I Knew This Would Come

- Okkéééé - értem én, ezért is kacsintok rá lassan, és jól láthatóan, még a számat is nyitva hagyva. Nem fog tudni semmiről. A nyilvánvaló dolgokon kívül…
- Az ignorálás is egész jól működik. Azt mondják… - neeeem mintha én ehhez értenék. Az agysejt pusztulást vállalom, de a tagadást, aaaazt nem. Sosem tennék ilyet. Elvégre minden csudi jó, és madárcsicsergésre ébredek minden reggel. Jah meg a szivárványt sem felejtem el…
- Nem. A nyalóka az oka, hogy még nem sérült az utód molekuláris integritása. - vagyis, ha azt kap, csöndben marad, és én sem akarom a falhoz vágni, amiért csicsergés helyett inkább nyávog. Ezt a csoda Terrai ételt, pedig meg is kell mutatni. Oda sétálok a fiókhoz, és kiveszek egy nyalókát. Kibontom, és Kyran orra elé tartom. Nekem a kopasz fejről már mindig a nyalóka fog eszembe jutni. És nem mellesleg nagyon finom, így a bemutató után magamhoz veszem, és fogyasztani kezdem. Majdnem olyan lelkesen, mint a kölyök szokta.
- Tágítsd a tudatod, nézz körbe a környéken… és rá fogsz jönni, hogy ez a madár még nem is olyan vészes. - egy pöcs vagyok, ezt pontosan tudom. De legalább nem akarom mindenki életét megnyomorítani. Vagyis… ha ide jön valaki, csurranhat-cseppenhet némi cinizmusba burkolt segítségkérés, de nem szaladok senki után, hogy elrontsam az életét. A Terrán is azért maradtam, mert ezeknek már úgyis mindegy. Itt nem rontom a levegőt, mert az már egyébként is szar…
- Szomorú. Kis. Madár. Te is mossál. - nem vagyok se szomorú, se kicsi, de csalódott egy kicsit igen. Jól jött volna egy pár szabad óra… De mindegy, most még úgyis alszik. Az is jó, ha ki tudja a madár élvezni. Így Kyran társaságában… egész jól megy. Bírom bunkó ping-pongot.
- Az is egy szar Terrai cucc. - vannak benne érdekes dolgok, de… összességében baromság az egész. Mindenki full piperében tolt képeket tol fel a netre, aztán meg panaszkodik, hogy látszik a lábujja a koncert közvetítésen. És akkor ez még csak a fényképezés joga…
- Háhh… most már biztos, hogy akarsz tőlem valamit. Hízelegsz. - ha érdekelne, talán még jól is esne. Így viszont… most már csak tudni akarom, hogy mi a balhé tárgya. Úgy lehet ellépni előle, ha tudom melyik irányból jön…
- Az nem olyan biztos. - nem ígér semmi jót a tekintete, de… hát nekem éppen ez tetszik. Beintenék, ha erőszakkal munkára fogna. De egy kis verbális darálás… mindig jöhet.
- Hmm… kösssszz. - hát ehhez a bókhoz nem csak kacsintás jár, de még egy tenyérről elfújt puszi is. Jobb, ha elkapja, mert nem a falnak nyomom a csücsörítős pofit is. És a mester puszi, azért már valami.
- Igeeeeen? Mesélj… - és már előre is hajolok, és a kezeimet az állam alá rakom, teljes figyelemben. Érdekelne, hogy mit csinálna a Dracokkal puszi helyett. Talán ötleteket ad arra is, hogy mit kezdjek az utód másik nemzőjével… De nem erre vonatkozóan érkeznek a tippek…
- Értem. - valóban. Ám, hogy érdekel-e? Azt nem állíthatnám… Kizárólag az emeleten szuszogó miatt folytatom még a beszélgetést. A Terra dolgai azért őt erősen érinthetik. Igazából annyira, hogy… egy percnyi komolyság, azért jól fog jönni.
- Jól van. Öntsünk tiszta vizet a banánra. Komolyan akkora a cumi, hogy már csak én tudok segíteni? - de most tényleg. Látom, hogy nem jó kedvéből van itt, bármilyen bűbájos is vagyok. Ez pedig azt jelenti, hogy a cuki, az inkább ciki. És mivel a kölyöknek erre a bolygóra szól a tartózkodási engedélye, nem csinálhatok, úgy mintha nem történne semmi.
- Bassza meg… - hupsz… ezt nem akartam hangosan kimondani… főleg, ennyire hangosan nem… mert már érzem is, hogy valaki megfordul a kiságyában. Utána, meg mondja, hogy: Apaaaaaaaaaaaaaaa…
- Bocs. Hatásszünet. - intek egyet a kezemmel, mintha épp most szórnék el egy ‘varázslatot’, aztán már el is indulok az emeletre. Majdnem egy órát kibírt… és most én voltam hülye, aki túl hangosan beszélt… Felkapom, aztán már vissza is térek a konyhába.
- Kölyök… nyalóka kobak. Nyalóka kobak… kölyök. - egyik kezemben a gyerek a másik lelkesen bemutatja az érintett feleket. Aztán lerakom a földre a Kis Pötyit, és újra nyitom a fiókot. Eggyel kevésbé lesz nyűgös, ha szó nélkül megkapja a nyalóka adagját. Meg… azért az a mosoly, amit cserébe kapok, elég aranyos…  Nem mintha sokáig tartana… amint a zsákmány a kezében van, már fogyasztani is kezdi, és fordul… Kyran felé. Lassan lépkedni kezd, és az egyik kezét fel is emeli. Jaaaaaaaj, hát én tudom, hogy ez mit jelent…

‘Gondolkodón’ teszem az állam alá a kezem. Vagyis tartom a tököt egész addig, míg meg nem jelenik, aki ‘séróból’ hozza az említett gyümölcsöt. Zöldséget. Mindegy, mert pürésítve lesz.
- Japp. De ha lesz valami hallucinogén változata, rögtön visszatérek rá. - de jó is lenne, úgy istenesen bekábulni… Ez viszont csak akkor lesz lehetséges, ha az önellátás szintjét már hozni tudja a gyerek. Nincs az a bébiszitter, aki vállalná az akár egy hónapos műszakot is. Mert a kábulásnak nálam az-az alsó határideje…
- Nagyon iskolapadba akarsz engem ültetni… láttad, hogy milyen egyenruhában tolják a Terrán, és már el is képzeltél engem benne? Bevallhatod, nem ciki. - a legnagyobb hülyeség, és én tuti nem fogom olyan iskolába íratni Pötyit, ahol egyen kölköket nevelnek. Az enyém szegény már eleve meg van lőve… mondjuk, hogy inkább az anyja, mint az apja miatt. Vagyis jár neki, hogy bakancsot vehessen fel, és változatos bandák logóit viselhesse a homlokán, ha szeretné. Amíg ki jön a zsebpénzéből… Egyelőre mínuszban van nálam, mert a pelenkázás anyagi csőd…
- Jaaaaaaj, kedvenc nyalóka kobakú barátom… hát már az állatkertben vagyunk. - szét is teszem a kezem, és körbe mutatom a ‘kerítést’. A Terra önmagában egy állatkert, és nem azért, mert az emberek le vannak maradva. Inkább az a gond, hogy mindenki el van a saját ‘ketrecében’, és magasról szarnak arra, hogy mi zajlik a szomszédban. De én éppen ezért vagyok most itt. Jelenleg én is pont ezt csinálom. Csak még azzal is megbolondítom a dolgot, hogy nem engedek be senkit sem a saját ketrecembe, mert akit beengedtem, az egy mocskos ku…. Innom kell…
- Ezt mondom én is. De örülök neki, hogy a randi részével nincs gondod. - óóóó ez a kijelentés kacsintást is érdemel. Hát meg is kapja Kyran. Nem fogom reklámozni, de örülök neki, hogy itt van. El fogom majd hajtani, mert sejtem, hogy miért van itt, de amíg nem lelkizünk, maradhat. Főleg, ha be is tudom fogni…
- Az nem gáz. Ha életben tartod, kapsz tőlem pingvines matricát. - vajon tudja, hogy mi az a matrica? Ha nem, meg fogja tudni… Azzal a gondolattal mondjuk még mindig nem barátkoztam meg, hogy a Pötyi a halacskás matricákat szereti. Azt enni kell nem nézegetni…
- A kölyök személyiségi jogai miatt, erre a kérdésre nem adhatok választ. - ha csak a kölyök tehetne róla… de ez van, változás az nem mostanság lesz. Akinek nem tetszik, az elmehet. Meg már el is ment. Egy pékkel…
- Óóóóó hát hogyne. Tuti hoznám az évezred munkaereje címet… - még ki is húzom magam, ám a pillantásomban más van. Persze, kötelezhet rá, hogy visszamenjek. De abban nem lesz köszönet… Ezt pedig ő is tudja. Máskülönben most sem kérne, hanem parancsolna.
- Kár. Izgalmasabb ajánlat lenne annál, hogy “legyél jófej, és tedd meg”. - a macskakörmöket pontos, de lassú mozdulattal imitálom. Mert az biztos, hogy én nem vagyok jófej. Már nem. Egyedül a kölyök érdekel. Az a francos genetika…
- Áucs. Szúrsz ám mint a kaktusz… - nem mintha bánnám. Legalább nem uncsi, és nem kell a pelenkáját cserélnem. Meg kaktusz témában én is jó vagyok. A következő életemben biztos az leszek… Vagy már most is az vagyok?
- Hmm… szóval le kéne nyúlnom a Fatertől az aksijait? Vagy pontosan mit vársz tőlem az együttérző váll veregetésen kívül? - azt egyébként vállalom. És én még azt hittem, hogy nem fog tudni rávenni semmire. Aaaaa… ügyes vén kaktusz. A végén még eléri, hogy tényleg jó fej legyek.
- Miért lesz jó a Terrának, ha ideér az energia? - ha a szeretet hullámai érkeznek, azt passzolnám. De ha már eljött ide, azért annyival jövök neki, hogy figyelmesen végig hallgatom. Piánk még van szóval...

Felhorkantok magamban. Azért bírom amikor telepatikusan kommunikálok valakivel. A Terrán instant muszáj dzseki jár az ilyesmiért.
- Fasza. Azzal már én sem. - én mondtam az ‘asszonynak’, hogy részemről mehet, ahova akar, csak a mellét hagyja már itt a gyereknek néhány hónapra. De valamiért nem mutatott erre hajlandóságot. Pedig sokkal egyszerűbb lett volna így mindenkinek.
- Abszolúte egyetértek, ha emlékszel még a nyálam is kifolyt a tabletre, de a pingvin másik kasztot képvisel. Nem véletlenül van benne a nevében, hogy császár… - legalábbis a terraiak császárpingvinként emlegetik a rám hasonlító egyedeket. Ez meg tetszik. Még ki is húzom magam. Nem mintha nem lenne elég már önmagában az is, hogy fekete kabátban járok. Sokkal menőbb, mint az a színes vacak, amit a papagájok hordanak. A nyekergésük meg…
- Nem-nem. A következő leckét szarkazmus témakörben fogom venni. Az ugyanis nekem teljesen ismeretlen. - hát még azt sem tudom, hogy mi az… szóval tanulni kell még. Meg gyakorolni. Rengeteget.
- Ó tényleg bocs… - megrázom a fejem, ahogy nem jött be a pilla rebegtetés. Pedig… én megpróbáltam mindent.
- Szarul sminkeltem, nem tudtam, hogy randink lesz. - a szomorú az…., hogy jelenleg inkább őt választanám partnernek, mint valamelyik démoni nőszemélyt. Már nem csak a Terraiakat utálom. Hanem az összeset. Meg én egyébként sem voltam és vagyok akkora csődör, mint a Fater.
- Igen? Jössz bébiszitterkedni? Pompás. - azzal az italos szekrény felé is fordulok, és mivel nem kért, egyelőre csak magamnak töltök. De egy poharat azért leteszek a pultra, és az üveget is, miután töltöttem magamnak. És már indulnék is el valahova, és ráhagynám a kölyköt, ha nem érezném azt, hogy valószínűleg nem a két szép szemem, vagy a csinos fekete kabátom miatt jött.
- Sosem unnám meg. Maga a mámor a gyereknevelés. - igazából annyira nem vészes. De szar egyedül. Semmi időm nincs magamra, pedig a legjobban saját magam… oké, azért legjobban a kölyköt csippantom. De az alvás tényleg hiányzik…
- Korlátlan időre. Tudod, arra készültem, hogy ásó, kapa nagyharang, aztán fél pingvin utódokat gyártok a Terrának. Csak a női fele jobban komálja a nagyobb bagettet. - soha többé nem vagyok hajlandó pékárút enni. SOHA…
- Miért? Most jön az, hogy háromszáz szűz lány vérét felajánlod nekem, ha segítek obszcén felhőket gyártani? Ha igen, akkor várjál, felkészülök… - felszökkenek a konyhapultra, és mint valami B kategóriás pornó színésznő (nem mintha néznék ilyet…), elterülök a konyha pulton. Aztán várom az ajánlatot…

Tök nyugis életem volt. Játszottam a hőmérséklettel és a légkörrel, néha obszcén formájú felhőket készítettem, ha unalmas volt a napom, de összességében nézve nem akartam minden szembejövőnek bajuszt rajzolni az arcára alkoholos filccel. Most viszont… a feszültség nem csak összegyűlt, hanem állandó beszélgető partneremmé vált, és ha nem nőtt volna a szívemhez a kis taknyos, már biztos a saját szektámat bíztatnám csoportos öncsonkításra. Vagy leadtam volna az önéletrajzomat egy sorozatgyilkos pozícióra. A kölyök viszont tényleg cuki, és már annyit szaladgál, hogy kondibérletre sincs szükségem ahhoz, hogy féltékennyé tegyem a többi hímet. Nem-nem, a nők továbbra sem érdekelnek, és csak akkor tehetik be hozzám a lábukat, ha urnában érkeznek. Esetleg pizzát hoznak, de akkor sem juthatnak tovább a küszöbnél.
A régi ismerősöket viszont mindig szeretettel fogadom, mert már egészen hozzászoktam a nyomorom mutogatásához. Na jóóóóó, meg azért azt be kell ismernem, hogy büszke vagyok a kis szarosra. Egész jól sikerült ahhoz képest, hogy az anyja egy pszichopata és az apja sem kerül be a jóvágású fiatalemberek top ezres válogatásába.
- Gyere. Van piám, amiből én úgysem iszom. - annyit. A gyerek alszik ugyan, de bármikor felébredhet, és akkor én ismét “Apaaaaaaaaaaaa” leszek. Addig viszont kíváncsi vagyok rá, hogy Kyrant mi hozta erre a szép kerek földtekére.
- Madárszart? Ezt kikérem magamnak. Pingvin. - mutatok jelentőségteljesen magamra, és az arcomon egyértelműen ott van a ‘sértettség’, amiért le lettem madarazva. A Pegazusokat sem szoktam pónizni, legfeljebb akkor, amikor nem hallják meg.
- Bővítem a biológiai ismereteim, különös hangsúlyt fektetve a szaporodásra, és a masszív alkoholizmus üdítő hatásaira. Nálad mizu? - hatalmas szemekkel pislogni kezdek, nem tagadom, ezt a gyerektől tanultam. Az már más dolog, hogy az esetében ez elég cuki, én viszont inkább szemöldök ráncolást szoktam válaszul kapni.
- Üljünk le a konyhában, és kitöltöm neked az ital készletem jó szívvel mellőzhető részét is, de bent már halkan kell beszélnünk, mert ha felébred a gyerek… - nem mondom ki, csak a mutató ujjamat a halántékomhoz emelem, aztán meghúzom a ravaszt. Félórája hangzott el az altató dala utolsó taktusa, szóval valakit biztos lelövök, ha három órán belül felébred. Még nem biztos, hogy magamat…