Not a superhero

Nem igazán szokott előfordulni, hogy elakadjon a szavam. Bármikor előtudok húzni egy visszavágást, avagy egy laza beszólást a farzsebemből, de… Most nem igazán megy. Most tényleg nem sikerült. És baszottul mérges vagyok magamra, amiért így alakult…
Többször viszont már nem áll szándékomban kimondani, hogy balfék vagyok, mert… ezzel már minden jelenlévő tisztában van. És a múlton való nyavalygás nem nekem való. A felejtés annál inkább…
- Nincs meg a teljes sztori, de… amennyire tudom a Mintakán élt Damien is, az előző életében. Ott élt Alanával, de csak Damien jutott ki. Ő is csak a vészkijáraton. - na az a kijárat… normális esetben azon senki sem akar távozni, de van, amikor az a legvonzóbb ajánlat… Azt nem tudom, hogy Damien esetében is ez volt-e a szitu, vagy valami más miatt választotta a gyorsabbik ki utat… Érthető okokból ilyesmit nem kérdezek, még én sem. Lassan, de azért tanulom, hogy mit illik mondani és mit nem… Mert szándékosan sosem gázolnék bele senkibe ugye. Mégis összejön az is időnként…
Egy nagy sóhajjal engedem ki, ami hirtelen eszembe jutott..
- Jah. - ezt a részét tényleg jól csináltam. Vagyis megpróbálok erre koncentrálni. Hogy lehetett volna sokkal rosszabb is, és amennyire részem van abban, hogy ilyen rosszul alakult a sztori, annyira szerepem van abban is, hogy nem lett végzetes. Azt viszont nem tudom, hogy miért olyan nehéz ezt elhinni… Sokkal egyszerűbb… valami másra gondolni.
- Kerek fejet? Nem értem ezt a metafórát. Vagy nem is az? - még félre is billentem a fejem. Aztán eszembe jut, hogy igazából tényleg lehetne kerek a fejem. Mondjuk ha tele lenne a szám húsgombóccal… Na akkor nem tiltakoznék, és teljesen érteném is ezt a hasonlatot. Nem mellesleg, nem lennék már annyira éhes sem. Viszont mielőtt a tettek, vagyis a hasam mezejére léphetnék, Apa megakasztja a gondolat menetemet.
- Mi? Tényleg? Elmehetünk egy igazi családi kiruccanásra… tök mindegy, hogy hová? - én így értettem a szabit. Valahová menni, és nem a szokásos, otthon, bázis, harcmező hármas valamelyikében ülni. Tudom, hogy van akinek meg éppen ez a jó, de… én azt élvezném, ha elmennénk valahová. Milyen király lenne már bemutatni Apát egy két arcnak… Mondhatnám, hogy: “Na látod, tőle örököltem a nagyon morci nézésem”. Most nem azért, de… én tényleg bírnám ezt. Csak tudom, hogy ez nálunk nem ilyen egyszerű, azért sem dobtam még be ilyesmit. De ha Apa nyitott rá…
- Nah… akkor megyek és jövök. - sietek amennyire tudok… Azért nem csak a ruha miatt nehéz, és lassú a mozgás… Ha nem húsgombócról lenne szó, valószínűleg vissza is fordulnék. Meg ha nem Apáról lenne szó, maradnék a szobájában. Így viszont visszatérek hozzá, megvámolva már a készletet, de lelkesen elé téve a szerzeményemet.
- Kizárólag ennyit találtam a szobádban… - nem bírom ki vigyor nélkül, pedig nagyon próbálkoztam… Ezért inkább rákacsintok, és magamhoz is veszek egy maréknyi húsgombócot.
- Alszom egyet, mert nincs olyan közel a szobád, mint gondoltam… - biztos nem fogom bevallani, hogy most még ennyitől is kifáradtam… Amúgy is látja rajtam… Ezért mihelyst az első maroknyi ételt a számba tömtem, magamhoz veszek még egy maréknyit is, és… takaró… Nem kéne, de… puhának tűnik. Oda megyek, és betakarozóm, majd először csak ülve, utána… lassan eldőlve szépen elpilledek. Úgy emlékszem, hogy üzentem még Emyrnek, hogy ráér-e, de… ha nem akkor majd ébredés után. Az utolsó húsgombócot szorongatva kifejezetten szépet álmodok. Ja nem…

- Mindent ki lehet kerülni. Hajtómű és pilóta kérdése. - sejtem, hogy ő nem így gondolta, de én így szeretném értelmezni. Amit nem akarok, azt ki kell kerülni. Fizikai, és egyéb értelemben is… Elvégre nem szalad el semmi sem. A tapasztalatok megvárnak. Vagy nem…
- Igen. Damien… ha engem kérdezel, akkor a barátnőjét. - tudok én olvasni a sorok között csak… néha nagyon lassan, ezáltal nem is mindig akarok. De itt azért összetettem a képet. Damiennek nagyon fontos ez az Alana, és nálam ez már kimeríti a barátnő fogalmát. Vagyis… hmm… inkább hagyjuk.
- Nem. Nem éreztem a közelünkben életjelet, azt viszont igen, hogy Damiené nagyon fogyni kezdett. Ezért visszavonulót fújtam. Határozottan, csak túl későn. - már akkor meg kellett volna tennem, amikor megláttam a légköri adatokat… de bíztam a védőruhákban. Hiba volt. Súlyos hiba. Utólag viszont már nem tudok rajta változtatni, csak tanulni belőle.
- Aham. - mosolyodom el végül. A vicc, hogy erről tényleg szívesen beszélgetnék. Csak… elég egyértelmű, hogy most fontosabb témáink is vannak. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy ez egy ébresztő volt a számomra. Épp csak azt nem tudom, hogy milyen értelemben… És szerintem nem is ma fogom megtalálni erre a választ…
- Juj… vigyázz, mert ha azt mondod, hogy már nem látod a kockákat sem… komolyan aggódni fogok. - azt hiszem, hogy Apa azért aggódott, legalábbis én fordított esetben azt tenném. Ezért próbálom egy kicsit… elvenni a dolog élét. A magam módján persze. Anyával viszont nem megy ilyen könnyen.
- Neeeem, az… tényleg nem jó ötlet… - vagyis tényleg beszélnem kéne vele. Mégis jól jönne a videó, és az, hogy láthatná, a kockák még a helyükön vannak… Elbújva, de okésak. A beszélgetés viszont rendben zajlik, legalábbis olyan értelemben, hogy érzem, Anya azért fellélegezhet egy kicsit. Az mondjuk egy pöppet gyanús, hogy rögtön Apát emlegeti, de ez már csak így megy a vén pároknál. Gondolom…
- Szabira kéne menned. Sőt. Mindannyiunknak. - de jó lenne… legalább egy napra félretenni azt, hogy az univerzum sötét fele rajongója a félig macska félig madár családoknak… Mert azt nem veszem be, hogy pusztán arról van szó, hogy Apa szét rúgja a seggüket. Ez jóval több, és nem szeretném megtudni, hogy mit tennének velünk, ha valamelyikünk közelébe jutnának…
- Húsgombóóóóóóóóóc???? - felcsillan a szemem, beindul a nyáltermelésem, és a gyomrom jelentőség teljesen korog egyet már a gombóc emítésére is. Érzek azonban némi logisztikai problémát ebben. Aaaaaaz Apa szobájában van. Ő meg itt. Még szerencse, hogy az ilyen gondok megoldására szakosodtam…
- Akkor hozom a gombócokat, aztán… beszélek avagy álmodok még a nyulakról… - nekem tetszik ez a terv. Ugyanis, ha álmos leszek, nem fogok szarozni alszom egyet. Addig viszont Apával maradnék, és persze ennék… Így el is indulok a húsgombócokért, és… visszatérek azokkal a darabokkal, amik nem ‘estek’ le útközben…

Mosolyra húzódik a szám széle, de csak egy pillanatra. Ugyanis épp a mai nap bizonyította, hogy olyan sok időm, azért nincsen… Az életciklus bármikor véget érhet, vagy akár… adódhat olyan helyzet is, hogy azt kívánod, bár ugorhatnék a következőre… Ezért nem tudok teljes mértékben egyetérteni. Most nem. Néhány pohár ital után majd talán igen, mert akkor azért látni fogom, hogy tényleg mindig lehet választani új életet. Kár, hogy én épp ezt szeretem…
- Jah. Csak azért nem mások kárára szeretnék tanulni, meg tapasztalni. - én is hülyét kapnék, ha valaki mondjuk rajtam akarná tesztelni, hogy milyen pöcsfejnek lenni. Igen, a Dracok pontosan ezt teszik, de én ezért sem akarok velük közösködni. Ha minden áron önző akar lenni valaki, akkor ahhoz elég egy olyan életet választani, mint mondjuk az enyém. Nem ártok senkinek vele, de nem is segítek. Majdnem olyan, mint az Arcturusi hozzáállás, kivéve, hogy azért a bosszú engem még mindig hajt. Talán erre célzott Apa az agresszió alatt? Igazából jobb, ha nem kérdezem meg. Ez az egész “szerizlek Apa” nagyon félrement, és inkább nem akarom erőltetni. Vagy tudja kijelentés meg gesztusok nélkül is, vagy nem… Utóbbi esetben nem tudom, hogy mi van, így hagyom a fenébe.
- Igen. Gondolom épp ezért akart Damien odamenni. Hogy lássa a saját szemével. - és persze, hogy kihozza Alanát. Bárcsak sikerült volna legalább ebben segíteni neki… akkor kevésbé érezném magam szar alaknak. A történteken viszont már nem változtathatok. Magamon is csak annyiban, hogy inkább megóvom a hülyeségemtől a többieket. Majd a mazohistákkal haverkodom, mert velük tuti szót értek. Ismerek egy pár ilyet…
- Áááá… értem. Vagyis a nyulakról beszéltünk egész végig. - egy gyors kacsintás érkezik a részemről, mert… mondhattam volna azt is, hogy a rózsaszín köntöse volt a téma. De ennyire nem vagyok gonosz. Már mint magammal. Mert szerintem Anya is hordhatna vagányabb cuccokat. De hát ők a ‘felnőttek’ ugye.
- Igazából arra gondoltam, hogy beugranék majd hozzá. Holnap. Meg a megvagyok, azért némileg túlzás. - anya szemében akkor vagyok meg, ha elég kiegyensúlyozott vagyok ahhoz, hogy ne akarjam azonnal kilőni a rakéta állományomat a gyíkokra. Most meg azért ez elég jól hangzik, némi itallal egyetemben… Tehát nem tartom valószínűnek, hogy most meg tudnám nyugtatni azzal, ha bejelentkeznék. Azért ő… eléggé rá tud érezni arra, hogy mi zajlik bennem. Kivéve, ha… óóó hát van még egy megoldás.
- Rákapcsolódok. - nem videóhívás lesz, hanem telepatikus… úgy tudom kontrolálni, hogy mi megy át. Nem először rejtem el az érzéseimet… Az más kérdés, hogy Anya erre is rá szokott érezni, de olyankor hagyja, hogy majd akkor nyíljak meg, amikor szeretnék. Ez többnyire soha… de sem ő, sem én nem zárom ki, hogy majd egyszer megtörténik.
Azt a hibát viszont nem követem el, hogy szépítem a dolgot. Az üzenetem lényege, hogy fizikailag jól vagyok, lelkileg meg majd még alakul. Ehhez pedig az-az út fog elvezetni, hogy ma este lazítok egyet, holnap meg majd beugrom hozzá is, ha már a Szélvész nálam lesz. Hogy ez őt mennyire nyugtatta meg, szintén nem érzem, de azt megkapom, hogy örül, hogy jelentkeztem, és vár szeretettel, és húsgombóccal. Meg érkezik tőle még egy üzenet, ami már nem nekem szól.
- Neked is üzent. Szeretne majd beszélni veled. - mondom Apának, miután teljes mértékben visszatértem a ‘jelenbe’. Aztán egy hatalmas mosoly kúszik fel az arcomra.
- Baaaaaaajban vagy… - nevetni kezdek, mert ez természetesen csak az én következtetésem. Nem mellesleg elég vicces elképzelni, ahogy Anya a szőnyeg szélére állítja Apát…

- Pontosan. - még bólintok is, a rózsaszín gondolat ellenére is mosolyogva. Ugyanis ha ilyen egyszerű lenne a dolog, én magam vennék a teljes hadosztálynak rózsaszín cuccokat. Várom azt, hogy vége legyen ennek az egésznek, és Apa végre visszatérhessen Anyához. Meg akkor már nyilván én is gyakrabban ugranék be, ha csak egy helyen kéne látogatni őket. Vagy nem.
- Igaz. Még van időm. - fiatal vagyok, főleg Apához képest. Azt viszont már tudom, hogy mit akarok. Pontosan azt az életet, ami most van. Egyedül a gyíkokat írnám ki az egyenletből, de tudom, hogy ez is folyamatban van. Így csak várnom kell. Sokat. Nagyon sokat…
- Most nem volt semmilyen külső körülmény. Egyedül én vagyok a felelős a történtekért. És nem mellesleg, most nagyon ki lett centizve… - szerintem az életveszélynek is két szintje van. Az egyik, amikor meg van a lehetősége annak, hogy el kell hagynod a tested. A másik, meg amikor már táncolt is egyet a másik oldallal, és sajnos Damien pontosan ezt tette. Ez pedig akkor is gombócot ültetne a gyomromba, ha nem ismertem volna meg egy kicsit Damient, és nem kedveltem volna meg. De így… Tényleg értekelni kell azt, hogy most itt vagyunk egymásnak. Ez viszont az ölelés után nem pont úgy sül el, ahogy én gondoltam. Már arra is megtorpanok, hogy Apa meg fogja a csuklómat.
- Agresszió? - még a lélegzetem is elakad egy pillanatra a meglepettségtől, és önkéntelenül hátrálok néhány lépésnyit. Egyszerűen nem értem. Hogy lehet rejtett agresszió egy ilyen gesztus? Döbbenten állok, és nagyon sok minden fut át rajtam. A legerősebben talán a szégyen. Mert éppen azt akartam Apa tudtára adni, hogy ő fontos nekem. De ha ezt nem sikerült… Talán nem is most kéne próbálkozni vele. Ezért gondolatban megrázom magam, és újra lélegezni kezdek. Nem akarom rosszul érezni magam. Ma nagyon nem… Többször is mélyen szívom magamba a levegőt, és végül sikerült teljesen megnyugodni.
- Pff… hát azért a csapatom nem így véli. Oké, csak ketten vagyunk benne a Szélvésszel, de ő még nem panaszkodott. Meg én is csak akkor, ha nincs elég húsgombóc. - vannak arra vonatkozó bejegyzések a hajónaplóban, hogy fogyóban az elemózsia… az ilyet mindig kritikus hibának jelölöm. Az üzemanyag elfogyhat, majd felvesz valaki, de az igen érdekes lenne, ha megállítanék egy másik hajót, hogy “van-e egy kis kajátok haver…”.
- Igen. Nagyon sokáig élt ott. Ezért elégséges mennyiségű adatot tudott nekem adni a leszálláshoz. Onnan pedig már könnyű volt. - valójában inkább azt lehetne mondani, hogy pont stimmelt, főleg így a hologramot nézve. Önkéntelenül vigyorogni is kezdek. Mert ha a Szélvész egy kicsivel is nagyobb, vagy nem elég mozgékony… Akármilyen hajót nem tudtam volna oda lerakni, és pont ezért sem vagyok hajlandó megválni a Szélvésztől. Az esetében elég csak ránéztem az úti célra, és pontosan tudom, hogy miként lehet megoldani a feladatot. Vagy ahogy egyszer Eric mondta: ha ismered az autódat, akkor tolató kamera nélkül is tudsz parkolni vele.
- Amit most indítotok útnak. Az Alnilamra és a Bellatrixra. Persze a feladatukra vonatkozó kérdés csak akkor érvényes, ha nem titkos az információ. - ahogy én elhallgatok bizonyos dolgokat úgy ő is, és ez pont így van jól. Épp csak az én esetemben más a mögötte húzódó indok. Ugyanis Apának van elég baja nélkülem is, nem akarom, hogy miattam is ráncosodjon a homloka. Már pedig a mai nap, pont ez történt…

Ez a nézés… pont ilyen arcot vágott, amikor még fiatal korom hajnalán kijelentettem, hogy én teljes önmegtartóztatásban fogok élni. A különbség mondjuk annyi volt, hogy akkor még én is elröhögtem magam a kijelentés közben.
- Ajaj… ebben az esetben biztosan el fogom készíteni. - hogy Brigidnek, vagy saját magamnak azt viszont egyelőre még nyitva hagyom. Mondjuk a mai nap után… azt hiszem inkább magamnak készítenék és nem csak albumot…
- Azt csakis akkor, ha harc közben viseled, és videón közvetíted magad. - azért azt megnézném, ahogy a Dracok réme, nemcsak, hogy integetve beköszön, de még rózsaszínt is visel. A srácokat viszont biztos motiválná. Ha más nem a nevetés révén…
- Ez mondjuk igaz. Akkor már csak az a kérdés, hogy mi áll jól nekem? - na ezen gondolkodnom kell. A válasz biztosan nem olyan egyszerű, hogy a mosoly. Esetleg a röhögés… na abba belemegyek. Azt szeretek. A mai nap után pedig különösen tudnék értékelni egy mókás pillanatot. Mert minden lazaságom ellenére, ez azért necces volt. Nem nekem. Damiennek.
- Amióta kockára tettem valaki másnak az életét. - az utóbbi időben túl sok ilyen volt. Először Emyr, most meg Damien… legalább a kirándulásom Emyrrel szerencsésen végződött. Tényleg. Vajon mi van most vele? Még mindig azt a bizonyos másnapot heveri ki? Nem lepődnék meg.
- Hát… Jól van. - az mondjuk igaz, hogy a Mintaka erősen nyomott hagyott a Szélvészen, és én magam nem igazán tudnék megszabadulni tőle. De remélem, hogy ennyiben kimerül a takarítás. Mindenkinek úgy lesz a legjobb…
- Nyugi. Még egy darabig fogom. - valójában amennyire nem vagyok hajlandó bármilyen hosszú távú kapcsolatba belemenni (még rövidbe sem…), úgy a családdal igenis hosszabb időszakon számolok. El sem tudnék képzelni más szülőket, és természetesen Chris nélkül is üres lenne az életem. Vagyis nem csak egy ideig, hanem egész hosszan várhatja a csípéseket tőlem. Chris szó szerint is Apa meg… hát miért ne… finoman belecsípek az arcába, mielőtt kibontakozom az öleléséből. Elvégre alakulhatott volna másként is a mai nap, és akkor nagyon bánnám, hogy ezt nem tettem meg korábban…
- Naaa… hát nem lennék tökéletes parancsnok? - még ki is húzom magam, és nagyon szigorú, pontosabban ‘morcos Apa’ arcot vágok. Szerintem azonnal haptákba vágná magát mindenki, ha így meglátna.  Vagy nevetne. De megérteném azt is. Én magam ugyanis még csak elképzelni sem tudom, hogy parancsokat osztogassak. Mondjuk követni sem szeretem őket…
- Óóó… ott nem rég jártam. Rohangáltam velük egyet. Nagyon jó fejek, csak lassúak. - nem mintha ez bűn lenne. Szeretem, amikor én vagyok a leggyorsabb akár a Szélvésszel, akár nélküle. Az utóbbiakat azonban nem szoktam reklámozni, és a gyakori Lepus látogatásokból is csak alkalmankéntit vallok be. Még a végén azt hihetné valaki, hogy egyszer majd ott akarok letelepedni. Biztos nem… Nekem egy hajóban van a helyem. Most épp Apáéban, ezért meg is adom neki a módját. Kár, hogy nem érezni annyira a menetet, mint a Szélvészen…
- Király. - azzal a lendülettel ismét kihúzom magam, hogy azért ne egy lelakott gepárd sétáljon Apa mellett. Még a jobbik modoromat is előveszem, és lelkesen integetek, avagy köszönök mindenkinek, aki üdvözöl engem. Látok azért pár ismerős arcot… Nem olyan vészesen sokat, de Apának inkább nem mondanám el, hogy honnan ismerem őket…
- Áh. Köszi. - az italról majdnem megfeledkeztem. Na de majd most. Töltök magamnak, és Apának is töltenék, ha lenne pohara. Ezért keresek is egyet neki, és ha találok, vagy nem állít meg, azért neki is töltök. Viszont neki jóval kevesebbet. Megértem, hogy neki mostantól a csapatra kell figyelnie, és engem csak mint csendes megfigyelő fogadhat. Vagyis… mint megfigyelő, aki annyira azért nem csendes.
- Óóóó hát az nagyon veszett volt. Először teljes sebességgel kellett haladni, mert ha túl sokáig haladtunk volna a légkörben, a külső borítás minimum meghajlott volna, de inkább lett volna egy nem csini lyukunk. Utána viszont teljes precizitás, mert olyan kicsi helyre kellett bepréselni a Szélvészt, hogy elég lett volna egy rossz mozdulat és… - összeteszem a két kezemet majd távolítom őket egymástól, robbanást imitálva. Apa lelki egészsége miatt azonban a “Bumm” szócskát már nem mondom ki. A lelkesedést viszont még így is láthatja az arcomon.
- A legjobb viszont a felszín alatti kanyon volt. Mindenhol belógó sziklák, meg kristályok, és még egy valamikor szebb napokat látott folyó is folyton bele akart kontárkodni a manőverbe. De nem fogott ki rajtunk. Egy izgalmas, de teljes mértékben sima landolás volt. - ha nem így lett volna, bele sem megyek. Amikor velem van egy utas. Egyedül viszont… ennél keményebb helyekre is elmennék. A Szélvész úgyis megvéd. Legfeljebb majd kanalaznom kell a darabjait, ha fejjel megyünk valaminek, de tudom, hogy rám még akkor is vigyázna.
- Mi lesz a csapat feladata? - tudom, hogy nem mondhat el mindent, így ha ez a kérdés válasz nélkül marad, gond nélkül fogyasztom tovább az italt. Arra viszont figyelek, hogy mit csinál Apa. Sosem foglalkoztatott igazán, hogy pontosan miként is irányít, de most nagyon érdekel. Mert szembesültem vele, hogy tényleg elég egy rossz mozdulat, vagy éppen egy ‘eltévesztett’ úticél, és már csak egy másik, nem kockás hasú alakban szemlélhetem, hogy mit csinál. Úgy meg azért nem az igazi...

Szemréseim összehúzódnak, és a homlokom finom ráncot vet, amikor az arcom nagyon is nyilvánvalóvá teszi, hogy az ilyen beszélgetéstől azért mindig félek. De most állok elébe, mert ez a ‘kaland’ tényleg végződhetett volna keményebben is, és ilyenkor azért nem olyan ciki, ha vágyom a családom jelenlétére. Ez még nem fenyegeti az önállóságot azt hiszem.
- Okkéééé… - néhány pillanatig még kitartom az “egy kicsit be vagyok szarva” arcot, de aztán inkább elengedem, és csak örülök annak, hogy mindenki egészséges és jól van. Damienre pedig majd holnap rá tudok nézni.
- Óóóó hát figyelj, ha kell összeválogatom én az albumot Brigidnek. - ezen ne múljon. Tulajdonképpen nekem van egy, csak a kabinom falán. Úgy nagyobb méretű képeket lehet kirakni…
- Hát… lásd milyen jó fej vagyok, a nyuszi részét jóváhagyom. - annyira, hogy biztosan szerzek neki egy plüss nyuszis papucsot. Nem rózsaszínt… Remélem nem csak otthon fogja hordani, hanem bevetés közben is… Melyik draco merne szembeszállni vele, amikor a világ legmenőbb állatát viseli a lábán? Na ugye…
- Igen? Morci arc is jöhet? - villantok is egyet, mert nagyon leplezni akarom, hogy jól esett, amit mondott, és az is, hogy a vállamra tette a kezét. Nem reklámozom, de azért fontos nekem család, és Apa különösen. De ha vallatnak sem fogom ezt kimondani.Legfeljebb húsgombócos megvesztegetés esetén…
- Nyugi bogyó. Tudod, amikor nem aggódok semmi miatt. - amúgy nem szoktam, inkább figyelmen kívül hagyok mindent, ami felzaklathat. Sokkal jobb taktika, és az életet is úgy lehet élvezni, ha csak a finom részét fogyasztjuk. Vagy a bódítót…
- Ki takarítják? - felszökik a szemöldököm. Aztán amikor realizálom, hogy ez mit is jelent a pulzusom is megemelkedik egy kicsit. Mert annak nem örülnék, ha MINDENT kitakarítanának. Már mint van néhány személyes holmim, amit nem szeretném, ha mások is látnának. És még csak nem is a dicsfal az, ami miatt szégyenkeznék… van a hajónak egy sokkal sötétebb oldala, amiben nem lábbeliként vannak a plüss nyulak… Bár… majd azt mondom, hogy valami kisgyerek hagyta a hajón. Probléma megoldva.
- Awww… na most meg te nyalilzol… - a csipkelődő hangnem ellenére, azért az ölelésnek nagyon örülök, és annak is, amit mondott. Ezért nem is húzódom el egyhamar, és egy mosoly is az arcomra költözik, még ha Apa ezt nem is láthatja. Ezt követően viszont elhúzódom, és komoly ábrázatot varázsolok az arcomra.
- … pedig neked sem kéne. Enélkül is csípem a fejed. - vigyorgok végül szélesen, mert megvolt részemről is a ‘szeretlek’. Így azt hiszem minden napirendi pontot letudtunk. Vagyis pont nem. Igazából még csak most találkoztunk, és ezért nekem nem sürgős most a tovább utazás. Főleg a Szélvész nélkül nem… már most is hiányzik, pedig tényleg szükség van most neki is a gyógyulásra.
- Majd meglátjuk mikor unom meg. Vagy… én adom ki a parancsot… - játékosan megemelem néhányszor a szemöldökömet. Nem tagadom, azért vagány lenne, ha egy egész hadsereg figyelne minden szavamra. De sajnos macera is van vele, és én ezért sem vágytam soha a Fekete Ligába. Nekem bőven elég, hogy időnként leszállítok nekik ezt meg azt, és ezzel segítem az ügyüket. Most viszont csak Apa hajója van, és mivel már nagyon viszket a tenyerem, legalább azt vezetni akarom.
- Áááá… ha ez ilyen simán megy, inkább egy élő nyuszit kellett volna kérnem a vezetés helyett. Most már mindegy… - azért… egy nyuszi tényleg aranyos lenne. Csak szerintem bekattanna a Szélvészen, és bolyhos pamacs farok ide vagy oda, a Szélvésznek senki sem lehet a párja. Ezért sem fogom elárulni neki, hogy most tulajdonképpen meg fogom csalni… bár szerintem van olyan érett a kapcsolatunk, hogy megértené, az Öregemet tisztességesen meg kell reptetnem, ha már értem jött.
- Jól van. Akkor pattintsuk le a rozsdát a hajódról. Nem lesz nyugdíjas a tempó. - vagyis attól függően, hogy milyen erős a hajóban a csillapítás, lehet, hogy kapaszkodnia kell a mamuszába. Ugyanis ahol szabad a terep, nem fukarkodok a sebeséggel. Meg ha már abban a megtiszteltetésben van részem, hogy beköszönhetek az új bázisra, akkor az érkezést is látványosra tervezem. Nem hangosra. A biztonság azért fontos, tehát csak annyit adok a hajónak, amennyit elbír, és persze amennyi most nekem is belefér. A Szélvésszel sokkal gyorsabb lett volna…
- Az italt visszük magunkkal vagy most komolyan kell viselkedni? - azért jobb, ha ezt tisztázzuk. Ha azt kéri, hogy viselkedjek, akkor rendes leszek, de egyébként  csak mennék utána, és néha szívnám a vérét, hogy ne unatkozzon. De rajta áll.

Csak egy finom mosollyal az arcomon bólintok. Azért még aggódom Damienért, de jó kezekben van. És attól, hogy én ott pattogok mellette, nem lesz jobban. Az orvosi ellátástól viszont igen. Vagyis csak várni kell.
- Ó. És üzent is valamit? - nem tudom milyen üzenetnek örülnék. De azt hiszem bármilyennek. Még annak, is “hülye voltál”, mert az is azt jelenti, hogy félt engem. De Anyu nem ezekkel a szavakkal mondaná, azt tudom.
- Igen? Akkor az úgy elég cumi. Még szerencse, hogy elzavartátok őket onnan. - nem tehetek róla, felkúszik egy büszke mosoly az arcomra. Mert az én Apukám volt az, aki seggbe rúgta őket. Sok más apukával és nem apukával együtt, de akkor is ott volt. Én pedig nagyon büszkén viselném akár a nevét is, ha nem lennénk ennyire ‘népszerűek’ a gyíkoknál, családi szinten.
- Ha raknak a leírásba képeket is, remélhetőleg félpucér pasikról, esküszöm, megfogadom… vagyis elolvasom. - azt hiszem már azzal is előrébb lennék. Aztán úgyis a saját fejem után fogok menni. Csak az nem mindegy, hogy az biztonságos helyre visz-e vagy sem. Kockáztatni azért nem szeretek. Szeretem az életemet. Csupa kaland, és móka. Meg leheletnyi bosszankodás, ha bunkók jönnek a hajóra.
- Kiléptet a komfortzónámból? Vagyis rózsaszín fürdőköntösbe fog bújtatni? Mert akkor már most szólok, ez valójában nagyon is ijesztő. - ijedté is válik az arcom, de aztán röhögni kezdek, és bele bokszolok Apa vállába finoman. Nagyon is előttem van a köntöse, és bármennyire is kidobnám, azért bírom, amikor abban van. Csak ezt SOHA nem fogom beismerni.
- Áh, attól nem félek. Csak villantom rád a cuki mosolyomat és azonnal elolvadsz. - ha már szóba került meg is villantom. Nekem ez a Nézésem, és Apán működik. Talán most már nem lesz morcos, ha villantom. Mondjuk, ha az is lesz, tudom, hogy magában elolvad. Nem tudja letagadni. A többi kérdést meg elengedem, mert igazából már kár ezen keseregni. Hülyeséget csináltam, többet nem fogok. Ilyen jellegűt. Mást még biztosan, de azt a leckét, majd akkor tanulom meg, amikor eljön az ideje. Az a lényeg, hogy a mai napon már biztos, hogy nem lesz több ballépés…
- Tudom- tudom. Nyugodjak le a picsába. Csak… Tudod, hogy a Szélvész az igazi férfi az életemben. Vagy nő. Még nem döntöttem el, hogy micsoda. - amikor együtt stírölünk, akkor biztos nő. Egyébként meg inkább pasi. De ez azt hiszem részletkérdés. Szerelem, és ez a lényeg.
Viszont éppen ezért, amikor az italt megkapom, azonnal lehúzom egyben. Már üres, amikor észreveszem, hogy Apa jelentőség teljesen tartotta a poharat, egy koccintásra. Várok néhány másodpercet, hogy tölt-e újra vagy sem, de ha nem, akkor is koccintok vele. Csak akkor üres pohárral. Egyelőre elég volt egy ital, szóval nem fogok repetáért kuncsorogni.
- Én is. De azért úgy az igazi, hogy te is egyben vagy. Nem is kicsit. Gyúrtál mostanság? - néhány pillanatig tudom tartani a pókerarcot, aztán elnevetem magam.
- Oké-oké. Nem nyalizok többet. Ma. - sóhajtok egy nagyot, és ezzel ki is engedem a feszültség egy részét. Mindent egybevetve, annak örülök, hogy találkozhattam Apával. Persze, egy “hello a közelben vagyok, készítsd ki a poharakat” is elég lett volna figyelem felhívásnak.
- Oda vigyél, ahová te mész. Arra gondoltam, hogy estig rád tapadok, mint a legyek a Pegazusokra.  Estére viszont szervezek valami programot. - ivósat. Arra pedig… hmm… mondjuk Emyrnek üzenhetnék. Hátha benne van. Vele szívesen megejtenék egy ilyen estét, mert tuti az asztal alá iszom. Az meg azért vicces. Ezért el is küldök neki egy üzenetet, mielőtt bármit is tennék Apával. Akár visszaír rögtön, akár később, mindenképp Apa felé fordulok, mikor az üzenet elment.
- Vezethetek én? - megemelem néhányszor a szemöldökömet, aztán ha az nem jön be, akkor jön az Apa olvasztó nézésem. Mert oké ittam egy pohárral, de az még nekem semmi. És bármilyen hajóval elboldogulok csak, ha nem a Szélvészről van szó, akkor azért óvatosan megyek.

- Köszönöm. - tényleg jó lenne személyesen is megnézni Damient. De úgy tűnik, hogy erre most nem igazán van lehetőség. Eszméletlen pasasok mellett állni nem épp az én műfajom, még akkor sem, ha aggódom. Családtag az persze más eset…
- Nem. Jó lesz holnap. Akkor beszélni is tudok vele. - praktikusabb így. Illetve nem rabolnám Apa idejét. A szükségesnél jobban…
- Ah… végre egy jó hír is… - azért most elgondolkodtam rajta, hogy a Szélvész mellett álldogálnék-e, ha eszméletlen lenne, és ha igen, akkor ez mit is mond el rólam… De nem megyek ennek a gondolatnak a végére inkább arra koncentrálok, hogy valami élelmet is juthassak a korgó gyomromba…
- Uuuu… majd megköszönöm. És akkor ezek szerint ő is tudja, hogy mi történt… - azt hiszem jobb is így. A vallomások nem nekem valók. Ez pedig még nem is kellemes. Azért nem olyan jó mondogatni, hogy “hülye voltam”, még akkor sem, ha abszolút így gondolom magamban.
- Nos igen. Brutális állapotban van. Meglepett a pusztítás mértéke. - néha eszembe jut, hogy talán túl szigorú vagyok a Dracokkal, és annyira nem is írtani valók, mint én gondolom, de aztán látok egy ilyet és… kiderül, hogy még alá is becsülöm az alávalóságukat. Azt pedig természetesen nem fogom megbocsátani nekik, amit a családommal tettek. Meg amit velem…
- Hát most már tényleg el fogom olvasni még az apróbetűs részeket is. - egyre több dolog utal rá, hogy ezt meg kéne tennem. Csak aaaaannyira nem szeretek olvasni… Vezetés közben azt ugyanis nem igazán lehet, így mint hobbi nem annyira játszik.
- Ezt hogy érted? Félnem kellene tőle? - azért láthat rajtam némi meglepetést. Nem azt mondom, hogy nem állnék be a sarokba, ha erélyesen felszólítana rá Brigid, de hogy féljek… Ahhoz sokkal több kell. Mondjuk soha többet nem ehetek húsgombócot. Nem fogok hazudni, azonnal tele lenne ettől a nacim.
- Megérzésem szerint nem mutatna jól a papírok között egy törvényen kívüli lány gyermek, bármilyen csinos is. Az alapján, hogy lenyúlták a Szélvészt, gondolom majdnem sikerült elérnem ezt a státuszt. - a csinosat nem. Biztos vagyok benne, hogy pocsékul festek. De most egyáltalán nem izgat. Örülök, hogy életben maradtunk. És annak, hogy találkoztam Apával, mégha nem is a két szép szemem miatt jött. Nem csak az miatt…
- Van esetleg valami finom italod is? - tündérien kezdek mosolyogni. Nem tervezek részeg dajdajozást pont a férfinemű felmenőmmel, de azért jól esne valami. Talán akkor meg is tudnék kicsit nyugodni. Mert a feszültség még mindig nagyon bennem van…

- A nem ilyen viszontlátásra. - ezzel kiegyezek, de azért nem ragaszkodom az újabb meetinghez. Lehet, hogy ha nem ilyen helyzetben találkozunk, nem lenne semmi gondom a nővel, de így inkább passzolnám a közös bulikat. Főleg mert egy csepp parti hangulatot sem éreztem rajta. Mondjuk most én sem ugrálnék annyira szívesen… Csak enni akarok. És később majd inni…
- Utána lehet nézni, hogy ki van-e ütve most? - tényleg jó lenne beszélni Damiennel. Ezért egyelőre nem is igazán mozdulok. Amikor viszont kiderül, hogy most nem lehet meglátogatni, már elindulok Apa után. Nem jövök azzal, hogy most azonnal látni akarom, mert ha a gyógyulásához az kell, hogy békén hagyják, akkor én sem fogok pattogni.
- Rendben. Akkor holnap szedem fel. Feltéve, hogy visszakapom a Szélvészt. - persze, ha a szükség úgy hozza, más hajóra is felszállok, de vezetni… megérezné rajtam a szagát, és féltékeny lenne. A Draco rendszerbeli ‘kiruccanás’ óta pedig inkább nem dühítem fel a Szélvészt.
Nem mellesleg, Apát sem szeretném… Tudom, hogy nagy a szám, de azért, amikor húsgombóc helyett vaj van a fülem mögött, akkor meg szoktam húzni magam. Amennyire tudom… Mert enni azért lehet közben, és tényleg éhes vagyok.
- Nafjon finyom… - ez már a bánat kajálás szintje, de akkor is jól esik. És egy kicsit tudom is húzni az időt vele. Sajnos csak egy kicsit… Látom Apán, hogy nem fogom megúszni a teljes történet elmesélését.
- Igen. Indoklást viszont nem mondott. És eléggé úgy tűnt, hogy vagy velem, vagy nélkülem, de ő el fog menni a bolygóra. Úgy gondoltam, akkor már inkább velem. - na ez a része volt a hülyeség. Mert én sem tudtam megvédeni mindentől. Vagyis a jó megoldás az lett volna, ha beköpöm a tesójának, hátha ő le tudja róla beszélni. Csak úgy voltam vele, hogy Damiennek is joga van ebben döntést hozni. Lebeszélni én semmiképp sem tudtam volna. Legfeljebb az utazás halasztását tudtam volna elérni, ha én nem hozom el.
- Hát… arra azért nem gondoltam, hogy nem lesz elég az űrruhám. Meg igazából én nem is terveztem, hogy kiszállok a hajóból. De elsodort a lendület. - tudom, hogy ez nem mentség, de azért ha már beszélünk, azt elmondom, hogy mi járt a fejemben. A hülye fejemben… Ezzel azért nagyon is tisztában vagyok.
- A roma… - már épp mondanám, hogy számomra az a tanulság, hogy “a romantika nem nekem való”, de még pont elkapom Apu Nézését… Ezért inkább elhallgatok, és veszek egy mély levegőt, mielőtt normálisan válaszolnék.
- A szabályok nagy része nem viccből van. És az, hogy jó pilóta vagyok, még nem ad pajzsot a hülyeség ellen. - azért tényleg szégyellem, amit történt, így még az evést is abbahagyom egy időre. Sőt. Inkább félre is teszem. Mert azért eszembe jutott legalább egy jó dolog is ebben a szar helyzetben.
- Pardon. Hogy Brigidet idézzem, briliáns manőverezési képességgel rendelkező pilóta vagyok. - egy félmosoly megjelenik az arcomon, és egész addig ott is marad, amíg meg nem érkezünk, vagy amíg Apa ismét elő nem veszi a Nézését. Abból igazából elég volt nekem ennyi egy napra. Ezért is teszek még valamit a dologhoz, amikor már a bázis felé haladunk.
- Többet nem fog ilyen előfordulni. Nem akarok szégyent hozni rád. - ezt azért tisztázni akartam. Tisztában vagyok ugyanis azzal, hogy ezzel nem csak magamnak és Damiennek ártottam, hanem az egész családunknak.  Az pedig természetesen nem áll szándékomban.

Én teljesen együttműködőnek érzem magam, de egy ponton azt hiszem elcsúszott a kommunikáció. Én fel sem fogtam, hogy milyen két alkalomról volt szó, de már rögtön ötre emelkedett… Nem szeretem az ilyet, pedig én is csináltam már hasonlót. A pofátlan utasoknak így szokott emelkedni az utazási költsége. Vagyis… jaaaaaaaaaaaaaaaaaa…. mondjuk azt nem tudom, hogy pontosan mi rosszat mondtam, de vissza veszek. Inkább csak nemet intek a fejemmel és a továbbiakban csöndben maradok. Nagyjából…
- Nem kell. - beleegyezek mindenbe úgyis. Meg látom, hogy valamit már előkészít a tableten, szóval gondolom ott is le lesz írva. Majd ott elolvasom. És… magamban azért egy “bazd meg” illetve egy “kurva életbe” is elhangzik. Nem lenne amúgy bajom a szolgálattal, csak a kötelező jellege… hát ez erősen csökkenti a lelkesedésemet. De természetesen aláírom olvasás után, és visszaadom a tabletet Brigidnek. Még azt sem jegyzem meg, hogy ilyen feltételek után, én biztosan nem akarok vele többet találkozni… Nem mondhatja nekem senki, hogy nem vagyok tanulóképes.
- Ah. Szuper. - azért, amikor azt mondta, hogy nincs, elsötétült az ábrázatom. De szerencsére csak a lokációban tévedtem. Ennek ellenére nem az evés az első dolgom. Megnyugtató, hogy lesz rá alkalom, de Damien hogyléte azért jobban érdekel. Elég rosszul festett, amikor utoljára láttam.
- Basszus. Megnézhetjük? Úgy értem, hogy most. - később biztosan meg fogom, illetve a testvérét majd mindenképpen felkeresem. De jobban örülnék neki, ha már most is mehetnénk. Én sodortam őt veszélybe, még akkor is, ha maga a ‘kirándulás’ az ő ötlete volt. Én meg belementem szóval engem is ugyanúgy terhel a felelősség. De egyébként van még egy áldozat, akiről eddig senki sem beszélt. Oké, az nem olyan súlyos, mint Damien esete, de nekem azért fáj az is…
- A Szélvészt mikor kapom vissza? - igyekszem elrejteni, hogy ezen a ponton el is tudnám sírni magam, ha hagynám, hogy előbukkanjanak az érzelmeim. Vagyis nagyon szigorú az arcom. Engem akár rabszolga sorba is taszíthatnak, de a Szélvészt szigorúan csak kölcsönbe adom…
- Köszönöm. Jól gondoltad. - és igen, ha előkerül a kaja enni is kezdek, és nem zavar, hogy közben már haladunk a hajóval. Szinte minden körülmény között tudok enni, és ez most figyelemelterelés is. Aggódom Damienért, és persze a Szélvészt is féltem. Nem akarom, hogy bármilyen alkatrészt is kicseréljenek rajta…
- A meftál vafgy a fusical váoltozatot kéred? - kivételesen nem feleselni akarok, hanem az érdekel, hogy a hosszú vagy a rövid változatot szeretné-e. De ez így túl egyszerű lenne. Mint ahogy az is könnyű lett volna, hogy lenyelem a falatot, mielőtt beszélni kezdek. Metál, vagy musical, ezt érti így is szerintem. Mindenesetre mesélni kezdek, mert ha nem teszem, kérdések lesznek, és azt nem akarok…
-  Damien felszökött valahogy a Szélvészre, és mivel a potyautasokat nem szeretem, felajánlotta, hogy a Terrai utazásért cserébe meghív egy időre a bátyja kastélyába Franciaországba. - itt egy pillanat szünetet tartok. Mert szégyen nem szégyen, csak néhány másodperc múlva ugrik be a neve.
- Devon. Deveroux. - utóbbiban nem vagyok biztos, de Damiennek ez a teljes neve szóval gondolom neki is. Nem sok olyan paranoid család van, mint mi, akik inkább tagadják, hogy közük van egymáshoz. Mondjuk a mi esetünkben ennek komoly oka van, amit teljes mértékben elfogadok.
- Szóval egy ideig ott voltunk a Terrán, buliztunk, minden király volt. Közben Damien mesélte, hogy ő korábban a Mintakán élt elementálként, és egy barlangban bújkáltak évmilliókig, a Dracok és persze a szennyezés elől. Ő végül kijött, és bele is halt. De a barátja bent maradt. Őt akarta megkeresni. - nem vagyok egy romantikus alkat, de meghatott a történet. Olyan elszántan meg akarta találni Alanát, hogy egyszerűen képtelen voltam nemet mondani. Talán mégis romantikus alkat vagyok. Fúj…. NEM…