Queil Gryth

Időbe került, mire felismerte, és megismerte önmagát. Míg a munkájával kapcsolatban nincsenek határozatlanságai és vakfoltjai, magánéletében már annál bizonytalanabb. Ezt elengedéssel palástolja, a magánélete, mások számára is láthatóan, vagy kicsúszik a kezéből, vagy nincs is. Önmagára, ami benne van, jó ideig nem mert szembenézni, mostanra már azért elmondhatja, hogy valamennyire tisztában van belső tulajdonságaival.
Kezdetben úgy vélte, a nyugodt megfigyelő jellemet csak tanulta, ám sosem rendelkezett vele. Megértette, hogy a figyelés, mások felé fordulás az alapjelleme. Képességével sok mindent fel tud térképezni. s ez biztonságérzetet ad számára.
Ha magánéletben "támadás" éri, még ma is azonnal visszavonul, s ezért is hálás munkájáért, amiben páncél mögé rejtőzhet.
Szeretne feloldódni, önfeledten elmerülni valamiben, amiben örömét leli, még nem találta meg, mi tudna számára örömet okozni, a növényeken kívül: szeret velük foglalatoskodni, ismeri sok galaxis növényvilágát, s ha lehet, a kertben vagy üvegházakban tölti az idejét, gondozva a növényeket.

Sokadik viadal, sokadik kör, s úgy érzi, soha nem lesz vége. De csak ebbe tud kapaszkodni, s abba, hogy talán egyszer végre megsérül annyira, hogy távozhat is, még ha ez a halálát is jelentené. Egyre jobban vágyik rá, belefásult a folytonos küzdelmekbe, az állandóságba, az ismétlésekbe.
Kisméretű cellája a világ számára és a porond, ahol rendszeresen az életéért kell küzdenie. Hol gazdag, hol kevésbé tehetősek előtt, s hiába a sok megnyert viadal, lassan haladt felfelé a ranglétrán, s jó évtizede már, hogy a legrangosabb viadalcsarnokba került. És az újdonság varázsa hamar elszállt.
Már csak három  kör van hátra az egész viadalból, s karba font kézzel várakozik, hogy meghallja a nevét, mikor finom érzékelése révén kiszúrja. Veszélyt jeleznek érzései, ám nem felé irányulnak.
Mintha csak körbenézne, indul el az érzett irányba, s már jóval messzebb haladt a megfelelő körénél, ahogy megérzi, valaki nekivágódik. Ösztönösen fogja meg, el ne essen.
Nem draco. És nagyon úgy néz ki, menekülnek. Csakhogy egy nagyon rossz irányba.
- Ez rossz irány, ha erre haladtok, nem fogtok kijutni.
S maga sem érti, miért és hogyan, s hogy főként nem teperték le azonnal, megfogja a másik kezét, és a legközelebbi hely felé fut vele, ahol kivárják az őrség elhaladását, hogy tovább jussanak.
Az egyik hátsó ajtó végül megadja magát, de sok időt veszítenek vele.
- Menjen, addig f... - a fájdalom erős, az érzete és a reflexei annál inkább, ahogy ösztönösen lép egy lépést arrébb, hogy eltakarja az érkező nyaláb elől.
Érzi a megroggyanó lábait, s felismeri, hogy ez nem egy sima lőfegyver volt, és a méreg elég fájdalmas. Tipikus dracoi és tipikus viadalbeli. De végre szabad lesz. Csak jussanak ők ki élve!
- Menjen! - már csak suttogni tudja, s a hideg lassan kúszik végig rajta, mire a földre érne, már nincs magánál.


Szokatlan fény ébreszti, s kellemes puhaság, finom illat. Elmosolyodva fúrja bele a párnába a fejét. Tényleg a mennyekben van. Végre pihenhet!
Egy halvány, ismerős érzet eléri, amit nem olyan régen érzett.
Ugye nem?
Mégsem sikerült megmenekítenie őket....
Szemeit kinyitva azonban egy egészen más következtetésre jut.

- a növények mellett egyik kikapcsolódása a parkour, amit terrai látogatása alkalmával lesett el
- kiválóan ért a gyógyfőzetekhez, ezért is kezdett el foglalkozni növényekkel
- az egyik mantisi dinasztia fejének a fia, ezt azonban nem tudja, s családja is abban a hitben él, hogy meghalt a háborúban, kisgyerekként. Nincsenek testvérei.
- szeret buborékkal játszani, a korábbi színtelen életével ellentétben a buborékok színessége vetekszik a virágokéval
- mivel nevét, s páncélja mögötti arcát csak a testőrsége és Madison ismeri, rendszeresen benevez az éves viadalra. Rémálmai ellenére képtelen szabadulni ettől a kényszertől, így hobbivá alakította át, s a legrangosabb harcművészeti viadalon minden alkalommal részt vesz.
- közös OverSoul Ran Avrallal