Like a mirror

Neeem tetszik az irány, amerre haladunk. Megint hajózzak? Egy ismeretlen helyre? Ez számomra megengedhetetlen. De egyelőre nem szólok. Az is lehet, hogy nem talál semmi érdekeset, akkor meg minden aggódjak előre. Vagyis Dario minek aggódjon előre… Kettőnk közül azért ő az óvatosabb. Én pedig most a bölcs leszek, mert nem mondok vagy mutatok semmit, csak szimplán bólintok.
Az viszont megnyugtat, hogy hamar túl esünk a szekrényem bizar tartalmán, és rátérhetünk az üzletre. Az látszik, hogy ért hozzá, de ez még nem jelenti azt, hogy nem akar átverni engem. Sőt. És nem az a gondom, hogy elveszítek valamit, mert én nem kötődöm a tárgyakhoz. De azt nem szeretem, ha hülyének néznek. A tanácsban már stabil a helyem, de az azon kívüli életben… Még én sem tudom, hogy mit is akarok igazán, és csak sodródom. Erről pedig nem kell tudnia senkinek.
- Remek. - végre ehetünk. Annyira jó hír… Talán, ha előbb eszünk és utána nézelődünk nekem sem lett volna ennyire sietős a dolog, de mivel eljutottam arra a pontra, hogy a nyálam kis híján csorog a tárgyakra, és nem a jellegük miatt… Fülig ér a szám, amikor végre elindulunk az ebédlő felé. Először persze az italokat készítem elő, mert mégiscsak van egy vendégem, de miután a poharakat az asztalra raktam, már melegítem is a húsgombócokat. Ajj…. csak legyen már kész…
- Öhm… szinte mindent ajándékba kaptam. Gondolom az elbűvölő személyiségem miatt. - nem éppen. Ez egyszerű diplomácia. Én is szoktam csecsebecséket osztogatni. Ezt viszont nem fogom ecsetelni, még akkor sem, ha biztosan egyértelmű a számára, hogy tényleg nem a személyiségem az oka a rengeteg ajándéknak.
- Milyen italt hozhatok? - van itthon szinte minden, így nem igazán tud olyat mondani, amiből hiány lenne. A húsgombóc készlet viszont korlátozott legalábbis ahhoz képest, hogy én most mennyire éhes vagyok. Ezért, ha választott italt az asztalra teszem az üveget, de mielőtt töltenék is, előbb hozom az ételt. Egy nagy tálat rakok középre, és egy tányért elé, evőeszközökkel. Nekem persze nem kell villa, a tányér is csak azért, mert itt van.
- Nekem ez a kedvenc ételem, így ebből nem olyan nagy a választék. Remélem, azért ízleni fog. - Dario direkt a kedvemért megtanulta, hogyan kell csinálni. Először nem örült a dolognak, de amikor rájött, hogy a készítése közben falatozhat is… azóta mindig ő csinálja, és most is az ajtóból figyeli, hogy marad-e majd neki is. Ha nem, akkor… majd csinál még remélhetőleg. Italt pedig töltök Alexandernek is mielőtt helyet foglalok vele szemben az asztalnál, és a kezembe veszem a saját teli poharamat.
- Nos… akkor az egészségünkre. És egy remélhetőleg sikeres üzletre. - ha akar, akkor koccintok is vele, egyébként én már nagyon lelkesen nézek a… húsgombocós tál felé. Néhány korty pezsgő után (magamnak ugyanis biztosan azt töltöttem) ezért magamhoz is vennék pár húsgombócot… de mégis csak kéne villa. Ajj már… Megint az evőeszközökhöz tipegek.
- Melyik tárgy keltette fel a figyelmét? - kérdezem, amikor már tényleg minden készen áll a falatozáshoz, és az első tíz gombócot a tányérra is pakoltam. A villát persze leraktam, mert egyben eszem meg, ahhoz nem kell evőeszköz. És teli szájjal ugyan, de még így is mosolyogva nézek Alexanderre, ha válaszol nekem. Annyira finom ugyanis a húsgombóc…

Erős italt kér. Még szerencse, mert nagyobb mennyiségben csak erős italaim vannak. Ritkán engedhetem el magam igazán, ezért ha van rá lehetőségem, akkor nem olyasmivel pusztítom magam, amivel nyugodtan lehetne virágokat is locsolni. Akkor más üssön. Ezért gond nélkül tudok neki választani valami erős italt, és mivel itthon vagyok és Dario is vigyáz rám, most én is nyugodtan kortyolgathatok.
- Rendben. - megkapja az italt, aztán a húsgombócot és… mi ez a nézés? Ennyire nem éhes? Azt megértem, de azt, hogy valaki nem szereti a húsgombócot… Már kevésbé. Azonban szó nélkül hagyom, mert nagy előnye annak, hogy végül a tányért is eltolja, hogy így több marad nekem.
- Nincs mit. És rendben. - még a vállamat is megvonom, erőszakoskodni ugyanis nem fogok. Azt viszont nem várhatja el tőlem, hogy éhezzek, ezért én teljes nyugalommal állok neki a falatozásnak is. Nagyon jól esik, és biztos vagyok benne, hogy ezt látja is rajtam. Nem baj. Ha a rózsaszín boát is látta akkor az a legkevesebb, hogy még a nyami-nyami hangjaimat is hallja.
- Ez igaz. - mivel emeli a poharát én is azt teszem, és koccint…anék vele. De ő a pillantásával Dariot keresi. Azonban mivel túl vagyunk a színjátékon, és pont igen éles minősítést használ rá, nevetni kezdek. Szolidan.
- A kedves barátom? - még kétszer-háromszor megrázkódom a nevetéstől aztán sikerül abbahagynom, és Dario felé fordulok.
- Dario. Mi barátok vagyunk? - kérdezem mosolyogva. Ő meg természetesen továbbra is balta arccal áll a közelemben.
- A jobb napjaidon igen. - bírom az őszinteségét. Azt hiszem ez pontosan így van. Egy valami viszont még nem tiszta.
- És ma jó napom van? - játékosan még a szemöldökömet is felvonom néhányszor. A poén viszont csúnyán elhasal.
- Nem. - még csak meg sem rezzent az arca. Ettől én újra nevetni kezdek. Magamban pedig igazat adok. Az egyetlen jó dolog, hogy Alexander végül haza tudott hozni. A többi része a napnak úgy volt szar, ahogy van. A húsgombócban viszont még nagyon reménykedem.
- Mindegy. Gyere és igyál velünk egyet. - szó nélkül megteszi, de ő ahelyett, hogy az erős italból töltene magának, egy pohár vizet hoz, és azzal akar koccintani. A széken viszont helyet foglal, természetesen mellettem. Már nem is tagathatnám, hogy a testőröm. A víz teljes mértékben elárulja. Ugyanis ő nagyon is tud inni, csak akkor nem szokott, amikor vigyáz rám. És most nagyon figyel azért. Annak köszönhetően, hogy mellettem ült le, már le sem veszi a pillantását Alexanderről.
- Óóó a kristály… az trükkös volt. Szépen mosolyogtam egy kentaurra a Centauruson, és odaadta nekem. - ez tulajdonképpen igaz. Nagyon vigyorogtam. Formás kentaur volt. Persze nem ezért, hanem mert szükségem volt a tanácsaira. De ő éppen a mosoly után adta át nekem a kristályt. Aztán én is átadtam neki egy ajándékot, amit a tanács küldött, és tárgyalni kezdtünk. Ettől függetlenül én biztos a mosolyomra kaptam a kristályom.
- Tegeződjünk előbb, és akkor elárulok mindent, amire kíváncsi. - ismét megemelem a poharam, és koccintanék. Ha esetleg kiürül a pohara, akkor töltök neki előtte persze. Az enyém még okés. A húsgombóc fogy, de az ital azért még nem annyira.
- Erősre szólt a rendelés. - de puhaaaaa… hát én ezzel torkot szoktam öblögetni. Mar, de akkor is. Egyelőre viszont egy mosolynál több nem árulja el, hogy most ébredtem rá, hogy simán az asztal alá tudnám inni. Mondjuk ezt érdekes lenne ki is próbálni…
- A kristályra visszatérve… fogalmazzunk úgy, hogy diplomáciai ajándék volt. Én is adtam valamit, és ő is. De ez nem olyasféle csere volt, mint amire mi készülünk. - nagyjából ez, amit biztosanságosan elmondhatok. És azért ezen kijelentésem után is ránézek Dariora, rosszallást keresve. Szerencsére nem találok. Gondolom ő úgy van vele, hogy mondhatok bármit, ha gáz lesz, majd ő leveri Alexandert torzsáig. Mondjuk ezen az alapon tényleg elmondhatok akár mindent is magamról. Majdnem mindent…
- Engem is érdekelne, hogy mi lenne az ajánlat cserébe a kristályért? - először arra vagyok kíváncsi, hogy ő mit ajánlana. Már az is sokat mond. Aztán persze ettől függetlenül is körbenéznék a portékái között. Csak nem valami másik bolygón… Nagyon nincs kedvem most innen bárhova is elmenni.

A színjátéknak már vége és a magam részéről ezt nem is igazán bánom. Sőt. Úgy ahogy van, unom az óvatoskodást, meg azt, hogy a saját személyiségemet kell minden alkalommal aludni küldeni, amikor a munkámat végzem. De pechemre a lázadó hajlamon kívül van még egy bosszantó tulajdonságom. Nem akarok csalódást okozni azoknak, akik felelősségteljes megbízást adtak. Vagyis marad az, hogy időnként egy másik macska bundájába bújok, aki még csak nem is igazán szimpatikus.
- Igazából nem szeretném. Ha lehetne elengednék mindennemű színjátékot. - szerintem az már világos a számára, hogy takargatok valamit, de ha nem, most egyértelművé tettem. Mert nem arról van szó, hogy szupertitkos az, amit csinálok, de a biztonságom érdekében azért nem osztogathatom az információkat úgy, mint Dario a húsgombócot a főzős napokon. Előbb meg kell bíznom az adott illetőben, és csak utána jöhet akárcsak egy olyan szimpla tény is, hogy tanácstag vagyok. Az ilyesmihez pedig idő kell meg… igazából még egy csomó minden, mert manapság már tényleg nem bízom meg akárkiben. Alexandert egyelőre nem ismerem így szó sem lehet arról, hogy eláruljam ki vagyok. Már pedig a kérdései… igazából odavezetnének, hogy előbb vagy utóbb az is kiderüljön. Ezért is javaslom, hogy legalább tegeződjünk, mielőtt olyasmit mondok, amiből még több mindenre rájöhet velem kapcsolatban.
- Akkor egészségedre. - emelem a poharam, és szólítom meg most már egy kicsit barátságosabban. Hiába ez csak egy apróság, nekem számít. Nem tudok feloldódni, ha magázni kell. Pedig most itthon vagyok, és nagyon lazítani szeretnék. Jómagam ezért is fogyasztom lelkesen az italt is az étel mellett. Dario majd figyel rám, és persze Alexanderre is.
- Igen. Nem az volt a fontos, hogy pontosan mit is adunk egymásnak, hanem a gesztus. Afféle hangulatalapozó. - jobban kedvelem az ilyen esetekben az italt, mint hangulat generáló, de ha a tanácsot képviselem… akkor azért nem lehet olyan ereszd el a hajam bulikat tartani, még akkor sem, ha sikerül jó viszonyba kerülni azzal, akihez megyek, vagy aki hozzám jön. Alexander most épp hozzám jött, és előtte aztán abszolúte nem tanács színekben vagyok, szóval akár még lazítani is lehet. De úgy tűnik, hogy a diplomácia az nála valami trigger. Ezen pedig erősen meglepődöm, és az arcomra is van írva, hogy elveszítettem a fonalat útközben.
- Háborút? Ugyan… - igyekszem nem kinevetni, de azért a mosolyt nem tudom visszafogni. Ez a veszély ugyanis egyáltalán nem fenyeget, és már épp el is akarnám neki mondani, hogy miért. De Alexander továbbmegy, és inkább visszalép az üzlettől. Ezért még mindig mosolyal az arcomon, de finoman csóválni kezdem a fejem.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire ijedős vagy. Eljöttél egészen idáig, egy számodra ismeretlen helyre, ismeretlen macskák közé, nem tudva azt, hogy milyen veszélyben lesz részed, de egy olyan egyszerű szó miatt, mint a diplomácia, végül megfutamodsz? - nincs gúny a hangomban, inkább érdeklődés, és némi… motiváció. Ugyanis nem most kéne passzolnia, és főleg nem egy ilyen dolog miatt. Ha olyasmiről lenne szó, ami valóban háborút robbanthatna ki, nyilván nem is mutattam volna meg neki. Meg nem tartok itthon semmi olyat, aminek diplomáciai szempontból van jelentősége.
- Ha olyan tárgyról lenne szó, ami nem kerülhet más kezébe, nem is mutattam volna meg. Számomra a biztonság az első. És igen, vannak kérdések, amikre nem tudok válaszolni, többek között arra sem, hogy miként jutott hozzá a kristályhoz az illető, de most már nálam van, és én döntök arról, hogy hova kerül. - ennél jobban nem tudom azt hangsúlyozni, hogy nem vagyok olyan hülye, hogy balhét generáljak. Ugyanis a végén nekem kéne elsikálni. Az meg túl sok meló…
- Nos… elég bátor vagy ahhoz, hogy tovább bámulj az Ismeretlen arcába? - még közelebb is hajolok hozzá, jelezve, hogy a nagybetűs Ismeretlen az nem is a kristály, hanem én magam. Mondjuk ismerve magamat, igazából jobban járna, ha még most elmenekülne…

Szerintem most nevet először. Vagy már megtette korábban is? Igazából annyira nem figyeltem. Annyira a potenciális veszélyre, meg a kellemetlen érzésekre figyeltem, hogy Alexander alaposabb vizsgálata kimaradt. Na de majd most…
- Csak a ruhát vagy a játékot is? - ha azt mondja, hogy az egész színházi műsort szereti a következő mondatommal tuti átadom neki a helyem a tanácsban. Én ugyanis utálom ezt a részét. Lassan már a többi lényt is kezdem. Ha lehetne teljesen egyedül dolgoznék, és csak akkor mennék bárhova is, ha NEKEM van hozzá kedvem. De ez sajnos nem így működik.
Alexander viszont… Hát be kell vallanom, néhány lépéssel azért lemaradtam. Nem értem a kifakadását. Szerintem nem mondtam semmi rosszat, arra meg pláne nem céloztam, hogy kicsi a… szóval arra. De ha ő így érzi, akkor valamit mégis rosszul mondtam. De vajon mit?
Gondolkodom erősen, és ezt láthatja is abból, hogy még a fejem is félre billentem. A reakciója alapján paraszt voltam, de ha fegyvert fogna rám sem tudnám megmondani, hogy pontosan miért. Mondjuk, ha ezt tenné, Dario nagyon gyorsan … hümm… semlegesítené… Ami azt illeti, ő már most is ugrásra kész. Nagyjából a “fütyinél” úgy befeszült, mintha Terrai ólmot öntöttek volna az izmaiba. Ő nem örül neki, hogy Alexander így beszél velem. Én… már megszoktam.
- Szerintem nem ismersz annyira, hogy tudjad mit akarok. - óóóó…. hát még én sem tudom. Szóval ezzel tényleg nem mondok semmi fals infót. Az viszont meg lehet, hogy rosszul kezdtem neki a beszélgetésnek, de sajnos én nem igazán ismerek másik módot. Ha dolgozom, akkor erélyesnek kell lenni, különben senki sem vesz komolyan. Ha meg nem dolgozom… nem is tudom, hogy az milyen. A szórakozás, mint olyan nekem leginkább az, amikor eszem, vagy alszom. Más buliban nincs mostanság részem. Alexander viszont láthatóan egy teljesen másik világban él. Jó neki…
- Megértelek. - foglalom össze tömören az én nézőpontomat is, és meglepetés egy csepp sincs bennem. Csak őszinteség. Előbb vagy utóbb ugyanis mindenkiből ilyen hatást váltok ki, és tényleg megértem, hogy nem kíván a társaságomban lenni. Egy hisztis picsa vagyok, tele komplexusokkal, és sebekkel, és ezt előszeretettel vetítem ki másokra. A különbség most csak annyi, hogy kivételesen nem szándékosan tettem. De ettől még tök jogos. Ezért a következő mondatom sem várat magára sokáig, nem sokkal az integetése után érkezik.
- További szép napot Alexander. Köszönöm a fuvart. - azt nem mondom, hogy örülök a találkozásnak, mert ez nem lenne igaz. Paraszt voltam vele, de azért ő sem az a típus, akit bemutatnék a szüleimnek. Ha még élnének… Ezért az lesz a legjobb, ha még békésen köszönünk el egymástól. A fuvar viszont rendben volt, és azért jár a köszönet. Épp csak a továbbiakban az italos poharammal folytatom a barátkozást, és miután kiürült a poharam, töltök magamnak még egy adagot.