Sima, vagy Fordított?

Kortyolok az italból, elégedett élvezettel.
- Mindig is csíptem az iróniát. - engedem ki a levegőt, élvezettel.
Ammm, hmmm... mégsem kellett volna így ajtóstul rontanom rá...
Áh, hol zavart mindig sem?
Teljesen megütközve nézek rá egy pillanatra.
- BezúzATOD? - arrébb hessegetem a kezemmel, legalábbis jelzem neki. Ha biztonsági övvel kezd el szarakodni, akkor csak elegáns ujjcsippentéssel kiveszem a T-vonalból az öv anyagát, s csak úgy légiesen beljebb dobom. Majd újra hessegetek, ha nem megy arrébb, akkor az ölébe ülök, nekem úgy is megfelel.
- Sokkal izgibb, ha magad zúzod a járgányt össze, nemde? - nézek rá. Vagy a visszapillantóból, vagy a oldalra rá.
Kortyolok még egyet az italból, majd az italos tartóba teszem, ami a kezemben van, majd becsukom az ajtót.
- Te miért éppen kihagynád életed legnagyobb buliját? - azzal, ha még nem dobott ki a kocsiból, gázt adok, s rátekintve, vigyorral, elindulunk.
A közben pirosra vált lámpa előtt...
- Nem passzol hozzád ez a járgány... - sebességkorlátozás? A nyalókák az út szélén sosem érdekeltek...

Nahát. Egy arrogáns bolond. Ritka kombináció, és úgy tűnik, hogy díszes példánya került az autóm elé. Azért örülök neki, hogy végül időben meg tudtam állni, mert nem szeretnék még egy hasonlóval pereskedni. Bár Miss Foster inkább csak bolond, és jóval kevésbé arrogáns.
- Nagyon látványos. - mosolyodom el, akárcsak egy ragadozó. Hangomból csak úgy árad az irónia, bár kétlem, hogy az előttem lévő felfogná.
Biztos, ami biztos, azért bezárom a központival az autó ajtajait, mert közelharcban nem vagyok túl képzett…
A probléma viszont ott kezdődik, hogy hiába sikerül ezt időben megtennem, ennek az autónak még a zárja sem működik normálisan. Hangos reccsenéssel megadja magát, amikor a férfi rám nyitja az ajtót, és mivel bezárt autóra számítottam, még csak reagálni sem tudok. Ha akar, gond nélkül ki tud rángatni az autóból, mert teljesen felkészületlen vagyok.
Viszont nem ez történik, és ezzel újabb meglepetés, a mai napon a második…
- Csak megyek vele egy kört, mielőtt bezúzatom… - próbálok könnyedén reagálni, mert arra jutok, ha azt hiszi, hogy ismer, kisebb eséllyel válik erőszakossá, és egy ilyen színjáték nekem belefér egy ideig, de a szemöldököm önkéntelenül szalad fel. Egész biztosan nem találkoztunk még, mert hiába gyenge az arc és név memóriám, egy ilyen arcon hosszú ideig eltárolnék…
És minden bizonnyal fogok is, az események kimenetelétől függetlenül…
- Te miért éppen itt... vonulsz? - ha ismerem, feltehetek egy ilyen kérdést, ráadásul, ha már nem fogom (mert kiderül, hogy semmit sem tudok róla), egy ilyen mondat akkor is jól jön. Remélhetőleg arra sarkallja, hogy valahol máshol “vonuljon”, és én mehessek a dolgomra…
Dobó kockákat csináltatok az autóból, és természetesen fel is adom a “címzettnek”...

Állok, látom én hogy jön valami iszonyat ronda ócskavas felém, hogy kénytelen vagyok az energiamezőt működésbe hozni, mielőtt még kárt okozok a kocsiban, mert találkozik velem.
Egy frászt fog elgázolni, én gázolom el őt, és mivel itt már vannak kamerák, és azért már máshol kipróbáltam élesben, milyen az, ha felfedem a nagy igazságot, inkább így segítek rá a  megállásra.
Persze, azért a pezsgőből kortyolok.
Megáll.
Nézem.
Ő meg engem.
- Éppen vonulok. - nyugodt, mély hangom közlöm a kocsi felé, még a kezemmel is jelzem a szót, “vonulás”.
Hogy jól van-e? Mellettem meg száguldanak autók? Hoppá. Mögötte is. Sóhajtok egyet, s kiterjesztem a pajzsot, mire a mögötte lévő pont lelassít, hogy nem két kocsit kell agyontaposnom majd.
Ismerős az energia. Félrebiccentem a fejem, majd oldalt sétálok, a kocsit nem engedem el.
Kinyitom az ajtaját, továbbra sem foglalkozva azzal, nekik zöld van.
Meg az sem érdekel, hogy amúgy a kocsiajtót extra erős ember sem képes kinyitni. Hupsz.
- Háh, tudtam, hogy te vagy az. Mióta száguldozol te ilyen ócskavassal? Vagyis hát... ezzel pont nem tudsz. - vagy most vagyunk abban a terrai időben, amikor úgy döntött, leszületik? Ahhh... számolja az ördög...

Általában sofőr vezeti az autóimat, főleg, amikor alkoholfogyasztás zárja az üzleti találkozókat, de ezúttal én magam akartam kipróbálni az új autómat. Pontosabban, a járművet, ami már jó pár kilométert futott, de most először mondhatom azt, hogy az én tulajdonom. Egy ilyen mértékű bosszú igenis jár nekem.
Hiszen ez az ex nejem autója volt, a szeme fénye, a mindene… Én pedig kérlelhetetlenül magaménak akartam tudni, mert ő sokkal többet vett el tőlem, mint egy autó, vagy a nerc bunda készlet. Örülhet neki, hogy a szilikont nem kértem vissza tőle…
Mégis, nem okoz akkora örömet a vezetése, mint reméltem. A motor gyenge, a belső tér közönséges, és a tény, hogy még tisztességes benzin, vagy legalább dízel motor hangja sincsen…
Szánalmas…
Valamit tennem kéne, hogy visszaszorítsam az elektromos autók piacának növekedését…
Holnap…
Most megyek, és nem felejtek el az új háza (az én régi birtokom…) előtt is elhajtani, csak hogy érezze… semmit sem tehet azért, hogy visszakapja ezt az autót. Bármennyire is szeretné. Sőt, akkor még kevésbé…
Arra viszont nem számítottam, hogy az úton nem csak a pocsék sofőrökbe, és a madárürüléktől konstans rettegő biciklistákba futok bele, hanem az öngyilkos hajlamúakba is…
Mi a francot csinál egy pohár pezsgővel az út közepén?
Le tudok fékezni, az elektromos rásegítés teszi a dolgát, de egyrészt túlságosan közel értem ahhoz, hogy láthassam a fizimiskáját is az egyénnek, és a biztonsági öv, még enyhén bele is mart a vállamba a fékezés erejétől.
Egy kicsit sem vagyok boldog…
Dudálnék, hangosan, már csak a feszültség levezetése miatt is, de ennek az autónak még a dudája is használhatatlan. Ha ordítottam volna, az is hangosabb lett volna, ráadásul a frekvenvia annyira sértő, hogy csodálkozom, az öngyilkos hajlamú kutyák, nem állnak szintén sorfalat az úton.
Tartok tőle, hogy ettől a hangtól nem fog távozni ez az elmebeteg az útról…

Döglött unalommal simogatom körbe ujjammal a pohár szélét, halk, ámde  a jól hallóknak annál idegesítőbb frekvenciát megütve. Ha már a félelem egyre kevésbé nyerő itt, akkor legyen a düh. Csakhogy azzal jól, nem lakok.
Volt egy idő, mikor kitűntem ezzel a külsővel. Pár évtizede azonban nagyon megszokott látvány az, ahogy kinézek. Csakhogy nem mindenkinek van olyan ist... démoni kisugárzása, mint nekem!
Meg is fordulnak, le is xarom magasról.
Dög meleg is van, szét is kéne folynia a “sminknek” az arcomon, csakhogy.
Ez minden, de nem smink.
Így nézek ki, emberi alakban, nem akarván rejteni a sötétséget, ami bennem lakozik. Egy ideje még inkább terjedni kíván. Merthogy itt teret vesztettem. Mégsem volt nehéz lejönnöm. Még.
Sajnos azzal is jó szolgálatot teszek a jóknak, hogy jelenlétemmel triggerelek. Merthogy ez segíti őket a húdenagy felemelkedésben.
Leemelkédés mikor lesz? Olyan jó nagy.
A pezsgő finom, mégha nem is így, az utcán kéne fogyasztani, séta közben. Ilyen melegben meg pláne nem.
Hm...Hogy mindig összekeverem a színeket. Nekem a zöld a nyugi, a pihi. A piros pedig az action. És a pokol. Ami voltaképpen nem is létezik.
Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a terrai járművek hangja egyre közelebbről hallatszódik.
A pohárból kortyolva fordulok meg a zebra kellős közepén. Legalábbis ott, ahol pont útban vagyok a járműveknek. Az éppen sebesen közeledőknek....