New cha(i)nce

Hello my old "friend"

Érezhetően nő benne a feszültség, és ezért én egyre jobban vigyorgok. Az arca és a teste olyan, mint egy nyitott könyv, mindent látni lehet rajta. Vágy, félelem, vágy, félelem, félelem… Váltakozik ugyan, de keveredik is, az íze pedig egyszerűen tökéletes. Ezért az ujjaim szinte önálló életet élnek, tovább feszítik a húrt, egészen addig míg… Az a baj, ezt nem igazán tudom megunni, így nem is most fogom abbahagyni.
- Az alvás pihentető. De van más is, ami az. - bizonyos értelemben legalábbis. Én pedig pont erre a bizonyos másik értelemre célzok azzal, hogy a második patentot is szabadon engedem. Mintha meglepődött volna, pedig egyértelmű, hogy ezt tervezem. Vagy nem? Talán még jobban össze kéne zavarni.
- Nem tűnsz túl… határozottnak. - mielőtt a harmadik patentot is szétfeszíteném az ujjaim lejebb siklanak oda, ahol korábban jártak. Csak egy finom érintés, már nem változik fogássá. Utána viszont jelentőség teljesen visszatér az ujjam a következő patenthoz.
- Kínozhatlak is. Vagy lehetek veled kedves. Nagyon kedves. - a harmadik végül megadja magát a kezeim között, de mikor ez megtörténik el is veszem a kezem. Inkább felállok, és jelentőségteljesen végig nézek rajta. Nem szoktam megadni neki a választás jogát, és most sem fogom. De érdekel, hogy próbálkozik-e még. Illetve az, hogy mi fog végül felülkerekedni. A félelem? Vagy az, hogy pontosan tudja, milyen készséges tudok lenni, amikor jól viselkedik? Nem baj, ha még nem derül ki. Ugyanis tudok még ennél is tovább menni.
Lassú és kimért mozdulatokkal lehúzom a ruhám cipzárját, majd elkezdem lejjebb tolni a csípőmön. Ruganyos mozdulatokkal lépek ki belőle, és nemes egyszerűséggel otthagyom a földön. A fehérneműmhöz viszont még nem nyúlok. Előbb visszaülök mellé, és végig simítok a mellkasán.
- Gondolkodj. Gyorsan. - még néhány pillanat, még néhány simítás… Aztán ismét felállok. Leveszem minden maradék ruhadarabomat, és nemes egyszerűséggel kisétálok az ajtón. Ha csak nem szól közbe…

Emyr & Jezabel

Hello my old "friend"

Végre kezdi kapizsgálni. Ideje volt. Az viszont nem tetszik, hogy megint a száját húzza. Miért kell mindig ilyen nehézzé tennie? Ő is ugyanazt akarja, amit én, akkor minek ez a “jaj, de nehezen adom magam, és amúgy is egy hercegnő vagyok” mizéria? Ha összefutunk, rögtön a tárgyra térhetnénk. Meg persze összefuthatnánk sokkal gyakrabban…
- Nagyon… lelkesen… - csak suttogtam az utolsó szót, de biztos vagyok benne, hogy így is értette. Ha nem… Nos hamarosan majd rá fog jönni, hogy én milyen fogadtatás árán lennék hajlandó az ő kosz fészkébe betenni a lábam. Meg persze teljesítmény is kell, mert kettő percért én biztos nem utazom…
- Ajj… mert még nem értékeled eléggé. De hamarosan fogod. - nem volt neki elég a kép, ami rólam készült? Ezt akár sértésnek is vehetném, de csak meg van zavarodva. Tudom, hogy álmaiban is engem lát, szóval ez az ajándék csak segít neki, hogy ne kelljen annyira használnia a fantáziáját. Mondjuk a ruhákat csak a későbbi képeken dobom…
De arra még várni kell. Egyelőre a szoba előtt teszem, mert a fotelben azért kényelmesebb. Ott ihatok is, meg… a lényeget innen is érzem. És aaaaahhh… mennyire jó az íze. Ez nagyon hiányzott már ezért nem is lehetnék ennél elégedettebb. Talán csak akkor, ha látnám is. Ahogy vergődik, és rájön, hogy ő az enyém. A tulajdonom. Ellenkezni pedig fölösleges, mert csak még szorosabbra veszem a szíjait. Ha viszont végre el meri engedni azt a nyamvadt gondolatot, hogy “szabad macska vagyok”, akkor még jó dolog is történhet. Például olyan kellemes órák, amit a képeken lát. Egyelőre. De vajon tényleg látja már? Meg kell néznem.
Egyelőre csak résnyire nyitom az ajtót. Maradnék, és innen figyelném, de valami megváltozik. Hol van a félelem? Már nem érzem, és ez egyáltalán nem tetszik nekem. Vagy ez már más? Közelebb lépek, nagyon halkan, hogy rálássak az arcára. És ez nem az. De miért nem? Hát ezeknek a képeknek kifejezetten örülnie kéne. Derék alatt… De ilyesmit nem látok rajta. Akkor meg most mi van? Odamegyek végül az ágyához, és úgy állok meg fölötte, hogy nagyjából kitakarjam a képet.
- Valami gond van? - hallottam - mielőtt az ágyához léptem - hogy még sóhajtozott is, és nem a kellemes fajtával. Vagyis nem értem… De mivel arany a szívem és azt akarom, hogy neki jó legyen rákérdeztem, hogy mi a baja, annak ellenére is, hogy igazából nem érdekel. És még az ágya szélére is leülök, és finoman végig simítok az egyik bordáján.
- Zavar, hogy nem emlékszel rá? - megállnak az ujjaim, épp a csípőcsontja fölött.
- Pedig fergeteges volt… - búgó hangon emlékeztetem azokra a pillanatokra, amik valamikor persze megtörténtek, de nem most. És én nagyon is benne lennék abban, hogy kapjon most egy valósabb emlékeztetőt is. De egyelőre várok. Mert olyan még nem történt, hogy ne emlékezne rá, hogy nem éppen ő akarta, hogy így történjen. Az erőszak ugyanis nem kenyerem. Én éppen azt akarom látni, hogy végre be meri ismerni magának, hogy vágyik rám, hogy csak én tudom úgy megérinteni, ahogy szereti… Egyelőre ezt még nem látom, és emiatt csalódott is vagyok…
- Találhatunk rá módot, hogy visszanyerd az emlékeid. - nem, igazából nem, de erről neki nem kell tudnia. Más emlékeket viszont még ültethetünk belé. És fogok is idővel…

Emyr & Jezabel

Hello my old "friend"

- Igen. - teljesen egyértelmű a válasz. Mert, hogy elsőre esetleg nem értette azt, hogy milyen nagyvonalú vagyok vele, azt el tudom úgy kábé, nagyjából fogadni. Na de most már jól ismer. Pontosan tudja, hogy ha róla van szó, akkor aranyból van a szívem, és nagyon sok mindent megadok neki. Néha előre is. Szóval igen, dalolva és önként kéne érkeznie, mert tudom, hogy amikor nincs itt, akkor is rám gondol, és utánam vágyakozik…
- Ha úgy fogadnál engem, mint tegnap, szívesen beugranék hozzád. - abszolúte igazat mondok. Tegnap eszméletlen volt, szóval, ha úgy várna rám, még a virágait is szívesen meglocsoltatnám valamelyik szolgámmal. De természetesen most nem ezen van a hangsúly. Hanem azon, hogy kezdjen el újra gondolkodni azon, hogy milyen jót táncoltunk tegnap este… Mondjuk, ha úgy várna… lehet, hogy akkor is megfontolnám, hogy egy órára beugorjak… Öhm… vagyis nem, jöjjön csak ő ide.
- Mert jóóóól ismersz. - bájosan mosolygok, hiszen ezt nem tagadhatja. Illetve én is tudok róla mindent. Ismerem minden porcikáját, és persze gondolatát. A félelmének íze pedig… valamennyire a rabja vagyok, nem vitás, és miként erősödni is érzem… Na kinek van a legjobb napja? Hát nekem, és még csak nincs is szülinapom. De azért ő is kap valamit tőlem, mert így lesz teljes a móka.
- Ugye milyen szép ajándék? - persze, hogy az, költői kérdés volt. De azért a reakcióit figyelem. Az a rettegés… nem értem, hogy miért marad végül abba. Ja tudom. Már a másik fejével gondolkodik.
- Lásd, hogy milyen rendes vagyok.  - fel is állok és lassan kimegyek a szobából. Tudom, hogy nem fog tudni elaludni, mert egyrészt, nem tudja teljesen elfordítani a fejét, és minimum perifériából látni fogja a műsort másrészt… hát lesznek még más képek is.
Ezért a közelben maradok, és csak egy kényelmes fotelt hozatok magamnak az ajtaja elé. Meg persze egy italt. Még nem tudom, hogy meddig fogok itt várakozni, de alkohol mindenképp kell hozzá. Ugyanis halmozni akarom az élvezeteket. Mert percekig csak ugyanazokat a képeket fogja látni. Később viszont… lesz még meglepetés. Mikor eszméletlen volt, csináltam néhány fényképet, amin igen közeli helyen fekszem mellette, és a kezem sem a derekamon melengetem. Plusz ott vannak azok a képek is, amit némi utómunkával tettek a szolgáim ‘hitelessé’ és azon aztán tényleg van minden. MINDEN. Vagyis ruhák, pont nem, de cselekmény tekintetében… Nagyon kíváncsi vagyok, hogy azokhoz mit fog szólni, mert az saaaaajnos nem történt meg. De erre biztosan nem fog rájönni, mert tökéletes képeket gyártanak az embereim. Annyira, hogy… ha érzem esetleg rajta, hogy megváltozott vagy megerősödött a félelme - és eltelt annyi idő, hogy már elérje azokat a képeket - akkor mégis csak bekukkantok hozzá. Nem megyek be egyelőre, de az ajtó résnyire nyitva van, és lesek. Mert az arcát is látni akarom, legalább annyira, amennyire ebből a szögből lehetséges.

Emyr & Jezabel

Hello my old "friend"

Annyira nem értem ezt a szabadság mániát. Nem csak a Kiskandúr, hanem a többi rabszolgánk esetében sem. Kapnak enni-inni, meg leginkább élnek még. A saját világukban is dolgozniuk kell ezért, szóval nem értem, hogy mi a különbség. Oké, dekoráció terén lehetnénk erősebbek, de ha csilli-villi holmikat akarnak, csináljanak maguknak. A szabadidejükben - feltéve, hogy jól viselkednek és kapnak - azt csinálnak, amit akarnak. Ezt pedig a Kandúr is tudhatná már, szóval nem értem, hogy miért mindig ezt a régi slágert akarja hallgatni.
- A saját dolgodat nehezíted meg. Mindig. Miért nem tanulsz belőle? - mondjuk magával azt csinál, amit akar. Engem nem érdekel. De amikor az én szórakozásomat is érinti a makacskodása, akkor azért be tudok gurulni. Mutatni viszont nem fogom, mert azzal csak tovább táplálnám az ellenállását. Mert azért annyira nem hat rám, hogy ezt gyenge pontnak lehessen nevezni. Ezt az is jól mutatja, hogy tökéletesen kifejezéstelen marad az arcom, és legfeljebb a megvetés szikrázik az íriszeimben. Mert az viszont van, és nem is akarom tagadni. Akkor viszont mindenképp enyhül, amikor megérzem rajta a félelmet. Ez nagyon is tetszik, és akár azt is mondanám, hogy a feneke után ez a legvonzóbb benne. Az ő félelmének az illata egyedi, akárcsak az ujjlenyomat, és már annyira hozzászoktam az övéhez, hogy azt is merem állítani, hogy megkedveltem. Hiszen olyan finom…
Ezért húzom az idegeit még tovább, és egy sokat ígérő mosoly is az arcomra kúszik. Eeeeeez nem csak nagyon jó lesz, de már most is tökéletes. Persze akkor lesz az igazi, amikor a meglepetés is megérkezik.
- Nekem az is jó. Tudod, hogy én azt is bírom. - a kínzást akkor is szeretem, ha én magam csinálom, illetve szimplán nézni is jó móka. Mondjuk most per pillanat nem tudom, hogy melyikhez lenne jobban kedvem. És talán még nem is kell eldöntenem. Ugyanis a meglepetését már nagyon oda akarom neki adni.
- Ez igaz. És mivel ilyen ügyes voltál előbb mindenképp a meglepi jön. - közelebb hajolok hozzá a füle felé, de azért annyi távolság még marad, hogy ne tudjon megharapni.
- Felkészültél? - csak suttogok és ismét végig simítok az ágyon, olyan közel a vállához, hogy ha megmozdul, hozzá is érek. De egyébként nem ez a szándékom, tökéletesen megfelel, ha csak éppen hogy érzi a bőröm melegét. Illetve egy idő után, avagy a válasza után abba is hagyom, mert a karórámat is meg kell nyomnom. És amint megérintem a kijelzőt, finom zajt hallani a plafonból, éppen az ágya fölött. Elmozdul a panel, és egy majdnem humanoid nagyságú képernyő tűnik fel mögötte. De nem ám sötéten… A legjobb műsort látni rajta. Engem.
- Parancsolj. - felfelé mutatok, főleg, ha nem vette észre, hogy mi változott. Képeket fog látni a képernyőn, amik nagyjából percenként váltják egymást. Még néhány rövid videó is akad. Természetesen mindegyiken én vagyok, és ruha azért van rajtam. Nem sok, és némelyiken éppen leesőben van, de azért nem mutat meg mindent. Azt külön kell majd kérnie.
- Mit szólsz? Magadra hagyjalak vele? - remélem, hogy igent mond. Mert azért másféle képek is lesznek. De csak később. Előbb azt akarom, hogy elhiggye, ez valóban egy meglepetés volt a számára.

Emyr & Jezabel

Hello my old "friend"

Azért reménykedtem benne, hogy később fog visszatérni a harci kedve. Egy ideig igazán megmaradhatott volna a zavart kiscicák szintjén, akik percekig állnak még a fal mellett, mert nem tudják, hogy hova tűnt a lézerfény.  De mindegy. Szeretem azt is, amikor puffog, mert az nagyon mókás, amikor egy ilyen jelenet után sikerül kiirtani belőle az ellenállást.
- Miért akarnám használni? Nekünk bensőségesebb a kapcsolatunk annál. - erre még kéne, hogy emlékezzen. De most nem forszírozom. Úgyis úgy szólítom, ahogy akarom. Nincs beleszólása. És még kedves vagyok, hogy nem illetem egyéb neveken. Mondhatnék olyat is, ami egyáltalán nem kedves. Ez legalább… aranyos?
- Tudod mit? Ezt majd megbeszéljük, ha jobban képben leszel. - ennél egyértelműbben nem tudok fogalmazni. Talán akkor, ha igaz lenne, amit meséltem neki, de nem az. Egy szó sem. Így inkább hagyom, hogy rágódjon csak magában, mintsem túl magyarázzam a dolgot. A jó hazugsághoz kellenek a részletek, mert ettől lesz hihető. De azért nem minden… Szóval ez megmarad a balladai homályban.
- Ajj… ezt most miért kell? Teljesen elrontod a hangulatot… - mert unoooooom… miért akar mindig kiszabadulni? Kap ételt? Igen. Kap italt? Igen. Élvezheti a társaságom? Igen. Akkor mi kell még? Semmi. Ez tökéletesen kielégíti minden igényét, szóval elég lesz már ebből a szabadulás mániából. Tudhatná, hogy amiatt sohasem fogom elengedni, mert megkér rá. Ha kiérdemli… esetleg lehet szó néhány bilincs mentes óráról.
- Ki nem állhatod? A szád mond valamit, de a szemed mindig ellenkezik. - nem úgy tartja a mondás, hogy a szem a lélek tükre, és az sosem hazudik? De, azt hiszem pont így van. Ezért elégedetten mosolygok. Mert láttam, amit láttam… Mondhat akármit. Egy idő után viszont inkább… elhallgat? Komolyan? Na hol van már az a puffogás? És mintha éreznék még valamit is, mikor húzni kezdem a bajszát. Mi ez? Csak nem… félelem? Mély levegőt veszek, ahogy magamba szívom az illatát. De jó… Mondani akartam neki valamit, de egyelőre még nem rontom el a pillanatot. Helyette végig simítok néhány alkalommal az ágyon, közvetlenül mellette. Lassan, és érzékien. Közben pedig úgy mosolygok, mintha éppen most kaptam volna meg a legjobb ajándékot. Majdnem. Ajándékot igazából majd ő fog kapni. Hamarosan.
- Szóval mi legyen? Térjünk vissza a kínzásra, vagy inkább rendesen fogsz viselkedni, és akkor megkaphatod a meglepetésed, amiről beszélni akartam veled? - csak hosszú percekkel később vetettem ezt fel neki. Ha kell, azt is elmagyarázom, hogy mit jelent az, hogy rendesen viselkedni. Elvégre ez még kimaradt. Nekem azért, mert nem régóta van itt, neki meg azért, mert nem emlékszik rá. Bármit is választ, nekem mindenképp jó lesz. Mert ha a kínzást választja, akkor is megkapja a meglepetést. Csak akkor más… csomagolásban.

Emyr & Jezabel

Hello my old "friend"

Nem méltatom válaszra ebben a formámban (egyébként sem tenném), had forrjon egy kicsit a lében, amit büszkén gyújtottam meg alatta. Még az sem zavar, ha esetleg elhiszi, hogy ezt a meccset ő nyerte. Ugyanis is még nagyobbat fog koppanni, amikor rájön, hogy nagyon nem. Mert ez a puffogás, és a morgás is… dallamos zene a füleimnek,  az egómat pedig egyenesen simogatja. Szóval ki is élveztem néhány pillanatig a fölényemet mielőtt visszatértem, már csak azért is, hogy saját alakomban már egy egészen másfajta attitűdöt tudjak előadni.
- Ügyes kis cica vagy. Ez pontosan így van. De egy idő után minden buli véget ér. - még azok is, amiket az én tisztelemre szoktak rendezni. Nem lehet hetekig mulatni. Egy idő után pihenni is kell, és egy kellemes este után, nagyon is jólesően. Erről jut eszembe, hogy nekem amúgy most pont jól esne egy szundi. Na de majd később.
- Kár. Ha eszedbe jut, szólj, mert fontos lenne a kutatáshoz. - ami nem létezik… De legyen csak elégedett magával, miszerint épp most szedett ki belőlem egy fontos információt. Szoktam ilyenekkel bombázni, mert akkor, ha véletlenül elszólja valaki magát, és mond valami használhatót, nem fogja tudni kiszűrni, hogy mi igaz, és mi nem. Ezt a taktikát egyébként én javasoltam a kihallgatásokhoz, és azóta is előszeretettel alkalmazzák többen is.
- Látod? Jobb biztosra menni. - meg különben is. Simán megérte ennyi a rettegés ízéért cserébe. Pech, hogy nem jött be. Na de majd kitalálok valami mást. Mert ezt a kellemes, már-már bizsergető hangulatot azért nem akarom sokáig fenntartani. Annak ellenére sem, hogy azért látom, hogy… szóval látom.
- Többször is felveszek egy ruhát. A kedvenced számos alkalommal volt már rajtam. - igen, arra gondolok, amiben olyan kis cuki cicuska vagyok, mint ő. Vagyis inkább még aranyosabb. Akár azt is felvehettem volna, de azért nem azt választottam, mert kell a változatosság. Előbb vagy utóbb nyilván kidurran a lufi, de jobb, ha minél később következik be. Illetve észre kell vennem még durranás előtt, hogy el tudjam vele hitetni, valójában nem is létezett semmi, ami kipukkadt volna.
- Most is szabad vagy. - azt mond, amit akar, és nem ütöm meg miatta. Ennél többet úgysem fog kapni soha. És ezt is idővel elveszem majd. Ugyanis csak addig lefetyelheti a tejecskét a cica, amíg engedem neki.
- Ezt? - oda akartam neki vinni rögtön, de ha ilyen nem szépen kéri… akkor csak lassan teszem, és előtte én is iszom az üvegből. Miután megízleltem, és megbizonyosodtam róla, hogy ez a nedű még mindig nem rossz, az ő szája elé is odateszem. Tarkó emelgetést viszont most ne várjon, örüljön, hogy végül kegyes voltam, és engedtem neki ennyit. Leültem mellé, hogy elérjem, és ez is nagy dolog.
- Egyébként tényleg nem örülök neki, hogy így alakult. Akartam veled beszélni ma, valami fontos dologról, de így… kezdhetünk mindent elölről. - sóhajtok egy nagyot. Aztán folytatom az előadást.
- Már unom a kínzást. - háh, nem. Azt sosem lehet megunni. De most előadom a megtört és kicsit megfáradt nő jelenetet már csak azért is, hogy így értelmet nyerjen, miért van még mindig bilincsben. Meg gondolkozzon csak rajta, hogy mi lehet az a fontos dolog. Nagyon sejtelmesen adtam elő, és alig észrevehetően ugyan, de a combomon is végig simítottam közben. Azért remélem, hogy észrevette...

Emyr & Jezabel

Hello my old "friend"

Azért be kell vallanom saját magamnak, hogy ez az alakváltás mégsem megy olyan egyszerűen, mint gondoltam. Bele kell gondolnom, hogy ez a férfi vajon mit tenne, ha tényleg itt lenne, és annak ellenére, hogy számos erényem van, ez a beleképzelés dolog pont nem tartozik az erősségeim közé. Ezzel alapvetően nincs is probléma, hiszen a Cicus esetében pont nem akarom elképzelni, hogy milyen szituációban van. Nem igazán érdekel még ő sem. De most kénytelen vagyok más fejével gondolkodni, ugyanis nem én vagyok itt a szobában. Erre emlékeztetni kell magamat, mert a haragon az szépen fel is éled, amikor van pofája azzal jönni, hogy ki ragadt ott és hol… Egy ilyenért én simán a szemét venném… Ez a férfi szintén, de ő nem teheti meg, mert utasítást kapott rá, hogy nem igazán bánthatja a játékszerem. Vagyis dilemma… de végül rájövök, hogy nem az enyém. Simán annyiban is hagyhatom. És rábízhatom… magamra.
- Majd értesítem róla Miss Mendezt, hogy vele szívesebben beszélne erről. - nem, igazából nem fogok szólni magamnak erről, mert akkor rögtön bántanom kéne, mikor visszajövök, az meg úgy nem buli. Most nem arra van szükség. Jelenleg úgy állunk, hogy pusztán a szavakkal is képes vagyok tördelni őt, és ez még kihívás is, nem csak pillanatnyi öröm. Vagyis ez megmarad egy egyszerű fenyegetésnek, ami miatt tarthat a későbbiekben a bosszútól. Lesz majd az is, simán bejátszom majd, hogy kimegyek megint, és épp akkor szólt. Elvégre ráérünk még az ilyen mókákra is, nem kell sietni.
- Szép álmok. - selyem… még az kéne. Az csak nekem jár. Neki semmiképp. Mondjuk, ha csak egy réteg lenne rajta, és az is csak bizonyos részeknél… öhm… nem, szóval a selyem az csak nekem jár. Mondjuk hálóing formában, mert azt könnyen le lehet venni… öhm… megint elkalandoztam. Vissza a feladathoz.
- Persze. Gyere ide, és harapj meg. - még a kezeimet is széttárom, a férfira jellemző lazasággal. Viszont ő még hozzá tenne valamit. És nem mellesleg én is.
- Jah… nem megy. - egy elégedett mosoly kúszik a felvett arcomra, és ez tökéletes zárszó lenne a távozásra, ha nem akadna még más tennivaló is, ami fontos. Ezért a továbbiakban fa arccal teljesítem, amire megkértem saját magamat ugye, és csak akkor horkantok fel, amikor megköszöni. Ez tud ilyet is? Egészen meglepő. Kíváncsi lennék rá, hogy komolyan gondolja-e vagy csak trükközni akar. Jelenleg nehéz eldönteni. Ezért kifejezetten jól jön, hogy otthagyhatom, és visszajöhetek újra a saját képemben. Azért az sokkal jobban néz ki, lássuk be. Ha érdekelne az ilyesmi, egész biztosan saját magammal jönnék össze. Viszont néha, de tényleg nagyon néha, el kell azt is ismernem, hogy nem gondolok mindenre, és az a baj, hogy ez a macska a totális véletlen miatt, erre időnként rá szokott tapintani. Mondjuk egy egyszerű kérdéssel, amire nincs azonnal válaszom… Vagyis húzom az időt, amíg kitalálom, de hogy hozzám méltó legyen, akképpen, hogy a korábban itt hagyott vizet nemes egyszerűséggel elveszem, és megiszom. Értékes másodperceket nyertem ezzel, így meg is van a tökéletes magyarázat.
- Azt én nem tudom. Te kérted. Gondolom aludni akartál, mert nagy volt a zaj. - teszem azt én nem akartam kikapcsolni a zenét. Ez teljesen hihető. Vagy, ha nem, teszek róla, hogy az legyen. Most már maradok ennél a mesénél. Fel fog ez épülni teljesen, csak még hiányzik néhány fejezet. De megírom, ha ezt kéri, nem fog tudni zavarba hozni semmivel.
- Az attól függ. Mi az utolsó emléked? - én tudom, én tudom, megmondhatom? Neeeem, és még utalást sem teszek rá, hogy én MINDENT tudok. Az arcom kérdő formát ölt, meg némi… érdeklődést? Igen azt hiszem, ez az lesz. Mások is szokták így oldalra dönteni a fejüket. Mondjuk főleg akkor, amikor nem értenek valamit. De elvileg erre az esetre is jó lesz ez a gesztus.
- Elhitted volna, ha csak mondom? - azt még sem mondhatom, hogy látni akartam a tekintetét, amikor megjelenek ezzel… Ezért marad ez. Kár, hogy nem valami nagyobb testrésszel jöttem. Így “fúj” lett a “jaj” helyett. Ami azért kár, mert az utóbbit sokkal jobban szeretem.
- Tegnap ebben voltam. És, ha már az emlékeid nincsenek meg, legalább ennyivel vissza akartam adni az este hangulatát. - még körbe is fordulok, lassan, hogy minden egyes porcikámat szemügyre vehesse. És mire újra szembe kerülök vele, már mosolygok, azon a módon, ahogy akkor szoktam, amikor valami nagyon is a kedvemre valót kapok.
- Viszont italra azt hiszem még szükséges lesz a jó hangulathoz. - a víz csak álca volt, alkoholt viszont még kaphat. Az szépen fel szokta erősíteni az érzéseket. A kétségeit meg a félelmeit pedig nagyon is szeretném még viszont látni. Meg esetleg mást is… khm… ezért körbemegyek a szobában és megkeresm azt az üveget, amiben még van is némi ital. Ha kér, akkor megitatom. Mondtam már, hogy mennyire rendes vagyok?

Emyr & Jezabel

Hello my old "friend"

Lemondóan sóhajtok egyet, de ez persze nem jelenti azt, hogy feladtam volna. Ez az ige, csak érdekességként van benne a szótáramban, magamra értve sosem szoktam használni. Tehát lesz majd idő, amikor igenis bízni fog bennem. Ugyanis addig biztosan nem megy el innen, míg ezt el nem érem. Mondjuk utána sem megy, de ez egyelőre lényegtelen.
- Na majd akkor tárgyalunk még erről. - mármint arról, hogy hova kerül a kezem és hova nem. Egyelőre más dolgom van. ‘Megszeretgetni’ őt az egyik szolgám… alkalmazottam által.
- Én nem igazán dobálóznék szabályokkal, amikor így nézek ki. - rámutatok először a bilincsére, utána a ruhájára. Igaz, ami igaz, tényleg nem örülök annak, amikor beszélnek vele. De most muszáj volt, hiszen elvileg azért jött ide a pasi, mert én azt mondtam neki. Ezért remélem, hogy ez nem volt akkora baki a részemről.
- Még mindig nyávogsz? - igyekszem a lehető legtöbb megvetést a férfi hangjába plántálni, és elég jól sikerül. Van rutinom benne. Így az sem esik nehezemre, hogy egy lenéző pillantást is löveljek a cicám felé, amikor annyira nem képes nyugton maradni, hogy végül saját magát vágja meg az üveggel, amivel NEKI segítek. Komolyan nem értem, hogy mi a baja.
- Ez van, ha mocorog valaki. - és lehet még ennél sokkal rosszabb is, ha nem nyugszik most már le. Oké, egy darabig türelmes vagyok, de szeretnék már komoly eredményeket látni. Például szívesen levenném róla a bilincset majd, hogy ne csak elméletben, hanem a gyakorlatban is feleleveníthessük az eltelt estéket… De azt hiszem ez még nem fog megtörténni. Ugyanis mikor vittem neki a vizet, és mellé tettem felraktam a kamerát is, amin bizony látok egy-két huncut dolgot. Nem kéne, hogy meglepjen, de azért reménykedtem benne, hogy ezen már túl vagyunk, és leginkább abban, hogy be tudom fejezni a lábkörmeim festését is, mielőtt vissza kell mennem. Tévedtem. Nem lesz így szandál, csak sima magassarkú. És persze a ‘törődő’ attitűd, ami nem csak az én, hanem az egész népem sajátja. Ezért sem adom jelét annak, hogy észrevettem, játszott a bilincseivel. Akkor meg kéne büntetnem, és azt egyelőre nem akarom. Legalábbis nem a klasszikus értelemben. És azt sem akarom felfedni, hogy van egy kamera a szobában. Ha már voltam olyan szerencsés, hogy nem szúrta ki, akkor maradjon is titok ez az apró részlet. Főleg, mert a levágott ujjal nem sikerült elérnem azt a hatást, amit szerettem volna. Nem érzek rajta félelmet. Egy lenyesett fejjel kellett volna idejönnöm, bár annak a beszerzése azért nehezebb lett volna. Szóval most már mindegy.
- Kiderült, hogy miért nem emlékszel a történtekre. - megvárom, míg érdeklődést mutat. Aztán még tovább várok. Nem fogja olyan gyorsan megkapni a választ, hiszen pont erre vágyik. Gondolom. Most nem igazán tudom, hogy mi jár a fejében. Viszont remélem, hogy semmi jó. Ezért végül bedobom a bombát, csak jóval, de tényleg jóval később.
- Az egyik idióta rossz koktélt kevert neked. Sima nyugtató helyett egy durva emléktörlőt kaptál. Még teszteljük, és ki akarta próbálni, mekkora időintervallumot töröl ki. Mint kiderült, elég nagyot. - egyébként nem dolgozunk semmi ilyenen. Nem áll érdekünkben emlékeket törölni, vagy ha mégis, azt egy fejre mért erős ütéssel is meg lehet oldani. De elfér ez a mese is a többi mellett, hiszen így egy idő után, már nem fogja tudni, hogy mi igaz, és mi nem. Ez pont nem, de nem fogja megtudni.
- És ez az idióta már nem áll az alkalmazásomban. - nem tudom, hogy mennyire  tudja elfordítani a fejét, de a levágott újra mutatok. Ami szintén nem attól a bizonyos idiótától van. Minden kamu. Erre persze nem fog rájönni, mert olyan póker arcom van, mint senkinek ebben a szép nagy univerzumban.

Emyr & Jezabel

Hello my old "friend"

- Azt hittem ennyi év után, már jobban ismersz. - mondjuk most pont nem annyira akarom a régmúltra terelni a figyelmét, hiszen abban azért vannak csúnya emlékek. A számára. Meg egy pár kellemetlen azért akad nekem is. De kénytelen vagyok megtenni, hiszen el akarom ültetni benne a kétség magját. Talán már érzem rajta, de nem eléggé. Így mindent beleadok.
- Tudni akarod, nem akarod tudni… talán mielőtt számonkérsz engem, rendet tehetnél a saját fejedben. - az ne is zavarjon, hogy én meg pont azon vagyok, hogy még jobban összekutyuljam, ami odabent van. Attól még lehet próbálkozni. És el is várom. Ugyanis tudom, hogy ez még mélyebbre fogja juttatni. Tisztában vagyok vele, hogy úgy tudom a legnagyobb sebet ejteni rajta, ha nem teszek vele semmit. Csak hagyom, hogy saját maga végezze el a tennivalót. Viszont ez számomra nem túl szórakoztató. Így inkább lassabban, de mókásabban jutok el nála oda, ahova akarok.
- Igazán? - abszolúte kibírom, hogy csak költői legyen a kérdésem, és ne érjek hozzá most rögtön. Esetleg ott, ahol korábban jártam… Nem-nem. Türelmes vagyok. Mindent a maga idejében. Az pedig MÉG nem olyan fontos. Ugyanis nem látom még rajta a lelkesedést. Persze meg lehet, hogy azért szomorú, mert nem ‘emlékszik’ rá, de arra tippelek, hogy nem ez a gond. Egyelőre még nem látja be, hogy milyen nagyszerű vagyok. Pedig… Ez egyértelmű kéne, hogy legyen. Mindegy. Van egyelőre itt más, ami örömet okoz nekem. Ugyanis miként előadom a nagy jelenetemet, megérzem a félelmet rajta. Nem erre számítottam, hanem hálára, amiért kiállok érte, de igazából ez még jobb. Imádom az ízét. Ezért el is fordulok, hogy ne látszódjon az arcomra kúszó kéjes mosoly. Viszont magammal viszem egészen addig, míg alakot nem váltok, és végül vissza nem térek a szobába. Addigra eltüntettem magamban szinte minden gondolatot. Teljesen átlényegültem ebbe a… hát azért tisztességes méretekkel rendelkező ember alakjába. Most viszont nem erre a tulajdonságára van szükségem hanem a… nem, empátiája neki sincs. Unottan a semmibe bámuló szemei viszont igen. Most ezeket használom. Meg a megvetést is, amit fizimiskából is tud hozni, különösebb erőlködés nélkül. Okkal választottam ezt az arcot.
- Nem közölte a pontos időpontot. - minden erőmre szükségem van, hogy ne kezdjek el vigyorogni. Ugyanis ez a vicc nagyon ütött. Kicsit bánom is, hogy nem a saját bőrömben jöttem. Viszont okkal öltöttem ‘szőrösebb’ gúnyát, így nem tétlenkedem. Kihozom az adott helyzetből, amit csak lehet.
- Miss Mendez szigorúan megtiltotta, hogy magához érjünk, amikor ő nincs jelen. - egyébként tényleg. Nem akarom, hogy rajtam kívül bárki is piszkálja. Majd én eldöntöm, hogy milyen sérülés indokolt, és milyen nem. Jobban mondva nem is az indok a kérdés, hanem az időzítés. Így az is pont jól jön, hogy ezt a tényt, most közölhettem vele. Ez is mutatja, hogy én mennyire aranyos vagyok… Viszont a férfi, akinek az alakját felvettem nagyon gyakorlatias. Retteg attól, hogy elégedetlen leszek vele, így mindig talál megoldást arra, hogy a parancsaimat minden aspektust figyelembe véve teljesítse. Tehát levenné róla a szemüveget. Ezért lehajolok és a földről felveszek egy üvegdarabot. Én figyelmeztetném, hogy ne mocorogjon, de ez a szolga… férfi, nem. Így attól függően, hogy mennyire virgonckodik, vagy lepöccintem róla a szemüveget az üvegdarabbal, vagy megvágom az arcát. Rajta áll. Így bármi is történik, én végül eltávolodom tőle, és az üveget vissza dobom a földre.
- Ital vagy étel? - mindkettőért ki kell mennem, de én nem sietek. Iszonyatosan vicces így látni. Arra tippelek, hogy totál ki van. Vagyis csak később fogok visszatérni a valódi alakomban. Talán ki is ütöm egy kicsit. Vaaaagy… csak így hagyom egy kicsit, és majd kameráról figyelem, hogy ne rosszalkodjon. Azt viszont fel kéne szerelni. Így akár kért valamit, akár nem, végül távozom. És egy egészen apró kütyüvel térek vissza, amit diszkréten az ajtóra tapasztok. Meg persze azzal, amit kért. Arról persze nem volt szó, hogy meg is kapja. Pihenjen egy kicsit. Meditáljon… Teljesen egyedül… Néhány óra múlva úgyis visszatérek a saját alakomban, amikor szépen kifestettem a körmöm, és egy jóleső masszázst is beiktattam. Amíg a kamerán nem látok, olyat, amit nem szabad neki, nem sietek. És ebben az esetben meg tudom adni a módját a belépőmnek is. Egy szűk miniruhában, magassarkúban, hogy minden egyes lépésnél kopogjak. Az ajtón kívül direkt határozottabban lépkedek, hogy már hallja azt is. De akkor lesz persze az igazi, amikor végül megérkezem hozzá.
- Sajnálom. Pontot kellett tennem az ügy végére. - jah, hogy hoztam magammal egy levágott ujjat? Esküszöm, hogy nem tűnt fel. És talán neki sem, így azért meglobogtatom az orra előtt, mielőtt eldobom, és a kezemről a vért az ágyába törlöm. Ezt követően viszont nagyon figyelek rá. Főleg, ha finom illatokat áraszt…

Emyr & Jezabel

Hello my old "friend"

- Ezzel egyetértek. Te is akarod… - csak néha nem szereti bevallani saját magának. Én viszont már ismerem. Tudom, hogy mi jár abban a kis buksi fejében. Én. Teljesen egyértelmű. És ebben ráadásul hasonlítunk is. Én is mindig saját magamra gondolok.
- Nem értem miért olyan furcsa ez neked. - na jóóóó, azért sejtem. De még mindig tartom a póker arcot, sőt, most még szilárdabban, mivel nem hiszi el nekem, hogy én őszinte vagyok. Talán időbe fog telni, de ezt is el fogom vele hitetni. Majd csinálok neki helyet a fejében, amikor kidobok olyan lényegtelen dolgokat, mint büszkeség, szabad akarat, meg a hasonló baromságok. Azok itt nálam teljesen feleslegesek.
- Még nem. De majd segítek. - komolyan ezt a szót használtam volna? Úgy tűnik igen. Kezdek belejönni ebbe az empátia dologba. Mert azért az még számomra is nyilvánvaló, hogy még nem elégedett. Viszont ezen tudok változtatni. Nem a körülményein. Azon, hogy a jelenlegi örömet okozzon a számára. Elvégre lehetne sokkal, de tényleg sokkal rosszabb is. Vagyis kezdje csak el szépen értékelni, hogy ilyen jó sorsa van. Még azért is minimum imába kéne foglalnia a nevemet, hogy itt tartom, és nem adtam őt át a többiek kezébe. Én kifejezetten gyengéd vagyok, mondjuk Armandhoz képest. Szóval jah. Kezdheti úgy, hogy “Ó drága Jezabel…”
- Támaszték kellett, és ez kerek. - vállat vonok, és igyekszem lazán kezelni azt a tény, hogy valószínűleg most érezte meg, hogy azért óvatos vagyok. Ezt nem akartam azért feltárni előtte. De mindegy, dolgozok akkor azzal, ami van. Pragmatikus megközelítés, ez még hihető is a részemről. Mint ahogy sok minden más is, egyből hitelesnek hangzik a számból, ha stimmel a körítés. És arra figyeltem. Gondosan sütöttem ki majdnem minden alapanyagot. És amiről észrevettem, hogy nincs jó szaga, gyorsan elhajítottam mielőtt rájött volna, hogy mi bűzlik. Semmi. Minden szép és jó. Most is és korábban is. Például tegnap. Azt nagyon akarja tudni mi történt. Én mégsem fejezem ki az örömömet ennek okán, hanem hitetlen arckifejezést öltök.
- De akkor… arra sem emlékszel, hogy… - drámai hatásszünet… és aztán egy még drámaibb hatásszünet. Gondolkozzon szépen azon, hogy mire nem emlékszik meg. Célzást kapott már bőven. De azért hagyok időt. És csak utána veszem át a szerepet, ami ehhez a színhez illik.
- Ezt nem értem. Képtelenség. - fel is pattanok, és idegesen a földhöz csapom az egyik üveget, had csattanjon szépen a padlón. Most én morci vagyok, és nem számít, hogy az a drága ital a földön végzi. Az emlékeinek az elvesztése sokkal nagyobb tragédia.
- Ezért valakinek le fog hullani a feje. - hát mert én ennyire jó fej vagyok. Megbüntetem azt, aki játszott az emlékeivel. Talán tényleg megkínzok valakit, hogy hitelesek legyenek a sikolyok. Ó. És persze ezt a mondatot is úgy időzítettem, hogy már távozóban legyek, mintha épp most akarnék neki kezdeni a bosszúhadjáratnak a nevében. Valójában egész mást tervezek. Először egy zuhanyt. Kellemes, forrót. Aztán pedig új ruhát veszek fel. És nem csak ruhát. Bőrt is. Mert nem fogom azért olyan sokáig egyedül hagyni, amikor magánál van. Még a végén elkezdene játszani a láncaival. Nem mintha nem bíznék benne, hogy visszatartja, de nem bízok benne teljesen, hogy visszatartja. Magamban viszont igen.
Mégsem a saját alakomban megyek, hiszen azt kérte tőlem, hogy ne legyek ott. Inkább az egyik szolgálóm (beosztottam…) alakját veszem fel, akit már biztos látott korábban. A testtartásom is megváltozik. Sokkal görnyedtebb leszek, és a büszkeség is hiányzik a lépteimből. A ‘csomagom’ viszont a helyén van, és meg is igazítom, amikor visszamegyek a szobába. Ez a férfi még köpni is szokott, de azért idáig nem süllyedek le.
- Miss Mendez azt kérdezi, hogy szüksége van-e valamire. Jelenleg elfoglalt, így csak később jön vissza. - a hangom akárcsak az övé. Mély és öblös. Fura egy kicsit az én számból, de nem adom a jelét annak, hogy idegen a számomra. És egyelőre közelebb sem megyek hozzá. Csak megállok az ágya mellett, és még csak véletlenül sem mérem végig. Inkább unott fejjel várakozom arra, hogy mondja, mi a gondja. Pont úgy fogok majd tenni, mint, akit érdekel…

Emyr & Jezabel