Everybody needs a hug

Egy pár pillanatig nézek Apára, mert azt hittem, hogy jönni fog egy lista. Sajnos nem ismerhettem meg Anyát, úgy mint ő, és vannak dolgok (leginkább egy), amiről nem is szoktunk beszélni. Ezért nem is erőltetem végül, hogy adjon választ, mert megértem, hogy vagy nem tudja, vagy csak most nem akarja elmondani. Mindkettőt megértem.
- Igen? Akkor jó. - mosolyodom el, mert vannak dolgok, amiben meggyőzhető vagyok. Többek között ebben is. Hiába vagyok már Mester a tanulást sosem lehet abbahagyni. És Apától pont lehet. Épp csak nem most.
Lerendezem a Kölyköt, ahogy Apának ígértem, aztán már suhanok is oda hozzá. Szó szerint. Van egy lebegő deszkám, ami olyan király, hogy még rövid távokra is használom. Azzal érkezem meg elé, és mielőt újra megszólalnék, csettintek, hogy visszaváltson a kicsi, kompakt formájába, ami elfér a zsebemben is. Elteszem. Épp időben, mert látom, hogy Apa karjai ölelésre nyílnak, és… hát erre már pont én is vártam. Meglapogatom a hátát, de azért finoman. Elég erős lettem az elmúlt időszakban.
- Tudom. - széles vigyor kúszik az arcomra, és még rá is kacsintok Apára. Aztán elnevetem magam, mert ezt pont nem gondoltam annyira komolyan. Az esetében mindig őszinte vagyok. Kivéve persze azt az esetet a Terrán… Annak a titkát magammal viszem a sírba…
- Köszönöm. Ez jól esik. Tőled örököltem a sármot. - mondom végül ki, amit valójában gondolok.  Aztán persze ugrok is gondolatban, majdnem olyan fürgén, mint az ugrókötéllel szoktam.
- Egy új típusú Phryllen. Ilyet még biztos nem csinált senki. És csak neked lesz ilyened. - meg talán egyszer majd nekem is. Bár a mostani annyira hozzám nőtt, hogy nem szívesen váltanám le. Még akkor sem, ha finoman szólva is ironikus, hogy a fegyverkészítő mindenkinek csinál Phryllt, csak magának nem.
- Tényleg? Akkor kezd te. A Phyryll nem szalad el. - húúúúúúú…. ez nem is rossz ötlet. Felírom a képzeletbeli Ötlet ládámba… Aztán viszont figyelek Apára, és arra, hogy milyen hírekkel és megbízással jött.
De nem azzal kezdi…
Össze szűkülnek a szemeim, és huncutul mosolygok, mert ha a magánélet a téma… akkor nekem is lennének kérdéseim. Jó lenne gyakrabban beszélni, de tudom, hogy okkal szokott távol lenni. Így most még nem is kérdezek rá, hogy ő merre volt, csak válaszolok a kérdésére, néhány pillanat késéssel. Van ugyanis egy nagyon fontos dolog, ami történt velem.
- Van egy barátnőm. - csillan fel a szemem, mert Riebba egyszerűen csodálatos. Okos, vicces, és gyönyörű. Egyetlen szépséghibája van a dolognak…
- Vagyis hát nem a barátnőm… mééééééééég… - egy kicsit zavarba jöttem, ezért önkéntelenül nyelek egyet, aztán folytatom újra mosollyal az arcomon.
- De a lényeg, hogy udvarolok valakinek. - még egyik meghívásomat sem fogadta el, de… ami késik, az nem múlik. Fog még Riebba és Kenneth kéz a kézben sétálni…

Ha munkáról van szó, akkor mindig odateszem magam, száz százalékosan. Ez nem mindenki számára egyértelmű, de attól még így van. Hiszen más esetben nem mondanék le a napi kétszeri hidratálásról, csak akkor, ha túlóráznom kell. Az edzéshez meg felkelek korábban, illetve később fekszem. Így pedig nem mindig marad idő a családra, és/vagy a barátokra. A barátnőkre meg… Inkább lapozok, még a saját gondolataim szintjén is…
Apát viszont nagyon csípem, ezért széles lesz a vigyorom, amikor észreveszem, hogy ő is megjelent valamikor. Mikor is? Majd Mucustól megkérdezem.
- Ebben is? Miért? Még miben? - azért a sármomat szerintem Apától örököltem. De nem fogom ezt most kimondani, mert egyelőre még nem vagyunk kettesben. Illetve a hízelgésnek is megvan a maga helye és ideje. Nem munka közben, de azért a figyelmem még nem fordítom vissza azonnal Morrisra.
- Fordítva? Neeeeeem. Ezt pont így kell használni. Alkalkmazkodik ez, meg jól is mutat. - kéztől is függ persze. Az enyémben mindenképp jó, akárhogy is tartom. De azért nem az unalom miatt edzek szinte az összes szabadidőmben. Nagyon kell nekem az a kilencedik kocka… És meg is lesz, csak eléggé akarni kell.
- Mindjárt lerendezem a Kölyköt, aztán jövök egy csókra, meg mi egymásra. - kézfogásra. De mivel kifejezetten szeretem a fatert, az esetében egy ölelésre is kapható vagyok. Amint végeztem a melóval…
- Kölyök? Rólam beszélsz? - fordul felém Morris meglepődve. Hát hárman vagyunk csak, meg Mucus, szóval kizárásos alapon ez egy igen hülye kérdés volt.
- Igen. A Mucus nem tetszett lettél Kölyök. És fogd már rendesen azt a Phryllt, mert túl szedem a szemöldököm az idegtől… - meg is dörzsölöm igen jelentőség teljesen. Azért mikor látom, hogy fogást vált, a mutató és hüvelyk ujjammal visszaigazítom a szemöldököm formára. Vizes kézzel jobban menne.
- Vidd haza, és töltsetek együtt egy pár napot. Aztán gyertek vissza, és megejtjük az utolsó simításokat. - vagy nem. Ha eléggé egymásra hangolódnak, akkor rám már nem is lesz szükség. De azért mindenképp visszavárom, mert meg akarom nézni, hogyan használja. Nekem is jól fog esni egy barátságos győze… párbaj.
- A legjobbkor jöttél. Elkezdtem dolgozni valamin, ami tökéletes lenne neked. - fordulok ismét Apa felé, akár távozott már Morris, akár nem. Vele mára végeztem, így el is indulok egy csendesebb szoba felé, remélhetőleg Apával az oldalamon. Azt viszont nem felejtem el, hogy biztos jól esne Apának egy ital így felmarkolok egy üveg hűtött italt. Ha megmutattam neki a lényeget, majd azzal is megkínálom.

- Ez neked cuki? Ez egy veszélyes fegyver, és nem való gyerekek kezébe. - teszem el a saját Phryllemet,  és a némileg sértett hangnemet is. Tudom, hogy a színe szokatlan, és aki nem ismer, megkérdőjelezi a kristály józanságát, de nekem pont így tetszik. Meg így totálisan menő…
- Sajnálom Kenneth. Csak, ahogy megláttam… nem illik hozzád. - látok Morrison némi sajnálatot, de inkább azt, hogy még mindig bujkál benne a nevetés. Én megvárom. Majd, ha komolyan tudunk tárgyalni, folytatom. Fél perc, de az idő úgyis nekünk dolgozik.
- Ken... és nem-e? - mély levegőt veszek, hogy a nyugalmam őrizni tudjam. Ez az amatőr hozzáállás, ugyanis nálam nem járja. Én profi vagyok, és azokkal is szeretek dolgozni. Vagy ha van rá lehetőség, akkor egyedül…
- Most figyelj. - újra beindítom a Phryllt, és felveszem a megfelelő pózt. A bicepszem szinte feldurran, annyira feszítem. És nem csak azt… Apró kristályokat tudnék mozgatni kizárólag farizommal. De természetesen nem teszem. Inkább felállítom a fegyvert… hát úgy, ahogy kell. Na ezek után mondja nekem azt, hogy cuki…
- Bemutatót most nem tartok, mert a lényeget így is láttad, és nem is ezért vagy itt. - felszalad, szigorúan csak az egyik szemöldököm, amikor másodjára is elrakom a saját Phryllemet. Morris pedig láthatóan már nem tud megszólalni. Ne is… Különben kényelmetlen, és illetlen helyre fogom rakni az övét…
- Már csak az utolsó simítások vannak, szóval a tükörnél kezd. És ismerkedjetek. Én Sanyinak neveztem el, amíg dolgoztam vele. - ő persze majd annak hívja, aminek akarja. Az enyém például… Hát nyilvánosan nem szoktam kimondani, mert az még a színénél is szokatlanabb…
- Oké… - magához hívja a markolatot, és a benne lévő kristály, és lélek darab azonnal felismeri. Varázslaaaaaaaat. Ja nem. Tudomány és… gyakorlat.
- Suhintani nem kell, azt csak a hülyék szoktak. De feszítsél, és álljál be rendesen, mint egy igazi pasi. - megmutatom a rendes beállást, most az én fegyverem nélkül. Aztán várom, hogy utánozzon. Ő nem dolgozik annyi izommal, mint én, de azért… a semmit is meg lehet úgy mutatni, hogy valaminek látszódjon. A lényeg egyébként is a szív… meg igazából minden, amiben fehérje van.
- Mucus? Jön még ma valaki? - kérdezem az AI segítőmtől, akinek keze vagy teste ugyan nincs, de kiválóan ért  a szervezéshez. El kell ismernem, hogy az nekem nem megy. Úgy dolgozom, ahogy jól esik, és nem mellesleg, ahogy a kristályok is kívánják.
- Már itt van. - feleli a gépi hang. Azt viszont nem mondja el, hogy ki és mióta van itt. Sejtésem van. De annyira le voltam foglalva Morrissal, hogy akár azóta is állhat a hátam mögött valaki, amióta először villantottam a pucér felsőtestem. Mert természetesen dolgozni csak úgy lehet…