A felismerés
- Azt akarod ezzel mondani, hogy éppen ezek miatt vagyunk ennyire manipulálhatóak? - már nem szűkíti résnyire szemeit, nagyon is tágra nyitja.
- Mondj nekem példákat.- s hátradől a székben, teljes figyelmét átadja az arcturusinak, időnként lopva pillant az andromédaiara.
- Azt hiszem, te is emlékszel arra, amikor az első lyrai menekült csoport megérkezett, s mikről számoltak be. - bólint, de nem szól közbe.
- Hatalmas trauma volt mindenkinek, s mivel úgy véltétek, az érzelmek azok, amiken keresztül elérhetnek benneteket, így inkább másik irányba mentetek. S az idők folyamán úgy gondoltotátok, hogy mivel az érzelmi oldalaitok hiányoznak, úgy képtelenek ebbe kapaszkodni. - - bólint, de továbbra sem szól közbe, ellenben fejét oldalra biccenti, várva már a konklúziót. S elraktározza, számára ez nem igazán példa, amit kért, de ha vezet valahová, számára így is jó.
- Manipulálni nem csak érzelmeken keresztül lehet. Ha sokszor mondogatják valakinek, hogy ez van, előbb-utóbb el is hiszi az illető.- újfent bólint, s kezdi megérteni. Mint a csapásnyomok. Ha sokáig egy nyomvonal van, előbb-utóbb a jármű is fennakad, mert olyan mélyre szántott a kerék.
- S elhittük, hogy értéktelenek vagyunk, s hogy úgy a helyes, ha alávetjük magunkat az akaratuknak. - a megoldást akarja, nem az ideológiákat, s fellélegzik, ahogy a bólintást kapja.
- Megoldás? - mondhatnák már.
Az andromédai veszi át a szót.
- A harcok nem igazán voltak sikeresek, amiket fizikai oldalról vittetek végbe. - bólint. El kell ismernie, még akkor is, ha minden önérzete ellenzi. Megoldást akar, s az igazság az igazság.
- Ám ha megerősítitek és egyensúlyba hozzátok az érzelmi oldalatokat az értelmivel, nagyon erős várat tudtok felépíteni. - hosszasabban elgondolkodik. Az érzelmeket eddig gátló tényezőknek gondolták.
- S mindezt hogy gondoltátok, kivitelezni?Nem igazán gondolta volna, hogy ez a kis, jelentéktelennek tűnő beszélgetés az, amely életre hívja a Fekete Liga erős frontvonalát, amit nem is a csatatéren tudnak bevetni.
A gyenge láncszem, ami nem is gyenge
Párszor morog, mire válaszol is.
- Nem igazán örülök neki, mert ezzel szembemegyünk, főleg ti, a bele nem avatkozás és a szabad akarat keretébe. De ha csak bajuszcincálásnak gondoljátok, úgy rendben. - egyenesedik ki az asztal felett.
A feline régóta nem önmaga, s ezzel kezdi nagyon hátráltatni a Világtanács céljait, de leginkább ők veszítik el mindazt, ami a tudásával együtt jár. Az viszont nyílt tény, hogy egyre nyíltabban vadásznak rá, az viszont nem járja, hogy egy másik rendszerben kelljen élnie, ha szabad akar lenni. Az nem szabadság.
- Add meg az azonosítókat, s át fogjuk engedni a hajókat. De ha valóban veletek tart, akkor a tanácsban többé nincs helye, míg fel nem ismeri, mit kell tennie. Ebben ugyan nem én döntök, de egy szavazatom van benne. - azzal megdönti magát, s kisiet az eligazításra. Éppen most kell őt is elveszítenie, amikor a legnagyobb szükség lenne rá Mintakán?