Couching

Rákacsintok Arielre, és még a mutató ujjammal is rámutatok, jelentőségteljesen, és még mindig ritmusra. Mert túl sok az infó, és ő érti, hogy nem könnyű mindet a megfelelő időben előhívni…
- De jóóóóó… amiatt meg ne aggódj, hogy aggódnak. Jujj ez furán hangzott. Na de érted. Szeretnek, a legjobbat akarják neked, és emiatt aggódnak, amíg hosszú, ősz szakállú uracska nem leszel. Táncos lábakkal persze. - meglehet, hogy még később is. Talán újra egymást választják majd, ha véget ér az életciklusuk. Ami nagyon ajánlom, hogy jóóóóóóóó sokára legyen. Én is benne akarok lenni a bulikban, ameddig csak lehet.
De természetesen Anyáról sem fogok megfeledkezni, mert mindent neki köszönhetek. Amilyen élénk gyerek voltam, nem lehetett neki könnyű egyedül, és mindig hálás leszek neki, amiért mégis vállalta. Tehát az a legkevesebb, hogy ha nem szereti a meglepetéseket, bejelentkezünk. Bólintok is Ariel szavaira, jelezve, hogy igen, pont úgy van ahogy ő is emlékszik.
Aztán persze el is felejtem, hogy mire kéne emlékezni, mert a tánc, ha csak néhány lépés erejéig is, de megint magával visz.
- Nagyooooon… Egyszer el kell mennünk a Terrára, és kihívni az ottaniakat egy tánc párbajra. - egy Terrai filmben láttam, hogy van ilyen. NAGYON tetszett. Nem szeretem az erőszaknak, még a védelmi formáját sem, de egy olyan párbajt bármikor vállalnék. Főleg, ha Ariel is ott lenne az oldalamon. Vagyis az is természetes, hogy a továbbiakban lakótársak leszünk.
- Foglak… a konyhaművészetre is. - jobban mondva arra, hogyan használja a konyhát. Velem ugyanis nem sokra menne. Én beérem azzal a kajával, amit a hűtő készít el nekem. Ha ő mást szeretne… be kell vetnie magát.
- Imádom ezt a helyet. Kicsi, de okosabb, mint én. - nevetek fel, mert tényleg nagyon szuper algoritmusok vannak a kecóban. Oké, párat én írtam, de a többit a mesterséges intelligencia. Nem olyan, mint az A.I-ké, de azért elég vagány így is. Korántsem annyira persze, mint a pali, akivel találkoztam…
- A kettő ugyanaz. Amit mesélni fogok, arról akarok beszélni Anyával. - hálás mosolyt villantok Ariel felé, mert az jól esik, hogy segíteni akar nekem az emlékezésben. Rám is fér… Ezért is előbb vele beszélek meg mindent.
- Íme. - mutatom, egy kicsit büszkén a képet, amit azért sunyiban készítettem. Mert bármilyen jó is volt a találkozás, nem pont olyannak képzeltem el, amilyen végül lett…
- Ugye? Szerintem is. - szélesedik a mosolyom, mert ezek szerint nem csak beképzelem a dolgot. Tényleg hasonlít rám. Ami könnyen jelentheti azt, hogy…
- Lehet bizony. Sőt… szerintem elég valószínű. - gyerekként minden férfiról azt hittem, hogy az Apám. Egyszer még oda is sétáltam valakihez, és megkérdeztem tőle, hogy miért nem köszön Anyunak. Ő épp beszélgetett valakivel. De azok csak random pasik voltak. Ez pedig tényleg pont úgy néz ki, mint én, és Anyának a… nagyon közeli barátja volt…
- Az Arcturuson. De nem odavalósi. Feline az Andromédából. És nem valószínű, hogy fogunk találkozni. Megkérdeztem tőle, hogy akarja-e velem tartani a kapcsolatot, de azt hitte, hogy  fel akarom csípni. Végül olyan gyorsan elszelelt, hogy esélyem sem volt megmondani neki, hogy nem erről van szó. Ezért az egyetlen esélyem… Anya. -tudom, hogy ez nem egy ideális helyzet, de ez van. Kivéve, ha...
- Még nem. De erről szerettem volna beszélni vele. Vagyis hát… Gondolod, hogy ez annyira még sem jó ötlet? - az alapján, ahogy kérdezett, én azt érzem, szerinte nem lenne jó ötlet Anyán keresztül megkeresni a férfit. Igazából szerintem sem az. De ha nincs más esély… Dobjam el a lehetőségét annak, hogy megtaláljam az Apámat, azért, mert tekintettel vagyok Anya érzéseire? Nem tudom...

Ariel úgy megáll, mintha valami rosszat mondtam volna, ezért én is megtorpanok egy pillanatra. Tényleg csak annyira, mert rájövök, szimplán csak kihagytam a lényeget az infó halomból.
- Ja neeeeem. Valami fontosat akartam tőle kérdezni. Vagy mondani neki. De mire oda jutottam, elfelejtettem, hogy mi volt az. - hangosan elnevetem magam, és folytatom a táncolást. Nem jövök zavarba ettől, mert nálam ez minden napos. Ha pedig fontos volt, majd úgyis eszembe jut. Vagy nem…
- Ez elég jó döntésnek hangzik. Tudnod kell, hogy mire vagy képes egyedül.  A szüleid aggódnak azért, vagy lazán fogadták? - lassítok azért a mozdulataimon, mert annak ellenére, hogy a véremben van a mozgás, figyelni akarok Arielre. Úgy meg nehéz, ha össze vissza kalimpálok a végtagjaimmal.
- Még szép, hogy én. - húzom ki egy kicsit magam, és állok le, amíg koccintunk. Aztán már nem is folytatom olyan intenzíven a mozgást, mert inkább elkezdem az agyam pörgetni a testem helyett. Mondjuk egy jó kis pörgést azért tolni kéne erre a zenére…
- Persze. De szólok neki előre. Nem szereti a meglepetéseket. - ez persze csökkenti is a lelkesedésemet, mert én meg azokat nagyon szeretem. Ezért is örülök most duplán Ariel jelenlétének. Hozott egy ajándékot, saját magát, és ezzel is meg is alapozta azt, hogy a mai nap szuper legyen.
- Óóóó ez igaz. A rongybabák még menők is. Nem annyira, mint a robot, de majdnem. - ha már ő megmutatta az összeesést, én villantom a feszes mozdulatokat. Már az AI-k sem mozognak így, de láttam, hogy a Terraiak még szeretik ezt. Vagy legalábbis volt idő, amikor szerették. Azért csak módjával követem az ottani tánc trendket. Túl sok van, ahhoz képest, hogy milyen kicsi bolygó. Akkor már inkább Ariel apukáját lesem, mert ő nagyon profi, még ha más műfajban is mozgunk. Ettől függetlenül tényleg jó ötletnek tartom, hogy Ariel önállósodik. Előbb vagy utóbb mindenkinek szüksége van rá, legyen bármilyen szoros is a kapcsolat a szüleivel.
- Lakótárs… - vigyorodom el az újabb koccintás közben, és az egyik kezemet szét is teszem, jelezve, hogy érezze magát otthon. Nem mintha eddig nem erre biztattam volna.
- Szívesen. - hajolok közelebb, hogy az egyik karomat át tudjam vetni a vállán, és meg tudjam lapogatni. Tényleg örömmel látom, és még nekem is jót fog tenni, hogy nem leszek egyedül. Az ugyanis elég unalmas tud lenni hosszú távon.
- Neeeeem. Kényelem az kell. Főleg, ha csak pár csettintés kérdése. - csettintek is, de nem ettől kezdenek el mozdulni a falak. Az a kiadott parancstól, és persze a vezérlő rendszertől. De attól még elég laza volt szerintem ez a mozdulat és a kacsintás is, amit Ariel felé villantottam.
- Rendben, akkor egy keleti szoba rendel. - ránézek azért az egyik kijelzőre, hogy mielőtt a nagyobb dolgok is megmozdulnának le tudjam ellenőrizni, hogy jó lesz-e így az átrendezés. De szerencsére minden pazar, az algoritmusok tökéletesen beazonosították, hogy mire van szükségünk.
És mintha a lakás átrendezéssel együtt a fejemben is tatarozás lenne, eszembe jut, hogy mit akartam Anyutól.
- Húúúúúú…. Eszembe jutott, mit akartam megbeszélni Anyuval. De előbb mesélek. - le is csüccsenek a kanapéra, ami központi elemként pont nem mozdult el. Cuki a rendszer, hogy nem akart megzavarni minket, még ezzel sem.
- Szóóóóóóval. Találkoztam egy fazonnal. És olyan… ismerősnek tűnt. Néhány percnyi beszélgetés után rájöttem, hogy azért, mert saját magamra emlékeztet. Nagyon lassan, de leesett, hogy tulajdonképpen tükörbe nézek. A legdurvább viszont… - mielőtt befejezném a mondatot, előhozom a csávó fényképét a karórámon, és úgy tartom, hogy Ariel is lássa. Kiköpött én, ezt azonnal látni fogja. Ez önmagában viszont még nem lenne ilyen érdekes, ha…
- Ismeri Anyát. Közelről… - Ariel tudja, hogy ez mit jelenthet. Beszéltem neki Apámról, jobban mondva arról, hogy nem tudok róla semmit. És Anyára való tekintettel sosem állt szándékomban megkeresni, de azért egy ilyen találkozás… Nincsenek véletlenek ugye.

Elégedetten vigyorgok, és rá is kacsintok Arielre. Lesz itt mix, de még milyen. Igaz, hogy az algoritmus végzi el a nehezét, de azt én írtam. Hobbinak nagyon jó a programozás, meg a gépek szeretgetése. Anya mondjuk ezt pont nem támogatja. De hát van ilyen. Egyébként számíthatok rá, szóval nem panaszkodom.
- Be van feszülve. Láttam rajta. És az sem segített, hogy levágta, kamu dolog miatt hívtam. - kissé szégyenkezve vakarom meg a tarkómat, mert tényleg nem így terveztem. Valami fontos dolog miatt kerestem. De ha fejre állok, és úgy mutatok be néhány táncmozdulatot… akkor sem fog eszembe jutni, hogy mi volt az. Nem baj, most Arielre akarok úgyis figyelni.
- Neked is. - emelem meg a poharat felé, mikor már töltött, és pár kortyot iszom is. Azért… most jól esik. Meg kell az energia a további tánchoz. Nem most azonnal, de úgysem fogok tudni sokáig egy helyben ülni. Most… azért még megpróbálkozom vele, mert dumálni is kéne kicsit.
- Persze. Miért ne? - emelem fel lelkesen a kezemet, akkora lendülettel, hogy kishíján magamra öntöm a pohár maradék tartalmát. Még pont nem… Van azért itt rutin.
- Világútra? Hogy-hogy? - megállok egy pillanatra, testben és lélekben is. Eeeez azért új infó. A szülei csúcs arcok, szóval valaminek történnie kellett, hogy így döntött. Remélem semmi komoly, inkább csak… nem tudom, de pont ezért figyelek nagyon, még közelebb is hajolok hozzá, a poharat pedig leteszem az asztalra.
- Semmi konkrét. A négy vagy átrendezés esetén hat falon  kívül jöhet bármi. - szeretem időnként módosítani a lakásom elrendezését, és szerencsére ez meg is oldható. Nem tudom pontosan miért, de van valami megnyugtató abban, hogy hatszög alakú helyiségben vagyok. Tudom, kicsit fura vagyok…
- Oda simán mehetünk. Tárt karokkal fognak minket fogadni. Benézhetünk akár Anyához is. Legutóbb kérdezte is, hogy mi van veled, és az nála nagy szó. - nem azért, mert nem érdeklődne, vagy ne kedvelné Arielt. Csak nagyon elfoglalt. És ő tényleg csak akkor kérdez, illetve érdeklődik, ha van is ideje meghallgatni a választ.
- Igen? Akkor ez esetben akkor szólj rám, ha már pihenni kéne. - nevetem el magam. Tény, tényleg nem vagyok egy egyhelyben ülő típus, még a gondolataim szintjén sem. Mindig tervezgetek, ötletelek, vagy csak álmodozom. Most például épp azokat a helyeket gondolom végig, amit szívesen megmutatnék Arielnek.
- Ááááá szóval beköltöznél? Simán. Ez nem is kérdés. - felveszem a poharat az asztalról, és ezúttal úgy emelem meg, hogy egyértelmű legyen, koccintásra készülök. Meg fogok is, ha Ariel benne van.
- A kecót viszont át kell rendezni, mert a kanapé ugrálásra még okés, de alvásra nem annyira. - teszem le ismét a poharat, aztán felállok, és összecsapom a tenyereimet.
- Nos? Keleti, vagy nyugati tájolású szobát szeretnél? - mondanám a délit is, de a saját szobám ott van, és nem mellesleg, ott azért már túl sok a fény. De csak azért sem helyezném át. Úgyis ritkán vagyok ott…

Semmi sem tud kizökkenteni, amikor táncolni kezdek. Még Ariel érkezése sem, pedig igyekszem mindig figyelni rá, és szórakoztatni is amennyire tőlem telik. Ám ha beindul a mozgás nincs megállás. Főleg azért nem, mert ő pont az a személy, aki pontosan megérti, hogy ez milyen érzés… A zenét viszont variálni kell, mert az majdnem hogy részletkérdés is ebben az esetben. Inkább az a lényeg, hogy közösen marhuljunk egyet.
- Akkor mixeljük… - pötyögni kezdek a konzolon, mert nem csak a sima véletlenszerű lejátszást rakom be. Igazi Mashupokat csinálok, jobban mondva az algoritmust írom meg, hogy a rendszer már maga szerkessze meg őket, ritmus, és hangszerelés alapján. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy kettőnk zenéjéből milyen fincsi turmixot hoz létre a gép. Áh.. biztos isteni lesz…
Anya viszont megérkezik még ha csak videó kapcsolattal is. Azért az ő jelenlétét nem lehet figyelmen kívül hagyni még akkor sem, ha csak a vizuálisan jön ide. Az viszont egy másik kérdés, hogy én eddigre teljesen elfelejtettem, hogy miért is hívtam…
- Szia Ariel. - anya köszön a legjobb pajtásomnak, és egy kedves és őszinte mosolyt is villant. Aztán láthatóan felém fordul. Na jó nem látom, csak érzem…
- Várok… - a hangjában nincs türelmetlenség, de… az arcán azért igen. Meg szinte biztos vagyok benne, hogy kopogtatni kezdett az asztalán, míg arra vár, hogy nekem eszembe jusson a tuti… Ha legalább ritmusra tenné… bár a zenét eddigre már eléggé lehalkítottam. Ennek köszönhetően meghallom Ariel tippjét is. Zseniális… Nem erre gondoltam, de adott egy ötletet.
- Kirándulás… Tervezek egyet. Szóval, ha jönnél mostanság látogatóba… ne tedd. Nem leszek itt egy darabig. Majd beugrok hozzád. - azt mondjuk még nem tudom, hogy hova mennék, de az mindegy is. Zenét és hangulatot a viszek, másra meg nincs is szükség. Eeeeesetleg egy partnerre a bűnben… Milyen jókor jött Ariel…
- Jóóóóól van. Akkor majd egyeztetünk időpontot. - sajnos ez nem csak költői túlzás Anya részéről. Nála ez tényleg így működik… De már hozzászoktam.
- Pápá. Majd jelentkezem. - és azzal bontom is a vonalat. Még mindig nem tudom, hogy eredetileg miért kerestem, de remélhetőleg nem olyan fontos. Vagy, ha mégis, legfeljebb majd megint várakozom… Király lesz… Ariel pedig visszajön, és hatalamas mosoly kúszik az arcomra, amikor meglátom, hogy mi a kezében.
- Óóóó, szupeeer. Köszönöm. - a zene hangerejét feljebb veszem egy kicsit, de jelzem a rendszernek, hogy lassabb számok kellenének. Amik nem késztetnek rögtön táncra… nem sok ilyen van, de egy beszélgetéshez ilyenek kellenek.
- Kösz a kirándulás tippet. Igazából annyira jó, hogy nem csak alibinek kéne használni. Lenne kedved kiruccanni valahová? - kérdezem lelkesen Arielt, és magamhoz véve az egyik poharat töltök magamnak italt. Utána neki is. Végül iszogatni kezdek. Elismerően hümmögök, mert nagyon finom, és tényleg frissítő… Ez pedig eszem juttatja, hogy…
- Stop-stop-stop. Túl pörögtem bocsi. Nem kérdeztem ugyanis a legfontosabbat. Mi szél hozott szerény hajlékomba? - tényleg szerény, de ezt egyáltalán nem bánom. A cimboráknak mindig van hely. Ariel pedig a legjobb. Így kíváncsian nézek rá, és a kirándulást addig félreteszem, míg meg nem osztja velem, hogy miért jött. Lehet csak beugrott, de… ha nem, akkor most megdumálhatjuk.

- Nem probléma. Megvárom. - nem értem, hogy másoknak miért okoz gondot a várakozás. Annyi mindenre fel lehet használni azt az időt. Mondjuk én mindig egy dologra szoktam…
Ezért amikor közölte velem Anya asszisztense, hogy még legalább egy órán át megbeszélése van Anyának, nem estem kétségbe. Már be is pöccintettem az egyik kedvenc Terrai zenémet, és elkezdődött a buli…
Először csak komótosan követi a fejem a ritmust, de aztán bekapcsolódik a kéz- és a lábfejem is. Maaaaajd jöhet a csípő…
Egy órányi mozgás meg se kottyan, ezért belefér az is, hogy gyakoroljak egy új koreográfiát. Meg persze éneklés. Miért is kell most várnom? Máááááár nem érdekel.
Főleg, mert miután a hatodik (vagy tizenhatodik?) szám is megérkezik, és teljesen bele lendülök a táncba és az éneklésbe, megérzek valamit. Valakit. Arieeeeeeeeelll
- Haveeeeeeeeeeeeeeeer, gyereeeeeeee. Lökd félre az ajtót, mert buli vaaaaaan. - üzenem neki telepatikusan, a biztonsági rendszernek viszont leadom a hangparancsot, hogy nyissa ki a zárakat. Így valóban be tud jönni, és nekem sem kell odamenni egyelőre. A táncot ugyanis most nem akarom még abba hagyni. Főleg mert itt van már a partner is. Ezért ha sikeresen be is jön Ariel, csak annyi változás történik, hogy már nem telepatikusan beszélek vele a továbbiakban. Tudom, üdvözlés meg mi egymás, de én éppen azt teszem, csak nem szavakkal, hanem…
- Mondanám, hogy csüccs, de az most nincs. Pattintsuk a zenédet? - és már oda is lépek a konzolhoz, hogy ha igent mond, akkor be tudjak rakni valamit az ő kedvencei közül. Azt pedig egyelőre nem kérdezem meg, hogy minek köszönhetem ezt a meglepetést. Előbb táncolnunk kell…
A parti vonat haladási irányát viszont falként állja el a hanszóróból érkező hang. Máris letelt az egy óra? Vagy Anya hamarabb végzett? Mindenesetre szaladás a konzolhoz, kisebb csúszás és esés, mert zokniban vagyok, de aztán már be is kapcsolom a kommunikációt.
- Hello Anya. Bocs, hogy zavarok. - igazából ő zavart most meg engem, de ezt nem fogom kimondani. Valószínűleg látja is rajtam, hogy lihegek, és teljesen ki vagyok pirulva, ugyanis videót is kapcsoltam. Így, ha a panel közelében van Ariel, őt is láthatja. Meg mi is Anyát. Csini, mint mindig, és halvány mosollyal az arcán várja, hogy előrukkoljak a mondani valómmal. Ami…
- Bandázunk a tesóval. És valamit akartam kérdezni, deeee… elfelejtettem… - nevetve vakarom meg a tarkómat, és próbálok emlékezni, de nagyon nem megy. Ránézek Arielre, hátha neki beugrik esetleg. Nem mintha mondtam volna neki. De ha más nem, egy blöffel talán elő tud jönni.