A thousand years ago

(Un)pleasant surprise

Nagyon magabiztos, és ennek nem örülök. Oké, a helyszín meg a személyzet, most a javára billenti a mérleget, de én akkor sem fogom feladni. Húzom az időt, amíg meg ment valaki, vagy én fogok valamilyen módon megszökni. Addig pedig lehet szórakozni egy kicsit.
Ezért is közeledek hozzá, és hiába nem reagál komolyabban az érintésemre, egy valami nagyon is szembetűnő. Nem lépett hátra… Egy nulla nekem.
A szótlansága viszont kifejezetten bosszantó. Máskor be nem áll a szája, és jön nekem a hülye szabadságjogokkal, de most csak a lövöldözést tudta felhozni. Nagy ügy. Nem tettem semmi rosszat. A Királynő még meg is fog dicsérni ezért. Ő viszont nem…
Helyette látom, hogy ki nyújtja a karjait, és csinál valamit mögöttem. Enyhén hátrafordítom a fejem, és látom, hogy már megint a hologrammal játszik.
- Ez unalmas műsor. Miért nem nézünk valami érdekesebbet? Vagy rögtön csináljuk.  - a kezem, ami eddig a mellkasán volt, lassan, de biztosan lejjebb siklik. Egyébként egyáltalán nem ideális helyen van a keze, ha akarna könnyedén rá tudna fogni a nyakamra, hogy fojtogatni kezdjen. Ezért megy az én kezem is lejjebb, hogy ha valamit rosszat csinálna… meg találhassam én is egy érzékeny helyen. De amíg nem teszi addig az öve vonalában marad a kezem, és fölötte simogatom, továbbra is lassan, de készülve rá, hogy bármelyik pillanatban mozdítani tudjam a kezem egy ‘támadáshoz’.
A számat pedig nem fogom fölöslegesen jártatni. Ha ő nem szól, akkor én sem fogok. Úgy fordítom a fejem, hogy lássam a hologramot, de nem veszek tudomást arról, amit ott látok. Vezethette más is a hajót. Ha ebből tárgyalás lesz, akkor erre fogok hivatkozni. Vagy valami befolyásra… Nem igazán tud megijeszteni. Mert, amit velem fog tenni, azt vissza fogja kapni, kamatostul. Lehet, hogy nem ebben az életciklusban, de akkor is. Szóval jobban jár, ha engedelmes lesz.
Vagyis lépek felé még egy lépést, és teljesen hozzá simulok a mellkasához. A kezem kettőnk között van ugyan, de egyébként akár meg is tudnám csókolni, olyan közel vagyok hozzá, ha nem lép hátra. Ilyet viszont természetesen nem teszek. Csak egy gyors mozdulattal végig futtatom a nyelvemet az alsó ajkán, aztán csak várok, hogy mit fog tenni erre.

Emyr & Jezabel

(Un)pleasant surprise

Gondolkodom pár pillanatig. Hagyom, hogy ez az ‘arcomra’ is kiüljön, némi aggodalommal egyetemben.
- Nem. Azt tényleg nem… - igazából de, csak mivel ezt a jeladót nem én tettem be, nem azok fognák a jelét, akiket én szeretnék. Vagy igen? Igazából mindegy… Ez a nő sajna kiszedetné magából.
Arra viszont nem számítottam, hogy személyesen a Kiskandúr fog jönni. Alapító… ezt jó lesz megjegyezni. Ez az információ eddig ugyanis kimaradt. Nem baj… most már meg van.
- Jujj, de morcos vagy. - utánozom az arckifejezését, ahogy nem mer nekem válaszolni. Tőlem így is lehet. Akkor viszont meglepődöm, amikor egy hologram képet hoz elő. Néhány másodpercig vizsgálgatom is, aztán önkéntelenül elmosolyodom. Szép találat volt.
- Ez nagyon sajnálatos, és megígérem, hogy ejtek is majd néhány könnycseppet az elveszett kórókért, de egyelőre nem látom azt, hogy ez csak én lehettem. Sok barátom van. - és bármelyiket szívesen betolom magam elé, ha arról van szó, hogy ki vigye el a balhét. De lássa, hogy kivel van dolga, figyelek tovább. A régi ismeretségünk kedvéért.
- Úgy ismersz, mint aki elfogad bármit, amit… te… mondasz? - a te szócskát érzékien ejtem ki, és közelítek hozzá még egy lépést. Már csak egy arasznyi távolság van köztünk, ha nem lép hátrébb.
- A tetteid sokkal többet mondanak a szavaidnál. - ha tudom felemelem az egyik kezem és végig simítok a mellkasán. Lassan, és érzékien. Közben az íriszeit figyelem.
- Te gondoltál már a következményekre? - mert igen, lehet, hogy lesz a lövésnek, de annak is, hogy elkapott. Ez utóbbi ráadásul egész biztosan fájdalmas lesz a számára. Vajon ezzel tisztában van?

Emyr & Jezabel

(Un)pleasant surprise

Még meg is erősíti, hogy belehalhatok. Hát ez a nagy életmentés? Érzek benne némi iróniát. De mindegy, mert ez a nő nem érzi… Neki csak aggodalmai lennének, amik azért valamennyire nekem is vannak.
- Akkor miért jó nekem, ha kiveszik? - egy pici bizalmat is táplálok a hangomba, mert ő a ‘sajátjai’ között van. De ott van azért az a bizonyos kétség is, hogy ez azért minden csak nem jó buli. Azonban akkor, amikor az ‘Alapitó’ antréját szpojlerezi el nekem, már egy mosolyt is megeresztek. Nekik jó energiájuk van vagy mi fene, biztos fogok neki örülni. Jah… nem… Undorító, kívül és belül is. Viszont ismerős… Nem tudom honnan, és nem is igazán foglalkoztat, mert annyira érzem ezt a cukormázas, legyünk mindannyian hepik érzést, hogy legszívesebben kidobnám a taccsot. De nem teszem, mert azért van bennem méltóság.
Addig a pontig legalábbis, amíg a Kiskandúr ki nem teríti a kártyáit, és tulajdonképpen bele nem néz az enyémbe. Nem akartam megmutatni neki, de ha már így alakult… akkor ezt partit le is zárhatjuk és indulhat a következő. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy meddig fogja bírni ellenem.
- Aggódsz? Ez milyen aranyos. - még félre is billentem a fejem, úgy ahogy a kölykökre szoktak nézni a hozzá hasonlók. Bár ő minden, csak nem kölyök. Egyben van még most is, és naaaagyon lenne kedvem hozzá, hogy a morcoskodás helyett inkább… kedvesek legyünk egymáshoz. Nagyon kedvesek…
- Én? Bolygóra lőni? Ugyan… - legyintek is a kezemmel erre a butaságra. Inkább az elpusztítottam lenne a helyes szó, de nem ebbe kötök bele. Tagadok mindent, amíg nem bizonyítható rám. Vagy ha ez sikerül… Akkor megoldom azt is.
- Rég találkoztunk. Hiányoztam, azért eredtél ilyen lelkesen a nyomomba? És hoztál ide erre a… most tényleg azt mondod nekem, hogy az Arcturuson vagyunk? - hitetlenné válik az arcom, mert egyébként elhittem, de most… már nem fogok bízni a szavaiban egy kicsit sem. A szemei… azok viszont nem igazán szoktak hazudni. Ezért felállok, és közelebb megyek hozzá. Tartok azért egy kis távolságot, de érezhetően közeledem felé. Egy lépésnyire állok csak meg.
- Sok barátot szereztél. A régiekről meg megfeledkezel. Ez így nem járja… - még nem érek hozzá, de jelentőség teljesen végig futtatom rajta a tekintetemet. És persze az én tekintetemben sem azt láthatja, hogy mosogatáshoz támadt kedvem. Inkább… valami mókásabbra vágyom. Csak egyelőre úgysem fogja megkapni. Csak álmodozzon.

Emyr & Jezabel

(Un)pleasant surprise

Úgy kell viselkednem, mint egy személy, akit testileg és lelkileg is keresztbe törtek. Láttam már sokszor ilyet, tehát elméletben tökéletesen megy. A hanghordozás, az apró gesztusok, a bamba, semmibe meredő tekintet… Mind-mind megvan, és ennek a nőnek a testében tökéletesen közvetíteni is tudom. Ugyanis látom, amit látok. A testtartása, a hangja, mind arról árulkodik, hogy gondoskodni akar rólam, hiszen csak egy elesett (és kilapított…) macskát lát maga előtt. Elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, bár annak egyáltalán nem örülök, hogy én még ilyennek tulajdonképpen nem láttam. Csak a nagyon-nagyon elején…
- Sehol nem vagyunk igazán… biztonságban. - hangom folyamatosan csendesedik, az utolsó szót szinte már alig tudom kiejteni. Nem fogom azt mutatni, hogy bízom benne, elvégre egy ilyen trauma után nem lenne logikus, ha ez a nő bízna bárkiben is. Ahhoz idő kell. És nem mellesleg pontosan tudom, hogy bármelyik pillanatban lebukhatok, így én aztán pláne nem bízom meg a Kiskandúrban.
- Rendben. De nem tudom kik azok. - bólintok végül, de a tekintetem még mindig nem közvetíti azt, hogy most így akkor teljesen megnyugodtam. Nem kéne felhívni azt a macskát, akinek ez a nőstény az ágyát melegíti, több okból sem. Például nem emlékszem rá, de egy idő után majd talán fogok. Na de akkor sem lenne jó. Bár… érdekes lenne, ha előtte is hitelesen tudnám játszani a szerepem… neeeem, akkor sem örülhet most még felhőtlenül ez a spiné. Akár át is verhetik a Dracok (he-he) és nem feltétlenül az igazi ‘bikája’ lesz előtte. Kismacsek is lehetne igazából közülünk való is. Talán akkor még kedvelném is. Így viszont továbbra is marad az-az idegesító kiscica, akinek… vajon megvan még a tetoválása? Remélem igen. Nem olyan egyszerű azt eltűntetni, különösen azt nem, amelyiket én személyesen készítettem. Hamarosan kiderül, ha majd túl leszünk a gyógyítós dolgokon és visszatér. Biztos jönni fog, mert most már szinte biztos, hogy lebukok. Ezek előtt nem igazán tudom még én sem takargatni magam.
- Én… Sajnálom, még mindig nem emlékszem. - azért még rendületlenül próbálkozom. Ha valakinek villantom az igazi alakomat, az a Kiskandúr lesz. Hogy lesz-e rajtam ruha vagy sem, azt még nem döntöttem el.
A gyógyítás végül megkezdődik, és én úgy csinálok… hmm… mondjuk, mint akinek jól esik. Amúgy nem rossz. Mintha csak simogatnának. Hirtelen szakad meg, és először nem értem, hogy mi történik. Már mint úgy tényleg nem, még csak nem is kell megjátszanom a döbbenetet a nőstény arcán. Mi a f…
- Mi történt? - na most lebuktam, vagy nem buktam le? Jó lenne tudni. Egyelőre azonban nem ez derül ki, hanem, hogy… most tényleg van valami a testemben? Ez hogy jött össze? Ez képtelenség. Nem volt a nőben semmi hasonló, így én biztos nem tettem magamba ilyet. Lehet szundikáltam egyet, miközben úgy csináltam, mintha ájult lennék? Vaaaagy… talán az ő tappancsa van a dologban? Annyira kinézem ezt belőle. De akkor miért nincs most itt? Esetleg figyel? Igazából már semmiben sem lehetek biztos így a továbbiakban csak úszom az árral.
- Ez mire való? És hogy került oda? - nézem a képet, és igen, jöhet egy kis kétségbeesés is a vonások közé. Tényleg nem örülök, szóval a vigyorom most nem kell takargatni. Rohadtul nem tetszik, ami van, és igazából kedvem lenne lassan borítani a bilit, hogy hellooo srácok, ez ÉN vagyok. De mondjuk az sem lenne rossz megoldás, hogy véletlen belehaljak az eltávolításba… Semmi kedvem most új testbe bújni, meg a nyavalygás, hogy most akkor hogy szeretném, és hogy nem… Pontosan így akarom, így ezt csak akkor választom, ha már tényleg nincs más lehetőségem a menekülésre.

Emyr & Jezabel

(Un)pleasant surprise

Elhallgat egy időre, és utána más nyelven folytatja. Óóóóó ravasz. Csak meg ne vágja saját magát az ‘éles’ eszével.
- Értem. - a válaszomon nem érezni, hogy nekem erősen tanulnom kellett ezt a nyelvet, de egy pici zavart igen. Mert úgy döntöttem, hogy még mindig nem akarom teljesen elfogadni ezt a helyzetet. Gyanakvónak kell lennem valamennyire, elvégre most szabadultam a Draco fogságból.  Fúú pontosan, hogy is volt ezzel nővel? Nem annyira figyeltem, mikor mondták, hogy honnan szalajtották.
- Egy cellában voltam azt hiszem. És… - megverték. Annyira, hogy elájult, és nálam már csak alélt állapotban volt. Vagyis akkor most jön a pánik. Már villan is a szemem, és hátrálni kezdek tőle. Neeeeemm, akarom őt, mert ő férfi és bántott. Ha tudná, hogy nálunk a nők sokkal keményebbek szoktak lenni…
- Bá… bántottak. - és akkor ott képszakadás. Ez így tökéletes. Valószínűleg pontosan így történt, mert nem mindenki szeret úgy játszani az áldozatával, mint én. Talán csak az a beképzelt… Ah… Még azt sem érdemli meg, hogy magamban kimondjam a nevét.
- Nem tudom. Azt sem tudtam, hogy egy hajón voltam. Utoljára az Orion rendszerben voltam egy bolygón. - ez is stimm. Akár ellenőrizheti is. Azon a helyen nem verjük ugyanis nagy dobra a jelenlétünket. És pont így sikerült a nőt is elkapni. Vagyis eddig hibátlan az alakításom. Nagy kár, hogy még üdvözöl is az Arcturuson. Ez azon helyek egyike, ahova sosem tudtunk bejutni, de ez nem is akkora baj. Egyelőre még fölényben vannak. Nagyban. Az a szerencsénk, hogy nem igazán avatkoznak bele a dolgokba. Így van időnk még őket is eltiporni, ha fejlődünk technológiailag.
- Rendben. - egyezek végül bele abba, hogy meggyógyítsanak, mert tőlük elvileg nem kéne félnem. Ők aztán nem ártanának, még nekem sem. Na de azért van egy kis bibi is. Róluk nem tudunk annyit, mint a macskákról, vagy a madarakról, és ezáltal veszélyesek is. Tök simán lebuktathatnak. Mondjuk a nehezén már túl vagyok elvégre túléltem a hajó robbanását. Vagy ezzel is csak tesztelni akart, mint a Lyrai nyelvvel? Azt hiszem most már oda kell figyelnem a Kiskandúrra, mert valami naaaagyon nem kerek a viselkedésében. Az a hülye vigyora is, amit virított ennek a nőnek. Kikérem magamnak… Csak rám nézhet ilyen kedélyesen… Na de mindegy. Az ágyra lefekszem, ahogy kérték, mert elvileg bízom bennük. Viszont, hogy hozzám is érjenek… hohóóó azt egyelőre nem. Izzadjanak csak. Én most épp rettegek, hogy megint bántani fog valaki, elvégre nagyon megruháztak.
- Ez, hogy fog történni? - láthatóan elhúzódtam, és az arcom is mutatja, hogy félek az érintéstől. De ha anélkül is megtudják oldani… akkor persze muszáj lesz beadni a derakam. Mert amúgy húzni akarom az időt. Bár a probléma az, hogy ha ez tényleg az Arcturus, akkor nagyon, de tényleg nagyon problémásan fogok tudni innen megszökni…

Emyr & Jezabel

(Un)pleasant surprise

Igyekszem figyelni, de adnom kell a zavartat, így megpróbálok kifejezetten buta képet vágni.
- Ezt nem értem. - már mint tényleg nem. Most akkor mit jelez nekik a rendszer, és mit nem? Talán ki kéne találnom, hogy végül is mim fáj, és mim nem. Vagy… annyit mondok, hogy fáj, és lééééégyszi gyógyítsanak meg. A légyszi az biztos kell, sokszor hallottam már. Mindig nevettem is.
- Miért vagyok itt? - a hozzá hasonlók csodálkozni, meg hálálkodni szoktak azért, ha megmentik őket. És azt valahol itt kell elkezdeni. Továbbra is adom hozzá az értetlen arcot, na meg hangot, mert úgy tűnik, hogy eddig remekül bevált. Az mondjuk nagyon érdekelne, hogy mi van velem… Miért nem foglalkozik azzal, hogy mi történt velem? Személyesen kellene intézkednie, és nem erre a nőre pazarolni az időt.
- Igen? - úgy csinálok, mint aki nem teljesen hinné el ezt. Abszolút hitelesen hozom, mert valóban nem vagyok biztonságban. Elég egy rossz mozdulat vagy egy átgondolatlan mondat és… ki fog derülni a turpisság. Egyelőre viszont még nem sikerült rájönnie a fortélyra, és ez felettébb szórakoztató.
- Nem tudom. Minden zavaros. - egy kicsit tényleg. De majd úszom az árral. Biztos vagyok benne, hogy már tudnak róla, hogy bajban vagyok, ezért előbb vagy utóbb értem fognak jönni. Nagyon ajánlom, hogy előbb.
- Mi? - ez most komoly? Felrobbantották volna a hajómat? És nem tudják, hogy nem egyedül voltam? Ez így azért egy picit sántít. Bár ha igaz lenne… fúúúú az mekkora buli lenne. Felrobbantották az igazi foglyot, engem meg ápolgatnak. Aaaaa ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
- Nem tudom. Itt ébredtem. Itt csak ön van. - engem sosem látott a nő, mert már eszméletlenül hozták fel a hajómra. Szóval azt sem látta, hogy pontosan hol volt. Megtartom ezt a vonalat, mert tetszik. Így sokkal egyszerűbb, hogy nem mondok tulajdonképpen semmit. A hazugság sem esne nehezemre, de az sokkal hatásosabb szokott lenni, amikor az álcáva a valóság szálait is beleszövöm. Ez most pont az.
- Értem. Köszönöm. - bólintok, de még mindig látszódik az ‘arcomon’, hogy teljesen össze vagyok zavarodva. Ezzel tökéletesen tudom leplezni, hogy nem vagyok elégedett. Az Arcturus a lehető legroszabb hely a hozzám hasonlóknak, szóval tényleg nagyon kell figyelnem minden tettemre. Példának amikor a Kiskandúr elmegy, a sebezhetőség jegyében felhúzott térdekkel ülök le a földre és átkarolom a térdeimet. Meg még… oh igen… néhány könnycseppet is elejtek. Drámai zokogásba azért nem kezdek, bár az vicces lenne. De kellőképpen ‘megtörten’ üldögélek, amikor a transzport sugárral elvisznek egy másik helyre. Remélem ott már vár néhány pohár koktél…

Emyr & Jezabel