Feather Party

Óóóó… hát tényleg tanult tőlem ezt-azt. Helyes. Nem szeretem feleslegesen járatni a… számat.
- Már nem emlékszem, és ha megharaplak… - szélesebb lesz a mosolyom.
- Na nézd már megint… Szóval akkor sem fog eszembe jutni, ha megharapsz. - ez a része a kihívás, a korábbi meg… mondjuk úgy, hogy figyelmeztetés. Mert ahogy elcsente a köztünk lévő távolságot, és megízlelte az ajkait, én is akarok egy kóstolót. Finoman meg is harapom az alsó ajkát… Azt pedig teljes mértékben figyelmen kívül hagytam, hogy állítása szerint nem győztem meg eléggé. Hát ha ez valóban így is van… most majd fogom.
Ugyanis, ahogy a szárnyai fölém borulnak, még egy kicsit… bele is simulok. Hiába jelenti ez azt, hogy egy kicsit távolabb kerülök tőle, már tudom, és látom is, hogy… a szárnyai a kedvenc… zónája. Én meg tényleg komolyan gondoltam a kényeztetést.
- Hát mi lesz most így a gombokkal? - mosolyodom el, és egy pillanatra megtámaszkodom az egyik kezemen a feje mellett. Az ingem ugyanis feljebb tolta, és így már nem sok értelme van a kigombolkozásnak. Ellenben… a hasam szabadon van…
Megérintem magam, finoman végig simítok a hasi izmokon, és ezt bizony továbbra is érezni fogja Shyrrak. Ahogy azt is, ahogy még jobban belesimulok a szárnyaiba, és úgy mozgok, hogy cirógasson a tollaival. Ezzel egyszerre három helyen is… khm.. .kényeztetem, és csak az egyik kezemet használom.
Ezt csinálja valaki utánam…

Nem tudom pontosan, hogy mikor alakult át a tárgyalás annyira, hogy mostanra folyamatosan huncut vigyor van a képemen, de nem is igazán érdekel. Kellemes emlékeket idéz fel bennem a Shyrrakkal töltött idő, és új… szintén nagyon ‘ízletes’ újakat is eredményez. Ezért egyelőre nem áll szándékomban távozni. Sőt. Ajándékkal térek vissza!
Amit egyelőre nem értékel… Engem viszont igen. Még jobb…
- Ezt mondtam volna? - a meglepettség ábrázatát varázsolom az arcomra, de csak néhány pillanat erejéig. aztán vissza tér a huncutság. Szinte pont úgy nézhetek ki, mint az a kis gyerek, aki megkapja az első vizipisztolyát, és tudja, hogy… mekkora hatalom került ezzel a kezébe. Kivéve, hogy én nem vízzel töltött fegyvert használok egyszerűen csak a… sármom…
És Shyrraknál nagyon működik, ahogy látom…
- Nem vagy túl biztos a dolgodban. - azt már nem mondom ki, hogy “hadd segítsek”… Még a pillantásomban sincs benne. Legfeljebb a kezemben, amivel közelebb húzom magamhoz. És természetesen hívom még közelebb, hogy lopja el az utolsó centiket is. Megteszi. Jóóóóóó….
A magam részéről nem is akarok elhúzodni, sem abbahagyni. Egy pillanatra sem. Azt viszont felkelti az érdeklődésem, amit két csók között suttog nekem.
- Akkor két legyet fogok ütni egy csapásra. Mert kíváncsi vagyok. És türelmetlen… - igazából nem, szinte végtelen a türelmem. De ha huncutkodásról van szó… akkor igen is kérem a részemet…
Ezért elhúzodom egy kicsit Shyrraktól, éppen annyira, hogy hozzá férjek az ingemhez. Lassan kigombolom az egyik gombot, és közben az egyik ujjammal a mellkasomon is végig simítok. Ezt pedig… Shyrrak is érzi. Nem nyúlok hozzá, épp csak a tekintetét keresem, és huncut mosoly virít a képemen, de számára olyan, mintha megérintettem volna. Mintha rajta is pontosan ugyanúgy simítottam volna végig…
Ezért nem várok sokat a következő gombbal sem… Azt már inkább szakítom, mint bontom, de az ujjaim továbbra sem csak az ing anyagán vannak. A bőrömet, és ezzel Shyrrakét érintik…

Elmosolyodom. Mert tetszik, amikor… fog… Nem feltétlenül a szavaimon. Azokat lassan már hanyagolnám, mert feleslegesek. Az ugyanis még csak halványan sem fejezi a történteket, hogy: ez kurva jó volt… Akkor meg egy “hmm” vagy épp annak hiánya többet mond…
Shyrrak viszont dumálni akar. Előtte. Már mint a reggeli előtt…
- Közeledik… - vagyis én közeledem. Hogy aztán már csak egy alvó démont találjak az ágyban. Mondanám, hogy ez ciki rám nézve, de nem az. Inkább egy plecsni, ami azt mutatja, hogy még mindig jó vagyok…
És akkor még Shyrrak azt nem is tudja, hogyha vágyakról van szó, tényleg nagylelkű vagyok, és félre teszem időnként a sajátomat is. Semmi kedvem ember kollekciót böngészni. De azt hiszem ennyit igazán adhatok neki.
Hogy aztán mikor visszajövök, és lelkesen megmutatom, ne értékelje. Démonok… még hogy a nőkkel nehéz… Nem. A démonokkal sokkal bonyolultabb.
Legalábbis addig, amíg vissza nem dobja a labdát, és amit elvesz, azzal nekem is ad… Nem is keveset. A szívtipró mosolyom újra feléled.
- Mindig… - ennek persze ellent mond, hogy testhelyzetet tekintve, épp a kijelentés után már nem állok, hanem leguggolok az ágy szélénél. Shyrrakhozz közeli részénél, mert azért a póráz, ami ismét megjelent nem túl hosszú. Ne is legyen az…
- Nem tudom. Rám… - nem elszólás. Teljesen szándékos volt. De azért megköszörülöm a torkom, és az ajkaimon is végig siklik a nyelvem, mikor ‘helyesbítem’ magam.
- Szóval rá éhezel? - természetesen tárgytalan a kérdés, mert ahogy közelebb húz magához engedek neki. Sőt. Ha nem húzott elég közel magához, megragadom a nyakam előtt a pórázt, és rántok egyet rajta. Remélem szorosan fogja. És ezzel nagyon-nagyon közel kerül hozzám, amikor meghúzom… hmm…

Na jól van. Ez már Shyrrak. Nem cserélte ki senki egy… tollas, de sokkal szentebb darabra. Szélesedik is a mosolyom.
- Dekorálj nyugodtan. Ha van erőd… - hát igen. Engem sem cserélt ki senki. Még mindig aljas (és huncut) vagyok…
Ettől függetlenül persze jár mindenkinek a kényelem, és Shyrraknak is biztosítom egy mozdulattal.
Aztán meg én is kapok valamit, ami határozottan tetszik, és kellemes emlékeket idéz fel. Nagyon kellemeseket, és némileg persze ködöseket…
- Nem. Kényeztethetlek én is. - hohóóó, de még mennyire… Talán most nem olyan energiával, mint korábban, mert egyértelműen le vagyok harcolva. De a kevésbé megerőltető dolgok is örömet tudnak okozni…
Ezért felkelek, és engedelmeskedve a póráznak, négykézláb közelíteni kezdek Shyrrak felé. Még az ajkam szélét is megnyalom, de csak lassú léptekkel megyek felé. Annyira, hogy látom, valamikor a folyamat közben elalszik.
Hát ez igen lehangoló…
De… adott egy másik ötletet. Másként is tudom… kényeztetni.
Ezért teremtek magamra egy ruhát, és álló (most nem úgy, te huncut…) pozícióba is felemelkedek. Aztán el is teleportálok, mert a meglepetés, amit kitaláltam nem a házamban található.
Igyekszem, gondosan megválasztani az áldozatot. A gyengék szóba sem jöhetnek, mert az a fél fogára sem lesz elég Shyrraknak. A túl erősek szintén nem, mert desszertet akarok neki vinni, és nem nyers húst, amin órákig rágódnia kell… Ezért egész biztosan hosszú percekig, akár egy óráig is, csak láthatatlanul figyelem az embereket, és… válogatok közöttük, az alapján, amit a lelkükben érzek.
Aztán megtalálom az ideális jelöltet. Egy férfit. A büszkesége és az önhittsége ínyenc csemege lenne azon démonok számára, akik ezt használják táplálékként. De szerintem Shyrraknak is tetszeni fog. Mert nehéz lesz megtörni, de nem lehetetlen…
Egy pillantás csak, az, ahogy a birtokomra teleportálom, és egyelőre álmot is bocsátok rá. Egyszerűbb, mert így nem kellenek kötelek, és Shyrrak szabadon játszhat vele. Feltéve, hogy felébredt… Azért nem szívesen malmoznék az… ujjammal, amíg ez megtörténik.
Viszont, ha felébred, természetesen nem hagyom szó nélkül, hogy tulajdonképpen ágyba hoztam neki a reggelit…
- Na nálam ez az elrablás. - mutatok a… hát inkább ájult, mint alvó férfira. De jelenleg ez részletkérdés. Az jobban érdekel, hogy mit fog szólni Shyrrak az ajándékhoz…

Hallottam igen. Még bólintok is erre. De hogy felfogtam-e… Nos arra csak hosszú másodpercekkel később tudnék válaszolni. És így is teszek.
Aztán egy ideig még így is bambulok, mert láthatóan Shyrrak sem találja azonnal a szavakat. Nem baj. Én ráérek. Kényelmes helyen vagyok…
Ezt követően viszont elhangzik egy definicó, és nem csak magamban hümmögök egyet, némi gondolkodási idő reményében.
- Hmm…  - nem tudom pontosan hány másodpercig nyújtom ezt. Csak azt, hogy egy pillanatra becsukom a szemem, és majdnem engedek az álom manóknak. Aztán inkább még sem. A bűntudat, mint olyan, ugyanis nagyon távol áll tőlem.-
- Akkor igen. Elraboltalak. - vállat vonnék, de ahhoz komolyabban meg kéne mozdulni. Az meg továbbra sem áll szándékomban. Shyrraknak viszont… mondanám, hogy nem tudom mi bújt bele, de pont tudom…
- Ezen segíthetünk. - nem kell csettinteni, így nem is teszem. Anélkül szélesedik ki a mélyített ágy, és válik a padló azon része is matracozott és párnázott résszé, ahol Shyrrak is van. Arra azért készítem magam, hogy ez sem lesz jó neki, de egyelőre nem izgatom fel magam… ezzel. Nekem ez kell, neki más, van keze, ő is tud rendezkedni, ha akar.
- Nem rémlik, hogy ezt tettem volna. De tény, hogy vannak ködös emlékeim… - csupa jó, ezért nagyon széles, és huncut mosoly jelenik meg az arcomon. Aztán meg egy nyakörv a nyakamon. A mosoly, lágy kacagássá válik.
- Áhh… szóval nálad így néz ki egy ébredés… - a játék kedveért felemelem a felsőtestemet, és egyik kezemmel megtámaszkodom magam mögött. A másikkal megérintem a nyakörvet, minimális erővel meg is húzom. Nem akarom elszakítani, sem leszedni. Hiszen biztosan jól áll nekem…
- Kapok még más ajándékot is Cukorfalat? - visszafekszem, de a könyökömmel még támasztom a fejem, és inkább oldalt vagyok. Természetesen felé fordulva. Egy szál… nyakörvben…

Hibátlannak érzek mindent. A testem állapota persze ebben a pillanatban nem alkalmas (annyira…), egy hasonló mókára, de nem veszítettem el egyik végtagomat sem és… Az alapján, hogy Shyrraknak van mit fognia… egyéb részeim is a helyükön vannak. Panaszra tehát egyáltalán nincs okom.
A pihenés viszont még így sem árt, és én ebben mindig a kényelemre szavazok. Semmi gondom Shyrrak birtokával, de azért nem szeretném, hogy a törött bútorokból szálka menjen a… Tehát igenis akarom a pihe puha párnáimat…
Ez pedig mély és tartalmas alvást eredményez (ki tudja milyen hosszút, de akkor is…), és egy széles vigyort az arcomon ébredéskor. Még akkor is, ha halványan rémlik, hogy egy ízes káromkodás hangja törte meg a csendet.
- Ahamm… - tulajdonképpen most egyetértenék mindennel. Szinte mindennel. Ugyanis átfordulok a másik oldalamra, és ezzel rájövök arra is, hogy Shyrrak már nincs itt, sőt épp ő mondott valamit… Egy pillanatra elkerekednek az ajkaim.
- Mihh? - sok mindent hallottam már a hasonló esték után. Eddig a pontig azt mondtam volna, hogy mindent. De most kiderült… a legkevésbé sincs így. Hiszen hosszú másodpercek alatt ugyan, de rájövök, hogy az elrablás szót említette. És ezzel még SENKi sem kínált meg. Azokon kívül persze, akiket valóban elraboltam, de velük… biztos nem töltöttem el egy olyan estét, mint Shyrrakkal…
- Ez néző pont kérdése. Te mit tartasz elrablásnak? - igazából egy határozott NEM lenne a válaszom, mert a helyszínt módosítottam ugyan, de szabadon távozhat bármikor. De ha egyáltalán felmerült egy ilyen kérdés… akkor lehet, hogy jobb, ha tisztázzuk ki mit ért a fogalom alatt, mielőtt belefutok egy önkéntelen hazugságba. Vagy… másba. Ja nem, abba már nem, mert tényleg kikelt az ágyból.
Nekem viszont egyelőre nem áll szándékomban, sőt… még jobban a párnák közé fúrom magam. Aludni szinte biztos, hogy már nem fogok, de… mondtam, hogy a kényelemre szavazok?

Tehát “nem”. Ha olyan helyzet adódik, mint a mostani… mindig tiszteletben szoktam tartani ezt a szót. Nagyjából ez az egyetlen szitu amikor foglalkozom vele, de ilyenkor mindig.
Akkor viszont egész más a helyzet, amikor a “nem”… nem egésze “nem”… Akkor minimum egy kérdést felteszek.
Így pedig el is jutunk oda, hogy lekerül rólam (sajnos…), minden játékszer, és egy ideig én sem nyúlkálok. Majd óvatosan tapogatózóm, és egyre biztosabban válik az a “nem” egy nem kövér, de azért husis “igenné”.  A teste ugyanis válaszol helyette is.
De aztán ismét megállok a mozdulatban. A kezem ott marad a szárnya közelében, épp csak energia lenyomattal érintve, de nincs cirogatás. A válasz őszintesége ugyanis meg lep, és új megvilágításba helyez mindent.
Hiszen ezért kompenzál ennyire. Nem azért, mert túl sokat hisz magáról, hanem azért, mert túl keveset. Awww… Kis Cukorfalatom… Szeresd magad. Vagy legalább kívánd magad. Erotika tanfolyam első lecke. Még szerencse , hogy velem találkozott. A legjobb helyre jött. Nem csak úgy…
- Az a te döntésed, hogy ki vagy. Nem az határozza meg, hogy van-e szárnyad vagy sem. Sőt a külsőd semelyik része nincs rá hatással. - hogy ezt be is mutassam, egy pillanatra… nővé változom. Azért kis csinossá, de elég egyértelműen… másmilyenné. A vonzerőm, és az energiám viszont marad. Sőt… még… jobban… felcsavarom. Tehát elméletben nem kéne változzon a rólam alkotott véleménye. Főleg, ha… tényleg senki érintését nem kívánta még ennyire…Awww…
Vissza is változom saját alakomban, hogy ezt a megjegyzését még véletlenül se felejtse el.
- És ez a vágy… nem ad olyat, amit még sosem éreztél? Amit mindig is akartál, de sosem merted kimondani? Amiért… megéri kockáztatni? - igazából nem tudom pontosan, hogy mit kockáztat, mert ezt a részt nem igazán értem. Ha kíván, kapjon el. Ez ilyen egyszerű. Oké, ha én ellenkeznék, nem bíztatnám ennyire. Az más szitu. De ez… teljesen egyértelmű.
Ezért közelebb is hajolok hozzá, és lágyan, finoman megcsókolom. Egyelőre nem érintem meg csak… hivagatom magamhoz közelebb, és ezzel bízhatom arra, hogy fogadja el magát. Legalább úgy, ahogy én őt.
Most ugyanis… mindenfajta erő nélkül tettem ezt. Sem őt, sem magamat nem turbózom. Csak kap tőlem egy csókot. Mert én is kívánom őt…

Nem tetszik a reakciója. Visszafogja magát. Pedig… épp azt próbálom a magam módján a tudtára adni, hogy erre egyáltalán nincs szükség. Sőt…
Ezért csípőm ismét megmozdul, most jóval határozottabban. Majd apró, de érezhető kört is leír alatta…
Aztán más féle érzeteket keltek benne, és erre… már jobban reagál. Helyes. Ez ugyanis… határozottan vonzó benne… Szinte édes az a kis morgás…
Én mégis úgy döntök, hogy igazán “rossz” démon leszek, és csalni kezdek a játékában. Nincs baj a ‘szabályokkal’ sem, de… azok éppen azért vannak, hogy áthágják (khm..) őket. Vagy nem? De…
A döntésem pedig kifejezetten jónak bizonyul, ugyanis, amit észreveszek rajta… nem csak mosolyt csal az arcomra, hanem a mámor érzését feléleszti bennem. Sóhaja és megremegése ugyanis édesség a számomra, a tortán a hab, vagy a hab tetején a finom cseresznye. És pontosabban, ez minden egyszerre…
Ezért eszembe sincs abbahagyni a… kényeztetését… És tekintetét nem engedem, mindent látni és érezni akarok.
Legalábbis addig a pillanatig, míg düh nem villan a szemében, és… egy fejeléssel közel egyenértékű visszautasítást nem kapok. Szavakban…
- Biztos? - a hangom az elméjében egyszerre kihivó, de… nagyon is kérdő. Erre ugyanis nem számítottam, és némileg össze is zavarodok. A kezeimet szétfeszítő szárnyainak is engedek, hirtelen, és a bilincs szorítását ismét megszüntetve eltűnnek a karjaim a szárnya mögül. A bilincs pedig (egyelőre) nem is kerül vissza rám.
- Miért nem engedsz annak, ami… felébredt benned? Annak, amit kívánsz? És annak, akit kívánsz? - egyszerű kérdés, mert most egészen kivételesen, nincs bennem semmi hátsó szándék. Csak az, amit felőle éreztem, és amit… valamiért most leplezni próbál. Tudni akarom, hogy miért. Ez ugyanis nem jó neki. Nekem még kevésbé…
A kezem ezért a válaszától függetlenül újra közelebb kerül hozzá. Ha nem húzódik el, oldalról finoman, épp csak egy ujjal megérintem a tollakat a szárnyán. Nem vagyok erőszakos, ha ismét elutasítást érzékelek, elhúzom a kezem, és nem is próbálkozom újra. De ha ismét feléled benne a kellemesen bizsergető borzongás, akkor az ujjamat egy másik követi. Majd az egész tenyerem…

Az-az arc… Majdnem beveszem. De az egyéb gesztusai, többet mondanak, mint egy pár szó, és egy arckifejezés. A ruhámat viszont a továbbiakban azért rábízom, és csak egy huncut (nagyon huncut…) mosollyal válaszolok.
Akkor viszont újabb fordulatot vesz a történet (és mi tagadás, én is…), amikor… érzékenyebb helyeket is simogatni kezd.
- Hmm… - nem terveztem ennek hangot is adni, de… hupszi. Kicsúszott. Egy apró, de határozott csípő mozdulattal együtt, ami akkor is megtörténik, ha nagyon szorosan fog a combjaival. Talán akkor még inkább…
Aztán ahogy rám hanyatlik, és édes módon fojtja belém a szót… még mindig hagyom magam. Sőt. A korlátozott mozgás ellenére is, egyre éhesebben, egyre vággyal telibben ízlelem az ajkait. Határozottan jó. De nekem eszembe jutott még valami…
- Kérlek… - ez egészen másfajta “kérlek”, mint a korábbi. Ezt csak suttogásként hallja az elméjében, mégis jóleső borzongást juttat a fülcimpájára, mintha egy lehelet simítaná végig. Majd a Cukorfalat becenév hallatán, ismét hallhat valamit. Kellemesen bizsergető nevetést.
Pontosan kettő másodpercig. Ezt követően ugyanis már a bilincs roppanásának hangjára lehet figyelmes, és arra, hogy a szemkötő a vállaira hullik. A kezeimet összekulcsolom a háta mögött., és szorosan magamhoz húzom (nem mintha eddig lett volna hely köztünk), és a csókot továbbra sem kívánom abba hagyni. Ellenben ismét megjelenik egy bilincs a kezemen, csak most már… ő is a karjaim között van.
- Így gondoltad? Cukorfalat...- ez biztosan nem számít aljas trükknek, az már inkább, hogy egy pillanatra elhúzódom tőle. A tekintete érdekel, amit abban láthatok, ebben a pillanatban. Illetve az enyémből sem… rejtem el, a felszínre tört… hmm… kívánalmakat…