The first time...

Mindig ügyelek rá, hogy a sebességhatárokon belül maradjak, ha autót vezetek, de ez alkalommal megtörténhetett, hogy a lejtős szakaszokon nem nyomtam annyira erősen a féket… Kathy izgatottsága rám is hatással volt, és persze én is nagyon vártam már, hogy találkozhassunk a gyerekekkel. A személyes találkozást nem tudják pótolni a videóhívások, főleg akkor nem, amikor egy új embert készülünk befogadni a családba. Andrew nagyszerű dolgokat mesélt Marcelről, így megelőlegeztem neki a bizalmamat, de várom már a találkozást. És leginkább azt, hogy boldognak lássam Oliviát.
- Ha szükség lesz mentesre, akkor majd elszaladok a boltba. Amennyiben elfogy a meglévő készlet, szintén. - régóta házasok vagyunk, így eszemben sincs azon véleményemet elmondani, hogy egyébként akár két hónapra is elegendő finomsággal készült. Tudom, hogy Kathy számára fontos, hogy még csak véletlen se éhezzen senki, és csak nagyon ritkán szólok, ha túlzásba esik. Inkább arról szoktam biztosítani, hogy utólag is mindig lehet készíteni valamit, ha felmerül az igény, illetve a közeli boltban már jól ismernek mindkettőnket. Amióta fejlődött a spanyol nyelvtudásom, kifejezetten segítőkészek is szoktak lenni.
- Rendben. Tíz perc, és megérkezünk mi is. - nem használok navigációs rendszert, mert a kezelése nem okoz ugyan gondot, de a reptérhez vezető utat, és annak hosszát már jól ismerem. A pillantásomat sem emelem egyelőre Kathyre, mert az utat figyelem, és a telefonokkal ő egyébként is jobban boldogul. Ha ő nem lenne, a mai napig minden reggel ötkor csörögne a telefonom, mert én nem találtam meg az ébresztő funkciót, amióta frissítést kapott a szoftver. Egy vadászgéppel még ma is boldogulnék, de egy okos telefonnal nem…
- Időben meg fogunk érkezni. - már csak azért is, mert ösztönösen taposok erősebben a gázra, ahogy Kathy jelzi, már nagyon közel vannak. Egyébként viszont nem láthat rajtam semmi olyan jelet, ami arra utalna, hogy a szokásosnál izgatotabb vagyok.
- Ó. Akkor meg kell kerülnünk a parkolót. - már ráhajtottam az útra, ami az érkezési helyükhöz közelebbi parkolóhoz vezet, de mivel változás van, egy kicsit módosítani kell az útirányon. Én nem aggódom a változás miatt, mert előfordulhat ilyen, ha késnek a járatok, de néhány percet veszítünk a kitérővel. Ezt viszont nem említem meg, mert érzem, hogy Kathy már nem csak izgatott, hanem aggódik is. Miután kettes sebességbe raktam az autót, ráteszem a jobb kezem a kézfejére, és egy pillanatra rá is nézek.
- Minden rendben lesz. - a hangom megnyugtató, amennyire csak lehet, mert bennem fel sem merült, hogy bármi gond lehet. Arról már értesültünk volna.
A fogadó csarnokba érve viszont már én sem tudok a sztoikus nyugalom álcája mögé bújni, mert óhatatlanul is figyelni kezdek mindenkit, aki kilép a kapun. Kathy persze a kijelzőt nézi, de én csak akkor fordulok oda, amikor szól, hogy ő nem látja. Nekem is hunyorognom kell, pedig rajtam jó szemüveg van.
- Jó helyen vagyunk. És már írja, hogy landoltak. Vagyis bármelyik percben itt lehetnek. - a szabad kezemmel megfogom Kathy azon kézfejét, amivel belém karol, aztán a pillantásom már ismét a kijárathoz emelem. Azt hittem, hogy én fogom először észrevenni őket, de mire felismerem Olivia és Andrew alakját, Kathy már széles mozdulatokkal integet és ugrál örömében. Az én arcomra is azonnal mosoly szökik, és elengedem Kathyt, hogy ha szeretne eléjük tudjon menni. Rá is nézek, éppen akkor, amikor kiált is nekik, és rám tekint. Én is lépdelni kezdek a fiatalok felé, és ha Kathy még mellettem van, finoman húzom őt is.
Engedem, hogy ő közeledjen először feléjük, ezért csak akkor ölelem meg Oliviát, miután Kathy már üdvözölte őt. Andrewt is öleléssel fogadnám, a férfit, aki Olivia mellett van viszont… először kézfogással.