(S)Quadrát

Finoman megérintem Marcel vállát, ugyanis értem, hogy mire gondol. Nekem is sokat kellett dolgoznom azon, hogy kívülállóként tudjam szemlélni itt az eseményeket, és ne engedjek a nyomásnak, amit innen érzek. És még most sem vagyok biztos benne, hogy teljes mértékben sikerült.
- Nem egy könnyű szituáció, az egyszer biztos. - azt nem teszem hozzá, hogy “DE”. Bennem van egy pár, mert szeretek itt lenni. De nem közvetlenül az ébredése után fogom ezt neki kifejteni. Lesz még időnk.
- Csak nyugodtan. Van mit. - ez nem olyan, mint amikor az ember bekajál valami szaftos steakből, és szüksége van néhány óra pihenésre utána. Ez tényleg nagy falat, és nem is megy le egyszerre. Úgy meg az emésztés is csak lassan, és fokozatosan mehet végbe. De ezen csodás metafórát sem fogom most megosztani Marcellel, mert vissza kell térnie az ‘eddigi’ életébe is. Az meg úgy fog neki sikerülni, ha azért nem macerálom túl sokat. Csak a humor fér most bele.
Ezért játékosan a szívemhez kapok, amikor Marcel megemlíti, hogy nem engem szánt keresztapának. Egyáltalán nem sértődöm meg, és még csak nem is esik rosszul, elvégre ez az ő döntése, és csak megtiszteltetésnek vehetném, ha engem választana. De ha nem az sem baj. Andrew megoldása viszont tetszik, ezért mosolyogva fordulok felé. Tényleg jó fej srác, és igazából meg sem érdemelném, hogy ilyen rendes legyen velem.
- Ha van erre lehetőség… köszönöm szépen az ajánlatot. Remélhetőleg a Kisasszonynak is megfelel. - rá is nézek Marcipánra, de én most eléggé el vagyok felejtve a részéről, ahogy látom. Nem baj. Lesz még steak a kezemben, majd akkor biztosan jön. Meg tény,  ami tény, nekem már egy másik macska ellopta a szívemet… vagyis Marcellel együtt kettő.
- Jaj neeeeeem… Még barátoknak sem mondanám magunkat. Kollégák. - válaszolok csakis Marcelnek. Ugyanis Oliviával mindketten Marcel hátsójára vigyáztunk. Meg persze mindenki máséra is. Legalábbis nekem arról szólt. Sosem élveztem azt, hogy Draco életeket oltunk ki, még akkor sem, ha teljes mértékben elfogadtam, hogy ez az egyetlen út. Most viszont hiszek abban, hogy van másik is, és nekem ott kell lennem, ahol jól érzem magam. Jelenleg itt. De tény, hogy azért vannak a múltamban olyan dolgok, amik még mindig nyomot hagynak a jelenemen is.
- Amikor említettem neked, hogy még sosem volt párom… Az nem csak a mostani életemre vonatkozik, hanem minden korábbira is. - még mindig csak Marcelhez szólok, de egy kissé keserédes mosoly azért megjelenik az arcomon. Hogy aztán egy másodperc múlva már el is tűnjön. Mert nem szeretem rosszul érezni magam. Ezért ha érzem, hogy gyűlnek a fellegek, inkább dobom a depit, és helyette király vagyok. Az jobban megy.
- Feketére? Én inkább egy nagy macskát akartam ráfesteni. Marcipán lett volna a modell. De ha te feketében szeretnéd… - szét teszem a kezem, amolyan nekem mindegy ábrázattal, de még mindig vigyorgok. Mert azért elképzeltem, ahogy Marcipánnal a furgon oldalán mászkálok. És még inkább azt, ahogy modellt nem ül egy festményhez. Szerintem legfeljebb álmában lenne elég ideig mozdulatlan. Mondjuk az is cuki lenne…
- Akkor én majd a fehér színre megyek. Az jobban áll. - és ezt végre meg is mutathattam Marcelnek, természetesen a tollas változatban. Annyira örülök neki, hogy felébredt… ez nem csak neki lesz egy új világ, hanem nekem is. Minden szempontból. Már csak Brigidnek kell elmesélnem. Személyesen…
- Bocs haver. Választanom kellett, hogy vagy veled randizok, vagy saját magammal és… ha egyedül vagyok több sör marad. - azért egy kacsintás jár a kijelentéshez, még akkor is, ha pont a sörön bármikor osztoznék vele. Azzal ugyanis nem akartam zavarba hozni senkit sem, hogy már azért nem ajánlgatom olyan lelkesen a randikat, mert Marcel megtalálta azt, akivel együtt szeretne lenni. Láttam már akkor is, amikor először mesélt Oliviáról, de most… az összhang és a szeretet, ami köztük van tényleg páratlan, és a múlt fényében még sors keze is tetten érhető a kapcsolatukban. Ennél romantikusabb dolgot pedig a hollywoodi filmekben sem mutattak még. Pedig van pár, amit nagyon csípek.
- Rendben. Segítsek valamit? - átadom Andrewnak a virágcsokrokat, de még állok egy darabig előtte, hogy ha szüksége van segítségre, kéznél legyek. Nem akarom Marcelt egyedül hagyni, mert szüksége van még támogatásra, de lehetséges, hogy nem tőlem, és jól jönne neki egy kis idő Oliviával és Andrewval. Vagy csak Oliviával. Erre viszont problémás lenne rákérdezni, így olyan megoldást választok, ami nekem is megfelel.
- Nem bánnátok, ha én bepakolnék az egyik szobába? El kell még intéznem egy telefonhívást is. - valójában nem hívás, hanem üzenet, de azt sem társaságban tenném meg. Azonban kimaradni sem akarok, ezért a következő mondatom…
- Sietek ám vissza, mert a steak készítésben segítenék. Legalábbis, amire alkalmas vagyok. - az mondjuk leginkább a fogyasztás… de természetesen nem fogom tétlenül nézni, hogy mindenki sürög forog. Addig viszont valóban elvonulok egy kicsit, és a pakoláson kívül elküldök egy üzenetet. Brigidnek. Akkor viszont azért érzem, hogy hevesebben kezd verni a szívem, amikor végül el is küldöm az üzit. Amiben megemlítem, hogy Marcel felébredt, de ha lehet személyesen mesélném majd el a részleteket…

Készségesen és mosollyal az arcomon válaszolok Marcel kérdésére.
- Mindenki fel tud venni emberi alakot, aki szeretne. Viszont ő nem igazán szereti a Terrát. Azt hiszem neki túl sok. Bár azt nem tagadom, hogy örülnék neki, ha egyszer meglátogatna itt is. - én még mindig itt érzem a legjobban magamat. Szeretek utazni, de az utóbbi időben inkább a Terrát hívom az otthonomnak és nem a Siriust. Ezt persze Anyunak még csak véletlen sem merném bevallani. Ha meghallaná, biztos, hogy még a fényképemet is levenné a hűtőről.
- Ahaaaa. Van innen egy közvetlen járat a Siriusra, aztán meg hajóra lehet szállni. Van egy barátom, aki bárhova elvisz, némi húsgombócért cserébe. - igazából szerintem már azt sem kérne. De én mindig viszek neki. Úgy veszem, hogy ez a tarifa. És nem mellesleg néha még egy-egy darab nekem is jut belőle, ha elég gyors vagyok, és nem csap rá a kezemre, amikor nyúlok érte.
- Szupeeeeer. Oltári jó lesz. - láthatja is rajtam Marcel, hogy nagyon izgatott vagyok. Ez az állapot pedig fokozódik miután a házba is megérkezünk és kiderül, hogy pár millió év késéssel, de nagyon is igazam volt valamiben.
- Akkor pisztácia és puncs rendel. - jelentem ki mosolyogva, és ezt a két ízt fogom hozni, hiszen Olivia nem kért másikat, ezért úgy veszem a kettő közül neki is biztosan megfelel valamelyik. Bár ha rajtam múlna ide parkolnék az autóval, és akkor onnan adagolhatnám a jégkrémet, mint egy tisztességes fagyis bácsi. De azért a stég nem hiszem, hogy örülne neki. Én viszont nagyon meghatódom, amikor Marcel kimond egy bizonyos szót. Boldog, de még milyen boldog, és ez az arcomra is van írva.
- Bármikor szívesen vállalom ezt a megtisztelő szerepet. - még kacsintok is, lehetőleg úgy, hogy csak Marcel vegye észre, és nem csak a cicákra értem persze a kijelentésem. Nagyon szívesen lennék a keresztapja félig macska, félig angyal gyerekeknek is… vagyis ember gyerekeknek is. Vagy… húúú igazából nem is tudom, hogy működik az ilyesmi a leszületetteknél, de azt hiszem ezen a ponton ez mindegy is. Minden Mini-Marcel, avagy Montgomery családnevű gyermeknek szívesen lennék a keresztapja.
- Bizony. - és be is mutatok néhány tánclépést, nagyon boldogan. Azt persze nem mondanám, hogy látványos, vagy éppen menő, de nagyon jól esik, főleg, hogy a keresztapja lettem két cicának. Ha tudtam volna, hogy Marcipánnal végül ide jut a kapcsolatunk még több steaket csúsztatok neki.
- Ennek örülök. - a whiskyt egyértelműen Marcel kedvéért hoztam, azt viszont nem gondoltam volna, hogy konkrétan szükség is lesz rá. De nem baj. Ha a kezdeti nehézségeken túl lesz, akkor biztos remekül fogja érezni magát.
- Iiiiigen. - mielőtt meg is üzenném Marcelnek, hogy Oliviárqa gondolok azért megállok egy pillanatra. Talán a vele kapcsolatos emlékei nem jöttek vissza? Akkor mondjuk nem nekem kéne közölni vele. Ezért inkább csak óvatosan fogalmazok.
- Már mint én ismerem Oliviát és nem a Terráról. - ezt azt hiszem nem baj, ha megosztom, azt viszont, hogy ő mit tud róla kihagytam. Ha most még nem is tiszta minden, majd biztosan az lesz.
- Untam, hogy én vagyok a sötét lovag. Nekem nincs olyan járgányom, mint neki. Igazából nekem már sokkal menőbb van. - most nem azért, de egy fagyis furgonnál mi lehet menőbb? Szerintem semmi. Így büszkén vonulok el, és hozom a fagyit is mindenkinek.
- Szívesen. - mosolygok Andrewra. Remélem lesz majd időm vele is megismerkedni egy kicsit. A lényeget mondjuk tudom, méghozzá azt, hogy nagyon rendes srác, de ennél azért többre vagyok kíváncsi vele kapcsolatban. Csak most még azért nem merek annyira nyitni felé, hiszen nem tudom, hogy örülne-e neki. Na de biztos lesz majd olyan is, amikor Marcel és Olivia magányra vágyik, akkor majd elkapom Andrewt is és behúzom a buliba.
- Áááááá, hát rózsaformával nem szolgálhatok. De valami mással igen. - kuncogni kezdek, mert véééééégre eszembe jut a virág, amit nekik hoztam. Viszont, ha már itt állok kisgatyában, akkor először úszom, és majd utána osztom ki mindenkinek a virágcsokrát. Mondjuk ahhoz meg majd gondolom kell váza, de ha az nincs, az egyik üres fagyis bödön is jó lesz.
A víz viszont nagyon hideg, és ezt azért elég gyorsan realizálom. Nagyon tempózni kezdek, nem azért, mert nem bírnék kisebb csapásokkal is fent maradni, szimplán csak melegíteni akarom magam egy kicsit. De még így is megfagy mindenem… Ezért én néhány perc után már jövök is kijebb. Marcel ekkor ér vissza, már fagyis tálakkal a kezében.
- Jelentkezem. A kék száj versenyt tuti nyerem. - azért ránézek egy pillanatra Oliviára is, és mintha pont elkaptam volna egy nézést a részéről Marcel irányába. Aaaazt hiszem tényleg most kéne hoznom a virágokat, még ha ezzel csak pár percnyi Eric mentes időt is adok nekik.
- Hozok nektek még egy kis meglepetést. - madár létemre úgy rázom meg magam, mint egy kutya, a hajamból reppennek is a vízccseppek, de mivel odébb álltam nem hiszem, hogy bárkit is eltalálok. Viszont először még sem a fagyis autóhoz megyek, hanem a bőröndömhöz, ahol némi törülközés után vissza veszem az eredeti ruhámat. Úgy döntök, hogy már rögtön egy nagyobb vázának is beillő természetesen üres fagyis bödönben hozom a virágot. Víz is van benne, és elég nagy. Így mondjuk alig látok ki, mert szép nagy csokrokat vettem, rögtön hármat, de azért esés nélkül visszajutok a stéghez. Csak jó pár perc eltelt míg öltöztem, és virágot kerestem. Ezért neki is állok virágot osztani azoknak, akik a stégen vannak.
- Szóval engem az anyukám arra tanított, ha vaj van a füled mögött, és/vagy randevúra mész, akkor mindig vigyél virágot. Most az előbbi áll fenn, ezért fogadjátok kérlek el tőlem ezeket a virág csokrokat. - egyelőre nem adom senkinek a kezébe, hiszen lehet, hogy útban lenne most éppen, de ha valaki megnézné, közelebb lépek hozzá. Illetve azt most nem teszem hozzá, hogy azért kapnak rózsaszín rózsát, mert a virágárus szerint ez a bocsánatkérés és a barátság szimbóluma így.  De én egyáltalán nem értek a virágokhoz, így csak hagyom, hogy inkább azt higgyék ez van és kész, mint hogy kiderüljön, valójában teljesen félrement az üzenet, amit adni akartam vele. Igazából szóban azt már elmondtam vagyis mindegy.
- Bevigyem a házba? - nem nehéz, de azért egész nap nem tartanám itt, és őket sem terhelném vele. Így, ha kapok jelzést, akkor majd a házba kerülnek a virágok. Én pedig remélhetőleg kapok majd egy kis fagyit, amikor visszajövök.

- Na igen. Mindennek megvan az előnye. - ha Marcel most boldog, akkor már megérte az egész. És most tényleg annak tűnik, még úgyis, hogy érezhetően sok volt ez a nap neki. Nekem viszont… egy kicsit nekem is sok volt az eleje, de Marcel ébredése mindenért ‘kárpótolt’.
- Ami azt illeti, most már akár találkozhattok is. - még mindig zavarban vagyok, és biztosan vöröslik a fejem, de ahogy ez a gondolat végigmegy bennem eszembe jut más is.
- Óóóóóó hát tényleeeeeeeg… Most már jöhetsz velem bárhová. Ez milyen zsír lesz. Elviszlek mindenhova, ha van kedved velem tartani. Értsd úgy, hogy tényleg mindenhova. - még anyukámmal is találkozhat. Rose pedig majd elvisz minket mindenhova. Illetve… hát szívesen rendezném úgy, hogy Brigiddel is össze tudjon futni. Mondjuk először nekem kéne vennem rá a bátorságot, hogy találkozót beszéljek meg vele. Éééés igazából erre is támadt egy ötletem…
- Köszönöm.  - tényleg boldog vagyok és most már nagyon várom, hogy a házhoz is eljussunk. Jó újra találkozni Andrewval, Olivia meg… hát szép kis meglepetés volt.
- Az ízéről majd nektek kell nyilatkozni, de a mennyiség, az rendben lesz. - szerintem még maradni is fog, ha csak nem fagyit fog enni mindenki és nem maradunk legalább egy hétig. Mondjuk én személy szerint a steaknél fogok nagyon repetáért csápolni. Naaagyon kíváncsi vagyok Rella… Olivia steakjére.
- A Mini-Marcelekre. - emelem én is a poharam vidáman, és azért rá is sandítok az említettekre. Aztán meg a ‘Maxi’ változatra. Ahogy látom jó megérzés volt, hogy jól fog jönni neki az ital. Ezért az enyémből is nagyobbat kortyolok. Legfeljebb tényleg táncolni fogok.
- Áááá, ha én belejövök még kis is bújnék belőle. - abban mondjuk csak ötven százalékban vagyok biztos, hogy mi a szák. De ez úgyis csak vicc, hiszen a biztonságát senkinek sem kockáztatnám még a szórakozás kedvéért sem. Marcelre pedig még egy ideig figyelnem kell. Illetve beszélnék is vele pár szót ‘kettesben’. Csak még nem tudom mennyire zavarnám ezzel meg.
- Eeee… hát igazából nem tudom. Bementem egy italboltba, és azt mondtam adjon a legjobból. - megnézem azért az üveget. Ahogy nézem “Made in USA”. Amíg a Terráról van, nagy baj nem lehet ugye. Mondjuk most már megmutathatom Marcelnek a Siriusi kínálatot is. Alig várom… Előbb viszont fogadom az üzenetét. Magamban mosolygok, mert ezek szerint már megy neki. És így tudunk kicsit dumálni is. Nehéz azért visszafogni magam.
- Igen. Úgy tűnik a tavadnak van egy lakója. - üzenem kizárólag Marcelnek. Az arcom viszont nem árulja el természetesen, hogy éppen csevegünk. Annak ellenére sem, hogy felteszek még egy kérdést.
- Ééééés ahhoz mit szólsz, hogy… hát közös ismerősünkkel is találkoztál? - nem úgy tűnik, mintha megrázta volna, de hogy örül-e neki azt még nem tudom. Én nagyon… Már akkor is gondoltam rá, hogy milyen szép pár lennének. És tessék igazam volt. Ez pedig jó érzés, még akkor is, ha nem szoktam hangosan kimondani az ilyesmit.
- Óóóó szóval te már készültél is. - jegyzem meg mosolyogva, ahogy látom Olivián fürdőruha is van. Igazából én is kipróbálnám a vizet csak én ennyire nem készültem előre. Nekem a bőröndömben van a fürdőnadrágom.
- Na mindjárt jövök akkor. Megnézem én is a vizet, csak a Supermanes boxeremet inkább nem villantom. - nevetem el magam. Igazából csak viccelek. Nem Supermanes boxerem van. Hanem Batmanes…
Ezért ha nem állít meg senki, el is indulok a ház felé, hogy fel tudjam venni a fürdőnadrágom. Illetve mivel Andrew örült a fagyinak, hozok is neki. Meg persze a többieknek is. Vagyis  már nyári outfitben, egy bödön fagyivel és tölcsérekkel a kezemben jövök vissza.
- Egy kis pisztácia fagyi meg is érkezett. - egyelőre csak egy ízt hoztam ki, de ha kérnek még, futok még egy kört. Ha viszont nem, akkor megnézem én is hogy milyen a víz, csak én hirtelen halál módjára. Vagyis futni kezdek, és nemes egyszerűséggel beugrom a vízbe. Arra figyelek, hogy Oliviát ne találjam el, és a fröcskölés se legyen olyan vészes. De sajnos én sem bírtam magammal. Azt pedig nem mondom, hogy hideeeeeg, mert hirtelen le is zsibbasztotta az agyamat a víz. De pont ez volt a cél.

Felfújom az arcom, mintha megsértődtem volna, de még így is látszódik, hogy nagyon mosolygok.
- Hát jó. Akkor még gyakorlok. - végül én is elnevetem magam. Annyira jó érzés a sok feszültség után végre egy kicsit lazítani. Persze még azt érzem, hogy figyelnem kell Marcelre az ébredése miatt, de tudom, hogy minden rendben lesz vele. Az én barátom ugyanis kőkemény, épp csak a szíve van aranyból. Vajból. Mindegy.
- Pontosan. - hahh… szuper. Akkor a legfontosabb dolog már meg is van neki. Mondjuk szerintem az relatív, hogy mi a lényeges. Szerintem az is fontos, hogy az illető boldog legyen, illetve azt kapja, amit meg akart tapatasztalni. Marcel pedig eléggé sikersztorinak tűnik, amióta együtt van Oliviával. Szóval talán nem is fontos, hogy miért jött, csak az számít, hogy most mi van vele.
- Ráérsz még. Ami lényeges, azt majd el fogod kapni. - nem a tapasztalat mondatja ezt velem, hanem a szimpla logika. A ‘rendszer’ ugyanis úgy van kitalálva, hogy jó legyen. Senki sem kap megoldhatatlan feladatot, és zsákbamacska sincsen. Csak, ha éppen azt kéri az illető. Hát én csápoltam érte rendesen, és lám… nem zsákban, de tényleg lett egy macska az életemben. Épp csak mikor Marcel szóba hozza érzem, hogy nagyon forró lesz az arcom. És a tarkóm is nagyon viszketni kezd.
- Hát…. azt azért nem mondanám, hogy az én cicám… - már nem csak a tarkóm viszket, hanem a nyakam is. A fejem pedig biztosan rákvörös. De nagyon mosolygok.
- Még… - merek reménykedni, és ettől szélesebb is lesz a mosolyom. De valamit azt hiszem még hozzá kell tennem.
- Bár szerintem inkább lennék én az ő madara, mint ő az én cicám. - hülyeségnek tartom, hogy a férfinak kell a dominánsnak lennie. Egyébként is az-az ideális, ha két fél egyenlő. De előfordulhat, hogy eltolódnak az “erőviszonyok”, és simán lehet ez egy nő irányába is. Amíg mindkét fél elégedett szerintem ezzel nincs is gond. Én pedig abszolút az lennék, ha komolyabbra fordulna a dolog…
- Tényleg? Ennek nagyon örülök. - nem is bírom ki, megölelem Marcelt, és barátilag meglapogatom a hátát is, ha engedi. Nem mindenki örült volna ennek, és ezzel nagyon is tisztában vagyok. Meg azzal is, hogy időnként (talán mondható az is, hogy gyakran…) sok vagyok. De amíg őt nem zavarja az ‘Eric túladagolás’, addig engem sem.
- Szuper. - azt sem bántam volna, ha hiába hoztam a whiskyt, de azért jobb, ha együtt fogyasztunk. Én mondjuk egyelőre óvatos leszek. Talán túlaggódom, de képben akarok lenni, ha valami történik. Így mindenki önfeledten szórakozhat, nekem meg egyébként sem kell hozzá ital. Príma a kedvem már most is.
- Majd a fagyival hűsítjük magunkat. Hoztam pisztáciát is. Marcel azt mondta, hogy azt szereted. - mondom Andrewnak, a whiskyből viszont még nem töltöttem. Egyelőre csak tartom a kezemben, mert figyelek mindenre épp csak a saját kezemre nem. Mert van valaki, akit már nagyon hiányolok, és meg is kérdezem, hogy hol van.
- Van ízlése a kisasszonynak. - nem, nem leszek féltékeny. De azért Grafiton egyelőre rajta tartom a szemem. Bánjon jól Marcipánnal még akkor is, ha… egészen igaza volt Marcelnek abban, hogy engem már egy másik cica érdekel…
Azért viszont hálás vagyok, hogy még nem ittam, amikor Olivia elmondta, hogy milyen becenevet talált Andrew a cicáknak. Az orromon jött volna ki az ital, annyira kuncogni kezdek. Aztán elengedem magam, és teljes torokból nevetek. Ennél frappánsabb becenevet nem is találhatott volna ugyanis.
- Tökéletes. - még mindig nagyon vigyorgok, de azért Marcelre nézek, ő miképpen fog reagálni erre. Egy bíztató mosolyt is küldök felé. Bár, ahogy elnézem Oliviával… rám tényleg nincs szüksége. Ez pedig csodálatos hír. Már akkor is láttam, hogy mennyire boldog, amikor csak beszélt róla, de így… remek kis páros ők. Illetve már akkor is azok voltak, csak más jellegűek.
- Jaj igen. Bocsánat. - elnevetem magam, amikor rájövök, hogy a whiskyt eddig csak melengettem, ezért most töltök mindenkinek aszerint, hogy mennyit kért. Marcelnek viszont szó nélkül töltöm szinte teli a poharát, és hogy ez ne legyen feltűnő, magamnak is ugyanannyit töltök.
- Egészségetekre. És igyunk arra, hogy végre összejött a csapat. Előre szólok, ha iszom, énekelni és táncolni is szoktam. Bár ezt józanul is, de az mindegy. - ami azt illeti, olyan jó a kedvem, hogy szívem szerint már most is táncolnék. De csónakázni is jó lenne, ott meg azért beborulnánk, ha ismét tolnék egy moon dancet. Mondjuk próbaképp…
- Ízlik? - fordulok Marcel felé, és megemelem a poharam, mintha a whiskyről beszélnék. Deeeeee azért nem teljesen. Igazából az is érdekelne, hogy mit szólt ahhoz, amit látott. Ha nem tudnám, hogy mi történt, én észre sem vettem volna, szóval tényleg jól csinálja. De belül azért lehet, hogy vannak dolgok, és ha ez így van, szeretném, ha tudna rám támaszkodni. Vagy csak önfeledten szórakozni majd már a csónakban.

- Aaaa… pedig tökéletes porszívó ügynök lennék. Csak úgy mondom. Ellen tudnál állni ennek a mosolynak? - hatalmas mosolyt villantok, de belecsempészem a Nézésem is. Néhány pillanat után viszont elnevetem magam.
- Na ugye. - azt most nem említem meg, hogy én tudtam, hogy ő tudja. Van, amiről nem muszáj beszélni, és ez pont ilyen. Volt. Most már egész más beszédtémákat hozhatunk fel, annak köszönhetően, hogy végreeeeeeeeeeee felébredt.
- Hát… a rossz arcok, akik annak idején lövöldöztek ránk… még nem tűntek el. Most a Terrára fáj a foguk, és a hozzám hasonlók figyelik az itteni történéseket, hogy megfelelően tudjunk védekezni ellenük. - a cél legalábbis ez lenne. Bár tény, hogy a főszereplők nem mi vagyunk, hanem a Marcelhez hasonló leszületettek. Ezt a felelősséget viszont még nem szeretném a nyakába akasztani. Majd, ahogy jönnek vissza az emlékei, remélhetőleg keresni fog, és akkor állok a rendelkezésére.
- Tény, hogy mára szép nagy adagot kaptál. - megveregetem a vállát, és egyben széles lesz a mosolyom. Ugyanis nagyon büszke vagyok rá. Tök jól viseli ezt az egészet. És nem mellesleg engem sem törölt képen, ahogy Brigid megjósolta, szóval pláne nagyon örülök.
- Pontosan. Csak ők azért kicsi cicák hozzád képest. Viszont el ne mondd Marcipánnak, hogy ezt mondtam, mert akkor tuti szakít velem. - na aaaaaz azért szíven ütne. Többek között hozzá is jöttem ugye. Nagyon meg akarom nézni, hogy tényleg tud-e halat fogni, és csónakázni is elvinném. Marcelre viszont figyelni fogok, mert így az ébredésével azért jó, ha én képben maradok.
- Nem baj. Kicsi voltál. És egyébként is én örülök annak, hogy nem haragszol érte, hogy időnként rád néztem. - azért nem másztam bele az életébe, és amikor ‘hivatalosan’ is találkoztunk, nem ‘használtam fel’ azt, hogy én ‘ismerem’. Az ő döntése volt, hogy ismét befogad az életébe, legalábbis szeretném ezt hinni.
Olivia esete viszont azt hiszem, hogy egészen más. Nem lehet véletlen, hogy így megtalálták egymást, és ezek után most már biztos, hogy akkoriban sem voltak közömbösek egymás számára. Vagy ha mégis, most egészen nyilvánvaló, hogy különleges a kapcsolatuk. Ahogy egymásra néznek… órákig el tudnám nézegetni őket.
- Rendben. - mosolygok végül Andrewra, amikor tényleg egyben marad, de aztán eszembe jut, hogy ez a jelenet, és az oka, hogy végül nem esett el igazából csak nekem volt egyértelmű. Ezért Marcelre nézek, és ahogy sejtettem, ő nem fogadta ilyen könnyedén a jelenetet. Emiatt előre szökkenek, mintha a lelkesedés hajtana ennyire (az is…), valójában csak magamra akarom terelni Andrew és Olivia figyelmét, hogy Marcel háborítatlanul fel tudja dolgozni a látottakat. A házba beérve viszont már egy másik történetbe kezdek bele.
Nagyon megkönnyebbülök, ahogy bevallok mindent, és Olivia nem haragszik meg érte. Azért ránézek Andrewra is, de mivel úgy érzem, hogy mi már akkor is megbeszéltük ezt, tényleg fátylat boríthatunk erre az egészre. És végre bulizhatuuuuuunk egyet.
- Sörre és stégre is jelentkezem. - teszem fel a kezem nevetve. Aztán lehajolok az egyik csomagomhoz.
- Ééééés, hoztam egy jóféle whiskyt is. Vagyis nem csak egyet. Kértek most, vagy majd később? - nézek körbe mindenkin, de a pillantásom Marcelen állapodik meg. Szerintem neki most nagyon jót tenne egy kis tömény, de természetesen nem fogom ráerőltetni. Vagyis attól függően hozom csak ki az üveket, hogy kér-e valaki.
- Én vállalom majd az evezést. De előbb randevúzni akarok Marcipánnal. Merre van? - már őt is keresem a tekintetemmel, és végül meg is találom Marcel környékén. De már szalad is a stégre. Egy másik cicával…
- Ő a barátnője? - mutatok a másik cicára, akit én még nem láttam. Aztán kint a stégen mindkettejükhöz lehajolok, és megsimogatom őket, ha engedik. Marcipán partnerének viszont küldök, egy “figyellek” kéz jelzést. Vigyázzon az én kis kedvencemre… A sört pedig ha kapok, örömmel fogadom, és koccintok is Marcellel, illetve azokkal, akik szintén üveget szorongatnak. Aztán helyet foglalok, és egy kicsit én is kiterülök a stégen. Nekem is sűrű volt ez a pár óra…

Elgondolkodom Marcel szavain. Sajnos nem fogok tudni biztosan mondani neki, mert én sosem tapasztaltam meg azt, hogy milyen Terrainak lenni. Ugyanakkor, amit felvázol nagyon is érdekes, és a bennem élő szociológus már neki is állt jegyzetelni.
- Lehetséges. Igazából nem tudom pontosan, hogy mit hoztál magaddal ebbe az életedbe, és mit nem. Viszont nagyon szívesen beszélnék majd veled erről a későbbiekben. Ugyanis most már bevallhatom, hogy nem porszívó ügynök vagyok, hanem szociológus, aki a Terraiakat figyeli meg. A tapasztalataid pedig nagyon érdekesek lennének a számomra. - ha most nem kerül ez szóba vártam volna még ezzel, illetve ezt a bizonyos beszélgetést tényleg nem a hétvége folyamán ejteném meg. Néhány hónap múlva, ha már Marcel újra magabiztosan érzi magát és az egész életét, akkor dumálhatnánk egyet. Egy kis sör meg steak mellett.
- Eléggé. Majd, ahogy jönnek vissza szépen sorban az emlékeid rá fogsz jönni, hogy mennyire. - illetve arra is, hogy az idő fogalma nem pont olyan, mint amilyennek eddig gondolta. Egyelőre viszont ezzel nem terhelem. Leginkább a kérdéseit akarom megválaszolni, és nem újabbakat címezni neki. Elég infót kapott mára azt hiszem. És még nincs is vége a napnak…
- Aham. Egy szép nagy cica. Csak pöttyös. - szélesedik a mosolyom, mert szerintem nagyon vagányak a macskák. A kicsik és a nagyok is. Marcel viszont a legjobb barátom, így őt különösen kedvelem, minden formájában. Az ébredésének hála pedig olyan jó a kedvem, hogy ha lenne nálam fűszoknya, biztos táncot járnék itt helyben.
- Andrew biztosan angyal volt régen, csak leszületett egy fragmentuma. Illetve még nem ébredt fel. Egyszerű embernek hiszi magát. De majd, ha ő is felébred… oltári buli csaphatunk. - áááááá annyira jó lesz… És, ha Olivia is… hát én most már tényleg mindent tudni akarok. Meg mindent elmesélni Brigidnek… Valami finom étel, esetleg gyertyafény mellett… Nem-nem ma Marcelé minden figyelmem. Most még vigyáznom kell rá.
- Már akkor is itt voltam a Terrán, amikor te gyerek voltál. Ezért néha rád néztem, hogy vagy.  Vagyis leginkább találkozni akartam veled. Pár alkalommal, amikor kivittek téged a játszótérre. És egyszer megkínáltalak a csokival, amit éppen ettem. De te nem fogadtad el, mert azt tanultad, hogy az idegenektől nem fogadhatod el a csokit. Én pedig akkor az voltam a számodra. - okos volt már gyerekként is. Én pedig akkor tudtam, hogy minden rendben lesz vele, és nincs szüksége az én segítségemre. Ettől függetlenül nekem jól esett néha ‘találkozni’ vele.
A házhoz egy apró zökkenővel, de megérkezünk, hiszen Marcel nem jelezte, hogy gondja lenne. Az izgatottságom szinte tapintható, ahogy a mosolyomat is vászonra lehetne vinni, annyira élénken jelen van.
- Ruhából pár nap, steakhez való húsból… pár nap. - nevetem el magam, és célzok arra is, hogy én Olivia steakjének a tesztelését nagyon komolyan vettem. Ez a gondolat azonban rögtön eltűnik, ahogy meg is látom. Természetesen feltűnik, hogy milyen szeretettel közelítenek egymáshoz, és hogy tulajdonképpen én el is tűntem előlük egy pillanatra, de egészen nyilvánvaló, hogy nem emiatt marad tátva a szám. A tény, hogy Rella van itt - az a Rella, aki az oldalunkon harcolt - rövidzárlatot okoz az agyamban. Se köpni, se nyelni nem tudok. A sejtek akkor lépnek újra működésbe, amikor Marcel kimond egy bizonyos dolgot. “A legjobb barátom”. Egyrészt érzem, hogy megdobban a szívem, másrészt rájövök, hogy Marceeeeeeeeel… Hát ha én így ki vagyok, akkor milyen lehet neki?
Ezért a továbbiakban rá figyelek, és igyekszem segíteni neki, ha valami gondja adódik. El sem tudom képzelni, hogy mit érezhet ezután a  felismerés után. Ezért összeszedem magam, hogy tudjam kontrollálni a helyzetet, ha történne valami. Olivia ölelését pedig természetesen fogadom, főleg, hogy őt aztán tényleg régen láttam utoljára. Arra viszont figyelek, hogy ne legyen túl hosszú az én ölelésem, mert én tudom, gondolom Marcel is, de a többiek biztos, hogy nem.
- Szia. Én is nagyon örülök. - hát de tényleg. Ennél őszintébb mondat nem is hagyhatta volna el az ajkaimat. Marcel miatt viszont aggódom azért. Óvatosan felé pillantok néha, illetve figyelem az energiáját is. Tarts ki haver…
- Szia Andrew. - köszöntöm őt is egy mosollyal és kézfogással. Jó újra látni. Az viszont eszembe jut,  hogy még Oliviának is el kell mondanom, hogy Andrewt nem először látom. Tartozom ezzel mindkettejüknek, így ha bemegyünk, majd bele is kezdek a mondókámba. Előbb legyenek bent a csomagok.
- Köszönöm. Már csak a húsok és a fagyi van. A többi rajtunk. - mutatok Marcelre és magamra. Törékeny dolgokat egyébként sem hoztam, így nem baj, ha Andrew elesik a csomagokkal. Legalábbis a csomagnak nem gond. Andrewnak egyáltalán nem lenne jó, szóval azért figyelek rá is.
- Úúúúú ez így sorban tökéletesen hangzik. Készültem a horgász leckékre. De egy kicsit éhes vagyok, szóval, ha van pogácsa szívesen megkóstolnám. Én hoztam fagyit. Már tudok szép gombócot is kanyarítani. - tudom, hogy nekik ez nem nagy dolog, de nekem igen. Sokat kellett gyakorolnom hozzá. Ezért, ha bárki jelzi, hogy szeretne fagyit, nagyon lelkesen fogom neki tölcsérbe rakni. Előbb viszont beviszek mindent, és odarakom, ahova Marcel mutatja. Illetve mellette maradok, ha bárki kell neki kéznél legyek. Csak akkor állok meg, amikor látom, hogy Andrew nem viccelt az elesést illetően. Kis híján tényleg elnyúlik.
- Jól vagy? - kérdezem, de ha nincs szüksége segítségre megyek tovább. Arra pedig lelkiekben felkészültem, ami jönni fog…
Ugyanis amint beérünk, és Marcel is rendben van, Olivia felé megyek. Fel akarom fedni a történteket, ezért bele is kezdek a beszédbe, nagyjából ugyanazt elmondva, amit Marcelnek is kifejtettem. Azt is megemlítem, hogy én kértem meg Andrewt, hogy én szólhassak a dologról, és az én kérésemre kezelte bizalmasan ezt az ügyet. Az viszont még mindig nem ugrik be, hogy én hoztam bocsánatkérő virágot. Csak egyszerűen állok Olivia előtt, és várom, hogy lereagálja a hallottakat, úgy, ahogy neki megfelelő. Ha megharagszik természetesen meg fogom érteni. Bár az alapján, hogy milyen volt régen… Már annyira nem aggódom, mint ezelőtt.