A new master

Látom Anya arcán azt a mosolyt, valószínűleg pontosan olyat, amilyen az enyémen is van Shantit látva. Nem indult könnyen az élete, és valószínűleg a folytatás sem lesz annyira örömteli, mint amit érdemelne, de talán éppen ezért… minden ilyen pillanatot értékelek. A békét és a harmóniát a maga teljességében.
- Élni fogunk vele. - biccentek Anya felé, mert ebben teljesen biztos vagyok. Talán Shanti gyakrabban, mint ahogy én tehetem, de ezt minden bizonnyal érti Anya is. Nem vállalok el minden küldetést, de azért elég sokat, ahhoz képest, hogy egyedül nevelem Shantit. Segítség nélkül valószínűleg nem is boldogulnék.
- Ennek örülök. - épp mikor kimondom, Shanti egy kisebb füstkarikát enged ki a száján. Megérzésem szerint tűznek készült, de egyelőre ezt sikerült belőle kihozni. Majd lesz ez még… sokkal melegebb is.
- Örülünk… - el is nevetem magam, sokáig nem tudom levenni a pillantásom Shantiról, és a próbálkozásról. Aztán Anya felé fordulok, és kijelentésére komolyan bólintok.
Az ételre pedig természetesen rárepülök, amint lehetőségem nyílik rá.
- Igen. És már most tetszik neki. - azért nem minden fiatal tudja könnyen elfogadni az Erőt, ami megszólítja. Idősebb korban még nehezebb. Ezért Shanti, és vele együtt én is, duplán szerencsés. Izgalmasnak (játéknak…) találja, és remélhetőleg ez már így is fog maradni.
A kezdeti sokk ugyanis nagyon erős tud lenni, és épp a napokban láttam erre egy példát…
- Oh… Értem… - igazából még nem teljesen, de már így is széles, megkönnyebbül mosoly jelenik meg az arcomon. Most ugyanis már csak abban nem vagyok biztos, hogy honnan tudom, hogy a tanítványom megérkezett. Már mint… Szinte szó szerint az utamba akadt valaki, de biztos, hogy engem ‘keresett’?
- Azt hiszem. Már mint… szeretnék a mestere lenni. - neki is el kell fogadnia engem, és megérzésem szerint a Rend is felülvizsgálja az ügyet. Vagy nem. Lehet, hogy csak én gondolom túl, mert a korábbi tapasztalataim… mások voltak…
- Tipikus, romantikus történet. Akaratán kívül egy energia gömbben manifesztálódott az ereje, és kis híján letarolta vele az ifjakat, és saját magát. - egy kicsit sem tartom viccesnek a történetet, de én már nagyon nem szeretnék aggódni semmi miatt. Adódott egy probléma, de találtunk rá megoldást, így a továbbiakban már csak a történteken kell túllépni. Most éppen humorral. De egy pillanatra azért komolyabb lesz a tekintetem, mégha a mosoly, nem is tűnik el az ajkaimról.
- Érthető módon szörnyen megijedt, de szerencsére ott voltam a közelben. - és Shanti is. De ez most még a történet szempontjából kevésbé fontos. Biztonságban van, csak ez számít.

Szeretek Anyánál lenni, és Shanti is boldog, amikor nem csak az én szeretetem veszi körbe. Nem tudom, hogy mennyire hagyott benne nyomot az, hogy az anyja… olyan, amilyen, és ezért egészen biztos, hogy elkényeztetem. De legyen ez a legnagyobb szülői hibám…
- Óóóó… köszönjük. - Shanti rám is néz, mintha hallotta volna, hogy mit üzentem Anyának, és jóváhagyná ő maga is. De az is lehet, hogy az ajak gödröm bűvölte el ismét. Mindig oda rakja az ujját, én meg úgy csinálok, mintha meg akarnám enni. Ezen mindig nevet, és most is ügyesen elkapja az ujját, mielőtt… nyilván nem enném meg.
- Akkor indul is… - először futni kezd Shanti Anya felé, mert látja, hogy már tárt karokkal várja. De aztán rájön, hogy ez így nem elég gyors, és át is alakul a kissárkány alakjába. A becsapódás pedig… ahogy látom, kezd egyre letaglózóbb lenni. De Anya biztosan elkapja, bármilyen gyors is.
- Én köszönöm, hogy jöhettünk. Itt mindig feltöltődöm. Csodálatos a kerted. - nekem egészen apró van, és sajnos nincs időm, túl sok növényt gondozni. De azokat nagy becsben tartom. Az egyikből csodás elixirt lehet készíteni, amitől azonnal elmúlik az izomláz. Többet ér az ilyen a szememben, mint az energia kristályok…
- Nem sietünk, ha te sem. Csak holnap indulok Lyrranhoz. - természetesen nincs messze, de a látogatásokat az Alapítóknál mindig alaposan megtervezem. Szeretem, ha minden rendben van. És ehhez mérten, a holnapi nap folyamán kifejezetten elfoglalt leszek. Ma viszont csak Anyáé vagyok.
- Áááá… meg sem érdemlem. - mosolyodom el, mert a kedvenc ételem, azért mégiscsak a kedvenc ételem… És bármilyen idős is vagyok, még mindig jól esik, ha Anya törődik velem. Shantinak is ezt szeretném megadni, főleg, mert neki csak az egyik szülője… van jelen az életében.
Helyet foglalok az egyik párnán, és mivel Anya figyel rá, hogy Shanti is gond nélkül elérje az asztalt, most nem ültetem az ölembe. A szemem persze rajta tartom. Nem mintha itt veszélyben lenne, de… egyszerűen csak jól esik őt nézni, minden pillanatban.
- Képzeld. Meg tudta érinteni a fény gömböt, amit csináltam neki. És az reagált az érintésére. Jydai lesz ő is… - a hangom tele van büszkeséggel, bár ez akkor is így lenne, ha nem érezném rajta, hogy egyszer majd őt is szólítani fogja az erő. De annak okán, hogy egyszer majd ő is felnő, és kapcsolatba fog kerülni a Renddel… jó lenne nem csak az Apjaként jelen lenni a fejlődésében…
- Anya? - megvárom, hogy rám nézzen. Meg lehet, hogy erre várnom kell, mert Shanti nem az ételhez nyúl azonnal. Előbb Anya haját érinti meg, és kezdi… épp csak finoman cibálni. Egyszer majd neki is biztosan lesz ilyen…
- Szeretnék kérdezni valamit. A Renddel kapcsolatban. Van… valamilyen feltétele annak, hogy valaki mesterré válhasson? - még sosem kérdeztem meg ezt senkitől, mert sosem gondoltam rá, hogy egyáltalán meg fogom érni, hogy egyszer mester lehessek. De remélem most már eljött az ideje. Shanti miatt nagyon erősen remélem…

Amióta Shanti az életem része, egyszerűen minden szebb lett. Újra látom az értelmét annak, hogy reggelente felkelek, és szolgálom a Rendet tudásom legjavát adva. Az érkezése előtt… meginogtam néhányszor. Abban mindig is biztos voltam, hogy jól döntöttünk Anyával, amikor magunk mögött hagytuk a Sethest, de egy ideje azt éreztem, hogy haszontalan vagyok, és hogy én inkább Anyám érdemei miatt megtűrt személy vagyok, sem mint valódi lovagja a rendnek.
De Shanti megváltoztatott mindent…
Ő megmutatta nekem, hogy értékes vagyok, és méltó még a szeretetre is. Hogy az érzelmi vihart, ami bennem szokott tombolni, nem csak uralni tudom, hanem csendesíteni is. És az életem valójában még csak most kezdődött el. Nem kell attól tartanom, hogy érdemtelenül kaptam meg a helyem, mert… még van időm kiérdemelni azt.
Például azzal, hogy segítek az utánam következő nemzedéknek… Hogy nem csak küldetéseket vállalok, hanem egy tanítványt is, akinek átadhatom a tudásom, és segíthetem őt abban, hogy kiteljesedjen. Ez azonban nem csak az én döntésem…
A Rendnek jóvá kell hagynia azt, hogy mesterré válhassak. Korábban nem gondoltam erre, így azt sem tudom, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnem ahhoz, hogy ez egyáltalán szóba jöhessen. Van viszont valaki, aki tudja…
Aljas módon (valójában egyáltalán nem) Shantit is magammal hoztam Anya szállásához. Bejelentkeztem hozzá, mondván szeretnénk őt meglátogatni, mielőtt küldetésre indulnék, és ha fogadni tud minket, jövünk. Az életem nem lesz veszélyben, még Shantit is magammal vihetem, mert az egyik Alapítót fogom meglátogatni. De előtte mégis csak illik lejelentkezni Anyunál, főleg, ha szándékaim is vannak a látogatással…
-Szia. Megjöttünk. Éhesen és szomjasan. - mindkettőnkre igaz, az előbbi Shantira duplán. Feneketlen a kis bendője. De én ennek csak örülök, mert az energiától szépen növöget, és végül egy olyan csoda szép kislány lesz, akit… Phryllel kell megvédenem az udvarlók hadától… Mindenkinek jobb lesz, ha ez minél később jön el…
- Szólj, ha indíthatom a rakétát. - eddig a kezemben fogtam Shantit, de ha Anya jelzi, hogy készen áll a fogadásunkra, lerakom őt. A rakétával pedig egy kicsit sem túloztam. Amióta magabiztosan repül a sárkány alakjában, imád belecsapódni azokba, akiket szeret. Anyát pedig természetesen imádja.