A thousand years ago

(Un)pleasant surprise

A szenvedő arckifejezés szerintem egész jól megy. Láttam már eleget másokon. De azért most észnél kell lennem. Nem állok olyan jól, mint kéne, és ha hibázok, ennél még nagyobb bajba is kerülhetek. Ezért nem reagálok arra, amikor rájövök, hogy személyesen a Kiskandúr fogad engem. Vagyis a nőt… Ahelyett, hogy engem keresne. Szégyellhetné magát…
- Sérülés? - az van. Valós is. Szóval talán nem lesz gond. De vajon mi van a fogollyal? Azért gondolom azt már észrevették, hogy eléggé hasonlítunk egymásra. Talán azt hiszi, hogy az én lennék? De akkor miért nincs ott? Valami nem stimmel. De mindegy. Egyelőre úszom az árral és szerepben maradok. Már csak azért is, mert azért ez egy elég vicces játék.
- Naus? Emyr? - megrázom a fejem a sok ‘zavaros’ információ hallatán, aztán oda kapom a kezem, mintha megfájdult volna. Erre a vállam kezd el fájni. Igazán orvosolhatnák már a sérüléseimet. Meg ez a szoba is… Mi ez a koszfészek? Körbenézek, és az arcomon látszódik a kétségbesés. Ez a hely nekem nem tetszik. Mintha egy cella lenne. Én ennél sokkal jobbat érdemelek. De biztos vagyok benne, hogy csak akkor fogom megkapni, ha tovább játszom a szerepem. Különben lehet csak a légzsilipet kapom egy huzatos ajtóval…
- A nevem… - köszörülök egyet a torkomon, mintha az lenne a gond. - a nevem… - várj még kiscica várj még… összezavarodott tekintet. Két kézzel fejhez kapás. Valós megrándulás a fájós válltól aztán…
- Én nem… nem emlékszem a nevemre. - na ehhez mit szólsz? Ennek nézz utána. Ha esetleg beszélgetnek a másikkal is, ő gondolom készségesen el fog mondani mindent. Ez pedig gyanús lesz, ha itt van valaki, aki viszont nem emlékszik semmire. Ugyanis én nyilván bizonygatnám azt, hogy én a nő vagyok. De pont ezért nem fogom megtenni. Ha esetleg felmerül benne a gyanú, hogy én nem az igazi vagyok, akkor is adom majd a totál hülyét. Erre ugyanis biztos nem fog számítani.
- Mi történt? - azt hiszem ezt kérdezné egy olyan, aki frissen rájött, hogy még a saját nevére sem emlékszik. Mi okozta az amnéziát? Ezt kéne kideríteni. Meg valahogy nagyon finoman azt is, hogy eddig mit tud. De azt tényleg nagyon óvatosan kell…

Emyr & Jezabel

(Un)pleasant surprise

Szánalmas. Még mindig azt hiszi, hogy legyőzhet engem? Engem? Tévedés. Előfordulhat, hogy néha-néha, épp neki kedvez a szerencse, mert előbb vagy utóbb minden kocka a hatodik oldalával felfelé fordul. De a nagy játszmában nem nyerhet. Ugyanis azt sem tudja, hogy mi a tét, és mi a szabály. Az, hogy nincsenek szabályok. Ő így nem tud játszani, és ezért nincs esélye ellenem.
Azt viszont el kell ismernem, hogy most én sem vehetem félvállról a dolgot. Nem véletlenül küldtem segély kérést, és azt az előadást sem véletlenül vettem elő a tarsolyból, amiben nem tudja, hogy én pontosan ki vagyok. El kell érnem, hogy még csak véletlenül se öljön meg, mert akkor előbb vagy utóbb kiszabadulok. Bárhonnan. Ha valami szerencsétlent küldenek a megmentésemre, akkor mondjuk inkább utóbb és leginkább egyedül. De nem félek. Ahhoz sokkal korábban kellett volna felkelnie ennek a macskának, hogy akárcsak egy pillanatra is elültesse bennem a félelmet. Az csak neki van. Az ébredés viszont… azt hiszem eljött az ideje nekem is.
Amint hallom, hogy valaki közeledik elkezdek mozgolódni. Csak finoman, és nyögdécselek is mellé. Nem úgy, mint akit… hanem mint akinek nagyon fáj valami. A vállam tényleg fáj, szóval még hiteles is. A szememet viszont nem nyitom ki egy ideig. Amikor mégis, keresek egy cipőt. Jöjjön csak közelebb… Most pont nem fogom bántani, de akkor is. Dolgozzon csak meg értem. Vagyis egyelőre ezért a nőért, akinek belebújtam a testébe. Fúj… Vagyis akinek az alakját felvettem.
- Mi… ajjj… ffff…. - keserves hangon nyögök, szándékosan érthetetlenné varázsolva azt, hogy “mi a franc van”. Várja csak ki türelmesen, hogy tényleg felébredjek. Meg segítsen… felemelem a kezem. Hogy aztán drámaian vissza essen a földre, mert erőm ugye nincsen.
- Hol… - torokköszörülés rendel… - hol… vagyok? - gondoltam, hogy azzal kezdek, hogy ki vagyok, de még nem lövöm le rögtön a poént. Előbb meg akarom nézni, hogy miként reagál. Már ma ő jött. Egyelőre még csak a cipőjéig jutottam.

Emyr & Jezabel

(Un)pleasant surprise

Jelenleg nem áll túl jól a szénám, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogok megpróbálni mindent, hogy kikerüljek a szorult helyzetből. Sőt. Nem csak ki fogok kerülni, de az előnyömre fogom fordítani. Mert mindig ezt teszem.
- Szabályok? Még mindig ezzel jössz? - ez így unalmas. Semmit sem változott. Még külsőre sem… nem mintha nézném a kamera képét… Én is csak azért kapcsoltam be az enyémet, hogy lássa, még mindig gyönyörű vagyok. Idővel viszont kikapcsolom, mert eszembe jut talán az utolsó ötlet, amivel el tudom kerülni a gyors halált, és ahhoz az kell, hogy ne lásson a továbbiakban. Meg persze az is, hogy leadjak egy vészjelzést sunyiban, aztán reménykedni benne, hogy azért még maradtak nálunk néhányan, akik nem teljesen inkompetensek, így van esélyem majd a szabadulásra is.
- Beszari. - ezzel én le is zártam a vizuális illetve a mindenféle kapcsolatot, mert sietni kell. Nem tudom, hogy mennyi idő alatt áll elfogó pályára, tehát minden másodperc számít. Még az átalakulást is megkezdem, azon emlékek alapján, amit akkor szereztem, amikor berakták a cellába. Viszont a forma tökéletesítése csak akkor történt meg, amikor odaértem, és kinyitottam a szemeit is a nősténynek. Kék. Az enyém sokkal szebb, de mindegy…
A hősies, jobban mondva alélt póz felvételéig viszont nem jutok el, még épp, hogy csak guggolok, amikor gondolom az a pimasz Kandúr elsugároz, gondolom a hajójára? Nem nézek körbe, mert amint érzem, hogy ismét talaj van a talpam alatt, eldőlök, mint egy zsák, hiszen ájult vagyok. Sokáig marad is ez a póz, minimum addig, míg valaki értem nem jön. Nem tudom, hogy ez mikor fog megtörténni, de ráérek. Elvégre csukott szemmel is tud járni az agyam. Meg is tervezem a drámai, és persze nem teljes ébredést, amiben lesz… hmm… mondjuk amnézia? Simán lehet elvégre kapott a fejére. Még a sebhelyet is felvettem, ami a fején van, meg a dudort a koponyáján. A vállá neki viszont érintetlen, szóval az maradt úgy, ahogy a nősténynek van. Nekem viszont fáj, mert az öv erősen megnyomta, ezért nagyon remélem, hogy nem fogja senki sem piszkálni. Különben is nem hiszem, hogy bántana a cicus, elvégre nagyon szeret engem. Meg biztosan nem tudja, hogy én ki vagyok. Ha-ha. Egy pont Jezabelnek.

Emyr & Jezabel

(Un)pleasant surprise

Vannak helyzetek, amikor teljesen egyértelmű, hogy én vagyok fölényben, és persze vannak olyanok is, amikor nem annyira egyértelmű. Ilyenkor sem szoktam annyira izgulni, mert mindig ki lehet hozni úgy a partit, hogy végül én nyerjek. De azért néha ráfázhatok. Számolni kell azzal, hogy vesz…. hogy később nyerek. A mostani talán pont egy ilyen, mert a rakéta, amitől teljes sikert reméltem elvéti a célt, és nem is kicsit. Utálom, amikor én szenvedek, amiatt mert valaki nem végezte nálunk rendesen a munkáját…
- Akkor jó. - mert ez egyértelműen támadás volt. Nem talált, de akkor is. Ugyanis még fogok lőni. Egyáltalán nem fogom vissza magam, és most az sem érdekel, ha ezzel akár rögtön a másvilágra tudom küldeni. Azután, amit a legutóbbi alkalommal csinált… Ez jár neki, és nem a kényeztetés. Azt majd talán akkor, ha megint visszajön. Megvárom. Úgyis mindig ilyen cuki cica formában jön vissza. Ugyanolyan pocsék esélyekkel ellenem.
- Persze. Ugorhatunk oda, hogy megadod magad. - a hangomból csak úgy sugárzik a magabiztosság, de azért most nem érzem annyira, hogy nálam vannak a nyerő lapok. Hiába küldök rá szinte mindent, úgy pattan le róla, mintha a védelmi rendszerét épp az én hajóm ellen kalibrálták volna be. Basszus… Ezt tuti az enyém ellen hangolták… Azt hiszem megtiszteltetésnek kéne venni, és annak is veszem. De akkor már nem vagyok annyira boldog, amikor ENGEM viszont eltalál, és a hajó komolyan megrázkódik. Csak az öv tartott bent az ülésben, tette ezt annyira, hogyha nem is törte el a kulcscsontomat, de legalábbis erősen megzúzta. Rohadtul fáj, és hiába alakulnék át, a fájdalom megmaradna, csak legfeljebb máshol érezném. Arról már egyébként is lemondhatok, másnak adom ki magam. Bár…
- Ennyi? Már le is mondtál arról, hogy át gyere hozzám? Pedig várlak… - nem igazából, most egyáltalán nem. De inkább jöjjön át és lövöldözzünk egy kicsit, mert úgy még esélyem is van. A hajó-hajó elleni csata sajnos eldőlt. Illetve van még valami, ami eszembe jutott, ha sikerül rávenni, hogy át jöjjön, és ne küldjön ki az űrbe az űrhajóm maradványaival együtt.
- A hajómon lévő barátnődért jöttél? Már vár ő is. Sikítozott valamit, de nem a nevedet. Elég kellemetlen volt. - naná, hogy én beáldoznám simán a foglyot. Annyit azért nem ér, hogy én haljak meg miatta. Ő viszont szerintem nem. Így mélyen bízom benne, hogy abba fogja hagyni a tüzelést. Jó lenne, mert a hajtómű már így is találatot kapott. Még működik, de csak minimális fokozaton. Elmenni ezért esélyem nincs. Akkor meg jöjjön. Tényleg várom.
Annyira, hogy el is indulok a cellák felé, és kinyitom azt az ajtót, amiben a nőstény van. Ha további találatokat kap a hajó, akkor is kitartok, és legfeljebb felnyalom néhány alkalommal a padlót. De bízom benne, hogy nem kell. És abban is hogyha felveszem a nőstény alakját, akkor nem fog tudni megkülönböztetni kettőnket. Azt nem kockáztathatja meg, hogy egy fajtársát öli meg. Kénytelen lesz mindkettőnket ‘kimenekíteni’. Az álca ugyanis tökéletes lesz. Egyedül a hangját nem tudom utánozni, de csak nem ismerik egymást. akkor pedig bármilyen hang jó lesz, ami nem az enyém. És egyelőre ájult, így én is ezt a pózt  fogom felvenni. Na gyere Cicus, játszunk itt a kigyó, hol a kigyót…

Emyr & Jezabel

(Un)pleasant surprise

A fogoly szállítás sosem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé. Vagy bárminek a szállítása… Méltatlannak tartom a pozíciómhoz, és egyébként is, ezt bármelyik hülye meg tudná csinálni. Meg kell nyomni néhány gombot az irányítópulton, azt hopp… néhány órával, vagy nappal később már meg is érkeztünk. Még azt az örömöt is elvették tőlem, hogy én magam foghassam el az áldozatot. Pedig abban legalább lett volna valami vicces. Így csak annyi maradt, hogy beraktak egy félholt macskát az egyik hajón lévő cellába, velem pedig közölték, hogy melyik börtön kolóniára kéne “leszállítani”. Leszállítani… Mintha valami apró fityegővel a lába között szaladgáló alsóbbrendű férfi lennék. Nekik kéne lepasszolni az ilyesmiket…
Azonban nem elégedtem meg a legutóbbi kinevezésenmmel, és szeretnék most már olyan pozícióba kerülni, amiben okos, vagy nem annyira okos asszisztensek hada vesz körül, és nem mellesleg pont úgy táncolnak, ahogy én fütyülök. Ehhez pedig dolgozni kell, és megmutatni, hogy hűséges meg leginkább engedelmes tagja vagyok a birodalmunknak. Annyira, hogy még azt is ‘vállaltam’, hogy egy lassú, de legalább fegyverekkel alaposan felszerelt hajóval teszem meg az utat, ami most tényleg akár NAPOKBA is telhet. Mindezt egy nem is kifejezetten fontos macska miatt. Oké, elvileg valami nagyobb fejesnek az ágymelegítője, tehát értem, hogy miért akarták odafent megbízható emberre bízni a szállítását. De a megtiszteltetést úgy is megadhatták volna nekem, hogy elmondják, mennyire lenyűgöző vagyok, és ezt nőt meg valaki másra bízzák… De most már mindegy… Itt van a hajómon, és én csak annyit tehetek, hogy megpróbálom valamiképp elűzni az unalmat. Azt nagyon gyorsan letudtam, hogy megnézzem melyik űrruhában mutatok a legjobban, és a ‘véletlen’ rakéta elsütése is megvolt a ‘békesség’ kedvéért egy nem lakott bolygóra. Tök komolyan veszem a feladatom szóval ellenálltam annak a kísértésnek, hogy egy MÉG Orioniak által bitorolt helyen próbáljam ki, hogy a piros gomb mit tud. Jelentem durranni. Szép nagyot. Ha eltalálna egy hajót, nem csak reggelire, de ebédre és vacsorára is megenné. Olyan jó lenne ezt is látni…
És mintha valaki meghallgatta volna a kimondatlan kérésemet, halk pittyegést hallok, ami jelzi, hogy egy hajó a radar hatósugarába élt. Nem velünk van, ezt már a hangból tudom, így ahelyett, hogy megnézném honnan szalajtották, már meg is nyomom az előzetesen már kipróbált piros gombot, és küldök felé egy rakétát. Ezzel most még csak nem is szegek parancsot, hiszen azt az utasítást kaptam, hogy tegyek MINDENT azért, hogy a foglyot eljuttassam a kijelölt helyére. Egy hajó, ami nem velünk van, pedig akadályozhatja ezt, így előbb lövök, és csak aztán nézelődök. A baj az, hogy ez végül úgy történik meg, hogy képet kapok a hajóról, ugyanis a rakéta, amit kilőttem csúnyán mellé ment, még csak a közelébe sem jutott a célpontnak. Az a kellemetlen meglepetés, hogy a nagy célpontokra, mint egy bolygó, úgy tűnik kiváló ez a rakéta, de egy hajóhoz nem elég pontos a célzó szoftvere. Ez pedig azért probléma, mert ahogy megnézem végül alaposabban a hajót rájövök, hogy nem egy sima utasszállítóval van dolgom. Nagyon is ismerős. Egy macska jár ezzel. A macska… Ezzel a hajóval pedig esélyem sincs elfogni, így rálövök mindent, amim van. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy nem fog békésen elhaladni mellettem…

Emyr & Jezabel