We are doing in the park...

Nem ezt mondtam. Ám ezt már nem mondom ki hangosan. Inkább türelemmel fordulok felé, és elfogadom, hogy nem úgy akarja érteni a szavaimat, ahogy én neki szánom őket. Úgy tűnik, hogy túl korán jöttem hozzá. Ő még ezen az úton akar járni, és ezt tiszteletben kell tartanom. Épp csak fáj a szívem, miatta és az emberek miatt is.
- Igen. - hát elismeri, hogy perverz dolgokról beszél. Ez jó. Ugyanis esetében azt érzem, hogy még csak nem is érti, hogy milyen hatással van az emberekre. A másik lehetőség, hogy tudja, és épp ez a célja. Akkor tényleg hiába vagyok itt. Viszont maradok, még akkor is, ha van esély.
- Biztos vagy ebben? Állítod, hogy te mindent értesz, és én vagyok az, aki szemfedővel jár az emberek között? - ha igent válaszol… Akkor el fog szomorítani. Ugyanis be kell látnia, hogy nem tud mindent. Én sem, és bizonyos dolgokban meglehet, hogy vak vagyok. A Terra nehéz terep, hiszen csak akkor érthetem meg igazán, ha hús-vér alakban jelenek meg, és elvegyülök közöttük. Ez viszont akadályozza a tisztánlátást.
- Értem. - az világossá válik, hogy kit ért öreg alatt, és így a mondandóját is megértem. Hozzáfűzni viszont nem szeretnék semmit, mert a Teremtő nevében nem nekem kell nyilatkozni. Legfeljebb cselekedni, ha erre kér fel.
- Igen. Pintyő és Buster. - mutatom be a kutyákat is, hiszen csak az ő… ebe ‘ismerkedett’ meg velük. A két kutya pontosan tudja, hogy kik érdemesek a bizalmukra, így nem féltem őket. Ha hatással is lesz rájuk a démon, amikor hazaérnek Urielhez, újra önmaguk lesznek.
- Ha megemlítetted, akkor jelentősége van a számodra. - ha utálatot érzett a részemről… annak nem feltétlen én vagyok az oka. Erre pedig meg is próbálok rávilágítani. Ám, hogy ezt megakarja-e érteni, csak rajta áll. Ahogy az embereknek, úgy neki sem adhatok meg minden választ. Főleg, ha én sem tudom mindet…
- És ebben a témában mit szeretnél bemutatni? - a cím… nekem nem tetszik, de ez még önmagában nem problémás. Inkább az a fontos, hogy miről akar beszélni a következő müsorban. Ezért érdeklődve nézek rá, és igyekszem rosszalló reakciók nélkül hallgatni, bármit is mond.
- Valóban? Akkor miért választottad ezt az alakot? - a démonok… képtelenek a feltétel nélküli szeretetre. Az embereknek viszont még van rá esélyük. Nem ma, és nem is holnap, de én hiszem, és tudom, hogy el fog jönni az ideje.
- Én mindenkihez kapcsolódom, aki teret hagy nekem. Ám, ha már a testiségről beszéltél… én arra a kapcsolódásra gondoltam. Nem hiszem, hogy az telefonon lehetséges. - ebben tényleg nem én fogok neki ötleteket adni, és nem is az lenne a végső cél. A Teremtővel, és a testvéreinkkel való kapcsolatot kéne majd egyszer megtapasztalnia az embereknek. Ám ez nem csak egy döntés, hanem lépések sorozata, és a démon esetében is szükségesnek érzem, hogy lépésenként haladjunk. Főleg, mert legelőször meg kell értenem őt is. Vele nehezebb, hisze a Terrán el tudok merülni, de az ő világában nem. Nem is akarok…
- Csak úgy tudok segíteni a Terraiaknak, ha megértem őket. Te is ezért merülsz el a világukban nem? - tartok tőle, hogy a szándékai különböznek az enyémtől, de abban akár hasonlíthatunk is, hogy érteni akarja az emberek működését. Talán neki még segíthetnek is, ha elfogadja, hogy nem mindenható. Egyikünk sem az, mégha a Terrai mércével nagyon is közel állunk hozzá.
- Rendben. - nem tudom, hogy mit várjak ettől az egésztől, de ahogy ő meghallgatott, úgy én is nyitott szívvel és elmével fogok odamenni. Ugyanis, ha egyensúlyt tudok teremteni, máris megéri a jelenlétem. A hallgatottsága ugyanis tényleg nagy.
- Oda fogok találni. - már ismerem az energiáját, és innentől kezdve bárhol megtalálom. Ám ezzel biztos óvatos leszek, és csak akkor érkezem, ha hívnak. Nem mindenki tudja ugyanis kezelni a folyamatos jelenlétet, és az energiámat. Ezt tiszteletben tartom.
- Legyen neked is szép napod.  Holnap találkozunk. - egy mosoly is megjelenik az arcomon, amikor elköszönünk egymástól, és elindulok a kutyákkal az utamra. Úgy érzem, hogy sikerült egy beszélgetést lefolytatni, ami tekintve, hogy nem ugyanazon az oldalon állunk… reménykeltő.

Nem társulnak kellemes emlékek a podcsatjához, ezért eszemben sincs megismételni a szavait. Így finoman megcsóválom a fejemet.
- Nem szeretném elismételni. Te jobban tudod, mit mondtál. - a szavait biztosan, ám hogy a súlyát is érezte-e... Ebben kételkedem. De nem is várom el tőle. Az én feladatom, hogy lássam azt, miként jut el a testiség gondolata az emberekhez. Az övé pedig… ezt jobb, ha egyelőre nem tisztázzuk.
- Perverz. Ez jó szó rá. - az ő műsora. De ezt nem fogom elismételni. Ugyanis az-az ő érzésem, hogy ő nem így látja. De vajon hogyan mutathatnám meg neki az igazságot? És jogom van egyáltalán rá, ha őt nem érdekli? Tartok tőle, hogy nem…
- Valóban nem. De te sem. Ezért inkább segítenünk kéne egymást. - tekintve, hogy a terraiak szaporodásának fontos eleme a szeretkezés, természetesen én sem mondom azt, hogy ez ellenkezik a természettel. De a szeretet a kulcs, és őt nem hallottam ebben a témában megszólalni. Abban viszont igaza van, hogy mielőtt bármit is teszek, figyelembe kell vennem mindent.
- Nem tudom kiket illetsz ezekkel a nevekkel, és nem is tartom szép dolognak az ilyesfajta becézgetést az érintett személy beleegyezése nélkül. De én Urielről beszéltem. Őt emlegetted. - a testvérem, de nem csak ezért szeretem őt. Sok mindenre megtanított, és ezért nagyon hálás vagyok neki. A terrai életét pedig figyelemmel követtem. Jelenleg a két kutya is  - akikre, most én vigyázok - arról árulkodik, hogy mennyire ezt tettem.
- Sajnálom, ha ezt érezted. Nem állt szándékomban utálatot közvetíteni. - tényleg nem. Ám meglehet, hogy elragadtak az érzelmeim. Ha túl sokáig vagyok itt a Terrán előfordul, így azt hiszem ideje lesz itt hagyni egy időre. Még ha nem is most azonnal.
- Akkor mire érted? - nem tetszett már a huncutkodás szó sem, de amíg nem értem pontosan, hogy mire gondol, ezt nem fogom elmondani. Egyszer ugyanis már kifejtettem a számára az én nézőpontomat, és az, hogy nem akarja megérteni, már nem rám tartozik. Csak sajnálom, hogy nem kéri a segítséget. Pedig szívesen megadnám neki is, ahogy a szeretettől sem fosztanám meg. Ez viszont még nehezebb kérdés, ahogy látom.
- A feltétel nélküli szeretetre gondolok. - azt már olyan kevesen érzik - főleg ezen a bolygón - hogy egyáltalán nem lepődöm meg rajta, hogy a testiségben keresik az örömöt. De lehet másként is. A kettő pedig nem is zárja ki egymást.
És ahogy kedvesen szól hozzám… érzem, hogy nem reménytelen. Hogy jól tettem, hogy ide jöttem. Épp csak türelmesebbnek kell lennem. Ezért én is mosolyogni kezdek, annak ellenére is, hogy nem szólok ez ügyben többet.
- Egy másik lélekhez. Kapcsolódtál már úgy valakihez, hogy nem… huncutkodás közben tetted? - végül ezt a szót választom, mert ezt a többihez képest még kényelmesen ki tudom mondani. Már az “sz” betűs sem esett jól, szeretkezésről pedig egyelőre még biztos nem beszélhetünk.
- Nem az számít, hogy én mit hallok. Nem nekem készíted a műsort. Az embereknek. De ha úgy érzed, hogy nem figyelek rád, akkor most meghallgatlak. Szerinted miről beszélsz a műsorban? - valóban figyelek rá, és egyelőre azt is félreteszem, hogy minden bizonnyal olyasmit fog mondani, ami nem lesz a kedvemre való. Ugyanis attól függetlenül is jár neki a törődés. Épp csak láthatóan nem kér belőle. De ez még változhat, ahogy én is nyitott vagyok arra, hogy megváltoztassam a véleményemet.
- Beszélhetünk még erről. - talán mégis meg akar hallgatni? Ennek nagyon örülnék. Ha utána is úgy dönt, hogy nem kér a szavaimból, el kell fogadnom. De remélem, hogy itt még nem tartunk, és ezt az is mutatja, hogy felajánlja jelenjek meg én is. Az ölelés pedig… őszintén meglep, de viszonzom. Nem csak a karjaimmal, hanem az energiámmal is.
- Úgy lesz. A következő adás mikor lesz? - nem várnék, hiszen az idő számomra még a Terrán sem úgy telik, mint az embereknek. Így nem okoz gondot megjelenni. A maradás viszont… Tanácsot fogok kérni a testvéreimtől, hogy türelemmel tudjak majd kezelni mindent, ami ott hangzik el. De ha megváltozik addigra… én leszek a legboldogabb…

Sóhajtok, mielőtt válaszolnék. Ugyanis nem volt túl jó élmény, amikor belehallgattam a műsorába. De kénytelen voltam. Ami ennyire tisztátalan, arra figyelnem kell.
- Igen. Végighallgattam egy műsort. És nem tetszett, amit hallottam. - ő láthatóan viszont lubickol benne, és éppen ez a baj. Hogy ő mit csinál, az-az ő dolga, de nem akarom, hogy az embereket a rosszra csábítsa. Inkább segíteni kéne őket, hogy utat találjanak a Teremtőhöz. Azt pedig ez a démon nem fogja megtenni.
- Igen. Vagyis… milyen részletekre gondolsz? - felszaladnak a szemöldökeim. Talán van valami rosszabb is annál, mint amit hallottam? Ha nem a segítő szándék vezérelne, minden bizonnyal most fújnék visszavonulót, de én még reménykedem. Hiszen a démonok sem rosszak eredendően, épp csak egy másik utat választottak. Azonban nem kell mindig azon maradniuk.
- Őt ne keverd bele. Én vagyok itt, és én beszélek most veled. - én vállaltam azt, hogy kiteszem magam a démon erejének, és szavainak. Uriel viszont nem, így nem szeretném, ha belefolyna ebbe a dologba. A következményekkel ugyanis nekem kell majd számolni.
- A test és a lélek összetartozik. Nem bűn értékelni a szépségét, de az már igen, ha egy darab húsként kezeljük, és figyelmen kívül hagyjuk a lelket, amit magában hordoz. Ezt tudnod kéne. - mutatok rá jelentőség teljesen. Hiszen ő is elsősorban egy lélek, és a test megléte csak egy döntés kérdése. Választhatná azt is, hogy sosem jelenik meg fizikai alakban, és ezáltal nem is hódol a testi örömöknek. Az emberek viszont nem választhatnak eképpen, és ezért sosem lehet elfelejteni, hogy a test egy lelket takar.
- Nekem nincs szükségem ilyesféle interakciókra. És igazából neked sem. Vagy már elfelejtetted azt a szeretetet, amit a testvéreid adhatnak neked? Amit megoszthatsz a világgal, a lelked tisztaságával együtt? - sajnálom, hogy ő másik utat választott, de tiszteletben tartottam. Ahogy azt is, másként akar élni. De azt nem engedem, hogy magával vigye azokat is, akik nem tartoznak hozzá. Ugyanis ha a szó túl hangos, csak azt fogják meghallani.
- Sajnálom, hogy már nem érzed a testvéreidet. - óvatosan a vállára teszem a kezem, és ebben a mozdulatban nincs neheztelés. Őszintén sajnálom, hogy ő már nem tartozik közénk. De még hiszek abban, hogy visszatérhet, vagy ha nem is, a hozzáállásán még változtathat. Akárcsak annyiban is, hogy nem akar majd másokat befolyásolni, egyszerűen csak éli az életet, amit választott.
- Nem akarlak nevelni. választást kínálok neked is. Mert a jelenlegi viselkedésed csak egy irányba vezet. Pedig még te is mehetsz másfelé, ha úgy döntesz. Mindig van visszaút. De ahogy neked, úgy azoknak is szükségük van erre, akik téged hallgatnak.  - nem tudom, hogy a magyarázatom nem elég, vagy csak direkt nem akar megérteni. Bármi is az igazság, kitartok. Ugyanis ha meghátrálnék, én sem azon az úton haladnék, amit választottam magamnak.
- Nem tettem ilyet. És nem is kell, hogy pornó csatorna legyen. Az, hogy a testi örömökről beszélsz a lélekről pedig egy szót sem, bőven elég ahhoz, hogy félrevezesse az embereket. - mivel az igazság az ő szemük elől takarva van, tényleg csak azt látják, amit eléjük raknak. Ő pedig tisztátalan dolgot mutat. Egyelőre. Még mindig bízom benne, hogy szót érthetünk egymással. Az apró sértéseit ugyanis nem veszem fel. Minden bizonnyal a fájdalom szüli benne a keserű szavakat.
- Arról, hogy nem csak az-az egy út létezik, amit te hirdetsz. - én is gondolkodni fogok azon, hogy talán neki sem szentségtelen minden szava. Abban pedig talán igaza van, hogy mielőtt számonkérem, jobban el kell mélyednem abban, hogy miről beszél. A rossz mellett ugyanis a jót is meg akarom találni.
- Nem fogom. Tudod, hogy miről beszélek. - már hajlok én magam is a kompromisszumra van, amiben nem engedek. Ugyanis én rosszul érezném magam tőle, és ez elég ahhoz, hogy megtagadjam ezt a kérését.
- Rendben. Ez méltányos ajánlat. - a kezemet nyújtom felé, és ahogy az emberek is teszik, kezet szeretnék vele fogni. Ezt ugyanis egy jó megoldásnak találom, és egy mosoly is jelzi az arcomon, hogy elégedett vagyok. Abban viszont biztos vagyok, hogy csak akkor fogom ezt támogatni, ha valóban enged szóhoz jutni. Amennyiben a jelenlétemben is olyan mocskos dolgokról fog beszélni, mint legutóbb, nem fogok ott maradni…

Bevallom kezdek egy kicsit összezavarodni. Jól forog a nyelve. De nem fogom hagyni magam. Az én feladatom az, hogy a tisztaság igéjét hirdessem, ő pedig épp az ellenkezőjét teszi. Így minimum el kell vele beszélgetnem.
- A kuncogást? Én egészen más hangokat szoktam hallani a podcastodban. - illetve azoknál, akik a testi örömöknek élnek. Néha van kucogás is, de azért nem az a fő… Ez pedig akkor gond, ha érzelmek nincsenek a két fél között. Vagy, ha sok fél van…
Aztán megint mond valamit, amit nem teljesen értek. Gőz? Az bennem nincsen. Meg, ahogy a karját mozdítja… Össze is ráncolom rosszallóan a homlokom. Nem a gőzre utal ez a mozdulat, hanem… De legyen. Beszélni akarok vele, és ha ehhez csak az kell, hogy kimondjak egy szót, megteszem. Azt viszont elengedem, hogy megint édesemnek hív, mert az erre vonatkozó kérésemet úgy tűnik, hogy meg sem hallotta.
- Ssszzzzexxxx… - meg is rázom magam, nem is csak a szó miatt, hanem hirtelen olyan érzés, mintha én is érintett lennék benne. A magam részéről én sosem akartam megtapasztalni az ölelésen kívül más fizikai kontaktust, így nekem ez a dolog hiányzik a tudásom közül. De éppen emiatt tudom, hogy lehet boldog és teljes életet élni, hiszen nem csak láttam másokon, hanem át is éltem, amikor fizikai testet öltöttem.
- Fúj… éppen erről beszélek. Ilyet hirdetni nem tisztességes. - az, hogy ő mit csinál, az ő dolga, de másokat is belevisz, és ez engem zavar. A Teremtő azt a feladatot bízta rám, hogy az erkölcsöket őrizzem, és én örömmel vállaltam. Nekem való feladat, hiszen én magam is a szerelemben hiszek és a családban. Nem az afféle testiségben, amit ő… hirdet.
- Igen a szótáramban van, de ez nem jelenti azt, hogy használni kéne. - kétségtelen, hogy jobban leírja azt, amiről ő beszélt, de nekem akkor sem tetszenek ezek a kifejezések. Már az elsőt sem szívesen mondtam ki, de inkább az együttműködésre törekszem. Hiszem, hogy meggyőzhető, és benne is ott van a jó szikrája. Épp csak eltakarja a sok… Haja mondjuk sok van.
- A választás jogát nem lehet elvenni senkitől a Terrán. Ezért, ha csak a te szavadat hallják, akkor nem tudnak megfelelő döntést hozni. A kutyák sem. - nekik is szabad akaratuk van. Viszont azt nem mondom ki, hogy a pökhendi hozzáállása azért elgondolkodtatott. Talán ha az én szavamat is többet hallanák, úgy meglenne az egyensúly? Azt hiszem megkérdezem a testvéreim véleményét erről.
- Te a megbocsátásról és a szeretetről beszélsz a podcastedben? Kétlem. - talán megemlített ilyesmit valamikor, és akkor elnézést is fogok kérni tőle, de amit én hallottam… abban nem volt semmi ilyesmi. Csak mocsok.
- Gondolkodni fogok. De arra kérlek, hogy te is tedd meg. - talán ha kérem, úgy jobban tudok hatni rá. Parancsot nem adhatok neki, hiszen itt számára is szabad az akarat. Épp ezért csak kéréseim lehetnek, de azok lesznek is, egészen addig, míg nem változtat. Én is hajlandó vagyok rá. Akár… még arra is, hogy hasonló megnyilvánulási formát válasszak, mint ő. Hiszen minden bűne ellenére ő is a Teremtővel áll kapcsolatban, így az ő élete is fontos a számomra. Épp csak az ő esetében a legelejétől kell kezdenünk.
- Te nem a szexről, vagy a szeretkezésről beszéltél a műsorodban. Hanem a… D betűsről. - ezt már tényleg nem fogom kimondani. Nem mintha engem megronthatna vele, de nem esik jól ilyet mondani. Ezért erre már nem fog tudni rávenni. Remélem…