Giselle Anukta

- Nem... azaz igen.. nem tudom. - még sóhajtani sem megy, a fejéből hirtelen szaladtak ki a gondolatok és az érzések is. Még hallja a fülében a másik oldalon beszélőt, s arra is emlékszik, hogy igent mondott. Valamire.
Talán, hogy menjen be, azonosítani őket. Hiszen baleset volt.
Baleset.
Bal eset.
Kezében a telefonban bámul maga elé, s ugyanígy bámulásból riad fel a volán mögött is, a piros előtt állva. Fel sem pillant, csak engedi a gázt, adja a fokozatokat. Ugyanilyen üres arccal és tekintettel bámult le férje, majd a lányuk arcára. Ők azok, mégsem ők. Hiányzik belőlük az élet....


A végrendelet olvasására várva a gondolatai keringenek fejében. Éppen tegnap rúgták ki, még akkor is, ha közösen egyeztek meg. Ült a monitor előtt és egyszerűen nem értette, mi az értelme annak, hogy számokat és betűket visz fel táblázatba. Tök baromság az egész. Ebédszünetei megnyúltak, ahogy a teraszon a felhőket bámulta, sokkal jobban járt ezekkel, s a jelenben volt, mint a gép előtt. Csakhogy így nem fogja tudni megmenteni Durantát. A temetések költségei, a ház költségei felemesztétették tartalékát, hiába adott el pár dolgot. A házból már csak három napja van kiköltözni. Vagyis három napja kellett volna kiköltöznie, de a garázsbérlés is olyan sok, hogy amit tudott az egy szem kocsijába pakolt, s a többiért holnap jönnek. Megvették őket. Amúgy sem akart abban a házban élni már. Ők jutottak eszébe minduntalan.
Pár óra múlva pedig az élete újabb teljes szányolcvan fokos fordulatot vett.
Nem, a volt férje cége nem lehet az övé. S mindaz, amit felhalmozott. Itt valami tévedés van.
Egy finom érintést érzett a válán, s egy érzést: hidd el.
Elhiggye?



     

- lányukkal megállapodást kötött leszületésük előtt, hogy segít az apjának megérteni, mi is az igazán fontos az életben.
- s közösen a lánya, s férje pedig halálukkal segítenek emlékezni Gisellenek, hogy ki is ő valójában. Főként Andromédán élt eddig.
- Az önkéntesek táborát gyarapítja, hogy segítsen Terrának a felemelkedésben.  
- Durantára haragszik, hiszen ő az egyetlen, aki túlélte a balesetet. Ám kezdi érezni, hogy éppen ő lehet a kapocs lánya és közötte. És mert senki sem tehet a balesetről.
- Az elkövető ellen nem akart feljelentést tenni, az egyik meghallgatásra mégis el kellett mennie, akkor látta meg őt. S megértette, valóban baleset volt. Kért időt kettejüknek, s megbocsátott neki. Még nem érzi, hogy teljesen meg is történt, ám elengedte azt a neheztelés és dühöt, amit érzett ezzel kapcsolatban. A tárgyalásokra sem ment el, ráébredt arra, hogy nem így kéne megoldani a “büntetést”. Hiszen ki akar leélni úgy egy életet, hogy tudja, két ártatlan ember életét oltotta ki?