The Plan

  

Igyekszem elrejteni a bennem lévő feszültséget, annak ellenére is, hogy amióta Chris kimondta a “Királynő” szót, szörnyen nehezen megy. Mondhatni, szinte lehetetlen, De azért próbálkozom vele, mindannyiunk érdekében.
Chris szavaiból ugyanis úgy tűnik, hogy ez a terv más kezd a megvalósítás felé gördülni. Nem tanácsot kér, még csak nem is az érzelmeiről akar beszélni az akcióval kapcsolatban, hanem kész tényeket közöl velünk. Én ezt nagyjából ‘higgadtan’ fogadom, Cryl viszont már akkor a szája elé kapja a kezét, amikor Chris kimondja a “csali” szót…
- Nem-nem-nem. Ez hülyeség. Nincs olyan, hogy legtökéletesebb csali. - kedvem lenne azzal ‘nyugtatni’ Cryl, hogy valójában nagyon is létezik, és tényleg nincs jobb, mint Chris, de eszemben sincs megszólalni. Túl nagy erőfeszítéssel jár az, hogy az aggodalmam, a haragom, és minden valaha bennem tombolt érzést magamban tartsak…
Akkor viszont már nem tudom a véleményemet magamban tartani, amikor Chris közli, hogy elvállalta a felkérést.
- Ez esetben már el is kezdtétek megvalósítani a tervet… - nem tudom elrejteni az élt a hangomból. Szeretném, mert nem akarom bántani Christ, de nem tudok mosolyogni egy olyan tervhez, ami nincs alaposan átgondolva. Ezt nem arra alapozom, hogy ne lenne Chris a legokosabb, akit csak ismerek, pusztán arra, hogy Cryl és én is, kész tények elé vagyunk állítva. A szerepemet pedig bármilyen jelentéktelennek is vélem időnként a világ körforgásában, a Királynőről, és a veszélyről, amit jelenthet, közvetlen tapasztalatom van. Mégsem hallgatott meg senki, mielőtt döntést hozott volna…
Így a büszkeségem azt is bennem tartaná, hogy felajánljam a segítségem. Nincs szüksége rá, ez egyértelmű. Azt viszont sosem bocsátanám meg magamnak, ha történne valami, és ennek épp az lenne az oka, hogy most nem mondtam semmit…
- Amennyiben szükséged van valamire, csak szólj… - fájdalmas, és lemondó a hangom. Erre már Cryl is felém kapja a fejét. De aztán visszafordul Chrishez.
- Ne már Chris. Biztosan van más megoldás… - most Cryl a nyugodtabb. Ez önmagában is azt jelenti, hogy valami baj van…

  

Azt hittem, hogy én vagyok a legizgatottabb a közelgő nagy nap miatt, de hamar kiderült, hogy Cryl köröket képes rám verni, és nem csak a könnyed esti futás során. Szerintem azt is megtervezte, hogy melyik irányba billenjen a fülem, amikor esküt cserélünk, és nem lepődnék meg, ha hamarosan javaslatot fog tenni rá, hogy milyen hangnemben szóljon a hajó hajtóműve, tiszteletként a nagy napra. Imádom a lelkesedését, de ennyire… még én sem vetettem el a súlykot.
Viszont tudom, hogy ennek éppen az-az oka, hogy boldog, és ő eképpen fejezi ki magát. Ahogy Chris is másként kommunikál és persze én is. Én inkább csendes maradok, amikor örülök valaminek, és ilyenkor képes vagyok jobban elmerülni a tevékenységben, amit csinálok. Vagy éppen a pihenésben ugye…
Most is, csak figyelem, ahogy Cryl pörög, ahogy a szél lágyan ringatja a közeli faleveleket, ahogy Chris hajója megérkezik a kikötőbe.
Chris hajója megérkezik a kikötőbe!
Szinte rögtön fölpattanok, és Cryl is néhány másodperc múlva eszmél, hogy megérkezett az, aki a legfontosabb nekünk. Aki nélkül ennek az egésznek nem is lenne értelme, így dobunk mindent azonnal, és majd később folytatjuk. Együtt…
- Szia. - köszönök mosolyogva, persze csak Cryl után. Ő gyorsabb volt nálam, és már csak emiatt is szélesedik a mosolyom.
Néhány pillanattal később viszont bennem reked a levegő. Chrisen ugyanis észreveszek valami furcsát, és… nem sokkal ezután elhangzik részéről egy olyan mondat is, amit az univerzum története során még nem igazán követett kellemes folytatás. Legalábbis az én tapasztalataim szerint, Cryl ugyanis meg sem rezzen, épp olyan lelkesen ugrándozik, mint amikor rájött, hogy nem muszáj egy tortát választani, lehet akár több is.
- Figyelek. - Crylre nézek, és a pillantás, amit felé küldök számára is elég ahhoz, hogy egy fokkal komorabb hangulatra váltson. Vagy inkább aggódóvá. Nála gyorsabb, és látványosabb is az átmenet, mint nálam.
- Figyelünk. - jelenti ki végül ő is, és tényleg mindketten elhallgatunk. Majd Cryl a szája elé kapja a kezét, amikor Chris elmondja, hogy miről is van szó, és én is érzem, hogy megfeszülnek az izmok a karomban, és az arcomon.
- Milyen tervről van szó? - az ösztönöm nagyon rosszat súg, éppen ezért sem mozdulok, amíg nem válaszol. Egy időre még Cryl is eltűnik a figyelmem fókuszából, csak Christ látom magam előtt, most és… akkor, amikor még mindketten közelebb voltunk ahhoz a bizonyos királynőhöz. Bennem nem hagyott olyan mély nyomot, mint benne, mégis, elég volt csak az említése, és érzem, hogy az epe gyűlni kezdett a torkomban. Bár ennek talán inkább ahhoz van köze, hogyha Chris így elénk áll, akkor tudom, hogy biztosan érintve van ő is ebben a tervben…