A very normal day

Látom, hogy Marcus engem utánoz, és nagyon bennem van, hogy inkább a nagyon aranyos nézésemet vegyem elő. De Peggy azzal már tarolt így maradok annál, ami van, és… diadalittasan mosolyodom el, amikor végül válaszol.
- Fair ajánlat. - bólintok is, azt pedig magamban felírom, hogy a vakarászás csak Peggynek jár. Kár. Bár, ha jobban belegondolok…hmm… igazából akkor kár.
- Nem mondhatom ki hangosan. Ha Peggy meghallja… - még a számra is teszem a kezem, és néhány pillanatra befogom, mintha olyan szörnyűséges lenne a kedvenc ételem neve, hogy a kimondása is katasztrófát okoz. Igazából.. tényleg nem túl kellemes. Mert bolondulok a baconért, különböző ételekben, és módon elkészítve, ezt pedig nem mondhatom el Peggynek. Marcusnak viszont megsúgom. Közelebb hajolok hozzá, és miután megbizonyosodtam arról, hogy Peggy nem figyel, nagyon halkan, csak suttogva mondom, hogy: Bacon. Aztán már vissza is mozdulok a helyemre, és őszinte szégyenkezéssel nézek Marcusra. Így ugyanis már az is egyértelmű, hogy miért ízlett annyira a hamburger, amiben bacon is van…
- Nem mondhatod el neki. Ez a kettőnk titka kell, hogy maradjon. - emelem fel a mutató ujjamat, és nagyon is komoly a hangom. Sajnos előbb lett a bacon a kedvenc ételem, mint hogy Peggy beröfögött az életembe, így inkább a kímélő hallgatást választom, mostantól örökre.
- Szívesen. - megvan a citrom, megvan a kóla, és… fejben lassabban érek vissza, mint testben. De akkor már újra képben vagyok, amikor nekem is felajánlja Marcus a finom gyümölcsöt.
- Öhm.. végül is ki kell próbálni ezt is. Köszönöm, kérek. - amikor látom, hogy vág nekem is citromot, felemelem a poharam, és közelebb tartom Marcushoz, hogy könnyen bele is tudja rakni. A kóstolással viszont még várok egy kicsit, hogy az ízek összeérjenek.
- Köszönöm. Legközelebb… majd én hozok neked valami finomat. Esetleg kis segítséggel… - nem, nem fogok én magam főzni. Mindenkinek azt kívánja az érdeke, hogy én maradjak távol a konyhától. De idegen tollakkal még ékeskedhetek. Vagyis tarthatom az állítást, hogy Marcus finom ételt fog kapni ‘tőlem’.
- Peeeeeersze. Biztos vagyok benne, hogy még most is reszelhetnénk citromot a hasadon. - még rá is nézek a hasára, és csak azért nem bizonyosodom meg az állításom helyességéről, mert teli pocakhoz mérettől függetlenül nem nyúlunk sosem. Meg amúgy sem…
- Oh… hát nem alszol akkor velem? - kérdezem Marcustól mosolyogva, hallva a távozásának hírét. Már annak is örülök, hogy beugrott, így nem fogom feltartani, de… egy ilyen magas labdát, azért le kell csapni. Néhány másodperccel később viszont felállok, mert Peggyt tényleg ki kell engedni a kertbe.
- Itt maradok veled, amíg pillegsz. Nekem is jót fog tenni azt hiszem. - visszaülök Marcus mellé, de azért némi távolságot hagyva magunk között, hogy eltudjak egy kicsit terülni. Az ajtó nyitva, így ha Peggy hiányol, bármikor vissza tud majd csattogni. Egyébként iszom a kólából egy kicsit, majd a poharat letéve az asztalra a szememet is becsukom kicsit. Nem zavarom Marcust, és leginkább csak akkor mozdulok, ha már ki kell őt kísérni. Nem mintha nem ismerné a járást, de így illik. Az ilyen apróságok garantálják, hogy máskos is legyen hamb… jöjjön máskor is…

Maaajdnem beugrottam a csőbe. Peggynek ugyanis én vagyok a hivatalos tolmácsa… a nem hivatalos… De ezt a kérdést nem fogom megválaszolni a nevében. Nem-nem.
- Gondolom ez minden… - somolyogva megvonom a vállamat, és jelentőségteljesen Peggyre nézek. Épp ezért bíztam rá a titkaimat. Nem fecsegi ki őket. Pardon… Nem röfögi ki őket. Még akkor sem, ha a kedvenc csemegéjét kínálják fel az információért cserébe…
- Áááá értem. Tehát a pizsidet csak este mutatod meg. - huncut lesz a mosolyom, és… hát végül is tényleg kíváncsi lennék, hogy milyen a Marcus féle esti rutin.
- Korszakos alkotást hagysz ki… - kis híján elröhögöm magam erre a kijelentésre. Aztán pár másodperccel később… hát mégis ki bukik belőlem a kacaj. Ugyanis mindennek lehet nevezni, csak korszakosnak nem. Vagyis én már köszönöm, nem akarok élni abban a korszakban. Egyedül az úszógatyókat tartanám meg. Nem mintha én viselném ugye…
- Na várj. A vakarászás és a saláta is, csak Peggynek jár? - mímelt csalódottság ábrázata kerül az arcomra. Eddig ugyanis csak Peggyről volt szó, és arról nem, hogy én mit kapok a szerelmes nézésért. Bár, ha erre mindig fánk és hambi a válasz… akkor tulajdonképpen elégedett is vagyok.
- Ha ilyenekkel próbálkozom, annak mindig kajakóma a vége. Nem mintha az rossz lenne… - aaaaazt nagyon szeretem. Illetve akkor, ha nem kell dolgozni, csak ki lehet élvezni a heverészést a pukkadni készülő pocakkal. A boltban annyira nem jó ilyet játszani. Egyszer ugyanis sikerült ott is elaludnom, és majdnem csúnya vége lett a sztorinak… Ha nem épp az egyik törzsvásárlónk van ott… Inkább nem is akarok erre az esetre gondolni…
- Én azért megadnám neked is. - jelentem ki nevetne, és erősen fixírozom a ketchupot az orrán. Marcus is tud olyan cuki lenni, mint Peggy csak… más értelemben. Ezért nem is fogom most letörölni az orráról. Maradjon csak ott. Peggy már úgyis annyira nézi, hogy vétek lenne ilyen hamar dobnia a ‘sminket’.
- Az biztos. És ha bevetem a titkos tesó nézést, remélhetőleg a kedvencemből is csinálni fog. Az italokat meg majd én biztosítom. - a lányok kedvence meg van, Marcusé is… tehát tényleg nincs akadálya egy grillezésnek. Jobban mondva azért egy kérdést még fel kell majd tennem Marjoreenak… Nevezetesen azt, hogy neki van-e kedve hozzá. Nekem ugyanis még mindig ködös, hogy ez megbeszélt buli-e vagy spontán. Ez a jelenlegi mindkettő.
Akkor viszont lekonyul a szám széle, amikor Marcus kinyomja a telefonom. Először nem is értem, de aztán… tiszteletben tartom. Én mindig nézek valamit, ha eszem. De az is igaz, hogy szinte mindig egyedül teszem…
- Öhm… megnézem. - bekapok még egy falat hambit, aztán hörcsög pofival, rágcsálva indulok el a konyha felé. Kéne lennie citromnak… Épp csak abban nem vagyok biztos, hogy a kólába akar belőle facsarni, vagy valami más felhasználási módot szeretne.
Ezért eszközöket is ehhez mérten hozok, a kis kézi facsarót, tányért, mert persze kést. Na meg a citrom ugye… először elindultam nélküle, de még mielőtt visszaértem volna Marcushoz, kapcsoltam, és visszamentem érte. Talán tényleg lassítani kéne a whiskyvel…
- Tessék a citrom és… - leteszek mindent az asztalra, majd öntök Marcusnak egy kis kólát. Végül magamnak is… kell egy kis alkohol stop azt hiszem.
- Kóla. - mindent Marcus elé tolok, és még egy mosoly is az arcomra kúszik. Aztán visszatelepszem mellé és folytatom a hambit. Jobban mondva befejezem…
- Hmm… ezt gyorsabban megettem, mint gondoltam… - amikor kimentem még… talán az utolsó falatot ettem meg akkor? A pocakom mondjuk tele, tehát nem hiszem, hogy Peggy rosszalkodott… Azért ránézek és… hát éppen ezt a pillanatot választja arra, hogy röfögjön. Meg jelezze, hogy lenne egy kis dolga kint.
- Van kedved kimenni a kertbe? A kisasszonynak sétálni támadt kedve. - egyedül is boldogul kint, de szeretek csatlakozni hozzá. Olyankor igazi kondásnak érzem magam… Vagyis mini kondásnak...

Próbálok szomorú arcot vágni, és a fejemet is leszegem, hogy bús ballagásba tudjak kezdeni, de nem tudom letörölni az arcomról a vigyort.
- Ezek szerint tanulnom kell. Lehet, hogy nem gondoltam át eléggé ezt az ötletet. - a vigyorból végül nevetés lesz, mert Marcus van olyan jó fej, hogy az se zavarjon, hogy tényleg tanulni kell. Legalábbis egy ideig biztos nem. Utána legfeljebb elbukom a tanfolyamot, és csak a buli részére jövök el. Azt minden résztvevőnek lehet nem?
- Az attól függ, hogy mennyire édes… - kocogtatni kezdem a fogaimat, ami azt eredményezi, hogy igen fura fintorba rendeződik az arcom. De nem zavar, mert Peggy tudja, hogy ha túl édes, legfeljebb még több ölelést kap tőlem, és nem grill pácot. Sosem bántanám őt, és miatta azon is elgondolkodtam, hogy vegetáriánus étrendet kéne követnem. Vagy… soha nem szólok Peggynek arról, hogy husit ettem…
- Peggyvel mindent megdumálunk. Tudja az összes titkomat. - amiből igazából nincs sok, de a panaszok… azokat szegény hallgatni szokta. Tökéletes hallgatóság, mert csak akkor szalad el, ha már éhes, és zörögnie kell a tálkájával. Legalábbis én szeretném azt hinni, hogy csak azért inal el úgy, mintha kergetnék…
- Elégszer? Szóval neked nincs olyan selyem pizsamád, ami úgy néz ki, mint egy öltöny, hogy éjszaka se kelljen levenned? - mélységes döbbenet van az arcomon, de egy mosoly is, jelezve, hogy még mindig teljes mértékben komolytalan vagyok. Nem tudom elképzelni, hogy vannak olyan elvetemültek, akik még alváshoz is öltönyt akarnának hordani. Mert én is szeretem a tangabugyit, de nincs az-az isten, hogy én azt huzamosabb ideig hordjam. Meg különben is, most már minek ugye…
- Méltányos ajánlat. Elfogadom. - ahogy nyúl a fánkért ami nálam van, közelebb tolom hozzá, én pedig nyúlok az övéért. Hogy ez a mozdulat tökéletes szinkronban megtörténik-e vagy véletlen Marcus orrába tolom a fánkot… hamarosan ki fog derülni. A lelkesedésnek ugyanis az-az átka,  hogy a koordinált mozgásnak néha ad egy finom és jelképes taslit. Bárhogy is alakul, én mindenképp vigyorgok, mint a tejbetök, mert szinte pont így szoktunk osztozni a lányokkal. Meg a mazsolán Peggyvel… Vagyis Marcus most már hivatalosan is családtagnak számít nálam.
- Igen. Baywatch. Nem ismered? - ismét döbbenet, méghozzá jóval erősebb, mint a korábbi, és eeeeeeez most igazi. Nem engedhetem ki Marcust a nagyvilágba úgy, hogy még nem látta David Hasselhofot lassítva futni… bár megérzésem szerint inkább a női szereplőket fogja értékelni. Ami azt illeti, most már lassan én is ott tartok, hogy melletük fogom letenni a voksom… De nem ma. Ma bulizunk, és szórakozunk.
- Hmm… valami más viszont jár érte? - egy koncert jegy, netán egy finom kávé? Öhm… azt már lehet, hogy ebben a tranzakcióban randinak hívják. Én meg azzal végeztem. Vagyis inkább ugorjunk, ha kell szó szerinti értelemben is…
- Ebben az esetben… - drámai hatásszünetet tartok, és a gondolkodás látszata megjelenik a vonásaimon, de… az elhatározásom szilárd. Találkozónként egy ételt nyúlok csak le Marcustól, és a fánkkal már elértem ezt a limitet. Majd legközelebb jöhet a hambi is…
- Tekintve, hogy mi csak az egyik felmenőnk létezését ismerjük el… Anyura tippelek. - inni mondjuk nem tőle tanultam. Azt hiszem… vannak azért ködös foltok a fiatalságom emlékeiben… De kezdem sejteni, hogy miért. Látom, hogy Marcus ragaszkodik a saját italához, és… jobban is teszi. Tényleg nem jó keverni az italokat, csak én általában erre másnap szoktam emlékeztetni magam…
- Neee, hát így hol marad az izgalom? Hogy harcolnod kell minden falatért? - olyan átéléssel adom elő, mintha minimum csatába menne, és ahhoz kell a bátorítás, de a komolyságot hamar elmossa a vigyorom, és az… ámulatom. Neki tényleg sikerül malackodás nélkül enni.
- Az lehet, de… így vissza kell vonnom a kismalac státuszod. Sajnálom. - csóválni kezdem a fejem, és hirtelen nem tudom, hogy ez így most bóknak számít-e vagy sem. Végülis mindegy. Kedvelem Marcust, és sosem áll szándékomban megbántani őt. Vagyis, ha valami félre is megy, nem szándékosan.
- Hmm… Azt hiszem igen. Én inkább a fogyasztó oldalon szoktam állni és nem a szervezőin. De ha még nincs is megszervezve, van rá idő. Én benne lennék egy közös eszegetésben. - a lányokkal és Marcussal bármikor. Még az is lehet, hogy előkerül Nené lovagja is… Kíváncsi vagyok rá. Amikor legutóbb beszéltünk nagyon izgatottnak tűnt, és persze teljes mértékben szerelmesnek. Vagyis van annak mértéke? Huhh, ebbe a kérdésbe sem megyek most bele fejben…
- Akkor hétvégén grill, most pedig… nem fogod megúszni... - pötyögni kezdek a telefonomon, és hamarosan a tv képernyőjén köszön vissza a háttérképem. Amin természetesen Peggy van… Aztán már nyilik is a videómegosztó, és beírom a bizonyos Baywatch kereső szót, és elindítom az első jelenetes videót. Csakis az eredeti sorozatból.
- Íme. A Baywatch. - szorosan Marcus mellé ülök, mintha valami félelmetes jelenetre készülnék éppen. Igazából az. Ijesztő, hogy mennyire jó tud lenni, egy ilyen címeresen pocsék sorozat és jelenet… Azért viszont hálás vagyok, hogy fél perc után már jön is a lassított futás, és persze a LEGENDÁS piros gatyó…

- Ühümm… - önkéntelenül viszonzom a mosolyát, és közben bólogatok is, mert jóóóóól ismerem… Igazából annyira nem, de azt megjegyzem, hogy mit szeret, és mit nem. A konyak és Peggy pipa.
- Háháhh… - mutatok rá diadalittasan a mutató ujjammal, aztán folytatom.
- Az ötösre talán még nem, de akkor jó lesz a négyes is. - az iskolában az volt az elvem, hogy az érdemjegy tökéletes, ha görbül. Sosem voltam jó tanuló, mert a testnevelésen kívül semmi sem kötött le. Abból viszont jó voltam, és az első sérülésig futásban nem volt ellenfelem. Azért most is jól jön ez a képesség, mert Peggy azért hajlamos mozgásban tartani.
- Na igen… könnyen túl lehet adagolni a cukiságot. - majdnem olyan, mint a kábítószerek. Kivéve, hogy az egyetlen negatív következmény az, hogy még több cukiságra van szükséged, ha egyszer rákapsz az ízére. Nem véletlenül viccelődtem a két malaccal. Akár egy egész kondát is eltartanék itthon, és Marcusnak is biztos jól jönne egy kis társaság. Bár… igazából a magánéletéről nem tudok semmit. Könnyen lehet, hogy valaki várja otthon…
- Jó hát… vannak gyenge pontjaim… - megvonom a vállamat, mert vállalom, hogy elkényeztetem Peggyt. Ha már másokat sosem sikerül… legalább a malacnak legyen meg mindene. Nem mellesleg ő hálás minden megmozdulásért, és csak ritkán horkol…
- Ez a beszéd. - az egyik kezem ökölbe szorul, és lelkesen megrázom, annak gondolatára, hogy együtt fogunk esni. Zavar, hogy béna vagyok, mostanság talán még inkább, de ha ez nem probléma, akkor máris jobb lesz a hangulatom. A kuncogás pedig még többet segít, ezért egy leheletnyit csalódottá is válok, amikor Marcus abbahagyja a csikizést.
- Akkor még próbálkozni kell. - művi módon biggyen le a szám széle, mert folyamatosan mosolyni van kedvem. És még nem is ittam… na majd akkor tényleg figyelni kell az esésekre, mert hogy tánc lesz a részemről, az biztos…
- Óóóó… a dorombolás mondjuk menő dolog. - ‘gondolkodón’ meredek a plafonra, ahogy elképzelem magamat cicának. Mondjuk a szeszélyesség az stimmel is. Meg az, hogy aludni nagyon szeretek.
- Pontosan. És nem mellesleg, én nagyon szeretem a malacokat. - vagyis ez szerintem egy bók. Remélem, hogy ő is így fogja érteni. Tudom, hogy sokan vannak, akik megsértődnek, azon, ha a disznókhoz hasonlítják őket. Nos… van, aki tényleg nem kedvességből mondja, de én nem vagyok ilyen. Meg minden sértés ereje attól függ, hogy a fogadó fél felveszi-e vagy sem. Mindent lehet sértésként értelmezni, és fordítva is működik, hogy el lehet engedni mindent.
- Nyomozó is lehetnél, egy ilyen hatékony hazugságvizsgáló teszttel. - utánzom én is a mozdulatot, és megnézem, hogy Marcusnak puha-e az orra. Nem rossz, de Peggyé, azért puhább.
- Neeeem. Osztozunk. - Marcus felé tartom a dobozt, és ha választ egyet, most én fogom neki tartani a fánkot. Mert ami az ő kezében van, az már az enyém. Sajnálom, ez van.
- Jóóóóóó… veszek neked egy olyan menő piros fürdőgatyát is, hogy teljes legyen a Baywatch élmény. - ültőhelyemben utánozni kezdem a lassított futást, ami minden Baywatch sorozat és film sajátja. Olyan menő biztos nem leszek, mint David Hasselhof, de az érzést az adom. Meg nem mellesleg, Marcus biztosan jól mutatna abban a fürdőgatyában, elvégre az öltöny is tökéletesen áll rajta…
- Neked is jó étvágyat. - farkas, jobban mondva minimalac éhes vagyok. Ugyanis nem kerüli el a figyelmem, hogy az éheztetett malac című darab második felvonása már el is kezdődött. Mazsola van Marcus hamburgerében?
- Akkor neki kénytelen leszel megadni az ötöst… - egy ilyen szerelmes nézésre… tényleg nem lehet mást adni. Vagyis ki kell próbálni…
- És mit tennél, ha ketten is így néznének rád? - és már fordulok is Marcus felé, és megpróbálok nagyon szerelmesen ránézni. Peggyhez hasonlóan, pedig rátéved a szemem a hamburgerére is. Nem azt szerettem volna elkunyerálni, de előfordulhatnak ilyen véletlenek…
- Hmm… a hambidat is megkóstolhatom? - vigyorogni kezdek, és tátott szájjal közelíteni kezdek a hamburgere felé. De mielőtt beleharapnék, megállok a mozdulatban, és még szélesebb mosollyal eltávolodom.
- Egyél rendesen fiam. Ne maradjon egy hagymakarika sem… - kedves tőle, hogy a hamburgeren kívül, amit vett nekem, még a sajátját is megosztaná, de ezt már nem akarom kihasználni. Elég volt pontosan ezt csinálni a sütikkel… Ezért a saját hamburgeremet eszegetem, és amikor a negyedénél járok, az italokat is bekészítem. Az én kólámhoz egy kis whyski Marcuséhoz pedig… jelentőség teljesen nézek rá, és tartom az üveget a pohara fölött, feltéve szavak nélkül a kérdés, hogy kér-e. Ha sikerül kideríteni, hogy együtt alkoholizálunk-e, akkor visszatérek a hamburgerhez.
- Csak csukd be a szemed, és… - prezentálom is. Becsukom a szemeimet, és egy nagyot harapok a hamburgerbe. Potyogtatás, ölből saláta felszedés, rágás és nyelés után pedig folytatom.
- Vagy sikerül, vagy nem… - még szerencse, hogy már lenyeltem a falatot, mert szégyen nélkül kezdek nevetni a saját viccemen. Illetve öblítek is egyet, immár whisky kólával…

Már majdnem elhiszem, hogy komolyan megijedt, de neeeeeem, nem ver át. Meg szerintem én sem őt. Szóval csak vigyorgok.
- Na látod. Most már azt is tudom, hogy milyen italt készítsek be neked ahhoz, hogy jó osztályzatot kapjak. - sosem tennék ilyet. De csak a móka kedvéért simán kínálnám itallal. Mert az azt jelenti, hogy én is csatlakozhatok. Csak nem konyakkal. Az nekem nem gyere be.
- Oké-oké, de figyelmeztetlek… ha ezeket használom nem fogsz tudni ellenállni neki. - szét teszem a kezem, amolyan ‘én mosom kezeimet módon’. A kívánsága viszont figyelembe lesz véve. Annyira, hogy szerezni fogok egy kék és egy rózsaszín masnit Peggynek. Egyet kap a nyakához, egyet meg a kunkori farkára. Tündéri lesz.
- Próbálkozik vele. De nem hagyom magam. Annyira… - valójában, ha látom, hogy kényelmetlenül fekszik, én magam megyek odébb, hogy még több helye legyen. De ez lényegében ugyan az, mintha letolna, mert a cukiságát használja arra, hogy helyet szerezzen magának. Vagyis egy nulla Peggynek…
- Nem-nem, azt biztosan nem. Ha már esünk, puffanjunk együtt, tisztességesen. - összetörni mondjuk nem akarom magam, és ez azt jelenti, hogy praktikusabb lenne Marcust használni párnának. De akkor neki lenne annyi, szóval maradjon a csoportos földre koppanás, és orvos látogatás. Valaki csak hoz majd nekünk ‘gyógyulj meg’ plüssmacit.
- Most már egész biztos, hogy két malac kell… - magával ragad Marcus nevetése, de aztán Peggyre nézek, miként ő is beleröfög ebbe a beszélgetésbe. Biztos azt mondja, hogy sosem árulná el Marcust. Legfeljebb, ha valaki még finomabb falatokat ajánlana neki…
- Bizony. Nem is kicsit. - mondjuk a porcukor egy részét én kentem el még jobban, de aztán tényleg letörlöm normálisan. Ezért a bandzsításért teljesen megérte. Nagyon nehezen tartom vissza a nevetést. A mosoly viszont konstans.
-  A fene… pedig már azt hittem meg van a kulcs a szívéhez… - tényleg nem a porcukor. Rám továbbra sem figyel úgy Peggy. Marcus viszont letörli az arcomról a porcukrot, és mivel sok helyen csikis vagyok (többek között az arcom bizonyos részein is) kuncogni kezdek. Pár másodpercbe telik, mire abba tudom hagyni.
- Az volt. De tartok tőle, hogy nekem nem állna annyira jól, mint neked. - vagy csak szimplán az illat a kulcs. Marcusnak biztos kaja illata van. Majd egyszer leellenőrzöm. Egész biztosan nem nézne rám furcsán, ha odahajolnék hozzá, és megszagolnám, hogy mazsola illata van-e. Az Peggy kedvence.
- Oké-oké. Akkor csak egy szerencsés véletlen volt. - hohóóóó…. tényleg. Talán már az is a szerencse varázslat hatása, hogy pont volt itthon abból az italból, amit Marcus szeret? Na így viszont már nem véletlen. Ezért még szélesebb lesz a mosolyom. Most biztosan működött. Bátran nézhetjük az úticélunkat.
Azonban, ahogy nézegetem a képeket Marcussal, egy jellegzetes illat csapja meg az orromat. Fánk… az orrom előtt. Marcus most tényleg elém nyújtja? Hát nem tudja, hogy ez veszélyes játék? Ha elém rakja, én megeszem. Ha mázlija van, akkor csak a fánkot.
Ezért egy pillanatot még várok, de ha továbbra sem húzza el az orrom elől, beleharapok a fánkjába. A kezére viszont vigyáztam. De tényleg…
- Köszi. - még rá is vigyorgok, mert ha ez csak egy óvatlan mozdulat volt, akkor már bukta szegény. De arra azért figyelek, hogy ha másik fánkot szeretne, akkor kéznél legyen, így a dobozt közelebb húzom magunkhoz.
- Mentőmellény. Én nem tudok úszni. - nem mintha ez zavart volna bármikor is. Ha csak kiskacsás karúszó lenne kéznél, azt is felvenném, hogy úszni tudjak egyet. A cápáktól viszont félek. De ha a szerencse varázslat miatt fogunk eljutni a malac szigetre, akkor azok is el fognak minket kerülni.
- Tényleg… - a kajáról meg is feledkeztem. Már elképzeltem magunkat az egyik parton, és azt is, ahogy Peggy szaladgál a homokban. De így, hogy szóba került a hambi, már azzal sem várnék tovább. Ezért örülök neki, hogy Marcus ezt intézi.
- Szuper. Köszönöm. - előveszek egy tiszta tányért, hogy amíg hűl a hambi, le lehessen rakni valahová. Mondjuk, ha rajtam múlna már ennénk is, de tényleg érdemes még várni pár percet.
- Óóó jessz… ennyi kóla kívánja, hogy legyen whisky is… - valamikor abbahagytam az italozást, pedig ma jó hangulatot akarok. Nem mintha nem lenne már most is az. Ám az italban van valami felszabadító is. Ezért az italokat is a közelünkbe hozom, ha épp máshol vannak.
- Kérsz még valamit? Vagy együnk, aztán meg jöhet a buli? - én énekelni fogok, ezt már most tudom. Azzal pedig nem foglalkozom, hogy ezzel kikergetem-e Marcust a házból vagy sem. Van füldugónk...

‘Szigorúan’ nézek Marcusra, mintha éppen nagyon gondolkodnék azon, hogy mit válaszoljak. Valójában egyértelmű, és ezért végül fel is szökik a mosoly az arcomra.
- Te vagy a tanááááááár. Nélküled el sem kezdjük. - ami azt illeti, Marcus az oka annak, hogy még nem szórtam átkot a világ összes férfijára. Ő azért még ad némi reményt. Nem nekem, mert én már tényleg végeztem a pasikkal, de másoknak még lehet esélye az olyan normális férfiakkal, mint Marcus. Piggy is okkal választotta őt. Meg persze a tesóm sem véletlenül vonzódott hozzá…
- Jóóóó… Modell malac. Támogatom. Majd ellátom smink és divat tanácsokkal. Írd fel ezt is. - nem biztos, hogy attól ‘szexi’ lesz, de különleges mindenképp. Nem véletlenül szoktak annyira megnézni a boltban. Nem csini vagyok, hanem fura. És ezt teljes mellszélességgel vállalom. Azt pedig megvárom, hogy Marcus ‘felírja’, amit mondtam. Én léggitározni szoktam, vagyis egyértelmű, hogy türelmesen megvárom, a légjegyzetelést. Még egy vigyorral is támogatom.
- Bizony. És van annyira rendes, ha elférek mellette, én is maradhatok. - most még szerencsére nem foglal nagy helyet, de ha nagyobb lesz… azért át kell gondolnom ezt az együtt alvás dolgot. Mondjuk szerintem már buktam. Ha egyszer beengedtem az ágyamba, biztosan maradni akar. Kár, hogy ez a férfiakra nem jellemző…
- Neeeem. Majd elkaplak. És együtt esünk. - bíztatónak egyáltalán nem nevezhető, de széles mosolyt villantok. Egyébként látom is magam előtt a jelenetet. Majd én leszek Marcus nem szőke hercege, aki elkapja, mielőtt összetörne az üvegcipője. Ezt a felállást még úgysem próbáltam sosem, és nem mellesleg, így van esély arra, hogy ő sem megy el mellettem, amikor én esek hasra. A hősi póz már amúgy is nagyon megy neki, ezért amikor a derekára teszi a kezeit, már adom is a sikítózó rajongó pózt. Hang nélkül persze. Inkább sok pislogással helyettesítem az ámulatot. De az már most is egyértelmű, hogy Peggynek a nyomába sem érek Fun Girl státuszban.
- Aaaaazt látom. - ha egyszer rám nézne így valaki… akkor biztosan megnézném, hogy nem ettem-e le a ruhámat, vagy szorult-e étel a fogam közé. Marcus és Peggy barátsága (köhöm… szerelme) viszont tiszta, és én biztos nem fogok az útjukba állni.
- Nem, ott azért még nem tartunk. De ha lenne egy testvére… két pillantásnak már végképp nem tudnál ellenállni. - ami azt illeti, ez nem is rossz ötlet. Azt hiszem utána fogok nézni. És ha van testvére, óvatosan kipuhatolom, hogy Marcus örülne-e neki. El tudnám képzelni, hogy együtt ‘sétáltatjuk’ a ‘gyerekeket’.
- Hümm-hümm… Oké, azt vállalom. - főleg miután látom, hogy milyen lelkesen harap bele Marcus a fánkba, és tiszta porcukor lesz… Ezért végül is megérte nem kisajátítani az egész dobozt.
- Na most már értem, hogy miért szerelmes beléd Peggy. - mutatok a porcukros orrára, és lassan közelítem is felé az egyik ujjam. Ha nem húzza el a fejét letörlöm róla. Bár kellőképpen béna voltam ahhoz, hogy tisztítás helyett inkább mégjobban elkenjem az arcán, ha engedte a mozdulatot.
- Akkor most már én is be fogom lopni magam a szívébe. - a saját fánkomhoz hajolok, és akkorát harapok, hogy az én orrom is porcukros legyen. Utána Peggyre nézek jelentőség teljesen és várom, hogy tőlem is le legyen nyűgözve. De még mindig Marcus az atyaúristen. A porcukrot viszont a következő falatig magamon hagyom.
- Naaaaaa, nem felejtettem el, csak… vártam a megfelelő pillanatot. - nevetni kezdek. Valójában nagyon is elfelejtettem. Az alapvető illemet. Pedig ennyire nem szeretnék önző lenni. Csak sajnos valamiért mégis mindig sikerül…
- Technikailag még maradhat az-az állítás, hogy a kedvedért emlékeztem vissza erre a részletre. - júúúúújjj. Hát ez már nekem is bullshit duma. Ezért engedem, hogy elvigyen a saját ‘humorom’ vonata, és nevetni kezdek. Abba pedig nem megyek bele, hogy “bocsi, szimplán bunkó voltam, és vagyok”.
- A drukkolás sosem árt. Mert lehet, hogy neked is van erőd, csak még nem tudsz róla. - én sem bíztam benne mindig, és azért eleinte szkeptikus voltam. De már láttam ‘bizonyítékot’ is arra, hogy működik, ezért nem érdekel, hogy még Marcus is furcsán néz rám, illetve ránk emiatt. Majd, ha már bejött minden számításunk, ámulhat, és bámulhat. Én meg jöhetek azzal, hogy “én megmondtam”. Persze nem fogok. Csak örülni fogok neki, hogy a jó dolgokat megoszthatom másokkal is.
- Van bizony. - bólogatok, aztán már megyek is közelebb Marcushoz.
- Készülj a cukiságra. - szorosan mellé ülök, és már be is hozom a telefonon a képeket, amiket a Malac szigeten csináltak. Egészen bámulatos, hogy milyen szabadon úszkálnak ott a kis cocik, és én ezért is akarom látni nagyon azt a helyet. Marcust elnézve, pedig nem is választhatnék nála jobb útitársat.
- A bahamákon van. Úgy tűnik a malacok is szeretik a tengerpartot és a napsütést. - vagyis biztos Peggy is élvezné. Illetve én is annyira belemerülök a képekbe, hogy csak percekkel később fogom fel, hogy Marcusnak csörgött a telefonja. Ekkor viszont már megemlítem.
- Nem pittyegett a telefonod? - az enyémet nem húzom el az orra elől, hogy tovább tudja nézni a képeket, de ezt azért megemlítettem. A többi rajta áll.

Nem tudom, hogy Marcus nevetése ragad-e magával, vagy a Peggy körüli gondolatok rántották kellemes görcsbe a rekeszizmom, de hangos nevetéssel csatlakozom én is a mókához.
- Helyes. - azért arra pont nem panaszkodhat Peggy, hogy éheztetem. Vagy nem kap elég figyelmet. Igazából túlságosan is elkényeztetem azt hiszem, de egyáltalán nem bánom. Már régóta szerettem volna egy kismalacot, ezért nagyon örülök neki, hogy ő beletúrta magát az életünkbe.
- Szívesen. - a kávé pedig készül is. Épp csak várni kell egy kicsit rá, így tudunk még beszélgetni.
- Oké-oké, ők persze jöhetnek. De pasik nem. Velük végeztem. - és most már TÉNYLEG. Annyira gyökeret még Peggy sem szedett össze az udvaron, mint én az elmúlt években… szóval köszönöm elég volt a randizásból. Meg mindenből. Amíg vannak kedves… hmmm… medence tisztító fiúk, akikre néha ki lehet nézni az ablakból, én köszönöm jól meg leszek.
- Háháhh. Tudtam én, hogy ez jó lesz. - hiszen konyakot kért és ez az. Telitalálat azt hiszem, és még csak varázslatot sem kellett végrehajtani ahhoz, hogy kitaláljam. Csak megkérdeztem. Ez is bűbáj csak másféle.
- Óóóó ez igen, micsoda költői szavak. Már le is írhatod a szonettek Peggyhez kötetedbe. - tudom, hogy gúnyosan hangzik, de egyébként nagyon tetszik. Meg szerintem Peggynek is. Bár ő azt hiszem azzal is elégedett lenne, ha csak Marcus ideköltözne és ő vele lehetne éjjel-nappal. Meg persze hasvakarást és kaját kapna tőle. Őt egyszerű boldoggá tenni, és Marcusnak ez nagyon megy.
- Naná. Ha Peggy is hagy elég helyet. - viszem tovább a humor labdáját, és hát a kupi… sajnos azt adott. Mert annyira nem zavar, hogy a szükségesnél többet tegyek érte. Az előnye annak, hogy csak egy malaccal osztozom a szobámon.
- Ez mondjuk igaz. Ha csukott szemmel vezetlek be a szobába és majd ki is, úgy simán működhet. - gondolkodó arcot is vágok, és az állam alá teszem a kezem. A jelenetet pedig elképzeltem. “Tessék Marcus, ezt a zacskót légyszi tedd fel a fejedre, majd ha szólok leveheted. Vagy kisujj eskü, hogy végig csukva lesz a szemed”. Oké, a poén kedvéért simán megcsinálnám ezt.
- A finomságokra. - emelem a poharamat, de aztán Marcus következő kérdése után ismét kibukik belőlem a nevetés. Imádom, hogy vele mindig lehet viccelődni. Szóval ismét sejtelmessé válik az arcom, és a szemöldököm megemelem néhányszor.
- Ahol… jól esik. - ezt mondjuk teljesen komolyan mondtam. Részemről aludhat bárhol. Ez jár a cimbora szintjéhez. Főleg ha esetleg úgy fog alakulni, hogy leitatom. Nem tervezem, de ha kér, én tölteni fogok neki, ilyen esetekben meg azért történhetnek balesetek ugye.
- Ajj… pedig akkor hívhatnálak téged, hogy ments meg a kukorica és sarok fogságból. Járna hozzá hősi kitüntetés is. - jelentőség teljesen nézek Marcusra, de aztán nem bírom faarccal, megint elnevetem magam. Pedig még nem is ittam túl sokat, de Marcus így is gondoskodott róla, hogy jobb kedvem legyen. Az rám fér azért.
- Félsz, hogy nem tudnál ellenállni az olyan nézéseknek igaz? - mutatok Peggyre, aki tényleg úgy néz Marcusra, mint az elsőszámű rajongója. Egy ideig úgy gondoltam, hogy azért nem olyan rossz, ha mondjuk egy gyerek néz így az emberre, de mivel ahhoz azért kell egy férfi is… maradnak a malacok, és igen, a többes szám nem hiba. Szeretnék majd egy vagy akár sok barátot Peggynek, de ahhoz nem ártana egy nagyobb ház is. Vagyis inkább kert, mert ott érzi magát amúgy a legjobban.
Viszont úgy tűnik, hogy sikerült tuskón viselkedni, mert Marcus finoman, de egyértelműen figyelmeztet rá, hogy azért túl mohó voltam. Normál esetben csak vállat vonnék, de mivel róla van szó, és kapok egy szomorú nézést is… így bűntudatom lesz azért.
- Ne-ne-ne, így nem szabad nézni rám. Már Peggy is rá tud így venni mindenre, ha te is, akkor mi lesz velem? - tartom végül az egész dobozt Marcus elé, hogy tudjon választani, deeee tényleg sikerült annyira meggyőznie, hogy akár az egész dobozt is odaadnám neki. Főleg, mert ő hozta…Tényleg lehetnék egy kicsit kedvesebb, legalább azokkal, akiket kedvelek. Marcus pedig pont ebben a kategóriában van.
- Mééég nem szabad ilyeneket elfelejteni. Majd öt-hat pohár után esetleg. - húúú azért már régen volt olyan, hogy annyit ittam, vagy éppen Marjoree sütiztem, hogy ne emlékezzek semmire, de ez jól van így. Teljesen józanul is mindent elfelejtek, vagyis nekem már igazán nem kéne alkohollal butítani magam. Lazítani viszont kell, így én bátran kortyolok bele az italba a koccintás után.
- Csak a kedvedért. - fog villantós mosolyt mutatok be, deeee ha belemegyünk azért majd bevallom, hogy csak rajtam maradt. A jövőre nézve viszont megjegyeztem, hogy Marcus szereti ezt az italt, vagyis legközelebb hozhatok akár ténylegesen is az ő kedvéért egyet. Engem ugyanis most nagyon boldoggá tett azzal, hogy van süti, és lesz hambi is.
- Pff… - még legyintek is a kezemmel arra, hogy eddig szerencsés voltam-e.
- Hát nem éppen. De mostantól minden meg fog változni. Mindenre kiterjedő szerencsehozó szeánsz volt, éééééééssss…. vettem egy lottószelvényt is, természetesen utána. - felállok, azért az előző után óvatosan, és odamegyek a szekrényhez. Kiveszem onnan a szelvényt, és lelkesen meg is legyezem magam vele. Nagyon sokat remélek ettől az apró papír darabtól. Ha Marcus meg akarja nézni, odaadom neki, ha nem, akkor visszarakom a szekrénybe.
- Vasárnap húzzák ki a számokat. Ha nyerünk elutazunk együtt a Malac szigetre, és visszük magunkkal Peggyt is. Mit szólsz? - nagyon mosolygok, mert őszintén hiszek abban, hogy most szerencsénk lesz. Az persze tény, hogy a pénz nem tesz boldoggá, de azért a Bahamai Disznó szigeten sírni sokkal jobb, mint a kupis szobámban.

Vigyorogni kezdek, mert bármennyire is megijesztett, azért nagyon jól esett Peggy közeledése.
- Félek tőle, hogy inkább az utóbbi. Rendszeresen eljátssza az éheztetett malac szerepet. - és azok a szemek, amivel néz, amikor enni kér… Ha ennél is jobban elgyengülnék tőle, már gurulna szegény.
- Remek. Akkor fel is rakom főni. - egyáltalán nem zavar, hogy úgy rohangálok, mint Peggy az udvaron, elvégre ma ez az első testmozgásnak is nevezhető tevékenység, amit végrehajtok. Vagyis még szedem is a virgácsaim, amíg kimegyek a konyhába és felrakom a kávét főni. Amíg készül persze visszamegyek Marcushoz.
- Tréning? Leckével meg mindennel? - fájdalmas arcot vágok a lecke szóra, de a szám szélén bizony ott virít egy mosoly. Ugyanis, ha olyan tanáraim lettek volna, mint Marcus, azért sokkal jobban kedveltem volna az iskolát.
- Óóóó… hát ingyen még jobb. Írj fel kérlek most rögtön a várólistára. Sőt. Legyek én magam a várólista. - elnevetem magam, mert azért elképzeltem, hogy malacos füzettel, zselés tollal jegyzetelem Marcus minden szavát. Bár, ha segít, tényleg megtenném, mert jó lenne egy kicsit felfuttatni az üzletünket. Előbb viszont inkább igyunk, és mulassunk kicsit, mert mára elég volt a munkából.
- Igen. Így még zamatosabb lesz az íze. - végig simítok az üvegen, és úgy tartom, ahogy a sommelier szokta bemutatni a legdrágább borokat. Személy szerint engem az ár persze nem igazán foglalkoztat, inkább az íz. Illetve ez Marcus itala lesz úgyis.
- Szép mentés. Már láttam, hogy Peggy ráncolni kezdi az orrát, amiért nem értékeled az étkezési szokásait. - még mindig vigyorgok, mert minden bizonnyal Peggy fel sem fogta, hogy mit javított ki Marcus. A feléről le is maradt, és mire bejött, már áhitattal nézett Marcusra. Majd csalódottan, amikor hirtelen felpattant a helyéről.
- Köszönöm. - amíg Marcus a poharakat intézi én a sütis tányérokat hozom, mert már naaaaaagyon éhes vagyok. De azért első a vendég, így mikor visszaérek töltök a poharakba italt. Egyelőre még nem veszem magamhoz, mert további étkezéssel kapcsolatos dolgok kerülnek szóba.
- Aludhatsz velem is. - szélesebbé válik a mosolyom, és a szemöldököm íve többször huncutul megemelkedik. Aztán elnevetem magam.
- De nem a szobámban, mert ott nagyon nagy kupi van. - nem tudom mit szólnának a lányok, ha nem csak engem, hanem Marcust is az ágyukban találnák. Vagyis ez a képzelgés megmarad a humor szintjén természetesen.
- A kukoricában kételkedsz, vagy abban, hogy én a sarokba állok, ha rossz vagyok? - sajnos túl jól ismer, de ez még nem jelenti azt, hogy ne játszanék el időnként mindenféle gondolattal. A kukorica például tök okés, csak főzve és leginkább a pocakomban…
- Jújjj a kávé tényleg… - hirtelen pattanok fel, valójában annyira, hogy kis híján az egyensúlyomat is elveszítem. De még pont meg tudok támaszkodni a kanapé karfáján, így nem esek el. Miután megrázom a fejemet, el is múlik a szédülés érzése.
- Szépen cseng nem igaz? - távozok nevetve, és meghozom Marcus kávéját. Elvileg tényleg finom kell, hogy legyen. Marjoree receptje. A tejet és a cukrot külön hozom, hogy tudjon bele rakni annyit, amennyit szeretne.
- Ez a beszéd. - meg kéne várnom, hogy ő vegyen először a süteményből, amit ő hozott? Öhm… határozottan… De éhes vagyok? Igen. Vagyis gyorsítok az eljáráson, és Marcusnak meg magamnak is kiveszek egy-egy fánkot. Aztán már falni is kezdem az adagom.
- Hmm… ez nagyon kellett… Köszönöm. - tényleg nem jó dolog a vércukorszinttel játszani, és ez abból is látszódik, hogy most a kanapéról felkelés sem volt egy tíz pontos gyakorlat. Na de már itt a süti, és remélhetőleg lassan jön a hambi is.
- Azért igyunk is a süti mellé. - mutatok Marcus konyakos poharára, illetve jelzés értékűen megemelem a saját poharamat is felé. Aztán iszom is egy kicsit a pezsgőből, és visszatérek a sütihez. Mintha éppen ez az egy csepp alkohol kellett volna ahhoz, hogy az agyam újból működőképes legyen, eszembe jut valami, amit mesélni akartam Marcusnak.
- Jut eszembe… Nézz meg magadnak jól. Hamarosan változás fog beállni a szerencsémben, és nem csak kabala malac miatt. - mosolygok lelkesen, mert őszintén hiszek benne, hogy most sikerült a szerencse varázslat. Még nem teszteltem, mert nem is tudom pontosan hogyan kéne, de ha nem esek mindennap hasra a mágiának köszönhetően, én már azt is értékelni fogom. Lehetnek persze ennél pozitívabb következmények is, de egyelőre nem leszek mohó.

Tudtam, hogy a pizsamám meg fog ütni egy bizonyos szintet, már mint alulról, de nem igazán foglalkoztam vele. Marcus láthatóan jót szórakozik rajta, szóval tényleg nem áll szándékomban öltözködni.
- Még nem. De a lábamra, ma rá ment párszor. Kifejezetten vicces, amikor komolyan telefonálsz, és közben érzed, hogy valami megnyalja a bokádat. - a legelsőnél konkrétan felsikkantottam. Rá is kérdeztek, hogy mi történt. Inkább azt mondtam, hogy ráejtettem a lábamra valamit, mert ha elárultam volna, hogy a mini méretű kölyök sertés éppen nyalókának nézte a bokámat, szerintem a hívás bontása után felhívtak volna egy másik intézményt, ami a nem annyira stabil mentális állapotban lévőknek ad otthont…
- Ookkééé.. Lehetséges cukorsokk. Nem probléma. - az alakommal már jó ideje nem foglalkozom. Igyekszem azért néha valami egészségeset is enni, jobban mondva hallgatok Marjoreera étkezés kérdésben, de a finom falatokról nem szoktam lemondani. És a fánk az egyik gyengém.
- Kijelentés. De akkor… kérsz egy viszonylag isteninek nevezhető kávét? - még mindig jó a kedvem, ezért ezen a ponton rámosolygok Marcusra.  Mert szívesen csinálok neki egyet, csak ha egyébként nem kérne, akkor nem pörögném túl a dolgot.
- Nagyon helyes. - felszökik a vigyorom, mert ha már nem várja egyetlen házikó sem, akkor azért lehet mulatni egyet. Mondjuk szerintem mindig lehet, de én ezért sem vagyok jó abban, amit csinálok. Vagy… igazából nem tudom. A vásárlókkal néha egész kellemesen el lehet csevegni, és biztos vagyok benne, hogy vannak egy páran a törzsvásárlók között, akik kedvelnek is.
- Egyébként szívesen megnéznélek egyszer munka közben. Kíváncsi vagyok rá, hogy miképpen próbálod ráébreszteni az embereket arra, hogy éppen álmaik házába toppantak be. - elvégre én is a kereskedelemben dolgozom. Csak jóval kisebb tárgyakkal foglalkozunk. De az elv nagyjából ugyanaz. És nekem azért van mit tanulnom. Ezért is érdekelne. Meg hát azt el kell ismerni, hogy az elegáns öltözet jól áll Marcusnak. Én pedig szeretek nézelődni, ha már másra nem igazán van lehetőségem.
- Hát konyakmeggy, az még szerintem van is, de konyak nem biztos. Azért megnézem. - abban a szekrényben biztos nincs, ahonnan a tequilát vettem elő, de a szobámban van egy üveg, amit még ajándékba kaptam. Csak meg nem mondanám, hogy az pontosan micsoda, ezért, ha Marcus nem állít meg, akkor elindulok a szobám felé. Szerencséje van… Pont konyak. Hogy jóféle-e azt viszont nem tudom, mert én ezt nem szeretem annyira. Ezzel pedig ki is derült, hogy miért áll rajta még a por is…
- Egy üveg konyak rendel. - felemelem a kezem, amiben tartom, de mielőtt odaadnám Marcusnak, a port azért lefújom róla. Tőle elfordulva persze. Szép is lenne, ha meghoznám az italt, amit kért, de beteríteném a por réteggel. Ennyire azért nem vagyok rossz vendéglátó szerencsére.
- Mmmm… egyik sem. Nem tudom, hogy eszel, de nekem partedli sem ártana. Szóval főleg miattam kell a tányér. - a porcukor az szeret mindenhova elmászni, és én tényleg nem szeretek takarítani. Már pedig mivel nem egyedül élek, azért oda kell figyelnem rá, hogy úgy nagyjából egyben legyen, minimum a közös életterünk. A szobámba mondjuk nem hívnám be Marcust, okkal… Ott is van bőven tányér, és még az sem kizárt, hogy néhány szennyesruha is került bele… De most már valamelyik nap rendet teszek, mert ciki lenne, ha végül kamerázni kéne. Most viszont bőven elég, ha hozok tányért, és mivel nem kértem segítséget, egyedül megyek a konyhába. Egy valami viszont eszembe jut, éppen akkor, mikor már az ajtóban állok.
- Esetleg a poharakkal tudsz segíteni? Ott vannak a szekrényben. - mutatok a szekrény felé, amiben a szép poharak vannak. Én nem tudom, hogy melyik pohár mihez illik, főleg a konyak kérdésében vannak bennem kérdőjelek. A tequila az jó lesz felesben, azt tudom. De előbb tányééééérrr… Sütizni akarok…
- Simán. Utána valószínűleg beütne a kajakóma, de teljesen megérné. - nevetni kezdek, pedig komolyan gondoltam. Alapjáraton is bőven tudok enni, de ha a napi étkezés nem érte el az elégséges szintet, akkor pláne.
- Neeeem igazán. Tényleg belemerültem a melóba. - főleg akkor történik ilyen. Egyébként nem szoktam kihagyni az étkezéseket. De ha valami motoszkál a fejemben, akkor nem szívesen hagyom ott még a finom falatok miatt sem. Viszont úgy tűnik, hogy Marcus nem támogatja ennyire a munka az első elvet, mert már látom, hogy elkezdett babrálni a telefonjával.
- Jah, hát persze. Sőt. Kukoricára is térdeltet, ha rosszul viselkedem. - szegény Marjoree… valójában ő tartja össze a családunkat, és egy rossz szavam nem lehet rá. De annyira adta magát ez a poén… És szerintem a túlzásból, és a széles mimikámból érezni is lehet, hogy természetesen viccelek.
- Úúúúú igeeeeen. Köszönöm. - van itthon bőven kaja, mert Marjoree nem igazán hagy éhezni, de ahogy kimondta, hogy hambi… Hát azt azért szívesen ennék.
- Viszont, ha meg kell várni a hambit, és csak utána lehet enni a desszertet, akkor mostantól Apunak foglak szólítani. - jelentőség teljesen nézek a sütikre, és még a számat is megnyalom, mert tényleg jó lenne még azelőtt legalább megkóstolni, mielőtt megérkeznek a hamburgerek.

Nem ér újabb baleset, amikor Marcus belép, és már önmagában emiatt is egy vigyor kúszik az arcomra. A mosolyom aztán még szélesebb lesz, amikor Peggy elfelejti a létezésemet, és kizárólag a hódolata tárgya, vagyis Marcus létezik a számára. Féltékeny kéne, hogy legyek, de nagyon aranyos ez a rajongás. A röfögésétől pedig mindig elolvadok.
- Kösz. Pizsipartira készültem. Te viszont nem. Eeeejjjha… - elismerően bólintok egyet, mert Marcus tényleg jól mutat. Én szimplán csak lusta voltam felöltözni, és a malacok iránti szeretetemet már ruházatban is mutatom. De a bókokat sosem szoktam visszautasítani, mert azért nem kapok olyan veszett sokat. Igazából egy ideje, már kifejezetten keveset, de ebbe már beletörődtem.
- Óóó szuper. Üljünk is le akkor valahova, és együnk. - vagyis most már biztosan nem fogok felöltözni, maradok pizsiben. Amúgy sem terveztem, hogy menjünk valahova, szóval mindegy is. Meg inkább a pizsimet egyem le, mint valami csinosabb ruhát.
- Akkor már nem kérdezem meg, hogy kérsz-e kávét. Ha szeretnél, majd szólj. - kifejezetten rossz vendéglátó vagyok, de azért kávét még én is szoktam osztogatni. Csak nem olyan barátoknak, akik épp fogyasztottak egyet. De persze, ha több kell, csinálok még.
- Dolgoztam ma egyébként, és videóhívás híján szabadon értelmeztem az irodai’ öltözet kérdését. De mára befejeztem. Szóval én valami erősebbet fogok inni a kávénál. - játékosan megemelem a szemöldökömet néhányszor aztán elindulok a szekrény felé. Előveszek egy üveg tequilát, és mielőtt előkészíteném fogyasztásra, óvatosan elhúzom Marcus előtt az üveget.
- Nooooooossss? - nem erőltetem persze, egyedül is gond nélkül iszom pár kortyot. De viccesebb lenne, ha ő is velem tartana. Meg persze a fánk és a muffin is jobban csúszik akkor, ha a gyomor elő van rá készítve némi keserű itallal.
- Kellenek tányérok is, mert még mindig nem szeretek takarítani. - ezt azért már tényleg nekem illik intézni, ezért elindulok a konyhába. Peggy nem tart velem, ő azóta sem mozdult el Marcus mellől. Annyira kicsi még, hogy én mindig tartok tőle, hogy egyszer a lábunk alá kerül, és önkéntelenül küldjük föld körüli pályára, de valahogy ő mindig el tudja kerülni a rázós helyzeteket. Velem ellentétben, mert nálam az utóbbi időben rendszeresek a botlások és még tequila sem kell ehhez.
- Mielőtt nagyon lelkesen megenném a sütik felét, azt azért megkérdezem, hogy ezt kettőnknek hoztad, vagy a lányoknak is illene hagyni belőle? - tündéri mosolyt villantok, mert nem vagyok ugyan irigy, de a sütiket nagyon szeretem… És igazából én ma még nem ettem semmit sem. Szóval kifejezetten éhes vagyok. Így inni tequilát pedig ugye…

- Ühüm. Azt mondtad, hogy féláron adod. - sajnos a szigorú tekintet egy telefonhíváson keresztül nem látszik, de azért próbálkoztam vele. Legalább a saját szórakoztatásom kedvéért.
- Sajnálom Letty. Nem volt könnyű beszerezni. Az import költségek most az egekben vannak. - érzek némi megbánást a hangján, de sajnos nem eleget. Meg az a baj, hogy én meg ebben a helyzetben nem igazán lehetek megértő. Adott összegben állapodtunk meg, és annál több egyszerűen nincsen. Nagyon oda kell figyelnünk a költségeinkre, mert a bevétel közel sem végtelen.
- Figyelj. Ki kell találnunk valamit. Mert a teljes árat nem tudom kifizetni. Már az ár, amiben MEGÁLLAPODTUNK is húzós. Szóval most leteszem, és hívj vissza, ha van jobb ötleted. - valóban leteszem a telefont, és egy bizonyos szót, nagyon kihangsúlyoztam. Ettől függetlenül nem vagyok sem nyugodt, sem elégedett. Nagyon kell az áru, mert vannak már előrendelések is. De ezt természetesen nem mondhattam el Michaelnek, mert akkor tartaná az árat… Egy kis hiszti, alkalmas pillanatban még hasznos is lehet, ha alkudozásról van szó. Nagyon remélem, hogy ez most pont olyan helyzet…
Mindenesetre az idő elég rendesen elment ezzel a hívással, így még fel sem öltöztem. Teljes nyugalommal intéztem pizsamában az üzleti ügyeket, és ha nem Marcust várnám egy kis csacsogásra, akkor most pánik szerűen igyekeznék felvenni valami normális göncöt. Így viszont nem izgulok, mert egyébként is látott már pizsamában. Nem ebben, mert ez új. Malac orros. Peggy tiszteletére.
Aki lent van a nappaliban, és olyan élesen visít, hogy rögtön felkapom a fejem. Nagyon idő van, szóval lehet, hogy Marcust érzi, de ha nem, akkor is lemegyek. A papucsomat elhagytam valahol, így mezítláb megyek, és nem esek hasra. Üdítő meglepetés, mert tegnap majdnem legurultam a lépcsőn. Veszélyes játék, ha egy kölyök malac éppen lépcsőt próbál mászni, neked pedig a szád és a kezed is tele van sütivel. Vagy a süti, vagy a malac, vagy az arcod ugrik, utóbbit választottam, de pont nem tört le a fogam. A szám egy kicsit feldagadt persze, de amíg beszélni tudok, ez nem is probléma.
- Mizu Peggy? Éhes vagy? - kérdezem tőle, mielőtt még meglátnám, de végül tárgytalanná válik a kérdésben. A bejárati ajtónál találom meg ugyanis, ahol a saját tengelye körül pörög, mint egy bugúcsiga, és nem mellesleg szörnyen lelkes. Ebből már pontosan tudom, hogy mi történt.
- Gyere be Marcus. Nyitva van. - vagy nem? Azért odamegyek az ajtóhoz, hogy megnézzem. Remélem nem pont ebben a pillanatban nyit be, mert nem állok kifejezetten jó helyen. Az ajtóról ugyanis kiderül, hogy pont nyitva van…