós felfedezés…
Azonban a türelem nem Peter erénye. Hiába volt tisztában azzal, hogy ő választotta a korai érkezést, ezúttal nem tudott elmerülni a madarak dalában, és a szél lágy susogásában. A visszapillantó tükröt leste szüntelen, és várta, hogy meglássa Thomas autóját. Kínjában neki állt elmajszolni egy fehérje szeletet… majd még egyet. Gyorsan elfogyasztotta az aznapi adagját, ám ez nem zavarta egy cseppet sem. Csak a motor zúgásra várt. Csak a barátjára várt.
Amikor meghallotta és fel is ismerte a közeledő autót, egy laza mozdulattal a hátsó ülésre dobta a harmadik energia szelet papírját, és az utolsó falatot is. Egy percet sem akart várni, és úgy pattant ki az autóból, mintha legalább tizenöt évvel fiatalabb lenne annál, mint amennyi. Ám csak a mosolyában és a mozdulatában játszadozott a csibészség, az arcvonásai nagyon is megfáradtnak tűntek. Talán ez lehetett az első, amit Thomas észrevett, amikor a barátja leintette, és a vezető oldali ajtóhoz sétált. Ha az ablak le van engedve minden bizonnyal be is könyökölt az autóba, és lelkes integetéssel üdvözölte a járműben lévő személyeket.
- Hello. Nem robbantam le, csak innen együtt kell mennünk. És addig ne is kérdezz semmit, amíg oda nem érünk. Majd MINDENT meg fogsz tudni. - különös hangsúlyt fektetett a “minden” szóra, és egy kacsintást is küldött Thomas felé, mielőtt újra megmozdult volna, és elindult volna a csomagtartó felé.
- Bepakolom a cumóm, aztán indulhatunk is. - úgy gondolta, hogy ráér majd később is udvariaskodni, elvégre idejük lesz bőven mindenre. Többek között ünnepelni is, így a pezsgős rekeszt sem felejtette az autójában. A hátizsákját viszont nem rakta hátra, hanem egy szabad ülést megkeresve helyet foglalt, és az ölébe tette. Abban vannak a legfontosabb kellékei, és semmi pénzért nem távolodna el tőlük.
- Indulhatunk. És… egyet mégis kérdezhetsz. - tőle meglehetősen idegen módon kuncogni kezdett, és a tenyerét is úgy dörzsöte egymáshoz, mintha az a bizonyos fehér szakállú úriember érkezett volna meg ajándékokkal a hátizsákjában. Azt viszont csak a huncut mosolya árulta el, hogy a kalandjuk izgalmas része nem a csomagjában várakozik, hanem a vízesésnél…

//A válasz előtt a játékosok dobjanak, hatoldalú kockával. Páros eredmény esetén nem éreznek semmit. Páratlan esetén kellemetlen érzés szállja meg őket, és akár a visszafordulás gondolata is felmerülhet.//

Egy diktafonnal kezdődött.

Tyler Jones a hangok megszállottja. Tizenkét éves volt, amikor  egy fertőzés következtében kis híján elvesztette a hallását. Azt hitte, hogy utoljára fogja hallani az édesanyja hangját, az eső koppanását az ablakon, és a Ford terepjárók földöntúli zúgását. Mindig is szerette azokat a járgányokat, és a hangjukat ezer autó közül is felismerte. Ám hiába volt nyitva résnyire a kórházi ablak, nem hallott egyet sem. Nem hallott semmit sem.

A gyógyulása magával hozta az új életcélt, a jövője részletes megtervezését. Hangmérnök lesz. Csak annyit tudott, hogy a hanghullámokkal csinálnak valamit, és biztosan nem keresnek annyit, mint a zenészek, akiknek segíteni szoktak. Ám ez nem zavarta egy kicsit sem. Hiszen az édesanyja mindig azt mondta neki, hogy olyan foglalkozást válasszon majd nagykorában, ami örömet okoz számára, amire nem munkaként tekint, hanem a hobbijaként. A hangmérnök pedig nagyon jól cseng. Jó fül kell hozzá, és neki már az van. A mérnök pedig tisztelgés az apja előtt, aki szintén ezzel a titulussal rendelkezett csak épp műszaki vonatkozásban.

Tőle kapta az első diktafonját a tizenharmadik születésnapjára.

Tyler megtartotta mindet. Egy fiókban őrizte az elsőtől a tizenkettedikig. A tizenharmadik az íróasztalán volt, és még a kora ellenére is működőképes. A személyes naplójaként használta, ezért magával vitte mindenhová. A memóriakártyát már többször is cserélte, de kizárólag biztonsági okokból. Ha úgy érezte, hogy eljött az ideje egy másolat készítésének, csak vett egy újat, és a memóriakártyás fiókba került az előző. Felcimkézve. Precízen jelölte az időtartamot, amikor azt a kártyát használta.

A tizennegyedik diktafont viszont másként használta. A piacon elérhető legdrágább darab, és a műszaki boltban kiállított reklám molinó stúdió hangminőséget ígért. Bár erősen túlzónak érezte ezt a kijelentést a készülék méretét elnézve, de úgy gondolta, hogy a céljainak meg fog felelni az eszköz. A Hang Könyvtára létrehozásához ugyanis nem lenne praktikus az összes műszaki felszerelését magával cipelni. Elég volt egyszer hazahozni a felszerelést, amikor kitört a járvány. Többször nem akarta mozgatni a stúdió kellékeit. Így a kompakt kis eszközt megfelelőnek ítélte. Csak saját célra akarta használni a rögzített hangokat, és a barátai - akikkel esetleg megosztaná őket - úgysem fogják észrevenni, hogy a minőség nem hibátlan. Így boldog volt, mikor a dobozzal a kezében megérkezett a házukhoz, ahol a feleségével, és két gyerekükkel élt.

Amikor megérkezett az Escondino vízeséshez, tömegre számított. Felkészült rá, hogy az éjszakát is itt fogja tölteni, mert a turista áradatot általában a naplemente szokta megállítani. Ám az ő Ford terepjáróján kívül nem volt más jármű a környéken. Csak a természet hangjait hallotta, emberi morajlást nem. Ez pedig azt jelentette, hogy nem kellett várnia. Rögtön munkához láthatott. A felszerelése pedig elfér a két zsebében.

Jobb oldalra a Luxi Diktafon. A lánya nevezte el így, mert kerek, és csillogó. A bal zsebébe rakta a Naplót. Gondolta, amíg rögzíti a vízesés hangját a Luxival, addig sétál egyet, és játszik a Naplóval. Ugyanis biztos volt benne, hogy a természet új gondolatokat fog ébreszteni benne. Azokat pedig azonnal rögzíteni szokta.

- Kétezer huszonhárom június hatodika. Napi rögzítés kezdete, reggel tíz óra huszonöt perc. - hatalmasat sóhajtott. Nem örült neki, hogy ez is hallható lesz a felvételen, de legalább végig tudta mondani az index modulját. A levegőt ugyanis még mindig kapkodta. Ám a szépen rendszerezett gondolatokhoz kellenek az ilyen indexek, és néhány pillanatnyi szünet is, hogy vágás esetén könnyebb dolga legyen.

- Többet kéne edzenem… - ennél jóval hosszabb bejegyzéseket szokott felvenni, de most ennyivel ki is nyomta a Naplót. Egyelőre szüneteltetve. A Luxi elhelyezése ugyanis minden erejét elvitte. Pedig az eszébe sem jutott, hogy felmásszon a vízesés csúcsához, eleve a becsapódó vízzuhatag tövéhez akarta elhelyezni a készüléket. De annak a néhány sziklának a megmászása is lemerítette az energia tartalékait. Így séta helyett az egyik közeli fának döntötte a hátát, és későbbre halasztotta a kirándulást. A lényeg a Hang Könyvtár “Kis Vízesés” tétele, és az már éppen készült. Így hiába a lassan múló légszomj, és a furcsa köd, amit a vízesés tövében látott, csak mosolyogni tudott. Estére ugyanis már otthon lesz, nem kell itt tölteni az éjszakát. És Tonynak már aznap megmutathatja a Hang Könyvtár új fájlját. Még pont abban a korban van, amikor érdekli, hogy mit csinál az apja.

Tizenöt nem fogadott hívás.

Épp ennyi várta a feleségétől, és azonnal megbánta, hogy nem vitte magával a telefonját a vízeséshez. Ugyanis hiába van tisztában Mary azzal, hogy hangfelvételek készítése közben nem foglalkozik a telefonjával, ha ennyiszer hívta annak oka van. Valami baj történhetett. Így az autós kihangosítót használva hívta vissza, és a sebességhatárokat rugalmasan kezelve már száguldott is vissza az otthonukba. Akkor viszont félreállt az út szélére, amikor a felesége azt mondta, hogy aggódott, mert nem hívta fel az este.

- Este? Csak néhány órája jöttem el. Miről beszélsz Mary? - teljesen összezavarodott, és az anyósülésen lévő diktafonokra nézett. Talán elaludt volna a fa árnyékában? Ennyire kimerítette annak a néhány sziklkának a megmászása? Van rá esély, de ez akkor is furcsa. Ő nem emlékszik arra, hogy beesteledett volna. Csak egy kis ködre, de az vízpára is lehetett. Vagy nem?

Másnap már a laptopja előtt ült. Órákba telt a felvételek feltöltése, mert… a Luxi valamiért önálló életre kelt. Valószínűleg amikor a zsebében volt benyomódott egy gomb, és elállítódott a minőség. A memória kártya ugyanis betelt. Néhány óra alatt. És nem mellesleg, már június nyolcadika van. Ami határozottan nem másnap. Ő mégis annak érezte.

Ezért mielőtt aludni tért volna, és nassolt volna a vacsora maradékából, elküldött egy e-mailt. A barátjának Peter Hammondnak. Egy konferencián találkoztak, ahol Tyler cége biztosítottta a hangosítást. Nagyon érdekesnek találta az előadását, így meghívta egy sörre, hogy feltehessen neki néhány kérdést. Azóta minden hónapban találkoznak, és megosztják egymással a tapasztalataikat. A két hangfelvétel, és a kimaradt néhány óra pedig pontosan olyan élmény, ami azonnali találkozót, és leginkább valami erős italt kíván…