Egy másik Univerzumban - sok milliárd éve
- Nem hinném, hogy abban az univerzumban ugyanazt jelenti, mint itt. - türelmesen várakozom. Azért létezünk már egy jó ideje, s összefutottuk a magukat Avianoknak és Felinéknek nevezőkkel, akik új helyre összpontosítanak. Egy eléggé sűrű helyre, amit elegendő kihívásnak tekintenek.
- Mi egészen biztosan nem fogunk beleszólni az Alapítók akaratába. Ezt kapták meg feladatnak, s hiszem, a lehető legjobban fognak a feladatnak megfelelni. - dőlök hátra.
Nem hinném, hogy kéne abajgatni az ottani alapítókat. Mi is vagyunk alapító faj, egy egészen más univerzumban, mint ami itt van, s a másik két faj is számos helyen megjelent már, mint alapító faj. Nem most kéne keresztbe tenni nekik.
S mint megértem, nem is ez a lényeg. Az a hely nem egy megszokott hely, a leggázabb, mind közül. S leesik az is, hogy a "csak felfedezni megyünk" valójában nem más, mint háttérvédelem az Alapítóknak.
Hangosan felnevetek.
- Ti most komolyan kételkedtek olyan erők döntésében, ami túlhalad titeket? Segítő kezet felajánlhatunk, igen, amennyiben kérik és el is fogadják. Itt vannak, hogy tegyék? Nincsenek. Jogunk van helyettük dönteni, pláne a Forrás beleegyezése nélkül? Nincs. Akkor nem értem, mire fel megy a megbeszélés. Ha eldöntöttétek, akkor majd legyetek szívesek felébreszteni. - állok fel, de a tanács vezetője megállít.
- Igazad van. Akkor mit tegyünk? - megállok, teljesen értetlenül.
- Igazán? Mi lenne, ha megkérdeznénk őket, mit akarnak, ha akarnak-e tőlünk egyáltalán valamit? Visszafelé nem működhet? Hogy mi megyünk oda, felajánlani, hogy figyu, kell-e segítség? - aztán mégis kilépek, ledobtam a témát, lehet rágódni rajta. Úgysem az én dolgom.
Arcturus - pár millió éve
- Felvilágosítana engem valaki, kik ezek a purdék? - megint tanácsülés, de sokkal jobban szeretek a fejemben lenni és startégiázni, mint itt ülni.
- Ők is egy másik Univerzumból érkeztek, mint mi, ám nem foglalkoznak a Szabályokkal és Törvényekkel, sorra leigázták Lyra rendszerét, míg meg nem állították őket, felrobbantva a Nebulát. - komoran nézek a szószólóra. Ez azért durva. Ahhoz nagyon komoly dolognak kell lenni, hogy ez legyen.
- És azt mondod, hogy ránk nem tudnak hatni, s mentálisan, se fegyverekkel? - úgy hívtak vissza az egységbe, éppen egy teljesen másik helyen voltam küldetésben, s a jelentések nem úgy voltak hiányosak, hogy valaki éppen kisautókázott jelentésírás közben.
- Képtelenek a Bootes közelébe jönni, a rendszerünk azonnal kiiktatja őket, a pajzsainknak olyan, mintha kis kavicsokkal dobálnának. - ezjóóó, ezt szeretem.
- Akkor mi a baj? - tárom szét a kezeimet.
- Mert minket képtelenek leigázni. Minden mást ebben az univerzumban: igen. Nem nézhetjük tétlenül, míg teljesen megsemmisítik az egész Univerzumot. Aztán mi lesz? Mennek a következőre? Én azt javaslom, hogy ha már itt rekedtek, akik itt rekedtek, azokat ne is engedjük ki az Univerzumból. Nem kell ezt tudnia senkinek. - erre viszont ránézek.
- És hol van a megfigyelő pozíció és semlegesség, hm? - ebben a pillanatban két Alapító és még valaki más lép be, a levegől láthatóan megfeszül.
Mondtam már, hogy utálom a konspirációt? Főleg, hogy sutba dobhatjuk azt, amiért idejöttünk?
Terra
Koktél. Nyugágy. S így nézek Terrára. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy a terraiak hősök, vagy csak szimplán ostobák. Még nem fejtettem meg. Vagy már túl régóta létezem. Mindenesetre nem avatkozhatunk be, s keményen a kezére csapok azoknak, akik a kapcsolatfelvétellel együtt a szabad akaratot is meg akarják kaparintani. Legyen az arcturusi vagy bármi más. De valahogy mégsem puffogtam, amikor Gaia kérdése és kérése körbejárta az összes univerzumot és dimenziót, s sorra érkeztek az önkéntesek, hogy leszületve, átbillentsék a mérleget a negatív erők ellen, kihasználva kiskapukat: a kérése jogos. Éppen csak nincs kedvem ólomkatonácskákkal játszadozni, inkább beválaltam a másik oldalt. Uncsi is.