Log in
Old Friend (Anubis) - elkelt!
elementals :: LifeSparks :: Most Wanted
Page 1 of 1
Old Friend (Anubis) - elkelt!
AnubisAmi megfelel
ELKELT
ELKELT
Régesrégi barát
Faj: Canae
Származás: Sirius
Kor: Bármennyi (felnőtt)
Rang: Amit szeretnél
Foglalkozás: Amit szeretnél
PB: Sendhil Ramamurthy / Nazanin Boniadi
TÖRTÉNET
Barátságuk jóval régebbi, mint ahogy azt akár Am-Duat könyve említi. S hogy a gyermekem lennél, vagy inkább testvérem?
A barátom vagy.
Terra földjére ugyan együtt léptünk, s számtalan kultúrában jelen voltunk, a feladatunk már korábban összekovácsolódott, éppúgy, mint a barátságunk. Téged nem csak Anubis-ként ismernek, s engem nem csak Ra/Anu/Uriel néven. Sosem ez érdekelt bennünket.
Az első találkozásunk, vagy legalábbis beszélgetésünk akkor lehetett, amikor bolygódon, a térdem átkarolva, figyeltem, ahogy egy kis állat küszködik egy fűszállal, hogy elvigye az otthonába.
Hogy mi fogott meg benned?
Rendkívül gondosan és odafigyelően bánsz a lelkekkel a mai napig, kérdéseik özönét nyugodt kedéllyel fogadod, és még ha erőt is kell alkalmaznod, sosem kegyetlenségből teszed, hanem önmaga óvásaként.
A történelem mára ugyan már eltüntette közöttünk a szoros kapcsot, a kódexek és könyvek lapjain, valójában sosem szűnt meg létezni.
S éppen ezért furcsán érzed magad, hogy emberként leszületve, semmit sem tudok rólad.

Amit még érdemes tudni
1Piszok jó humorod van, s nem vagy rest osztogatni belőle
2Egyszerre nagyon erős a kisugárzásod és nagyon megnyugtató. Tisztában vagy azzal, ki vagy, s mi a feladatod
3Te voltál a közvetítőnk, mikor a Lyra napjával egyezkedünk, hogy szeretnénk feloldani végre a kapcsolatot, s a megoldást is te javasoltad. Azóta a Nappal már együtt nézitek Emyrt és engem, miként alakítjuk terrai létünket.
4Rajongs a sós karamelláért, amit megkóstoltattm veled
5Az Orion-i Háborúban mindvégig egymás mellett harcoltunk
2Egyszerre nagyon erős a kisugárzásod és nagyon megnyugtató. Tisztában vagy azzal, ki vagy, s mi a feladatod
3Te voltál a közvetítőnk, mikor a Lyra napjával egyezkedünk, hogy szeretnénk feloldani végre a kapcsolatot, s a megoldást is te javasoltad. Azóta a Nappal már együtt nézitek Emyrt és engem, miként alakítjuk terrai létünket.
4Rajongs a sós karamelláért, amit megkóstoltattm veled
5Az Orion-i Háborúban mindvégig egymás mellett harcoltunk
elementals :: LifeSparks :: Most Wanted
Page 1 of 1
Permissions in this forum:
You cannot reply to topics in this forum
|
|