Emlékszik arra a szomorúságra, ami elfogta, ahogy látta testvéreit bukni, zuhanni. Kedves volt számára mindegyik, s hiányukat már akkor érezte. S hiába remélte, hogy majd ez az ür egyszer betöltödik, nem igazán lett így. Míg a többiek, szerinte, ha túl nem is léptek rajta, jobban fel tudták dolgozni a veszteséget. Neki azonban hiányoztak társai.
S végül úgy döntött, megnézi öket, s meglepve tapasztalta, sokkal boldogabbak, mint a bukás elött. Tépelödött, s közben találkozott velük, és megértette, mi is történik. Fent lassanként unatkozni kezdett, hiszen amit lent látott, sokkal színesebb és izgalmasabb volt.
Így mikor a Forrás elé járult kérésével, nemet mondott arra, hogy akkor választhat helyet és küldetést, ahová leszülethet. Érezte Forráson a gondolkodást, amikor elmondta, többé már nem kíván ide tartozni, lent sokkal izgalmasabb minden, s nagyon hiányoznak társai.
Meglepte, hogy nem dühös, igaz, a bukásnál sem volt az. Sokkal inkább megértést látott benne, mint ahogy most is.
Majd bólintott, hogy legyen, s még zuhanás közben is látta azt a gyengéd mosolyt, amivel mindig beszél hozzájuk. Szereti, s Forrás is szereti öt.
Az elsö idök azonban valóban maga volt a pokol. Szárnyait sajnálta a legjobban, ezen kívül mást nemigen.
Belevetette magát a világba, s idövel ébredt rá, milyen képessége alakult ki. Ohó, de még hogy élvezte! Erejének szintje megmaradt, csak irányt váltott, s hatással volt a lelkek vágyaira, annak megismerésére s kibontására.