R2 - nem 3CPO

Lost in... space?

Számítottam kérdésekre, de azt hiszem nem ennyire. Kezdem magam úgy érezni, mint egy tanárnéni. Mondjuk szerintem tök cuki lennék annak. Öhm.. igazából nem, de mindegy. Most még van türelmem, mert ez izgalmas téma.
- Így van. Te például most stíröltél. De feltételezem, hogy közben nem gondoltad azt, hogy meghúznád a copfom. Csak egy szimpla mozdulat volt a részedről, semmi több. Az ilyet nem veszem komolyan. - remélem, hogy ez elégséges magyarázat, mert nem biztos, hogy tudok ennél jobbat. A következőre viszont nagyon is tudok, még cifrát is… De azért nem azt mondom.
- Haladjunk akkor lépésenként. Valaki engem stíröl. Kulturált módon. Megállapítja magában, hogy alkalmas lennék szexpartnernek. Észreveszem. Stírölök én is. Kulturáltan. Megállapítom magamban, hogy az illető alkalmas a számomra is. Aztán ezt a két megállapítást össze tesszük. És abból lesz egy remélhetőleg felejthetetlen éjszaka. - nem olyan bonyolult, mint amilyennek hangzik. Igazából erre elég néhány másodperc is. Aztán persze változhat a szitu, mert ha kiderül, hogy full gyökér az illető, nem fog érdekelni, hogy milyen bicepsze van.
- Nem az a lényeg, hogy pontosan mit olvastál. Hanem az, hogy nekem valami ismeretlen volt, és akkor kaptál te is valamit, ami ismeretlen. Lehetett volna bármi más is igazából. - mondjuk tény, ha nem ilyen…khm… karosszériával rendelkezik, nem biztos, hogy ez a “kötelező” olvasmány jutott volna eszembe. De hát nem vagyok vak ugye… És érzéketlen sem.
- Jól sejtem, hogy neked nincsenek ilyen tapasztalataid ugye? - meg mernék rá esküdni, de azért inkább rákérdezek. Mert az is lehet, hogy ő tud olyat, amit még én sem. Ebben az esetben szívesen tanulnék… Öhm… akarom mondani, haladjunk a küldetéssel inkább.
- A kérés visszautasítva? - elmosolyodom, mert egyébként már majdnem betikkeltem tőle, hogy maradunk az “értvénél”, de ahogy előadta… szerintem nem is tud róla Robert, hogy van humora.
- Legyen akkor ahogy szeretnéd. De hidd el, még csak véletlenül sem fogom azt gondolni, hogy nem adsz hitelt a szavaimnak. - jobban mondva már előfordult, de az elég egyértelműen kiderült, és nem csak egy egyszerű szófordulat utalt rá. De tényleg ráhagyom. Elvégre azért akartam, mert nekem így kényelmesebb lenne, de neki is megvan hozzá a joga, hogy úgy beszéljen, ahogy akar. Ez ugyanis a küldetést tényleg nem befolyásolja. De azért kezd bennem erősödni egy megérzés, hogy valami nem teljesen kerek ezzel a hellyel. Nem tudom megmagyarázni, mert csak egy érzet, de semmiképp sem jó.
- Azonnal. - pálya korrekció, pálya korrekció… meg is van. Büszkén küldöm az adatokat, mert elég gyorsan megtaláltam. Aztán folytatom az öltözködést. Nem akarom, hogy rám kelljen várni. A kommunikációs kapcsolat viszont marad, így továbbra is figyelek fél szemmel arra, amit Robert csinál.
- Rendben. - ha küldi, akkor figyelem az adatokat, nem mintha nekem az ilyen túl sokat mondana. A Szélvész rendszerei viszont elég korrektek, így ha valami komoly anomália van, azt érzékelnie kell. Persze meglehet, hogy Robert azért ebben sokkal gyorsabb, így nekem nem is kell túlpörögni ezt az egészet. Csak figyelni kell.
- Nézem… - ez több időbe telik, mint a pálya korrekció, de megtalálom.
- Igen. Bár a civilizáció talán túlzás. - határozottan életforma, de nem tartozik a legelterjedtebbek közé. Számomra például ismeretlen. Ezért át is küldöm az adatokat Robertnek. Ugyanis emiatt jóval óvatosabbnak kell lennünk.
- Figyelj Robert, azt hiszem mégis kimegyek inkább hozzád. Nem tetszik nekem ez az egész helyzet. - megvárom, hogy visszajelezzen, de ha megtörténik, tényleg odasugárzom magam mellé. Elsőre persze nem érzem azt, hogy most ezzel megmentettem a világot, de kitudja… Körbenézek én is, hátha találok valami szokatlant.

Robert & Rose

Lost in... space?

Annyira tudtam, hogy rá fog kérdezni. És nem, nem amiatt mert férfi, ahogy ő mondta ‘tárolója’ van. Teljesen egyértelmű, hogy ő mindentől függetlenül az információ szerzésre van programozva, én meg ha ilyen téma van… szívesen adok.
- Igen hármat. Azért ennyit, mert a személyiségem, illetve a tapasztalatom úgy alakította, hogy ennyi élesen elhatárolható reakció van. Az első nyilván az, hogy tréfának veszem. Amikor olyasvalaki csinálja, mint mondjuk te, aki nem azért stíröl, mert valóban intim együttlétet akar, szimplán csak reprezentál valamit, az tréfa. Illetve akkor is, ha nem tudom komolyan venni a stírölőt, mert annyira abszurd már a gondolat is. - megvárom, hogy közölje megértette, mert ahogy eddig észrevettem, szinte mindenre ezt mondja. Majd lehet, hogy szólni fogok neki, a későbbiekben jobban örülnék, egy “oki-doki”-nak, de egyelőre még nem kötekszem.
- A második lehetőség az, hogy az illetőt orrba verem. Vegyük ezt haragnak. Ha pofátlanul csinálja, esetleg nem érti azt, hogy én biztos nem, akkor találkozik az öklömmel az orra. Vagy a térdemmel valami mása… - nem, a másikat nem mutatom, a térdemet sem, de az öklömet azt igen. Tudom, hogy nem nézek ki valami fenyegetőnek, de akit tényleg orrba vertem az még sosem mondta azt, hogy “nem is vagy olyan erős, mint amilyennek hiszed magad”. Vinnyogás, inkább azt kaptam válasznak…
- A harmadik pedig… miután én is stíröltem, és esetleg én is úgy ítélem meg, hogy hmm… végülis miért ne akkor… mondjuk azt, hogy kedves vagyok. - magyarázhatnám ezt a részt jobban is, de nem hiszem, hogy érteni fogja. Ha mégis, de valami nem tiszta, akkor majd kérdez, és jobban kifejtem. Erre is kíváncsi volt. Engem meg az érdekel… vajon az általam olvasott könyvet már olvasta? Úgy ítélem meg, hogy nem, mert sokkal gyorsabban, mint én tenném, de láthatóan magáévá teszi… khm… szóval elolvassa a könyvet.
- Nekem el kell olvasni valamit, amit korábban nem néztem meg, így adtam neked is valamit, amit feltételeztem te sem láttál még. - a hivatalos indokom egész biztosan ez. A másodlagos meg… Sosem baj, ha ilyen irányú információt is szerez. Ha már ennyire belejöttem abba, hogy osztom a tudást, adjak rendeset… Az mondjuk problémás, hogy én nem tudok olyan gyorsan olvasni, mint ő, és tényleg nagyon sok bla-bla van. Azért amennyit észszerű időn belül át tudok nézni megnézem, bár új információt pont nem találtam abban, amit olvastam.
- Szuper. - mondok most már tényleg valamit arra, hogy ért minden. De azért egyre jobban érik az oki-doki… tudom, hogy ő egy A.I és ez a normális, de annyira merev. Az én hajómon nem így szokás viselkedni. Csak lazán… Mintha ez lenne az utolsó nap, amit ebben testben eltölthetünk. Sajnos tényleg benne van a pakliban, hogy bármelyik óra lehet az utolsó. Legalábbis nekem és a családom szinte összes tagjának. De mire ennek a gondolatnak a végére érek, megint lezajlik egy információcsere, és már nem tudom a továbbiakban szó nélkül hagyni.
- Oké. Kettő értve egymás után már tényleg nem járja. Legyen az, hogy mostantól, ha fogadtad az információt, mond azt, hogy “oki-doki”. Sokkal barátságosabb. - nagyon remélem, hogy erre nem azt fogja mondani, hogy “értve”. De azért nem fogom leharapni a fejét akkor sem, ha ez neki nem lesz kényelmes. Elvégre gondolom ilyen eset is előfordulhat.
- Rendben. Kapaszkodj. - biztos nem lesz baja, de azért tényleg rázós a leszállás. Én is csak akkor csatolom ki magam, ha már megérkeztünk és minden rendben. Az űrruhámhoz azonban nem indulok el azonnal, mert úgy néz ki, hogy első körben rám nincs szükség.
- Akkor menj csak nyugodtan, és végezd el a szükséges feltérképezéseket. Addig én is feltöltözöm és akkor a második helyszínre már veled megyek. Ha bármi probléma van, értesíts. - vagyis ezt azt is jelenti, nem fogok túl sokáig ‘szépítkezni’ valójában gyorsan felöltözöm, és ha bajba kerül itt, megyek és megmentem. Vagy együtt itt hagyjuk a fogunkat. Bármi is lesz, én csendes nyugalommal várakozom, miután magamra vettem a megfelelő űrruházatot. Na ebben már tényleg veszélyesnek tűnök, mert hozzám képest hatalmas a páncél. De a súlya pehely, így ha menni kell tényleg tudok érdemben is cselekedni. Pisztoly lesz nálam, amire meg az nem jó… Azt a hibátlan diplomáciai érzékellem pótolom...

Robert & Rose

Lost in... space?

Kérdésre nem számítotttam. Nagyon nem. Ezért bele is telik néhány másodpercbe, mire válaszolni tudok.
- Tényleg nem az enyém, de részt vettem a kialakításában. Tevékenyen. Szóval tárolónak semmiképp sem nevezném, ez legfeljebb a funkciója lehet. - és nem mellesleg formásnak tartom a testemet, de ezt már nem teszem hozzá. Van, aki nem gondolja ugyanezt, és szíve joga megvan hozzá. Nekem így pont jó.
- Na most ezt én nem értem. - a kijelentésemet követően azonban mégis leesik. Látványosan végig néz rajtam, ezt nem igazán lehet félreérteni. Fel is szaladnak a szemöldökeim, jelezve máááááár értem. Továbbá az is világossá válik, hogy érti nagyjából, mi is a stírölés. Bár a stílusán finoimíthatnas kicsit, mert ennek pont az lenne a lényege, hogy én ne vegyem észre. Már ezt épp el is mondanám, amikor viszont folytatni kezdi, és az utolsó mondatára lefagy egy pillanatra az én idegrendszerem is. Hogy aztán egy nagyon erőteljes nevetés törjön ki belőlem.
- És… mondanak… mondanak? - próbálom a gurgulázó nevetés közül a kérdésemet is kiszűrni, de egyelőre nem megy. Eltelik talán egy perc is, mire a könnyemet is letörlöm, amit a féktelen jókedv okozott.
- Mondanak még mást is ilyen esetben? - gyerünk babám, ide azzal a szótárral, mert eddig nagyon tetszik. Van humora. Ezt nem is gondoltam volna.
- Elismerem, pontosan tudod mi a stírölés. - egy bólintással hitelesítem a szavaim, és nem mellesleg, azért csábítani kezd az a gondolat, hogy megkérdezzem, ő személy szerint vajon mit ‘gondolt’, miután alaposan végig nézett engem… De neeeeeem… küldetésünk van, vagy mi fene.
- Köszönöm az információt az agyamról, de ha nem haragszol ezt is ki fogom szűrni. - nem zavar, hogy elmondta, de hogy megjegyezni nem fogom ez egészen biztos. Egészen addig nem érdekel, hogy miként ‘működök’ nos amíg… működök. Ha valami gond van a ‘fejben’, akkor annak utána kell járni, az érzelmeket és emlékeket feltárni, és satöbbi, és satöbbi, de akinek olyan egészséges pszichéje van, mint nekem… Annak nincs dolga az ég egy adta világon semmivel.
- Nem. - na végre kezdi érteni, amit mondok. Vagy pont nem, csak elfogadja. Nekem úgyis megfelel. Mert képességek, meg szuperagy és szexi tároló ide vagy oda, ezen a hajón én vagyok a főnök. Ha a vesztünkbe viszem magunkat, akkor így jártunk, majd a következő életciklusban már tudni fogom, hogy mit ne csináljak.
- Nem kértem. De mindegy. - nem fogom eltüntetni, meg ha már elém tolta, azért ránézek, hogy mi is a helyzet. Igazából nem maradt ki semmi, csak ebben azért tényleg nincs benne minden lehetőség. Mondjuk, ha így lenne órákig olvashatnék…
- Tőlem használhatod az elromlik szót is, de nem a határozatlansági relációra gondolok. - nem tudom pontosan, hogy mi az, de biztos nem az, amire én gondolok, ezért folytatom.
- Arról van szó, hogy lehet, te egy szuper megaagy tároló vagy izmos és formás popsival, de én nem. Nekem vannak hibáim, és mint érzelmek által vezérelt lény, a logikus cselekedetek időnként messziről elkerülnek engem. Lehetek dühös, boldog meg a kettő között tulajdonképpen akármi, és ez befolyásolja azt is, hogy mit teszek, vagy mit nem. - most például tökéletes példát kap arra, hogy milyen vagyok, amikor felbosszantanak. Ez még annyira nem vészes, igazából éppen hogy csak megérintett “sok már a vaker” érzés, de ez határozottan egy érzelem. Ami többek között arra sarkall, hogy inkább egyedül oldjam meg a helyzetet, ahogy mindig is szoktam.
- Azok az adatok, amik egy landoláshoz szükségesek adottak a Szélvész által is. A többi pedig már rajtam múlik, és azon, hogy jobban ismerem a hajómat, mint saját magamat. - valójában ezért vagyok sokkal jobb pilóta az átlagnál. Pontosan tudom, hogy mire vagyok képes én illetve a hajóm. Nem az adatokból, hanem tapasztalatból. Ergo nem, nem fogok egy lávafolyamra landolni, akkor sem, ha egyébként a színe kifejezetten kellemes.
Lassan (tényleg nagyon lassan…) viszont haladunk. A feladatkiosztást már sikerül további fölösleges információ, meg vita nélkül megejteni, így mindenki teheti azt, ami a képességeihez képest indokolt. Az mondjuk bennem van, hogy mielőtt neki kezdenénk, nekem jól esne egy italt, de végül is, ha gyorsan végzünk akkor is lehet fogyasztani, és ráadásul akkor többet is.
- Igen értesítsd. És ha azt a visszajelzés kapod, hogy nem szükségszerű, akkor gyűjts adatot arról, hogy mi okozhatta ezt az anomáliát. - biztosan természetesen nem tudhatok semmit, mert nem áll rendelkezésemre minden információ, meg terv, meg hatalmi érdek, de az ösztönöm azt súgja, hogy ez azért nem egy sima “hupszi volt egy kis hiba” helyzet. Lehet, hogy én vagyok túl pesszimista, de szerintem nem is lennénk itt, ha ez mind tervezett lenne.

Robert & Rose

Lost in... space?

Eddig is tisztában voltam vele, hogy nem tudok túl sokat az A.I.-król, de most már kezdem azt érezni, hogy kifejezetten tudatlan vagyok. Mert meglepnek a szavai.
- Tároló? Ekként gondolsz magadra? - annak mondjuk elég mutatós… vagyis, nah… ha azt mondja, hogy ő csak egy tároló, akkor elfogadom. Bár szerény véleményem szerint, ennél már nekik is többet kéne ‘tudniuk’.
- Hahh… - lemondóan sóhajtok egyet. - Rendben. - én nem pontosan erre gondoltam, de nem szállok vele vitába. Egész biztosan ő az okosabb, szóval még az is lehet, hogy igaza van. De ha nem, és majd szükséges lesz, akkor tisztázom vele, hogy én mit is értek csapat alatt. Mert szerintem ott csúsztunk el.
- Én mindig kiszúrom, ha stírölnek. - maximális természetességgel érkezik tőlem a válasz, de aztán elgondolkodom. Ha nem tudta, hogy mi az a kényelem, akkor azt sem biztos, hogy tudni fogja, hogy mi az, hogy “stíröl”
- Vagyis észreveszem, ha figyelnek engem, különösen tekintettel arra, amikor a külsőmet analizálják. - ugyanis az látványos szokott lenni. Ezáltal pedig zavaróvá is válik, függetlenül attól, hogy pontosan ki figyel. Ha viszont diszkréten teszik… csak nyugodtan, remélem a reszelő hasamat is észreveszik.
- Én nem tudok mindent megjegyezni, ami az adatbázisban van. - ezért már mutatok is a panel felé. Csináljon nyugodtan azt, amit akar. Ha komolyabban belenyúl a rendszerbe arról úgyis kapok jelzést. És simán a formás (avagy nem formás, mert még nem láttam…) hátsóján fogom penderíteni, ha ezt megteszi…
- Jól van-jól van. De figyelj. Nyugodj meg egy kicsit. A küldetés akkor is el lesz végezve, ha nem pörgeted túl magad, és rám hagyod a landolási paramétereket. Elég nagylány vagyok már. Meg tudom oldani. - nem zárkózom el sosem a segítségtől, de ezt a határt fel akarom állítani. Én nem vagyok A.I. Én másként működöm, és neki ezt el kell fogadnia. Úgy kábé… most. Értem én, hogy nem az a célja, hogy felidegesítsen, de ha beleszól minden egyes manőverembe, akkor nem fog érdekelni, hogy amúgy egész biztosan jól mutatna a felsője nélkül…
- Hiányos volt a tájékoztató? - megvillannak az íriszeim, ahogy Robertre emelem őket. Most már tényleg kezdek morci lenni…
- Figyelj. Az, hogy a küldetés napló mit mond, az egy dolog. Még te sem tudsz minden lehetőségre felkészülni. Ugyanis előfordul, hogy minden elbaszódik. Akkor pedig semmire sem mész az előzetes tervekkel. - többek között előfordulhat, hogy a kapitányt úgy felidegesíti, hogy az beint, és azt mondja, hogy “köszi, ennyi volt a küldetés”. De itt azért még nem tartunk. Kifejezetten dühös azért még nem vagyok. De ha ennyire fontos az, hogy pontosan milyen paraméterei vannak a küldetésnek, akkor legalább ugyanilyen fontos az is, hogy ő tudja, nekem milyen paramétereim vannak. És most pont nem úúúúgy értem.
- Akkor tiéd a bolygó, enyém a satelit, ha helyzet van. - van űrruhám, de ha nem muszáj nem én indulnék neki. Mutassa csak meg ő, hogy mit tud. Itt én vagyok a kapitány, szóval nekem nem kell semmit sem bizonygatnom.
- Nos? Mit mutatnak a számok? - most már elég közel vagyunk a bolygóhoz, így ha valamit tennünk kell megvan rá az esély. Meg egyébként is, minden nyugodtnak tűnik, és már én is kezdem lassan megszokni, hogy ‘működik’ Robert. Viszont van egy mondása a Terraiaknak. Vihar előtt a legnagyobb a csend…

Robert & Rose

Lost in... space?

Először nem értem, hogy miért kérdez vissza. Rosszul mondtam volna? Nem, szerintem érthető voltam. Ké-nyel-mes. Néhány másodperc múlva viszont leesik, hogy talán nem érti ezt a fogalmat. Te jóóóó ég… Erre nem számoltam.
- Kényelmes. Hely vonatkozásában például egy olyan ülés, ami testi jóérzés nyújt elsősorban hát és fenék tájékon. - még csak ötletem sincs arra vonatkozóan, hogy miért pont ezt a két példát hoztam fel… De ha már felhoztam… Majd megnézem, hogy milyen… ümm… attribútumokkal rendelkezik. Kizárólag azért, hogy a legkényelmesebb helyet tudjam neki ajánlani. De mielőtt ezt megtehetném, talál magának egy helyet, szóval majd…  későbbre halasztom. Főleg, mert kiderül, hogy nem csak a kényelem terén vannak fogalmi zavarok.
- Igaz. De ha úgy vesszük, hogy egy csapatba tartozunk, akkor ugyanaz kell legyen a megbízásunk. - tök benne lennék, hogy egy csapat legyünk… akarom mondani, nah… hát ugye együtt kell működni, úgy sokkal nagyobb esély van a sikeres küldetésre…
- A megérzések nem csak veszély esetén jelennek meg. - én például ki szoktam szúrni, ha stírölnek. Mondjuk az is veszélyhelyzet, csak nem nekem… Mert aki pofátlanul teszi, annak be szoktam verni az arcát. Persze kedvesen, mosolyogva.
- Hol marad a Jack kapitány az igen után? - bármennyire is formás a karosszériája, attól még ugyanúgy fogom szívni a vérét. Sőt. Talán még jobban is. Mert kifejezetten mókásnak találom, hogy ennyire szó szerint vesz mindent. Én pedig szeretek szórakozni, és őt még szerintem nem is tudom megsérteni. Tökéletes helyzet.
- Csak nyugodtan. - röviden megemelem a kezem és az egyik panel felé mutatok, ami még hozzám is közel van, de nem is kell a nyakamba másznia. Ezt követően pedig figyelek, mert ha már elvállaltam a megbízást, szeretném jól végezni a feladatomat.
- Öhm… nem emlékszem… - nagyon sok helyen jártam, és azért nem emlékszem mindenre. De ezért van saját térképem! Ki is rakom a képernyőre, és ráközelítek erre a körzetre. Nincs jelzés az általa említett bolygónál, de még a környezőknél sem.
- Nem. Erre még nem jártam. - viszont mivel még van időnk, meg szeretek elbüszkélkedni vele, hogy főleg a koromhoz képest mennyi helyen jártam már, kinagyítom a térképet, hogy ha nem is az összes pötyi, de jelentős mennyiségű látszódjon. És azt sem tudom megállni, hogy elégedett arccal Robert felé forduljak.
- Ezeken a helyeken viszont voltam már. - egyébként információs egység is tartozik a pontokhoz. A fontos események, mindenhova rögzítve vannak. Meg a nem annyira fontosak is… Van olyan bolygó, ahol csak annyi szerepel, hogy: “Naaaaaaaagyon jóóóóó volt…” Nos ott annyi volt a lényeg.
- A vizsgálatokat te fogod végezni igaz? Nekem csak vezetnem kell.  - gondolom ő jobban ért hozzá, én meg a Szélvésszel vagyok hosszútávó kapcsolatban. Szóval ez lenne a logikus felállás.

Robert & Rose

Lost in... space?

Ha felkérést kapok egy komolyabb küldetésre mindig felkészülök. Egyrészt én sem szeretnék elrontani semmit sem, másrészt azért van egy súlya a családfámnak. Tudom, hogy Apa nem szólna egy rossz szót sem, ha ‘szégyent’ hoznék rá, de azért nem szeretném, hogy azt a hírt vigyék neki, hogy a lánya hülye volt. Inkább vigyék azt, hogy oda csapott keményen, akár az ellennek, akár a sebességnek. Szóval mindig tanulmányozom a küldetés részleteit, és persze figyelembe veszem azt is, ha nem egyedül kell mennem. Tudok csapatban dolgozni, csak nem annyira szeretek. Viszont, ahogy belépked ez az A.I… Hát vele szívesen lennék csapatban… Ha küldetésről van szó…
- Ahol kényelmes. - én a helyemen ülök, szóval az egyértelműen foglalt. A többi ülésből viszont nyugodtan választhat. Vagy a fedélzet más részeit is, de azt a felszállás során még neki sem ajánlom.
- Tökéletes. - ez a legjobb. Még senki sem hívott így egyben Jack kapitánynak. De nagyon tetszik a hangzása. Szóval innentől hivatalos. Az újak mostantól így fognak szólítani. És ő is. Aki a…háhh meg van. Robert névre hallgat. Figyeltem, csak nem annyira a nevére…
- Értem. - nekem is azt mondták. Így meg is nyugszom, hogy nem kapott semmilyen titkos küldetést. Azt ugyanis nem szeretem. Mondják meg kerek perec, hogy mire számíthatok. Egyébként sincs túl sok dolog, amire nemet mondok, szóval előttem tök fölösleges óvatoskodni.  Ha izgalmasnak találom a küldetést elvállalom és pont.
- De igen. Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy ugyanazt a megbízást kaptuk. - értek már meglepetések… Illetve előfordult az is, hogy én hibáztam. Mondjuk, amikor ez legutóbb megtörtént, akkor is meglepetés ért… Mindegy. A lényeg, hogy legyen szépen minden szabály előre lefektetve… lekötve… meghatározva? Igen ez lesz.
- Áh. Értem. - ez nagyon sajnálatos… Már mint a védelem szempontjából nagyon is bíztató, de egyébként kár. Így nagyon sunyiban kell nézelődnöm… Meg tudom azért oldani, hogy ne legyen annyira feltűnő. Például berakok egy kis zenét, a felszálláshoz. Legalább elnyomja majd a hajótest nyikorgását…
- Nincs semmi. Csak ketten megyünk. És a hajó indulásra kész. - vagyis mindjárt az lesz. Csak elindítok egy kis zenét. Hupsz… nem ezt. Esküszöm, hogy teljesen véletlenül nyomtam rá. Ezért néhány taktus után váltok is. Egy jó kis metál számra.
- Na most már mehetünk. Kösd be magad és kapaszkodj. - neki nem ajánlom fel, hogy harapjon rá valamire, mert nem hiszem, hogy annyira megviselné a felszállás, mint a hozzám hasonlókat. De azért be kell kötnie magát, és az eddigiek alapján feltételezem, hogy be is fogja. Nagyon tetszik, hogy elfogad mindent, amit mondok. Ha tudtam volna, hogy ez így működik, már sokkal hamarabb elfogadtam volna, hogy velem tartson egy A.I. Ő feltehetően amiatt sem fog nyavalyogni, hogy túl gyors lesz a tempó. Mert az lesz. Érjünk oda minél hamarabb, és akkor még lehet majd beszélgetni… Küldetést végrehajtani. Mérésekkel meg mindennel. A felszállás után már suhanunk is, szóval maximum egy óra, és meg is érkezünk.

Robert & Rose

Lost in... space?

Egyszer tiltakoztam. Nem annyira határozottan, mert azért még bennem van, hogy mi történt a Draco rendszerben, de elmondtam, hogy nekem nincs szükségem kísérőre. Egyedül is boldogulok. Viszont mikor másodjára is elhangzott, hogy már pedig nem mehetek egyedül, már csak egy sóhajjal válaszoltam. Legyen. Ha az AI-k is jönni akarnak, jöjjenek. Majd elszórakoztatom valahogy, amíg én vezetek. Van egy csomó minden a hajón, amire ráférne némi bütykölés. Mert nincs az a fajközi megállapodás, hogy azt átengedjem a vezetést. Az én hajóm, az én szabályaim. Az sem érdekel, hogy minden bizonnyal jobb pilóta nálam, már csak algoritmusból kifolyólag is. Pont nem számít, mert háhh…. a Szélvész az enyém. Emiatt is várom teljesen rezignált arccal… öhm… Robertet, és egy húsgombócot majszolva nyomok a zsilip nyitására, amikor az érzékelők jelzik, hogy valaki a hajó hatósugarába lépett. Nem megyek elé, jöjjön csak fel a fedélzetre, elvégre kettőnk közül én vagyok az, aki ki tud fáradni. Szóval nem zavartatom magam, eszem tovább, viszont amikor megérkezik, azért majdnem félrenyelek. Mi a… Helllloooo…. Lenyelem a falatot, meg az első gondolatomat azzal kapcsolatban, hogy hmm… ezek értenek a humanoid formához, de ezt követően válaszolok.
- Stimmel. Foglalj csak helyet. - még a kezemet is felemeltem, mintha egy tabletet tartanék, és a nevét olvastam volna el a ‘listáról’, de aztán leteszem, mert rájövök, hogy ő pont nem fogja érteni a poént. Mondjuk ilyen bicepszekkel nem is kell… akarom mondani, induljunk, mert feladatunk van.
- Rose “Jack” Jackson. Jack, ha kérhetem, esetleg kapitány. - formás izmok ide vagy oda, azért ezt jobb, ha tisztázzuk. Meg mást is.
- Milyen utasításokat kaptál? - tisztában vagyok a küldetésünk paramétereivel, de lehet, hogy ő tud valami olyat is, amit én nem.  Ha így van, akkor meg kell ossza velem, elvégre az irányítás az én kezemben lesz. Meg. Hát azért így nem lesz olyan egyszerű odafigyelni sem…
- Kis kérdés. Ha mögötted áll valaki, érzékeled, hogy merre tekint? - öhm… szóval azt mégsem kérdezhetem meg tőle, hogy mennyire zavarná, ha stírölném… meg jobb, ha nem is veszi észre. Elvégre nem ezért vagyunk itt. Csak hát nah… eléggé eltalálta a konstrukciót. Ezért meg kell néznem, hogy hátul is stimmel-e…

Robert & Rose