Too much fun...

Bólintok szavaira, és ha nem ittam volna meg az italt - amit készített nekem - a poharamat is emelném arra, ami elhangzott. Hiszen ha úgy nézem a helyzetet, hogy lehetne sokkal rosszabb is (mint a Terrai nőknek), akkor máris nem történt semmi visszafordíthatatlan. Vagy pont hogy a gyerek nevelés az igazi ‘kaland’? Nem-nem, ebbe a részébe még nem gondolok bele, a saját mentális egészségem miatt…
Azt ugyanis felismerem, hogy én tulajdonképpen csak nyavalygok, míg Emyrnek valódi gondjai, és mély sebei vannak. Ennek fényében pedig most nekem kell támogatni őt, függetlenül attól, hogy én éppen alkalmas vagyok-e erre vagy sem. Mindenképp meg kell próbálni. Hiszen nem akarom őt ilyen mélyen látni. Inkább legyen… boldog…
- Régebben nem támadtak olyan erővel, mint akkor amikor megérkeztetek? - nehezen tudom elkülöníteni az idősíkokat, mert számomra… mindegyik rohadt régen volt. Nekem ez a második életciklusom, vagyis Emyrhez képest olyan vagyok, mint egy bohókás kismacsek. Azt viszont nagyjából el tudom képzelni, hogy milyen volt az univerzum létrejötte előtt. Vagyis… igazából nem, még sem tudom.
- Tényleg ti vetettétek el az élet magját az univerzumban? Vagy magát az univerzumot is ti teremtettétek? Vagy hogyan történt? - vannak ismereteim, de nem ‘első kézből’. Kíváncsi lennék rá, hogy mi történt. Illetve reménykedem benne, hogy ha eszébe jut az is, hogy nem csak életet vett el, hanem teremtett is, akkor könnyebb lesz neki… letenni a mééééééretes kupac trágyát, amit magával hordoz. Ha már a társai nem segítenek neki ebben…
- Fontos meló ide vagy oda, nem kéne… - majdnem kimondom, hogy seggfejnek lenni. De ha ő nem így véli… inkább nem mondom ki, csak a szám oldalra húzódik egy pillanatra, ahogy elnyelem a rosszallásomat.
- … figyelmetlennek lenniük veled. - az alapján, amit most hallottam, sajnálom, minimum ezzel a szóval megkínálom az Alapítókat. Az pedig egy kicsit sem zavar, hogy hamarabb pontot tudnának tenni az életem végére, mint a Dracok. Attól még simán megmondom ezt az arcukba is. Földön lévőbe ugyanis rohadtul nem illik belerúgni. Inkább fel kéne segíteni. Hát nincs köztük összetartás? Minimális “Jól vagy pajtás? Segíthetek neked kifényesíteni az űrhajód?”  Az első kérdésre adott válasz alapján pedig el lehet dönteni, hogy az űrhajó egy valódi járgány, vagy valami egész másra utal…
Na de mindegy, bosszankodni ezen tényleg nem érdemes. Inkább a jó dolgokra kell koncentrálni. Például a… mikor került hozzám ilyen közel az ajka?
Nem húzódom el, magam sem tudom miért. Pedig el kéne… Vagy nem? Valaki küldje már el nekem egy  üzenetben, hogy ilyenkor mi a helyes protokoll… Gyermekeim apja (aki veszettül vonzó, de csak a haverommmmm…) maximum három centiméter távolságra van tőlem, és szédítően jó az illata. Ilyenkor most mit csináljak? Gyorsan kéne küldeni, mert már csak kettő centiméter. Egy…
Hirtelen tűnik el a kiürült koktélos pohár, a maradék húsgombóc, és úgy kompletten a Szélvész és annak minden tartozéka. Csak Emyr marad itt és a csókja, amit… néhány pillanattal később az indokoltnál sokkal lelkesebben viszonzok… Érzem hogy a szívem hevesebben kezdi pumpálni a vért az ereimbe, és jól eső borzongást, vibráló cikázást is küld, végig minden porcikámon. A gondolat pedig kezd kristályosodni, miszerint szarok a protokollra, ez egyszerűen veszett jó. És annyira természetes.  Mintha mindig is így lettünk volna…
Idővel viszont szükségem lesz levegőre. Nem is kevésre… Mellkasom szaporán emelkedik és süllyed, ahogy próbálok némi oxigént juttatni a tüdőmbe, és józan észt a fejembe.. Nagyon nem könnyű, mert minden porcikám még Emyr hatása alatt van, és… nagyon kíváncsi lenne rá, hogy mi történik a csók után... Pillantásom ezért még mindig fogva tartja őt, és nem eresztem, amíg legalább magamban meg nem válaszolom a kérdéseket, amik felmerültek bennem.
Például, hogy ez most mi volt? Búcsúcsók? Mert én ilyet szoktam adni az egyéjszakás kalandjaimnak távozás előtt. Kivéve, hogy abban nincs egy csipetnyi bizsergés sem és inkább a soha viszont nem látásra érzés van benne a folytatás utáni vágy helyett. Ebben viszont…
Mély lélegzetet veszek, és… ja hogy még mindig nem távolodtam tőle el? A pillantásom pedig lesiklott az ajkára? Miért is. Ezt pont tudom. Tényleg szarok a protokollra...
Most én csenem el a távolságot, és a történtekkel egy pillanatig sem foglalkozva, újra megízlelem az ajkait. A karjaim szorosabbá válnak körülötte, szinte húzom magamhoz közelebb. Ám én is hozzá simulok, olyan szorosan, hogy már egy kósza víz molekula sem férne el közöttünk.
Az érzet pedig felborít teljesen. A forróság végig gurul a mellkasomon, le a lábujjam hegyéig, majd… vissza minden sejtembe. És velem marad… akkor is, amikor elhúzódom tőle, pont úgy, mintha… mégis valami rosszat tettem volna.
- Mit… öhm… mit …akartál…mondani? - szép volt Rose… Rohadtul nem ezt akartad mondani…

Andromédai létemre nehezen találom el az érzelmeket, de azért ezen a nevetésen még én is érzem, hogy nem vidám… Azt viszont nem teljesen értem, hogy miért érzek égető kényszert arra, hogy őszinte, és vidám nevetést csaljak ki belőle. Hiszen alig ismerem…
- Hely alatt, most engem értesz? - kérdezem először csak mosolyogva, aztán felnevetve. Azért… a sokkhatást eltekintve van vicces része is ennek a történetnek. Elvégre hányan mondhatják el magukról, hogy olyan görbe estét csaptak, hogy két gyerek lett a vége? Na ugye… Ez azért egy bitang jó sztori lesz. Majd egyszer…
- Rendben. - bólintok lágyan, amikor nem kér az italból. Sajnálom. Szeretnék neki segíteni, és… én csak ezzel tudok. Vagyis igazából most még ezzel sem. Egy időre le kell mondanom az ivócimbora szerepről. Ez pedig nem is lenne gond, ha lenne más értelmes módszerem a felejtésre. Mert a probléma megoldás… azoknak való, akinek van is valami elszámolni valója. Nekem nincs. Semmi. A-a. Legalábbis ma, biztos nincs több. Nincs helye a további nyavalygásnak, mert nekem már megvolt az adagom. Épp Emyr segített elrendezni… Biztos ezért akarom annyira én is megoldani, és eltüntetni az ő fájdalmát… Csakis ez lehet a magyarázat. Mert még mindig nem ismerem jobban. Viszont… Itt az alkalom. A kényszer, hogy mostantól igenis számolnunk kell egymásra, azért elveszi némileg a fényét a lelkes ismerkedésnek, de emlékeztetem magam rá, hogy korábban is érdekelt, és már azóta kedvelem, hogy először láttam komolyan bekarmolva. Meg igazából előtte is szimpatikus volt már…
- Igen. Chris. Ami azt illeti.. a családlátogatást majd nála szeretném kezdeni. - azért megérzésem szerint ő is erősen meg fog lepődni… De ő talán még örülni is fog. Vagy ha nem is, tudom, hogy rá számíthatok. Ő sosem nézett rám más szemmel, bármilyen stiklit is hajtottam végre. Ő tényleg elfogad olyannak, amilyen vagyok, és én is őt. Saját döntés, és nem csak a genetika miatt.
És talán… Talán ez hiányzik Emyrnek is. Van egyáltalán valaki az életében, aki megérti őt? Aki elfogadja? Az mindenkinek jár, legyen bármekkora ‘gazember’ is. Igen, még a Dracoknak is. Csak őket biztos nem én fogom. Ők oldják meg egymás között. Emyrnek viszont… jár valaki. Ha nincs más, akkor én leszek az. Persze, ha elfogad…
- Akkor te érzed magad kívülállónak? - most annyira szeretnék többet tudni a világ dolgairól… többnyire beérem azzal, hogy melyik üzemanyag az optimális, hol vannak, merész aszteroida mezők, és persze hány pikkelyes feneket rúgtunk szét az elmúlt hónapokban. De most szeretném jobban érteni a dolgokat. Szeretném jobban érteni Emyrt. Egészen addig míg…
Végül világossá válik. A nap felrobbantásáról tudok. Arról is, hogy milyen következményekkel járt, és mit akadályozott meg… Bassza meg, hát tulajdonképpen azt még a bőrömön is érzem. Apa nap mint nap azok ellen harcol, akik átjutottak. És ha mégtöbben lennének…
Ezért önkéntelenül hajolok közelebb Emyrhez, és ha engedi megölelem. Egy ideig nem szólalok meg, de csak azért, mert keresem a szót, ami kifejezi azt, amit érzek. Hosszú másodpercekkel később megtalálom, ami legalább… nagyjából visszaadja azt, ami eszembe jutott.
- Köszönöm… - szorosan ölelem, hacsak nem érzem azt, hogy kényelmetlen a számára. A szavaim pedig nagyon is őszinték, és még csak habozást sem érezhetett rajtam. Viszont tekintve, hogy ő ezt mekkora bűnnek éli meg… Azt hiszem azt is hozzá kéne tennem, hogy miért ez volt az első, ami az eszembe jutott…
- Ha nem teszed meg, ha valaki nem teszi meg, akkor… A családom, és én sem lennék. Tudom, hogy mi van odakint, és azt is, hogy mi lenne, ha még többen lennének. Már régen véget ért volna a harc. Ezért köszönöm. - egy darabig még maradok, aztán inkább elengedem. Arra ugyanis rájövök, hogy… egyáltalán nem biztos, hogy ezzel segítettem. Talán ezzel a kijelentéssel még inkább mélyítem a sebet, ami a bűntudata felett mételyezi, minden bizonnyal az egész eddigi életét. De mivel nem tudom, hogy mi lenne számára a gyógyír, csak azt tudom mondani, ami a szívemből jön…

“Fuss”. Ez a szó nem szerepel az én szótáramban. A jelentésével viszont tisztában vagyok. És azzal is, hogy sajnos vannak olyan esetek, amikor minimum meg kell fontolni ennek a lehetőségét is…
Ezért bólintok. Nem fogom felhozni, hogy szerintem van más lehetőség is, mert érzem, hogy nagyon komolyan gondolta a szavait. És a saját életemmel szoktam ugyan játszani, de a gyerekekével nem fogok… Ha kell inkább futok…
- Nagyon gyors vagyok. - ez egy tény, de nem azért közöltem vele, hogy magamat fényezzem. Leginkább azt akarom megértetni vele, hogy ez nem csak az ő felelőssége. Részletkérdés, hogy miatta, vagy épp a családom miatt akarnak bundát csinálni belőlem a gyíkok. Védekezni kell. Az is másodlagos, hogy most ő véd-e meg vagy én saját magamat. A kettő együtt ugyanis működik. Megteszi, amit csak tud, és én is ezt fogom tenni. Ez pedig elég kell hogy legyen. Már amennyiben azért megtámogatjuk magunkat fegyverekkel is persze…
- Rendben. Már ha van ilyen. - szerintem az a legbiztonságosabb, ha a macska mozgásban van… de mivel ő ismeri azt a banyát, ha inkább a bújkálásra szavaz, nem fogok tiltakozni. Az már más dolog, hogy egy életen át nem lehet ezt csinálni… De bízom benne, hogy hosszú távú megoldást is lehet találni. Hiszen ahogy az a banya vadászik, úgy mi is megtehetjük ugyanezt…
- Furcsa. A jelenlétük is… itt is vannak, meg nem is. - gondolom ezt a dilemmát oldja fel a testet öltés, de… azért nem mondhatnám azt, hogy nem érzem őket. Az egyikük mintha még bíztatna is, hogy egyek még… vagy ezt én gondolom? Mindegy, a kérés az parancs… A kaja egyébként is isteni…
- Esélyes. - röviden, de kuncogni kezdek, és persze megkeresem a gyümölcslevet. Valahogy az-az érzésem, hogy nem az a készlet került veszélybe az este folyamán… Így elő is kerül, és odaadom Emyrnek.
- Szívesen. - miután megvan az ital, leülök, és figyelem, hogy mit csinál. Egyértelműen ez a legmenőbb parti trükk, ezért vigyorogni is kezdek, amikor megérzem a jellegzetes illatot is… Már csak egy valami hiányzik…
- Nem teszteled le? - féloldalas, és némiképp huncut lesz a mosolyom, kényszeríteni ugyanis nem akarom semmire. De jelezném, hogy nyugodtan igyon, ha jól esik neki… És miért ne esne jól egy ilyen helyzetben…
- Tudom. Nem szoktam semmi olyat tenni, amihez nincs kedvem. Ahogy reménytelen küldetésekre sem jelentkezek soha. Ironikus kijelentés éppen most, de attól ez még így van. - végignézve az életemet… az egyetlen dolog, amire nem önként jelentkeztem, a gyerekek… de azt hiszem ez sem teljesen igaz, mert csak úgy működik, ha tényleg jelentkeztem… az meg csak kellemes érdekesség, hogy erre nem emlékszik egyikünk sem… Vagyis a kijelentésem sziklaszilárd, és emiatt a tekintetem is. Akkor pedig meg is könnyebbülök, amikor a Szélvész is zöld utat kap.
- Nah… szuper. Probléma megoldva. Legfeljebb turbózni kell egy kicsit, de az öcsém segít majd. Arany szárnya van. - kell egy jó álcázó rendszer, valami spéci, meg egy kis mókolás, hogy kompatibilis legyen a Szélvész algoritmusaival. Megoldható, maximum időbe telik. De az meg remélhetőleg van egy kicsi. Ha diszkrétek leszünk…
Emyr viszont… Látom, hogy nem tudja ennyire gyakorlatiasan nézni a helyzetet. Van valami, amiről nem beszélt, és ami láthatóan nagyon mély sebet ejtett rajta. Talán ezért is maradok sokáig a karjaiban… Vagy azért, mert nem tudom, hogy miként tudnék neki segíteni. Nem ismerem, és sajnos ő sem engem. Továbbá azon kívül, hogy én vagyok a gyerekei anyja, nem köt össze minket semmi sem… Még azt sem tudom, hogy kedvel-e egyáltalán… Simán lehet, hogy az agyára megyek, és csak valami brutális véletlen miatt választott engem, nem kicsit részegen. Lehet, hogy valaki mást szeret, csak épp én voltam a közelben… Ennek ellenére nem fogom cserben hagyni, és végig csináljuk ezt…
-  Hallgatlak. - igyekszem támogató hangnemben hozzá szólni, és a figyelmem az övé. Már bennem is felmerült a kérdés, hogy miért akar a Vegára menni, de nem akartam kukacoskodni, és a múltjában vájkálni. Ha viszont fontos… akkor továbbra is figyelek, és nem közvetítek semmilyen érzelmet. Ez elég könnyen megy, mert én nem hallok semmi olyat, ami ilyen sebeket okozott volna neki. Alapító. Oké. Tényleg nagyon vén. De ez még önmagában nem kéne, hogy aggassza, engem aztán meg pláne nem fog. Cukkolhatom a Nagypapi névvel, más én ebben nem igazán látok. Ahogy viszont folytatja… Több szó is megüti a fülem. “Hiszem”. “Érdemes”. “Nem méltó”. Hogy kerültek ide ezek? Teljes a képzavar bennem. A jelét viszont nem adom. Láthatóan nagyon nehezen beszél erről, és én türelmesen meghallgatok mindent. Véleményt pedig akkor sem nyilvánítanék, ha lenne. A gondot ugyanis én még mindig nem érzem.
- Hiszed vagy ez így van? Hivatalosan is kiraktak a csapatból? - nem tudom, hogy ez miként működik, de próbálom megfejteni. Főleg azért, hogy jobban értsem, hogy benne mi zajlik le éppen… Mert nem tudok segíteni addig, amíg nem tudom, hogy mi a szitu. Jelenleg csak egy valamiben vagyok biztos.
- Nem ismerem az Alapítókat, azt meg pláne nem, hogy miket csinálnak, de még bundás vagy nem? Nem igazoltál át a rossz pikkelyes csapatba. Ezen kívül mi történhetett, amiért azt érzed, hogy nem passzol rád a Alapító banda ruha? - nem akarom kicsinyíteni a gondot, de nem tudom elképzelni, hogy mi lehetett akkora bűn. Bandázni a pikkelyesekkel, na az gáz… Más gondot én nem látok. Viszont valami mégis van, mert… az ilyen érzetek nem jönnek a semmiből. És én egyelőre csak annyit tehetek, hogy támogatom, bármit is mond. És… megfogom a kezét is…

Ez a mosoly, már nem olyan, mint a korábbi, és a keserűséget akkor is érezném benne, ha nem néznék rá éppen. De megteszem, és a kezét sem engedem el egyhamar. Bárcsak tudnék neki segíteni valahogy…
- Miről kell tudnom vele kapcsolatban? - nem akarok sebekben turkálni, így csak arra kérdezek rá, amit magától is elmondana erről a Jezabelről. Amivel nem bántom én is… Abban viszont biztos lehet, hogy bármit is fogok hallani, nem fogok megijedni. Ha mással nem is, azzal legalább tudom támogatni, hogy nem csinálom össze magam. Vagy ha mégis, nem úgy, hogy azt ő észrevegye… Talán ideje elengedni a kezét is…
- Uhh… nektek… - ez azért… nagyon fura még. Az pedig még inkább, hogy még nem jelent meg a porfelhő mögöttem a futás miatt… Továbbra sem tudok örülni ennek a helyzetnek, de… menekülni sem akarok. Vagyis… nem fogok. Isten tudja, hogy milyen szer hatására, de úgy döntöttem, hogy ez egy jó ötlet. Meg Emyr is… Vagyis ezt meccset le kell játszani a végéig, mert sok mindennel lehet szórakozni, de életekkel nem… Meg… aki ilyen finom húsgombócot csinál, az rossz macska nem lehet…
- Köszönöm… Köszönjük? -  ez utóbbi határozottan kérdés. Nem tudom, hogy ez miként működik. Egyelőre azt sem, hogy mit kéne érezni? Már most rajonganom kéne két gyerekért, akik még itt sincsenek, de hordozzák a genetikai kódunkat? Vagy csak a védelmező ösztönnek kéne bekapcsolnia? Az mondjuk stimm, és még csak nem is kell a rokoni szál. Akit én ismerek, azt nem hagyom, hogy gyík kaja legyen… Ez benne van a ‘Jack alap csomagban’.
- Ha nem ittuk meg azt is, akkor van. - háh… tudok már viccelni is ezzel? Mindenképp jobb, mint sírni miatta. Azt nagyon bánom. Nem kellett volna ennyire elengedni magam. Most már mindegy. A gyümölcslevet viszont tényleg megkeresem, és meg is találom, pontosan ott, ahol a helye van. Tudtam én, hogy nem arra mentünk tegnap este…
- Tessék. - elé rakom, ám nem várom el tőle, hogy most rögtön mutassa be az alkohol készítő képességét. Persze van egy oka annak, hogy nem szakítom félbe, ha esetleg mégis megcsinálná. Neki ugyanis nagyon jót fog tenni… Ahogy ő ne… künk készített ételt, úgy én… vagyis hát tulajdonképpen ő készíthet saját magának is egy italt az előző helyett. Egy szóra viszont felkapom a fejem.
- Oh… tanácstag? - ez azért új dolog… nem mintha változtatna bármit is azon, hogy mit gondolok róla. Azt most egyelőre fix. Stabilan kérdőjel… Egy rang itt vagy ott nem igazán változtat rajta. Egy gondolatot viszont felvet azért ez a dolog.
- Lehet, hogy előbb magadról kéne mesélned, és majd csak utána a hibbant spinéről. - akár vicc is lehetne, de ezt komolyan mondtam. Basszus, nekünk közös gyerekeink lesznek, és olyan ‘alap’ dolgot nem tudok róla, hogy tanácstag. Mi lehet még? Titokban vegetáriánus? Vagy még rosszabb… kedvenc színe a rózsaszín? Ha igen, akkor arról, jobb ha most tudok. Ugyan ez sem változtatna a döntésemen (csak a szín felvonná a szemöldökömet), de tényleg illene egy kicsit megismernünk egymást, ha közösen vágunk bele ebbe. Ez azt is jelenti, hogy nekem is el kell mondanom mindent, de én eléggé nyitott könyv voltam eddig is. Egy múltbéli dolgot kivéve tud mindent…
- Ne sajnáld. Ez eléggé két macskás dolog, és nem kell minden felelősséget neked vállalni. - óvatosan a vállára teszem az egyik kezemet… megnyugtatásként? Azt hiszem. Nagyon ösztönös volt. Ahogy az is, hogy igyekszem keresni a megoldást arra, hogy jobban érezze magát. Feltéve persze, hogy van.
- A Szélvésszel mehetünk a Vegára is. El fog bírni vele a kicsike. - a kezem, ami a vállán volt lecsusszan az asztallapra, és elismerően megveregetem, a Szélvészt ugye. Hiszen tisztában vagyok vele, hogy az életem mostantól nem lesz olyan, mint volt, de van, amit nem tudok túl könnyen elengedni. A Szélvész például ilyen… Róla lemondani azért már tényleg túl fájdalmas lenne. De remélhetőleg nem is kell. A Vegára kell mennie, és szeretné, hogy vele menjek? Semmi pánik, megyünk a Szélvésszel. Ha az Arcturusiak segítenek, fel lehet turbózni annyira, hogy tökéletesen biztonságos is legyen. Esetleg vissza is lehessen lőni vele rendesen…
Emyr viszont… Úgy tűnik, hogy más megközelítést választ. Először nem is értem teljesen, úgy vélem, hogy viccel, de amikor közelebb lép hozzám, és átölel… érzem, hogy valami több is van abban az elhangzott mondatban. Nem tudom mi, de határozottan ott van.
- Az erőszakra nincs semmilyen jó megoldás… - a hangom csendes, kisebb részben egy feltörő emlék miatt, nagyobb részben az… ölelése miatt. Nem tudom, hogy most ő keresi a támogatást, vagy épp nekem akarja adni, de rájövök, hogy nem is számít. Működhet oda és vissza is. Ezért én is megölelem, és… furcsán meleg érzés jár át az energiám szintjén is. Talán emiatt érkezik nagyon gyorsan, és ösztönösen a válasz is.
- Szívesen. - azt nem tudom pontosan, hogy miért húzódik mosolyra a szám, és azt sem, hogy miért rakom a vállára a fejemet, és lélegzem be mélyen az illatát… de arra már végképp nincs magyarázatom, hogy miért akarok, és maradok hosszan a karjaiban… Lenne ennél fontosabb dolog is, így ki tudja mennyi idő után, végül elhúzódom. Meg összeszedem a gondolataimat is…
- Nah… akkor Emyr Algan kezdőknek. Vedd úgy, hogy beirakoztam a tanfolyamra. - leülök, és a húsgombócos tálat magam elé húzva, Emyrre nézek. Elég jelentőségteljesen, még annak ellenére is, hogy közben azért eszegetek is. Figyelek rá, és kíváncsian hallgatom.

Azért… a mosolya is elég menő… Ezért önkéntelenül kúszik az én arcomra is egy felfelé mutató görbe. További kommentár helyett viszont a kijelző irányába mutatok. Pontosan láttuk, hogy mennyire… hmm… értékeltem a táncot…
- Köszönöm. - vajon bunkóság lenne az összeset megenni? Vagy ezzel épp azt mutatom meg, hogy mennyire ízlik? Húúúú… ez nehéz ügy. Minden esetre lelkesen fogyasztom a húsgombócokat (nem az összeset…), miután korrekt lesz a hőmérsékletük. Addig meg csak óvatosan.
Akkor viszont megáll bennem minden, amikor rájövök, hogy mi is hozta össze ezt a hangulatos kis reggelizést… Na jó, talán akkor is lenne reggeli, ha nincs ez a közös ‘projekt’ (csak a huncut része…), de azért így… egészen más. És van egy olyan érzésem, hogy még Emyrnek sem ütött be teljesen, mert erre még neki sincsen egy megnyugtató szava sem. Pedig egyikünknek azért előbb vagy utóbb észnél kell lennie…
- Néhányat. Eric pajtás nagy Terra bubus, aztán ő mutatott ezt azt. Sorozatokat is. - a Doktor House például kifejezetten tetszett. Na abban pont nem voltak gyerekek, ellenben egy cinikus bunkó… nagyon is. Azt pedig csak Ericnek mondtam, hogy nekem pont a főszereplő a legszimpibb. Legalábbis egy karakter szintjén. Mert a valóságban…
Azért nem szimpatizálok az elnyomókkal, még ha kívülről szórakoztatónak is tűnnek. Főleg, ha olyanok életére vannak hatással, akik fontosak nekem. Emyr története pedig megkongatja bennem a vészharangokat, az együttérzés ellenére is. Még szerencse, hogy ilyen esetekben nem menekülni szoktam, hanem felfegyverkezni…
- Nem bizony. - érzem, hogy finoman megszorította a kezemet, ezért eszemben sincs őt elengedni. Még az energiámat is hagyom szabadon áramolni, hogy érezze, nem a levegőbe beszélek, és én nem fogok sírva a sarokba szaladni. Felveszem bárkivel a harcot, ha ez kell ahhoz, hogy mindenki biztonságban legyen. Ez az elszántság, és erő pedig ott van a pillantásomban is, amikor a tekintetem is határozottan Emyrre emelem. Főleg, mert rajta is azt látom, hogy ő sem lesz tétlen, és mellettem fog állni. Vagyis nem fogjuk engedni. Többes szám első személy…
Nekem viszont többet kell tudnom, még akkor is, ha látom, Emyrnek ez nem egy kellemes téma. Ezért ha mást nem is tudok neki adni, legalább türelmet kap, ugyanis csendesen, a kezét továbbra is fogva kivárom, hogy el tudja mondani, kiről van szó.
- Oké. Majd rákérdezek, hogy a Ligának van-e valami információja róla. - Apától… ííííí… jó, hát… ez pont az a pillanat, amikor nincs helye annak, hogy én kellemetlenül fogom érezni magam. Ebben együtt vagyunk benne, függetlenül attól, hogy egymásnak milyen címkét osztunk magunkban. Vagyis minden követ, és alkalmanként fürdőköpenyt viselő személyt meg fogok mozgatni, hogy biztonságban legyünk. Még nem tudom, hogy milyen felvezetéssel, de így lesz.
Most viszont valami másra is szükség van, leginkább Emyrnek, így végül elengedem, és előveszem a titkos csodaszert. Ami valószínűleg még sem olyan titkos, mert gyorsan rájövök, hogy erre tegnap már rámentünk…
- Na-na-na… tisztázzuk, hogy mire szól az igen. Mert, ha arra, hogy az összes többi húsgombóc a tied… arra erősen tiltakoznom kell… - megpróbálok nagyon komoly arcot vágni, de egy mosoly önkéntelenül megvillan. Mert, ha tudnám, hogy attól jobban érzi magát, akkor azért neki adnám az összeset, kérés nélkül is. Viszont tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, és ezt inkább nekem, meg a gyerekeknek készítette. Ezért már indulnék is egy újabb gombócért. De inkább úgy döntök, előbb Emyrnek kell az ital. Meg is kapja, ám ahelyett, hogy felhörpintené, matatni kezd, és hipp-hopp lesz két italunk, amit… már én is fogyaszthatok?
- Wow. Köszönöm. - azért megforgatom a poharat a kezemben, ahogy nézem, ezt miként hozta össze, de utána már löttyintem is lefelé a torkomon a cuccot. Az viszont nem kerülte el a figyelmemet, hogy a saját italával is csinált valamit. Remélem még több alkoholt tett bele, mert nagyon ráférne.
- Ha ezt visszafelé is megtudod csinálni, és gyümi szörpből rögtön piát tudsz csinálni… - végül nem fejezem be a mondatot, de a levegőt élesen beszívtam, mintha még mondandóm lenne. Ugyanis majdnem azt mondtam, hogy akkor rögtön ide is költözhet… Ez viszont pont egy olyan komolytalan, enyhén flörtölő mondat lenne, amit most nem biztos, hogy meg kéne ejtenem. Ugyanis… a gyerekek tekintetében tökéletes az összhang, de más vonatkozásban… az én fejemben egyelőre egy hatalmas kérdőjel van.
- Ez jól hangzik, de… ők segíteni fognak? Nem ellenkezik a “semlegesek vagyunk” elvükkel? - azt most nem hozom fel, hogy az önkéntes ‘rabságnak’, azért nem örülök. Nem tudok túl sokat adni a gyerekeknek, de védelmet igen. Így ha a popsimon kell maradni egy ideig… Akkor szemrebbenés nélkül meg fogom tenni… Öhm… enyhe tikkeléssel, de meg fogom tenni…
- Meg a másik… mi az, hogy “nektek”? Neked is szükséged van a védelemre. - azt mondta mellettem lesz, ergo, ha a gyerekek, és én védve leszünk, akkor neki is jönnie kell. Nem most kéne mászkálnia. Vagy, ha kénytelen… akkor lehet, hogy jól jönne még egy védelmi vonal.
- Van egy ismerősöm, akivel… beszélhetnénk. Katona, de most épp kényszer szabadságon van. Ő oda tud csapni, ha kell. Apa alakulatában szolgál, és teljes mértékben megbízható. A neve Dario Carter. - azt mondjuk megfogadtam, hogy a köszönésen kívül más kommunikációt nem fogok eröltetni Darioval, de… Hát ez is egy olyan dolog, ami most sokadlagossá vált egy pillanat alatt.

Most már biztos, hogy vigasztalni akar. Vagy csak észhez akar téríteni? Nem tudom eldönteni. Mindenesetre értékelem a próbálkozást, mégha nem is mondom ki. Valójában éppen azzal teszem, hogy nem válaszolok, csak gondolkodni kezdek. Az viszont esélytelen, hogy a mostani állapotom elég legyen ahhoz, hogy hirtelen megváltozzon a saját magamról alkotott véleményem. Főleg, hogy igazából semmi bajom nincs magammal. Épp csak nem gondolom, hogy a családomon és néhány baráton kívül bárki is igényt tartana a társaságomra. De cáfoljon rá valaki…
- Hát öhm… nyitva tartotta. A tánc menő volt. - nem csak az… De ebbe most nem mennék bele. Miért is? Talán azért, mert ez azért sok volt így egyszerre. A végeredményt tekintve. Ezt pedig láthatóan Emyr is osztja. Nem kerülte el a figyelmem, hogy ő a hasamra nézett… kuncogva? Én mondjuk pont nem erre gondoltam… Ezért figyelmen kívül is hagyom a gesztust. Szépet nem tudnék rá mondani, rosszat meg nem akarok. Azt ugyanis látom, hogy Emyr nagyon próbálkozik, és azt akarja, hogy jobban érezzem magam. Én pedig ugyanezt kívánom neki. Csak az én módszerem erre… hát az ott van a videón. Az eleje…
- De. Kíváncsi vagyok. - aham. Ez abszolút igaz. Ezért is mondtam ki. Csak miért is jövök ettől zavarba, és érzem, hogy még az arcom is forróbb lesz? Ezt most már tényleg tudni akarom. Ugyanis eeeeeez az én témám, gond nélkül folytatok akár diskurzust is róla, de most így Emyrrel… talán azért nehezebb, mert vele még fogok találkozni. Nem is egyszer… Ehhez pedig egyáltalán nem vagyok hozzászokva. Szigorú határvonal van nálam a barátok és az alkalmi kapcsolatok között. Ő meg nem csak elmosta, hanem húzott egy harmadik dimenziót is, mint a gyerekeim apja. Na most akkor nekem ezt hogyan is kéne értelmezni? Nagyon nem tudom… De egyelőre nem is akarom kideríteni… Inkább együnk…
-  Az nem olyan biztos. Az én húsgombócom nem ilyen finom. - ezt gond nélkül elismerem. Ez ugyanis majdnem olyan, mint Apáé. Nem mintha érdemes lenne sorrendet állítani. Nálam van finom, meg marha finom. Az enyém az előbbi, Emyré az utóbbi.
- Te jó Teremtő… nekünk tényleg gyerekeink lesznek… - még a kaja is megáll a számban, és Emyrre nézek. Nagyjából úgy, mintha most értesültem volna először róla, hogy helyzet van. Valójában nem, csak úgy tűnik, hogy még mindig nem fogtam fel. Mert ezek gyerekek. Többes szám. Akiknek majd lesz neve. És Emyr az apjuk. Én meg az anyjuk. Hogy a fenébe hoztuk ezt össze? Erre pont nem adott választ a videó felvétel…
- Az erős túlzás, hogy néztem. De néhány filmbe belerakják őket. Engem meg sosem foglalkoztatott ez a kérdés, hogy mást keressek. A kapcsolatok sem. - minek kéne bárki is az életembe, ha ott van a Szélvész? Ő elfogad olyannak, amilyen vagyok. Meg a családom is. A férfiak viszont… hát még nem találkoztam eggyel sem, aki ilyet tett volna. De cáfoljon rá valaki. Vagy inkább mégse… Tényleg csak együnk…
Emyr viszont… látom és érzem is, hogy megváltozik a hangulata. Nem tudom mire vélni, csak azt tudom, hogy teljesen befeszült. Pedig eddig én voltam pánikban, és belőle jött a nyugi. Úgy tűnik változtatni kell ezen a felálláson.
- Oké. Hallgatlak. - közben eszem. De tényleg figyelek. Akkor viszont lenyelem a falatot, és befejezem az evést, amikor tényleg elmondja, hogy miért is van ennyire befeszülve. Ez ugyanis nem csak egy kis para, hanem mély fájdalom, amit láthatóan nagyon nehezen adott ki. A legvége pedig… basszus… mit kéne most mondanom neki? Ezt a fájdalmat nem lehet enyhíteni… pedig nagyon szeretném. Még a kő is megmozdult, ami a szívem helyén van, és nem azért mert lökdöstem. Hanem mert el sem tudom képzelni, hogy mit érezhetett akkor, és mit érez most…
Ezért nincs bennem ésszerű lépés vagy bármi, ami helyénvaló lenne ebben a helyzetben. Ösztön viszont van, és az el is indítja az egyik kezemet, hogy meg tudjam fogni az  övét. Ahogy az energiám is közelít felé, és körbefogja őt. Azzal pedig nem foglalkozok, hogy ezt most jól tettem-e vagy sem. Fogalmam sincsen. Egy valamiben vagyok csak biztos.
- Nem fogom engedni, hogy bárki bántsa a gyerekeket... - most biztos együtt érzést kéne mutatni, és az van is bennem, de ez az elhatározás sokkal erősebb. Ezért nem mosolygok, hanem eltökélten nézek Emyrre. Talán még meg is villan valami az íriszeimben, mert tudom, hogy képes lennék darabokra szaggatni BÁRKIT, ha ártó szándékkal közelítene a gyerekekhez. Meg… Emyrre is vigyázni fogok.
- Kiről van szó? - nem csak azért kérdezem, mert kell a neve a halállistához. Hanem azért, mert ha erre figyelni kell, akkor lépéseket fogok tenni. Még nem tudom, hogy milyet. De az biztos, hogy nem fogom hagyni, hogy Emyrrel még egyszer megtörténjen. És nem csak azért, mert a közös gyerekeink a lehetséges érintettek…
A kezét viszont elengedem, és az energiámat is visszahúzom. Tuti nem arra van szüksége. Inkább egy italra. Meg húsgombócra. Ezért fel is állok, és kinyitom a ‘titkos’ rekeszt. Abban van a legdurvább cucc. Méreg erős alkohol, az íze viszont olyan, mint egy frissen facsart gyümölcslének. Nagyon alattomos cucc. De Emyrnek remélhetőleg jót fog tenni, ahogy a húsgombóc is, amit szintén elé tolok. Majd, amit meg hagy, azt megeszem, addig pedig várok.
- Ez nagyon erős. Szóval mielőtt odaadom, ígérd meg, hogy nem lesz több gyerekünk, amíg ők meg nem érkeznek. - láttam már kiütve, és már azt is tudom, mi történik, ha én is csatlakozom hozzá, szóval ez a kijelentés nem maradhat el. De egy mosoly azért kíséri, és függetlenül attól, hogy mit mond, végül töltök egy pohárba. Utána pedig vágyakozva nézek én is az üvegre. És realizálom, hogy tegnap még tele volt, most meg legfeljebb félig van. Ez meg is válaszol néhány kérdést az estével kapcsolatban…

Vigasztalni akar? Azt hiszem. Pedig erre nincs szükség. Nem bánom, hogy ilyen vagyok. Annyira… Talán egy kicsit. Okééé… közepes mértékben bánom. Mindenesetre azt értékelem, hogy nem áll neki helyeselni, és nem közli velem, hogy tényleg alkalmatlan vagyok erre. Az ugyanis egy dolog, hogy én ezt érzem, de emlékeztetőre nincs szükségem.
- Persze, hogy csípem. Sőt. Büszke vagyok rá, hogy millós nagyságrendben rúgja szét a seggeket. De én nem tettem semmi olyat, amivel érdemes lennék ilyesmire. - még a vállaimat is megvonom, de ennél jobban nem ellenkezem. Inkább… miután elmondtam, amit akartam, gondolkodni kezdek. Ugyanis abban igaza van, hogy a szülő választás az nem véletlen alapú. De én nehezen tudom elképzelni, hogy ketten is vannak annyira mazohisták, hogy engem válasszanak. Dehát… úgy tűnik mégis…
- Szerencsére semmi olyat, ami kiégetné a retináimat. - ami azt illeti… a látvány inkább olyan, amitől a pupilla szokott tágulni… De azért igyekszem visszafogni magam, és nem mutatni, hogy a fülem hegyéig belepirultam a látottakba. Főleg amikor mellőlem figyeli a felvételt és nehezebben veszem a levegőt is… Ekkor még a kezemet is az állam alá teszem, mintha színtisztán tudományos célzattal néznék egy dokumentumfilmet. Az csak finoman kellemetlen, hogy ebben én vagyok az egyik szereplő. Egy gyors pillantást viszont vetek Emyrre, mert az nagyon érdekelne, hogy mit gondol erről... Azonban mielőtt észrevehetné, hogy őt nézem, gyorsan visszafordítom a fejem a felvétel felé.
- Jó, hát… ez nem olyan vészes. - azért viszont hálás vagyok, hogy nincs több felvétel. Emlékek nélkül ugyanis annyira nem buli ilyesmit nézni. Meg így az instant családalapítással a barátságunknak is annyi. Ennek fényében pedig nem tudom, hogy mi is a szitu kettőnk között. Még érdekesebb kérdés, hogy milyen LESZ kettőnk viszonya. A gyerekek miatt nem egyszerűsíthető le a dolog azzal, hogy: semmilyen. Nagyjából ez az egyetlen, ami már nem opció. Még nem tudom, hogy ennek örüljek-e vagy sem… Abban viszont biztos vagyok, ha már ekkora bakit vétettem, örülök neki, hogy Emyr benne a ‘partner’.
- Akkor ez így rejtély marad. - hatalmasat sóhajtok. Talán jobb is így. Mert már attól is melegem lett, amit eddig láttam, és nagyon nem szeretnék ennél komolyabb tüneteket, amikor Emyr a közelemben van. Meg igazából senki vonatkozásában. Úgy akarom ezt az egészet elkönyvelni, hogy csaptunk egy görbe estét. Egy nagyon görbét… De már kár ezen siránkozni, mert mindketten hoztunk egy döntést, ami viszont már ‘tiszta’ fejjel történt. Ez számít jobban. Meg az illat, ami végül eléri az orromat.
- Oh. Köszönöm. A konyha jó lesz. - az illata alapján, valami husi, és azért ezen meglepődök. Nem gondoltam volna, hogy ennyire komolyan gondolta azt, hogy kaját csinál, és ráadásul illat alapján finomat. De ez a ‘meglepetés’ sokkal jobban tetszik, mint az ébredés utáni, ezért mosolyogva, és farkas éhesen indulunk meg a konyhába. Épp csak egy pillanatra lassítok, amikor minden bizonnyal véletlenül hozzám ér. Nem tudom miért, de egy másodpercre, azért kimaradt a légzés. Vagyis menni kell tovább, és még erősebben kell koncentrálni a kajára…
- Wáóóóó ez jól néz kiiiiii…. - villámgyors, szinte észrevehetetlen a gesztus, ahogy megnyalom a szám szélét, de az már elég egyértelmű, hogy rögtön nyúlok is húsgombócokért. Már épp a kezembe venném az egyiket, amikor kénytelen vagyok megállni a mozdulatban, és Emyrre nézni.
- Okkkéééé…. - várok… de tényleg. A pillantásom azonban nem tudom levenni a gombóckákról, és tekintetemmel próbálom ‘hűteni’. Utána viszont rájövök, hogy azért lassan már lehet kockáztatni. Ezért egy villát a kezembe véve felszúrok egy darabot, és fújni kezdem. Majd a nyelvem hegyével óvatosan tesztelem, hogy már fogyasztásra alkalmas-e a hőmérséklete. Nagyjából igen, ezért ha nem is egészben, de harapok belőle. Ez a falat elég ahhoz, hogy legyen elég türelmem még néhány percnyi várakozásra.
- Az evésben? - gondolom nem, de mivel én most csak erre tudok fókuszálni, ez jutott először eszembe. A tekintetem viszont Emyr felé fordítom, és a pillantását is megkeresem. Komolyan érdekel, hogy miben szeretne nekem segíteni, azon kívül, amit már megbeszéltünk. Vagy annyira nem mentünk bele a részletekbe? Öhm… jobban belegondolva, csak azt tisztáztuk, hogy nem lép le. Nekem ennyi is elég lenne, de nyitott vagyok ezen a ponton már mindenre.
- Én meg örülök a segítségnek, és megköszönöm. Kivéve a Szélvész vezetése. - ahhoz köszi szépen, de nem igénylek asszisztenst. A gyerekek vonatkozásában viszont… Kár, hogy a Káma Szutrában nincsenek olyan infók, hogy mi van akkor, ha túl jól sikerül a buli…
- Jól jön minden infó, ami gyerekekkel kapcsolatos. Terrai filmekben többet láttam, mint élőben. - ez azért nem teljesen igaz, mert utazott velem néhány. De akkor a szüleik gondoskodtak róluk, és nekem csak annyi dolgom volt, hogy eljussak A-ból B-be. Még csak oda sem kellett néznem. Ezért nem is foglalkoztam vele különösebben. Nagy kár, hogy most éppen erre a nem létező tapasztalatra lenne szükségem…

Nah végre valami jó is. Egy elismerés. Vagy tekinthető bóknak is. Attól eltekintve, hogy a hasam értékével magam is tisztában vagyok, azért nagyon is jól esik, amit Emyr mond, és ez biztos látszik az arcomon is. Ugyanis kemény munka eredménye. Amire… remélem, hogy később lesz még lehetőségem.
- Köszönöm. - azt pedig egyelőre nem akarom végig gondolni, hogy nagy eséllyel nem fog így maradni… bár ez a legkisebb gondom. Amiatt sokkal jobban aggódom, hogy mi lesz szegény gyerekekkel. Emyr rendes pasi, vele úgy nagyjából jól jártak, de velem… mintha kocka dobással választottak volna anyukát, és a lehető legrosszabb lehetőség jött ki nekik. Ugyanis önző vagyok, éretlen, és még azt sem tudom normálisan kimondani a családom előtt, hogy “szeretlek”... Vagyis oké, abban igaza van Emyrnek, hogy a gyerek nem hülyeség, de hogy engem kaptak… nem engedem őket szerencsejátékozni ez biztos.
- Tudod, hogy értem. Én…  - tartok egy pillanatnyi szünetet, mielőtt ki is mondom, mitől félek a legjobban. Vagyis mi az egyik félelmem. Mert igazából több is van.
- … alkalmatlan vagyok erre. Jobbat érdemelnének nálam. - a gyerekekre nem haragszom. És igazából már Emyrre sem. Magamra… igen. Leginkább azért, mert nem vagyok elég jó. Ehhez nem. Az űrhajók nekem valók, mert azoknak nem tudok komolyabban ártani, és nem sebzem meg őket azzal, ha nem adok nekik elég szeretetet. A gyerekeket igen…
Ezen kétségeimet viszont messzire űzöm egy időre, mert ha nem tenném, egész biztosan megőrülnék. Pedig azért már most sem nevezném egészségesnek a pszichémet…Szóval inkább ahelyett, hogy “mi lesz” arra koncentrálok, hogy “mi volt”. Mert azért az is erősen érdekelne… Csak előbb nagyon jót tesz ez a koktél. Nem tudom mi van benne, de hálásan nézek Emyrre, miután kifogyott a pohár. Illetve lesz elég erőm ahhoz, hogy a vezérlőterembe menjek, és megnézzem a felvételeket.
Ami… hát elnézve, hogy mit is csináltam, egyáltalán nem bánom, hogy Emyr nem tartott velem. Azért… elég merész, még tőlem is. De nem is ez a legérdekesebb hanem, ami utána történik… ugyanis látom, hogy Emyr is csatlakozik a tánchoz. Nem is akárhogy…
Körbenézek azért, hogy nincs-e a közelben - annak ellenére is, hogy érzem valahol máshol van - aztán… hát azért ráközelítek Emyrre a felvételen. A pohár vizet pedig megiszom, mert ezen a ponton száradt ki a szám, és lett melegem elég erősen.
Meg kell mondanom, le vagyok nyűgözve, és annyira nézem a felvételt, hogy fel sem tűnik, hogy Emyr is közben megérkezett. Nem tudtam ugyanis levenni a szemem arról, hogy látom a derekamra simult a keze aztán megszabadult a nadrágjától. Ezért a szavai nagyon hirtelen érnek, és ijedten rezzenek össze amikor megérkezik eredetiben is. A felvételt pedig nagyon gyorsan eredeti felbontásra állítom, hogy ne derüljön ki, én rázoomolva néztem…
- Öhm… iggggen. Azt hiszem…. - vissza terekem egy kicsit a felvételt. Nagyjából oda, ahol ő  is elkezdett táncolni. Bár engem most már nem is ez köt le igazán, hanem az, hogy ismét közelítünk ahhoz a részhez, ahol abbahagytam a felvételt, mikor bejött. És… hát el is érjük. Én tisztán látom, hogy egy idő után már nem csak táncolunk, hanem én határozottan közelebb léptem Emyrhez, és megcsókoltam… Egy kicsit később pedig elhúzódtam tőle, épp csak annyi időre, hogy a karjába tudjak ugorni és a lábaimat a dereka köré fonjam. Aztán újra megcsókoltam. A felvételnek pedig épp itt van vége…
- Hát… - meg kell köszörülnöm a torkomat. Elfogyott a víz pedig most jönne igazán jól…
- A ruhákra azt hiszem megvan a magyarázat. - meg arra is, hogy nekem már biztosan rákvörös a fejem.
- Azt viszont nem értem, hogy miért ér itt véget. Már mint a napló szerint én adtam rá hangutasítást, de hogy miért… - hát őőőőőőő…. igazából nagyon is sejtem, hogy miért. Amilyen lelkesen a nyakába ugrottam…
- Biztos dominóztunk egyet. - közben meg csináltunk két gyereket is. Teljesen egyértelmű, hát nem? Nem… Meg hiába láttam ezt a felvételt az emlékek nem jöttek vissza. De talán Emyrnek igen. Épp csak nem merek most ránézni, inkább a földet nézem, és a lábammal köröket rajzolok a padlón, míg megkérdezem tőle.
- Neked beugrott erről még valami? - jó lenne ha igen… mert ha nem, én a dominót fogom elkönyvelni…

Megrázom a fejemet, és a pillantásomban ott van, hogy “még csak az kéne”. Mostantól nagyon fogok vigyázni azzal, hogy mit kívánok…
- Nem. És az utazó gyerekek közül is csak azokat csíptem, akik nem pisztálták a műszereket a Szélvészen. - volt egy kifejezetten szemtelen kislány. Minél csúnyábban néztem rá, annál intenzívebben akart nyomkodni. Aztán meg rögtön a helyemre akart ülni, és vezetni. Valakire nagyon emlékeztetett, de még mindig nem tudom, hogy kire…
- Személy szerint én vééégtelenül messze állok a tökéletességtől. A hasfalamat kivéve. - az szerintem remek. Főleg az elfogyasztott étel mennyiségét tekintve. Ezt a tulajdonságot azonban nem igazán fogom tudni hasznosítani a gyerekek ügyében… Vagyis komolyan nem tudom, hogy mi lesz…
- Az életem veszélyes. Mi lesz, ha… - újra elfognak a Dracok. Vagy a gyerekeket. Vagy Emyrt… Kimondani azonban képtelen vagyok, ahogy a felébredő rossz érzéssel sem tudok mit kezdeni. Ezért inkább elhajtom.
- …áh. Mindegy. Hagyjuk is. Biztos minden rendben lesz. Majd veszek egy csomó fegyvert. - az elintézi a dolgot. A többiben pedig… Remélem, hogy Emyr tényleg segíteni fog, mert amíg nem kapok egy kézikönyvet hozzá (fényképeset…), addig nem fogok ennél többet tudni a gyerekekről.
- Rendben. Azt mondjuk még mindig nem értem miért csináltunk ilyen hülyeséget, de rendben. - valahogy ki fogom deríteni mit ittunk, milyen sorrendben, aztán biztos szívtunk is valamit, azt milyen intenzitással… és mindezeket tiltólistára teszem magamnál egy életre. Aaaaa…. lassan tényleg el kéne fogadnom ezt a helyzetet, még ha örülni nem is tudok neki, legalább ennyi meglegyen. Ez a minimum addigra, mire Apa elé megy…ünk.
- Köszönöm. - nem hiszem, hogy mentálisan jobban fogom magam érezni valaha is, de ha a fizikai kínon tud segíteni én már azt is értékelem. Meg… Azt azért be kell ismernem, hogy Emyr kemény legény. Én a helyében biztosan itt hagytam volna magamat gyerekekkel, meg mindennel, nem hogy még koktél csináljak, meg szembenézzek a családommal… Vagyis ő sem százas… Szegény gyerekek. Nem tudom kivel jártak jobban.
Amikor Emyr visszatér a szobámba, látom, hogy több minden is van nála. Felszökik a szemöldököm, még annak ellenére is, hogy sejtenem kellett volna, lesznek még ilyen meglepetések…
- A vezérlőteremben? - azt hiszem valamilyen gondolatot kéne ébresszen bennem ez a szó, meg ugye a talált ruhadarab, de egyelőre nem áll össze, még annak ellenére sem, hogy a homlokom is ráncosodni kezd, ahogy gondolkodom. Előbb tényleg inkább a mentő koktél…
- Rendben. - fogyasztani is kezdem először az italt, amit készített. Borzalmas ízre számítottam, de ez egész korrekt. Ezért lassan, de biztosan fogyni kezd, és tényleg mintha minden egyes korttyal egy kicsit jobban érezném magam. Az emlékek persze még így sem akarnak visszajönni.
- Az a baj, hogy nekem sem. Pedig… - valami van itt. Érzem, hogy benne van a fejemben. A pánikon kívül persze. Aztán beugrik.
- …a vezérlőterem. - kiáltok fel diadalittasan, amikor az utolsó kortyot is megittam. A vízzel viszont várok még.
- Ott van kamera. - akarom én azt látni? Hát… Igen… legalább tudni akarom azt, hogy mi vezetett ide.
- Nem-nem. Inkább megnézem előbb a felvételeket. Ott találkozunk. - mert naná, hogy emiatt nem fogom őt elhívni az étel mellől. Ha valami harapnivalót szeretne csinálni, én biztos nem fogom visszatartani… Főleg, ha az húsgombóc lesz. Azt pedig nagyon gyorsan elhessentettem, hogy “nektek”...
Lassan és már felöltözve megyek a vezérlőterembe a pohár vízzel a kezemben. Amikor odaérek felhörpintem, és nekiállok kikeresni a tegnapi felvételeket. Azonban a rendszer jelzi, hogy az este egy adott pontján leállítottam a kamerát. Nagyon rosszat sejtek…
Elkezdem az időt visszafelé tekerni, és beállítom, hogy szűrje az időpontot arra, amikor ketten tartózkodtunk a vezérlő teremben. Találok is egy rövid anyagot, ami… hát egyből megmagyarázza, hogy miként került a fehérneműm és az összes ruhadarabom a vezérlőterembe. Azt viszont nem, hogy én miért prezentáltam egy táncot a vetkőzéshez, ráadásul zenére…

Nem gondoltam volna, hogy egyik pillanatról a másikra át kell értékelnem az életemet, és azt, hogy miként viszonyulok másokhoz. Tegnap például csak haverként tekintettem Emyrre, akivel nagyon jól lehet szórakozni, és mellesleg vonzónak is találom. Ma meg már a gyerekeim apja… MI A LÓFASZ?
Nem tudom a pontos okát, de ezen a ponton megcsípem saját magamat. Még mindig él bennem a remény, hogy ez csak egy rossz álom, amiből fel fogok ébredni, lehetőleg úgy, hogy egy finomkoktél, és egy mókás cigi van a két-két kezemben. De azon kívül, hogy fáj az éles marás a saját karomba, nem igazán történik semmi. Emyr még mindig itt van mellettem, én még mindig érzem, hogy már nem teljesen vagyok egyedül, és még meg is szólal, és biztosít róla, hogy azon lesz, ne változzon meg az életem. Nem is én szívtam a mókás cigit, hanem ő…
- Azt sem tudom, hogy kell csinálni az ilyet. Már mint találkoztam már gyerekekkel, de a nevelés… Nálam megáll ott, hogy a saját húsgombócomból nem adok senkinek… - ezt azért jó, ha tisztázzuk. Nem várhat tőlem csodát. Ahogy én sem fogok tőle. Nem lenne rossz, ha egyikünk képben lenne, de emiatt nem fogom baszogatni. Amiatt már inkább, ha végül nem fogja betartani azt, amit megígér nekem.
- Mindent? Úgy érted az érkezésük előtt és után is? Azt is, hogy a családom finoman szólva is meg lesz lepve? - azt most nem vetem a szemére, hogy ez a kijelentése pontosan úgy hangzott, mintha éppen a halálos ítéletét írta volna alá. Elvégre én sem azért megyek bele ebbe, mert szép a szeme, hanem azért, mert nem igazán van más választásom. Ez zavar a legjobban… Hogy egy hülye döntés, aminek a hátterét nem értem, mostantól meghatározza az életemet. Mintha egy estére elhagytam volna a testemet, és benne hagytam valakit, aki egyébként családot, meg normális életet akar. Nem ismerem azt a személyt. Határozottan nem én vagyok, de valaminek mégis történnie kellett, hogy én beleegyeztem ebbe. Máshogy ugyanis ez a dolog nem működhet…
- Hát ez tényleg remek hír. - megcsóválom a fejem, mert egyébként nem jó hír. Így még nehezebb lesz a dolog… Nem véletlenül nem beszéltem Apának a magánéletemről. Most viszont kénytelen leszek… Ráadásul úgy, hogy nem emlékszem, hogy pontosan mi történt… És ez nem csak egy sima szex. Erről jut eszembe… Azért nem lenne rossz tudni, hogy mi történt. De egyelőre nem tudok rákérdezni, mert Emyr koktélt akar csinálni… fájdalmasan felnyögök.
- Csak ne legyen benne alkohol. Soha többet… - nem mellesleg, most így azt sem tudom, hogy mivel osztoztunk az ágyon, mostantól így… kéne? Azért az együtt alvás az… megint egy másik szint. És köszönöm szépen, én most mára eleget lépkedtem. Ezért akár bunkóság, akár nem, én ki fogom rámolni őt a szobámból, amikor alvásra kerül sor. És azt hiszem ruhát sem ártana keresni, amíg ő koktélt csinál…
Nem is próbálkozom a tegnapi ruháim megkeresésével. Simán lehet, hogy nem is a szobában vannak. Inkább tisztákat veszek ki, és talán egy zuhany sem ártana. Előbb viszont megvárom Emyrt, és ha visszaér kérdezek tőle még valamit.
- Tényleg nem emlékszel semmire a tegnapi estéről? - nekem az nagyon halványan dereng, hogy ittunk. A vezérlő teremben. De azért nem esküdnék meg erre… Esetleg meg kéne néznem, hogy mi van ott kint… Addig viszont nem mozdulok, amíg jobban nem érzem magam a ‘koktéltól’.

Az első jó hírt kapom a mai napon… A szándék persze még nagyon kevés, de legalább annak örülök, hogy nem várja el tőlem, hogy akkor most hirtelen adjak fel mindent. Nem arról van szó, hogy nem tudnék áldozatokat hozni. De bizonyos dolgok egyszerűen nem mennének. A röghöz kötöttség ezek közé tartozik.
- Ezt én is nagyon szeretném. - nem mondtam ugyan, a “követelem” szót, de a pillantásomban ott van, hogy ez egy szimpla “szeretnémnél” jóval erőteljesebb érzés. Mert hosszú távon csak így működhet. És bármennyire is utálok egy hétnél hosszabban előre tervezni, ezt pont nem az a szitu, amikor meg lehet úszni a “mi lesz majd később” kérdést.
- Üdítő változatosság a másodlagos célpont után, elsődlegessé válni. - értem, hogy ez tényleg komoly helyzet, hiszen már nem csak rólam van szó, hanem három, sőt inkább négy életről, de ettől akkor sem fogom összeszarni magam. Mert én eddig is úgy csináltam mindent, mintha elsődleges célpont lennék.  Jóval óvatosabb vagyok annál, mint elvileg kéne, és ezt szerintem még Apa is elismerné. De hajlok persze arra, hogy most még szigorúbb legyen a ‘védelmem’, legalábbis akkor ha nem befolyásolja komolyabban a szabadságomat ez a helyzet. Egy testőrrel példának okáért megbékélek, ha nem szól bele komolyabban a dolgaimba, csak úgy ott van, amikor kell, láthatatlanul.
- Igen. Ennél határozottabban nem tudom mondani. - szét is teszem a kezem, mert örömet azért még csak megjátszás szintjén sem tudok produkálni. Azt elismerem, hogy tényleg jobb, ha ketten csináljuk. De ettől még nem leszek boldog attól, ami lesz. Mert egyelőre nem tudok úgy tekinteni a gyerekekre, ahogy egy szülőnek kéne. Megvédem őket, és kicsinálom azt, aki bántani akarja őket, de egyelőre ennyit tudok nyújtani. Többet nem.
- Mennyi? - fájdalmasan felnyögök. Már a három hónapra is… De a félév… Inkább becsukom a szememet, és elszámolok magamban tízig. Mert most próbálnám meg ismét beverni Emyr képét… Hát nem lett kevésbé fájdalmas így sem, de legalább nem akarom átharapni a torkát. Ez is eredmény azt hiszem. Ezért, amikor folytatja, nagyon ‘lelkesen’ nézek rá.
- Ez egy fokkal jobban hangzik. - kettővel, de nem akarok egyelőre túlzásba esni. Azért reménykedem benne, hogy van még más ajánlat is a tarsolyában. Vagy jó lesz ez is, csak nem fél évig…
- Viszont nem tűnhetek el csak úgy. Beszélnem kell előbb a családommal. - először ezt nagyon természetesen ejtem ki. Mintha ebből semmi gond nem származhatna. Aztán leesik. Beszélnem kell APÁVAL IS. Görcsbe rándul a gyomrom a gondolattól. Pedig nem is én vagyok szerintem a nagyobb bajban.
- Te is szépen előre fogsz lépni elsődleges célponttá, csak nem a Dracoknál. - úgy tűnik mégis van bennem némi együttérzés, mert ezen a ponton megveregetem Emyr hátát. És tudatosodik bennem, hogy még mindig pucérak vagyunk…