We are Doing a Podcast...

Látom, hogy Christine rám kacsint, de nem értem az okát. Én nem szoktam titkolózni. Egy dolgot kivéve, amit az emberek érdekében kell magamban tartanom.
- Én nem szoktam titkolózni. - csodálkozóvá válik a tekintetem, mert azt végképp nem értem, hogy ez miért lenne jó dolog. Az őszinteség minden kapcsolat alapja. De persze most nem azért vagyok itt, hogy ezt bárkinek is magyarázzam. Itt nekem kell tanulni.
- Mi mindenbe? - nézek újra Christinére, még akkor is, ha nem hozzám beszélt. Szeretném érteni, hogy miről beszélnek, mert még fontos lehet. De ha esetleg nem figyelnek rám, nem erősködöm, mert úgy lenne illendő, hogy nem szakítom félbe a… beszélgetésüket. Még akkor sem, ha William részéről ez nevetésből áll.
- Az a kapcsolat, aminek szeretet, és szerelem az alapja. Egymás, és saját magunk teljesmértékű elfogadása. A megvilágosodás alatt pedig még nem tudom mit értek, ezért inkább kérdezek róla. - azt hittem, hogy elkaptam legalább ezt a fonalat, de Christine kérdése alapján még sem. Azt nem gondolnám, hogy össze akar zavarni. A démon talán megtenné, de rajta nem érzek ilyen szándékot. Ez örömmel is tölt el, mert ez azt jelenti, hogy ő döntött arról, hogy mit képvisel, és nem befolyásolták őt a sötét erők. Remélem ez így is marad…
- Áh. Értem. Köszönöm. - ez a légzés szimpatikus. Amennyire látom az információt a tableten az összhangot segíti, és a harmóniát a két fél között. Ez az egyik legfontosabb. Így mosolyogva nézem, hogy mit mutat még Christine. Hogy aztán egy pillanatra megfagyjon az arcom, és a felvett halandó testemet elöntse a forróság…
- Ohh… - eléggé… lényegretörőek ezek az ábrák… Úgy tűnik mégis csak a szexre terelődött a szó… Vagyis hát… Kezd egy kicsit zavar lenni a fejemben, és ez az arcomra is van írva… Így inkább most csak hallgatok, és várom a folytatást.

Próbálok ráérezni a hangulatra, és az energiákra, de nem megy egyik pillanatról a másikra. Ugyanis félre kell tennem minden előítéletemet, és persze tapasztalatomat a démonokkal kapcsolatban. William mindenképpen… más, mint a többi. Meghallja az én szavaiamat is, még… ha abban egyelőre nem is lehetek biztos, hogy el is fogadja. Ezért én is nyitott szívvel és szeretettel fogadom őt, pedig az világos, hogy ez egész mást jelent nekünk.
- Kíváncsi vagyok. - jelentem ki, mert valóban az vagyok. Én örülnék neki a legjobban, ha az első benyomásom téves lett volna. Ha ez a műsor más lesz mint az előző… Akkor minden bizonnyal meg fogok nyugodni, hiszen minden oldalt, és minden nézőpont képviselve van. Ha ez azt jelenti, hogy nekem is meg kell szólalni ám legyen. Bár ettől a részétől még egyelőre tartok. A befolyásnak ezt a szintjét nem szeretem, még akkor sem, ha ‘engedélyezett’.
- Rendben. - nevetem el magam halványan, ahogy Christine megölel, és viszonzom a gesztust. Az elején még kicsit sután fonom a karjaim köré, de utána belejövök, és még a hátán is végig simítok egyszer. Vagy lehet, hogy kétszer. Egy kicsit magával ragadott a pillanat, mert szeretem az öleléseket. Ez is csak váratlan volt. Christine energiája pedig határozottan tetszik. Őszinte, és nyitott. Ezzel a hozzáállással egész más műsort lehet készíteni.
- Áh. Tehát ez csak kis bosszantás. - mosolyodom el, mert… ebben érzek némi iróniát. Többnyire a démonok szoktak… a viselkedés alapvető moduljain túlra merészkedni. Christine viszont… Azt hiszem erre mondják a Terraiak, hogy a “fagyi megnyal”. Vagy visszanyal. Ezt talán meg kéne tudni.
- A fagyi megnyal, vagy visszanyal? - kérdezem Williamtől, úgy hogy csak ő hallja. De függetlenül attól, hogy mit válaszol, megyek velük a helyiségbe ahonnan a  podcast lesz sugározva.
- Rendben. - leülök abba a fotelbe, amibe William mutatott. Körbe is nézek ismerkedem az asztallal, a műszerekkel, az energiákkal. Megváltozott, amióta beléptünk. Izgatottságot érzek, és tenni akarást. Jelentsen ez bármit is a jelen helyzetben. Mert azért… Christine mikor átveszi a szót, újfent tudomásul kell vennem, hogy ez nekem nagyon is új helyzet minden tekintetben.
- Ühümm… - nézem Christinét, és a szóhasználatát… gyorsan helyre teszem magamban. Talán ő nem csak úgy érti mint a démon. Talán egyikük sem úgy érti. Nem mondok, és nem ítélkezek addig, amíg világos nem lesz, hogy mi a téma pontosan.
- Vállalom csak… ehhez nem biztos, hogy hozzá tudok szólni. Kivéve ha… mit értesz megvilágosodás alatt? - szex terapeuta. Ezt a kifejezést hallottam már. Furcsa volt, de értem, hogy miért hívják akkor így. Olyan nincs, hogy szeretkezés terapeuta… Vagyis, ha azt mondja, hogy a szex a téma, az nem feltétlenül az érzelemmentes, húsözönt jelenti… legalábbis nagyon remélem.
- Öhm… rendben… - azért láthatóan zavarban vagyok egy kicsit, mert fogalmam sincs, hogy mi lesz most. Ez is elég ironikus… Ám az ismeretlen nem feltétlenül jelent rosszat, így a mosolyom nem tűnt el, csak… talán szégyenlősebb lett. Mindenesetre a fejhallgatót felveszem, és figyelek Williamre is. Megjegyzem a jelet, amit használni kell, de egyelőre jónak tűnik a hangerő.
- Hallo-hallo Anahera a vonalban. - mondom próbaképp aztán Williamre nézek, hogy jó lesz-e így. Eddig minden remek. Még nincs az a fajta mocsok, amitől tartok, és még mindig őszintén hiszek abban, hogy nem is lesz. Biztos megjegyezte a démon a szavaimat, és ezért ilyen előzékeny. Értékelem.
- Hello Joey. - köszönök én is, mert úgy látom, hogy ez a dolgok menete. William felolvas valamit, aztán köszön. Biztos az egyik hallgató. Izgatottá is válok, mert most tényleg mondhatok bármit, és ez jó érzéssel tölt el. Kifejthetem a saját gondolataimat is. Egyelőre viszont még nincs semmi… Érzem a helyzet komolyságát, és nem akarok elhamarkodottan nyilatkozni. Illetve kíváncsi vagyok arra is, hogy mit mond Christine. Terapeuta, tehát gyógyító. Az ő nézőpontja nem olyan elfogult, mind a démoné. Vagy én vagyok az, aki még mindig nem engedte el az előítéleteit? Hamarosan kiderül…

Kötetlen beszélgetés. Ha így szeretné, ehhez mérten fogok én is viszonyulni a podcasthoz. Nem tudom miként is fog ez megvalósulni, de ha úgy gondolja, hogy így lesz jó, nem fogok ágálni ellene. Alkalmazkodom a helyzethez, bármi is lesz.
- Rendben. - valójában ez pont egy útmutató volt épp csak rövid. De ha ennyi elég, nincs is miről beszélni. Abban persze bízom, hogy hamarosan kiderül, hogy milyen témáról akar műsort csinálni. Szerintem ez a legfontosabb. De egyelőre nem kérdezek rá.
- Igen. Tiszteletteljes. - bólintok is, és egy mosollyal is megerősítem a kijelentésem. Én nem készültem eképpen az alkalomra, és ezt egy kicsit bánom is. Másként akartam megadni számára a tiszteletet, de ez is egy lépés, amit a jövőben érdemes nekem is megfontolnom. Ezért már válaszolnék is, hogy esetleg átöltözöm én is, de… aztán megzavarják, és ezzel engem is. Megérzésem szerint már eljött az ideje a műsornak, így végül maradok úgy ahogy vagyok. Még akkor is, ha igazán ‘gyorsan’ meg tudnám oldani a dolgot. Elvégre azt mondta, hogy megfelelő vagyok így is. Legfeljebb, ha lesz hasonló alkalom, változtatok.
- Ez meg sem fordult a fejemben. - igen szűk azon anyagok köre, ami hatni tudna erre a testre, de ha éppen a tudomására is jutna, hogy mi ez… akkor sem tartom valószínűnek, hogy bűnös szándék vezérelné. Elvégre csak egy egyszerű halandóként vagyok jelen, és nem a Teremtőt ‘hivatalos’ képviselőjeként. Így bármit is teszek az egyedül engem reprezentál. Vagyis, ha arra készülne, hogy az általam nagyrabecsült erényeket tiporja, jóval kifinomultabb módszereket is találna…
- Rendben. Ez esetben, ha úgy érzem, hogy szólni szeretnék, megvárom, hogy sorra kerüljek én is.  Nem szakítok félbe senkit. - bölcs gondolat, és mélyen egyetértek vele. Magam sem tennék másként, ha saját műsorom lenne. Az más eset, hogy ez a világ nagyon távol áll tőlem, így azok is, akik benne élnek. Az érkező nő egészen más energiával jelenik meg, és bár óvatosság van bennem, örülök neki, hogy ilyen színes kavalkád lesz a beszélgetésben. Így már az is világosabb, hogy miként fog megvalósulni a szabad beszélgetés elve. Ezért is fogadom mosollyal az érkező nőt.
- Szia Christine. Köszönöm a bizalmat. - kissé meg is billentem a fejem az irányába, arra pedig figyeltem, hogy épp úgy köszönjek, ahogy ő szólt Williamhez. Apró részlet, de ezen a bolygón fontos az ilyesmi. Az pedig, hogy mesélt rólam a démon… egyszerre meglep, és nem lep meg… Mindenesetre örömteli eseményként könyvelem el. Ezért mikor látom, hogy Christine William poharából italt fogyasztott, az enyémet is felajánlom neki, és felé tartom. Nagyon ízletesnek találom, de a szüksége van rá, szívesen odaadom neki. Ha nem tart rá igényt, akkor persze én folytatom a fogyasztást.
- Rendben. - bólintok, és követem Williamet, és Christinet. Egy épületbe érünk, ami meglehetős alapossággal van előkészítve. Szemügyre is veszem a Terrai technológiai eszközöket, de nem nyúlok hozzájuk, mert az energiám… még ebben a formámban is hatással van a gyengébb szerkezetekre. A fejhallgatóra viszont minden bizonnyal szükség lesz, láttam, hogy azt viselni szokták az ilyen beszélgetések során. Vagyis nagyon óvatos leszek…
Azt pedig megvárom, hogy ki hol helyezkedik el. Úgy érzem, hogy nekem nem az asztalnál lenne a helyem, de mivel ott van csak mikrofon… nekem is oda kell mennem. Azt hiszem…
- Itt jó leszek? - mutatok az egyik székre, és kérdezem Williamtől. Ha úgy ítéli meg, hogy jó helyet választottam, leülök én is, amennyiben nem, követem az útmutatását. Egy fontos kérdés azonban már megérett bennem eddigre. Valamit ugyanis még nem tisztáztunk.
- Mi lesz a mai műsor témája? - kérdezem remélhetőleg még időben. Ugyanis, ha beszélni kezdenek, nem szakítok senkit sem félbe. Ebben az esetben meglepetés lesz számomra a beszélgetés menete...

Nincs bennem aggodalom. Az első beszélgetésünk jól alakult, és úgy gondolom, hogy sikerült közelíteni az álláspontokat. Legalábbis én mindenképpen nyitottabban állok hozzá az első alkalomhoz képest, és ő sem utasította el a további konzultációt. A formája ugyan szokatlan nekem, de ha így tudunk kommunikálni egymással, és az emberekkel is, akkor érdemes megismerni a műsorkészítés folyamatát. Néhány előzetes tanácsot kértem a Leo nevű fiútól (akit a menhelyen ismertem meg), de egyébként Williamtől várom az útmutatást. Ennek jegyében pedig időben érkezem, hogy legyen még idő mindenre az élő adás előtt.
- Szervusz. - használom én is ugyanazt a köszönési formát, bár… a non-verbális üdvözlés meglep egy kicsit… A mosolyom viszont nem tűnik el, és ha már érkezett egy puszi az arcomra, én is adok neki egyet. Ha minden démon ilyen együttműködő lenne, talán nem is kéne olyan éles határt húzni a fény és a sötétség közé.
- Még nem. Csak hallgattam, de nem tudom, hogyan zajlik. Azért jöttem most, hogy még legyen idő az útmutatásra. - nem mintha az idő bármelyikünknek is gond lenne, de tiszteletben akartam tartani az időpontot, amit megadott. Az egyéb megjegyzése pedig… végül nem hagyom figyelmen kívül, mert annak veszem, hogy ezzel is az együttműködést kívánja erősíteni.
- Köszönöm. Neked is nagyon szép az öltözeted. - amennyire láttam a Terraiakon, ez az elegáns, és ezáltal a tisztelet jele is. Örülök, hogy megadja ezt az alkalomnak, mert épp a tiszteletet hiányoltam belőle, amikor Urielről beszélt. Ez viszont egy új fejezet, így eképpen állok hozzá én is, a csiszolódási fázisnak teret adva.
- Ó. Köszönöm. - egy újabb meglepetés, és értékelem ezt a gesztust is, hiába nincs szükségem italra. Nem úgy érzem, mint a Terraiak, és általában hatása sincs rám az ilyesminek. De mosolyogva megkóstolom az italt, mert az ajándékot nem szép dolog visszautasítani. A csípésre, amit az asszisztensétől kap, azonban megáll egy pillanatra a kezemben a pohár. Viszont nem úgy tűnik, hogy zavarta őt, így csak folytatom az ital kortyolgatását, és követem Williamat, bárhová is megy.
- Rendben. Amíg várunk rá, elmondod nekem, hogy mire kell figyelnem? Illetve… én is beszélhetek majd? - úgy gondolom, hogy ezt nem tisztáztuk teljes mértékben. Részemről, ha csak tanúja lehetek egy műsornak, amiben esetleg néhány tanácsomat is megfogadta… pontosabban, ha itt lehetek eredménynek veszem. Ám, ha szólhatok is, úgy egész más a helyzet, és… készen kell állnom rá, ha eljön ez az alkalom.